2. nap

2006. szeptember 22, péntek - 3.nap
Ezúttal el nem némított mobiltelefonom 6:10-es csörgésére ébredtem. Délelőttre a Zillertalban az Arbiskopfjoch (utolsó alpesi 2000m feletti hágóm) felkeresését terveztem, majd délután a 13:50-es vonattal Bécsbe, onnan a 20 órással Budapestre vonatozni.
Korai vonattal akartam Jenbachba, a Zillertal bejáratához menni, ezért épp csak bekaptam egy péksütit, befejeztem az este megkezdett pakolást, majd 6:50-es indulással 7 órára a pályaudvarra mentem. A 7:01-es után a 7:35-ös IC volt a következő, azután pedig a 7:43-as regionális volt. Biztos, hogy a regionális olcsóbb lett volna, ám mivel az IC gyorsabb is volt, azzal szinte 20 perccel hamarabb Jenbachba érhettem; arra vettem jegyet.
A pályaudvaron vett reggelimet indulás előtt és utazás közben fogyasztottam el. Leszálláskor a kalaúz kedves volt: segített letenni a bringámat. A jenbachi vasútállomásról megérzés alapján hajtottam rá a nem messze elhaladó útra, ami keletre tartott. A következő település Wiesing volt, majd azután felüljárón kereszteztem az autópályát és találtam magam a Zillertali völgyben. Mivel közben hullámzott az út, leszűrtem, hogy a visszautam a vasúthoz úgy kell kalkulálni, hogy "ott" a végén, a terep lassítani fog.
Bár nem volt szűk völgy a Zillertal, és a keleti oldali hegyek is csak 2000-2500m magasak voltak, a Nap még így sem emelkedett föléjük, így többnyire árnyékban, hűvösben hajtottam. Nem ízlettek a piciri buckák, emelkedők, mert nem tudtam elég lendületesen haladni. Pici feszültség is "dolgozott" bennem, mert szaladt az idő: 8:30, 8:40 volt. Közben persze azt is nézegettem, hogy hol tehetném le a málháimat. Egy kempingnél a recepció még nem nyílt ki, Uderns falu mellett pedig útépítés állított meg és idegesített fel. Türelmesen vártam kb. 3 percig, hátha engedik szemből a forgalmat, ám semmi… Nézegettem az út túloldalán haladó mellékutat is, hátha el lehetne ott menni, de nem láttam jól. Türelmetlenül vártam, majd kb. 7-8 perc után betértem a faluba, ahol kis utcákon sikerült továbbhajtanom. Egy főúti felüljáró előtt tábla jelezte jobbra a Zillertaler höhenstrassét, ami nemsokára Reid faluból ágazott le. Bosszantott, hogy még mindig nem találtam megfelelő helyet csomagjaim elhelyezésére, így mivel azonnal kezdődött is a 7, majd hamar 10%-os kaptató, nem várhattam tovább vele. A délelőtti túrára való bolti vásárlás után szemben egy vendéglőben próbálkoztam, ám a takarítólány nem tudott segíteni, mert - mint mondta - a főnöke nélkül nem dönthet.
Végül a település fölső részén egy istállóval is rendelkező ház előtt láttam szabad térséget, olyan helyet, ahová el lehet tenni kíváncsi szemek elől a cuccot, gyorsan be is néztem, hogy megkérdezzek valakit: szabad-e. A talált srác bólintott, így 3-4 perces lecuccolás után pont 9 órakor már mindössze 4 kg-s cuccal folytathattam is utam utolsó alpesi 2000m feletti aszfaltos hágómra.
Az utolsó házaknál is 7-8 km/ó-val hajtottam; ám egy elágazást követően sem lett lankásabb az út, csak az erdőben tűnt el. Lassan fogytak a kilométerek, keveset mutatott a sebességmérő, miközben már egyáltalán nem fáztam, sőt izzadtam. 2-2,5 km után egy útszéli korlátnak támasztottam bringám és fújtam ki magam, kortyoltam párat. "-Hát, ha ez így megy tovább…." - 20 perc 2,5 km, így ….pihenéssel együtt 70 perc 7-8 km. Még ha lankásabb is utána…. Elég "gáz"! - gondolkodtam.
