11. nap

13. nap

2005. július 9, szombat - 12.nap
Airolo - Nufenenpass (2478 m) - Ulrichen - Grimselpass (2165 m) - Gletsch (1737 m) - Furkapass (2431 m) - Andermatt - Göschenen - VONAT - Airolo = 100,89 km + 2866 m szint
7 órakor mobiltelefonom csörgésére és rossz álomból és ráadásul eléggé felhős égboltra ébredtem. Otthoni dolgokon járt már megint az eszem; azokon gondolkodva sikerült is elaludnom. Legközelebb 7:52-kor riadtam. Hogy honnan, nem tudom (hogy lehet ezeket magyarázni ?), hiszen 12 napja nem hallottam magyar zenét, mindenesetre a United Végső vallomás dalát dúdolgattam Aktuális volt: "Csak volna még…. Volna még egy percem helyre hozni….. volna még egy végső vallomás."
Felhőkkel megtetézve nem nagyon volt kedvem bringázni, de a táj és a kihívás azért csak ráhangolt. A pékségnél a vasárnapi zárva levő boltok miatt bőségesen vásároltam. A hagyományos áruházból pedig konzervvel, almával, paprikával, túrókrémmel, stb tértem vissza a szobába. Visszaúton már csepegni kezdett az eső. Csak imitt-amott szakadozott a felhőzet. Minden eshetőségre készülvén sokfélét kellett a táskában magammal vinnem: raktam bele melegítőt, sapkát, kesztyűt, esőkabátot is, sok kaját, banánt, magamra pedig a még nem elég meleg reggel miatt rövid mezt, polárt és egy hosszú mezt, alul rövid és - rajta - hosszú bringanadrágot vettem. Bizony (napi cuccal) nem volt könnyű a bringa; szerelőcuccal és a videókamerás kormánytáskával együtt lehetett vagy 19 kg - a csupasz 13,5 kg helyett.
Jó időt remélve, előző nap még ütemtervet is készítettem, ám sajnos az elalvás miatt máris 1 és 1 órás késéssel kezdtem a túrát. Az ütemterv így nézett ki:
Indulás 8:30
Nufenenpass 11:00-ig
Grimselpass 13:30 - 50-ig
Innetkirchen: 14:40-50
Sustenpass 18 óráig
Wassen 18:30
Onnan már sima út.
9:52-kor hagytam el szálláshelyem. Ahogy este, szállást keresve már kerekeztem picit a városban, könnyen megtaláltam, merre juthatok ki Airolóból a Nufenen hágó felé. A szintdiagram szerint egészen a 11 km-re található Roncóig egy rövid szakasz kivételével csak 2-3%-os meredekségű az út, ám onnan a hátralevő 900 m szintemelkedés szinte végig 8-9%-os. A völgy bal oldalán haladva egyhe kilátás nyílt a jobb oldali hegycsúcsokra, a völgyen végignézve egyelőre kevés napsütésre volt remény. Nem is örültem neki, mert hűvösben nem jó 2000 m fölött hajtani, napfény híján viszonyt komoly melegedésre nem lehetett számítani. Kb. 500m-rel előttem hasonló tempót menő bringást pillantottam meg. Túratempómat jelentősen nem akartam túllépni, ám megpróbáltam közeledni, utolérni. Jó erőben, jó ritmusban pedáloztam, fotózni még nem kellett megállnom, így hamar fogytak a kilométerek. Végül rövid megállása miatt sikerült a fiút megközelítenem, majd pici ráhajtással utolérnem. Ő szólított meg, talán külföldi bringámat, vagy sárvédőmőn a magyar zászlómatricát látva. Szóba került, honnan jövök, hová tartok, ő pedig elmondta, hogy bizony aznap épp ott rendezik a - táblákon már reklámozott - Gigathlon (honlapja) váltóverseny bringás szakaszát, mely kapcsán ő egy komáját ment megnézni. A pár kilométernyi beszélgetés jót tett, könnyebben fogyott a táv. Már a fotózáson gondolkodtam, amikor éppen félreállt.
Két kisebb házcsoport után az út meredekebbé vált és tábla is jelezte, hogy még 11 km a 2478m magas Nufenen hágó. Tehát megkezdődött!
1-2-esbe váltva 2-3 km-enkénti megállással kalkuláltam. Kb. 1800m magasságba érve, lassan megritkultak a fenyők, sajnos a felhők nem! Feltűnt, utolért az első versenyző, illetve jött egy motoros versenybíró, Schiedsrichter (rá volt írva a motorra) is. Az út is beért a völgyet záró meredekebb hegykatlanba, így szerpentinezni kezdett. A második bringás hozzám képest jóval gyorsabb volt, ám például a harmadik (12 km/ó) , alig. Ha megnyomtam volna a tempóm, még 6 kg cuccal is tudtam volna tartani, könnyű bringával pedig..... Többségüknek eleinte odaköszöntem és érdekes volt, akadt aki a komoly teljesítmény, lihegés ellenére is visszaköszönt. Hála a versenynek, amint gyakrabban jöttek a kerekesek, meg-megálltam egyiket-másikat megörökíteni. Sajnáltam, hogy a völgyben nagy távvezetéket vezettek fel, mert az többször belerondított a képbe. 2000 m fölött egyre több helyen akadt már hófolt is, a legelésző tehenek viszont elmaradoztak. Szeretem a teheneket, aranyosak voltak, ahogy békésen, a világtól cseppet sem zavartatva komótosan legelésztek; néha oda is köszöntem, intettem nekik. Egy szép szerpentinkanyarkombináció után két versenyzőről jó fotókat csináltam, ám a nyeregig hátralevő 2-3 km-n már nem akartam megállni.
A kanyarokra már úgysem lehetett lenézni, már csak itt-ott havas hegyek és a távvezeték maradt volna egy esetleges képre. A Nufenenpassra érve a hágótáblával szemben épp egy ronda munkagép, odébb pedig fémcsőből összerakott elemek rondították a tájat. 200 méterrel továbbgurulva megérkeztem a hágó tavához, vele szemben pedig egy turistaházhoz. Végre átláthattam a túlsó völgyre, ám nem volt minek örülnöm: arra talán még reménytelenebb volt az idő. Amerről jöttem, a felhők nem voltak vastagok, így egész világos is lehetett, de előrefelé, érezni lehetett: esni fog! Eddig még reménykedhettem, hogy inkább javulni fog az idő, ám ez a remény egyre jobban megcsappant. Hágóközeli 3000 m körüli hegyek felhőben voltak.

