Öt tátrai, és két ausztriai-szlovéniai csomagos kerékpártúra tapasztalatával a hátam mögött, 2001-ben - csatlakozván szüleim nyaralásához - a svájci Alpok hágóin terveztem átkelni. A túra kiindulópontja az egy hetes erőgyűjtés, edzés helyszíne, a DNY svájci Champoussin (1600 m magasan fekvő üdülőhely), míg végállomása a müncheni főpályaudvar, ahová legkésőbb augusztus 4-én estig, vonatom 23:45-ös indulásáig kellett megérkeznem. Szüleimmel júliusban egy hetet töltöttünk svájci - francia határ mellett. A csodásan tiszta időben két túrával melegítettem a csomagos megmérettetésre.
Első bringatúrámon Franciaországba, a Mont Blanc alá vezetett az utam a nem túl magas, ám meglehetősen nehéz - meredekségben és hosszban az Alpe d'Huez-i emelkedőhöz hasonlító - Col de la Forclaz hágón (1527 m) át(foto). Minthogy korábban még nem volt részem a Mont Blanc látványában, lenyűgözött a hegysor hatalmas fehér hótömege. Szembenézve a sok gleccserrel, alig lehetett elképzelni, hogy fér e képbe 3800 m szintkülönbség, az alig több mint 1000 m magasan fekvő Chamonix és a 4807 m magas Mont Blanc között. Hazaúton az utolsó 18 km-en legyűrt 1200 m szintemelkedés követelte a legtöbb erőkifejtést, ennek már 150 km-rel a lábamban kellett nekivágnom. (1. edzőtúra: 171 km-en 3741 m szint )
Második edzőtúrámon a melegedő időnek köszönhetően megcélozhattam a 2469 m magas Grand St Bernárd hágót. A legenda szerint a XI. században az itt megtelepedett szerzetesek által tenyésztett, hatalmas testű "bernáthegyi" kutyákkal mentették ki a hóban elakadtakat. A hágóút Martignytól a nyeregig 42 km-en át emelkedett, bár ebből igazán csak az Orsierest követő 27 km volt komolyabb. A forgalmas főút 1930 m magasan, alagútban vezetett Olaszországba, én a keskeny hágóúton kapaszkodtam fel a havas, tóparti nyeregbe. Hazautam egy órányi gurulással kezdhettem, ami az időközben elkapott eső ellenére is jólesett. Az előző túrán megszokott, túrát záró csaknem két órányi kapaszkodás után szüleim finom meleg vacsorával vártak. (2. edzőtúra: 173 km-en 3371 m szint )
1. nap: Champoussin - Aigle - Col des Mosses - Spiez - Aeschi = 139 km + 1717 m szint Július 26-án, csütörtökön 10 óra tájban búcsúztam el szüleimtől, ahogy autójuk elhúzott mellettem, Magyarországtól távol magamra maradtam. Az első 10-20 km-en többé-kevésbé sikerült hozzászoknom a 24 kg-os csomaghoz; jöhetett az első komolyabb kaptató. A Col des Mosses hágóút kb. 20 km-es távolságon kapaszkodott fel Aigle 400 m magasságából az 1445 m magas nyeregbe. Az emelkedő alsó régiójában még frissen, egy versenyzőnek is tempót diktáltam, fentebb már magam hajtottam. Az aszfalton a Svájci körverseny fontosabb szereplőinek nevét olvashattam, úgy mint: Armstrong, Pantani, Dufaux… A barátságos, mezei jellegű nyeregből szintén nem túl vad terep hosszú kilométerein ereszkedtem egészen a Thuner See partjáig. Az Alpok peremére érkeztem, észak felé már hiába kerestem volna havas csúcsokat.
