8. nap

10. nap

2005. július 6, szerda - 9. nap
Briancon - Col de Montgenévre (1854 m) - Cesana Torinese - Sestriere (2035 m) - Fenestrelle - Colle delle Finestre (2178 m) - Susa - Bussoleno = 118,73 km + 2642 m szint
Előző napi korai kelésem után ezúttal addig aludtam, amíg biológiai órám fel nem "ébresztett" (8:20). Odakint gyönyörűen sütött a Nap, szép idő ígérkezett. A mosdás, reggeli, összepakolás és elhúzódó, - ezúttal problémás - kontaktlencse berakás miatt sajnos már 3 10 volt, mire útnak tudtam indulni. A kempingért 9,6 EUR-t fizettem.
Reggel érkezett meg apuék sms-e az időjáráselőrejelzésről, ami erős befolyással lehetett volna napomra (ha úgy döntök): "Torino: helyenként felhős, holnap borús, délelőtt lehet eső, péntek du zápor! 7végén napos idő. 3 előrejelzés és mind más Torinóra." Mivel nem győzött meg egyértelműen, hogy "ma" mindenképp a 2612 m-es Nivoletre kéne mennem, mert másnap az esélytelen lenne, ezért válaszként ezt írtam: "-Maradok a tervnél; ma Sestriere, Finestre, holnap Nivolet (2612 m). Kockáztatok, avagy bízok!"
Bár három - egymást követően egyre magasabb - hágó várt e nap rám (a Montgenévre, a Sestriere és a 8-10%-os Finestre), Brianconban egy picit szét akartam nézni. Az esti belvárosi, pontosabban a várban tett séta után most áruházat kerestem. A nézelődést végül egy Tour de France-os kulacs vétellel zártam; tetsző bringanadrágot sajnos nem találtam. Az áruház parkolójában megettem két péksütit, megittam a tejet, majd fél 12 tájban kezdtem meg napi penzumomat. De vártam már ezt a napot ! :-) Leginkább a Finestre hágót, a legendát, amelyet én most a 2005-ös - idei évi - Giro d’Italia versenyzőivel szemben ellenkező irányból akartam leküzdeni. Ők fölfelé kb. 8 km-n hajtottak földúton, nekem majd lefelé kell(ett) vigyáznom ugyanott! Terv szerint este még vonatra is akartam szállni, hogy akár Torinóig, vagy a másnapi Nivolet hágó tövébe eljussak. Ehhez persze sietnem kellett (volna).
A várhoz felkapaszkodva nem bírtam ki megállás nélkül, mert a templom és vár környékét most teljese más fények közepette láthattam. Egy kilométerrel a város után, ahogy visszanéztem, a környéken egyszerre 4-5 várat is megszámolhattam: a tegnapi brianconit, jobbra fent egy másikat, balra (tőlem délnek egy harmadikat és fönt kb. 2000m magasan egy negyediket. Érdekes és kellemes meglepetés volt, hogy míg én Briancont is részben egy síközpontnak, vagy turistaközpontnak gondoltam, belvárosának és a váraknak köszönhetően komoly történelmi látnivalói is akadtak, sőt.....!
A várat követően pár kilométert, egy völgyi elágazásig többnyire síkon tehettem meg, utána kezdődött csak az első hágóutas emelkedő, az 1854m magasra tartó Montgenévre hágóút. Nagy volt a forgalom, akadtak teherautók, kamionok is, de köztük csendes szakaszok szintén. Ettől eltekintve kifejezetten tetszett a hágóút: szép fenyők közt vezetett, ám gyakran mégis akadt kilátás, és ráadásul meredeksége épp ideális volt: 5-6% lehetett. Néha hajtűkanyarokban fordultam és jól esett, hogy kb. 75%-ban 2-es fokozatban (30*26 v 28?) tudtam hajtani, így kb. 13 km/ó-val haladni. Annyira tetszett a Briancon felé nyíló kilátás (városka, hegyek, szerpentinem lentebbi egyenesei, kék ég és a zöld fenyők), hogy gyakran megálltam fotózni. Nagyon élveztem a bringatúrázást! Ez a Nap amúgy is egy ilyen nap volt: szépen mutatta be a bringatúrázás gyönyörűségeit!
A hágó előtt 2 km-rel már táblák jelezték, hogy a környék 200 km sípályával várja látogatóit. Úgy tűnt, komoly síközpontba érkezem. Az utolsó kilométerhez érve az út picit meredekebb lett, épp itt kényszerültem hosszabban 1-esben tekerni. A hágóra érve boltot nem találtam így éppen csak időjárásjelentést próbáltam nézni a Tourist Office üvegén. Sajnos országrajz híján mindössze annyit értettem a francia szövegből, hogy a 0 fokot 3600-3900m-re jósolják. Bíztató volt.
Ahogy fölfelé kevéssé, lefelé már jobban zavartak a kamionok, hiszen hajtűkanyarok előtt hamar fékezniük kellett, így könnyen utolértem őket. Ráadásul három helyen útépítés miatt félpályás útlezárás és lámpa állított meg, majd a továbbiakban a feltorlódott autók lassítottak. Nem engedhettem meg úgy a biciklit, ahogy szerettem volna. Itt már Olaszországban gurultam; meg is mosolyogtam: "-Nincs min meglepődni, hogy micsoda meredek hegyoldalban milyen utat építettek. Az olaszokra ez nagyon jellemző! A legvadabb helyeken szuper utak!" A franciáknál még normális helyeken mennek az utak, de az ember amint átér olasz földre, ők mintha kényszert éreznének, hogy merész helyeken vezessék útjaikat, pl: Garda-tó környékén, vagy az Orai emelkedő, stb…
5-600 métert adtam le szintben, mégis ennek sajnos talán csak a felén gurulhattam úgy, hogy semmi sem akadályozott. Cesana Torinésébe (1344 m) érve hiába próbáltam boltot keresni, hogy a sestrieri újabb 700 méter szintemelkedés, emelkedő előtt pótoljam a felhasznált energiákat, egyet sem találtam. Végül - mivel haladnom is kellett - kis türelmetlenséggel, ám inkább nekivágtam a Sestriere-re tartó kaptatónak: "-Majd megfelelő helyen bekapom a maradék kevés kajámat, müzliszeletet, energiagélt, stb. A városra és Franciaország felé visszanézve nyugatról szürkébb, esetleg esőt ígérő, ám kis felhők közeledtek az égen.