Mivel eddig tekertem, az melegen tartott, ám fotózás, filmezés, pici nézelődés közben - hát még a lejtő miatt - szükség volt a dzseki felvételére. Időközben nyugat felől csomagos bringások értek fel a hágóra. Szép teljesítmény!

A tóban tükröződő hegyekről klassz fotót csináltam, illetve egy arra sétáló férfit is megkértem, örökítsen meg engem is. A csúnya és hűs időben nem volt értelme sokáig maradni, így nekivágtam a meredek, 14 km-es lejtőnek. Már az első hajtűkanyar előtt meg kellet állnom: 40 km/ó felett a fülem majd lefagyott; elő kellett vennem a sapkát; kezemre pedig ráhúztam a dzseki kézvédőjét. Az utolsó kilométerekre érve már szitálni is kezdett az eső. A táj nem azt a szép arcát mutatta, amit Jan Ullrichék tapasztalhattak az idei, 2005-ös Tour de Suisse idején. Ulrichenbe érve - mivel még csepegett - épp csak kutyafuttában néztem meg, hová húzódhatnék az eső elől, ám inkább továbbhajtottam a Grimsel hágó irányába, hiszen az út szinte síkon vezetett a következő falu felé. Az utcasarkon egy meleg dzsekibe beöltözött lány árult barackot. A hideg lejtő után eleinte kissé merev lábakkal tudtam csak hajtani, aztán belejöttem. Mivel a következő, közeli falu, Obergesteln után is folytatódott a sík út, itt sem álltam meg. Oberwaldba érve tábla jelezte, hogy innen az autókat vonaton tovább lehet szállítani a Furka hágó alatt Andermattba. Röpke pillanatig meg is fordult a fejemben: végső esetben, ha nincs más út, akár meg is lehet próbálkozni ezzel a vasútvonallal. Egyelőre azonban még hosszú kerékpártúrával számoltam.
A szitáló eső elől egy bringabolt előtt ideális, fedett helyet, padot találtam! (13:20 Le is ülhettem, ölemben konyharuhám terítve nyugodtan falatoztam: dzsemet, zsömlét, majd az idő múlásával 2 banánt - ezzel is könnyebb lett cuccom. Miután jóllaktam, "ideje lett volna, hogy elálljon az eső"! Amíg ettem, nem bántam, ám utána már az időt rabolta. Csak vártam és vártam..... egyre türelmetlenebbül. Néha számolgatni kezdtem, hogy mikor kellene továbbindulni ahhoz, hogy a Grimsel után a Susten hágót is megjárhassam. Nem zuhogott ugyan az eső, ám ahhoz eléggé esett, hogy ne legyen érdemes nekiindulni. Szemközt a nem túl magas hegy előtt is kisebb felhő ült meg, kinézetre október-novemberi idő volt, csak a hőmérséklet volt picit melegebb, kb 12 fok.. Várakozás közben már nagyon gyakran követték egymást a bringások; némelyikük - aki nem vitt magával meleg cuccot - alul rövidben volt kénytelen hajtani, fölül vagy egy hosszúujjúban, vagy a jobban felkészültek dzzekiben.