2. nap: Aeschi - Interlaken - Brünigpass - Luzern - Küssnacht - Altdorf = 159 km + 993 m szint Következő napom az előzőhöz hasonlóan hosszúnak ígérkezett. Ahhoz hogy túrám harmadik napján pihenésképp, csomagok nélkül megtehessem a három-hágó túrát (Susten - Grimsel - Furka) e nap 170 km-t legyűrve az 1440 m magasan fekvő Andermattig kellett eljutnom. Szép, napos időben pedáloztam végig a tiszta vizű Thuner See, majd Brienzer See partján; dél felé magas havasok szöktek az égbe. Brienztől már a következő napi túrám által megkerülni szándékozott Dammastock 3600 m fölé emelkedő havas csúcsaiban is gyönyörködhettem. A csupán 1008 m magas Brünigpasson bizony szükségem lett a 30*34-es áttételemre is; csomagommal erőlködés nélkül, örömmel pedáloztam az akár 8-10 %-os emelkedőn is. A hágón ugyan nem volt miben gyönyörködni, ám 2 km-rel lentebbről - Luzern felé gurulva - a fenyők közül szépen csillogó fürdőtó bukkant elő. Lankás lejtőn, ellenszélben érkeztem Luzernbe. Minthogy időbeosztásom feszített volt, sokat nem barangoltam a városban, ám a központban a híres virágos fedett fahíd, a jezsuita templom és környéke nagyon tetszett. Jó érzés volt ismét ott járni - ezúttal két keréken - ahol utoljára még kisfiúként 1987-ben szüleimmel nyaraltam. Az eleredő zápor miatt sietve hagytam el a várost. Brunnentől a Vierwaldstätter See partján már meredek sziklák oldalában kerekeztem. A kerékpárút több helyen a járdán vezetett, máshol azonban a kerekeseket régi alagutakban vezették . Minthogy későre járt és el is fáradtam a letekert 160 km-től, este ½ 7-kor Altdorfban vertem sátrat, az Andermattig hátra levő 35 km-t és 1000 m szintemelkedést másnapra halasztottam.
3. nap: Altdorf - Andermatt - Furkapass - Gletsch - Grimsel hágó oldala - Gletsch - Furkapass - Andermatt = 105 km + 2939 m szint Másnap reggel frissen - újfent szép tiszta időben - valóban nem okozott gondot az emelkedő, azonban egy dolgot kihagytam a számításból: szombaton sokan indultak nyaralni és a Gotthárd autópálya bedugulása miatt az általam használt kocsiúton is nagyon megnőtt a forgalom. Amsteg végénél egy tábla jelezte a kerékpárosoknak, hogy a Gotthárd hágóig 33 km-rel és 1600 m szintemelkedéssel számoljanak. Wassent elhagyva bár utam csodaszép kopár sziklák közt kanyargott, később féloldalas alagútban vezetett, sajnos a megnőtt forgalom miatt alig élvezhettem a kerekezést, mert az egymást érő autókra kellett figyelnem. Nem erre számítottam Svájcban; alig vártam már, hogy délután végre - csomag nélkül - egy csendes hágó emelkedőjén kerekezhessek, ahol több a bringás, mint a négykerekű. Sátorállítás után gyorsan nekivágtam a Furka hágó 2431m-es magasságának. Az Internetről (www.salite.ch) kinyomtatott grafikon alapján pontosan tudtam hogy az emelkedő mely kilométerén milyen meredekségre számítsak. A kaptató a vártnál kevesebb szépséget nyújtott, kissé egyhangú völgyben vezetett, szép sziklák, havasok alig akadtak. A hágó csodálatos kilátással kárpótolt a másfél órás küzdelemért (foto). 300 m-rel alattam, ám légvonalban 10 km-rel előttem jól látszott a 2165 m magas Grimsel hágó és két tava, mögötte havasok, gleccserek fehérlettek. A Grimsel hágóra tartva - minthogy fenyegető szürke felhők gyülekeztek - jobbnak láttam félúton visszafordulni(foto). Hazaúton Gletschtől a Furka-hágóig az átlagosan 6,7 %-os 10 km-es emelkedőt nagy iramban tettem meg; plusz erőt adott az eső általi fenyegetettség. Igyekeznem kellett, ha nem akartam, hogy még a magas, hűvös hegyek között elkapjon a kellemetlen és ott bizony félelmetes eső, szürke köd. A nyeregből visszatekintve, a Grimsel hágót már folyamatosan mozgó, ereszkedő felhő terítette be.