Bár fák között vezetett az út, néha szép kilátás nyílt a már napsütötte völgyre, mint terepasztalra. Jól esett ilyenkor egy-egy fotóra megállni. Szépen látszott az üde zöld fű, erdők, falvak házcsoportjai és az utakon a hangyányi autók. A szerpentines szakasz kétszer is áthaladt egy felvonó alatt, majd fokozatosan a hegy belső, árnyas oldalára vezetett át. A 10 - fél 11 ellenére az árnyékos, erdős részen még alaposan hideg volt, így - bár jól esett volna már ennivalót magamhoz venni - tovább hajtottam, hogy napos részen ülhessek le eszegetni. Egyre nehezebben ment persze a tekerés (csoda ez 7-8 km 10-11%-os meredekség után?), előfordult az is, hogy egy percre a fáradtság miatt kellett megállnom. Nem sokáig bírtam már evés nélkül, de a hűs árnyas részen leülni kockázatos lett volna, hosszabb időzés alatt megfáztam volna. Noha azt hittem, hogy a Zillertaler Höhenstrassén - főleg hétköznap - alig találkozom forgalommal, kb. 5 percenként autók előztek meg, néha egyszerre 3-5 is.
Végül egy hajtűkanyar után, kb. 7,5 km emelkedő után kis út menti félreálló hely és ülőhelyül szolgáló napos fatönkök kínáltak megfelelő "étkezőhelyet". Meglepett, hogy a fák fölött a közeli hegyen, nem is sokkal fölöttem már véget is értek a fák, fölötte már füves rész következett. Nem gondoltam, hogy már ennyire magasan vagyok; furcsának tartottam. Az út még mindig 10-14%-os meredekséggel folytatódott, ám egy-két kanyar után pár ház tűnt fel; egy tábla pedig azt jelezte: "letzte verpflegung bis zum Abfahrt" - utolsó élelmiszervételi lehetőség a lejtő előtt. Hm… Meglepett! "-Milyen lejtő ? Milyen hosszú ?"
A ház oldalára az volt írva: 1800m. Micsoda ? 10,47 km alatt 1150 m szintet jöttem fel ? Nem gondoltam volna….
A kilométer hosszú sík út után kb. 3,5 km meredek lejtő következett. Tanácstalanul gurultam, bár nem volt más út. Csak erre jöhettem, ám nagy csalódást okozott a lejtő, hisz a fölfelé mindig sokkal lassabb. Lejtő nélkül még felérhettem volna időben 2000m magasra, de így… Végül óvatosan, 30-45 km/ó-val kb. 1500m-ig ereszkedtem le, onnan következhetett az újabb emelkedő; reményeim szerint immár teljesen fel, azaz 2000m fölé. A táblák eddig sem, de ott sem jelölték az Arbiskopfjoch-ot; mindössze a 2000m Seehöhe-t, és ennek nevét, Melchbodent.
Mivel 11:25 volt és úgy számoltam, hogy alig 12 óra után vissza kell fordulnom, hogy elérhessem a 13:50-es vonatot, 10 perc falatozás, energiafelvétel után már azzal a tudattal tekertem, hogy délben, kb. 1800m magasan visszafordulok. "-Úgyis úgy tűnt eddig, hogy nem igazi nyereg, hágó ez!" - magyaráztam magamnak.
Egy lankásabban emelkedő szakasz után ismét meredekebb kilométerek következtek, néha kilátást engedő fák között. Egy eddig nem látott hegyekre, egy belső katlanra, hegysorívre nyíló kilátás hamar megváltoztatta a véleményem. Látszott, hogy utam arra vezet; egy-két épület, valamint úton haladó autók is csillogtak a hegyoldalban; fentebb pedig egy nyereghez is mintha út vezetett volna. 1:250000-es térképem sem néztem meg, így nem jöhettem rá, hogy az a nyereg nem lehet az általam keresett hágó; így viszont azt hittem: talán ott lesz az utolsó alpesi 2000m feletti hágóm, és a továbbmenetel mellett döntöttem. Lemondtam a 13:50-es jenbachi vonatról; a következőig plusz 2 órám volt még, igaz sejtettem, hogy Bécsbe érve e nap már nem jutok át Magyarországra; vagy legalábbis kicsi az esélye. A hágó mellett és minden bizonnyal a csak másnapi hazaérkezés mellett döntöttem. Az emelkedő kb. 1800m-es magasságig még 12%-os meredekséggel kapaszkodott - fotózni azért megálltam - utána már lankásabb szakaszon érkeztem a vendéglőhöz, ajándékbolthoz. Utóbbi több klassz dolgot is árult, de igazán tetsző ajándékot mégsem találtam. Beértem egy részletes térképpel, amiről legalább minden kiderült a további útról: kb. 1,5 km még meredeken fordul a szomszéd hegyre, ám onnan, a sarki kilátóponttól még kb. 2-3 km lankás emelkedő a 2015m magas tetőig. A vendéglő 1840m magasan volt.