Ahogy múlt az idő - mint a gombáról szóló mesében - egyre több kerekes állt meg a bringabolt előtt, mígnem már 6-8 kerekes is várta ott az eső végét, enyhülését.
Kb. egy óra várakozás után végül úgy döntöttem, a gyenge eső ellenére továbbindulok. Haladni akartam! Nem tartott sokáig a kerekezés, mert míg a fedél alól úgy tűnt, alig esik már, pedálozás közben jobban áztam. Egy percen belül visszatértem a fedett helyre. Mivel a várakozás közben a sok állástól, üléstől lassan-lassan testemből kiment a mozgás által okozott meleg, fázni kezdtem. Emelkedő előtt melegítőt még nem akartam felvenni, ezért inkább tornáztattam karjaim, lábaim. Picit irigykedve néztem be az üzletbe, hiszen esőnadrágokat is árultak, amit én bizony véletlenül Magyarországon hagytam.

Végül kb. 14:30-kor újra nekiindultam, de most már tényleg picit csepergett csak. A sok kerekes között jobban is esett a haladás, az eső miatt sem bosszankodtam úgy mintha csak magam kellett volna dacolnom vele. Most legalább nem 26 kg-os málhával voltam megpakolva, így kis extra erőfeszítéssel többször meg is próbáltam egy-két kerekest utolérni, megelőzni, vagy tempójukat tartani. Többnyire a mezőnyben haladtam. JÓ érzés volt, hogy az egy szál bringákon tekerőkkel 6-kg-os cuccom és túrabringám ellenére tudtam lépést tartani. Akadt kerekes aki lehagyott, ám mivel alig volt gyorsabb, sikerült visszazárkóznom rá és elé kerülve megmutatni lábam erejét.
A szerpentinkanyarokban imitt-amott emberek szurkoltak a bringásoknak, nem tudván, vagy nem törődve vele, hogy én csak túrázom, nekem is tapsoltak. A meredek hegyoldalban egy kis alagúton is áthaladtunk; benne macskakövön kellett tekerni. Túloldalán kiérve, mindössze egy-két fenyővel "díszített", füves és nagyon meredek hegyoldal tornyosult, rajta a hágóút szerpentinkanyarjaival, egyeneseivel a az vezetett a Grimsel hágóra, amerre én is folytatni szándékoztam a túrám. Az út legfölül felhőbe tűnt. Ez volt ám a "beköszönés!" Nem bíztatott sokkal, túl jó idővel.

