GYÖRGYI GÁBOR HONLAPJA

2001.július.27, péntek 10.nap: Aeschi - Spiez - Brünigpass (1007 m) - Luzern - Altdorf

Bár csörgőórám - a túrára ugyanis hoztam magammal - 7 órára volt beállítva, érdekesmód megelőztem; hamarabb ébredtem. Szép napos időben készülődtem. Este még hiába terveztem, hogy reggel benézek a pékségbe, végül 7:40-kor reggeli nélkül és csupán egy működőképes fékkel vágtam neki a Spiez-ig lejtő 8 km-es lejtőnek. Ahogy este megtapasztaltam, hogy mennyire keveset ér az egy hátsó fék, igyekeztem nagyon óvatosan ereszkedni. Még így sem eléggé lassan, hiszen az első kanyarok egyikében - relatíve túl gyorsan haladva - fékezéssel is csaknem lesodródtam az útról a mezőre. Megijedtem! 3-4 km lejtőt követően ahhoz a leágazáshoz értem, ahol elmúlt nap is elhajtottam. Nem emlékeztem eléggé, merre kellett akkor Speizbe mennem, így Wittim felé fordultam. A rossz útválasztás 5 elvesztegetett percbe került, így visszafelé a kellemetlen fél kilométeres emelkedőt leküzdve 8:10-re értem a bringaszerelőműhely elé. Hogy a szerelő lássa, hogy túrán vagyok és sürgős lenne a bowdencsere, bringám csomagostul tóltam a műhely elé. Miután összesöpörtek, kerékpárral együtt hívott be a műhelybe, ahol amíg én a bringát fogtam, ő a bowdent cserélte ki. Elmúlt nap nekem nem sikerült a csere - mert a bowden végén a drótszálak szétjöttek és beakadtam a bowdenházba -, így kíváncsian figyeltem, ő hogyan oldja meg a problémát. A megoldást a fékmarkolat imbiszkulccsal történő leszerelése jelentette. Ebből is tanultam. "-Legközelebb talán már nekem is sikerül a csere!" - gondoltam.
Jó utat ! - búcsúztak a szerelők. Bár a 15 perces munkáért és a bowdenért a fickó 15 CHF-t (kb. 2625 Ft) kért, - melyet én soknak tartottam - pár kilométer múlva már nem is törődtem vele, hiszen végre ismét szabadon, kötetlenül, csodás svájci tájon élvezhettem a kerékpározás örömét. Vesztettem ugyan pár órát, és a programom is kénytelen lettem átszabni - hiszen így e nap nem járhattam meg a három hágóutat -, viszont bízva abban, hogy estére Andermattba jutok, nyugodtan, bosszúságom elfeledve élveztem a kerekezést. Spiezben egy útmenti áruházban vásároltam reggelirevalót: 3 kiflit, 2 banánt és 1 kg kenyeret. Reggelimet ugyanazon a szép, tóparti panorámás padon fogyasztottam el, ahol elmúlt este megvacsoráztam és bowdencserével próbálkoztam.
9 óra tájban kezdtem neki a Brünigpasson, Luzernen át Andermattig rám váró - a végső 35 km-en 1000 m emelkedéssel záruló - kb. 160-170 km-es napomnak. "-Amennyiben e napot sikerrel veszem, már utol is érhetem magam" - gondolkodtam - "hiszen másnap sort is keríthetek a Három-hágó túrára." A Luzern felé átkelést jelentő Brünigpass-ig előttem álló 45 km-es út első fele a Thuner See déli oldalán, míg másik fele, Interlaken után a Brienzer See északi partján vezetett. Az előbbi tó déli partján vezető út közvetlenül a hegyek lábánál, így reggel még árnyékban vezetett: csaknem fáztam. Minthogy 11 órától, az erősen tűző Nap alatt nem túl kellemes, izzasztó, tikkasztó meleg várt rám, így reggel még kifejezetten jól esett az enyhe hűs levegő. Az út szinte végig síkon vezetett, felerészt bringaúton hajtottam; pár kilométeren át egy sráccal versenyeztem. 10 órakor értem Interlakenbe. Bár szép emlék- és tájképek ugrottak be a városról, megállásra mégsem késztettek, hiszen még alig indultam el; korainak éreztem egy pihenést. Emellett ráadásul egész Svájc előttem állt még a következő bő héten, e nap pedig bizony eléggé sietnem kellett, ha Andermattba akartam érni. Szélcsendes időben folytattam utam a Brienzer See északi, napos partján. Az előbbi tóparti kerekezéssel ellentétben itt egyrészt már napon hajtottam, másfelől piciny buckák "kellemetlenkedtek". A napos tóparton néhol már fürdőzők érkeztek; kezdődött a fürdőélet. A csodás kék, tiszta tó déli oldalán magas, néhol havas hegyek tették teljessé a környék szépségét: készítettem is pár perc filmet. A tavat elhagyva 3-4 km-t még Meiringen 2-3km széles, teljesen sík völgyében hajtottam. 1 12-kor meleg napsütésben értem az 1007 m magas Brünigpass lábához. Két lehetőségem volt az Andermattba való átjutáshoz: míg egyik esetében Brienztől csupán 76 km-t kellett volna hajtani - igaz leküzdve közben a 2224 m magas Sustenpass-t - addig a másik az Alpok szélső háromezreseit megkerülve 160 km hosszú úton ér Andermattba. Minthogy csupán előző este kezdett talán (pontosítva: úgy tűnt, hogy talán rendbejött) rendbe jönni az utolsó 30*34-es áttételem, és valójában hosszabb emelkedőn még nem is tapasztalhattam, ezért kockázatosnak tartottam volna így nekivágni a Sustenpass 27 km-es emelkedőjének. Maradt tehát a könnyebb, de jóval hosszabb luzerni kerülés.