4. nap: Andermatt - Oberalppass - Lukmanierpass - Biasca - Locarno = 148 km + 1520 m szint Negyedik napom, annak ellenére nyugodtan, kapkodás nélkül kezdtem, hogy két magas hágó megmászását is tervbe vettem. Az Oberalppass 2044 m-es magassága csomagos túrázásaim legmagasabb pontját jelentette. A fáktól mentes emelkedőről szép kilátás nyílt Andermattra és a völgyre. Kellemes meglepetést okozott a zöld mezőn felbukkanó feltűnően piros színű vonat, a sok dübörgő motorosnak viszont egyáltalán nem örültem. Csendes kerekezésre vágytam. A fennsíkon a vasúti sínek mellett hűvös alagútban értem fel a nyeregbe. Kezdetben éles hajtűkanyarokkal tűzdelt 21 km-es gurulással értem a Lukmanier hágóút aljába, az 1143 m magasan fekvő Musterbe. Az 1916 m magas nyeregig 20 km-es emelkedő várt rám. A kezdeti meredek, de kellemesen árnyas szurdokvölgyet 5km után lankás, nyílt terepen vezető, betonlapokból épített út váltotta fel. Az utolsó fél órában nagyon egyhangú, kopasz völgyben pedáloztam. A nyeregtől bár csomagos guruláshoz ideális, alig kanyargó út vezetett, ám a betonlapok közötti zötykölődés nem szűnt, így 40-50 km/ó fölé nem gyorsulhattam. Összességében 40 km hosszú - ebből 18 km "zötyögős" - lejtő végén érkeztem Biascába. A Gotthárd hágó fővölgyében a tájképi szépségeket nagyban rontották az ipari telepek, gyárak, raktárak. Míg reggel Andermattban még német feliratokat olvashattam, Dél-Svájcba érkezvén már majd’ minden olaszul volt kiírva. Éjszakámat a Lago Maggiore partján szerettem volna tölteni, de a megtelt kempingek miatt a vízparttól távolabbi Losonéban vertem sátrat.
5. nap: Locarno - Lugano (CH) - Menaggio (I) - Gravedona = 97 km + 674 m szint A Lago Maggiore és a Lago di Lugano környékén való barangolásra szántam ezt a napot, nem siettem, hagytam elég időt a nézelődésre, pihenésre, regenerálódásra. Locarno elegáns, néhol fényűző üdülőváros benyomását keltette. Reggel még kellemes hőmérsékletben hajtottam végig a város tóparti kerékpárútján. Amerre csak néztem mindenütt rengeteg virág, rododendron, örökzöld és pálmafa élvezte a napsütést. Sajnos a két tó között nem kerülhettem el a nagy forgalmat; néha Svájcban bizony már úgy éreztem, hogy a nagy fejlettségük bár irigylésre méltó, ám néhol az autók - tömege miatt nem igazán lehetett élvezni a kerékpározást. Locarnóhoz hasonlóan, Lugano hegyek által körülölelt csodaszép tóparti üdülőváros (fotó) Árnyas, virágosparkban pihenve jól esett végignézni az öblön. Utam folytatva az olaszországi Menaggióba érve csodálatos kilátással pillantottam meg a Comói tavat és annak végében a felhők közé szökő háromezreseket. Az utolsó vízparti kempingek egyikében vertem sátrat. A kb. 23-24 fokos vízben kellemeset lubickoltam és a vízből gyönyörködtem a magas hegyek nyújtotta körpanorámában.
6. nap: Gravedona (I) - Chiavenna - Malojapass (CH) - St Moritz - Zuoz = 109 km + 1665 m szint Párás reggel hagytam el a Comói tavat és két órával később Olaszországot. Még olaszföldön, a 333 m magasan fekvő Chiavennában kezdődő emelkedő 33 km hosszan kapaszkodott fel a Maloja hágó 1815 m-es magasságába. Csomagos túrázásra ideális emelkedőt választottam, meredeksége az út feléig kellemes volt, mindössze egy rövid szakaszon haladta csak meg a 10 %-ot. Az utolsó 5 km-en a szinte egymás fölé kapaszkodó hajtűkanyarok fenyőerdőben vezettek. A tájképi szépség mellett külön érdekesség volt a kitermelt fákat szállító helikopter föl-alá mozgása. A féloldalas hágó túloldala (fotó) alig lejtett, a viharos hátszélben azonban így is hamar St. Moritzba értem.
