GYÖRGYI GÁBOR HONLAPJA

2001.július 21, szombat
4.nap: Champoussin - Monthey - Martigny - Col de la Forclaz - Chamonix - Col de la Forclaz - Martigny - Monthey - Champoussin

1/2 7-kor szólalt meg a csörgőóra. Odakint csodaszépen sütött a Nap; az erősen havas hegyünk reggeli szépsége lenyűgözött. Még mosdás előtt léptem is ki a ház elé megörökíteni a reggeli fények által megvilágított tájat, hegyeket és a völgyet. Alig hittem el, hogy 7 fok van. Szendvicseimet már este elkészítettem, így reggeli után nem sokkal már indulhattam is. A hűvös miatt - bosszantó hogy csak a reggeli lejtő miatt kellett - a 20km-es lejtőre kénytelen voltam jól felöltözni. Alul két hosszú nadrágot, fölül 2 mezt, egy garbót és a lélegző fölsőt vettem föl, afölé pedig a széldzsekit, sőt a bukósisak alá még sapkát is vettem. 8:05-kor nekivágtam első svájci túrámnak; Franciaországba - ahol még sosem kerekeztem - indultam, a Mont Blanc alá. A ház elől anyuék is végignézték indulásom. Feldobott hangulatban gurultam ki falunk utolsó házai közül; egy-két füttyszót is hallattam jó kedvemben. A szűk kilométeres lejtőt követő bő kilométeres emelkedő, bemelegedés nélkül nem esett jól. Elöl még a legkisebb lánctányérra is le kellett váltanom; lassan szenvedtem fel a rövid, rossz útszakaszon. A fenyők árnyékában kissé még hűvös volt.
Az 1600 m magas tetőre érve fantasztikus panoráma tárult elém. Négy napja, érkezésünkkor nem volt tiszta az idő, előző nap esett, így e csodás kilátást még nem is láthattam. Alattam a mély Val d'Illiez-i völgy, szemben hosszan a Dents du Midi havas háromezresei. Csodás volt a színkavalkád: kék ég, fehér és szürke hegyóriások, zöld fenyők és sárga, piros virágok. Szinte még el sem indultam, máris előkerült a videokamera, fényképezőgép.
A tetőtől Montheyig tartó 17 km-es gurulás során a gyönyörködés és figyelmes kanyarvételek, óvatos "vezetés"mellett a kilométerekre is figyeltem, megjegyeztem a leágazások közti távolságot, hogy este - mikor ugyanitt fölfelé küzdök majd - tudjam, mire kell számítanom: egyes elágazások között hány kilométer vár rám. Bár anyuékkal beszélve azt mondtam, hogy úgysem száguldok, hiszen kb. 30km/ó-val ereszkedem majd le; be kellett látnom, hogy hülyeséget mondtam, hiszen az út annyira nem kanyargott, hogy ne lehetett volna többnyire 40-45 km/ó-val haladni. Mindössze egy-két helyen akadt nagyobb úthiba; ám a szinte forgalommentes úton nyugodtan haladhattam az út közepén is. 40-45 km/ó-s tempó mellett dzsekimbe eléggé belekapaszkodott a menetszél; a sapka 1000 m felett igencsak jól esett. Val d'Illieztől (addig 11 km) főbb útra érve, az út is szélesebbé vált, kevésbé kanyargott, így tempóm szinte végig 45-50 km/ó körül maradhatott. Az alsóbb 4 km-en az út meredekebbé vált, viszont a hajtűkanyarok természetesen 30 km/ó alá lassítottak, nagyon élveztem az út bedöntését. 8:52-kor, 34 percnyi kerekezés (ebből kb. 5 perc emelkedő) után, 34,4 km/ó-s átlaggal hajtva, gurulva érkeztem Montheyba.
