GYÖRGYI GÁBOR HONLAPJA

Györgyi Gábor: 2005. július 3: Fausto Coppi granfondo / Kerékpármarathon: 187 km + 4400m szint
4. nap                                     7. nap

2005. július 3: Fausto Coppi Granfondo / Kerékpármarathon: 187 km + 4400m szint

         


Fausto Coppi élte...
Fausto Coppi élte...- magyar cikk
Látogatottsági statisztikám 2005. július 24-től:

2005. július 3, vasárnap - 11.nap
Centallo - Cuneo, FAUSTO COPPI bringamarathon: (Cuneó - Entracque - Valdieri - Madonna di Colletto (1304 m) - Demonte - Colle di Fauniera / Pantani (2481 m) - Colle Esischie (2370 m) - Ponte Marmora (944 m) - Colle di Sampeyre (2284 m) - Sampeyre - Rossana - Caraglio - Cuneó) - Centallo
Fausto Coppi, az 1940-es és 50-es évek legendás kerékpárosának emlékére a nyugat-olaszországi Cuneóban évente komoly országúti kerékpármarathont rendeznek. Fausto Coppi idejében még 15 kg-os bringákkal rótták a földes hegyi utakat, annak idején még akadtak 240 km-es és 5000 m feletti szintemelkedésű hegyi szakaszok a francia és az olasz körversenyen. Ő volt az első kerékpáros aki egy évben meg tudta nyerni a Giro d’Italiát és a Tour de France-ot is. Egyik nagy győzelmét - 1949-es Girón - a Cuneó és Pineroló közötti 254 km-es hegyi szakaszon aratta, talán ezért rendezhették Cuneóban a marathont - gondoltam. Idén én is teljesítettem a kihívást.

A korábbi évekhez hasonlóan 2005-ben is egy bő két hetes, csomagos túra volt nyaram központi eseménye, ám idén úgy időzítettem, hogy - ha már arra járok - végigtekerjem a Fausto Coppi marathon hosszú távját. Olyan marathont akartam teljesíteni, ami 4400 m szintemelkedésével már az igazán komolyak közé tartozik. Útvonala három hágót érintett, köztük az átlagosan 7%-os Colle Fauneria / Pantanival (2480 m) és a 8,2%-os Sampeyre hágóval (2284 m). A harmadikról, a Madonna del Collettóról (1310 m) egészen utolsó vonatozásomig nem tudtam semmit, ott egy olasz fiúval beszélgetve ismertem meg, aki úgy említette: nem túl magas, de igencsak nehéz. 9,4%-os volt. Két vonatos és egy kerékpáros nap után érkeztem meg Cuneó környékére. Direkt úgy terveztem csomagos túrámat, hogy a marathon előtt még legyen időm átkerekezni Franciaországba, így mire eljött a vasárnap, már "lábamban tudtam" a 2802 m magas Bonette hágót és oda-vissza a 2350 m-es Lombardát is. Alaposan rákészültem!


Vasárnap korai kelés után mindössze 2-3 kg cuccal "megpakolt" túrabringámmal - gyönyörű időben - fél 7-re érkeztem a cuneói főtérre. Néhányan már a starthelyen állva beszélgettek, mások még körbe-körbe pedáloztak. A többiek közé beállva, nem maradhattak el a bringámra rácsodálkozó pillantások. A rajt után a mezőny (vége legalábbis) 35-40 km/ó-val lódult meg a hegyek felé lankásan vezető, lezárt úton. Entracque település környékén értünk az első buckákra; megmosolyogtam, hogy az útvonal kitalálóinak "véletlenül" mindig sikerült megtalálni a meredek kaptatókat. A faluban nagyon élveztem az utcára kijött helyiek bíztatását, ilyenkor igyekeztem is előzni.

