Elmúlt évi - 1997-es - Tátrai kerékpártúránk után 1998, tavaszán már negyedik közös túránkat kezdtem tervezni. Múlt évben sajnos kimaradt Krakkó, Kelet-Szlovákia, a tutajozás és a Morskie Oko, viszont fent voltam a Rysyn 2503m-en, valamint megcsodáltuk a Vrátna völgyet és kerekeztünk az Árva völgyében, eltekertem Szepes várához és megismerkedtem a krasznahorkai "nagy-emelkedővel". 1998-as túránk - közös megegyezéssel - útvonalát úgy jelöltem ki, hogy felkeressünk sok, szép kimaradt tájegységet, várost. A hagyományostól eltérő irányúnak terveztem a túrát: előbb az Alacsony Tátra hágóin átkelünk a Liptói tóhoz, majd Krakkó érintésével, a Tátrát nyugat felől megkerülve érkezünk a szlovák Magas-Tátrába. Pár nap pihenő után azonban ezúttal Kelet-Szlovákia felé terveztem továbbkerekezésünket, olyan programokkal fűszerezve, mint a dunajeci tutajozás, Bártfa és Kassa valamint a herlányi gejzír felkeresése.

Első napomon a korábiaktól szintén eltérő úton tekertem fel Bükki találkozóhelyünkre, Répáshutára. Gyöngyösig komolyabb emelkedőkkel nem találkoztam, ám onnan Mátraházára kapaszkodtam fel, hogy majd Recskig gurulhassak. A Sirok és Eger közti emelkedők ugyan szívták ki belőlem az erőt, ám egy kis egri pihenő után még maradt bennem elég, hogy felkerekezzek a Bükk-fennsíkra. Jó érzés volt újra a hagyományos közös, Tátra-túránk miatt találkozni, együtt tekerni.
A délelőttöt felhős, néha esős időben kezdtük, ám a Lillafüredi Palota szálló előtt – ahonnan a tavat is megcsodálhattuk - már a nap is előbújt. Ezúttal nem Aggtelek és így a Cserehát kis buckái felé folytattuk utunkat, hanem komolyabb emelkedőn, viszont rövidebb úton tekertünk a szlovák határ felé. Ómassán váratlanul 10-14%-os emelkedőn kellett komoly erőfeszítéseket tenni, hogy ráfordulhassunk egy rossz minőségű, de a hegyek oldalában, hegyek között a hegység túloldalára átvezető erdészeti útra. Sajnos az utolsó 10méter kifogott rajtam: évek során először nem bírtam egy emelkedővel; kb 15% lehetett. A kátyús úton lassan haladtunk, így volt időnk gyönyörködni és magunkba szívni a friss levegőt. A Bükköt elhagyva a Dédestapolcsányt követő emelekdőről szép kilátás nyílt vissza a hegységre. A határ előtti utolsó órát a főúton tettük meg; a hűvös időben, szélben nem volt melegünk. Szlovákiában szürke felhők alatt kerekeztünk, szerencsére csak este kapott el bennünket egy kis eső. Közvetlenül az emelkedő lábánál, Rimaszombattól pár km-re vertünk sátrat. Elalvás közben a foci VB francia – brazil döntőjére gondoltunk.

Fantasztikus gyönyörű, napos, kellemesen meleg időre ébredtünk. Szebbet nem is kívánhattunk volna. Első emelkedőnk árnyas erdőben lankásan vezetett egy patak mentén. Nagyon hangulatos volt. A lejtőn az erdőből kiérve gyönyörű rálátást kaptunk az Alacsony Tátra teljes hegysorára. Bár Breznotól csak egy 4km-es hágót küzdöttünk le, nagyon szép volt. Fenyőerdei, csendes út, visszafelé rálátással az útra, a tetőn pedig a teljes Alacsony Tátra panorámája (foto). Miután bekaptam pár falatot, megbeszéltem túratársaimmal, hogy teszek egy kis kitérőt egy a Tále völgyébe a Chopok alá. Utoljára 1988-ban jártam erre, szüleimmel itt töltött nyaraláson szép kirándulásokat tettünk a környéken. Az emelkedő alsó fele lankás volt, ám az utolsó meredek kilométereken jobbnak láttam a bokrok közé tenni a csomagom, mert csak így bírtam. Fáradtan, de nagy igyekezettel siettem túratársaim után. A nap végén még a Certovica hágó 1238m-es magasságába kellett felkapaszkodnunk kb. 8 km hosszan. Lelkiismeretfurdalásom volt a kitérő miatt, ugyanakkor ha már itt jártunk, nem akartam kihagyni a Tále völgy felkeresését. Megfelelő sátorhely híján egy "konténer"ben kaptunk helyet éjszakára; vacsora után a közeli vendéglőben ittunk, beszélgettünk és halottuk a VB döntő eredményét. Alig akartuk elhinni.
Sajnos szomorú, szürke, esőt igérő időre ébredtünk. Este a meteorológia országos esőt mondott. A lejtőt még megúsztuk eső nélkül, ám Liptovsky Mikulásra érve megérkezett. A Liptói-tópartról a felkőkbe burkolózott és "pipáló" hegyek közé vezetett az általam kiválasztott, nem sejtett meredekségű emelkedő. Gyönyörű időben fantasztikus lett volna a kilátásban gazdag, fenyőerdő szélén vezető út, ám esőben 10%-os emelkedőn küzdeni kilométereken át..... legalább nem fáztunk ! Illetve, a lejtőn igen. Zuberecbe érve magánháznál kértünk szállást. Jó volt a fűtőtestnél melegedni, megszárítkozni, forró zuhanyt venni.