Az első ház előtt megállva vetkőztem nyári öltözetre. A kellemes, de enyhe melegben kissé viccesnek éreztem a sapkát, ami bizony a fölső 5 km-en egyáltalán nem volt haszontalan. Egyelőre csak a dzsekit és a sapkát vettem le, alul is maradt a két nadrág, fölül is a két mez fölött a garbó és a lélegző fölső. 2 km-es lankás gurulást követően a völgy keleti oldalán, hűvös árnyékban haladt az út Martigny felé; egyáltalán nem tűnt feleslegesnek a sok öltözet. St Maurice-től - már a fő völgyben, síkon haladva - igencsak erős széllel kellett szembenéznem. Azt hittem könnyedén, fáradtság nélkül, Champoussintól szinte másfél óra alatt eljuthatok az első hágó, a Col de la Forclaz alá, Martignyba, ezzel szemben komoly küzdelem, erőkifejtés árán tudtam csak haladni. Mivel elöl a középső lánctányérom a lánc felrántása miatt nem volt használható, két lehetőségem volt: vagy 52*22-vel minimum 24-25km/ó-val haladni, vagy nem bírván ezt, megelégedni a 30*18-as áttétellel és az ehhez párosuló 20 km/ó-val. Némely kilométereken tudtam 25 km/ó-val haladni, máskor viszont szomorúan adtam meg magam és lassultam 20 km/ó-ra. Nehezen tudtam elfogadni a viharos erejű ellenszelet; a hegyen bezzeg nem fújt a szél. Egy-két káromkodás is elhagyta bizony a számat. Az sem igazán tudott vigasztalni, hogy hazaúton ellenkező irányba ugyanez a szél, hátszélként fog támogatni, tólni. További bosszúságot a bringa kerekének fordulatonként hallható hangja okozott. Ahogy vizsgálgattam otthon is arra gyanakodtam, hogy a hangnak a gumiköpenyhez, vagy a felnihez, küllőhöz lehet köze, mert csak akkor hallatszott, amikor a kerék egy bizonyos része fordult és súllyal nehezedtem rá. Korábban, otthon még csak balkanyarokban jelentkezett e hang, azóta viszont már folyamatosan, csak balkanyarban erősebben. Arra asszociáltam, amikor egyik Tátra-túrámon a gumiköpeny drótfűzése hallatott hangot, majd ment tönkre utolsó előtti nap. Ettől féltem. (Két nap múlva részben kiderült mi lehetett az oka.)
A bringa hibáinak halmozódása (kerék fordulatonkénti hangja, középső lánctányér használhatatlansága, valamint a 34-es fogaskerék erős terhelésnél történő megugrása) meglehetősen letört; csalódott voltam. Nem tudtam úgy élvezni a kerekezést, ahogy szerettem volna, nem lehetett felhőtlenül túrázni, félnem kellett a gondoktól. Elegem volt a feszültségekből! "-Nem lenne öröm, ha miután csütörtökön elbúcsúzom anyuéktól, egy-két nap múlva valami gond miatt fel kéne adnom a túrát és pl. vonattal hazatérni, vagy utolsó fokozatom (34-es fogaskerék) nem teljeskörű használata nélkül bizony a meredek hágókon mit tehetnék ?" - gondoltam. Nem tartottam kizártnak, hogy ha nem javul a helyzet, akkor az egy hetes üdülésünk után akár anyuékkal hazatérek - aggodalmaskodtam. Egy hét szép élmény után ugyan már lennének szép élményeim, nem "üres szívvel" térnék haza, de egy hétig mit kezdenék még magammal ? Nagyon hiányoznának az emelkedők! Egy dolog azonban feltétlenül csábított és e szempontból egyáltalán nem zavart volna ha hamarabb térnék haza: Akkor a Zsuzsival is hamarabb találkozhatnék! E sok feszültség is megerősítette bennem, hogy bizony szívesebben tölteném a nyarat, vagy egy részét vele; egyáltalán nem hiányozna e túra.
