9. nap

11. nap

2005. július 7, csütörtök - 10.nap
Busoleno -Torino széle - Caselle - Front - Cuorgne - Locana - Ceresole - 2000 m fölött visszaford - Cuorgne - Busano = 200,45 km + 2070 m szint
Bár hosszú nap várt rám, a kései lefekvés miatt nem csörgettem az órát. Környéki zajokra ébredtem talán fél 9 tájban. Az elmaradásaim csökkentése érdekében jegyzeteléssel töltöttem az időt 1 10-ig (a későbbiek tudatában ez hiba volt!), utána pedig a fél-reggeli mellett időt szakítottam még alsónemű, valamint mez és bringanadrág-mosásra. A reggelit is azért siettem el, mert éreztem, haladnom kellene; nem akartam arra is sok időt vesztegetni. Végül így is későn, 3 11-kor tudtam csak útnak indulni. A térkép szerint Torino - ameddig első körben vonatozhattam volna - kb. 35 km-re volt, így nem láttam értelmét vasútra várni, majd azzal odáig vonatozni. Nem sok időt nyertem volna, ha egyáltalán. A folytatást illetően szintén hasonló lehetőségem lett volna: Torinó szélétől Cuorgnéig - amely környékén, a Nivolet hágó tövében aludni terveztem - szintén kb. 40 km-t kellett hajtanom; nem volt érdemes vonatra szállni, igaz így már 80 km-rel értem Cuorgnéba, ahonnan a 2612 m magas Nivolet hágó újabb 55-60 km volt. A nap végére kinézett minimum 180-190 km. És ennek csak 3 11-kor kezdtem neki; hibáztam, illetve túlzottan optimista voltam; nem számítottam problémákra.
Bussolenótól az első kilométert könnyedén tettem meg, hiszen az út picit lejtett is; 30 km/ó környékén hajtottam. Kb. 20-30 perc után már enyhe ellenszéllel is kellett dacolnom, ráadásul kijött a teljes reggeli hiánya, éreztem, ahogy kedvem is egyre lentebb "ereszkedik", elmegy. Hogy kicsit feldobjam magam, reggelire volt szükségem, bár az éhség - ahogy becsapja az embert - velem is ezt tette, mert úgy éreztem: jó lesz pihenni is egy picit. A főútról Condovébe tértem be vásárolni és reggelizni. Épp csak leültem a bolt oldalában levő nyugis kis sarokba és láttam hozzá reggelimhez, hamar egy teherautó érkezett és épp előttem kezdtek utat bontani nagy zajjal. Enyhe eléhezéses és kissé kedvetlen reggel után szükségem volt a nyugalmas falatozásra, így átültem máshová. Továbbindulás előtt még egy almáért és Gatorade-ért a szemközti kis gyümölcsboltba ugrottam be. Jól esett, picit feldobott, hogy a pénztáros lányka érdeklődött eddigi és további utam felől. A pár mondatváltásba még egy német vásárló is bekapcsolódott. Energiával feltöltve és jobb kedvvel folytattam utam kelet felé. Annyira éreztem az idő szűkét, hogy képes voltam arra, hogy az almát is menetközben, bringanyeregben nyammogjam el. A szél hatását csökkentendő, a kormányt alul fogva hajtottam, ha pedig kamionok jöttek hátulról, a menetszelüket kihasználva tempóm 30-32 km/ó-ig tornáztam fel. Kormánytáskámon levő térképemen követtem, hogy "mikor érek már Torino agglomerációjába." 10 km-rel Torino széle előtt már azt figyeltem, ahogy a völgy kétoldali hegyei egyre alacsonyabbak lettek, sőt előrefelé már a teljes síkságot lehetett látni. Már csupán 1000-1300 m magas hegyeket láttam délnek és északnak. Nekem annyira el kellett hagynom a hegyeket - igaz teljesen el is tűntek - hogy Torinótól észak felé, Cuorgnéig bizony sík út várt rám.
