Ez a közepesen hosszú beszámoló MS Word file-ban kb. 16 oldal; ehhez képest a - minden részletet tartalmazó - hosszú beszámoló több, mint 70 oldal: úgy még jobban átélhető!

1. nap - Július 19, csütörtök: Repülővel Barcelonába, majd bringával Terrassáig = 68,68 km + min. 600 m szintemelkedés
Korai ébresztő után minimális cuccal gurultam az állomásra, majd utaztam a Nyugati pályaudvarhoz, mert szüleim segítettek csomagjaim - és a bringa becsomagolására szolgáló fóliákat, kartont - autóval a Ferihegy I. repülőtérre kivinni. A kb. 1 hete közlekedő vonattal utaztunk a repülőtérre. A bringákat a Puskás Zoli által adott infók alapján készítettük fel a repülőútra: pedálokat levettük, kormányt elfordítottuk, kereket leeresztettük, kulacstartókat és sebességmérő-adaptereket leszereltük és végül a vázat több helyen fóliával, néhol kartonnal védtük a pakolás során esetlegesen bekövetkező sérülésektől.
Péter sokat repült már, így őt követtem. Én - enyhe feszültséggel első repülésemre készültem.) Először a csomagokat (és a bringákat) adtuk fel. Tábla jelezte, mely pultokhoz kell állnunk. Sikerült a leglassabb sorba beállni, ám váltással sikerült időben sorra kerülni. Egy-egy hátizsákot tartottunk magunknál, a többi cuccot darabonként, külön-külön is feladhattuk. Az ügyintéző az útlevelet és a foglalási papírt kérte el. A bringákért külön ember jött. A folytatásban a cuccok után nekünk kellett szalagok között a check in-hez jutni, ahol kézipoggyászunkat egy gépen - futószalagon - futtatták át, zsebünkből mindent ki kellett tenni, amit a detektoros kapu után visszakaptunk. Az útlevélvizsgálat után már a géphez tartó buszokhoz vezető csarnokba kerültünk. Itt még lehet üdítőt, kaját venni, WC-re menni.
Odakint 38 fok volt, a buszban - míg indulására vártunk - izzadtunk! A busz egyből a repülőhöz vitt, ahol lépcsőn sétáltunk fel a gép ajtajához. Itt már a jegyek alapján mindenki maga foglalja el a helyét; Péternek meg is kellett kérni egy embert, üljön máshová, mert a mi jegyünk szólt oda. Indulás előtt a személyzet angolul és magyarul többek között elmondta a biztonsági tudnivalókat, tennivalókat.
A felszállás számomra különösen érdekes volt, mert életemben először repültem. A gép amint gyorsulni kezdett, hihetetlen hamar nagy sebességre tett szert és emelkedett is a levegőbe - na ekkor inkább nem néztem ki az ablakon. Picit rossz és új érzés volt hirtelen a magasból nézni a házakat, utakat, tájat, úgy hogy semmi sem tartja azt a "valamit" amiben a levegőben vagyok. Idővel megszoktam és egyre többet néztem ki, ekkor már csak fordulásokkor nem néztem kifelé. A felhőkön történő átrepülés során mindössze egyszer egy másodpercig volt súlytalanság érzés. A repülőből egyébként jól lehetett látni a Parlamentet, majd Budaörs - Biatorbágy környékét. Hihetetlen élmény volt érzékelni a repülő gyorsaságát, amily gyorsan a Balaton környékére, majd már Ausztriába értünk. Kb. 10-15 perc után értünk nagyjából az utazási magasságba, kb. 10000 méterre, ekkor ki lehetett kapcsolni az öveket, néhányan WC-re mentek, elindult a felszolgálás - bármiért külön fizetni kellett. Fél-fél liter üdítőt vettünk 2-2 EUR-ért. Nagyon élveztem a repülőutat, valahogy elvonatkoztattam tőle, hogy mily magasan fent vagyok, úgy éreztem, mintha TV-ből néznék le a tájra. Frenetikus volt végignézni az Alpok hegyeit, felismerni sok tájat: a Grossglockner környékétől, Bolzanón, majd a Torinón túli hegyeken át végül a Mount Ventoux-val zártuk a sort, igaz ezt messzebbről láttuk, de öröm volt úgy látni, hogy mivel zárjuk majd bringatúránkat.
A francia Riviéra után a tenger fölött folytattuk utunkat, majd felhősáv fedte el a tengerre nyíló kilátást. Érdekes volt, hogy az ereszkedést mily hamar (kb. 100km-rel a leszállás előtt) elkezdte a repülő, így érezni sem lehetett. Az ereszkedés végén pillantottuk meg Barcelonát, ekkor már fotózni, filmezni nem lehetett. A legvégén érdekes volt már nagyon alacsonyról látni egy kikötő, illetve raktár tetején, illetve előtt álló konténereket, autók sorát. A földet érés miatt azért izgultam, mert ha az ember belegondol, hogy mondjuk 300km/ó-val leteszik a gépet és utána egyből fékezni kezdik. Tudjuk, mit jelent, mondjuk bringával 40 km/ó-nál megcsúszni, nos a repülő sokkal nagyobb sebességgel ér földet. Gond nélkül történt meg a földfogás, és meglepő volt, ahogy a repülő azonnal erősen fékezni kezdett. Olyasmi erővel, ahogy gyorsultunk. Lassulás közben a pilóta megkapta a jól megérdemelt tapsot.
Kiszállás után, a "határon" meg sem nézték az útleveleinket, majd mehettünk a csomagokért, amelyek tán 10 perc várakozás után el is kezdtek érkezni a fotószalagon; meglepetésünkre a bringák is így érkeztek. Kíváncsian néztük meg, mi kár esdett bennük, de jóformán semmi. Miután odalent elvégeztük a szükséges szereléseket, beállításokat, felmálházás után 1 5-kor elhagytuk a barcelonai repteret. Eleinte még a reptérről sem volt egyszerű kijutni a nagy forgalomban, ám utána ráadásul Barcelona felé tartva, kisebb utakon is elkeveredtünk; pl. ipari parkban kötöttünk ki. Végül - hogy Péter kérésére - 3-4 sávos főúton ne kerekezzünk, az olimpiai parkon át vezető úton kötöttünk ki és voltunk kénytelenek fentről megérkezni Barcelonába; fentről rálátni a Sagrada Familiára és a város többi részére. A Kolombusz szobortól a Rambla felé folytattuk utunkat, amelyet én direkt gyalog akartam végig járni. Még, ha Péter szívesebben haladt volna, nyugodtan sétáltam végig a járókelők tömege között. Át akartam élni a város egy-egy részének hangulatát, bele akartam pillantani Barcelona életébe - noha így is csak kevés időnk jutott rá és bosszantott is, hogy sokat eltökölődtünk a bejutással. Néhol meglepett a városi főutak nagy forgalma. A Sagrada Familia híres óriástemplom felkeresésre után 1 9 tájban indultunk kifelé a városból. A megfelelő főutat megtalálva éppen egy hegysorral mentünk szemben, miközben autókat először csak rövid alagútba vezettek. Mivel semmi kedvem sem volt feleslegesen hegyet mászni, a városszéli dombsoron átvezető alagútba nagy irammal robogtunk be, majd a túlvégén már elfáradva ki. Miután egy alagút-felügyelő (?) autó segítségével rátaláltunk egy Terrassa város felé vezető kisebb útra, azon folytattuk utunkat, mígnem egy elágazásnál a nem megfelelő kitáblázás eredményeként kisebb mellékútra, majd utcában nem kötöttünk ki. Már besötétedett, lámpával hajtottunk, mire a Rubi környéki kereszteződés-halmazhoz értünk és kellett kérdezősködnünk egy benzinkútnál. Végül éjfél tájban értünk Terrassába, ahol előbb szállodákban próbálkoztunk (újabb fél óra), majd vacsoráztunk meg egy park szélén. Kevés alvás után jócskán fáradt voltam már, kissé türelmetlenül viseltem, hogy hajnali 1-kor sincs még szállásunk. Végül egy kis kútnál történt mosdás után a város hegy felőli oldalán csendes út mentén, fák között vadkempingeztünk és tértünk nyugovóra hajnali 2-kor. Ekkor gondoltam már azt első nap: Már az első nap kezdenek olyan irányban elcsúszni a dolgok, ahogy direkt jeleztem, hogy nem szeretném. Nyugodt napokra, nyaralásként megélt túrát szerettem volna.

2. nap - Július 20, péntek: Terrassa - Manresa - Berga - Baga - 1073m-ig Coll de Pal felé - Baga - Cadi alagút - La Seu Urgell = 185,54 km + 2336 m szintemelkedés
E nap végéig összesen: 254,22 km + 2736 m szint