Martigny felé közeledve, a völgy végében havas csúcs bukkant elő: vajon az a Mont Blanc? (az volt) 9:52-kor értem Martignybe. A város szélén alul egy nadrágra vetkőztem, fölül pedig már csak a két rövid mezt hagytam magamon. Nagyon élveztem ezt Svájcban, hogy minden hágó aljában tábla jelezte, hogy a hágó járható-e. Nekem ezúttal: Col de la Forclaz, 1527 m / aperto, offen ! Nem messze attól az úttól ahol haladtam, már láttam is a hegyoldali szőlősorok közt vezető emelkedőt: biztosan az vezet a Forclaz hágóra! - gondoltam. A körforgalmat követően megkezdődött a 13 km-es hágóút. Ezen a távolságon 1050 m szintemelkedés, átlagosan 8%-os meredekség várt rám. A kormánytáska tetejére, a térképek fölé rakott diagram kilométerről-kilométerre ábrázolta a hágó meredekségét; ez sokat segített. Bár igaz a 13 km eléggé egyenletesen végig 8-9%-os volt: részletesebben: az első 7 km-n végig 8-8,2 - 9%-os, utána 6,6 - 8%-os.
Az első kilométeren még 30*20-22-es áttételekben bírtam haladni, de amint elfogyott a kezdeti frissesség, már az utolsó előtti, 30*24-es áttételben pedáloztam. A forgalom nem volt túl vészes; az alsóbb kilométereken, a szőlősorok közül leginkább a városra vethettem néhány pillantást, illetve a 70-80 km Rhone-völgy végében, oldalában emelkedő havas háromezresekre, az Aletschhornra és társaira. Jó erőben róttam a kilométereket, tetszett a hágóút is: a lenti napsütéses, városi panorámát nyújtó részt már fenyőkkel és virágokkal tarkított kellemes rész követte; barátságos volt. 5 km után már a Nagy Szent Bernárd hágó völgyére nyílt kilátás: "-Holnap után arra fogok kerekezni !"
Sajnos hátsó kerekem végig hallatta a hangját, meg is lepett, amikor egy-két alkalommal pár pillanatig elhallgatott. Mindazonáltal hiába reméltem, hogy teljesen elmúlik. Az utolsó 4 km-en már visszaszámoltam: az ábra (melyről lemarat az utolsó 2 km) alapján hamarabb vártam a tetőt, végül bő 13 km lett. Az utolsó kilométeren már autóparkolók kísérték az utat; érződött a "hágó-hangulat". 11:35-kor értem fel a Col de la Forclaz 1527 m magas tetejére; odafönt kissé hűvös szél fújt, így az elkészített fotók után fel is öltöztem. Hátrafelé a Rhone völgyére és havas csúcsaira nyílt szép kilátás, előrefelé inkább a Mont Blanc havas, gleccseres szomszédjaira, előtérben füves mezővel, fenyőkkel. A lejtő mögötti kopasz hegyen szerpentinút látszott: nem tudtam rájönni, hogy hova vezethet az. A térkép és az égtájak alapján bíztam benne, hogy nem az én következő hágóm lesz az. Minthogy Chamonixban pár képeslapot, esetleg ajándékot mindenképp szándékoztam venni, szükség volt pénzt váltanom. A határ helyett már itt, a hágó ajándékboltjában megejtett pénzváltás során 10 SFR-ért 45 FRF-t és aprót kaptam. Mivel pár kilométeres gurulást követően újabb hágó - kb. 400 m szintkülönbséggel - várt rám, pár mézespuszedlit és két félszendvicset kaptam be. Filmezést követően 12:05-kor "kiengedtem a fékeket" és megkezdtem a gurulást.