Sestriere is híres olasz kaptatók közé tartozik. Sokszor szerepelt már a Tour de France és a Giro d’Italia programjában is. Fausto Coppi is aratott már itt nagy győzelmet, de 1992-ben pl. Chiappucci, majd őt közelítve Indurain is nagyot hajtott itt. Mivel reggelire csak szűkösen ettem, nem hittem, hogy fel tudnék tekerni újabb evés nélkül, így 2 km közepes emelkedő után egy megfelelő helyen, szimplán az út szélén álltam meg picit falatozni. Az út melletti domboldalra, fűbe ülve eszegettem a müzliszeletet, pudingot és energiagélt. A kenyeret és hozzá kolbászt későbbre hagytam.
Kormánytáskám tetejére rakott szintdiagram szerint 6-9 %-os meredekségű emelkedőn hajtottam. Az első 2-3 km picit még nehezebb volt, ám utána kifejezetten kellemes lett: 3-5, majd végül 6%-os. Eleinte még kis feszültséget, aggodalmat éreztem amiatt, hogy kevés víz volt a kulacsomban és tartottam tőle, hogy kevés lesz, szomjazom majd, ám a felhők és egy minimális esőszitálás miatt végül nem szomjaztam. Észre sem vettem a vízszűkét. Kb 4-5 km után az emelkedő - fokozatosan - keletnek, majd ÉK-nek, fordult: kiderült, nem abba a völgybe vezet, amit eddig előttem láttam. Nem lehetett látni, hová tart az út; igazából csak az utolsó 2-3 km-n tűnt fel Sestriere.
Franciaország felé visszanézve, a határtól északra emelkedő 2700-3000 m magas hegy tetejét néha, időszakosan felhők bújtatták; és épp az az esőfelhő ért később fölém, kaptam belőle kis esőpermetet. A felhők vonulását tekintve, joggal remélhettem, hogy a nagyobb, hevesebb csapadék el fog kerülni. Míg a diagram szerint csupán 1 km lett volna 3%-os, szerencsémre a valóság ennél kellemesebb volt: a 4. kilométer után több kilométeren át hajtottam 3-5%-os szakaszon; nem volt nehéz a kaptató ezen része. Kb. 1850m magasan egy útközi faluba érve töltöttem kulacsot; az utat néhol frissen aszfaltozták. Mivel több helyen, de főleg fent Sestriere-ben táblák hirdették a Téli olimpiát (2006 - Torino (Sestriere)), okkal gondoltam, hogy azzal van összefüggésben. A falu után az út rövid szakaszokra elég meredek volt, de általában közepes. Kb. 2 km-rel Sestriere (2035 m) előtt egy - kiépítés miatt - zubogós patakvölgy fölött megpillantottam Sestriere, házait, szállodáit. Most már tudtam, hol az emelkedő vége. Messziről még nem tűnt csúnyának ez a síközpont (általában a sícentrumokat annak tartják), ám közelről már az volt: tele építkezésekkel, darukkal és egy-két szálloda valóban nem volt szép. Építettek sportszállást, parkolót, síugrósáncot, utat is. A városka első házainál örömmel álltam meg, hiszen boltot találtam. Belülről azonban már csalódást okozott, hiszen kissé rendetlenség is volt - , talán átépítésbe vagy mibe csöppentem - és péksütit sem kaptam. Kénytelen voltam beérni egy zacskó keksszel és fél literes teával, ráadásul az első falat után úgy tűnt: a keksz penészes. Dobhattam a kukába!

