még a 4. nap

7. nap

2003. jún. 3 - 22. Kerékpárral az Adria mentén Montenegróig:
6. nap: Primosten - Trogir - Split - (HAJÓ) - Supertar + este Supertar - Sutivan - Supertar

2003. június 8, vasárnap - 6. nap

Hosszú nap várt rám, így először a túra során csörgőórára ébredtem (!) 6:50-kor. Reggeli készülődés közben a katonaságnál 2002-ben nekünk mondott szöveggel próbáltam felrázni magam: "-Pörögjenek fel, mint a flexkorong!" Ruhamosás után legurultam a faluba reggelirevalót vásárolni. Hangulatos volt reggeli fényeknél a félszigetre épült faluközpontba betérni. A pár asztalból álló piacon vettem két almát, az áruházban pedig konzerveket, friss kenyeret és kakaót. Indulás előtt felsétáltam a középkorú tulajbácsihoz fizetni. Elővette a falra akasztott árlistát, majd számolni kezdett, a végeredmény: 35 KN. Hát ez meglepetés volt a javából! Bezzeg előző éjszaka a minimális színvonalú kempinért 50 kunát kértek.
8:45-kor hagytam el a családi kempinget. Reggel csak a vásárlást intéztem a faluban, így csomaggal is visszagurultam, hogy körbenézzek, -filmezzek. Bár tekeregtem a különböző kis utcácskákon, hogy megtaláljam a dombteteji templomhoz vezető utat, hiába. Lépcsőbe torkollottam. A félsziget nyugati partjára letérve sziklákra épített klassz sétautat találtam. A Nap még laposan sütött, így árnyék borította a néhol pár lépcső szabdalta sétautat. Korán reggel még minden olyan nyugalmas volt, élvezni lehetett a kristálytiszta türkiz-zöld-kék színű tenger enyhe hullámzását, sziklákra csapódását. A félsziget túlsó oldalán kisebb kikötőt és pár vendéglátóegységet találtam; hangulatos falucska volt, nem véletlen dícsérte az útikönyv. Haladnom kellett; 3 10-kor hagytam el a települést, indultam utamra.
Primostent elhagya utam egy füves, bokros dombra kapaszkodott fel, nem csoda, hogy nem egyszer óvatosan - nehogy elessek - néztem hátra, hogy honnan érdemes fotózni, filmezni. Aranyos volt: jól látszott a tengerbe benyúló karról felpuposodó domb, és rajta Primosten házaival és a csúcsosodó templommal. Az út a továbbiakban is hullámzott: kb 1-1 kilométeres emelkedők, lejtők váltakoztak. Az egyiken könnyű bringáikon két fiatal kerekes robogott fölfelé, igaz kísérőfurgonjuk szélárnyékában. "-Azt hiszitek ettől erősödtök?" Kíváncsi lettem volna, 22 kg-os csomaggal is ilyen "nagy fiúk" lettek volna.
A napok óta segítő hátszélben ismét jól haladtam. Indulást követő kb. 7 km múlva egy dombtetőről út kanyarodott le Rogoznicába, egy Primostenhez hasonló szépségűnek ígért településre. Ezt is szívesen felkerestem volna, ám főleg így nap elején nem találtam jó ötletnek, hogy már 7 km után ismét minimum fél órás pihenőt tartsak; továbbhajtottam: "-Végülis Primostent azt láttam.". Az út kb. 20 km után, enyhe lejtőről, Marina falucska öblénél tért vissza a tengerpartra. Találó volt a falu elnevezése, mert az öbölben valóban sok jacht, csónak himbálózott a vizen; barátságos kikötő volt. Klassz parti úton haladhattam, a melegben jól lehetett érezni a tenger hűsét. Élveztem a kerekezést: kedves dombok, barátságos tengerparti falvak, hűs tenger. Már egy ideje gondolkodtam a napi programomon és végül itt, Marina után, de még kb. 10 km-rel Trogir előtt döntésre jutottam: nem rohanok egész nap, hogy a következő 3 napban Hvart is belepréseljem a programba, e délután rohanva elérjen a 14 órás kompot, inkább hagyok egy kis időt, hogy élvezzem ezt a rengeteg szépséget, ne csak 1 óra alatt átrobogjak Trogiron és Spliten. Elhatározásom után máris jobban