Meredek, gyors lejtő vezetett a mélybe. Mivel hazafelé is erre kellett jönnöm, a lejtő 8-10%-os meredek lehetett és emellett várt még rám az 1461 m magas Montets hágó is, 3-4 km után kezdtem megelégelni a gurulást. Trientet 2 km-rel elhagyva egy mellékvölgy nyílt északnak: a végében emelkedő havasok erőteljesen emlékeztettek a mi Dents du Midi-nkre. További lankás gurulást és egy kilométeres emelkedőt követően értem a francia határra. Jobbra az Emosson-tóhoz indult fogaskerekű, illetve kocsiút: ez az aminek szerpentinjeit a Forclaz hágóról láthattam.
Életemben először kerekeztem Franciaországban !! A Montets hágóra vezető emelkedő 7 km alatt küzdötte le a határtól számított 350 m-es szintkülönbséget. Csodás tájon, fenyvesek, csörgedező patak mentén vezetett a lankás emelkedő: a táj engem a Tátrára emlékeztetett. Sajnos az út kissé töredezett volt. Egy-két alkalommal - így pl. Vallorcine vagy Le Couteray falu házai mellől - a fenyők közül már beköszöntek a havas hegycsúcsok. 3 km-rel a Montets hágó előtt a mezőn, a fák közül, szemben velem, csodás, részben csipkés, részben "púpos" hegyóriás bukkant elő. Bár azt gondoltam, hogy az már a Mont Blanc; pár kilométerrel később megtudtam: még ha nekem jobban is tetszett: nem az, hanem a talán az Aiguille Verte vagy a Grandes Jorasses lehetett. 1-2 km meredekebb kilométer végén 12:57-kor, terv szerint érkeztem az 1461 m magas Montets hágóra: a kilátás előre felé volt igazán érdekes: a megtetszett hegy mellett már a Mont Blanc széle is előbukkant; csodás tiszta idő volt, kék éggel, vakítóan fehér hótömegekkel. Rövid filmezés és fotózás után megkezdtem a Chamonix-ig tartó gurulást. (Megjegyzendő, hogy a hegyek között megintcsak nemigen volt szél; kellemes bringás idő volt)
Kb. 5-6 km 8%-os lejtőt - a végén szerpentinkanyarokat - követően érkeztem az 1244 m magasan / mélyen fekvő Argentiere-be; ahonnan elsőként lehetett végiglátni a völgyön és így szembenézni a hatalmas Mont Blanccal, gleccsereivel és a Chamonix és a csúcs közti 3800 m szintkülönbséggel. Lenyűgöző volt. Kedves volt, hogy fotózásom látván szemben egy autó állt meg, dudált nekem és ajánlotta fel, hogy lefényképezzen-e. Argentiere-től kezdődően erőteljesen érződött a völgy turistacentrum jellege. Sok vendéglátó egység, buszok, parkolók, turisták, virágok, parkok, és még golfpálya is akadt, stb. Az 1035 m magasan fekvő Chamonix-ig az utolsó 2-3 km már szinte síkon vezetett. Chamonixban meglepőmód egy piactérre érkeztem. Nem tudván merre tartsak, jobbra fordultam; előbb kisebb áruházak, sétálóutcaféleség (vagy annak széléhez) előtt haladtam el, majd álltam meg egy fenyő alatt (13:40). Visszatekintve a szembülső Mont Blancra készítettem pár fotót, videóztam és úgy éreztem elég is volt. Bár úgy terveztem, hogy ha az időbe belefér, még 10 km-rel túlhajtok Chamonix-on, hogy a túlvégéből is megcsodálhassam a Mont Blancot, ám végül annyi szépet láttam már, lenyűgözött a csúcs, a sok gleccser, a hangulat, hogy nem láttam értelmét. A kisáruházhoz tértem vissza, ahol képeslapokat és valami ennivaló félét is akartam venni, mert tartottam tőle, hogy amit magammal vittem, hazáig kevés lesz. 7 képeslapért 14 FRF-t fizettem, a maradék 31 FRF-ből pedig 24-ért 3 péksüteményt vettem, ebből kettőt a szomszédos fa alatt a fűben meg is ettem. Ameddig csak lehetett, igyekeztem tartalékolni az igazán tartalmas szendvicseket. Kb. 1 3 tájban hagytam el Chamonix-t, "haza"indultam. (Minthogy idefelé az út, több lejtővel, mint emelkedővel szűk 6 óráig tartott, úgy tűnt 20 óra tájban érhetek haza.)