Korai kelés után kikötöttem: ezután csak visszafogott tempóról lehet szó! A város nyugodt kis terén, korai fényekben, kényelmesen elfogyasztott reggeli közben sikerült egy bogárcsípést összeszednem - jól indult ez a nap / túra is. A folytatásban a főúton Manresa felé kerekeztünk, ám meglepőmód hamar 450m fölé kapaszkodtunk fel. Az út a továbbiakban már csak kisebb emelkedőket tartogatott, inkább völgyben haladt; miközben az égbolt lassan vékony felhőkkel telt meg; csak a körvonalait tudtuk kivenni a monserrati hegyeknek. Manresába érve bevásároltunk, majd egy utunkba akadt boltnál én foltozókészletet vettem (csak pótbelsőt és leszedőt hoztam magammal). Mivel az általam kinézett hágó, a Coll de Pal (2070 m) felé a térkép szerint is egyes helyeken csak autópálya vezetett, más út nem volt a völgyben, Péter más útvonalat választott, szétváltak útjaink. Az esti találkozót az andorrai határ közelébe terveztük. Miután utamra indultam, sikerült 20 percet a még mindig nem megfelelő kitáblázásoknak köszönhetően kevergőznöm, sőt miután kérdezősködés is a táblát erősítette meg, végül kénytelen voltam kb. 6 km hosszabb úttal, Sanpedoron át menni a Balsereny, Berga völgy felé. A kevergőzés, körülményes közlekedés tovább folytatódott, miután több helyütt tiltották a bringázást. Ezúttal - más megoldás is lévén - hosszabb, de kis utakat választva, Artesbe is el kellett tekernem, hogy onnan fordulhassak Sallent felé. Gyakran továbbra is kérdezősködnöm kellett, mivel a kitáblázás (autópálya és párhuzamos kis út megkülönböztetése) továbbra is csapnivaló volt. Emlékeim szerint Balsereny végén fogyott el az utam, onnan a párhuzamos út már földútként haladt tovább, egy megkérdezett ember szavait úgy értettem, menjek az autópályára. Mivel korábban alig vártam már, hogy végre a kinézett völgyi útra térjek, enni sem álltam meg, csak igyekeztem, hajtottam a napsütötte dombok között. Navastól a térkép szerint sem maradt párhuzamos út - autók sem dudáltak rám - így az autópálya leállósávának legszélén pedáloztam északnak. Haladni akartam, illetve esetlegesen rendőrautótól tartottam, így itt ezért nem álltam meg, de a letérést is megfontoltam. Puig-reignél már erőm fogytán volt, innivalóm sem sok, ám mivel kerülő és mászás járt volna a településre jutással, inkább egy aluljáró árnyékába ülve falatoztam. Kánikulai 33-35 fokban folytattam utam az autópályán, amely Gironella előtt kisebb nyíltabb medencébe ért. 15:20-ra már-már kiszáradva és fáradtan értem Bergába, ahol egy benzinkútnál rövid időn belül egy liter sportitalt ittam meg. Kajálás, falatozás után már a Pireneusok hegyei közé érve, emelkedőn, majd szép hegyi tó mellett hajtva, kisebb hullámzásokkal érkeztem meg (124 km-rel!) Bagába, ahonnan végre letérhettem a Coll de Pal (2070 m) felé. Mivel 3 6 lett, és a hágóig 1300m szintemelkedés várt volna rám, ráadásul Péterrel külön úton jártunk, el kellett fogadnom, hogy ez a hágó már nem fér a napba. Bosszantott a dolog, mert igencsak szépnek ígérkezett, és ráadásul már az első hágónál az ember abba fut bele, hogy fel kell adnia. Miért is történt mindez ? rohadt spanyol kitáblázásoknak, közlekedésnek, bringás kitiltásoknak. Anélkül legalább egy órával hamarabb ott lehettem volna. A csendes völgyben, a neves, rég óta kitáblázott Cadi alagútra vezető főút viaduktjai alatt és mellett vezető úton 1073m-ig, 5 km-t tekertem fölfelé, majd visszafordultam.
Bagából a Cadi alagút felé úgy folytattam utam, hogy több helyütt is táblák jelezték, hogy az alagútban bringával, traktorral, motorral és gyalog is tilos. Rövid megállásomkor még egy útszéli járókelő is magyarázta ugyanezt, sőt azt is, hogy rendőrök is figyelhetnek. Kis aggodalommal hajtottam tovább, kétszer viaduktokon is, úgy, hogy gyakran vártam, mikor áll meg mellettem rendőrautó. "Szarban voltam!" - ugyanis kerülőút kb. 60-70 km lett volna hegyeken át, nem kis hegymászásokkal. Az alagúthoz érve felvettem a fényvisszaverős mellényt, elöl-hátul lámpát kapcsoltam be, majd a rendkívül (40-60 cm) keskeny járdára felmenve nekivágtam a kb. 4 km-es alagútnak. Nagy összpontosítással hajtottam, fogtam biztos kézzel a kormányt és fél kilométerenként félreállóknál ereszkedtem le a járdáról, majd fel…. Nagyon óvatosnak kellett lenni, mert kis figyelmetlenséggel máris a kocsiúton találhattam volna magam. Kb. 3 km után, már csak kb. 1 km lehetett hátra, amikor narancs színűen villogó platós kisteherautó állt meg középütt. Rendesek voltak az alagút-üzemeltető fiúk; megértettük egymást. Bár tilosat műveltem, nem haragudtak. Én is felvetettem, de ők is ezt akarták: gyorsan feldobtuk a bringát a kocsira és mivel abban az irányban álltak (fordulni nem lehetett) először a déli végéhez autóztunk, majd fordulás után elvittek az északi végéhez. Gyors lepakolás után, megköszönve a segítséget, hamar útnak is indultam. Immár közvetlenül az andorrai határon emelkedő hegyek tövében, alatti völgyben vezetett az utam. Hűvösebb is lett az idő, így alulra-fölülre hosszút kellett vennem. Úgy tűnt, bő óra tekerés-gurulás várhat még rám az andorrai határ előtti spanyol kisvárosig, la Seu d'Urgellig. Bár Péter rövidebb - szintén hegyes - utat választott - mint utóbb kiderült, túl lazára vette, így nem meglepő mód ilyen üzenetet kaptam 19:16-kor (ekkortájt olvastam): Az út jópofa, de szopató! Még csak most vagyok a Jou hágón, még 70 km a határ, de ha hullámvasút jön, akkor elég későn érek oda. Te hol jársz ?" Én a nap végéig 185 km-t hajtottam, nem lazsáltam, mégis én értem oda "viszonylag" időben, 1/4 11 tájban. Smsváltás után Péter a hegyek közti faluban, én nem túl drága szállóban aludtam.

3. nap - Július 21, szombat: La Seu d'Urgell - La Seu d'Urgell - St Julia (Andorra) - La Rabassa (2050 m) - Andorra la Vella - La Massana - POrt de Cabus (2300 m) - Andorra la Vella = 104,56 km + 2811 m szintemelkedés
E nap végéig összesen: 358,78 km + 5547 m szint

8 óta tájban keltem, mert komoly nap várt rám. Jó idő esetén három 2000m feletti célpont szerepelt a tervben. Vásárlás után (kisvárosi nézelődés elmaradt) lankás völgyben, a főút klassz padkáján hajtottam a jellegzetes hegyek között Andorra felé. Az országról két magyar bringástól is olvastam, hogy mennyire jellemzi a bevásárlóturizmus, ezt hamar jómagam is megtapasztalhattam. Az első emelkedő, a La Rabassa St Juliából indult, ahol a hegyekre nézve, főleg nyugat felé a felhők nem ígértek sok jót. Az én hegyemen még világosabb felhők voltak .. egyelőre. A településen lent nem próbálkoztam a csomagok elhelyezésével, így megpakolva vágtam neki az első 11,5% meredek kilométernek. 5-6 km/ó-val hajtottam felfelé, mígnem egy leágazó utcában elhagyott füves területen ideális helyet nem találtam csomagjaimnak. A már csak 16 km-es emelkedőn így csupán kb. 4 kg cuccot vittem magammal. Az útról eleinte szép kilátás nyílt a völgybe és körbe a hegyekre, melyeken néhol már esett is. Engem kb. 3 km után még házak között kapott el, és mázlimra egy eresz alá húzódva tűnt fel, hogy a ház előterébe nyíló ajtón simán be lehet menni: ott húzódtam meg és falatoztam. A folytatásban útközben még egy-kétszer kapott el kisebb eső, de ekkor már esőruhában folytattam a tekerést. A felhők nagyon gyorsan szaladtak, szinte negyede óránként érkeztek a környékemre sötétebb és világosabb felhők. Út közben bringással eggyel sem találkoztam, de (!!!) utamba akadt egy mozgássérült kerekesszékes, illetve rekumbensre hasonlító járművet kézzel hajtó ember. Hát nem semmi, amit ő művelt!
A tetőn a magasságot 2050m-re írták, mire fotóztam, filmeztem, meg is érkezett egy felhő és a látótávolság drasztikusan visszaeset. St Juliába visszaérve gyorsan felcuccoltam a bringát és tulképp kajálás nélkül indultam volna Andorra la Vellába, ahová Péter már időközben előttem járt, ám egy benzinkútnál, vásárlásom során hihetetlen intenzitású eső zúdult. Még a helyiek is felfigyeltek rá.
Alacsony energiaszinttel, kissé már fáradtan érkeztem meg Andorra la Vellába. Az utak felét néhol pocsolyák foglalták el; gondoltam is: nem lesz gáz a kempingben ? És ha újabb hasonló esők jönnek? Újabb 10-20 percbe telt mire előbb a Tourist Office-t, majd annak segítségével a kempinget megtaláltam, ahol Pétert örömmel láttam viszont. Kaja mellett számoltunk be egymásnak élményeinkről.
Tele hassal fél 6 tájban indultunk útnak délutáni-esti hágópárosunknak: a Botella - Cabus párosra esett a választásunk. A városközpontban megfogott a rengeteg üzlet, a nyüzsgés, élet, fények, és amint egy alagútba hajtottunk volna, egy rendőr már jelezte is: tilos! Egyúttal meg is mutatta, merre mehetünk gond nélkül. Sziklaszorosban hajtottunk át La Massana felé és örültünk a kora délután óta teljesen kitisztult égboltnak. Csodás, bárányfelhős időben hódoltunk a bringázás örömének. La Massanában két kilométerig sík volt az út, és itt búcsút is mondtunk a nagyobb forgalomnak. Eleinte lankás, komoly kilátást nem nyújtó őton pedáloztunk Pal felé, majd onnan a téli sielők miatt nagyon széles, szuper úton indult utunk a szűkebb völgyszorosba. Kilátásnak igazán a csendes és nyugodt falunak tűnő Pal után örülhettünk; lassan napsütéses részre értünk és egyre többet gyönyörködtünk az esti fények által megvilágított hegykoszorúban. 20:05-re értünk a Col la Botella 2091m magas hágóra, ahol a fények, hegyek, panoráma miatt alig bírtam magammal. A folytatásban az út néhol árnyékos lett, majd mire a Cabus hágóra értünk, oda éppen meg is érkezett a felhő. Nálam volt mindenféle meleg cucc, Péternél hosszúnadrág nem, így az első kilométereken nem lehetett melege (8 fok a hágón). Egyébként jó érzés volt a 2300m magas andorai-spanyol határon található hágóról 43 perc alatt Andorra la Vellába legurulni. Péter ötletére mindkettőnknek nagyon jól eső meleg gyors éttermi vacsival zártuk a estét.