A térkép alapján két választásom lett volna: vagy bemenni Torinóba és ott csatlakozni rá a másik főútra, vagy - ahogy végül döntöttem - kb. 4-5 erre-arra tekergő és csatlakozó út, utacska segítségével végül Torinó szélén rácsatlakozni a cuorgnei útra. Itt végre elégedett lehettem, mert igazán sikeresen, megállás, tanakodás nélkül tértem egyik útról a másikra, ráadásul mivel 4-5 km-nként követték egymást az útváltások, nem is lehetett elúnni. Venária Reáléba érve vesztettem először 15-20 percet. Kis városból két közel párhuzamos út haladt DK-nek; mivel láttam, hogy az úttól, amit jónak éreztem, ÉK-re vasút halad, úgy véltem csak ez lehet az enyém, hiszen attól K-re már a vasút van. 2 felesleges kilométer után fogtam gyanút, amikor az autópályát kereszteztem; úgy tűnt túljöttem; rossz utat választottam. Visszatérve, kérdezősködés után át kellett kelnem a vasút fölött, majd annak túloldalán már meg is találtam az utamat. (A térképet most, 2005 őszén nézve bizony jól látszik, hogy a jó út bizony a vasúttól keletre halad. Elég lett volna figyelmesebben néznem a térképet!) Végül csak sikerült megtalálnom a helyes utat. Pár kilométeren át még nagy főútként haladt az út, ám Caselle - melynek egyébként néhol elég töredezett volt az útja - után a forgalom is csökkent; végre nyugiban pedálozhattam. Egy ideig...
Első eltévedésemet S Maurizióban követte a második. Az élményeket - itt jegyzet híján - 2005 novemberében írva, nem mindenre emlékszem már homályosan, ám az bizonyos, hogy talán itt rendőrök zárták le az utat egyik irányba. Hiába szerettem volna továbbmenni, a női Giro d’Italia várt elhaladása miatt nem lehetett. Pedig már így is késésben voltam tervemhez képest. A 2612 m magas Nivolet hágó biztos, időben történő leküzdéséhez 2-3 körül akartam volna nekivágni a 40 km-es emelkedőnek. Ehhez képest minimum egy óra késés már szinte biztos volt. Időnként már nyomasztott a dolog, bár egyelőre még többnyire elhessegettem: "-Ameddig nem vagyok az emelkedőn és nem érzem, mikorra hová érhetek, addig kár előre - talán feleslegesen - aggodalmaskodnom."
A Torinó széli elkeverés miatt volt már bennem egy kis feszültség, ezt tetézte a rendőri útlezárás, így forrófejűen tenni akartam valamit: "-Képtelenség, hogy csak úgy várjak fél-egy órát! KI van zárva! Haladnom kell !" - gondoltam és tértem le egy másik útra, hogy a házak között, vagy falu melletti úton előrébb jussak. Egy téves kitáblázás miatt megint eltévedtem és feleslegesen hajtottam oda-vissza kb. 5 km-t. Pipa voltam. Végül 2 km-rel előrébb, a főútra való rácsatlakozásomnál megint rendőrökbe futottam; nem engedtek rá az útra. Azt mondták: kb. fél óra. Nem volt más út, nem tehettem mást, illetve ha visszakanyarodva kerestem is volna másik utat, közben akár negyed óra is elszaladt volna, ezért inkább a rosszal megbékélve próbáltam abból a legjobbat kihozni. A fél óra várakozás jó volt arra, hogy közben - igaz útszélén, pontosabban a mellékutcában állva - kajálással feltöltsem energiaszintemet, hogy utána meg se kelljen állnom Cuorgnéig.
Kajálás után még 10 percet kellett várnom míg megérkezett egy-két felvezető autó és motor, majd jött a szökevény boly, pár percre rá pedig a főmezőny. Percekkel elhaladásuk után már egy-két bringást láttam az úton, nemsokára engem is továbbengedtek. Ideje volt már! Enyhén hullámzó úton hajtottam északnak; pihenés és energiafeltöltés után frissebben. Fronttól széles leállósávban hajtottam, üldöztem távolban levő bringást. Mivel Busano már csupán 7-8 km-re volt Cuorgnétól és ráadásul másnap visszafelé, DK felé kellett hajtanom a vonathoz, ezért kerekezés közben fél szemmel esetleges olcsó szálláslehetőségeket is néztem. A település végében álló motelt nem sejtettem drágának, ezért benéztem és meg is érdeklődtem: az angolul tudó pincérrel konzultáltam először, majd az ő segítségével a tulajnőtől tudtam meg, hogy 40 EUR-t kérnek egy éjszakáért. Nem akartam tovább keresgélni, vállaltam az árat. Az emeleten szép szobában lett helyem.