A központba felérve - a hőmérő 19 fokot mutatott - mivel találtam ott lakóházakat és iskolát is, úgy tűnt, nem is síközpontba, hanem egy településbe érkeztem. A centrum környékén még jobbára csak sport- és divatüzleteket, illetve vendéglátóegységeket találtam, az egyetlen élelmiszerbolt pedig 16 órakor nyitott leghamarabb. Nem volt miért időznöm: filmezés után, egy hosszúujjút magamra véve következhetett a frissen aszfaltozott lejtő. A kezdetben gyorsan száguldottam, ráadásul még autóval is alig találkoztam. Következő emelkedőmig kb. 25 km lejtőre számíthattam, a nagyjából egyenes völgyben már sejteni lehetett melyik hegyek környékén kell majd a Finestre (2178 m) hágóra felkapaszkodnom. Sajnos a völgyet részben felhők árnyékolták; csak imitt-amott sütött a Nap, kissé beszürkült a táj. 6-7 km után - mivel az út meg sem tört, nem is ért szurdokba, stb. teljesen érthetetlen módon a hátszél ellenszélbe fordult: nem csak hűvösebbet éreztem így, de természetesen lassított is. Pragelato (1524 m) után már az út is lankásabban lejtett, így tekerésre, erőkifejtésre kényszerültem, na meg persze az idő is szaladt. A Finestre hágó felé a hegyen néhol Nap sütött, máshol felhő ígérte eső lehetőségét. Az 1412 m magas Pourrieres falucskában végre egy kisboltba botlottam; a legjobb helyen egy finom ebédhez! A boltban - mivel nagyon örültem, hogy végre akadt hol vásárolnom - végül alaposan bevásároltam; vettem: almát, 3 banánt, nagy puha zsömlét, csokit és nápolyit. A hűs lejtőzés után jól esett egy oldalsó, napsütötte lépcsőre ülve falatozni.
Néhány kilométer gurulás után érkeztem az 1050 m magasan fekvő Depot-ba, a Finestre hágóút kezdetéhez. Az elágazás oldalában tábla is jelezte, hogy júli 1 és október 30 között van nyitva a forgalom számára, max. 30km/ó-val szabad csak közlekedni, teherautóknak tilos a behajtás, stb. "Mély lélegzetet" véve vágtam neki a túrám talán legnehezebb emelkedőjének tartott Finestre hágóútnak. A diagram szerint az első 5 km 9,7%-os átlagmeredekségű, azután….. Brutális lesz!
Egy kis együttérzésért, drukkolásért az alábbi sms-t küldtem Mesinek: "-Ma eddig terv szerint megvolt két hágó. Most jön a legnehezebb; eleje nagyon meredek! Napos az idő, de ha szeles, hideg! Briancon környéke gyönyörű volt. Puszi: G"