4. nap - Július 22, vasárnap: Andorra la Vella - Encamp - Port d'Envalira (2407 m) - L'Hospitalet - Ax les Thermes - VONAT - Lourdes = 64,76 km + 1416 m szintemelkedés
E nap végéig összesen: 423,54 km + 6963 m szint

Spanyolország felé szürkébb, Franciaország felé napos idő köszöntött ránk. Kivételesen időre kellett hajtanunk, hogy kb. 15 órára Ax les Thermes-ba érjünk, miután kb. fél 4-kor meg akartuk nézni az ott elhaladó Tour de France mezőnyt. A 2407m magas Envalira hágóra végig lényegében 4-6-7%-os emelkedő vezet, ám 28km-rel és 9:20-as reggeli indulásunkkal számolva már reggel úgy tűnt, 13 óra alatt semmiképp sem érünk fel. Andorrában még csak-csak megálltam filmezni, fotózni, ám amint érdektelen szakaszra értünk, kicsit frissebb tempóval kezdem tempót diktálni. Mondtam is Péternek: egyelőre kicsit jobban hajtom, később - ahogy szebb lesz a táj - úgyis eljön a megállások, filmezések ideje. "-Ha már lemondhattam az e napra esetlegesen betervezett Encamp-i újabb 2000m fölé vezető emelkedőről, a Tour de France-ról nem akarok lemaradni."
Mikor egy fotózáskor Péter továbbhajtott, majd újra nyeregbe ültem, kb. 1400m-es szintre érve egy Caisse Espargne-s, csupasz bringás srác előzött le lassan, amire eleinte nem is reagáltam, ám aztán mégis. Látszott, hogy alig gyorsabb, ráadásul mozgása alapján, mintha még erőlködött volna is. Kb. fél kilométeren át csak mögötte haladtam és "idegesítettem", majd az út kiszélesedő részén mellé is hajtottam. A folytatásban Péter poénkodott: "-Nem érünk rá szórakozni" - és megelőzte majd távolodott. A folytatásban lankásabb, könnyebb terepen mindenki egy tempóval hajtott tovább, ám ő és hozzá csatlakozó társa Canillótól a Coll'd Ordinó hágóútra tértek le.
Jól eső pihenés falatozás után ismét könnyebben ment a tekerés, innen már egyre szebb hegyekre láttunk rá. Az utolsó vásárlási lehetőséggel bíró település Soldeu volt, ám itt már nem mindent kaptunk, amit szerettünk volna. Csodás panorámás útszéli falatozás után - 1900m felett - már végig "panorámaúton" hajtottunk. Ráadásul jól eső hátszél segített bennünket, mely csak az utolsó kilométerek szerpentines szakaszán - ellenirányú szakaszokon - jelentett akadályt is. Az utolsó kilométert nagyon szép hegyek, színek, tekergő kocsiút jellemezte, útközbeni, menetközi videót is készítettem. Bár időnk fogyott, a táj és az út annyira megfogott, hogy nem spóroltam a megállásokkal. 14:05-kor értünk fel a 2407m-es Port d'Envalira hágóra, ahol jócskán erős szél fogadott. Hágófotók és film után jöhetett a 35km-es gurulás. A szél az első kanyarokban még nagyon meglökött, de lentebb már nem volt gond. Útközben 2-3-szor rendre bevártam Pétert, ám mivel a végén izgatottan siettem a Tour de France-ot váró városba, az utolsó kb. 12km-n már csak hajtottam, ahogy bírtam. Végül házak közé érve mind több lakóautó, ill egyéb kocsi állt az út mentén, majd 15:05-re be is futottam a lezárt kereszteződésbe, ahonnan az út mentén embertömeg, embersorfal várta a bringásokat. Büszkén vetem le hosszú fölsőmet, mely alól előkerült a Hungary feliratú, nemzeti színű rövid mezem. Percek múlva Péter is megérkezett. Élveztem a hangulatot, a rendőröket, tömeget, várakozást, stb. Kicsit hosszúra is nyúlt. Először a helikopterek jelentek meg, majd jött néhány "elő"autó, melyben bemondták: még kb. 5 perc. Péter készült a fotózásra és a videózásra. Meglepőmód a kerekesek legalább 4-5 csoportban jöttek; több szökevénycsoport is haladt, a a kb. negyedik közepes boly után azt hittük már-már vége, ám ezután jött még csak a 80-100 fős főmezőny, a gruppetto.
Miután elmentek, a közelben vettünk péksütit, eszegettünk, majd ideje volt a kinézett vonathoz indulni. Két ellentmondó választ is kaptunk a vasútállomást firtató kérdésünkre, így időbe telt megtalálni. Az utazással semmi gond nem volt; útközben eleinte nem kevés szurkolói autót, lakóautót, illetve egy csapatkamiont is láttunk. Tolouse-i gyors átszállást követően 21:53-kor érkeztünk meg Lourdesba, a vallási kegyhelyre. Szerencsénkre hamar kemping kitáblázást láttunk és szerencsénkre a központtól 1 km-re meg is találtuk a helyünket. Szép, jól sikerült napot zártunk.


5. nap - Július 23, hétfő: Helyi túra: Lourdes - Argeles Gazost - Luz St Saveur - Gavernie - Port de Boucharo (2270 m) - Gavernie - Gedre - Cirque Troumoise (1810 m-ig) - Argeles Gazost - Lourdes = 147,72 km + 2693 m szintemelkedés
E nap végéig összesen: 571,26 km + 9656 m szintemelkedés

Korai 7 órás kelés után fáradtan indult a nap, és mire városban vett reggeli, ruhamosás után elintéztük, hogy következő éjre a nem sokkal drágább házban aludjunk máris 10 óra lett. Ez a nap sem kezdődött korai útnak indulással, ráadásul a lankásan emelkedő úton erős szembeszél fogadott bennünket. Argeles Gazostig - bringaúton - egy kb. 8 km-es szakaszon négy ötven fölötti bácsi tempóját felvéve, szélárnyékukban haladtunk, ám néha még az is elég erős volt. Hiányzott, hogy azt érezzem, jól megy a tekerés. Argeles után már kocsiúton és patak mellett, meredek sziklafalak tövében kapaszkodtunk Luz St Saveur felé, mely három irányban is kiindulópontja komoly emelkedőknek: kelet felé az Aubisque, nyugat felé a Tourmalet, míg dél felé az általunk e napi cél, a Boucharo hágó, valamint a Cirque Troumouse.
Luzban is vásároltunk az útra, amit útközben meg is ettünk, kellemes füves helyen. Az idő eleinte változóan felhős volt, pár percre az eső is szemerkélt, de szerencsére több gondunk nem volt vele, ám egész nap ijesztgetett. Folytatódó szűk völgyi úton és ellenszélben továbbhajtva abban reménykedtem, hogy lehet, hogy szűk völgyi részeken tombol, erősen szembe fúj a szél, de hátha ez csak a szűkületek miatt van; mintha fentebb hegyoldalon nem fújt volna. 15 óra tájban, jócskán későn értünk Gavernie-ba, ahonnan jócskán elámultunk, amint megláttuk a Világörökség listáján szereplő Cirque Gavernie havas, vízesésekben gazdag hegykoszorút. Kb. 2 km-t be is kerekeztünk a sétaúton, hogy közelről láthassunk rá a hegyekre. (mint kérdésemre mondták, 5 km-t lehet bringával bemenni)
Gavernie faluba visszatérve épp indulni készülődtünk, amikor egy holland 6-7 fős bringás társaság is nekivágott a Boucharo hágóútnak. Péter robogni akart, velük tartott, én viszont inkább nézelődni, így külön hajtottam. Egy porcikám sem kívánta más tempójának követését, ellenben nagyon élveztem, amikor egy-egy gyönyörködés közepette bátran időztem, élveztem a kedves útszéli birkákat, teheneket, stb. Az út jellemezően 6-10%-os meredekséggel kapaszkodott fölfelé. Kb. 18-1900m-es magasságban ért szél által ostromlott részre, hűlt a levegő; fel kellett öltöznöm. Talán 2100m-től viszont egyes egyenesekben olyan erővel tombolt a szél, hogy minden erőmre szükség volt. Lassan a korábbi energiafelvétel is felhasználásra került így utolsó erőtartalékaimat vettem igénybe. Jól jöttek ellenben a hajtűkanyart követő ellenirányú (rövidebb) egyenesek, ahol valósággal tólt a szél. A 2215m magas első Col des Tentes hágón szép, meredek, vad hegyekre nyílt kilátás, az utat pedig a Col de Boucharo (2270 m) felé - ahogy mástól is olvastam - kőtömbökkel zárták le, mint percek múlva kiderült: azért, mert az úton bizony kőomlások is előfordultak. Több helyen az út 2/3-át is kő-/ sziklahalom borította. Ott óvatosan kellett továbbhajtani. A spanyol határon található, 2270m magas Boucharo hágón Péter és brutális szél fogadott (a túloldalon ösvény ment tovább).
A folytatásban Gaverniéban a korábban vett kajákból megvacsoráztunk, majd Gedrébe legurulva már 3/4 7-kor tértünk le a Cirque Troumouse völgyébe. Eleinte semmi különöset nem mutatott a völgy, de kb. 1400m fölé érve, amint megláttuk a völgy végi csodás hegyfalakat, illetve a völgy végén később szétoszló felhőpamacsok is érkeztek, akkor már volt miben gyönyörködni. Nagyon megfogott a völgy: odáig voltam az esti fényektől, attól, ahogy bizonyos helyeken nagyon erősen lehetett látni az évmilliók munkáját, máshol a hegykoszorúban egymást érték a vízesések...
Mivel tartottam tőle, hogy 22 óra tájban (amikor előző nap jelezték, hogy utána legyünk csendben, mert ez a kempingben a megszokott) esetleg bezárják a kemping bejáratát, azt javasoltam, hogy bár 2100m-ig tartana az út, mégis 1810m-en a turistaháznál forduljunk vissza, hogy kb. 22 órára visszaérjünk. Továbbhajtva, megállásokkal együtt kb. 23 órás hazaérkezésre számíthattunk volna. Végül így is teljes sötétségben tekertünk már végig a bringaúton és érkeztünk a kempingbe 22:50-re.

6. nap - Július 24, kedd: VONAT: Lourdes - Bayonne, majd bringával Bayonne - Biarritz - St Jean (kemping) - Hendaye - St Jean = 76 km + 640 m szintemelkedés
E nap végéig összesen: 647,24 km + 10296 m szintemelkedés

Ismét korán keltünk, hogy gond nélkül az Atlanti óceánhoz vonatozzunk a 8:03-kor induló vonattal. Miután kiderült, hogy itt csak olyan vonat jár, amire csak bringás-"zsákba" tett módon lehet kerékpárt szállítani, Péter úgy döntött, bringával nekivág a kb. 140km-es távnak, én mindenképp a vonat és a zsákvétel mellett döntöttem, mert nem lefáradtam akartam a Raid Pyreneennek nekivágni, ráadásul az óceánparton is nyugodt délutánt akartam eltölteni. A vasútinformációnál elmondták hol találok bringaboltot, ahol sikerült is bringaszállító táskát vennem, amibe az állomáson persze már éppen nem tudtam beletenni a bringámat - noha első kerekét kivettem. Valószínűleg sárvédő, csomagtartó nélkül - azaz egy versenybringa - belefért volna. Picit kilógott, de innen már nem érdekelt - én mindent megtettem.
A vonattal végül gond nélkül utaztam Bayonne-ba, ahol "micsoda érzés volt az óceán illatát érezni". Kényelmes, rohanás mentes, nyugodt délután várt rám. Persze a parton sok hepe-hupa, hullámzással jutottam el St. Jeanba, ahol úgy döntöttem, nem megyek tovább, valamelyik kempingben sátrat verek. A Tourist Office-ban nem csak a kempingekről tudtak infót adni, hanem internetcafékról, így ruhamosás után és esti bringázás előtt üzentem is ismerőseimnek. A főutat elkerülve a parti úton kerekeztem Hendaye és a célul kinézett Jaizkibel hegy és San Sebastian felé, ám mivel az út sokat hullámzott, gyönyörködtem is, Hendaye-ben a parti, kerülőúton kötöttem ki, végül 3 km-nyi spanyol kerekezés után visszafordultam: 22 órára jobbnak láttam visszaérni, korai fekvést terveztünk, hiszen másnap kezdődött 10 napos Raid Pyreneen túránk a Földközi tengerig, melynek ráadásul 1-2. napja igen keménynek ígérkezett (én ütemeztem persze). A korai fekvésből persze semmi sem lett, miután Péter talán nem a legrövidebb, leg"hegymentesebb" útvonalat választotta, így sikerült 23 órára befutnia. Ki is kötöttem: ha később fekszünk, akkor felejtsd el a korai kelést: nyaralásomon eleget szeretnék és fogok aludni, főleg azután, hogy kettőből másodszor nem tudsz időben megérkezni, sikerül több órás késést összehozni.