Ahogy a többi hágóról is igyekeztem információkat gyűjteni, hogy tudjam mire számíthatok, a Brünigpass kapcsán is megtettem ezt. Az egyik internetről "levadászott" útleírás (Tour of the Alps 1991, Jobst Brandt) rövid 13%-os meredekséget is írt a hágóút kapcsán. Kíváncsian vártam! Miután elmúlt este jól beállítottam a hátsó váltót, egy banán elnyammogása után 30*34-es áttétellel gond nélkül kezdtem meg a meredek kaptatót. Rögtön az első kanyarból szép kilátás nyílt a Grimsel hágó völgyére: a tiszta időben most kicsit jobban sajnálhattam, hogy sor került arra a bowdenszakadásra; anélkül ezidőtájt a három hágó-túrán talán már a Grimselpasson lettem volna.
Brienzwiler előtt táblák jelezték, hogy a további úton kerékpárosok nem haladhatnak, őket - akik Luzern felé a Brünigpasson akartak átkelni - a falu felé irányították. A meredek emelkedőn, 10-11km/ó-s sebességem mellett nem volt nehéz követnem a táblákat. Tűző napsütésben kínlódtam fölfelé a forgalommentes meredek utcán. Minthogy a falu közepétől sehol sem láttam táblát, az utolsó házak egyikénél egy megkérdezett néni erősítette meg, hogy a hágóhoz nyugodtan csak hajtsak tovább egyenesen. Minthogy ilyen, 30*34-es áttételhez illő meredek emelkedő Magyarországon nemigen van, így szinte meg sem szokhattam, hogy milyen lassan is lehet így haladni: talán csak - pár napja - Champoussinba fölfelé hajtva akadt rá alkalmam, hogy 2 km-t így kerekezzek. 9-10 km/ó-val pedálozva "rettenetesen hosszú" az a 6 km-es emelkedő. A faluból kiérve pici meglepetést okozott, hogy a bringások visszatérhettek az útra. Csak egy alagút miatt "lettünk" letiltva a főútról; érhető okból, hiszen az autósok nemigen örültek volna az alagútban egy 10 km/ó-val haladó kerekesnek.
Az immár fenyők közt vezető emelkedő 10-12%-os meredeksége nem csupán látható, de érezhető is volt hiszen sebességmérőm csupán 7 km/ó-t jelzett. Nagyon élveztem, hogy még ilyen lassú sebesség mellett sem kellett küzdenem; még 24 kg-os csomaggal sem okozott gondot ez a meredekség. A meredek szilafal oldalában vezető útból még csak 2-3 km telt el. Ahogy egy rövid szakaszon észak felé kilátás nyílt a hegyre, kíváncsian néztem körbe: vajon merre vezethetik el az utat? Kb. 7-800 m magasságban végre egy kis megváltást jelentett pár percnyi, félalagútban való tekerés. Később, ahogy az út fölé belógott egy hatalmas sziklatömb - melyből vájták ki az utat - és még kisebb kilátás is nyílt, a meredeken - pihenésképp is - filmezni álltam meg. Ahogy föntről kissé izomlázas, elfáradt lábaimmal a bringa felé kocogtam vissza, akkor jutott eszembe az a félelem, hogy bringám egy kamion szelétől, ha kereke elfordul és a 24 kg-os csomag elhúzza, akár a szakadékba is fordulhatott volna. Kevés hely lévén ugyanis csak a szakadék közelében, egy padnak támaszthattam. Szerencsére mozdulatlanul találtam ott, ahol hagytam.