Úgy kalkuláltam, hogy már az is szép lesz, ha a kezdeti 5-6 km-n csak 2 km-nként állok meg pár percre, szusszanni egyet-egyet. Bár lombos fák között vezetett az út, néha kevés kilátás is nyílt a völgyre, igaz eléggé felhős volt az idő. Imitt-amott látszott csak kis foltban kék ég, ott egy kevés napfény is beszűrődött. Az emelkedő teljesen egyenletes meredekségű volt; sebességem 5,8 km/ó és 7 km/ó között mozgott, általában a hajtűkanyarokban fordulva gyorsultam picit. Míg a lejtő második részében ellenszél lassított és hűtött, itt a fák között alig ért pici szellő, az ráadásul jól is esett; hamarabb leszárította izzadtságcseppjeimet. Jól esett, hogy jól bírtam a meredekséget, nem kínlódott a lábam, így amint kimelegedtem (1,7 km), jóformán csak a váz fölött maradva szálltam le a bringáról és tettem hosszúujjú fölsőm a csomagra, kb. 15 mp állás után már folytattam is a kerekezést. Nem akartam kiesni a ritmusból. Nagyon élveztem, hogy ennyire jól megtaláltam a ritmust és nem igényeltem még több perces megállást. Persze az is kellett még ehhez, hogy kilátás se legyen, amiért megálltam volna. 3 km után is úgy voltam még vele: bár túlvagyok már a kitűzött megállás helyén, ám ameddig bírom, továbbhajtok: "-Ki kéne még húzni a 4. km-ig" - terveztem. Eljött a 4. km is: "-Na még 1 nehéz km van hátra a meredek végéig!" - innen már visszaszámoltam. Kilátás híján itt a fordulatszám számolásával múlattam az időt: hihetetlen, de 57-58-at forgattam csak 1 perc alatt, míg síkon asszem 90-100 körül szoktam. Csodáltam, hogy lábam, milyen jól bírja ezt a terhelést; ízületem sem jelzett még fájdalmat, megerőltetést. Bár visszaszámoltam az 5. km-ig és lelkem, illetve a "rákészülés" miatt nem esett jól, hogy az 5. km után nem lett lankásabb az út, ám erővel még mindig bírtam. Bíztam benne, hogy már nem lehet messze a lankás rész, illetve eszembe jutott az is, hogy az emelkedő kezdeténél egy tábla 6,5 km-re jelölt házakat - talán valami üdülőt, vagy intézetet - talán ott lesz valami, ami miatt megállnék. Kb. 45 perc után jutott eszembe, hogy ha már meg sem álltam, Roberthez hasonlóan én is felmérhetném, hogy mennyi szintet tudok egy óra alatt legyűrni. Ez motivált tovább: legyen meg az egy órányi emelkedőn való kerekezés! A 6. km után már gyerekhangokat hallottam kerekezés közben, közel lehetett az intézmény, vagy üdülő. Az is motivált még a továbbhajtásban, hogy ahol megállok, ott tudjam, milyen magasan vagyok, vagy legalább utóbb beazonosíthassam. Csak e módon derülhetett ki, mennyi szintet mentem egyfolytában fölfelé. A szanatórium után 1 kilométerrel végül egy szikla tetején álló várrom mellett, egy táblánál szálltam le bringámról; a folytatásban az út is síkon folytatódott tovább, egy hegykanyarulat mögött. A tábla alapján jól be tudtam azonosítani helyemet, melyről kiderült, hogy bizony 1770-1050 = 720 m szintet hajtottam 64 perc alatt. Robert 600 méterénél jobbat mentem ! Büszke lehettem magamra: a szintkülönbségre is (málhával!), de arra is, hogy 64 percen át képes voltam 10%-os meredekségen hajtani, megállás nélkül. A meredekséget, ha pontosítom: 7,12 km alatt 720 m szint; hajszállal több is, mint 10%. Bizonyítandó a magasságot, még le is fotóztam a táblát. Müzliszelet és banán nyammogás közben bizony észrevettem, hogy az idő igazán nem mondható bíztatónak: Hegysorom további, kelet felé emelkedő hegycsúcsai elé, közé is imitt-amott kis felhőfoszlányok ereszkedtek. A völgy túlfeli hegyeket is mind jobban közelítették a felhők, sőt rám is hullott minimális esőpermet. Utam a továbbiakban egy ideig síkon, merőlegesen a hegysorral szemben haladt. Sestriere felé néztem, arról reméltem, kiderül, milyen időt hoznak a felhők: az eget vékony szürke felhőzet borította, kis foltokban látszott csak kék ég.
A gyönyörű vörösfenyők közül nyíltabb mezei terepre értem; szép kilátás nyílt a hegysorra, mely előtt néhol felhők úsztak; a napsütéssel és virágokkal színesített mezővel együtt nagyon szép volt! Nem csoda hogy újabb perceket "áldoztam" fotózásra, filmezésre. Egy barna tábla előrefelé jelölte a Finestre hágót; "-Akkor továbbra is jó felé haladok!" - gondoltam 2 km-ig még, ám ott utam apróköves földúttá változott. "-Hát ez meg ? MI történhetett? Erről nem volt szó!" - háborodtam fel magamban. Nem volt választásom és időm keresgélni, főleg azok után, hogy elágazások nemigen akadtak és a tábla is nemrég erre jelölte e hágómat, így bízva abban, hogy bele fogok még futni a TV-ben látott aszfaltos emelkedőbe, óvatosan továbbhajtottam.