éreztem magam; nem az volt a fejemben, hogy: na itt akkor van egy órám, hogy utána időben a következő városba érjek, ahol másfél óra nézelődés után indulnom kell a komppal, majd este pl 9-ig hajtok,stb. Ehelyett legalább fél - egy napig nem kell foglalkozni az idővel: annyit időzök, nézelődök Trogirban, és Splitben is, amennyi jól esik; ám estére azért át akartam hajózni Brac szigetére. Még fürdeni is lesz időm! - örültem. Fontos észrevétel volt, hogy úgy látszik csak valami belső erő hajt, hogy akkor leszek nyugodt, ha mindent láttam, ugyanakkor ha élvezni szeretném, akkor viszont ritkítanom kell a programokat.
Nem sokkal Marina után - a parti utat választva - kezdődött a 7 kastély öble, riviérája "A XIV-XV. században a Split és Trogir közötti viszálykodás eredményeképpen épültek a parton az első erődítmények. Később ezek a Bosznia felől támadó török elleni védekezést szolgálták; a partvonalon élő földbirtokosok is szinte kivétel nélkül felépítették saját, erődfallal megerősített kastélyaikat, melyek körül települések alakultak ki." Az első kastélyt már láttam is. A vízparton hajtva, a tenger hűs szellőjét élvezve én is kedvet kaptam a fürdéshez. Hiányzott ! Ezért is gondolkodtam mind erősebben, hogy a délutáni programot úgy kellene szerveznem, hogy koraeste még beleférjen idei első lubickolásom. 25 km/ó-val, jól haladtam a sík úton. Trogirba érve (11:45- 3 2) először egy forgalmas, kicsit koszos, nyüzsgő elágazáshoz értem; egyik sarkában árusok kínálták portékáikat. Jobbra tekintve tűnt fel a prospektusokon, képeken már látott keskeny csatorna; azon, majd fasoron túl pedig már az UNESCO világörökségei közé tartozó központi városmag. A hídon jobbra fordultam, amerre a centrumot megkerülve a bástya tövében kötöttem ki. A bástya már egy másik, valamivel szélesebb csatorna partján állt; előle széles, pálmafás, padokkal ellátott virágos sétány vezetett a városmag túlvégéig, a hídig. A sétány belső szélén szépen karbantartott, kőfalas, virágos házak, napernyős vendéglátóegységek, fölöttük egy-két templomtorony tört az ég felé. A sétány melletti tengerben jachtok ringatóztak. Nagyon hangulatos volt. Nem véletlen dícsérte az útikönyv: "Trogir egyike a legszebb adriai műemlékvárosoknak. Belvárosát 1997-ben az UNESCO felvette a világ kulturális örökségeinek listájára. Míg Split és Zadar az ókor óta töretlenül fejlődik, és múltját megőrizve hatalmas városrészeket növesztett a római városmag köré, a 8500 lakosú békés Trogirról aligha gondolná valaki, hogy egykor Raguzával (Dubrovnik) és Velencével vetekedett. A szigetre épült városban mintha megállt volna az idő. Parttól-partig olyan házak és épületek között ssétálhatunk, amelyek még XIII-XV. századi mesterektől kapták formájukat. A zegzugos utcákat szegélyező házakon apró részleteket: címereket, domborműveket, gótikus ablakokat, kapuboltozatokat, sajátos mintázetú oszlopos balkonokat, díszes belső udvartereket fedezhetünk fel."
A bástya tövében - gyönyörködés közepette - magyar hangokat hallottam. Örömmel szólítottam meg a turistákat. Kiderült, hogy szervezett út keretében tegnap érkeztek Trogirba; egy hetet töltenek a városban. Váltottunk pár mondatot a tapasztalatokról, majd egy fotó elkészítése után elbúcsúztunk. Mivel a bástyából szép kilátást remélhettem a sétányra és a városra - valamint a bringám is nyugodt szívvel hagytam a jegyszedőnél - , nyugodtan fizettem 10 KN-t a belépőért. A várfalon belül színpaddal találkoztam; a fal tetejére falépcső vezetett. Érdemes volt felkapaszkodni a városka fölé, hiszen onnan egészében lehetett a városra nézni; a sétány is hangulatosabbnak tűnt. A házak fölé emelkedő templomtornyokon túl a Split fölötti hegysort is ki lehetett venni.
