GYÖRGYI GÁBOR BRINGÁS OLDALAI
Webdesign:
Bemutatkozás
1992. június 13-án kerekeztem fel életemben először a Kékestetőre. :-) A verseny/túrabringa az enyém.

Györgyi Gábornak hívnak. Közgazdászként szereztem főiskolai, majd egyetemi diplomát és 1998 október óta dolgozom. Ám ez a honlap nem erről szól..... :-) A kerékpározás szeretete számomra 1990-ben kezdődött, szüleim akkor vettek nekem egy verseny- / túrakerékpárt. Először (Budakalászról) csak Esztergomba kerekeztünk barátommal, majd megkerültem Budát, aztán felfedeztem a Gerecsét, illetve eljött első 200 km-es túrám. 1992-ben került sor első csomagos bringatúrámra (Három nap a Mátrába(n), illetve hat nap félkörbe Magyarországon), majd 1993-ban osztálytársammal, Csabával először indultunk csomaggal külföldre. Ettől kezdve nem volt megállás. (Persze azért Magyaroszágon is kerekezek, bringázok: 2 kivételével minden megyében jártam már. A hegységek közül is csak a Kőszegi és a Mecsek maradt ki.)

Pár éven át a csodálatos Szlovákiába jártam szolnoki túratársaimmal tapasztalatokat szerezni, majd - öt Tátra-túra után - 1999-től már egymagam indultam Nyugat-Európába. 2006 év végéig 13 országban jártam kerékpárnyeregben: Szlovákia, Lengyelország, Szlovénia, Horvátország, Montenegró, Bosznia-Hercegovina, Ausztria, Németország, Olaszország, Svájc, Monaco és Franciaország, illetve Görögország. A tizennegyedik Magyarország. Miután 2005 július 5-én összegyűlt kerékpárral a 100000km, azóta már nem is a távolság, hanem a hágók leküzdése vonz; "őket" gyűjtögetem az Alpokban. 2006 év végéig elértem, hogy az összes alpesi 2000m feletti aszfaltos hágót leküzdöttem kerékpárral. Az alábbi linken található a gyűjtemény!

Kerékpárral eljutni valahová teljesen más élményt, érzéseket ad, mintha mindezt autóval, vonaton tenné az ember (eljutni a tengerhez, hazajönni a Dolomitokból, vagy letekerni Montenegróig, de ezek mind relatívek, így akár csak eltekerni az ország végébe. Emlékszem egyik túrámra, amikor egy hetes közös nyaralás végén elváltam szüleimtől és elgondolkodtam: mostantól - bár megvan az útiterv - arra kerekezek, amerre akarok; akár más országot is megcélozhatok. Élmény az is, amikor az ember reggel kinéz a sátorból és látja a párás tájat, majd az első napsugarakat és páracseppeket a sátoron; reggeli közben pedig már az aznapra tervezett 120-150 km-nyi programot nézi a térképen. A bringatúrázás nem csak fizikailag, hanem lelkileg is karban tartja az embert, fejleszti az akaraterőt. Szerintem jellemet is ad; legalábbis számomra minden bringatúrázó megbízható ember. Ahogy a "Kerékpár enciklopédia (szerzői: Dan Joyce, Carlton Reid, Paul Vincent)" írja: A kerékpáros túrázókat inkább érdeklődéssel, mint elutasítóan fogadják. A két keréken utazókat gyakorta megállítják, megkínálják gyümölccsel, ingyenes sátorhelyet ajánlanak (2003-ban kétszer aludtam így ingyen), és útbaigazítást is szívesen adnak. A csomagokkal megpakolt kerékpárosnak nincs szüksége bemutatkozásra." Legfrissebb aktuális élményeim egyike: idén, 2003-ban megérkeztem Dubrovnikba: a téren előbb egy német család szólított meg, érdeklődött utamról (egyébként Budapest pólót viseltem), 20 perccel később egy angol bringás párral beszélgettünk 20 percet túráinkról. Montenegróban kétszer kértem sátrazási lehetőséget kedves emberektől. Egyikük sem hagyta, hogy fizessek érte, sőt mindketten nagyon kedvesek voltak. Egyikük azzal búcsúzott: "-Mikor jössz legközelebb?" :-)" Nagy élmény volt Montenegró környékén az üdvözlést, jó utat kívánó akár napi 5-8 dudaszó, integetés. "A kerékpártúrázás egy jó kerékpáron hátszéllel (anélkül is) a(z egyik) legjobb szórakozás. Erőnlétünket megőrizve élvezhetjük a friss levegőt. Sátrat, hálózsákot és a fogkefénket bepakolva, az otthon összes kényelmét (Maráz Zoli még kispárnát is hozott magával) magunkkal vihetjük két keréken. Egy otthonülő lustaságnak az olyanfajta szabadság, amit fizikai erőkifejtéssel tölt, energiapazarlás. A kerékpáros turistáknak az erőkifejtés az élmény része. ŐK tizenöt krémessel sem növesztenek pocakot! Mégsem az a cél, hogy izzadjunk, az csak az utazás velejárója (2003-ban meglehetősen az volt). A végcél pedig horizontunk kiterjesztése, nem csak földrajzi értelemben, de mentálisan is. Az utazás, az új helyek, az út során megismert emberek, a másmilyen életmódok megismerése tágítja látókörünket.