Síkon, majd lankás emelkedőn hagytam el a turistaközpontot. Hátrafelé nemigen tekintgettem, az odaútnál természetesen jóval ritkábban álltam csak meg fotózni, filmezni. Argentiere-ben 6 FRF-ért még vettem két képeslapot; csak hogy ne maradjon aprópénz. 2001-ben már nem terveztem újból Franciaországba kerekezni. A falutól még 210 m szint várt rám a Montets hágóig; órámra tekintve 15 órát tűztem ki, hogy addigra jó lenne felérni. Izzadva küzdöttem a hajtűkanyarokban. Egy busz érkeztével kissé rá kellett hajtanom, hogy ne épp a hajtűkanyarban érjen utol. Néha kiállva hajtottam, igyekeztem. Az út mentén kirándulókkal is találkoztam. 2 km-rel a tető előtt kisebb parkoló akadt, érződött már a hágó közelsége. Fél kilométeres meredek egyenes végén ismét az 1461 m magas Montets hágóra értem; ezúttal az ellenkező oldalról. Éppen 15 óra volt. Úgy számoltam, időben vagyok a 20 órára való hazaérkezéshez. Ezt azért is tartottam jó célkitűzésnek, mert "anyuék is jó szemmel néznék, ha nem a sötétedés határán, 1 10-kor toppannék be, hanem még jócskán világossal. Ráadásul így nekem is más érzés lenne, idejében is vacsoráznánk, lenne még idő lefekvés előtt, stb."- gondoltam.
Rövid pihenésem részben filmezéssel, fotózással illetve az egyetlen péksütemény elmajszolásával töltöttem; a Forclaz hágó kb. 6km-es 8 %-os emelkedője előtt szükségem volt erre. A nap elején megfordult a fejemben, hogy vajon hogyan fogom bírni a 7 kg-os csomaggal e 3600 m szintet, ám már megnyugodtam. Egyelőre nem éreztem fizikai problémát; jó erőben voltam. A hosszú, kissé töredezett lejtőn gyorsan leértem a határhoz; bár időnként igencsak óvatosan kellett haladnom, vigyázni kellett a videokamerára. Útközben kellemes meglepetést okozott egy felemás alagút. Odafelé kívül haladtam az autókkal együtt, ám visszafelé nem csupán az autósok, hanem a bringások is az alagútban haladtak, ráadásul úgy, hogy a bringásoknak méteres oszlopokkal vagy talán bólyákkal csaknem egy teljes sáv le volt választva. 15:26-kor visszatértem Svájcba. A határon áthaladva kissé röstelltem, hogy a csöndben már messzebbről hallani lehetett kerekem csúnya hangját. Bár nem éreztem amiatt feszültséget, hogy másik országban hajtottam, mégis jó volt visszatérni Svájcba. Rövid lejtőt követően megkezdődött a Trientig tartó lankás, 4 km-en 180 fokos fordulatot leíró útszakasz. Minthogy kellemes nyári délután lett, és emelkedő következett, eljött az alul rövidre vetkőzés ideje (jobb későn, mint soha !), fölül maradt a két mez.