Gyorsan lemálháztam a bringám, felcuccoltam, ám mire a kis úticucc összeállításával is elkészültem, 3 4 lett. Ekkor indultam a 66 km-re levő Nivolet hágóra. Számoltam vele, hogy 22 óra után érek majd vissza, ezért direkt rá is kérdeztem, hogy nem probléma ez. Azt mondták, éjfélig nyitva van az étterem - nem kellett tehát aggódnom a kései visszaérkezés miatt. Úgy voltam vele: ha sötétedés környékére felérek, mivel a lejtő úgyis gyors lesz, elég, ha szürkületben leérek mondjuk 1500m-re, mert az utolsó órában tekerhetek akár sötétben is.
A lábamban levő "málhás" 83 km ellenére, a könnyű bringával, lendületesen frissen kezdtem a délutáni túrát. Valperga régies, kedves település volt; 1 km-t itt-ott klassz régies utcákban kanyarogtam. Cuorgnében is kellett lankás emelkedőn tekernem, ám sajnos a város szélétől a Nivolet hágó felé vezető völgy útjához, a folyón átívelő híd, 30 m-rel lentebbi szintjéig kellett legurulnom.
Nem erre számítottam: a Nivolet hágó felé és egyúttal a 4061m magas Gran Paradiso tövében haladó út eleje nem igazán alpesi utat, völgyet idézett; inkább egy ipari, vagy bányavidékre emlékeztetett. Sok teherautó járt, majd pár kilométer múlva egy kőfejtő mellett, felüljárón hajtottam tova. A nyugalmasabb környék, csendesebb, kisebb forgalmú út Sparone (552 m) után kezdődött. Az út szlalomozott a patak jobb szélén, a mély völgy miatt tájképileg "semmilyen" volt a környék. Épp a meredek hegyek miatt - ráadásul alóla - semmit sem láttam a Gran Paradiso havasaiból. Hátszélben, lendületesen fogyasztottam a kilométereket és mivel egyelőre megállnom sem volt miért, így egyelőre láttam még rá elég esélyt, hogy időben felérjek a hágóra. Alig akadtak települések, ráadásul boltot sem találtam nyitva, pedig sejthettem vlna, hogy a magammal vitt pár kis csoki és 1 (?) banán biztos nem lesz elég. Végül Locana után 2 km-rel találtam egy kis bisztrót, "bar-t"; ahol "gátlástalanul" megvettem az átlátszó fedél alatt levő 4-5 péksüti többségét, pár csokit és egy ice teát. Sportital nem volt L Jót tett a kis megállás, így még lendületesen tudtam továbbhajtani. A mély völgy és a tekergő, szép kilátásban szegény út nem sokat változott. Kormánytáskám szokásos meredekségdiagramja szerint Noasca után kezdődött az igazán meredek rész: 27 km alatt 1550 m szintemelkedés. Bár a következő kilométerekre a grafikon 9,1%-t jelölt, a valóságban a tábla 10%-os meredekséget jelzett. 1 km után az út alagútba vezetett. A meredekség itt sem csökkent, így 8-9 km/ó-val 25-30 percet hajtottam az alagútban, míg odafönt (1/4 8 ?), 1500m-en végre napfényre nem értem. A hűs alagút utolsó kilométerén már eléggé fázni kezdett a lábam; be is ugrott párhuzamként az Iseran 2004-ben leküzdött emelkedője, amely legvégén már éreztem, ahogy a szövetekbe, izmokba hatol "le" a hideg.
Jól esett megállni, körülnézni, hogy hová értem, örülni a melegítő napnak és végre havas hegyeknek, kilátásnak is. Egy dolog sajnos hamar elvette a kedvem: fönt jóval hűvösebb fogadott (mint lent volt), már itt 1500m-en hosszú ujjút kellett vennem és bár a völgy továbbra is nyugatnak haladt, a szél megfordult: 1500m-en már erős nyugati szél akadályozott ! A hideg és az ellenszél nem jelentett túl jót a még előttem álló 20 km-re és 1100 m szintemelkedésre nézve, ráadásul a 2000 m-rel fölém tornyosuló hegyek között a Nap is sokkal hamarabb ment le, már így is alig ért le a völgybe, ráadásul itt-ott felhők is akadtak.