7. nap: Zuoz - Albulapass - Davos - Flüelapass - Zuoz - Zernez - Nauders (A) = 188 km + 2412 m szint Csomag nélküli "pihenőnapomon" csendes, erdei kempingben szép túrázó időre ébredtem. Hosszú nap állt előttem: délelőtt környékbeli körtúrát terveztem az Albula- és a Flüela-hágón át, majd este még Ausztriába szándékoztam "átgurulni". Az Albula hágó (foto) keleti emelkedője 5-6 km-en át 8-9 %-os meredekségű volt. A fenyők közt vezető út kanyarjaiból szép kilátás nyílt az Engadin völgyre. A fennsíkszerű hágón versenyre kelve pár svájci versenyzővel nem volt miért szégyenkeznem, nem voltak gyorsabbak nálam. Rossz minőségű, rázós lejtő vezetett Bergünig. Az Alvaneu és Davos közti szakasz kellemes csalódást okozott, mert a kezdeti 5-6 km kaptatót követően már csak enyhén és kisebb részletekben emelkedett az út, azonban azt nem értettem, hogy szinte alig észrevehető nyerget követően mi okozta a szélirány hirtelen megfordulását. Davostól a zárt fenyőerdőben a 6-7 %-os meredekségű Flüela hágóút (foto) feléig megállás nélkül, erős iramban hajtottam. A fölsőbb régiókban már kopár, köves és füves terep volt az uralkodó, a tetőn néhány hófolt és üde zöld mező szomszédságában kék tó csillogása varázsolta sokszínűvé a tájat. 10 %-os lejtőn hamar Suschba értem. A kempingig vezető lankás emelkedőn ugyan ellenszéllel kellett megküzdenem, ám ugyanazon az úton visszafelé - 20 perces sátorbontás után - csomaggal már természetesen a hátszélnek örülhettem. Bő két órás kerekezés, enyhe ereszkedés végén szürkületben, 9 órakor léptem át az osztrák határt.
8. nap: Nauders (A) - Reschenpass (I) - Prad - Passo dello Stelvio - Sta Maria (CH) - Reschenpass (I) - Nauders (A) = 147 km + 3008 m szint A 2000.évi 7. Dreiländer Radgiro kerékpár maratonon a maratont megelőző és követő napi nehézségek valamint a nagyon hideg időjárás miatt lemondtam a Stilfser Joch 48 hajtűkanyarjának leküzdéséről, ám ezúttal pompásan illett túrámba. Most nem hajtott senki sem, jutott idő elegendő étkezésre, még inkább fotózásra, videózásra. A napot az 1504 m magas Reschen-pass megmászásával kezdtem; az erős szél - akárcsak múlt évben - ezúttal sem maradhatott el. Az olaszországi, 908 m magasan épült Pradból a Stilfser Joch 2758 m magas tetejére 18 km-es emelkedő kapaszkodott fel (foto). Az első néhány kilométer átlagos alpesi völgyben vezetett. Mire Trafoiba, az Ortles gleccser alá értem és szembe fordultam a hágóval, a ritmust is megtaláltam. Innen folyamatossá vált a 8-9 %-os meredekség. Sok kerékpáros tette próbára magát, bár gondolom egy részüknek csak egy volt a sok edzés közül. Nem versenyeztem, de jó iramban vettem a hajtűkanyarokat. Lenyűgözött a fenyők, a színes virágok, a havas hegyek és a gleccser együttes szépsége. A kb. 2000 m magasan útba eső turistaháznál feltételezhetően minden bringás megáll, mert addig nemigen akadt vízvételi lehetőség. (3. fotó) Csaknem két és fél óráig tartott az emelkedő megmászása. Odafönt nagy tömeg, sok ajándékárus és nyugat felé csalódást keltő, kelet felé csodálatos panoráma (4. fotó) fogadott. Az idő még ilyen magasságban is kellemes volt. Svájc felé ereszkedve sajnos több kilométeren át - lehet, hogy az elmúlt évi útleszakadás miatt - legyalult földúton lehetett csak gurulni. A Reschenpass hátszélben, jó erőben történő leküzdése után 8 óra tájban értem vissza a kempingbe. Véget értek az alpesi megpróbáltatások, a következő napokban már csak Münchenig kellett "legurulni".