2-3 km-es árnyas utat követően Treintben egy hirtelen kb. 10%-os meredek "lépcsővel" megkezdődött a Forclaz hágóig tartó emelkedő. Visszaemlékezvén, hogy délelőtt mily gyorsan gurulhattam, igencsak meredek emelkedőre számíthattam. Emlékeztem egy fölfelé igencsak küzdelmet folytató női kerekesre. Ezúttal rajtam volt a sor. Az első 2 km-en még jól bírtam: 30-22-24-es áttétellel 12 km/ó-val haladtam, ám utána elfogyott az erőm, nem bírtam tovább a küzdelmet. Nem örültem a lelassulásnak, de kénytelen voltam 30*34-be váltani és így 8-9 km/ó-ra lassulni. Kb. 10 percnyi pedálozást követően a szép erdei úton hajtűkanyarba értem; megálltam fotózni, filmezni, ám körülnézvén ekkor vettem észre, hogy a hajtűkanyar visszaforduló fölső ága 300 m múlva már a hágó tetejére ér. Kellemes meglepetés volt. 16:13-kor tehát felértem az 1527 m magas Forclaz hágóra. Bár ide terveztem a szendvics elfogyasztását, már annyira beleszoktam az étkezés minél későbbre való halasztásához, hogy ezúttal is így tettem: "-A lejtőre felesleges a szendvics nyújtotta energia; ráér az majd Martignyban, vagy Montheyban, a Champoussinba vezető 19 km-es emelkedő lábánál is" - véltem.
A lejtőnek fölül már a hosszú szélfogó fölsőben vágtam neki. Mivel a 13 km-es 8-9%-os lejtőt kevés kanyar tarkította, sokat haladhattam 50-60 km/ó-val. A 8 %-os meredekség mellett bizony nemigen kellett hajtanom, ezen meredekség kb. 60-65 km/ó-ig gyorsított, így túlzottan sokat fékeznem sem kellett, autók is alig előztek. Élveztem a lejtőt. Félúton sajnos meg kellett állnom; egy busz miatt a hajtűkanyarokban feltorlódtak az autók, jobbnak láttam elengedni őket, hogy utána hadd guruljak hosszan. A jó minőségű aszfalt is hozzájárult, hogy sebességmérőm gyakran 60 km/ó körül, illetve afölött mutasson. Az 11527m magas hágóról, a 13 km hosszú lejtőn 18 perc alatt értem le 471 m alacsonyra. A kellemes gurulás, száguldás után nem volt kedvem megállni; gyorsan áthajtottam a városon és gondoltam, hogy a reggeli szél alapján minden bizonnyal hátszélben hamar Montheyba jutok. Hátszél esetén könnyedén kitólhatom Montheyig a bőséges étkezést, energiafelvételt.
Bizony a szél meglepett; viharos erejű, erős ellenszél fogadott. Volt okom bosszúsnak, mérgesnek lenni. Ez így nem ér ! - mondhattam volna. Persze az időjárásnak mondatom, hogy "Rohadj meg, igazságtalan vagy !" Miért nem lehet fifty-fifty ? Miért érdemlem ezt ? - üvöltöttem neki. Eleinte még - gyengébb szélben - erőm és energiám, kedvem lévén 25-27 km/ó-val tudtam haladni, de kb. az első 5 km-t követően nem bírtam a 24-25 km/ó-s sebességet, így kénytelen voltam elöl is leváltani, 20 km/ó-ra lassulni. Néha megpróbáltam elöl a 42-es középső lánctányért, ám amint felrántotta a láncot és az megrántotta a váltót, elöntött a méreg és káromkodtam. Nem volt elég a szél, a kerekem is zajongott, a középső lánctányér sem volt jó és talán a közeledő éhség miatt is voltam oly könnyen méregbe guruló. Valahogy azért sikerült megnyugtatnom magam, beletörődni a lassúságba, a gondokba. Azzal, hogy nem csak feltűnt, hogy egy mellékút a folyómentén haladva levág egy-két kilométeres kerülőt, hanem ezt is választottam, apró örömet okoztam magamnak. Montheyba érve egy teniszpálya melletti parkban kutat megpillantva ideális étkezőhelyre leltem (17:50-18:10). Semmi sem sürgetett, így a padon hátradőlve nyugodtan falatoztam. Bőven volt mit. Három hátralevő szendvicsemből kettőt (másfél kolbászos, fél nutellás) megettem, emellett majszoltam müzlis szeletet, mézespuszedlit is. Kellemes érzés volt, hogy nem kellett eléhezéstől tartanom. Annyit ehettem, amennyi jól esett.