A kerékpározás maga a szabadság. Szabadság - oda mehetünk, ahová csak akarunk, olyan sebességgel, amivel még a táj részei maradunk. Ez a legjobb módja annak, hogy olyannak lássuk a világot, amilyen. A lehetőség, hogy az autóktól, teherautóktól zsúfolt utaktól elszakadva a saját utunkon járva felfedezzük környezetünket." (Kerékpár enciklopédia) Nyári két-három hetes túráim mellett hétvégénként egy-egynapos túrákon járok vissza hónapok óta elfeledett hegyek-völgyek közé, de persze még mindig akadnak ismeretlen tájak. 2005 tavaszán fedeztük fel például a Szigetköz barátságos útját, illetve a Pozsony Duna-gáton haladó bringautakban gazdag, és kerekezésre ideális környékét. Magyarországon a hosszabb teljesítménytúrákat (Velence 10-szer, a megszűnt K-200, Everest 210) szeretem; külföldön néha-néha veszek részt kerékpármarathonokon.
Jó érzés a hegyek magam mögé utasítani másokat, de alapvetően nem a versenyzés az elsődleges; számomra mindig is a túrázás szerepel az első helyen. Semmi versenyért nem áldoznám fel, hogy a tájban gyönyörködhessek; ezért van nálam mindig fényképező és gyakran videokamera is.
2004-ben a Tour de France rengeteg alpesi hágóútját jártam be és lettem a nemzetközi 100 hágósok klubjának (Club des Cent Cols) első magyar tagja, 2005-ben egy újabb dologgal is megpróbálkoz(t)unk. Az 1934 óta megrendezésre kerülő Paris - Brest - Paris 1200km-es bringatúra/verseny kvalifikációjaként útnak indított brevet-k egyikén veszünk részt. Ilyen, szintidők alatt teljesítendő túrákat szerte Európában rendeznek 200, 300, 400 és 600 km-es távon. Az 1904 -ben alapított szervezet, az AUDAX égisze alatt megrendezendő 300 és 400 km-es bécsi brevet-t, teljesítménytúrát 2005. április - májusban teljesítettük; utóbbin, célbaérés után Hegyeshalomig tekerve alvás nélkül végül 500km-t hajtottunk. Egy napos túrát illetően az utóbbi eddigi legnagyobb teljesítményem lett.
Hosszabb túráimról élménybeszámolókat, cikkeket írok, ezek magyar illetve angol nyelvű változatai különböző internetes oldalakon megtalálhatók. Szívesen ismerkedek bringatúrázókkal, és örömmel veszem, ha honlapom külföldi látogatói is megkeresnek emailen. Felregisztráltam magam a jobb oldalt megtalálható európai, emelkedő-kedvelők klubjába (én nevezem csak így), mely honlapcíme: Nemzetközi Hegyibringás Diploma (Brevet Internationale du Grimpeurs = BIG.): 30-60 hágónként, emelkedőnként mindig eggyel magasabb fokozatot lehet megszerezni. Összesen 1000 megmászandó emelkedő szerepel a kiírásban. Emellett 2004 októberben első magyarként (113 hágóval közülük 27 db 2000m-nél magasabb) tagja lettem az 1972-es francia alapítású, több ezer nemzetközi tagot számláló 100 hágósok klubjának, a Club des Cent Cols-nak (ld. link) is. Ehhez legalább 100 valódi hágó, nyereg kerékpáros felkeresése szükséges. Európában legyűrt emelkedőim időeredményeit pedig a bal oldali honlapra (qualdich) regisztráltam be.