7. nap - Július 25, szerda - RAID PYRENEEN 1. nap = St Jean - Hendaye - Espelette - Mt Urzumu - St Jean pied de Port - Col d'Haitza (782 m) - Col Bagargui / Iraty (1327 m) - Larrau = 136,63 km + 2510 m szintemelkedés
E nap végéig összesen: 783,87 km + 12806 m szintemelkedés

Péter reggel még ruhát mosott, én viszont a kemping helyett hangulatos reggeli fények közepette St Jean óceánpartján akartam reggelizni, ezért különváltunk. Nagyon élveztem a csendes óceánparti reggelt, majd a Hendayeba kerekezést. Átéreztem a Raid felingjét, máshogy tekintettem e napra. Kikötöttem magamnak, hogy az előttünk álló 10 napot nagyon meg akarom élni, át akarom élni, nem rohanok sehol! Maradandó élményt szeretnék! Hendaye-ban a parton egy amerikai srác, Jim szólított meg, akik kísérőautós, 4,5 fél napos verzióban teljesítik a Raidet; ők másnap indultak. Jó volt elbeszélgetni vele, jó utat kívánni egymásnak.
Hendayeból visszaúton éppen talán filmezés közben futottam össze Péterrel; ellenkező irányban hajtott. St Jeanból a szárazföld felé fordulva búcsúztam az óceántól. Eleinte egy patak mentén vezetett az út, majd következett az első hágó, az 169m magas St Ignace; aminek teteje közelében nagy volt a turistaforgalom; sokan fogaskerekűztek a közeli hegyre. Ainhoa falucska szép baszk, virágos házairól marad emlékezetes. Espelettében megszereztem második pecsétemet (szerelőműhelyben), majd a Mont Urzumu következett, ami ugyan csak egy kis hegyecske a völgy mellett, ám a rá vezető kaptató néhol 16-18%-os volt. Feljutás után már nem nagyon aggódtam tovább a későbbi több kilométeres 10-12%-os emelkedők miatt sem. A tetőről panoráma nyílt az óceán és a Pireneusok felé is, a hegyről vitorlózórepülőket vontattak fel.
Viszonylag unalmas út, illetve főutas kerekezés következett St Jean Pied de Port, a Szent Jakab út híres állomásáig, ahol táblák rengeteg szállást jelöltek és nagy volt a forgalom. A nap legkomolyabb, a Raid Pyreneen egyik legnehezebb próbatétele, a Col d'Haitza, illetve Col Burdincurutchéta (1135 m) 90km után kezdődött: 4-5 km-n át 11%-os meredekség. Néhány értelemszerű megállással, de küszködés nélkül feljutottam, és élveztem is a nyugalmat, csendet, legelésző lovakat, páfrányok közt falatozó teheneket, és a panorámát. Az utolsó hágóra az Iratyra mire felértem, Péter is megérkezett; épp besötétedett. A lejtőn azt hittük már csak le kell gurulnunk Larrauba, ám váratlan "meglepetés" volt, hogy Larrauba még kb. 140m szintemelkedést kellett kapaszkodnunk. Szállás után érdeklődve derült ki, hogy kemping is van a településen, ott aludtunk.



8. nap - Július 26, csütörtök - RAID PYRENEEN 2. nap = Larrau - Escot - Col de Marie Blanque (1035 m) - Laruns - Col d'Aubisque (1709 m) - Arrens = 107,41 km + 2542 m szintemelkedés
E nap végéig összesen: 891,28 km + 15348 m szintemelkedés

Előző este kellemes meglepetéssel zárult a nap, ugyanis kiderült, hogy túratervem készítésekor elfeledkeztem pl. a Raid útvonalának folyamatos követéséről, így egy szakaszon helyette komolyabb hágót, a Col de Soudet-t (1540 m) és így plusz 1000m szintemelkedést terveztem be, miközben a Raid "dombok,kertek alatt", jelentősebb hegymászással jutott el a következő komoly kaptatóhoz, az 1035m magas Col de Marie Blanque-hoz. "-De jó, így talán legnehezebb napunk helyett egy egész közepes napunk lehet! Sietni, igyekezni sem kell!" - lelkendeztem.
Larrauból patak menti lejtővel észak felé kezdtük a napot, egyre kisebb hegysorok között tekerve a Pireneusok pereméig (242 m mélyre ereszkedve) gurultunk-hajtottunk. Direkt úgy néztünk ki egy nyugodt falut, Arettét tízórai-ebédelőhelyül, hogy onnan a 11-13%-os hágóig éppen elteljen egy kis idő, ne tele has érzettel kelljen küzdenünk. Escotban nagy, direkt bringások részére kihelyezett tábla állt a hágóút leágazásánál, melyek a meredekségdiagram és bringás logó mellett kis szöveg is állt, mely szerint ezen igazán nehéz hágó igazi kihívás akár a hobby, akár a komolyabb bringások számára. A hágó meredekebb - 11-13%-os - kilométerein bizony általában egy - másfél kilométerein én is szusszantam, fotóztam, filmeztem egyet; a legvégén le is videóztam küzdelmemet, videókamerám egy kőkorlátra állítva. 2007 nyarán a Tour élmezőnye az utolsó 4 km-t 14 perc 20 mp alatt, azaz 16,74 km/ó-s sebességgel tette meg. Következő hágónkig, az Aubisque-ig nem sok pihenő-összekötő szakasz volt. Az Aubisque 17 km-re jutó szűk 1200m szintemelkedésével átlagosan 7%-os, de az utolsó 10 km többnyire 8%-os, néhol 10%-os. Kajálás után klassz lendülettel igen jó tempót diktáltam; élveztem, hogy jó formában hajtottam; a kilátás nem volt érdekes, ám az elmúlt napi Tour de France elhaladás miatt az alsó felén még ott voltak az eldobott szemetek, flakonok. Míg csodás, napos időben vágtunk neki, és nagyon vártam is eme legendás és talán az egyik legszebbnek ígérkező hágóutat, féltávnál tűnt fel, hogy elég hamar, gyorsan gyűlnek a felhők a hegycsúcsok között. Nem volt mit tenni, Gourette-be érve már minden szürke volt, ám tetszett a Tour utóhangulat: felfestések, kordonok, egy-egy még kint maradt Tour hős tabló…. A kisváros előtt a feszes tempó után egy filmezéskor szusszantam kicsit, ám mikor három erős hajtással előrébb gurultam, hogy Pétert kikerülve félreálljak és Péter rákontrázott, véglegesen kiderült: nem először akar versenyezni velem. Én viszont nyaralni, túrázni jöttem ide, nem pedig valakivel versenyezni. Nekem nem volt miért bizonyítanom neki. Innentől gyakran jártak azon a gondolataim, hogy miként vessek véget a versenyzésének: minden hegyre külön tekerjünk fel, vagy akár reggel különváljunk és csak este találkozzunk újra ?
A folytatásban nyugodtan tekertem - a továbbhajtó Péter után - a hágóra, álltam meg többször is klassz fotókat, hangulatképeket, filmeket csinálni. Ködben, 200m-es látótávolsággal is volt hangulata az szurkolók által telefestett úton bringázni. Mivel sok Tvtársaság közvetít a Tour-t, vagy ad összefoglalót, politikai üzenetek is előfordultak, az ETA neve rengetegszer szerepelt. Már említenem sem kell, hogy a hágóúton minden kilométernél tábla jelezte a bringások részére a magasságot és a következő kilométer átlagos meredekségét, valamint a hátralevő kilométerek számát is. A hágón Péter informált róla, hogy bár bezárt az étterem-turistaház, de mivel ott élnek, mondták, hogy pecsétért bemehetek. Ha bementem, le is filmeztem a régi bringásfotók nyújtotta hangulatot, "visszaemlékezést". A Soulor hágó felé vezető legendás szakasz a párás, felhős idő miatt nem volt akkora élmény, mint tiszta időben lehetett volna, majd gyors gurulással Arrensbe gurultunk. Mivel egy 300m-es szintemelkedésű hágó következett és kedves, megfelelő kemping is akadt, nem is tekertünk tovább. A kemping nagyon megtetszett mindkettőnknek, a tulaj is kedves volt.