Eddig is furcsa volt, és gyanítottam, hogy a Giro d’Italia versenyzői nem ezen az úton száguldottak volna le, hanem hibátlan, tükörsima aszfaltúton, ám innentől bizonyossá vált. "-De akkor az ő útjuk merre vezet le illetve fel?" A térképem csak ezt jelölte, mint a Finestrére vezető út!" Bosszantott a dolog, mert bizony tekerhettem volna hibátlan aszfaltúton is. Idővel az is beugrott, hogy a Girosok mezei lejtőn száguldoztak -a fölső régióban biztosan - , igaz már én is 1800m fölött jártam. Aszfalton bezzeg minimum 3-4 km/ó-val gyorsabban is haladhattam volna, szerencsére az út szélén azért így is elértem a 15 km/ó-t, igaz enyhén emelkedett csak.
Mivel tudtam, hogy a nyeregbe aszfaltút érkezik, okkal bíztam benne, hogy mivel ez az út is a hágóra tart, valahol bele kell csatlakozzon az aszfaltútba. Az erdőből kiérve az út már a meredek főhegysor oldalában, síkon, lankás emelkedőn haladt tovább: a belátható mezős terepen itt-ott legeltetős parasztházat láttam, ám hozzájuk közel érve csak egyikhez vezetett aszfaltút. 3 km után utam meredekké vált, egyúttal aszfaltra értem; talán épp a meredekség miatt aszfaltozták le. Megkönnyebbültem. Az 500 m hosszú szakasz végén újabb kis váracskához, erődítményhez (Forte Serre Marie) érkeztem. A tábla szerint 1892 m magasan voltam. A völgy túloldalán levő hegysort mind több helyen - és ráadásul 2000m alatt is - takarták felhők, és kelet felé a völgy folytatását nézve sem volt jobb az idő. Fél órával korábban még örültem az akkori időnek, hisz a valamennyi napsütéssel együtt jól mutattak a felhőfoszlányok a hegyek előtt, a 2004-es Iseran hágóhoz hasonlóan kalandnak éreztem, ám a mind több alacsonyan szálló felhőt és többnyire szürke égboltot immár inkább fenyegetőnek éreztem. "-Mi lesz, ha esőben kell a hágóra hajtanom és utána a földúton leereszkednem?" Továbbhajtva, ismét vörösfenyők között vezetett megint csak köves utam. Az eső ismét csepegni, majd percek múlván enyhén esni kezdett. Egy kilométert még hajtottam, bíztam benne, hogy eláll, vagy nem ázom el nagyon, ám amikor már éreztem, hogy a hosszú fölsőm kezd picit átnedvesedni, eljött az esőkabát elővétel ideje. Miután cuccaimat is beterítettem az esővédőpelerinnel, egy fa védelmében vártam az eső végét. 20 perc múlva indulhattam tovább. Kb. 500 méter múlva értem ki az erdőből, aholis utam végre elérte a már igencsak bizalomra okot adó szuper minőségű, frissnek tűnő aszfaltutat. Egy díszkő is jelezte: ez a Finestre - Asietta hágóút, ráadásul úgy sejtettem: valószínűleg az idei - 2005-ös - Giro d’Italia miatt aszfaltozhatták le, hiszen itt nagy száguldás történt.