Egyelőre én még lentebb folytattam a hajtűkanyarok leküzdését; némelyikben itt is, mint a Fausto Coppi marathonon a belső íven előztem előszeretettel; jó lendülettel tudtam bevenni a kanyarokat. A bringáskaraván húzott magával. Jópofa volt hátul hátizsákos, elöl kormánytáskás bringámmal a versenyen levőket előzgetni :-)
Gletschbe (14:55) érve, a Furka hágó felé picit derengősebbnek tűnt az idő. Gyors fotó után, a rendezők iránymutatását követve én is a Grimsel hágóra fordultam. Itt is úgy irányítottak arra, mintha résztvevő lennék. Innen már ismerős úton hajtottam a pedálokat, hiszen 2001-ben, Svájci Alpokban tett túrám során már útban voltam a Grimsel hágóra, amikor a közelgő este miatt vissza kellett fordulnom. A továbbiakat illetően - a felhőbe tűnő hágót látván - úgy gondolkodtam, hogy a Grimselt - mivel múltkor kimaradt - mindenképp "megcsinálom", majd ott fönt eldönthetem, hogy merre tovább: vállalom-e a Sustent a kb. 3 órás emelkedőjével, vagy rövidítve a Furkán és a Gotthárd hágón át megyek haza. Arra is összejöhetne 3400 m szintemelkedés a napra. "-Föntről fel fogom hívni anyuékat, hogy nézzenek utána, megy-e 21 órakor vonat Göschenenből Airolóba, ha a Sustent választanám." - gondolkodtam.

Épp mögöttem fordult a Grimselre egy versenyző, vártam, hogy lehagyjon, ám mégsem történt meg az előzés. Nem mehettem rosszul. A tábla 6 km-re jelezte a hágót, ami szinte pont 400m szintemelkedéssel számolva 6,6 %-os átlagmeredekséget jelentett. Ideális! Az egyenesekben hosszan kanyargott a bringások sora; jóformán 200m-nél nagyobb hézag nem akadt a bringások között. A második hajtűkanyartól kezdve lehetett érezni, hogy az egyenesekben egyik irányba haladva hátszél, ellenkező irányban ellenszél fújt. Lassan-lassan egy-egy versenyzőt sikerült utolérnem, engem nem nagyon előztek meg, kivéve, amikor kb. 2 km-nként megálltam fotózni és filmezni. A borús, ködös időben szuper versenyképeket készítettem a versenyzők küzdelméről, a kerekesek soráról, háttérben havas hegyekkel, szerpentinúttal és felhőbe tűnő sziklafallal. Látszott is, ahogy a felhő lefelé ereszkedett a hágó felől. Lentről nézve is érdekes volt, "-Hát még milyen lesz, ha bele is tekerek?" - gondoltam.

Sajnáltam azokat a résztvevőket, akik meleg ruha híján csupasz vádlival, azaz rövid bringanadrágban hajtottak. Nem lehetett több 8 foknál. 3,5 km-nél a hideg és a szél miatt meg is álltam; fel kellett vennem a dzsekit aztán már iramodtam is a közben megelőzött bringások után. Előbb felzárkóztam, majd lassan vissza is előztem őket. Az utolsó kilométeren hajtottunk be a felhőbe és esőbe. Érdekes volt, hogy a tekergő szerpentinút ÉK-i felén nem esett, ám a másik a felhő alatt volt, ott hullott a csapadék. Cudar idő lett, a ködben a látótávolság sem volt nagy, ám a hágót megelőző fél kilométeren az út mellett mind többen álltak és szurkoltak. Ez persze engem csak tovább tüzelt, így 3-as fokozatba felváltva gyorsítani kezdtem és elismerő mosolyok és taps mellett, elöl is, hátul is picit megterhelt túrabringámmal hagytam el vagy 6-8 versenyzőt. A sok résztvevő feledtette a rossz időt, mintha meg sem éreztem volna, sőt így még fel is dobott, hogy dacolok az idővel és jól hajtok. A kanyar után a ködben nagy parkoló és egy-két épület tűnt fel: felértünk a Grimsel hágóra (2165 m). Több bringás a jobb oldali épület innenső sarkánál, fedett rész alatt öltözött, kapott be pár falatot. Én is oda gurultam az eső elől és alig bírtam magammal: fedél alól nézve még jobban élveztem az élményt.
Ilyen cudar időben nézhetek testközelből egy versenyt, a résztvevők küzdelmét. Jól esett izzadt és picit meg is ázott fejemre a meleg sapkát felvenni. Pár fotó és videósnitt után megpróbáltam anyuékat felhívni. Foglaltat jelzett, ezért próbáltam Ildit. Ő is foglalt volt, de még az otthoni MATÁVos vonal is. Nem tudtam mire vélni a dolgot. Létezik, hogy minden vonalon telefonálnak ? Pedig nekem nagyon fontos lett volna a hívás, hogy tudjam, merre mehetek. Bár tartottam tőle, hogy a Susten környékére nem tudnak időjárásjelentést mondani. Leginkább webkamera alapján lehetett volna, de azt meg nem egyszerű találni. Nagyon mérges lettem rájuk is, na meg a tegnapi, neten megnézett időjárás-előrejelzésükre is. A következő sms jól írta le érzéseimet, feldúltságomat (Bocsánat a szóhasználatért): "Mi a f@szért -ért jelez az összes számotok foglaltat ? Grimselen eső, kb. 8 fok, köd, Furkán, Gotthárdon megyek haza. A meteo menjen a picsába!" Bosszantó, ha a nem túl rossz idő reményében az ember egy klassz, komoly túrára készül, aztán meg az derül ki, hogy jóformán mindenfelé eső van.