Ahogy a kánikulában filmeztem, ért az erős napfény, bizony jól esett érezni a várfal hűsét. Mivel lemondtam a rohanásról, nyugodtan, élvezettel, a hangulatot magamba szívva tóltam kerékpárom az ódon, hűs házfalak között. Tényleg mintha megállt volna az idő. Lenyűgöző volt! Nem egyszer hallottam magyar hangokat az utcákban. Elegendő bóklászás után egy hangulatos fagyizó árnyas, udvari asztalához ültem. Annyira feldobott a városka, örültem annak, hogy eljutottam ide, hogy úgy gondoltam megérdemlek egy fagyikelyhet. Talán életemben nem ettem ilyen finomat: Bár a díszítése is gyönyörű volt, de az íze……
A Fantasy fagyikehely alapját 4 gombóc eredeti, igazi gyümölcsdarabkás fagylalt adta, ám a kehelyben még rengeteg gyümölcs volt, nem is egy-egy darabkával, hanem bőségesen: eper, kivi, banán, barack (?), narancs, ananász, meggy, szilva, alma (?). Miközben kényelmesen hátradőlve minden kanál fagyik külön ízlelgettem, szopogattam, és élveztem a nyugalmat, egy közeli asztaltól szintén magyar hangokat hallottam. Ha az ember távol hazaiaktól találkozik hazaiakkal, annak örül, ám ha egy órán belül már harmadszor hallja sajátjai hangját, az kicsit már sok. Ráadásul beszélgetésük alapján sajnos eléggé butuskának, értelemhiányban szenvedőknek tűntek. A fagyikehelyért (30) és a barackléért együtt 42 KN-t kértek, ám hangulatos környezetben, feldobódva, ilyen ízek után nyugodtan adtam 50-t.
Kifejezetten jó érzés volt, hogy nem hajtott a tatár. Jó kedvvel gondoltam a délután további részére is: spliti városnézés (nézelődés), áthajózás Bracra, majd kellemes esti lubickolás az Adria vizében. Indulás előtt átgurultam még a túlsó félszigetre Ciovóra, hogy onnan is megnézzem a középkori városmagot. Trogirtól Splitig a kastályok útján kerekeztem, szerencsére nem túl nagy forgalomban, ám elég nagy melegben. A város szélén, végén egyenes útszakaszba fordulva az utat hosszan, gyönyörű rododendronbokrok dobták fel. De szép ilyen helyen kerekezni! A továbbiakban utam síkon, szokványos üdüvőfalvakon át vezetet: sok sobe, apartman, kemping felirat. Utam enyhe ívben forult Split felé; egy-egy szakaszon már a távolból klassz rálátást kaptam a hegyek ölelésében fekvő Splitre. A város előtt sajnos gyárkémények rontották a képet. Mivel a nagy forgalom a kastélyok útjával párhuzamosan haladó főúton vezet, ezen az úton a kevesebb autó miatt nyugodtan kerekezhettem, ám éppen emiatt - feltételezem - nem fordítottak már pénzt az út karbantartására, így eléggé töredezett volt. A ritkán érkező autók miatt nem egyszer nyugodtan pedáloztam sávom közepén. Mivel az út nem a vízparton haladt, nem volt miért megállnom filmezni. Splitbe ipari városrésze felől érkeztem (14:48). Pont, mint az útikönyv írta: Splitet is körülöleli már az új városrész, így csak azon átkelve - lakótelepeken, forgalmas főútakon, egy-két nagyáruházzal találkozva lehet a régi városmagba eljutni.
Forgalmas főutakon a centrum és a hajót, kompot jelző táblákat követtem. 2*3 sávos főút 1-2 kilométeres emelkedőjén kellett felkapaszkodnom egy dombtetőre, ahonnan már hosszú lankás lejtő vezetett a hatalmas kikötőbe, a Diokletianus palota szomszédságába. Gyorsan amúgy sem lehetett volna gurulni, de ráadásul nem egyszer a lámpák éppen előttem váltottak pirosra. Csomagos bringával nem igazán akartam száguldozni, belenyugodtam inkább; úgysem rohantam.
