Júl. 13. Torbole - Vicenza - Mestre

Júl. 15. Hajókirándulás Velencében

2000. júli 14, péntek - 14.nap: Mestre - Treviso - Lido di Jesolo

1/2 8-8 órakor a sátrakból, lakókocsikból kikászálódó, reggelihez készülődő, mosdani induló emberek zajára ébredtem. A sátor falán nem tűzött át a Nap, az eget makacs fátyolfelhők borították. A fejemben levő pici esélye is elszállt annak, hogy egynapos túrát tegyek a fantasztikus alagútjairól és szerpentinjeiről híres San Boldó hágóhoz. Az előző napi Asiagói fennsík után az utolsó olasz hegymászásról is lemondtam. Úgy tűnt, egy nappal hamarabb hazaérhetek. Budakalászig már csak a szlovén dombok álltak előttem. 3/4 10-kor vágtam neki Trevisónak. Nem volt kedvem toronyiránt célba venni Jesolót. Az idő úgysem volt fürdésre alkalmas, ráadásul, ha már annyit rövidítettem, kihagytam a programból, akkor legalább Trevisót érdemes lenne felkeresni - gondoltam. A kempinget elhagyva 3 km-t sem tettem meg, forgalmas kereszteződéshez értem. Az autópályán még 1-2 km hosszan - míg megtaláltam volna a megfelelő leágazást - sem szívesen láttak volna, így kényszeredetten Mestre városát választottam. 2-3 km-t hajtva, az út fokozatosan fordult, a Nap mind rosszabb irányból sütött, így rossznak érezve az irányt megfordultam; így kezdődött a ½ - ¾ órát igénybevevő eltévedés, kevergőzés. Utcai emberekkel kommunikálva találtam meg végül a Trevisóba vezető utat. A forgalmas úton az egymást érő autók, teherautók okozta komolyabb figyelem is fárasztott. Az út szép fasorban, toronyegyenest, síkon vezetett. Az elkerülőút keresztezése után, kellemes bevezetőúton hamar a centrumba értem. A kerékpáron ülve, illetve tolva egészen a sétálóutcákig követtem a centro táblákat. Nem tudtam, mit kellene megnézni, gőzöm sem volt Treviso felkeresésre érdemes látnivalóiról, így egy újságos előtt vételre kiállított képeslaphalmazból merítettem ötleteket. A sétálóutcákon bolyongva 2-3 vörös téglás templomot sikerrel fedeztem fel, lefilmeztem pár szép épületet, végül pedig megtaláltam a főteret is. A végtére megtalált kupolás templomot megörökítve már úgy éreztem, eleget láttam, így megengedtem magamnak egy fagyit. A Dolomitok óta talán ez volt a második vagy harmadik fagylalt. Semmi sem sürgetett, bőven volt időm szétnézni. Városnéző túrám egy patakparton kerekezve és kacsákat filmezve fejeztem be. 1/4 2-kor hagytam el Trevisót. Az égboltot sajnos továbbra is halvány felhők borították, sőt nyugat felől sötétebb zivatarfelhők közeledtek. "-Mire Trevisóban esni kezd, én már hét határon túl leszek; vár Jesoló ..." - gondoltam. Újabb olasz város újabb főutakon történő lavírozást, tájékozódást jelentett. A kivezetőutat követően az elkerülőúton kellett kerekeznem 3 km-t, hogy ráhajthassak a Casalén át Jesolóba vezető útra. A sok főúttól már kezdtem megcsömörleni, ezért választottam a kevésbé forgalmas és hosszabban, tengerparton haladó, Casalét keresztező utat. Újabb 10 perces kavarodást követően végre a valóban kis forgalmú úton pedálozhattam. A tekergés árának megfizetésére nem kellett sokat várnom, mert a szürke felhők éppen az irányomba tartottak. A szemerkélő eső nagyobb tempóra ösztönzött: 26 km/ó-val haladva alig vártam már Casale - védelmet nyújtó - házait. Megfelelőnek ítélt fedett helyek híján nem álltam meg a településen. Karom egyre jobban kezdett elázni. Az utolsó házak előtt haladva, hirtelen megnyíltak az ég csatornái: szakadni kezdett az eső. Nem sok idő maradt hová menekülni: egy vendéglő eresze alatt vártam az eső végét. Fél órás kényszerpihenő után tudtam csak folytatni az utam. Pár kilométer múlva ismét szemerkélni kezdett. Egy benzinkút alá húzódva ezúttal már az étkezésre is sort kerítettem. Bosszúsan állapítottam meg, hogy amilyen nyugodt, jó hangulatban nézelődtem Trevisóban, annyira el lett rontva a napom az eső miatt. "-Hol a francban marad már a jó idő ? Már 6 napja tart a hideg, meddig kell még várni a nyárra ? Hiába reméltem, hogy Velencében majd 30 fokos fürdőidő fogad. Hiába jöttem délnek, itt is hűvös van és itt is esik. Rómába azért mégsem mehetek le."