2. nap

..

Picivel későbbi reggeliben megállapodva 7:10-kor ébresztettem magam. Nem aludtam túl jól, forgolódtam is, fel is ébredtem az éjjel. Bár odakint a Nap már elkezdett felkelni, a TV-ben egy-két csatornán "futó" időjáráspanorámákra is rápillantottak, hogy lássam, milyen idő vár rám: vállaljam-e a klippitztörli kaptatót, vagy egyből hazafelé induljak.
Sokat gondolkodtam, tanakodtam, hogy mitévő legyek. Először inkább úgy éreztem: nem kéne a Klippitztörl, így is klassz emelkedőkön jártam, megelégszem, jobb lesz, ha kényelmesen, lazán eltekerek Zeltwegig és nyugodtan, időre hazavonatozom. Végül nem tudtam ellenállni a túl jó időnek ilyen szuper időben és csodás tájon csak úgy kihagyjam a nyugis kaptatót.
Reggeli után gyorsan összepakoltam, kifizettem az 52 EUR-t a szállásért és a két üdítőért, majd a lejtő helyett az emelkedőre fordultam. Csomagom talán 3 kg-val lehetett nehezebb, mint előző nap. Eleinte még úgy fordultam Klippitztörl felé, hogy elég lesz 2-3 km-n belül dönteni, visszafordulva még elérhetem a 11 órás vonatot, ám végül maradtam. Az út a diagramnak megfelelően haladt felfelé a völgyben, fenyők között. A diagram a 7. kilométer felétől jelezte a 10,7%-os, majd újabb másfél kilométer hosszan a 1,1%-os meredekségű részt. Gyakorlatilag eleinte 9%-os volt, ám egy rövid könnyebb rész után hosszú, 13-14%-os rész következett. Annyira lelassultam (de nem kellett extra erőkifejtést beleadnom), hogy ideális terep volt a kiállva hajtáshoz: direkt minél tovább kiállva 5,7-6 km/ó-val haladtam. Végül 800m hosszan, azaz kb 4 percen át hajtottam így; élveztem. Jó érzés volt, hogy a térdem picit sem fájt. Egy hajtűkanyarból megörökítettem a meredek útfordulatot. Újabb kb. egy kilométer múlva a fél kilométeres lankásabb szakaszra érve rövid pihenőt tartottam.
Az út mentén barátságos panzió állt, a közelben tehénkék legeltek, a tábla pedig 12%-os meredekséget jelzett (mögöttem.) Igazi alm jellegű táj volt. Még 4 km emelkedő várt rám, így kitűztem, hogy 10:20-ra felérek, hogy nyugodtan elérhessem a vonatot. A folytatásban, mielőtt a végső igazán lankás, házakkal elszórt részre értem volna, nagyon tetszett egy szép, enyhe jobbkanyaros szakasz: az út oldalain - nem túl sűrűn - vörös és hagyományos fenyők nőttek, de virágok is színesítették az út környékét, ráadásul a fák között enyhe kilátás is nyílt közeli hegyekre. 1525m magasságban házak közé értem, az út is lankásabb lett. Gondolom télen az ezt követő rész, már mind síelőktől forgalmas. A magassággal az idő is lehűlt, így 1 km múltán fölülre fel is vettem a hosszú fölsőmet, fejemre pedig fejkendőt. Kényelmes tekerés mellett dél felé kilátásban is volt részem; velem egy magasságban felhők szálltak. Egy utolsó meredekebb kilométer végén 10:08-re értem fel a magasságmérőm által is pontosan 1644m magasnak jelzett Klippitztörlre.