Már 5 km hosszan hajtottam a min. 8%-osnak érzett emelkedőn, vártam a tetőt. A Meiringenbe vezető leágazás nem elégített ki; mivel régen is ettem masszívat, igencsak jó lett volna már a tetőre érni. Talán már nem olyan meredeken folytatódott az út, de a hátralevő 2 km már igazán nem hiányzott. A csupán 1007 m magas tetőn, a Brünigpasson étterem, más vendéglátóegységek és vasútállomás (!!!) - még ha ez nem is az én irányomból kapaszkodott fel a hegyre - várta a turistákat. Ahogy a két, Champoussinból tett egynapos túrán bevált, a lejtő előtt ezúttal sem ettem komolyat (arra még felesleges az energiautánpótlás); a kilátópontról körülnézve beértem pár falat keksszel és müzlis szelettel.
Nagyon alaposan ugyan nem néztem meg a térképet, de rápillantván úgy reméltem, hogy a tetőtől akár 15-20 km hosszan is lejthet lankásan az út. Az erdőben vezető lejtőn hamar begyorsultam, ám 24 kg-os csomagom miatt óvatosan haladtam: nem gyorsultam 50 km/ó fölé. Kb. 3 km múltán egy kanyart követően az út északi oldalán egy kisebb parkolóból csodás kilátás nyílt a kb. 200m lentebbi tóra és az egész Luzern felé mutató völgyre. Erős vészfékezéssel álltam meg, hogy szép fotókat és filmet készíthessek. A meredeken lejtő úton óvatosan folytattam a gurulást; hagytam hogy az autók hadd előzzenek. Kb. 5 km lejtő után érkeztem a 638 m magas Lungernsee partjára, ahol a sík tóparton - köszönhetően az erős ellenszélnek - már csak 20-25 km/ó-val tudtam haladni. Ennyit a remélt 15-20 km-es jó tempójú gurulásról !
A tavat elhagyva újabb 2-3 km-es gyors lejtő következett, ám ezzel máris 470 m-re ereszkedtem le; innentől, Giswiltől Luzernig még 30 km várt rám; ellenszélben! A tópartról hátratekintve, a tiszta vízfelület mögött nem csupán a 2000-2500 m magas hegysorban, hanem a távolabbi 4000 m fölötti havasokban is lehetett gyönyörködni. Csodás volt !
A Sarner See végébe, Sarnen-be érve okkal éheztem meg; órám 1 2-t mutatott és reggel óta alig ettem. Az utolsó 10 km-en már folyamatosan csak kút után járt a szemem, mert a hőségben bizony megszomjaztam. Sarnenben egy út menti sétányban kutat és mellette árnyas padokat is találván ideális ebédelőhelre leltem. Nem zavartatván az út kocsiforgalmától és egy-két elsétáló gyalogostól, ölemben megterítve szeltem a kenyeret, kolbászt, konzervmájast, budakalászi almát. Jóízűen falatoztam. Sarnent elhagyva sík úton folytattam a pedálozást; már a völgy széli hegyek is alig érték el a 2000 m-t. Pár kilométeren át ugyan az eső csepegni kezdett, minthogy azonban pár kilométeres erős pedálozással kiértem az eső alól, még azt is mondhattam: jól esett! A Vierwaldstatter See partjára érve végre már közel érezhettem magam Luzernhez. Minthogy a közelben autópályák futottak össze, Luzernig is már csupán 9 km-t kellett megtennem; az úton - nem meglepő módon - nagyra nőtt a forgalom. Az egyik tóparti részen nagyon élveztem a bringások széles, az autók mellett, félalagútban vezető bringaútját; melynek sávjait oszlopsor választotta el; széléről a tóra csodás kilátás nyílt.
Az utolsó 3-4 km-t Horw-on keresztül megtéve, 15 órakor - 103 km-rel a lábamban - érkeztem Luzernbe (434m). Jegyzetlapomra vésett tervemhez képest egy óra hátrányban voltam, ám nem érdekelt, nem hagytam, hogy elvegye a bringázás örömét, hogy átrohanjak a szépségeken. Nem törődve azzal, hogy meglehetősen sietnem kellett (volna) ahhoz, hogy sötétedésig, 9-1/2 10-ig az andermatti kempingbe érjek, inkább élveztem a luzerni tópartot, a virágos fahidat, a hattyúkat, a templomot, egyéb szép épületek szépségét, a város nyüzsgését, forgalmát. Talán azért, mert így alakult, de nem éreztem hiányát, hogy nem néztem be a sétálóutcába és nem töltöttem pár órát a városban. Csak 1 - 3 órát szántam a híd közeli kis sétára, filmezésre.