- duzzogtam. Pontagrandiban eddigi csekély forgalmú utam főbb útba csatlakozott: az autósok többsége vagy Jesoló felé, vagy mellőzve az autópályát Triesztbe tartott. Térkép nélkül úgy rémlett, hogy a Lido di Jesolói leágazásig még kb. 8-10 km-t kell keletnek kerekeznem. A félsziget esetleges legtávolabbi településéig, Punta Sabbioni-ig még maximum 40 km várt rám. A kocsiút a gáton haladt, jobbról csatorna, nádas és mocsár, balról kukoricás, elvétve pár ház. A padka nélküli úton egymást érték az autók, nagyon óvatosan kellett haladni, itt nem lehetett hibázni. Mereven markoltam a kormányt és nyomtam a pedált az egyhangúan egyenes úton. Pár kilométer elteltével kezdtem igazán felfogni, hogy milyen hosszan toronyegyenes az út: sehol egy apró kanyar, vagy szélesítés, leágazás. 6-8 km-en át teljesen ugyanolyan út. Meg is fordult a fejemben: vajon mit tehetnék itt egy defekt esetén, hiszen a gát oldalában nem lenne igazán kényelmes a kerékfoltozás. A leágazásig félúton, kb. 4-5 km távolságban megpillantottam a síkságból kiemelkedő templomtornyot. A kezem, fenekem kezdett már elgémberedni a mozdulatlanságtól, unalomtól, így kormányfogást is gyakrabban kellett váltogatnom; néha már csak tenyerem szélével fogtam a kormányt. Alfelem nyújtására mind többször álltam ki másodpercekre a nyeregből mozogtam előre, hátra, egyenesedtem ki. 1/2 4 tájban értem Caposilébe. Bár jól esett volna egy kis félreállás, mozgás, ilyen közel - egy óra kerekezésen belül - a kempinghez, hosszabb pihenőt nem szándékoztam tenni. A szürke esőfelhők ráadásul mind jobban beterítették a tájat, jobbnak láttam igyekezni. Jesoló felé még mindig sok autó tartott, de a kamionforgalom végre megszűnt, azok Triesztbe mentek. Jesoló felé inkább a lakókocsisok hányada nőtt meg. A rendszámokat figyelve minden náció képviseltette magát, de legtöbben Franciaországból, Észak felől, Olaszországból és Németországból jöttek. A Jesolóba vezető út már szélesebb volt az eddiginél, így a leállósávon nyugodtan tekerhettem. A Jesolóig számolt 7 km-nek már több mint felét, 23 km/ó-val megtettem, amikor szemerkélni kezdett az eső. Nosza rajta! Bár nem esett jól, eggyel nagyobb fokozatba váltva sebességem pillanatokon belül 27 km/ó-ra tornáztam fel. Jesolóban egy 2 vagy 3 sávos körforgalomban a forgalommal együtt Punta Sabbioni és a kempingek sora felé fordultam. Az eső ideiglenesen szünetelt. A keskeny, leállósáv nélküli úton nagy forgalom gyűlt össze, én mégis ragaszkodtam ehhez. Úgy véltem, hogy a centrumon átvezető úton eltévednék, vagy dugóba kerülnék. Az út mentén egymást követték a kempingeket reklámozó táblák, mindegyik mellett *-gal jelölték színvonalukat. Sok kemping neve ismerősen csengett már az interneten (www.camping.it) véghez vitt tájékozódásaim miatt. A keskeny úton szintén figyelmesen kellett hajtani, akár csak egy órával korábban, itt is mereven markoltam a kormányt és viseltem az autók előzését. Teherautók vagy buszok elhaladásakor - mivel ekkor megvolt az esélye, hogy annyira közel hajt el mellettem, hogy egyensúlyom vesztem, vagy elsodor - mély levegővel vártam a kerülést. Sikeres előzésük esetén minden vezetőt dicsérettel illettem: "-Jól van, te is jól vezetsz ! Vigyáztál rám." Hiába vártam, meglepve