Mire felértem, a felhők is megérkeztek, így arrafelé már semmit sem lehetett látni, ám előre, észak felé semmi sem zavarta a panorámát. Körülnézés után a fejkendőre még fejpántot is vettem, majd nekivágtam a lejtőnek, ahol... hamarosan az úton keresztben úszó felhők miatt álltam meg fotózni. A lejtő meredek részén eleinte még csak 60 km/ó-ig mertem gyorsulni - motor is előzött közben -, ám érdekesmód éppen már a nem 13, csupán 8-9%-os részen mertem bátrabban gyorsulni: itt 70 km/ó-s sebességet értem el. A főútra bő 20 perc alatt értem le. A száguldás és a fenti hűs levegő megtette a hatását a fülemre, picit fájt a fülem - úgy éreztem. A főúton kb. 35 km tekerés várt rám a zeltwegi vasútállomásig, közben mindössze kb. 250m szintemelkedéssel. Az utat két nappal korábbról már ismertem, alig emelkedett, jól lehetett haladni. Bad Kleinkirchen ben pünkösd hétfő ellenére egy benzinkútnál gyors vásárlásra álltam meg: péksütit és Gatorade-t vásároltam, majd nyugodt sebességgel, útközi eszegetéssel folytattam utam. Persze hamarosan rájöttem: (nem volt nehéz!): ezek a bringautak nem olyanok, mint a többség Magyarországon: itt haladni is lehet, ám az autók nem zavarnak, így az útközi eszegetés miatt kifejezetten jó ötlet volt a bringaúton, 2-3 km/ó-val lassabb (így 20-22 km/ó körül) haladva eszegetni. A klippitztörli száguldás hűsén lassan sikerült csak túljutnom, így csak fél órával később, már közepes emelkedőn vetkőztem vékonyabbra.
A völgyben hajtott 18-20 km/ó-s részátlaggal értem 11:45-re a 955m magas Obdacher sattelre, ahonnan 2 percig szitáló esőben gurultam. A völgyi lejtő sebességileg végig élvezetes volt, hátszélben könnyedén haladtam 32-40 km/ó-val. Weisskirchennél értem ki a keresztirányú szélesebb völgybe, ahonnan jól körbeláthattam. Jól látható jelei voltak a lassan megérkező frontnak: nyugat felé, illetve észak, valamint hátra, a Zibritzkogel környékén is - helyi - eső esett, ugyanakkor fölöttem szép volt az idő. Erős hátszélben síkon is lazán 30 km/ó fölötti tempóval robogtam Zeltwegig, amit egy apróbb eltévedés után sikerült is megtalálni. Éppen fél órám maradt a 13 órás, Bécsbe - számomra Bruckon át Wiener Neustadba tartó vonat érkezéséig. A vonatjegyautomata jól működött, klassz volt; jól végignavigált: 27 EUR-t fizettem, amiből 2,9 EUR volt a napi bringajegy.
A vonatút változatos volt, eleinte azért is figyeltem, mert sosem jártam még azon a környéken: Leoben, Bruck ad Mur, Mürzzuschlag. Brucki átszállás után Semmering környékét már ismerősként láttam viszont, ám vonattal még sosem utaztam arra. Érdekes volt vonatból nézni a tájat, beazonosítani a hegyeket, környéket. Japán turisták nagyban fotóztak, persze nem csoda, hisz engem is meglepett, hogy a gyorsvonat is a híres semmeringi tekervényeken kanyarog le Gloggnitz felé.
Wiener Neustadtban kellemes idő fogadott; még talán 2,5 órám volt a Sopronból Budapestre induló vonatig, ám mégsem volt sok időm időzni. Gyorsan vettem Mozartkugelt és két péksütit a boltban, majd máris a Magyarországra tartó, jól ismert út keresésére indultam. Ismerős úton, enyhe nosztalgiával pedáloztam, félig meddig támogató szélben és rövidre vetkőzve. Az apró buckák még jól is estek. Élveztem a bringautakat, kis mellékutakat is, azt ahogy nyugodtan tekertem át kis, barátságos bringabarát falvakon. Két nappal korábban ugyanilyen hasonlóan, nézelődve, érdeklődve, rohanást mellőzve élveztem az utat Graztól Köflachig. Keretbe foglaltam ezzel a három napot.