A központtól 19,2 km-es távolságon 1200 m szintemelkedés várt rám; átlagos meredeksége = 6,7%. A kezdeti 3 km-t a város fölött vezető bedöntött, kb. 10% meredekségű szerpentinút jellemezte. Bár a friss étkezést a szervezetem még nem dolgozhatta fel, már az a tudat is erőt adott, hogy tele a hasam és nem éhezem. Jó erőben 30*24-es áttételben (kb. 11-12 km/ó-val) hagytam magam mögött a kilométereket. Az első kilométer végén egy mezre vetkőztem, de este 6 után, a napos emelkedőn még így is izzadtam. Kb. 3 km után értem utol egy montis lányt; feltűnése legalább rövid időre megtörte a monotonitást. Míg előzés után látóteréből ki nem kerültem, igyekeztem jól hajtani; ráadásul az út is lankásabb lett. Kb. 4 km után érkeztem a Morgins hágóra vezető felüljárós leágazáshoz. Rövid meredek szakaszt követően fél kilométeres sík szakasz, majd a vasúti kereszteződés következett. A következő, Morgins hágóra vezető leágazásig már nem volt oly meredek az út, mint legalul, így kb. 15 km/ó-val lehetett haladni. Igazán jó erőben fogyasztottam a kilométereket, nyoma sem volt szenvedésnek. Újabb két kilométert követően már Val d'Illiez reklámtáblái következtek, majd maga a falu. 19 óra lévén, a meredek hegy fölül már csak a szembülső hegyoldalt érte napfény, én árnyékban tekerhettem, így fölül visszavettem a másik mezt. Már filmezni sem volt érdemes; ez sem jelenthetett pihenést. Champoussinig még kb. 11 km és 600 m szintemelkedés várt rám, ebből az utolsó 4 km könnyű szakasz.
Val d'Illiezt elhagyva megint meredeknek érzett szakasz következett; 2 km-en át még vitt a lendületem, ám utána hiába küzdöttem, tudomásul kellett vennem, hogy előbb utóbb kénytelen leszek elfogadni az utolsó, 30*34-es áttételt és a hozzá párosuló 8-9 km/ó-t. Ez azért is volt szomorú, mert a lankás utolsó 4 km-ig még 5km állt előttem, ez pedig 8-9 km/ó-val bizony 35 perc. Fáradtan, de az áttételből adódóan gyorsan forgattam a pedálokat, csak hát nem sokat haladtam; lassan teltek a 100 méterek. Erdőben haladtam, az út mentén elszórtan egy-két ház, kis meződarabkák, traktorok, néhol buszmegálló. Bár Monthey-ban még úgy gondoltam, hogy 8-1/4 9-re Champoussinba érek, immár a 1 9 tűnt reálisnak. Úgy hittem 2 km vár még rám a leágazásig, az utolsó lankás 4 km-ig, mikor kis pihenőt kellet tartanom: egy félreállított traktor-utánfutó platójára ülve pár falat szendvicset eszegettem és a hűvös miatt alul-fölül hosszút húztam. A továbbiakban lankásabb szakasz következett, így ahol lehetett felváltottam 30*24-be. Még ha csak 2-300 m-en át bírtam is, legalább azon a távon is jobban haladtam. A lankásan emelkedő, domboldali, mezei út kissé ismerősnek tűnt; nagyon a leágazás közelségét sugallta. Kellemes meglepetés volt ez, a vártnál 1 - 