Valdieriben kezdődött az első, kis hágó, mely a lekanyarodás után 200 m hosszan 20%-os meredekséggel lassított bennünket. Jól jött a csomagos túrák miatt felrakatott Megarange racsni. Hosszú sorban kígyóztunk fel a zárt erdőben vezető szerpentinen. Jól tartottam a könnyű bringások tempóját, sőt a hajtűkanyarok belső ívén néha lendületből előztem is. Az 1310 m magas tetőn az első frissítőállomás várt. Volt itt nutellás és lekváros kenyér, szárított gyümölcs, gyümölcscukor, keksz, banán és ásványvíz. Ami az utóbbit illeti, energiaitalt vártam volna!

Fotózás és energiafelvétel után már óvatosan ereszkedtünk le Demontébe, a Fauniera hágó tövébe. Szép, napos, néhol fás emelkedőn haladt a sor. Pár kilométerenként megálltam egyet-egyet fotózni, majd zárkóztam is vissza. Mivel a szabály szerint, ahhoz, hogy az első hágóról a hosszú távon folytathassuk utunkat, 12:00-re fel kellett érni, a kaptató felénél én is kalkulálgatni kezdtem. 11-12 km/ó-s átlagommal úgy tűnt 20 perccel korábban is felérhetek. Kb. 2100m magasan már a sziklás hegygerincek közelében, füves részen pedáloztunk. Egy szép ívű kanyarban fiatalok menetközben osztottak ásványvizet. Kortyolás után, kb. 3-500m-en belül kellett eldobni a műanyagokat, mert ott szedték össze. Nem sokkal később néhány szurkolói csoport bíztatására gyorsítani és előzgetni kezdtem; jól estek az elismerő mosolyok, szavak, ám a frissítőpontig még tovább kellett kapaszkodni, igaz már csak 2 km-t.

A 2480 m magas tetőn gyönyörű panoráma közepette sietve tömtem magamba az energiautánpótlást, mert 10 percem maradt már csak 12 óráig. Falatozás közben tűnt fel a tömeg mögött, a Pantani szobor. Ez lett az a hágó, amit Pantaniról neveztek el! Jóleső érzés volt, hogy én is felkerekezhettem ide, sőt épp egy híres marathon során.

 

 

 

 


 

 

 

 


 

 

 

 


 

 

 

 


Rövid gurulás után értem ahhoz az elágazáshoz, ahol kettévált a hosszú és a rövid táv. Megnyugodhattam; nem zárták még le a továbbhaladást, ám a tömeg a rövid távon folytatta útját; a hosszún már csak elvétve találkoztam kerekesekkel. Továbbra sem zavartatva magam, nyugodtan álltam meg időnként fényképezni, még a lejtőn is.

A gurulást - mivel nem túl gyakran használt kocsiútról volt szó - óvatosan abszolváltam; egyszer-egyszer kátyúk miatt kellett vigyázni. A völgy aljára érve egy hídnál mentő mellett suhantam el; mint nem sokkal később megtudtam, egy bringás bukott csúnyát. A Sampeyre hágóút tövében levő frissítőponton örömmel láttam viszont három napja megismert lengyel túrázó barátomat, akivel akkor másfél napot együtt tekertünk. A gyümölcscukorból, szárított gyümölcsből és szendvicsből fogyasztva meg kellett állapítanom, hogy bár nehezen hittem volna, mégis elég energiát adtak végig, még ilyen nehéz emelkedők közepette is.

 

 

Kilátás az Esischie (2366 m) hágóról

 

 


 

 

 

 


A hágóút alsó fele meredek sziklafalakba vájva, mély patakvölgy fölött haladt. Mivel, mi kerekesek már csak elvétve lézengtünk errefelé, az autókat a szervezők időszakosan elengedték. Kb. 1500 m magasan meglepve és enyhe csalódottsággal vettem tudomásul, hogy a versenyt záró autó kísér utamon. A túrabicikli meg a fotózás indokolta megállások miatt nekem kellett megerősítenem, hogy bizony a marathon résztvevője vagyok, és bírni fogom végig, ne aggódjanak! Eleinte még nyomasztott, hogy az autó nagyrészt végig követ. Kb. 6-8 km-rel a tető előtt végre megpillantottam egy kerekest, majd lassan utol is értem, ám örülni nem volt miért: egy 55-60 év körüli bácsi volt. Mikor legközelebb - végre már nem utolsóként - egy kis nyugodt csokifalatozásra álltam meg, hiába vártam, hogy a bácsi idővel feltűnjön; az autó már felszedte. Elfáradhatott.