Ahogy körbefilmeztem, a videóba jól behallatszott a szél fúvása. Rövid sík szakasszal folytatódott az út, amely pár szerpentinkanyarral ért fel Ceresole településre. Ahogy a falu végétől legurultam a szépen csillogó tó szintjére (kb. 20-30 m szint lefelé), lábamon éreztem a hideget. A tavat elhagyva 1 kilométert még lankásabban haladt az út, egy patak zubogott mellette. Az aszfaltcsík éppen egy 3200-3400 m magas meredek hegytömb felé haladt, mely oldalán felhő telepedett meg. Nem örültem neki, a szél is tombolt, hideg is volt, így - a videón jól hallatszik - egyre erősebben gondolkodtam azon, hogy visszaforduljak, feladjam a küzdelmet: a 2612m magas hágó legyűrését. Pár kilométer múlva el-elmaradoztak a fenyők, az út itt már meredekebben (diagram szerint: 8,5%) vezetett fölfelé, ráadásul a szelet sem akadályozta semmi, hogy nekem rontson. Hiába bíztam benne, hogy a hegy tövébe érve, a szerpentineken már nem ér majd szél (vagy sokkal gyengébb lesz), ott sem enyhült semmit. Bár legalább csak az egyik egyenesben lassított, hűtött szemből, a másikon hátulról tolt. Itt 1900m magasan már igencsak hűs volt. Ahogy megálltam fotózni, filmezni a szél hihetetlen erővel rontott karomnak. Karizmom meg kellett feszítenem, hogy biztosan, viszonylag stabilan tarthassam a kamerát, amellett persze felsőtestemen, lábamon (rajta mindössze egy vékony hosszú bringásnadrág) is éreztem a hideget. 1800-1900 m fölött egyre többet gondolkodtam azon, kerestem az indokot a visszafordulásra. Nagyon elszánt voltam előtte, hogy mindenáron fel kell jutnom a 2612 m magas hágóra, hogy meglehessen az összes 2500m, illetve 2400m feletti alpesi hágóm, ám a körülmények nagyon le akartak "beszélni". Két dolog indokolta erősen, hogy miért ne menjek tovább: egyrészt még 600 méterrel fentebb, sokkal több havas mező közelében sokkal hidegebb lehet, úgy éreztem, ott már kevés lehet alul ez a bringanadrág, sőt talál a fölsők is (egy hosszú + egy polár; azt nem tudom, hogy a dzseki nálam volt-e.), másrészt pedig erőteljesen sötétedett. Úgy tűnt, 21 óra után vagy talán csak 1 10-re érhetnék fel, akkor már erős szürkületben és belegondoltam, hogy jéghidegben, sötétben onnan leereszkedni a völgybe... - brutális lett volna! Mivel annyira akartam, hogy meglegyen az összes 2500 m fölötti hágóutam, e tekintetben kellett feloldanom magam. Végül sikerült is, így 2040 m magasan (Ceresoléban egy kirakott térképen azonosítottam be magasságomat) a visszafordulás mellett döntöttem. Rájöttem, attól, hogy ez a hágó nem lesz meg a 2500 m felettieket tekintve az olyanból meglesz az összes, amely hágó mindkét irányból járható. Azaz az összes többi 2500m feletti hágó, amin jártam, mind "kétoldalas": Grossglockner, (pár nap múlva a Gavia és Timmelsjoch is), Stelvio, Iseran, Bonette, Agnello, Galibier és az Umbrailpass.
Ahol visszafordultam, onnan már jól lehetett látni az északnak forduló utat és a kb. 200m-rel magasabban álló turistaházat, igaz közelében néha már felhők szálltak, ráadásul nálam is ködölt már, sőt talán az eső is szitált. A hőérzetet 8 fokra saccoltam (öltözet alapján), ám a lejtőn, Ceresoléban kiderült, túlbecsültem. Visszaforduláskor már a hosszú fölső mellett a polár is rajtam volt; lábfejemen viszont csak nyári zokni. Abban lett volna brutális továbbmenni, fel 2612 m magasra, oda ahol már csak 4-5 fok lett volna.