1 kilométerrel hamarabb. A hajtűkanyarban, az utolsó 4 km-re ráfordulván, az út egyből még lankásabb lett, azonnal egy-két fokozatnyi felváltásra ösztönzött, így 30*20-22-ben 15-16 km/ó-val, rövid távon felfrissülve folytattam a kerekezést. Ilyen tempó mellett hamar eltelt a 2,5 km emelkedő; és kezdődhetett is a kilométeres lejtő, majd a rossz útszakaszt követően az utolsó 700 m meredekebb emelkedő. A falu felé felnézvén reméltem, hátha anyuék kisétáltak a ház elé - mint Cavalesében, 2000-ben. Örömömben füttyszóval köszöntöttem hazaérkezésem. Öröm érzését éreztem. Az első házak még épülőfélben voltak, de hamarosan megpillantottam a szélzsákot. Ez már a hazaérkezést jelentette, hiszen éppen ablakunkból néztük többször is. 20:26-ra értem haza. Ahogy mosolyogva lekászálódtam a nyeregből, az ablakból apu üdvözölt. Fáradtan felcipeltem a szobába a bringát, majd míg anyu a meleg vacsorát készítette, én pedig fürdés előtt még kissé lehűlni igyekeztem, rövid élménybeszámolót tartottam. A csodálatos élmények hatására azt javasoltam apunak, hogy a Matterhorn helyett inkább mégis a Mont Blanc alá autózzunk át. Vacsora közben, illetve a Tour de France összefoglaló alatt már beszélgettünk a másnapról; erre vonatkozóan én azt javasoltam, hogy másnap "gyógynapot tartsunk, mert bizony 3708 m szintemelkedést leküzdve bizony meglehetősen elfáradtam."

Adatok: Monthey, 424m (8:52) TM: 33:52 DST: 19,4 SAV: 34,4
Martigny, 471m (9:52) TM: 1:28:32 DST: 42,9 SAV: 25,8
Martigny, Forclaz hágó emelk alja TM: 1:35:00 DST: 45,7 SAV: 26,0
Col de la Forclaz,1527m (11:35-12:05) TM: 2:41:41 DST: 58,89 SAV: 11,86
Col du Montets, 1461m (12:57-09) TM: 3:23:29 DST: 74,09 SAV: 21,8
Chamonix, 1035m (13:40-14:25) TM: 3:44:47 DST: 85,93 SAV: 33,3
Col du Montets,1461m (15:00) TM: 4:23:00 DST: 98,0 SAV: 18,9
Francia-svájci határ TM: 4:35:00 DST: 105,0 SAV: 35,0
Col de la Forclaz, 1527m (16:13-19) TM: 5:12:22 DST: 113,29 SAV: 13,3
Martigny, hágó lejtőjének vége, körforg TM: 5:30:30 DST: 126,5 SAV: 44,9
Monthey, 424m (17:50-18:10) TM: 6:34:22 DST: 152,18 SAV: 24,1
Val d'Illiez, 970m TM: 7:16:45 DST: 160,7 SAV: 12,06
Leág az utolsó 4km-re TM: 7:59:34 DST: 167,35 SAV: 9,31
Campoussin, 1575m (20:26) TM: 8:15:35 DST: 171,46 SAV: 15,4 AVS: 20,75 TR/D: 171,46 MXS: 67 ODO = 71367

Szintemelkedés:
- kezdeti kis buckáig, rögtön indulás után 60m
- Martigny-ig 60m
- Col de la Forclaz = (1527 - 471) 1056 m
- Col du Montets = (1461 - 1050) 411 m
- Col du Montets = (1461 - 1035) 426 m
- Col de la Forclaz = (1527 - 1050) 477 m
- Monthey-ig 40 m
- Champoussin előtti tetőig = (1575 - 424) 1151 m
- emelkedő Champoussinban 60 m
ÖSSZESEN: 3741 m

Költség: (pénzváltás : 10 SFR = 45 FRF)
- 7 + 2 képeslap = 14 + 6 FRF
3 péksütemény = 24 FRF