Az utat elérve (1917 m) és a mezőre kiérve csodálatos, bámulatos panoráma tárult elém: újra azt éltem át, mint tavaly, 2004-ben az Iseran hágóúton. Akkor is eső után lett csodás idő, amint előbukkant a Nap és oszladozni kezdtek a felhők. Itt ugyanez történt. Mind több napfény szűrődött be, a fenyők leveleiről még csepegett a víz, az aszfaltút gőzölgött, a mezőn a távolba tekergett, nedvességtől csillogott, a hegyek előtt pedig felhőpamacsok "tanyáztak". Alig bírtam betelni a gyönyörűséggel! Ráadásul mindez éppen az idei 2005-ös Giro miatt legendás Finestre hágón történt! A képeken természetesen megpakolt bringám jelentette a klassz színeket.
Kb. 15 percet is filmeztem, fotóztam, mire továbbindultam. Minden képet megcsináltam több verzióban. A videókamerát is alig tudtam letenni. A folytatásban szerencsére megmaradt a szinte szélcsend, így a fák által már nem védett hátralevő kb. 4 km-n gond nélkül, gyönyörködés közepette hajtottam a pedált.
Már csak bő 250 m szintemelkedés állt előttem, ráadásul a hágót, a nyerget is láttam. Visszanézve Sestriere felé a felhő és a Nap szépen megosztozott az égbolton.
Ha már a táblán úgy írták: Finestre - Asietta (hágó)út, meg kellett néznem a térképen, hátha többet megtudok arról, miért nem a Girosok által használt emelkedőn kötöttem ki. Merre haladhatott az ő lejtőjük? 2002-es térképem az Asietta felé vezető utat még földútnak jelölte; úgy tűnt, azóta aszfaltozták le. Sajnos ebben az évben, e nap nem volt időm Asiettára is feltekerni, pedig de szép lett volna!

19 óra tájban már autóval sem találkoztam, mindössze egy pásztor meg kutyája és tehenei jelentettek mozgást a környéken. Hangulatos volt. Ilyen csodálatos kilátás után, ráadásul a Finestre hágón, a nyeregtől már 2 km-re igazán fel voltam dobva. 1 km-rel a nyereg és tán 100m-rel egy hajtűkanyar előtt egy út melletti kővályúnál álltam meg: a kamerát a szélére állítva kiváló alkalom nyílt arra, hogy lefilmezzem magam amint fölfelé hajtok a Finestre hágóra. Az egész környéket csodás fények uralták; kb. 10 fotót (igaz digitálisat, azaz ingyen) is készítettem arról az egy helyről. Bár kb. 20 perc is ráment a sok "megörökítésre", nem bántam meg: ha valahol, hát itt és ilyen fények, tájkép mellett kellett erre időt szánni. 500 méter további emelkedő után a tervezett fél 8 helyett 20:06-kor értem fel a Finestre hágó 2178 m magas nyergébe. Ahogy az aszfaltról ráhajtottam a következő 8 km lejtőt jelentő földútra, átjárt az érzés és megéreztem valamit belőle, hogy bő hónapja - ahogy a TV-n is láttam - itt érkeztek fel a Giro hősei: Simoni, di Luca és Savoldelli.
A lejtőmet már jócskán nem érte Nap, sőt a völgy túloldali hegyet is alig láttam, mert nagyrészt felhők takarták, ám közte azért látszott Napfény is. Az eső elmúltával sokkal jobban kitisztult az idő, így eső miatt már nem kellett aggódnom. A hágótáblán sajnos nem szerepelt magasság. Kb. 10 percig még előre és visszafelé is fotóztam, filmeztem, ám a végefelé az árnyékban, naplemente közeledtével - azaz későn - már igencsak fázni kezdtem. Északra, a földutas lejtőmre nézve ismerős kép köszönt vissza: netes "felkészülésem, infoszerzésem" során épp ezt a képet láttam már: ahogy egymást érik az útkanyarulatok.
A hűsnek ígérkező lejtőre alul egy hosszú bringásnadrágot, fölülre még egy polárt és a dzsekit vettem fel. A köves földút hamar megtapasztaltam, milyen haladásra számíthatok. Mivel málhával voltam, ráadásul elöl, a kormánytáskában videókamerával, nagyon óvatos akartam lenni, persze a türelmetlenségem ezellen hatott. Ahol lehetett azért picit meg akartam engedni a bringát. Már az elején kiderült, hogy bizony időigényes ez a 8 km lejtő, hiszen jobb szakaszokon 15-20 km/ó-val, a köves kanyarokban 6 km/ó-val haladhattam csak. Általában a kanyarok előtt, a kanyarokban és utána kövesebb volt az út, ott nagyon óvatosan haladtam, hogy ne hajtsak rá kövekre. Így számolva a köves szakaszt nyugodtan számolhattam 35-40 percre, azaz a teljes lejtőt egy óra hosszúra. Ez persze jócskán rontott a teljes napi átlagon. "A Girón még jobb minőségűnek rémlett az út; talán azóta lett enyhén kövesebb" - morfondíroztam. A folyamatos figyelem miatt a tájban nem sokat gyönyörködhettem, igaz a több felhő miatt alig volt miben.