9. nap - Július 27, péntek - RAID PYRENEEN 3. nap = Arrens - Col des Bordéres (1156 m) - Estaing - Luz St Saveur - Col du Tourmalet (2115 m) - Ste Marie Campan - Col d'Aspin (1489 m) - Arreau = 93,69 km + 2687 m szintemelkedés
E nap végéig összesen: 984,97 km + 18035 m szintemelkedés

Eljött a legendás Tourmalet hágó napja is ! Noha párásan indult a reggel és a Bordéres hágót még így másztuk meg, a völgybe érve már napkrémezhettük magunkat. Pierrefittétől már ismerős úton hajtottunk Luz St Saveur felé - 3-4 napja ugyanerre indultunk Gavernie felé. Luzban vásárlás majd ebéd után nekivágtunk a 19km-es, többnyire 7-7,5%-os kaptatónak. A kezdeti kilométeres semmi extrát nem nyújtottak, jól hajtottam, jól éreztem magam, Péter néha picit lemaradt, illetve megállás után nem ért utol, ám amint elkezdtem fotózgatni, videózni már ő hajtott előttem, nem is igyekeztem utána. Nagyon odafigyeltem, hogy teljesen kiélvezzem ezt a nem mindennapi hágóutat, ahol ráadásul frenetikus időnk volt. A táj igazán 1400m felett lett csodálatos, elfogytak a fák és körbe szép alakú hegyek akadtak, paplanernyősök is szálltak, bringások is hajtottak, vagy gurultak, nem feledve a kedves birkákat az út mellől. Közvetlenül a hágót megelőzően apróbb felhőpamacsok is érkeztek díszítőül, illetve feltűnt a Pic du Midi csillagvizsgáló egy közeli csúcs tetején. A hágón ott állt a híres, kb. két méteres bringás szobor. A kilátás szinte leírhatatlan volt; souvenír-vétel után ráadásul a túloldalon érkezett is egy völgyi felhőcske, hogy legyen olyan fotónk, ahol alattunk van felhő! Szavakat sem találtunk! Bár a nyugodt kerekezésemmel elszaladt az idő (egy percért sem volt kár, hiába várt Péter akár fél órát, vagy többet is), úgy tűnt, és jó erőben is voltunk, hogy gyors gurulás után akár még a Col d'Aspin hágón is átkelhetünk; diagramom szerint nem is tűnt túl megerőltetőnek.
Bár a lejtőn én megálltam egy hosszúujjút felvenni, St Marie Campanba már Péterrel együtt gurultunk be. Vacsi után csendes, erdei úton vágtunk neki az 1489m magas - számunkra bő 600 m szintemelkedést jelentő - hágóútnak, mely elején, Péter részéről újabb versenykedvet felfedezve, magam részéről megálljt tartottam. "-Mehetünk külön is" Meglepett, mikor 3-4 km-rel fentebb Péter időzött és részben várt rám. A folytatásban mivel eleinte felpörögve, jó tempót mentem, és Péter természetesen nem úgy ment, ahogy jól esett volna, hanem üldözni kezdett - elegem lett! Ismét félreálltam és percekkel később, nyugodtan tekertem a tetőre. Útközi gondolataim szerint nem sok hiányzott hozzá, hogy azt mondjam: váljunk külön, mert ennél jobb, ha magamban túrázom. Magam jól érezni jöttem a túrára és nem versenyezni! Nem én voltam az, aki bizonyítani akart!
A tetőn eleinte nem sok szót váltottunk, ám oldódott a hangulat. Estére megérkezett köd ülte meg a hágót, ám éppen a hágón még tiszta volt az idő; élveztem a párás, teljesen csendes környéket. A lejtő ideális volt: hosszú - enyhén ívelő egyenesek, majd hajtűkanyarok: volt kanyarvétel, majd sebesség is! Gurulás után Arreauban vertünk sátrat.



10. nap - Július 28, szombat - RAID PYRENEEN 4. nap = csomag nélkül : Arreau - Saint Lary Soulan - Lac Aumar (2197 m) - Lac Cap de Long (2160 m) - Arreau
Csomaggal: Arreau - Col de Peyresourde (1569 m) - Bagneres de Luchon = 119,19 km + 2728 m szintemelkedés
E nap végéig összesen: 1104,16 km + 20763 m szintemelkedés

Bár párára ébredtünk, ám ahogy elmúlt nap is, pár óra alatt elpárolgott ez is. A nap első - nagyobbik - felében csomag nélküli, helyi túrára indultunk két 2000m feletti hegyi tóhoz, a Lac Aumarhoz és a Cap de Longhoz. A falu végétől először egy helyi, idősebb kerekes bácsi mögő szegődtünk, majd a főútra térve magunk mentünk nagyobb tempót Sant Lary-ig. Vita nélkül együtt haladtunk, de mivel váltóm elmúlt nap reggele óta nem a legpontosabban tette a láncot a fogaskerekekre, így néhány áttételnél az nem tökéletesen illeszkedett, a leágazásnál szerelni, beállítani kellett. Szinte autómentes völgyben, nagyon jó kedvvel hajtottunk; nagyon élveztem a tájat, csodás időt, nyugalmat; ezúttal Péter sem sajnálta az időt, együtt hajtva csodáltuk a természet és az útvezetés szépségét. Akadt közben zubogó patak, majd 1800m körül a fotón már látott hajtűkanyar-sorozat, ahol szomorúságomra videóm azt jelezte, már csak 5 perc van hátra a kazettából. A folytatásban spórolni kezdtem a filmezéssel, ahelyett, hogy megnéztem volna a kameratáskát, ahol este meg is találtam a még két felbontatlan kazettát. Tanulság!
A közeli elágazástól elsőre a Lac Aumart választottuk célpontul, mert az a diagram szerint meredekebbnek tűnt. Szép hegyi tavat még 4-5 km emelkedő követett. Filmezésem után nagy iramban, jó erőben robogtam Péter után, majd tempót váltani nem volt kedvem, így ezen sebességgel hajtottam egészen a tetőig. Noha akadtak magas hegyek, a csodás, nyugodt hegyi tó körül minden lágy volt, kifejezetten sétálásra invitált a környék; nagyon sajnáltam, hogy 10 perc múlva már fordulnunk is kellett. Gurulás közben az úttól kb. 2 km távolságban rejtett tócsodák tűntek fel. Cap de Long előtt nekem az útra hozott kajáim véglegesen elfogytak, Péter evett még kicsit így kényelmes tempóban továbbindultam - az idő amúgy is sürgetett, hisz úgy ígértük a kempingesnek, délután 16 órára visszaérünk és mielőtt sátrat bontunk, fizetünk. Változatos, fél kilométeres sík szakasz után értünk Cap de Long duzzasztott tóhoz, mely az előzővel szemben már vad, sziklás hegyek között feküdt. Képeslap és Cola vétel után Péter még végighajtott a gáton, majd nekivágtunk a kezdetben meredek, a főútra visszaérve lankásabb, de így is elég gyors lejtőnek. Egy lakóautó előzését követően Péter hagyta volna elmenni őket, ám én - fotózás után - robogva odaérve, már suhantam is tovább és jeleztem: itt az alkalom kihasználni a lakóautó szélárnyékát. Mivel 50 km/ó környékén haladt, hosszan együtt tudtunk haladni, gyorsan robogtunk kempingünk felé. Péter a valamelyes étkezés után több erőtartalékkal rendelkezett, az utolsó 10km-n ő fogta a szelet. Míg ő gyorsan fizetni sietett a kempingbe, én a bolthoz hajtottam, még zárás előtt baguettet venni. Végül sátorbontás után tudtunk még vásárolni, így estére megint lett pudingunk J A nap hátralevő óráiban még egy hágó várt ránk, csomaggal: az 1589m magas Col du Peyresourde, melyre - az elmúlt napokat sora jellemző - estére leülő ködben tettünk meg. A délelőtthöz hasonlóan jó hangulatban, jól érezve magunkat pedáloztunk a néhány kilométeren maximum 8,5%-os meredekségű kaptatón. Autóval alig találkoztunk, ám a végső 2-3km-re már épp szitálni kezdett az eső. Sajnáltuk a ködöt, felhőt, mert a lejtő igazán szép vonalvezetésű volt, a sok friss felfestésből egyértelműen látszott, hogy a Tour de France pár napja arra járt. Luchon de Bagneresbe leérve eleinte hiába kerestünk Tourist Office-t, várostérképet, végül a vasútállomás felé tekerve találtunk kempinget jelző táblát, majd kempinget is.


11. nap - Július 29, vasárnap - RAID PYRENEEN 5. nap = Bagneres de Luchon - Col du Portillon (1293 m) - Bossost - les Bordes
csomag nélkül: les Bordes - Viella - Port de la Bonaigua (2072 m) - Viella - les Bordes = 102 km + 2315 m szintemelkedés
E nap végéig összesen: 1206,16 km + 23078 m szintemelkedés

Csodás napsütéses reggelre ébredtünk. Vasárnap ellenére nyitva levő bringaboltban ingyen kaptunk váltó finombeállítót és Péter segítségével sikerült is jól beállítani a váltómat. Ahogy már elmúlt nap is, e nap is együtt hajtottunk első hágónkon a nehéznek (több km 9-10%-os) írt Portillonra, ami nagyrészt végig erdőben haladt. Az 1293m magas tetőn Spanyolországba értünk, a lejtőről szép kilátás nyílt a másnapi mente hágótövébe vezető, illetve e nap délutánra tervezett Bonaigua hágóra induló völgyre. A völgyi kisvárostól, Bossosttól kempinget remélve tekertünk délnek, és 5 km után sikerrel is jártunk. Furcsa volt 2 óra tájban sátrat állítani, kora délután a kempingben ruhát mosni, stb… 17 óra múltán indultunk túránkra, Péter egy részben földutas hágót, én a tutira aszfaltos, 2072m magas Bonaigua hágót céloztam meg. Vielháig hátszélben hajtottunk, ott Péter elrobogott; sietett - hiába, mert a táblákra nem figyelve rossz irányba sietett. "Lassan járj, tovább érsz!" - gondoltam. Én rohanás helyett nézelődtem, megálltam a templomnál, majd egy-két faluval később egy szép kis szoborcsoportot néztem meg. Nem éreztem túl jó formában magam (anyagcsere is belejátszott - éreztem), de nyugodtan hajtottam és figyeltem, hogy diagramom szerint hol járok. Az utolsó településre már teljesen elfogyott minden folyadékom, így szűk fél órám is ráment, igaz közben egy jóleső jégkrémet is elnyaltam. A hágóút 1500m fölé érve hosszan egyenest, a völgy bal oldali hegyoldalában haladt, szép kilátást nyújtva a Nap által szépen megsütött völgy végi erdőkre, hegyekre. Gyönyörködtem is vacsorázás közben! Az utolsó kilométereken szép, de eléggé rossz minőségű szerpentinúton hajtottam, majd fotóztam, filmeztem sokat a nekem igencsak tetsző és kellemes meglepetést okozó hágón. A tervezett idő szaladt, de nem bántam. A lejtőn pedig a további program miatt számolgattam: ha már Péterrel azt beszéltük meg, hogy 22 órára visszaérünk és meleget vacsizunk, szigorúan be is akartam tartani, dacból is. Így viszont már csak bő fél órám maradt a Vuelta és Tour de France befutó Pla Beret emelkedőre. Jó erőben lévén időfutamot hajtottam a szerpentinúton. Nagy, de azért nem maximális erőbedobással 1771m-ig kapaszkodtam fel és bár már csak kb. 10-15 perc kellett volna a hágóig, visszafordultam. Vielháig néha lassított ellenszél, de segített a lejtő, szerencsére a kisváros után nem éreztem komoly ellenszelet. Igazán komoly erőbedobással hajtottam, az utolsó kilométereken szinte időfutamoztam; fejben szinte versenyeztem Péterrel: ki ér hamarabb vissza ? Ki tartja be szigorúbban a megállapodásokat, még ha le is kell mondani egyes szép helyekről ? 2 perc késéssel érkeztem meg a kempingbe, Péter még nem, csak sms jött: Vielhát elhagyta, menjek nyugodtan vacsizni! Bár fürdés után fél 11 tájban már csak félig meleg ételeket, pl. különféle melegített töltelékkel (hús, tojás, stb) töltött óriáskiflit lehetett választani, azt is jól esett finom üdítő mellett nyugodtan ülve megeszegetni - ekkor már a befutott Péterrel kiegészülve.