9. nap: Nauders (A) - Landeck - Nassereith - Garmisch-Partenkirchen (D) - Murnau = 139 km + 658 m szint Kissé felhős időben, nyomott levegőben kezdtem meg a Landeck felé való ereszkedést. Az éjszaka elvonult front okozta zivatar miatt nem tudtam eleget és pihentetően aludni, így fáradtan, tompán kerekeztem. Nassereithet elhagyva - talán a fenyegető felhőkkel, esőfelhőkkel együtt érkező friss levegő hatására - az 1216 m magas Fernpass 5 km-es, hatalmas forgalmú emelkedőjét már jó erőben, frissen tettem meg. Mindössze egy kilométeres gurulás után csodaszép kilátás nyílt a felhő által "lefejezett" Zugspitz-re és a hágóút alatt türkizen hullámzó tóra (5. fotó). Lermoost elhagyva már a völgyet szegélyező hegysoron tanyáztak a felhők, így a viharos erejű hátszélben egy fiúval versenyezve 40 km/ó-val robogtam a német Garmisch-Partenkirchen felé. Bár a város, a festett házaival, virágokkal, rengeteg turistával és hangulatával lenyűgöző volt, a közeledő tomboló vihar miatt nem sokat nézelődhettem. 35 km-rel később a Murnau melletti kempingben, sátram állítása közben eredt el az eső, köszönetet mondhattam, hogy nem útközben kapott el.
10. nap: Murnau - Bichl - Wolfratshausen - München = 90 km + 220 m szint Az előző nap vihar okozta kidöntött fák, letört faágak eltakarítása, valamit a hideg eső tette kellemetlenné utolsó indulásomat. Egy óra kerekezést követően újabb érdekességre lettem figyelmes: először nem tudtam mi az, így meg kellett érintenem, hogy megtudjam: jégeső után még el nem olvadt jéggolyócskák hevertek az út mentén néhány halomban. München felé a dombok között néhol még akadtak kicsavart fák, ám Wolfratshausenbe érve már nem csupán az eső állt el, hanem az előbújt napsütésben végre vékonyra is vetkőzhettem. 17 órakor értem Münchenbe, a pályaudvaron átvettem a megrendelt kerékpárszállításra szóló jegyem, majd két-három órát a belvárosban bolyongtam, nézelődtem, filmeztem. A 23:45-kor indult vonat hálófülkéjéban már egyáltalán nem zavart a kinti eső, Ausztriát átaludva másnap reggel 9 óra tájban érkeztem Budapestre.

Összesítő adatok, praktikus információk:
- 2 + 10 nap alatt 1666 km-en 22675 m szint
- Költségek (10 napra) : kb. 184 SFR + 40000 L + 530 öS + 62 DEM = kb. 55000 Ft
- Vonat költsége a kerékpár szállításával együtt kb. 25000 Ft
Az általam igénybevett svájci kempingek ára 11-18 SFR között mozgott. A déli, tóparti kempingekben nehéz helyet találni, a hegyek között ilyen gonddal nem találkoztam. Svájcban mindenütt ellenállhatatlanul finom péksüteményeket lehet kapni, bár áruk 1-2 SFR. Vasárnap az élelmiszerüzletek zárva tartanak; ekkor csak benzinkutak shopjaiban lehet vásárolni. Az utak minősége - a jelzett egy-két hágótól eltekintve - jó, kerékpárutakkal a városokban (Luzern, Locarno, Lugano) általában lehet találkozni. A forgalom a vártnál - még a hegyekben is - nagyobb.