Ami a számokat illeti....

EREDMÉNYEIM (2006 év végéig):
- első magyar tagja vagyok a nemzetközi, több mint 6000 tagú 100 hágósok klubjának (Club des cent cols)
- 2006 év végéig az Alpok összes (76 db) 2000m feletti aszfaltos hágójára feljutottam kerékpárral, összesen pedig kb. 90-szer tekertem 2000m fölé.
- Összesen több, mint 108022km-t kerékpároztam, ebből 25500km-t külföldön, minimum 17000km-t málhával, nehéz csomaggal.
- 2006 év végéig (mindig túrakerékpáros) túráim során 313-szor tekertem napi túrán 100km felett, ebből 63 db 200-300km közötti, 14 db 300-400km közötti és egy 500km feletti.
- könnyű bringás teljesítők között túrabringával - szintidőn belül - teljesítettem 2005-ben a 187 km hosszú 4400m szintemelkedésű olasz kerékpármarathont, a Granfondo Fausto Coppi-t.
- könnyű bringás teljesítők között túrabringával - szintidőn belül - teljesítettem 2006-ben a 204 km hosszú 4447m szintemelkedésű olasz kerékpármarathont, a Granfondo Campagnolo-t (az év legnehezebb olasz marathonját) - elismerésül lejátszották a magyar himnuszt!

Távolsági napi bringarekordjaim (málhával vagy anélkül)
- egy nap alatt (éjszakai tekerés nélkül) - túrabringán - megtett leghosszabb távolság: 353,58 km = Budakalász - Besztercebánya - Budakalász (2003.08.17.)
- alvás nélkül - túrabringán - megtett leghosszabb távolság: 516 km (2005.05.14.) AUDAX brevet 400-as túra Bécs környékén, majd hazatekerés Hegyeshalomig
- egy nap alatt málhával megtett legnagyobb távolság: 252,86 km : Árva vára - Budakalász (1999.júli 23.)

Szintemelkedésbeli napi bringarekordjaim (málhával vagy anélkül):
- Egy nap alatt (14kg-os túrabringával és 3 kg csomaggal!!) megtett legtöbb szintemelkedés: 5150 m (Pilisben, 2004.08.08 - túra távja: 242km)
- Legnagyobb szintemelkedés egy nap alatt málhás bringát hajtva: 2005.07.13-án : 2887 m

Csomagos túra rekordok:
- Leghosszabb csomagos túrám: 2003.jún 3 - jún. 22. Adria túra, hossza: 2153 Km
- Legtöbb szintemelkedésű málhás túrám (akadtak közben persze helyi, nagy csomag mentes napok is): 2005. jún 28 - júl 15. Alpesi túra (16-17 nap kerekezés) - 2093km-en 38418 m szintemelkedés.
- Legmagasabb - 24 kg-os málhával elért pont: Cime de la Bonette (2802 m - Franciaország)

Összesített távolsági és szintemelkedés eredmény:
- Első sebességmérőmtől számolva 2007. május 7-ig 108022 Km-t kerekeztem, ebből 25550 km-t küldöldön.
- 1994-től 2006-ig (2002-ben katona voltam) összesen kerékpárral 716419 m szintemelkedést küzdöttem le, 2003 óta legalább évi 70000m szintemelkedést gyűjtök össze.
- Egy naptári év alatt megtett legnagyobb távolság: 9018 Km (1994 ), nem naptári év esetén akadt olyan 365 nap, amin belül éppen átléptem a 10000km-t.
- Egy év alatt leküzdött legtöbb szintemelkedés: 105090 m (2004-ben, 8442 km alatt!) - (azaz átlagosan 100km-enként 1244 m szintemelkedés)
- Kerékpárral elért legmagasabb pont: 2829 m (Gletscherstrasse - Ausztria)

Kívánom, leld örömet honlapom túrabeszámolóiban, szerezz hasznos információkat és ha túrára készülsz, kívánok hozzá erőt, jó szelet, szép időt és maradandó élményeket!