12. nap - Július 30, hétfő - RAID PYRENEEN 6. nap: les Bordes - Bossost - St Beat - Col de Mente (1349 m) - Col Portet d'Aspet (1069 m) - Castilon - Col de la Core (1395 m) - Seix = 100,94 km + 2222 m szintemelkedés
E nap végéig összesen: 1307,1 km + 25300 m szintemelkedés

Délelőtt túránk újabb igen nehéz kaptatója, a 9 km-n át végig 8%-nál meredekebb, 1349m magas Col de Mente várt ránk, ám előtte bemelegítésként a francia határig lankásan lejtő, illetve sík úton hajtottunk könnyedén. A kisvárosban fogyasztott reggeli után valamivel hamarabb vágtam neki a kaptatónak, mondván a meredekség miatt úgyis jót fog tenni, igényelni fogok néhány megállást. Erre hosszan nem volt szükség, de természetesen a klasszis panorámák fotózásra, filmezésre késztettek. A hágóút középhegység jellegű terepen vezetett, többnyire napos erdei úton, fotókról már jól ismert szép szerpentinkanyarokon át. Magas, sziklás havas hegyeket nem láttunk.
Rövid gurulás után máris a legendás 1069m magas Portet Aspet hágó következett. Nem sokkal a leágazás után az út túloldali kőkorlátjánál megláttam Fabio Casartelli kis emléktábláját, majd 200 méterrel és egy kanyarral feljebb megálltam az emlékére emelt Tour de France emlékműnél is, ahol egy családdal is váltottunk pár mondatot, elismerő szavakkal méltatták málhás emelkedőmászásom. Fabio 1995-ben vesztette életét, amikor bukósisak nélkül bukott nagy sebességgel. A hágó alig több, mint 4 km volt, ám átlagosan 9,75% meredek. Akár a Pilisben is lehetett volna, többnyire zárt, árnyas erdőben vezetett. Nem volt nagy forgalom. A tetőn jólesően, nyugodtan, sietség nélkül időztünk, falatoztunk, örültünk a hátunk mögött hagyott két kemény emelkedőnek.
A lejtő során megbizonyosodhattunk róla, hogy ez a régió, környék bizony már szegényebb, mint az első 2-3 napi útvonal által átszelt; akadtak málladozó házak, illetve szinte utcagyerekek, akik beleszoktak a kistelepülések egyhangú életébe és az aszfalt is picirit hepe-hupás volt. Napunk utolsó hágója az 1395m magas Col de la Core volt - ami nyugalma révén akár erdészeti útjainkra emlékeztetett. Alig találkoztunk autóval, ám az esti köd menetrendszerűen megérkezett; az utolsó kilométeren ugyan nyílt terepen kapaszkodtunk, így jól látszott, hogy a hegycsúcsok 1200-1300m fölött felhőkbe "bújtak". Csend és nyugalom volt, csak a természet hangjait hallottuk, illetve pedálforgatásunkat. Érdeklődve olvastam egy(-két ?) korábbi Tour de France során felfestett szurkolói feliratokat, melyek néha nem a kerékpárversenyre vonatkoztak: EDF-GDF 100% public" - Azaz, hogy az EDF (Electricite de France) és a Gas de France maradjon 100%-osan állami tulajdonban!
Könnyű és gyors gurulással időben Seix kisvárosba értünk, ahol végül feladtuk az éttermi vacsorázás ötletét.

13. nap - Július 31, kedd - RAID PYRENEEN 7. nap: Seix - Col de Latrappe (1111 m) - Aulus - Col d'Agnes (1570 m) - Port de Lers (1517 m) - Tarascon - Pas de Souloumbrie - Lordat (szuper kemping!) = 93,4 km + 2300 m szintemelkedés
E nap végéig összesen: 1400,5 km + 27600 m szintemelkedés

Az első hágóra , a Col de Latrappe-nak - mivel Péter gyors fotózása után hamar továbbhajtott - lendületes tempóban indultam neki. Jól esett az iram, az út érdektelen, kilátást nem nyújtó volt, de persze jól eső erdőben haladt. Tulajdonképpen meg sem lepődtem, hogy Péter nem saját tempójában hajtott, hanem rám tapadt, de néha lihegését hallva nem értettem, csak mosolyogtam. Ekkor már dacból tartottam a feszes tempót :-) Fordított esetben az egész bő két hét alatt maximum 10-15 perc lehetet, amikor nem úgy hajtottam, ahogy jól esett. Engem nem érdekel, ha túratársam rohan, akkor is saját tempómban szeretek kerekezni és a bringázást élvezni. Ebben a régióban egyébként már másfajta táblák álltak a hágók kezdeténél, viszont elmaradtak a kilométerenkénti magasság- és meredekség-jelző táblák.
Gurulás után az 1570m magas Col d'Agnes 12 km-es néhol meredek emelkedője következett, mely nagy többségén felváltva elöl, de külön hajtottunk. Az utolsó kilométereken csodás hegyek bújtak elő, az igen szép emelkedők közé emelve ezt a szintén kis forgalmú utat. A tetőn egy francia bácsival váltottunk pár szót angolul, ő is a 100 hágósok klubjának tagja volt - ezt azért hozta szóba, mert éppen a klub mezét viseltem. 60 év feletti kora ellenére még mindig szokott hasonló hágókra tekerni. Alig kezdtük meg a lejtőt, már rá is láttunk következő emelkedőnkre a Port de Lersre, mely leágazásánál tavacska csillogott, illetve nem sokkal feljebb paplanernyősök hada feküdt a légáramlatokra. Bár időztünk kicsit, megcsodáltuk őket, itt is el lehetett volna tölteni egy órát. A továbbiakban is alig találkoztunk autókkal, a közelben lovak legelésztek, mint néhány más pireneusi hágón is.
Hosszú lejtő következett egészen az Ariege folyóvölgyi, 541m mélyen fekvő Tarasconig, ahol visszatértünk a forró nyárba. Vizeink hamar melegedtek. A Raidet hamar egy újabb kis forgalmú völgybe vezették, ahol Arnave falucskában ideális étkezőhelyet találtunk: szép platánok alatt, kút mellett, hideg kő padon. Falatozás közben a település nyugodt életét figyelhettük. Utunk rövid meredek emelkedéssel hajtott fel magasabb falvak szintjére, ahonnan egy idő után engem már bosszantó hullámzással haladt a Pas Soloumbrie "hágóig". Kilométereken át figyeltük: hol lehet már a lejtő kezdete. Végre a jobboldali hegy végén megkezdődött, ám csak nem akart hosszan lejteni - folyamatosan figyeltem tengerszint feletti magasságunkat. Leadtunk egyszerre ugyan pl. 40-50 m szintet, majd lassan, sunyin ismét emelkedtünk 20-30 métert. Mivel így gyors gurulás helyett igen lassan haladtunk csak, Lordatban, a völgy feletti panorámás faluból kíváncsian néztünk utána a jelzett kempingnek és meglepetésünkre frenetikus dombtetei körpanorámás kempingre leltünk: csodásan láthattuk az andorrai hegyektől a közelebbieken át egészen át a falu feletti várig. Alig bírtunk magunkkal és alig hittünk szemünknek: "-Micsoda élmény lesz reggel ilyen panorámára kidugni fejünket a sátorból?!" Az estét a vár felkeresésével zártuk, ahonnan teljesen le lehetett látni a völgyi forgalomra és Ax les Thermes-re.


14. nap - Augusztus 1, szerda - RAID PYRENEEN 8. nap: Lordat - Axiat - Col de Chioula (1431 m) - Ascou - Port de Pailheres (2001 m) - Escoloubre - Matemale (utóbbi kitérő)) = 82,61 km + 2411 m szintemelkedés
E nap végéig összesen: 1483,11 km + 30011 m szintemelkedés (azaz átlagban több, mint 2000 m szint jut 100km-re)

Óracsörgés után most volt a legkönnyebb az ébredés: kíváncsiak voltunk a sátorból nyíló reggeli panorámára, az pedig egyből kedvet csinált! Úgy indult és folytatódott a reggel, ahogy mindig jól esne: a csodás kemping elhagyása után hasonló szép panorámás, ám árnyas és kúttal rendelkező falusi parkban reggeliztünk, majd zavartalan - magyar erdészeti útra emlékeztető - végig 3-5%-os emelkedőn jó hangulatban kapaszkodtunk fel a Marmare hágóra. Több helyütt említettük is: az adott szakasz a pilisi Király kút környéki kilométerekre, illetve a Dobogókő alatti Mexikóra emlékeztet.
Az 1431 m magas Chioula hágóról gyors gurulást követően máris az utolsó 2000m feletti hágóutunkra, a Pailheresre fordultunk. Egy gondunk volt csak: apró falvakban csak szerencsével jutottunk kenyérhez. Az emelkedő kezdetben lombos erdei volt, egy síközpont után váltott meredekre és lett panorámás, igaz a kilátás szinte a tetőig nem volt túl érdekes. A szerpentines útszakasz jobban nézett ki. Jó iramban hajtva, és a nyeregből leparancsoló kilátás miatt egészen 1700m-ig hajtottunk megállás nélkül. A hágón - mint pl. a Tour magazinban is olvastam - barátságos lócsorda legelészett. Érkezésemkor meglepett, hogy szinte teljesen mozdulatlanok voltak; mintha varázsló hipnotizálta volna őket. A tetőn több autós, turista fotózta az utat is félig ellepő szelíd állatokat. Én sem siettem, szívesen fotóztam filmeztem akár az állatokat, a panorámát, illetve az idei Tour de France első komoly pireneusi emelkedőjét, ahol mi gurulni készültünk. A hágónak ezen oldalán található szerpentinsorozat miatt a pireneusi hágók egyik legszebbjének tartják a Pailherest. Végigkerekezve a Pireneust - igaz mi erről csak legurultunk - szerintem akadnak szebbek, hogy mást ne mondjak a Tourmalet vagy a - általunk sajnos csak ködben látott - Aubisque, illetve andorrai Boucharo, és az Envalira is.
Gurulás során is találkoztunk lovakkal, tehenekkel: élveztem a szelíd állatokat, amelyeket nem ismerve persze néha nagyon óvatosan mertünk csak megelőzni - főleg ha az út közepén ballagtak. A kocsiút Miljanesig elég keskeny volt - egy "kivasalt kígyót is láttunk az aszfalton - utána lett csak szélesebb, gyorsabb. Miljanesben - ahogy túrázóként szeretem - nyugodtan üldögéltünk egy bolt árnyas székein és jóízű jégkrémet nyalogattam, eszegettünk. A Raid útvonalának egy kis folyóvölgybe érve, Escoloubre-ben mondtunk búcsút: következő napunkat helyi túrázásnak szenteltük.
A másnap érdekében e délután a folyóvölgyben, végig egyenletesen - 2-5%-osan - emelkedő és kanyargó, árnyas úton kapaszkodtunk fel Matemaléig. Az emelkedés végén aztán nem várt, erős ellenszelet kaptunk az arcunkba; az 1600m magasan fekvő tóparti kempingben éreztük is, hogy ez az éjszaka nem lesz olyan meleg, mint a korábbiak. Időben megérkezve, nyugodt esténk volt; a kempingtulajtól az időjárásról érdeklődve az újságot mutatat nekem: a környékre 17-20 fokot, ám másnapi túránk, Osseja felé 25-27 fokot jeleztek.