Gyönyörű napos reggelünket a zubereci skanzenban kezdtük. Érdemes volt: nem csak a múzeum, hanem a szép táj (fenyők, mezők, patak) miatt is. Ismerős úton érkeztünk előbb a lengyel határhoz, majd kerekeztünk a Lengyel-Tátrába. A hegyek lábánál, egy erdő szélén, patakparton vertünk sátrat. Az estét kihasználva este kb két órás kerekezésre indultam: fel akartam keresni Zakopane szép kilátást nyújtó hegyét-dombját, a kb 1100m magas Gubalowkát. Gyönyörű volt (foto): a naplemente fényeiben néztem le Zakopane házaira és a Tátra hegyeire. Bár hangulatos volt az esti korzó, sajnos sietnem kellett vissza a sátorhoz, társaimhoz.

Újabb szép reggelre ébredtünk; napsütésben, délelőtt is sok ember sétált a Zakopanei sétálóutcában. Sok népi, hagyományos dolgot kínáltak, szép ruhában pedig két lány dalolt lengyel népdalt. Bár már kétszer is jártunk a Lengyel-Tátrában (1995 és 1997), csak most, harmadszorra sikerült szép időben is megnézni a hegyeket. Poronintól kellemes, panorámaúton kapaszkodtunk fel a népi faluba, Tatranska Bukowinára, majd onnan a Glodowka rétre (foto). Erről a rétről nyíló kilátást egy prospektusban láttam, az csábított oda; fantasztikus panoráma tárult a szemünk elé: a Lengyel Tátra a nyugati végétől a keleti oldaláig, közte a Kasprowyval, Giewonttal és a Rysyvel. Ezúttal szlovák oldalon ért el bennünket a rossz idő: úgy tűnik, akár Szlovákiából megyünk Lengyelországba, akár vissza, az eső, hideg mindig garantált. Ismét Nova Lesná egyik privát házában szálltunk meg (200 Sk/fő / éj-ért).
Délelőtt még csepergett az eső, délután már szakadozott a felhőzet, így kerékpártúrára indultam. Előbb Csorba-tóhoz kapaszkodtam fel, majd látván, hogy az ég DK fele tisztább, arra láttam napsugarakat, visszatértem Poprádra, majd célba vettem a Szlovák Paradicsom lankás, egyetlen kerékpárral be nem járt emelkedőjét. Jó erőben hajtottam a lankás emelkedőn, csak az utolsó pár kilométer lassított le igazán. A stratenai főutat már ismertem és örömmel kerekeztem rajta ismét. Nosztalgiáztam. Utoljára 1995-ben jártam ott. Egynapi csomaggal - még 115 km-rel a lábamban - sem okozott gondot a Kutyadomb 1,2km-es 12%-os emelkedője. Nem éreztem a fáradtságot, nem tudtam elfáradni. A lejtőn már azért siettem, hogy naplementére időben odaérjek a Poprád előtti Tátrára nyíló panorámahelyre. Bár lemaradtam róla, így is elégedett voltam; szép túrát tettem (150 km-t hajtottam).