Minthogy az ég is befelhősödött, sőt a Pilátus felől zápor közeledett, nem bántam, hogy mennem kellett. A város utolsó kilométerein újabb 3-4 km-t áztam. Luzernt elhagyva - a térkép alapján - lassan megkezdtem a svájci magas hegyek közé való visszatérést. Küssnachtig a Vierwaldstater See partján kisebb kellemetlen buckák által változatosabbá tett úton kerekeztem az eső elől; az egy-két útépítésnél való gyorsítás nem igazán esett jól. Elnézve, hogy Luzerntől DK-re, a Rigi felé is esik, jobbnak láttam nem a Vierwaldstatter See partján Altdorfba kerekezni, így a 2 km-rel hosszabb, de szárazabbnak remélt utat választottam a Zuger See és Lauerzer See partján. Küssnachtban egy óra erejéig elbúcsúztam a Vierwaldstatter Seetől; a településen - bár többet is vettem - egy péksüteménnyel dobtam fel magam. A csodásan tiszta és kék Zuger See (413 m) partján, a Rigi esőfelhőjének széle alatt hajtottam a pedált; hátszélben élveztem a barátságos svájci középhegyeket. Nem tudtam, hogy a két tavat elválasztó kb. 8 km-es távon mi vár rám, de nem feltételeztem volna, hogy több kilométeres emelkedők. Kellemetlen meglepetés ért! Arth és Goldau településeken táblák jelezték a világhírű Rigire induló fogaskerekű alsó állomását. Goldautól 2 km gurulással érkeztem a Lauerzer See partjára, mely csupán 4 km hosszú lehetett; végén meredek sziklafal, majd egy település. Az autópálya keresztezése után 17:30-kor érkeztem Ibachba. A Rigit megkerülve végre ismét kilátás nyílt nyugat felé; láthattam, hogy milyen időre kell számítanom. Bár nyugat felé egy sötét felhő újabb esővel fenyegetett, déli irányba tekintve aggodalomra nem volt okom.
Minthogy 1/2 6 volt, ideje volt vacsorára valót vásárolni. Az út melletti kisutca "tüchtig" pékségében fél kg kenyeret és egy péksütit vettem; utóbbit azonnal meg is ettem. 2-3 km nyugati, felhő irányában való kerekezés után felüljárón fordultam dél, Altdorf és Andermat felé. A Vierwaldstatter See tópartjára értem, ismét. Brunnen városkában, a tóparton fantasztikus szállodák álltak, pálmafák és sok turista. Fölöttük szürke felhők, ám tisztán látszott, amint a felhősáv észak felé egyszer csak elfogy; okkal lehetett remélni, hogy a felhősáv estére dél felé elvonul. Órámra nézve - minthogy 18 óra felé járt - hiába is szerettem volna - be kellett ismernem, hogy sötétedésig már lehetetlenség az 1444 m magas és még 50 km-re fekvő Andermattba érni. Andermatt és Altdorf között kétséges volt, hogy akad-e majd kemping, így a 16 km-re, éppen a Vierwaldstatter See végében fekvő Altdorf-i kemping logikus választásnak tűnt, viszont ezzel az is egyértelművé vált, hogy altdorfi éjszakázásommal tudomásul kell vennem, hogy lemondok a másnapra tervezett három hágó túráról. A tóparton, magas sziklák oldalában vezetett úton pedálozva mind könnyebben barátkoztam meg az altdorfi éjszakázással. Az alábbi indokokkal érveltem Altdorf mellett:
- Ha a hegyek között továbbmennék Andermatt felé, nagyobb esélyem lenne a front szélső felhőiből megázni.
- Felesleges mindig túlhajszolni magam (Altdorfig csaknem 160 km-t hajtottam); inkább élvezni kell a bringázást; időben sátrat állítani, pihenéssel tölteni az estét, nem pedig sötétbe nyúló kerekezéssel.