Első utam a kikötőbe vezetett, hogy megvegyem kompjegyemet, tudjam, meddig van időm nézelődni. Lenyűgöztek a hatalmas, 15-20-30 m magas tengerjáró hajók; magasságuk toronyházakéhoz volt mérhető. Ez már valóban kikötő volt! (A rijekait nem is figyeltem, nem is kerestem) A 16:30-as és 18 órás komp közül (a hajóút kb. 1 óráig tart) kis vacillálás után - a lubickolás miatt - a korábbit választottam: "Split alaposabb megnézésére harmadnap reggel is lesz időm!" - indokoltam. A jegy mellé kaptam egy, a környező szigetekre járó hajók menetrendjét tartalmazó kis prospektust is. Bár 16:30-ig 1 1 órám lett volna, jegyvételkor azt mondták, hogy 16 órára legyek a Vladimir Nazor nevű hajónál. 3 órám maradt egy kis rövid városnézésre. Csak fél kilométert kellett a szintén UNESCO védelme alatt álló Diocletianus palota elé kerekezni, előtte a parkolóban egy nénike nyújtotta felém tábláját: kiadó szobát hirdetett.
A római korban épült palotába egy szűk kis utcácskán tóltam be bringámat, majd egy nagyobb térről onnan egyből jobbra fordulva értem a Szent Dujmo katedrális oldalában elvezető Decumanus főutcára. "A térnek ható utca burkolatát még a római időkből maradt márványkövek alkotják. … A terület ma piactér." A sok filmezéssel, fotózással gyorsan szaladt az idő. Nagyjából ezen a vízparttal párhuzamos főutcán megnéztem amit találtam, majd mennem is kellett. Itt igazán érezni lehetett a kövek, szobrok, kőfaragások ódonságát; színük is fekete volt.
A hajóra várakozással várhattam volna. Előbb a nekem megfelelő hajóállást és a hozzátartozó kocsisort kellett megtalálnom, utána azonban várhattam. Ha tudtam volna, lett volna gyakorlatom a dologban és indulás előtt csak 5-10 perccel futok be. A hajó ajtaja, bejárata a felnyitott feneke volt. Két szélén kapuként emelték a levegőbe, nyitották, mint egy szájat; alatta haladt be minden jármű. A be"lépésre" várva egy olasz bringás bácsi szólított meg angolul; vele váltottam pár mondatot az utamról, elmúlt és következő napjaimról. Indulás után eleinte - zöldfülűként - a hajó hátsó részén maradtam, onnan filmeztem, fotóztam - felváltva - hátra a távolodó várost. Később, látván, hogy a zárt részen keresztül egész nyugodtan előre lehet sétálni, a tatra is átsétáltam; onnan már előrefelé tudtam filmezni, ahogyan közeledtünk Brac szigete felé. Életemben először utaztam komoly hajón, az meg ráadásul tengeri hajózás lett. Indulás előtt a Diocletianus palotát lehetett egybe, szépen látni, percek múltán már a városra nyílt szép rálátás, félúttól pedig már az egész, tengerparti hegysorra.
50 percnyi hajóút után - filmezésem közepette - Brac szigetén, Supertarban kötöttünk ki. "Brac a legnagyobb középdalmáciai sziget, egyúttal Horvátország harmadik legnagyobb szigete. Hossza 40 km, szélessége kb 10 km. Itt található a szigetvilág legmagasabb hegye, a 778m magas Vidova. Brac szigete leginkább mészkőjéről híres: braci mészkőből épült Diocletianus spliti palotája, a berlini Reichstag, valamint a bécsi parlament is."