15. nap - Augusztus 2, csütörtök - RAID PYRENEEN 9. nap: Helyi / Raid-től független túra: Matemale - Mont Louis - Osseja - Coma Morera (2205 m) - Osseja - Font Romeu - Mollera dles Clots (2040 m) - Col de Pam (2005 m) - Mont Louis - Matemale = 113,05 km + 2390 m szintemelkedés
E nap végéig összesen: 1596,16 km + 32401 m szintemelkedés (azaz átlagban több, mint 2000 m szint jut 100km-re)

Pár perces esőszitálásra, és ködre, valamint 13 fokra ébredtünk! Egyikünk sem túl nagy lelkesedéssel, inkább reménnyel kezdett a tekerésbe. A nap 5 km emelkedés után, az 1713m magas Col de la Quillane tetején kezdett bújkálni, majd Mont Louisba érve már sütött is szépen; a völgyön előretekintve szép időre volt kilátásunk. Mont Louisban egy miniszter és a régióért sokat tett ember, nagy emlékműve hívta fel magára a figyelmet. Napi első emelkedőnk kezdetéig, a spanyol határtól 3km-re található Ossejáig eleinte 10km lejtő, majd hullámos út vezetett. Mivel főúton haladtunk, rég nem tapasztalt forgalomban tekerhettünk. Ossejában szép, hangulatos, kávéházas, piacos főtéren töltöttünk kulacsot, majd követtük az erdészeti utat jelző táblákat, hiszen most ilyen következett a Cima Morera 2205m magas csúcsára. Az emelkedőről látott szép fotók és az a tény, hogy BIG emelkedő, adott okot a választásra. Az emelkedés kezdetben igazi "balkáni" jellegű, meleg volt: szikkadt, száraz növények és hegyoldal, árnyék nélkül, de erősen tűző nappal, egyúttal szép kilátással a mind mélyebben alattunk fekvő Ossejára és a völgyre. Kb. 1500m-es magasság után értünk néha fák közé, innen zöldebb lett minden, több lett az élet; ismét találkoztunk barátságos tehenekkel. Az emelkedő célpontját hosszan nem láttuk, szinte csak 1-2 km-rel a felérés előtt lett egyértelmű, hová is megyünk. Az utolsó kilométerek már kopár, füves, így szeles terepen vezettek; szelíd lovak barátságosan legelésztek! A tető éppen a spanyol-francia határ volt, csodálatos körpanorámában lehetett részünk: meglepve láttuk, hogy kempingünk környékén azóta sem oszlott a felhő! A néhol kátyús, és nem teljesen sima úton az egész túra legóvatosabb lejtőzésére került sor, majd pár km főutas, ellenszeles kerekezés után az 1750m magasan található Font Romeu felé fordultunk, hogy fölötte felkeressük a 2005m magas Col de Pam hágót. Hátszélben sokkal könnyebben ment az emelkedőmászás, ám a város végén ismét kisebb versengés alakult ki, mikor Péter számomra érthetetlen módon robogni kezdett, mire a végén morcosan le kellett sprinteljem: "-Hova és minek rohanunk?"
Mivel én ettem korábban, és én mindkét 2000m fölé vezető úton fel akartam tekerni, megegyezve korábban indultam. A Col de Pam-on ő már lefelé gurult, mikor még nekem 1 km-m hátra volt. Mire felértem éppen megérkezett a felhő! Mivel ekkor még úgy terveztük, gyors sátorbontás után este még tekerünk 1-2 órát, nagy irammal siettem "haza", a kempingbe. Kb. 8 km lejtőzés után nem esett jól a Quillane hágó erős ellenszeles kaptatója, de mivel tudtam, hogy Péter előttem ér majd a kempingbe, nem akartam, hogy nehezteljen rám, hogy rám kell majd várni a pakolással, sikerült jó erőben hajtanom. Teljesen felpörögtem! Az emelkedő utolsó kilométerén meglepve tűnt fel előttem egy bringás, mint kiderült Péter volt. Épp a hágó előtti utolérése jó válaszadás volt a korábbi versenyzésekre, hisz ellenszélben, emelkedőn hoztam be.
Péter javaslatát elfogadva végül elvetettük a továbbtekerést, helyette időben lefeküdtünk, hogy másnap korai keléssel tekerjünk a Raid célpontját jelentő Földközi tengerparti, határtelepülésre, Cerberébe.


16. nap - Augusztus 3, péntek - RAID PYRENEEN 10. nap: Matemale - Escoloubre - Col de Garabel (1267 m) - Col de Jau (1513 m) - Moligt les Bains - Eus - Finestret - Col Palomere (1036 m) - Vives - Argeles sur Mer - Collioure - Cerbere = 188,59 km + 2617 m szintemelkedés
E nap végéig összesen: 1784,75 km + 35018 m szintemelkedés

Izgatottan és jó kedvvel, ám újabb hideg reggelre ébredtünk a magasan fekvő kempingben. Mire azonban már Formigueres felé pedáloztunk, a Nap is előbújt és nagyrészt szét is oszlatta a felhőket. Amerről két napja lankásan felkapaszkodtunk a tavakhoz, most arra élvezhettük a gurulást. Escoloubre településen csupán egy lehetőség akadt Raid igazolópecsétet szerezni, egy szoba kiadónál, ám mint kiderült, valóban ott kellett próbálkozni, hiszen a néninek speciális Raid-es bélyegzője volt. Ő is megerősítette: A Raid Pyreneenen, nála magyarok még nem jártak, mi vagyunk az elsők. A folytatásban két néhány kilométeres emelkedőjű hágó következett, a Moulis (1099 m) és a Garavel (1256 m). Előbbin meg sem álltam, ám utóbbi kaptatója csodás panorámát nyújtott hátunk felé, éppen a Pailheres hágó hegyeire. Itt-ott apró felhőpamacsok úsztak, oszlottak szét, szuper fotók készültek; büszkén feszítettem nemzeti színű mezemben. Néhány kis falun gurultunk át, mire a Jau hágóút leágazásához értünk. Vizet nem töltöttem, így következett a bő órás emelkedőn a spórolás. Szerencsém volt, mert az út nagyrészt erdőben vezetett és nem száradtam ki. A kaptatón alig járt autó, a fenyők, hegyek miatt az út Szlovákiát idézte. A lejtőn aztán bőrünkön az "ütős" meleget érezve megtapasztalhattuk, hogy a hegyvidékről megérkeztünk a mediterrán világba. Az épületek, templomok, növények (cédrusok, leanderek, rododendronok) is mind ezt éreztették. Áradt a meleg a tájból! Egy útközi település, Molitg les Bains Grand Hoteljével és annak csodás környékével tette magát felejthetetlenné.
Kővetkező és a Raid Pyreneen utolsó komoly emelkedője, az 1036 m magas Col Palomere alsó fele száraz fák között napos úton, balkánt idéző hegyoldalban indult, majd féltávtól már igazi hegyvidéki erdőben kapaszkodott felfelé. Mint már napok óta - jó hangulatban, megfelelő túrázópárosként hajtottunk, beszélgettünk, terveztük a nap további részét. A tetőről - ahogy vártuk és olvastam róla - 10 nap után, kb. 50 km távolságban megláthattuk a Földközi tengert. Nagy ujjongásban törtem ki, itt jött ki, kezdtem annak örülni, hogy már az óceántól a tengerig való átkelés célegyenesében vagyunk. Ugyanakkor fél 6 volt, szaladt az idő; még bő 80km várt ránk.
A Raid Pyreneen útvonala lépcsőzetesen ereszkedett le a hegyek közül, nem volt módunk egy órán át gurulni. Két kisebb mászás és három hágó is akadt útközben. Mivel mind közelebbről láthattuk a tengert, többször fotóztunk, filmeztünk és időközben nosztalgiáztunk is: visszaemlékeztünk az óceántól való indulásra, valamint néhány kiemelt élményre, mint az Iraty, Tourmalet hágóra, vagy a Raid előtti andorrai emelkedőkre.
Kb. 50m magasan egy főúthoz érve megérkeztünk a forgalomba is; bár figyeltük a Raid itinerjét, egy szakaszon nem volt jó választás: vagy nem a Raid útvonalon, hanem kis mellékúton, vagy bringásoknak tiltott főúton kellett 3km-t hajtani. Én az utóbbit vállaltam 35 km/ó-s lendületes robogással, míg Péter a hegyoldal felé került és vártam rá 20 percet. A folytatásban már azért robogtunk, hogy naplementére legalább a tengerpartra leérjünk, ám ez csak félig sikerült: a rózsaszín-narancs fényekben csak fentről gyönyörködhettünk a tengerben, mire a csodás, fantasztikus hangulatú, zenét, este 10-kor is nyüzsgő Couillore-ba értünk teljesen besötétedett. Kis időzés után eleinte jól nem eső tengerparti, 80-140m szintemelkedésű buckákon hajtottunk a Raid Pyreneen végét jelentő Cerberéig. Legalább az utolsó, lankás kaptatón hátszél segített és a lankás emelkedés miatt élvezettel hajtottam, igyekeztem a tetőig. 23:10-kor megérkeztünk a kisvárosba, ahol bizony már elég nyűgös voltam, végre egy picit ki akartam élvezni a sikert. Késő lévén és kemping híján hosszas időzésre nem, de egy fagyira azért volt idő. Itt is nagyon sajnáltam, hogy így alakult. Bár ebben benne voltam alaposan, hisz én ütemeztem így és egyeztem bele, a reggeli matemalei indulásba. De azért más lett volna 7-8-kor megérkezni és kiülni egy cukrászda asztalához és ünnepelni!
4 km-rel visszább, éjféltájt állítottunk sátrat: félmeztelenül, a sátor ajtaját be sem húzva dőltünk le.