Kb. 5 km-rel a tető előtt, ahol az erdőből kiértem, egy asztalnál banánnal, keksszel és ásványvízzel kínáltak; alig álltam már meg. Mielőbb fel akartam érni. Az utolsó kilométerek panorámás, mezei terepen vezettek, az út mellett több helyütt autók álltak, hétvégére felugrott családok élvezték a szép tájat és piknikeztek, pihentek, na meg persze bennünket is bíztattak. 2100 m magasan, tehenekkel az előtérben még utoljára megálltam a hágó környéke felé fotózni; a kísérőautóból egyik srác is kiszállt és engem is lefotózott, mint "különleges egyedet". Mivel a hágó sem volt már túl messze és kb. 400 m-rel előttem külön hajtva 3-4 bringás is feltűnt, megszállt az erő, lendületre kaptam és a korábbi kb. 11 km/ó helyett 15-16 km/ó-val robogtam utánuk. Élveztem az utolsó két kilométert. Tudtam, hogy most már zsebemben a marathon, és ráadásul az idővel is nagyon jól álltam. Időnként a TV-ben látott versenyek hegyi befutói is bevillantak, néha úgy éreztem magam, mint a profik.

A hágóig 3 bringás mellett húztam el, büszkén álltam meg a frissítőpontnál és éreztem a sportcipőm és bringám miatti meglepett és elismerő tekinteteket. Míg a többiek 5 perc múlva neki is vágtak a lejtőnek, nekem nem volt miért sietnem. Élveztem a feelinget, a kilátást, na meg persze energiára is szükségem volt még.

A lejtőn néha-néha már autókkal is találkoztam, itt már nem zárták le az utat. A főútra ráfordulva - sajnos ellenszélben - "leszegett fejjel" 40-45 km/ó-val robogtam a még 50-40 km-re levő cél felé. Itt tényleg úgy éreztem magam, mint a profi versenyzők a kísérőautójuk előtt kerekezve. Élmény volt végig magam mögött tudni az autót, még ha az a verseny hátulját jelentette is. A következő leágazásnál már várt bennünket a rendezői motoros, az irányított jobbra, noha tábla is jelezte. Nagyon élveztem a hangulatot. Ennyire profin megszervezett rendezvényben még nem volt részem.
Lankás emelkedő vezetett az utolsó frissítő felé, ami előtt közvetlenül újabb - kb. 45 éves - versenyzőt értem utol. Mint utóbb is, ő csak egy percre állt meg, előttem akart beérni, én - mivel az élményért jöttem - nyugodtan időztem öt percet. Jól estek egy rendező srác (Gé) kedves szavai: "-Nem kell rohannod, nyugodtan időzhetsz / maradhatsz még, bő két órád van még a maradék 30 km-re."

A versenyzők, résztvevők beérkezése közben a Cuneóban maradottak spinningelhettek egy jót ! :-)

 

 

 

 

 


A hátralevő 30 km már a hegyek tövében, síkon, illetve enyhe lankákon vezetett. A teljesítés, valamint a magamtól elvárt túlteljesítése miatt jókedvvel és lelkesen hajtottam 32 km/ó-val. 10 km múlva egy német triót értem utol, akikkel - hozzám csatlakozva - a hátralevő 20 km-en igazán jót mentünk, jót beszélgettünk. Ők csak edzési céllal tekerték végig az útvonalat, pár nap múlva a Marmotte marathonon várt rájuk a Galibier hágó és Alpe d’Huez.
4-5 km-rel a cél előtt 2-3 bringást értünk utol, akikkel már a célig együtt hajtottunk, igaz nem mind voltak résztvevők. Egyikük éppen az utolsó ellenőrzőpont előtt beért férfi volt, aki a célegyenesben erősködött, akarta erejét azzal fitogtatni, hogy előttem érkezik be. Hagytam, hadd legyen boldog vele!