tapasztaltam, hogy nyoma sem volt az appartmanoknak, üzleteknek, szállodáknak. Sajnos péntek délután lévén egy-két lámpánál az én utamon is dugóközeli helyzet alakult ki. Az egymást érő autók hosszan feltorlódtak, a keskeny úton előzni nemigen lehetett, így pár perc idegeskedés után - immár ismét szemerkélő esőben - végül mégis a falvakon átvezető út mellett döntöttem; Cavallino felé fordultam. A falvakon átvezető úton alig találkoztam autókkal. Erre már nem kellett keresnem: egymást érték az appartmanok, üzletek is akadtak, és szállodákból sem volt hiány. A szemerkélő esőben nem volt kedvem mesze menni, így már a kempingek környékét, kinézetét is nézegettem, abból következtettem árukra. Ca Savió, Európa, Marco Poló ... követték a kempingek egymást. Egy kidekorált, pálmafákkal és szép virágokkal díszített kempinget követően a szembülső oldalon szimpatikus boltot, üzleteket és Velencébe járó busz megállóját láttam: "-Egy ilyen kemping éppen megfelelne, ha nem lenne drága ! " - gondoltam. Mindössze egy-két utcát gurultam tovább, amikor szintén a tenger felől egy *-os , azaz olcsónak tűnő kempinget pillantottam meg. Amint óvatosan megálltam a recepció előtt (16:10), - hogy meggyőződjek az árakról - egy férfi már oda is lépett hozzám: " -Egy felnőtt és egy sátor lenne ? A 31000 líra éjszakánként; megfelel uram ?" A sátorállítás ezúttal is gyorsan megvolt, hiszen alig vártam már, hogy szétnézhessek a tengerparton. A kemping főutcáján végigsétálva, a kemping végében üzleteket találtam, a kerítésen át pedig kapu vezetett a kb. 200 m széles homokos tengerpartra. 1999 után újra az Adria hullámainak örülhettem. Fürdőzők nem akadtak. Néhány ember kocogott csak a homokban, egy férfi sárkányt reptetett, mások beszélgettek, sétáltak. Bár nyugat felől sötét felhők közeledtek, tudtam örülni a teljesítményemnek. A svájci határtól kerékpáron már a tengerpartig eljutottam, másnap pedig a csodálatos Velence várt rám, ahol még sosem jártam. A kempinget végigjárva meg tudtam állapítani, miért ilyen olcsó: A kempingből - bár számomra így is megfelelt - hiányoztak a virágok, egyszerűen homokba kellett a sátrat állítani, nem volt gyeptégla, kevésnek éreztem a zuhanyozórészt, a mosdórészt csupán műanyag fedél borította, stb. A másnapi Punta Sabbioniba induló buszokat illetően a recepciósnál érdeklődtem. A buszmegálló 2 perc sétára volt, jegyet pedig a kemping végi üzletben vehettem. Tengerparti filmezést követően a délután hátralevő részét jegyzeteléssel és tervezéssel töltöttem. Most már valóban komolyan kezdtem foglalkozni azzal a gondolattal, hogy Cavallinóból - a másnapi Velencei pihenést követően - egy napot megspórolva, 3 nap alatt hazajussak. A Dolomitok és a Garda-tó után már nem sok látnivaló tudott volna lázba hozni, felpezsdíteni, így a gyors hazaút tűnt a leglogikusabb döntésnek. 5000 lírás telefonkártyát felhasználva beszéltem az otthoniakkal: elújságoltam a Garda-tó gyönyörűségét, a defektet és a hosszú előző nap egyéb viszontagságait. Büszkén mondhattam, hogy eljutottam Velencébe. Anyuéknak már azt ígértem, hogy szerda helyett kedden érkezem. „Legközelebb majd Magyarországról telefonálok; sziasztok!” - fejeztem be a beszélgetést. Zuhanyozás után 1/2 11 tájban tértem nyugovóra. Izgatottan vártam a másnapot. Bíztam benne, hogy a front elvonultával talán szép időben lesz részem, kíváncsi voltam arra, amit már anyuéktól vagy másoktól oly sokszor hallottam: a hajózásra, Velence megpillantására; arra, hogy vajon mily hatást gyakorol majd rám e, mások által lenyűgözőnek tartott város.

Adatok:
TM: 4:19:11 DST: 95,47 AVS: 22,1
TR/D: 97,3 MXS: 35,0 ODO: 62333

Szintemelkedés: kb. 30 m

Györgyi Gábor