15 perc időzés után végre kimozdultam a fedél alól, 1-200méterrel előrébb gurulva meg akartam nézni mi van a hágó túloldalán, mit látni a ködben, illetve esetleg milyen üzlet, épület van arra. A souvenirbolt elől körbefilmeztem, megörökítettem egy-két - ködben elhaladó kerekest, majd benéztem, hogy a hazaiaknak innen is vihessek haza belőlük. Amilyen kellemes meleg volt odabent, szívesen időztem; picit legalább felmelegedtem. A kedvesen vett, szívvel ellátott csengőért és pár matricáért, képeslapokért 30 CHF-t fizettem. Elegendő körbefilmezés után ideje volt továbbindulni: info híján inkább nem kockáztattam és a rövidebb, Furka és Gotthárd hágón át hazavezető utat választottam. A versenyzőkkel szemben gurulva eleinte még gyakran megálltam: nem bírtam magammal, hogy újra egy-kétszer le ne fotózzam, ahogy az esőben, ködben a hágóra érkeznek. A mindössze 7 km-es lejtő felénél már fázni kezdtem (alulra még lusta voltem felvenni a melegítőnadrágot), így apró trükkökkel próbáltam melegen tartani magam: lábam rázogattam, felülve karommal kezdtem mozogni, stb. Érdekes volt, hogy az esőt adó felhő a Grimsel hágó fölött tanyázott, mert a K-NY irányban oda-vissza is tekergő szerpentinút keleti oldalán nem, csak a nyugatin esett.
Néha szívesen integettem a kerekeseknek, tudtam, hogy jól esik nekik egy kis bíztatás, köszönés. ÉN legalábbis így szoktam lenni vele: jól esik, ha a köszönéssel együttéreznek velem. Gletschbe (1759 m) visszaérve, a Furkára tartó 700 m szintkülönbségű kaptató előtt mindenképp ennem kellett. Elővettem a táskából a vaniliás-túrós tekercset, csokit, banánt, ám eszegetés közben is szinte vacogtam. Mindenféle mozgással, meg guggolásokkal küzdöttem a hideg ellen. Annyira áthűltem a lejtőn és fáztam, hogy a lejtőre felvett sapkát is a fejemen hagytam. Az magától értetődött, hogy a melegítőnadrágot egyből magamra húztam. A hátam mögötti boltban hiába szerettem volna, nem árultak forró teát; be kellett érnem egy Isostarral. Amint végeztem az evéssel, nem időztem tovább, mert a hűs miatt inkább azt vártam, hogy végre emelkedőn tekerhessek és felmelegedjek. Eleinte még fölfelé is magamon volt a sapka és dzseki, ezeket csak csak akkor vettem le, amikor már tényleg felmelegedtem. A Furka hágó nyugati emelkedője kellemes emlékként maradt emlékezetemben, hisz 2001-ben is jó erőben, jó tempóban bírtam egészen a tetejéig, ezen emlékeknek is köszönhetően most is jól haladtam. 2 km után már a dzsekit és sapkát levéve folytattam a tekerést, ráadásul a Furka hágó felé picit mintha már szakadoztak volna a felhők. Reménykedni kezdtem: "-Még az sem kizárt, hogy a Furkán túl egész jó idő is lehet és akár klassz esti tekerésben lesz majd részem a Gotthárd hágóúton."
Visszanézve, a Grimsel nem tudott megszabadulni a felhőjétől; épp úgy nézett ki, mint 2001-ben. A Belvedere felé befordulva jól rá lehetett látni a teljes völgyre és a gleccserre is. Apró örömmel töltött el, amikor egy postabusz hátsó ablakából egy néni bíztatóan odaintett nekem.