Kb. 15 km-rel a határ előtt tűnt fel, hogy mintha éppen Sopron környékén eső esne, onnantól egyre jobban figyeltem a felhőket. Sajnos az eső nemhogy elment volna, de talán még szét is terült; éppen az osztrák határtelepülésen kapott el. Nosza rajta, dacos hozzáállással, mint amikor az eső még energiát, elszántságot ad, úgy robogtam fölfelé az emelkedőn, miközben nyakamba zuhogott az eső, néha autók is vízzel terítettek be. Emlékeztem, amikor 2004-ben Tamással is nagyot robogtunk ott fölfelé. A határon a határőrök csak integettek, meg sem kellett állnom. Bár a kaptató véget ért, a bringázás körülményei talán még rosszabbak lettek, mivel a fennsíkon vezető út szélén több helyen állt a víz, így néha az út közepére kellett hajtanom. Viszont elszántságom mit sem csökkent, minden erőt beleadva tapostam a pedálokat. Néha elképzeltem, mit gondolhatnak az autósok. Máskor az általam nem kedvelt Lance Armstrong 1993-as világbajnokság nyerése is eszembe jutott, Oslóban, esőben! Teljesen elázott mezben, bringanadrágban, ám már alig-alig csepegő esőben fordultam le Sopronba. A lejtőn rövid időre kitártam kezeimet: Megérkeztem!!
A városban már kényelmesen tekertem a vasútállomásra, miközben eszembe jutott mélygarázs ügye: a volt MSZP-s vezetés közpénzből úgy - nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával - akart mélygarázst építtetni, hogy utóbb azt visszabérli és ráadásul a végén a garázs a beruházóé lesz (épp, mint a miniszterelnök csinálta, de Vácon is hasonló mélygarázs-építési szerződést kötöttek - szocialisták). Azaz a beruházó közpénzből gyarapszik, semmit sem kockáztat. Ez Magyarország 2006-2007!
Bringámról leszállva, jól hallottam, miként cuppog a víz a cipőmben. Otthon elázni nem okoz gondot, de amikor az ember alig visz magával cuccot, nem tud egyből meleg vizes fürdőkádba ugrani, sőt még 3-4 órát utaznia is kell, akkor nem az igazi.
A vasútállomáson jegyvétel után ahogy tudtam megpróbáltam minden vizes ruhám szárazra cserélni: mivel csak a rövid mezem áztattam el, fölülre száraz hosszúujjút, alulra hosszú bringanadrágot, lábamra pedig a legvégén két száraz zoknit. Szerencsém volt, mert a zoknik nem nedvesedtek nagyon át, az esőt megúsztam megfázás nélkül. A vonatozást végigkísérte az eső: utoljára Biatorbágy környékén figyeltük a villámokat és vártuk kíváncsian: vajon a Keletinél is esni fog ?
Szerencsére ott száraz volt, de közterületfenntartók ügyködéséből úgy tűnt, a vihar a fővárosban is tört ágakat. Mivel korábban otthon hagytam a fényvisszaverős mellényem és a hátsó lámpám is, bringaút pedig alig akadt, óvatosan igyekeztem a Margit híd felé; igyekeztem elkerülni a rendőröket. Elő is fordult, hogy megláttam egyet és jött a hátraarc és kereshettem másik utcát. Kíváncsi lennék, hogy megy ez Ljubljanában? Szeretem az ottani bringautakat, nem tudom, ha ott az ember bringaútra megy, vajon zaklatják a rendőrök, ha véletlenül nincs lámpája ?
A HÉVvel végül gond nélkül hazaértem.

Adatok:
Klippitztörl (1644 m) (10:08) TM: 1:17:41 DST: 10,78 SAV: 8,2
Lejtő vége, Főút (10:50) TM: 1:39:28 DST: 24,85 SAV: 39,1 AVS: 14,9
Obdacher sattel (955 m), 11:45) TM: 2:22:55 DST: 38,36 SAV: 18,7 AVS: 16,0
Weisskirchen 12:07 TM: 2:46:28 DST: 52,55 SAV: 36,2 AVS: 18,9
Zeltweg, pu (12:30) TM: 3:06:49 DST: 61,06 SAV: 25,1 AVS: 19,6
Osztrák-magyar határ (17:09) TM: 4:22:13 DST: 90,7 SAV: 23,6 AVS: 20,7
Sopron, pu (17:30) TM: 4:40:47 DST: 98,54 SAV: 25,3 AVS: 21,1 TR/D: 104,74

Szintemelkedés: 1290 méter