A kilátóponttól gyönyörű kilátás nyílt a mélyben futó szép Zillertalra, és persze a mögötte emelkedő, imitt-amott havas hegycsúcsokra. Szerettem volna már itt jó önfotót csinálni, fejem fölé tartva a Hajrá Magyarok sálat, de feszélyeztek az út mellett és afölötti hegyoldalba tett padon ülő emberek. Mint az öszödi beszédben kiderült, hogy a kormány 1,5 éven át reggel, délben és este is hazudott (a hatalomért), és bevallottam (nem önmaguk fedtél fel, másvalaki tetet közkinccsé) 4 évis semmit sem tett az országért, a tüntetők melletti szolidaritásból kívántam égbe emelt nemzetiszín sállal kifejezni. A következő 2-3 kilométer a térkép szerint lankás volt, ám ez statisztikailag valósult csak meg: az eleje röviden 12-14%-os meredek, majd utána alig emelkedő, illetve sík. Az út tetőpontján nem volt semmi, csak 200méterrel előrébb, ahol, a Melchboden nevű helyen vendéglátóegység, asztalok, székek, ajándékbolt és pakoló várta a turistákat. A közelben pedig paplanernyősök készülődtek a levegőbe emelkedni. Csodás kilátás nyílt a tájra. A sorompó fel volt nyitva, azon olvastam a táblácskát, hogy: Passhöhe 2000m Melchboden.
Ettől függetlenül a legmagasabb pontja nem ott volt, másfelől földrajzilag nem 2000m feletti hágó, mert nem két hegy között haladt át, hanem egy hegyoldalon.
Fényképezés után az ajándékboltban néztem szét Kedvesemnek meglepetésért, majd csoki és üdítő, valamint fagyival egy napernyőtől árnyas, csodás kilátást nyújtó asztal mellé ültem. Mikor a továbbinduláshoz készülődtem, egy busz érkezett tele turistákkal. 13:44-kor hagytam el a hágót. A lejtőn apróbb akadályok lassítottak a gyors leérésben: a rövid emelkedő tetején éppen 4 tehénke ballagott lassan, kényelmesen, békésen az úton előre. Nagy állatok a tehenek, így nem mertem őket háborgatni, csak annyira közeledtem, hogy lássanak, ám hiába… nem gyorsítottak. Próbáltam volna jobbról is, balról is elmenni, ám csak 3 perc múltán sikerült.
A kb. 1500m magasan levő elágazáshoz érve az addig ismeretlen útra, Aschau felé tértem le: 10%-os meredekséggel lejtett tovább, ám sajnos nem volt hibátlan minőségű. Néhol kisebb foltok, repedések, elvétve kőtörmelékek az aszfalton. Többször is picit megijedtem, mert félő volt, hogy megcsúszom. Nem száguldottam, de mégis határomon suhantam lefelé; a bukás-veszély határán. Amint az aszfalt is jobb lett, gond nélkül gurultam le. 14:28-kor érkeztem meg a völgyi főútra; sejtésem szerint mindössze pár kilométerre Riedtől, ahol csomagom is letettem. A vonatomig 60+22 perc volt, így tempósan, 30 km/ó-val igyekeztem vissza csomagjaimért. A ház előtt mindössze 2-3 percet töltöttem; megköszöntem a cucc otthagyás lehetőségét, majd felpattintottam a két táskát és ültem is a nyeregbe. 14:44 volt.
Zillertalból kifelé igyekezve, meglepett – ami ellenkező irányba reggel fel sem tűnt – hogy az út kifelé többnyire enyhén lejt. Hullámzott ugyan, de ez annyit jelentett, hogy sík és enyhén lejtős szakaszok váltották egymást. A szomszéd falu előtt ugyan megérkeztem az útépítés miatt álló kocsisor végére, ám miközben előrefelé óvatoskodtam mellettük, engedték is őket, így idővesztés nélkül hajthattam tovább. A sietés és többnyire sík vagy lejtő út miatt kb. 15:05-kor már a völgy végi alagúthoz értem, ahol a bringásokat jobbra terelték el. Mivel az alagút felé nemcsak tilos is lett volna, de a kaptató sem hiányzott, kerültem. Nem volt sokkal hosszabb. A főúton a folyó mentén kb. 4 km-t kellett nyugatnak hajtani, amikor egy hídon át Jenbachba érhettem. Már a hídról megláttam a pályaudvart, így 15:20-ra meg is érkeztem. Fél órám volt a vonatom indulásáig, így jegyvétel után még volt időm útra ennivalót venni és átöltözés előtt picit megmosdani is Az út porát, izzadságát lemosva máris sokkal nyugodtabban mertem bárki közelébe leülni.