A lejtőn összesen két kanyarban álltam meg: meg akartam örökíteni a lejtő milyenségét: a köves kanyart és hogy földúton gurulok. Az alsóbb régióban - azzal is összefüggésben picit, hogy fogyott a türelmem - köporos szakaszokon már 25 km/ó-ig is meg mertem engedni a bringát, igaz néha erősen kellett fékeznem. Kb. 1700m-re érve egy parasztház tűnt fel; a kutyák elém is szaladtak, alaposan lassítanom volt érdemes. Őket is meglephette, hogy naplemente környékén valaki még föntről érkezik. Messziről még azt hittem, hogy talán a ház után kezdődik az aszfaltos szakasz, ám sajnos nem így lett. Persze visszaemlékezve a Giro d’Italiára, igaz is, hogy erdőben is hajtottak már földúton, azaz föntről érkezve erőben is folytatódott még egy ideig a földutas szakasz. A hágó kezdetétől számoltam, mértem e távolságot, mert úgy rémlett 8 km a földút. Végül 7 km után nem sokkal, az erdőben szinte jelzés nélkül értem tükörsima aszfaltra. "-VÉGRE !" - örültem. Furcsa volt, de az út mentén semmi építményt, leágazást nem láttam, ami azt indokolta volna, hogy lentről éppen odáig aszfaltozták az utat.

Hiába reméltem ám, hogy a folytatásban 45-50-es átlaggal, 15-20 perc alatt Susába érek, kellemetlen meglepetést jelentett az út: bár hibátlan minőségű volt, a hajtűkanyarok kb. 2-300 méterenként érték egymást. Mindössze 25-30 km/ó-ig tudtam csak felgyorsulni és már fékeznem is kellett. Az erdőben lefelé nézve egymás alatt láttam vagy 4-5 egyenest. És hiába vártam, hogy: "-Na majd az a pár kanyar után…… mert nem mehet ez a végtelenségig…" - nem így történt. Szinte a Susa fölötti faluig, saccra kb. 800 m-es magasságig így ment. A kezem a végén már fájni kezdett a sok fékezéstől. Nagyon bosszantott, hogy a gyors egyenesekben való száguldás helyett csak idegesítően lassan tudtam haladni. Bár akkor nem gondoltam bele (mert a Finestre hágó élményei, legendája annyit jelentett), ez a hágó tulképp 2-3-szor okozott kellemetlenséget, ebből kettő váratlan volt: először az emelkedőn való földutas szakaszokkal, utána a tudott 7-8 km földutas lejtővel, majd végül az aszfaltos szakasz rövid egyeneseivel.
Kb. 21:35-40-re értem le Susa szélére. Percnyi tanakodás után Susa felé fordultam, ám ott még mielőtt behajtottam volna a központba és szállást kerestem volna, talán türelmetlenségből, illetve mert éreztem, hogy 20 percet akár még tekerhetek is az este, kelet - azaz Torino - felé lejtőn folytattam a gurulást-kerekezést. 35 km/ó-val végre jól, tempósan haladtam, gyorsan fogytak a kilométerek. KB. 10 km után éreztem, hogy már jócskán sötét lett: ideje lenne szállást keresni. A főútról az amelletti faluba, majd ott kis útra térve nézelődtem szállás, kemping iránt. Egyik faluban 10 percig bóklásztam, mire kiderült, hogy a mások által megadott kemping megszűnt, ám legalább megtudtam: 4 km-re az út mellett, üzemelő kempinget találok. 22:20-ra érkeztem meg a kivilágított és élettel teli pizzéria elé, amely mellett a kempinget is megtaláltam. Még most - 2005. novemberben, amikor a túrabeszámolót írom - is érzem azt az érzést, amit ilyenkor érez az ember: hosszú élménydús, teljesítményben gazdag nap végén fáradtan célba érni. Az ember fáradtan, de türelmesen, mosolyogva várja a pultostól kért péksütit, illetve üdítőt (vagy fagyit?)... csak néztem ki a fejemből, legszívesebben egyből leültem volna, de annyira jó érzéssel tölt el, hogy teljesítettem a kitűzött tervet, hatalmas élményeket szereztem, hogy nem érdekel a kései idő sem, és más sem. Az ember azért vesz egy kis sütit, vagy desszertet, mert: "-Ilyen nap után bizony megérdemlem!" Persze az is igaz, hogy eredetileg e nap estéjére terv szerint még vonatozást terveztem, másfelől viszont időbeni indulással, stb reálisnak tűnt, hogy másnapba beleférjen még a Nivolet hágó 2000m szintemelkedésű leküzdése is. A kemping többnyire beépített lakókocsik részére szolgált, de egy kis félreeső helyen, egy üres faház mellett sátramnak is akadt hely. Nekem pedig szinte bármilyen hely megfelelt volna.
Ilyen nap után persze nem érdekelt a kései fekvés, így jegyzetelés miatt csak éjfél után hajtottam kezemre fejem. Még a következő hosszúnak ígérkező napot kellett megcsinálnom, ám az azt követő napon - a Svájc felé tartó sok vonatozás miatt - végre elég pihenés, regenerálódás ígérkezett.
Apuéktól 22:44-kor érkezett sms: "Reméljük, h a tervezett szép hágókról nem kellett lemondanod az időjárás miatt! Minden ok? Gondolom megvan a 100000km, nem lelkendeztél! Vigyázz Magadra!"
Igazuk volt, nem lelkendeztem a 100.000 km-ről, mert ünnepelni sem volt időm, az élményeket éltem meg, az kötött le, na meg persze volt még valami, valaki, ami viselkedésem befolyásolta; így pedig nem tudtam szívből lelkesedni a bringázásban elért "eredményért".