- Számításaim szerint 1 10 előtt nemigen értem volna Andermattba, ráadásul kérdéses, hogy 160 km-rel a lábamban, 24 kg-os csomaggal terhelten vajon hogy bírtam volna az 1000 m szintemelkedést (és utána a másnapi 3 hágó túrát)
Az Altdorfig hátra levő 16 km-en az út ugyan a tóparton, ám a vízszint fölött kb. 100m-rel vezetett, hiszen a tavat végig magas sziklafal kísérte. A nagy forgalom miatt többnyire a járdán vezetett kerékpárúton pedáloztam. Ahol az autósok alagútban hajtottak, a bringásokat többnyire a régi út kis alagútjába vezették, nagyon vadregényes volt; ezen az alagutakban csak kerekesek járhattak. A tó vége felé mind jobban hűlt a levegő, már egy kevés napfény sem érhetett, hiszen a túlparti hegyek annál magasabbak voltak; hosszúujjút kellett húznom. Altdorfba érve (19:00) a felhősáv - ahogy reméltem - dél felé vonult, a város a sok szép házával, a cégérekkel, virágos ablakokkal, zászlókkal lenyűgözött. A központban egy szobor hirdette a Tell Vilmos "story" városhoz való kötődését. Bár a város előtt láttam egy kemping előjelző tábláját, ám nem tudván, hogy ez a térképen jelölt-e, vagy az majd a városban, esetleg azon túl lesz-e, továbbhajtottam. Egy járókelőt megkérdezve, ő küldött vissza a már látott kempingbe.
Minthogy két kemping állt egymás mellett - nem látván ezt - véletlenül léptem az egyikbe. A recepciós a sok faház, lakókocsi között mutatott számomra egy szűkös, de egy éjszakára megfelelő helyet. A sátorhelyért vagy éjszakáért mindössze 13 CHF-t kellett fizetnem, igaz ez nem tartalmazta a zuhanyozás árát. A szomszédos gyerekek kíváncsian figyelték sátorállításom. Az estét túraírással, jegyzeteléssel töltöttem. Bár az idő telt-múlt; 1 10 felé sötétedni kezdett én pedig időközben már meg is zuhanyoztam, a gyerekek csak nem akartak még nyugovóra térni. Már a sátorban, hálózsákomban feküdtem, a gyerekek még mindig kint beszélgettek. Szüleik néha azért rájuk szóltak, hogy halkabban nyüzsögjenek, mert mások már alszanak, vagy szeretnének.
E nap bő hét óra alatt 158 km-t tettem meg; másnap délelőtt Andermattig 35 km-en 1000 m szintemelkedés, délután tervem szerint a három hágó legszebbike, a Sustenpass (18 km-en 1300 m szintemelkedés) vár rám.

Adatok: indítás Aeschi (7:45)
Bringaszerelő után, Spiez tópart (reggeli) TM: 28:28 DST: 11,51 SAV: 24,3
Interlaken, 572m (10:00) TM: 1:10:56 DST: 28,58 SAV: 24,1
Leágazás a Brünigpassra (11:25) TM: 2:11:15 DST: 52,76 SAV: 24,1
Brünigpass, 1007m (12:15) TM: 2:49:40 DST: 58,30 SAV: 8,65
Sarnen, 471m (13:35-56) TM: 3:38:58 DST: 80,21 SAV: 26,7
Luzern, központ eleje (15:00) TM: 4:35:57 DST: 102,7 SAV: 23,7
Luzern vége, 434m TM: 4:40:12 DST: 103,87 SAV: 16,5
Küssnacht TM: 5:14:11 DST: 117,20 SAV: 23,5
Ibach (Schwyz mellett) (17:30) TM: 6:12:41 DST: 138,38 SAV: 21,7
Altdorf, 458m (19:00) TM: 7:05:25 DST: 156,84 SAV: 21,0
Kemping TM: 7:09:54 DST: 158,66 AVS: 22,2 ODO: 71839 TR/D: 158,85 MXS: 57,5

Szintemelkedés:
- Brünigpass lábáig: tóparti utakon kb. 2*50 m
- Brünigpass 1007 - 564 = 443 m
- Luzernig 50 m
- Küssnachtig 100 m
- Goldauig 150 m
- VierwaldstatterSee tópartján Altdorfig 150 m
ÖSSZESEN: 993 m

Költség:
- bowdencsere, bringaszerelőnél 15 CHF
- Spiez, vásárlás: 3 kifli, 1 kenyér, 2 banán kb 5 CHF
- Küssnacht : 2 alma, 3 péksütemény 5,6 CHF
- Ibach : 1 péksütemény, 1 kenyér 3,1 CHF
- Altdorf: kemping 13 CHF
ÖSSZESEN: kb 41,7 CHF