A vonatút első órájában még kénytelen voltam állni, de később a kalaúz információja alapján a hátsó kocsiban bőven találtam helyet. Salzburgon áthaladva jutott eszembe, hogy bizony épp azon a hétvégén rendezik ott a kerékpáros világbajnokságot.
A vonat 20:35-kor érkezett meg Bécsbe, ahol kénytelen voltam szállás után nézni, hiszen Budapestre aznap már nem ment vonat, ám a határ túloldalára meg azért nem lett volna értelme átmennem, mert a reggel 6 órai bécsi vonattal 9-ra haza is érhettem, viszont Sopronból, vagy Szombathelyről sem tehettem volna ezt meg hamarabb.
Először a már ismert Jugendherbergével próbálkoztam, amit 2004-ből már ismertem; a telefonkönyvben talált számot felhívva nem tudtuk megértetni egymást, hogy hol találom. A srác nem mondott közeli utcanevet, ami segítene az ő kis utcájuk megtalálásában. Olyasmit mondott, hogy kb. 2 utca után jobbra, 3 után balra kell fordulni, ám másra emlékeztem. Emlékezetem alapján tekertem előre 2 km-t a Maria Hilffer strassén, ám ott 15 perc keresgélés, kérdezősködés után egy térképpel is rendelkező srác derítette ki, hogy a keresett utca - ahogy jól mondta a jugendherbergés srác - a pályaudvar szomszédságában van.
A szálláson meglepetés ért, mert egy 8 ágyas, fiú-lány szobában jutott hely. Sosem aludtam ilyenben, de teljesen rendben volt: mindenkinek kulccsal zárható szekrénye volt, egy emeletes ágyon két angol lány beszélgetett, máshol egy srác aludt. 11 óra után lámpát is lehetett oltani, nem jelentett gondot az alvás.

Adatok: indítás Riednél, emelkedő kezdete
1800m-as tető, turistaház, vendéglő(11:10)TM: 1:31:30 DST: 10,47 SAV: 6,86 !! AVS: 6,86
Elágazás kb. 1500m-en, Melchboden felé TM: 1:43:18 DST: 14,19 SAV: 18,9 AVS: 8,24
Melchboden, 2000m (13:05-44) TM: 2:42:07 DST: 23,23 SAV: 9,22 AVS: 8,6
Elágazás 1500m-en, Aschau felé le TM: 3:05:20 DST: 32,18 SAV: 23,12 AVS: 10,4
Aschau, becsatlakozás a főútra (14:28) TM: 3:17:54 DST: 39,17 SAV: 33,37 AVS: 11,9
Reid felcuccolás: 14:41-45 Jenbach, pu. (15:21) TM: 4:07:22 DST: 61,56 SAV: 27,2 AVS: 14,93 Bécs TR/D: 85,43 MXS: 52 ODO: 107207,2

Szintemelkedés:
- Reidig 40 + 140 = 180 m
- első tetőig 1800-650 = 1150 m
- Melchbodenig 2015 - 1460 + 30 = 585 m
- visszafelé pici bucka 30 m
- Jenbach Pályaudvarig, benne Reid kitérővel : csomagért 70 m
Összesen: 2015 m

Költség:
- pályaudvaron péksüti kb 6 EUR
- 3 bélyeg 3,75 EUR
- vonatjegy Jenbachig 7,5 + 3,9 EUR
- bolt, Reid: kb 10 EUR
- Melchboden: 3 matrica, Mesinek 2 mormotaolaj, fagyi, üdítő, 1 csoki 11 EUR
- Jenbach, büfé 5 EUR
- Jenbach: 2 újság 3 EUR
- vonat: Jenbach - Bécs (537 km) 51,6 EUR
(Másnap vonat Bécs - Bp 38,8 EUR ) Összesen: kb. 102 EUR

2. nap