Adatok: Col de Montgenévre (1854 m) (12:31-37) TM: 1:16:50 DST: 16,5 SAV: AVS: 12,8
Cesana Torinese TM: 1:31:00 DST: 25,4 SAV:
Sestriere (2035 m) (14:50-15:15) TM: 2:44:07 DST: 36,95 SAV: AVS: 13,5
Depot (16:40) TM: 3:26:31 DST: 60,48 SAV: AVS: 17,6
1770m - tábla, lankás szakasz kezdete (17:50) TM: 4:30:10 DST: 67,6 SAV: AVS: 15,0
Szuper-aszfaltos szakasz kedzete TM: 5:05:00 DST: 74,1 SAV: AVS:
Colle delle Finestre (2178 m) (20:06 - 20) TM: 5:26:12 DST: 76,76 SAV: AVS: 14,1
Lejtőn, aszfalt kezdete (20:55) TM: 5:56:00 DST: 84,66 SAV: AVS: 14,2
Susa, lejtő alja TM: 6:17:03 DST: 95,41 SAV: AVS: 15,1
Kemping, Bussoleno (22:20) TM: 6:58:58 DST: 111,06 SAV: AVS: 15,9 ÖSSZESEN: TR/D: 111,5 MXS: 66 ODO: 100211,4

Szintemelkedés:
- Montgenévre hágóig (20 m hullámzással) : (1854 - 1204) + 20 = 670 m
- Sestriere-ig : 2035 - 1344 691 m
- Colle delle Finestre hágóig két 20 m-es hullámzással: 2178 - 1051 + 2*20 = 1147 m
ÖSSZESEN: 2528 m

Költségek:
- Briancon, kemping: 9,6 EUR
- Brianconi kemp-ben bolt: tej, puding, 2 péksüti 4 EUR
- Briancon: Tour de France kulacs 4 EUR
- Sestriere: keksz, icetea 6 EUR
- Pragelato: 4 nagy zsömle, 3 banán, 2 csoki, alma 4,5 EUR
- kempingnél: fagyi + 2 péksüti 2,8 EUR
ÖSSZESEN: 30,9 EUR

8. nap

10. nap