Bár az este még messze volt, a hajóút alatt a Nap ereszkedett már annyit, hogy a fények ne a legerősebbek legyenek, hanem épp délután közepiek, amikor a fotózáshoz a legjobbak. Supertar igazán megnyerte a tetszésemet: turistákban gazdag, de nem nyüzsgő, barátságos település: a kis csónak- és jachtkikötő körül kellemes sétány vezetett körbe; a pálmák alatti padokra igazán érdemes volt leülni és gyönyörködni. A sétány és a házak között a vendéglők napernyős asztaljai, vagy park töltötte ki a teret. Péksüti vásárlás után, az útbaigazítást követően, kelet, a kemping felé kerekeztem el. Rövid emelkedőn érkeztem egy elágazáshoz, ahonnan másnapi, a szigeten átvezető emelkedőm is kezdődött. Balra tartva 500 m múlva a kemping bejáratán hajtottam be. A recepciós bácsi útlevelemből kiírta az adatokat, majd - mivel kiderült, hogy ő csak reggel és este található ot - előre kifizettem a 47 KN-t. Másnapra csomag nélküli túrát terveztem a hegyes sziget túlfelére, Bolba, ám reméltem, hogy este még lesz időm visszakompozni Splitbe, ezért megkérdeztem nem okoz-e gondot, ha esetleg csak este bontok sátrat, ám nem maradok a következő éjszakára. Nem okozott.
A kemping lejtős, fenyőfákban gazdag, így árnyas domboldalon feküdt, ám a kőfalakkal elválasztott teraszos területen szinte sík felületen lehetett sátrat verni. Egy amerikai bringás páros szomszéd teraszán foglaltam helyet, állítottam fel sátramat. A kőfalra ülve - ölemben a konyharuhával - vacsoráztam, amikor a középkorú amerikai páros megszólított. Beszéltünk eddigi élményeinkről, korábbi nyarainkról, országunk nyújtotta nyaralási lehetőségekről, stb. Jól esett beszélgetni is, ráadásul bringásokkal, túrákról….. Nekik bizony más volt; nem csak 1-2 hétre, hanem legalább egy hónapra érkeztek; este is az étterembe indultak. Érdekes volt azt hallani, hogy bizony nem tartották olcsónak az árakat.
Beszélgetésünk kb egy óra hosszúra nyúlt, így a fürdésnek már lőttek. Helyette a nyugatra szomszédos Sutivan települést vettem célba: oda-vissza 14 km-nek számoltam. Másnap arra úgysem terveztem tekerni, viszont kíváncsi voltam rá.
Élmény volt a mindössze kb. 2 kg-os cuccal terhelt, szinte csupasz bringával kerekezni. Supertaron végighajtva eleinte még különböző dolgokat áruló bódék kísérték az utat, majd a végén egy igazán meredek utcán hajtottam a parti útra. Könnyű bringával élmény volt a 12 %-oson kiállva hajtani. Mosolyogtam. A továbbiakban a tengerparttól kb. 1 km-es távolságban vezetett a hullámzó út; fél kilométeres emelkedőkkel találkoztam, míg egyikről, kb 1 órával naplemente előtt meg nem pillantottam Sutivan házait. A partra legurulva egy nagyon nyugis települést fedeztem fel. Komolyabb üzlet sem volt, inkább csak egy-két vendéglátóegység, bolt és egy kis kikötő, meg egy templom. A partról is szép naplementés fotó készült. Supertarba visszatérvén jól esett még egy kicsit az esti hangulatban időzni. A sarki fagyizónál 3 gombóccal vettem; a pénz átnyújtásakor a srác magyarul válaszolt: "-Köszönöm" Hogy találta ki, hogy magyar vagyok ? Nem értettem. (Ekkor még a magyar zászlós matricát sem raktam fel a hátsó sárvédőre.)
Este még kimostam pár gatyát, zoknit, majd nyugovóra tértem: kellemes érzés volt, hogy már elértem Splitet és egy szigeten hajtom álomra fejem.

Adatok: TM: 4:10:53 DST: 88,39 AVS: 21,1 TR/D: 95,82 ODO: 81924

Szintemelkedés: - Trogirig 180 m
- Split kezdetéig 40 m
- Spliti hegymászások 160 m
- Brac: esti tekergés (Sutivan oda-vissza) 350 m
ÖSSZESEN: 730 m

Költség: - Primosten: 2 konzerv, 1 kenyér, 1 l kakaó 22 KN
- Primosten: 2 alma 5 KN
- Primosten: kemping 35 KN
- Trogir: belépő a bástyába 10 KN
- Trogir: 5 képeslap 15 KN
- Trogir: fagyikehely, üdítő (42, borravalóval : 50 KN
- Trogir: üdítő, 2 csoki 11,7 KN
- Komp: Split - Supertar 41 KN
- Sutivan: 2 képeslap 4 KN
- Supertar: 3 gombóc fagyi 9 KN
- Supertar: 2 csoki 9 KN
- Supertar: kemping (előre fizetem) 47 KN
ÖSSZESEN: 258,7 KN

még a 4. nap

7. nap