A hegyoldalban szépen tekergett az út, szépen látszott, hogy az egyik hajtűkanyar a levegőben, persze lábakkal alátámasztva fordul. A Furka hágó melletti, DK-i irányú, néhol virágos, fentebb havas völgyet itt-ott kis napfény sütötte meg. A völgybe kis gőzös vasút érkezett. Pár kanyarral fentebbről egy félreállt autós nézett le a völgybe távcsövén keresztül; állatokat is figyelt. Már nem sok maradt hátra a hágóig, idővel sem álltam rosszul, okkal bíztam a nap Gotthárd hágós szép befejezésében. Belvedernél, a turistaháznál meg sem álltam, gondolván, hogy már csak kb. 1 km van hátra. Épp ezen gondolatomnak köszönhető, hogy az utolsó kilométer már nem esett jól; mintha erőt vesztettem volna. Pedig egyszerűen csak korábbra vártam a tetejét, és így azután lelkesedés már nem adott erőt.
A 2431 m-es tengerszint feletti magasságot mutató hágótáblához érve (2001-ben Gletschből 51:28 alatt (12,26 km/ó) értem fel a Furka pass-ra, 2005-ben - igaz cudarabb napon - 53:36 alatt (11,92 km/ó) ), alig szálltam le a bringáról egy gyorsan elvonulónak hitt felhő érkezett. MIndössze 100-200 méterre lehetett csak látni.
Mivel előtte picit szakadozott a felhőzet és 1-1 percre némi napfényt is lehetett látni, azt gondoltam, a felhő hamar továbbszáll és gond nélkül folytathatom az utat. Sajnos tévedtem. Emberfia nem volt a hágón, így fényképezőm egy betonkorlátra téve fotóztattam le magam a fényképezővel. A betonnak köszönhetően itt alaposan beállíthattam, hogy jól és megfelelő méretben, helyen látszódjak a képen; és valóban klassz kép is lett belőle, ezeket rögtön a fotó elkészülte után meg is néztem. A képen mögöttem 200 m-rel már semmi sem látszott, mindent fehérség uralt. Fotó után videófilmet is csináltam, majd felöltözés után jöhetett a lejtő, immár melegítőnadrágban. A széltől és esetleges bogaraktól is védő napszemüveg sem volt rajtam, mégis jócskán sötét volt; semmit nem javult az idő, sőt. Amint - immár szitáló esőben - ráláttam az Andermatt felé nyíló völgyre, minden reményem elszállt.
Alig lehetett látni valamit, a teljes völgy szürke, esős volt. Bezzeg szép időben de klassz kilátás nyílt volna az Oberalppassra. Sajnos egy-egy útközi háznál sem láttam hőmérőt, így nem tudhattam meg, milyen hideg lehetett. 8 fokot saccoltam. A hűs levegő és eső ellenére, a melegítőnadrágnak köszönhetően nem fáztam, igaz, hogy számítanom kellett rá, hogy csak idő kérdése, mikorra ázik át és éri el a lábam a nedves, hideg ruha. Cipőmön Andermatt előtt éreztem, hogy beázott; a kalucsnit lusta voltam elővenni. Realptól már szinte síkon és így lassabban hajtottam Andermatt felé, ám az eső viszont jobban rázendített. Legalább a tekerés maga picit melegen tartott.
A kisváros elején, a sífelvonó hőmérője 10 fokot mutatott, ami azt is jelentette: a Furka hágón - 1000 m-rel fentebb - nem lehetett több 6 foknál.
Minthogy a Gotthárd hágót esőben nem szándékoztam megmászni, így hazaútra a bölcsen elkészített tartalékverzió jött számításba: kb 6-8 km gurulás után Göschenentől vonattal át Airolóba. A lejtő szerencsére nagyobbrészt kívülről nyitott, felülről fedett - így száraz - "félalagutakban" vezetett. Pár km után jól látszott, hogy Altdorf felé szakadozott a felhőzet, világosabb volt az ég is, ám mit értem vele ? Semmit. Nekem dél felé kellett volna jobb idő, ám így este (7 óra tájban) nem lehetett már arra számítani, hogy egy órán belől elmennek a felhők, véget ér az eső.