Amikor 1-2 km lejtőzés után megálltam búcsúfotókat és filmet csinálni, a völgy széli hegysoroknak már szinte csak a tetejét sütötte a Nap; percek múlva azokat sem. Ez elvileg még nem kellett, hogy aggasszon, hiszen pl az Allos hágó 2240m-es magasságában is fél 9-kor voltam 2004-ben, csak onnan fél óra alatt hazaértem, innen viszont még kb. 60 km-t kellett gurulnom, hajtanom a motelig. Visszaforduláskor már előre gondoltam rá, hogy "-De jó is lesz útközben valahol meginni egy forró teát, illetve este egy forró fürdőt venni!"
A lejtőn különböző trükkökkel próbáltam magam melegen tartani, rázogattam, remegtettem és kezemmel dörzsölgettem a lábam, illetve lankásabb szakaszokon sprinteltem, vagy a tóparti úttól fel Ceresoléba, a 30m szintkülönbségű emelkedőt is jól esett megnyomnom. A településen (21 órakor) véletlen felfedeztem egy ház oldalában egy hőmérőt. Nagyon kíváncsi voltam: Éreztem, hogy kutya hideg van, de nem tartottam elégnek, hogy úgy meséljek otthon pl. x fokot, hogy csak sejtem. Mivel a hőmérő 1600 m-en 10 fokot mutatott, az 2000 m-re 7-8 fokot jelentett, így a szél miatt a hőérzetem visszaforduláskor max. 4-5 fok lehetett. Mindez ráadásul nyári zokniban és egy vékony bringanadrágban.
Bár hideg volt az alagút, a nagy sebesség miatt (76 km/ó-ig mertem gyorsulni) 3-4 perc alatt már ki is értem belőle és értem le 1000m-es magasságba. Közepes szürkületben hajtottam, gurultam kifelé a völgyből. Mielőbb melegebb részre akartam érni, magam mögött akartam hagyni ezt a szeles, hűvös völgyet. Szerencsémre a - fronttal, mint sejtettem - a völgy alsó részén is megfordult a szél, ennek most örülhettem. Lámpám talán Sparone után gyújtottam fel, bár ott is talán csak, ha autók jöttek, hogy lássanak. Én még anélkül is láttam valamit, igaz Cuorgnénál végül napszemüvegem le kellett vennem - így kontaktlencsés szemem is szabadon hagytam -, hogy lássak valamit. 1 11-kor értem motelom falujába, és ha már mindössze 4 km-re voltam a 200 km-től, rá is szántam annyit, hogy elérjem. Azután különösen szép teljesítmény volt, hogy előző nap 111-t hajtottam 3 hágóval, a Montgenévrével, Sestriere-rel és a nehéz Finestrével.
Forró fürdő és átöltözés után kényelmes öltözetben sétáltam az étterembe vacsorázni. Jól esett nyugodtan ülni és komoly teljesítménnyel a hátam mögött, egy hosszú nap végén fini vacsit remélni. Sajnos a vacsorából végül valóban csak a remény volt szép, mert a pizzát nagyon elsózták. Egy-egy falat picit még csípte is a számat. Az asztal mellől, fél 12-kor üzentem Mesinek: Szia Mesi ! Most lett csak időm :-( A pizzát várom, bár 2000m-en feladtam a mai hágón (2617 m). Közbejöttek bosszantó dolgok, későn indultam, 1500m fölött viharos erejű hűs szél, majd' megfagytam.... . Holnap laza nap: 60 km bringa + vonat Svájcba. Jó éjt!"
24 óra tájban kerültem puha ágyba, ilyen hosszú nap után jól is esett. Másnap laza bringázás és vonaton pihenés várt rám; estémet már Airolóba terveztem, újabb 2000m-es hágóutak tövébe.

Adatok:
Busano, motel - Busano, motel TM: 8:35:27 DST: 197,03 AVS: 22,93 TR/D: 200,45 MXS: 76 ODO: 100.411,9 Szintemelkedés:
- Torinóig 30 m
- Cuorgnéig 330 m
- Visszafordulásig 2040 - 400 + 40 = 1680 m
- visszaút: emelk Cuorgnében 30 m
ÖSSZESEN 2070 m

Költség:
- Kemping reggel, Busoleno 12 EUR
- péksüti a motelben 1,8 EUR
- Condove, vásárl: 4 péksüti, csoki, 1 alma, 1 Gatorade 6,8 EUR
- Busano, motel 40 EUR
- Locana után vásárlás: péksütik, csokik 9,2 EUR
- pizza (elsózva) 12 EUR
ÖSSZESEN: 81,8 EUR

9. nap

11. nap