A CÉLban a holland sráccal, Gé-vel, akivel összehaverkodtunk. 90 perccel szintidőn belül értem be; túrabringámmal teljesítettem a 187 km-t és 4400m szintemelkedést ! :-)) A magam elé állított cél, a 12 órás szintidőn belüli beérkezést 10 és fél órámmal bőven túlteljesítettem. Az oklevél átvétele után, spagetti evés előtt és közben is összefutottam az utolsó ellenőrzőpontot megismert szimpatikus holland sráccal, Gével, akivel jót beszélgettünk. Elismerően szólt túrabiciklivel véghezvitt teljesítményemről: "az olaszok erre mondanák: "-Bravissimo!" Mivel maradt még bennem erő, egy ideig még vacilláltam, egy kis ráhajtással ne célozzam-e meg e napra az 5500 m szintemelkedést, ám végül győzött a józan ész: "-Gábor, inkább élvezd a Finish hangulatát, az érzést, az esti fényeket, a főtéren zenére spinningelőket." Így tettem.
Ami a továbbiakat illeti, Gé hiába érvelt amellett, hogy másnapi továbbhaladás helyett inkább pihenjek egy jót, töltődjek fel, teljesítménykényszer és sietés nélkül ugyan, de 100 km-t hajtva, a Larche hágón át Franciaország felé folytattam túrámat.

Adatok: indítás: Cuneó, Piaza Galimberti - RAJT
1. emelk (Madonne del Colletto) alja TM: 1:17:00 DST: 37,2 SAV: 29,0 AVS: 29,0
Madonna del Colletto (1304 m) - 8:49-58 TM: 1:47:12 DST: 42,87 SAV: 11,26 AVS: 23,9
Fauneria hágó kezd, Demonte (780 m) TM: 2:09:00 DST: 54,3 SAV: 31,45 AVS:
Colle Fauniera (2481 m) - 11:48 - 12:00 TM: 4:19:00 DST: 79,2 SAV: 11,49 AVS: 18,34
Elva, Sampeyre hágóút kezd (12:50-13:13) TM: 4:59:59 DST: 101,68 SAV: 32,9 AVS: 20,4
Sampeyre hágó (2284 m) - 15:10-23 TM: 6:35:44 DST: 117,77 SAV: 10,08 AVS: 17,8
Sampeyre, főút, lejtő alja TM: 7:04:00 DST: 134 SAV:34,45 AVS: 18,96
CÉL, Cuneó, Piazza Galimberti (17:34) TM: 8:37:35 DST: 186,68 SAV: 33,77 AVS: 21,6
Cuneó TM: 8:49:00 DST: 189 SAV:
Centallo (laza hazagurulás után TM: 9:20:45 DST: 202,48 AVS: 21,6 MXS: 63 TR/D: 220,07 ODO: 99881

Szintemelkedés:
- Centalló - Cuneó 130 m
- Entracque-ig hullámzással 470 m
- ValdieritőlMadonna del Collettóig 530 m
- Demontéig 50 m
- Fauniera hágó tetejéig (2481 m) = 1710 + 20= 1730 m
- Sampeyre hágóig (2284 m)= 2284 - 944 = 1340 m
- Rossane utáni hg-ig = 10 + 617 - 480 = 147 m
- CÉLIG 100 m
- cél után helyben 10 m
ÖSSZESEN: 4507 m


Költség:
- Fausto Coppi 2002-es sárga mez 20 EUR

A Granfondo honlapja !

 

4. nap                                     7. nap