A göscheneni vasútállomásra érve a pénztárat zárva találtam - meg is ijedtem - ám "kiegészítésül" rendelkezésre állt egy jól működő jegykiadó terminál. Bankkártyás fizetéssel örömmel navigáltam végig a jegyvétel műveletén (Milyen jegyet óhajt, szimpla vagy retúr; hová akarja; milyen osztályon, stb...)
A vonatra várva újból megpróbáltam hazatelefonálni; az nem sikerült, de legalább egy sms elment:
"Furka lejtőjén eláztam, Göschenentől vonattal megyek. Nem lehet Titeket hívni! Elegem van Svájcból! Holnap többet vállalok, ha jó idő lesz ? Megkapjátok?"
A vonatút Airolóig mindössze 12 percig tartott, többnyire alagútban vezetett. Jól esett, hogy most kivételesen könnyű bringát kellett a vonatra fel- és leraknom. Mivel Airolóban is esett az eső és melegebb sem volt (12 fok), tökéletesnek tűnt a döntésem, hogy vonattal utaztam haza. Az esősre és a tervezettnél rövidebbre sikerült túra, valamint a sikertelen hazasmsezések miatt az este eleinte kissé bosszúsan telt, ám idővel át tudtam fordítani gondolataimat, és ha az otthoni dolgok (szívügy) kapcsán nem is, de legalább a túrát illetően tudtam pozitívan gondolkodni (az adott célt, értelmet a napoknak): mivel nem tekertem ki magam, másnap délelőtt laza nap helyett, a Gotthárd hágóval kezdek! "Ma ugyan nem lett meg, de holnap meglesz!"
Hogy a Susten végül kimaradt, amiatt azért nem idegeskedtem, mert úgy tűnt, lesz helyette a Gotthárd. Darab-darab, ráadásul utóbbi az idei Svájci körversenyen is szerepelt a megmászandók között! "-Ez is legendás, amaz is, amúgy pedig úgyis vissza kell még jönnöm pár hágó miatt Svájcba." - gondolkodtam.

Adatok:
Nufenen hágó meredek részének kezdete TM: 46:00 DST: 12,7 SAV: 16,4 AVS: 16,4
Nufenen hágó, 2478 m (12:15-38) TM: 1:52:10 DST: 23,58 SAV: 9,86 AVS: 12,5
Ulrichen, 1346 m TM: 2:13:00 DST: 37,7 SAV: 40,7 AVS: 17,0
Gletsch, 1759 m TM: 2:55:00 DST: 49,0 SAV: 16,14
Grimsel hágó, 2165 m (15:35 - 55) TM: 3:23:10 DST: 54,42 SAV: 11,54 AVS: 16,1
Gletsch, 1759 m (16:25-45) TM: 3:35:00 DST: 60,0 SAV: 28,3 AVS: 16,7
Furkapass, 2431 m (18:08-27) TM: 4:28:36 DST: 70,65 SAV: 11,92 AVS: 15,7
Andermatt, 1444 m TM: 5:09:00 DST: 92,25 SAV: 32,1
Göschenen, 1101 m TM: 5:20:45 DST: 97,79 SAV: 28,3 AVS: 18,3 TR/D: 100,89 MXS: 67,0 ODO: 100596

2001-ben Gletschből 51:28 alatt (12,26 km/ó) értem fel a Furka pass-ra, 2005-ben - igaz cudarabb napon - 53:36 alatt (11,92 km/ó)

Szintemelkedés:
- Bolt kapcsán 30 m
- Airolo - Nufenenpass 1319 m
- Ulrichen - Grimselpass + hullámzás (10) 826 m
- Gletsch (1759) - Furkapass (2431 m) 672 m
- Este Airolóban: állomástól haza 30 m
ÖSSZESEN: 2867 m

Költség:
- pékség: 3 kenyér, 8 kifli, péksütik 17 CHF
- bolt: konzervek, 4 banán, 2 paprika kb. 20 CHF
- Gletsch: Isostar 5 CHF
- Grimsel: 2 csengő, képeslapok, Grimsel matrica 30,6 CHF
- vonatjegy: 6 + 15 CHF 21 CHF
- szállás: 2 éj 3 CHF kedvezménnyel 75 CHF
ÖSSZESEN: 186,6 CHF

11. nap

13. nap