Másnap máris csomaggal folytattuk utunkat. Rövid, könnyű napot terveztünk; csak egy kisebb hegyet kellett megmászni, hogy megérkezzünk a Dunajec folyó partjára. Búcsút vettünk a Tátrától. Bár korábban még úgy volt, hogy legalább ketten-hárman tutajozunk, végül egyedül vágtam neki. Élmény volt: A tutaj öt összekötözött, kivájt farönkből állt; rájuk deszka volt kötözve. Minden farönkban egy deszkán egy utas ült, így négy deszkán huszan. A tutaj elejére fenyőágakat kötöztek, hogy a felcsapódó vizet felfogja. A tutajt két csáklyás irányította: egy elől, egy hátul a másik oldalon. Én egy szlovákokkal teli tutajba kerültem. Az első kilométert követően a Dunajec a Trzy Korony alá kanyarodott: az első, fiatal csáklyásunk ügyesen szúrta le csáklyáját és irányította a "hajót". Ezek a fiúk bizony jól ismerik a vizet: tudják, hogy hol engedhetik sodródni a tutajt, hol kell odafigyelni. Nagyon szép szurdokban, magas sziklák között tekergett a folyó. Az utasok menetközbn szlovák dalokat énekeltek. A túra végén kisbusszal hoztak vissza a kiindulóhelyre. Egy közeli völgy oldalában, bokrok mögött vertünk sátrat.

Párás, ködös időre ébredtünk; gyorsan össze is kellett pakolnunk, mert újabb eső érkezett. Lankás emelkedőn kapaszkodva hagytuk el Szlovákia hegyes vidékét. Egy kis falucskában szlovák népviseletbe öltözött lányokat láttunk. Mivel kiderült, hogy ünnepnap van, komoly gondot okozott kenyeret vennünk. Ólubló várába felkerekezve meglepett, hogy még onnan is látni lehetett a Tátrát. Ugyanakkor kerekem nézve kellemetlen meglepetés ért: Egy gyári hibának köszönhetően, egyik drótszál elszakadt, így kidudorodott a kerék: vajon meddig bírja még ? Dimbes-dombos utunk a lengyel határ közelében vezetett keletnek. Bártfa nagyon hangulatos, csendes város volt. Feledhetetlen volt rendezett középkori főtere, a templommal, városházával és a kőből kirakott díszburkolattal (foto). Az ideiglenes színpadon fiatalok játszottak nagyon kellemes zenét.
Másnap már mind kisebb dombok között pedáloztunk DK felé. Ez a nap sem maradhatott el eső nélkül. A gyors zápor után egy fürdőtóban kellemeset lubickoltunk.
Következő este már Kassa környékén terveztünk sátrat állítani. Sík völgyben kerekezve értünk a Kassától ÉK-re emelkedő hegysor lábához. Csekély forgalmú, árnyas úton kapaszkodtunk fel az 520m magas tetőre, ahol emberrel is alig találkoztunk. Mivel napon meleg volt, az emelkedő fáradtságát érezve bizony el tudtam volna időzni az árnyas padon. A levelek zizegését hallgattam, a térképen pedig eddig megtett utunkat rajzoltam be. Herlányon ugyan felkerestük a kiépített, 34 óránként 30 méter magasra kitörő gejzírt, de nem akartunk rá fél napot várni. Kánikulában, napos főúton értünk Kassára. Egy benzinkútnál még azt is megengedték, hogy lezuhanyozzunk. Eddig csak Besztercebányát, ezután Kassát is az elragadó szlovák városok közé sorolom. Nagyon szép a centrum: rendezett, tiszta, virágos. A főutca közepén színház áll, előtte egy kis, árnyas parkban a szökőkútból zeneszóra tör fel a víz. Itt is el lehet tölteni az időt. Nem csoda, hogy másnap délelőtt is visszatértünk.

Másnap az utolsó szlovák falvakban már szlovák pénzünket akartuk elkölteni. Magyarországra érve, Jósvafő falu végében, a tóparton, fák alatt a szabad ég alatt aludtunk hálózsákjainkban. Sajnos utolsó előtti napunk nekem az utolsó lett, ugyanis előbb Putnoknál, majd Szarvaskőnél kaptam defektet; nem lehetett megjavítani, így Eger mellől vonattal érkeztem haza. A rosszul sikerült befejezés ellenére egyik legszebb szlovák kerékpártúrámban volt részem.

13 naposra sikeredett túrám során 1367,65 km-t hajtva 11720 m szintemelkedést küzdöttem le. Ami a költségeket illeti, annak idején a túrát ( a fotótekercseken kívül) 25000 Ft-ból megúsztam.

A Szlovákiába látogatók figyelmébe ajánlom; a Tátrán kívül feltétlenül keressék fel Bártfát, tutajozzanak végig a Dunajecen, ne hagyják ki Kassát, valamint a Zubereci skanzent és a hágót Zuberec és Liptovsy Matiasovce között, ahogy a kis hegyecskét Brezno és Myto pod Dumbierom közt sem.

Györgyi Gábor