17. nap - Augusztus 4, szombat Cerbere - VONAT - Perpignan - VONAT - Montpellier,
Bringával: Montpellier - Lunel = 38,09 km + 60 m szint
E nap végéig összesen: 1822,84 km + 35098 m szintemelkedés

Meleg reggelre ébredtünk; alig nyújtóztunk és ébredtünk fel, máris fürdőruhát vettünk és indultunk is a kempingen kívüli sziklák tövébe fürdeni. Jól esett kb. másfél órán át a köveken nézni a hullámzó tengert, fényeket, sirályokat, illetve kicsit lubickolni, úszni a végtelen tengerben. Mikor még csak az órára néztünk és eszünkbe jutott a kinézett vonat, gyorsan - gondolkodás nélkül - ripsz-ropsz cselekedni kezdtünk, ám később éreztem át, mennyire jó lett volna legalább egy fél napot a parton tölteni nyugodtan napozással, úszkálással, rohanás nélkül! Sajnos túlzsúfoltam a programot!
Hihetetlenül gyorsan, 20-25 perc alatt sátrat is bontottunk, majd siettem előre fizetni. A 4 km-re fekvő Cerberéig lejtő vezetett, sietősre fogva robogtunk, erős tempót diktáltam. A kisváros elején ezúttal figyeltük, hogy hol lehet a vasút felé letérni és hamar át is értünk. Jegyvétel után még maradt is 4-5 percünk a vonatra felszállni, elhelyezkedni. A vonaton kedves, szimpatikus kalaúz utazott, nem zavartatta az újabb bringás felszállók, noha már komoly logisztikai problémát, szervezést jelentett egyes emberek, illetve később bringások leszállása. Perpignanban kellett átszállnunk, következő vonatunkig két óra szabadidőnk volt, így jegyvétel után "kigurultunk" a városba. Egy szép parkban ebédeltünk meg, majd minimális nézelődés után mennünk is kellett. A következő vonatunk Avignonba vezetet (volna). Péter vezetésével ültünk be az utasok közé, bár a pakolástól picit izzadtam nem tudtam, mennyire jó ötlet beülni emberek közé. Nehezen sikerült csak elaludni; időközben Péter kiderítette, hogy nem működik a légkondi, ráadásul megfelelő hűvösebb kocsit is talált. Éppen kiélvezhettük volna a hűs fülkét, amikor Montpellierbe érve várakozás következett, majd a vonat hangosbemondója franciául szövegelni kezdett, amiből annyit megértettünk, hogy minimum 1 óra várakozás következik...
Angol hangosbemondó híján (Európai Únió 2007 !!) idővel utaskísérőt, illetve az infopultnál kérdezősködve megtudtuk, hogy - valahol útközben tűz van - több lesz a várakozás. A váróba menve sok ember töltötte meg a nagy helyiséget, többen a földön, csomagjaikon ültek, szerte-szét; mindenféle náció. Az induló vonatokat soroló kijelző nagy részén franciául ugyanazt írták ki (Retard indetermine): úgy sejtettük, valami hasonló, mint "Törölve" vagy "Késés". Akár a filmekben, ha nagy felfordulás van.
Az időt montpellier-i városnézéssel ütöttük el: Tetszett a belváros: szép virágos, pálmás sétálóutcán értünk a nagy főtérre, amelyen körbe szép múlt századi házak álltak, akadt Grand Hotel, bank és a tér végében opera is, középen szobrok és szökőkút, valamint villamossín. A tér túlvégében platánfák adtak árnyékot, alattuk padokkal; ezen a részén több helyen is előadóművészek szórakoztatták a nézelődőket: pl. afriakaiak zenéltek, illetve egy srác kötélen mászott, kúszott a magasba és mutatott be különböző mozdulatokat.
Mire visszatértünk a pályaudvarra, kiderült: e nap már nem jár vonat Avignonba; majd csak másnap reggel. Ezzel el is dőlt: lemondhatunk a Mount Ventoux napi többször meghódításáról. Így jártunk!
Utóbb, ahogy végiggondoltuk, rájöttünk, talán jobb is így: különben másnap korai kelés és nagyon komoly erőre lett volna szükségünk, noha még ki sem tudtuk igazán pihenni az elmúlt napi - este 11-ig tartó - 185km-es túrát, a feltöltődésről nem is beszélve.
8 óra tájban bringával nekivágtunk az útnak: vonat helyett saját erővel Avignon felé; ameddig a sötétedés engedi. A luneli kempingben hajtottuk álomra fejünket.

18. nap: - Augusztus 5, vasárnap: Lunel - VONAT - Avignon - VONAT - Salon de Provance - Rognes - Meyrargues - Gréoux - Moustiers Ste Marie = 116,9 km + 1098 m szint
E nap végéig összesen: 1939,74 km + 36196 m szintemelkedés

Provance-i napunkat Luneltől vonatozással kezdtük Avignonig, ahol a vasútállomáson az infopultál mértük fel, merre érdemes tovább mennünk. Két órás avignoni nézelődést követően Salon de Provence-ig utaztunk, ahonnan azonban már a tekerésé lett a főszerep. E teljes napunk Provance jegyében telt: kicsit beleszippanthattunk, meg is érezhettünk milyen is ez a tájegység. Előbb síkon, illetve kis buckákon át kerekeztünk Meyrargues felé, útközben egy kisváros, Rognes mély nyomokat hagyott bennem: akárcsak egy filmvászonról lekerült provance-i település: francia trikolóros lobocskák, rendezett központ, platánfák alatti kutacskával a közepén. Az egész faluközponton, az utcákon az látszott, hogy talán kb. 2 évtizede igazán szép, felújított lehetett, az ember szinte maga előtt látta az élő, lüktető központot, ám mára kissé lepusztult; málladozott. Le Puy-ba érve cégem tulajdonosának, a francia állami vállalat (no igen, ott jó gazda az állam, csak a magyar - tehetségtelenek, illetve korrupt emberek által vezetett a rossz gazda!) , EDF-nek a vízi csatornáját kereszteztük. Érdekes volt, hogy a víz hosszan szintben haladt, ám az átkelés után utunk szintben a csatorna alá ereszkedett; azaz a víz legalább 10 méterrel magasabban haladt, mint mi tekertünk. Klassz hátszeles, folyóparti 10 km következett - gyakran platánsorok között. Igazi Provance volt!
A Durance folyót elhagyva a Verdon folyó mentén folytattuk a pedálozást. Gréoux település azzal okozott meglepetést, hogy meglehetősen felkapott, szép, csillogó kisváros volt, amire e részben eldugott úton nem számítottunk. Talán gyógyvize, vagy fürdői tették népszerűvé - legalábbis úgy tűnt. A folytatásban az út hosszan, enyhén emelkedett, a kis hegysorok között. Érdekes volt, hogy a kemping célpontul kinézett, Moustiers előtti kb. 690m magas tetőpontig az út végig csak nagyon gyengén emelkedett; szinte kaptatónak sem lehetett nevezn.. Utolsó kilométereit is mezőn tette meg. 4 km-es szerpentines lejtőn éreztünk meg a településre, ahol alaposan meglepődtünk a látványtól: jellegzetes sziklás hegy oldalában, aljában, részben a sziklákra épültek a házak, melyek az esti lámpafények miatt kifejezetten jól mutattak. Nem tudok pontos nevet mondani, de Törökországban van egy ilyen híres hely. Újabb meglepetés, már kellemetlen volt: három kempingben is telt ház volt, továbbhajtani negyedikhez már nem akartunk így én javasoltam, hogy csakazértis találunk egy kis helyet majd a kempingben. Kiválasztottuk a csendesebbet, majd magabiztosan besétáltunk és végül úgy tűnt lett is elég helyünk két kis sátor között - mögött.

19. nap: - Augusztus 6, hétfő: Moustiers Ste Marie - Grand canyon du Verdon - Comps sur Artuby - Draguignan - Les Arcs vasútállomás - VONAT - St Laurent / Nizza = 109,29m km + 1415 m szint
E nap végéig összesen: 2049,03 km + 37611 m szintemelkedés

Korai kelés után hamar össze is csuktuk sátrunkat és bringástul a mosdó mellé vonultunk. A kempinget ruhamosás és természetesen fizetés után hagytuk el. Reggelizni már a település után, a csodálatos Lac de Ste Croix tóra nyíló kilátást adó parkolóban álltunk meg. Ismétlem magam: nagyon szeretem az ilyen étkezéseket: fantasztikus panorámával a szemünk előtt nyugodtan falatozni és közben szemünknek is élvezetet okozni. A tópartra gurulva előbb a Verdon szurdokból érkező folyócska hídjánál álltunk meg: előre hatalmas sziklafalak emelkedtek, közöttük a keskeny sávba sok vizibiciklis csónakázó evezett, hajtott befelé.
Mi azonban 500m magasból kb. 1200m-ig tekertünk fölfelé. Fentről szép kilátás nyílt a tóra, majd pár kilométer múlva, egy 964m magas hágón befordultunk a Verdon szurdok völgyébe. 500 méterrel alattunk láttuk a folyócskát, mely hatalmas sziklafalak között folyt. A hegyeken túl messzi távolba is elláttunk. A kaptató 1200m-ig emelkedett, onnan hullámzóan haladt tovább. Néhány kilométerenként szép kilátóhelyek akadtak. Mivel hosszan nem lehetett vizet szerezni, jól jött kb. 30 km után egy sziklafal oldali forrás vize, ugyanakkor számomra kellemetlen meglepetés lett, amikor az Artuby folyó feletti viaduktot meglátva kiderült, hogy a tenger felé vezető leágazás nem ott, hanem csak 6 km-rel és 150-200 m szintemelkedéssel később lesz. Közben persze még akadt egy csodás hely, ahol a folyó a mélyben sziklák körül hajtűkanyart írt le, illetve egy másik, ahonnan a parkolóból valóban függőleges sziklafal zuhant alá és hosszan végig lehetett látni a szurdokon. Az 1000m magas végpontra felérve vacilláltunk rajta, hogy siessünk, robogjunk-e a korai vonat eléréséért. A térkép, távolság nem ismerete nélkül Péter meggyőzött, így a kezdetben semmit sem lejtő úton sietésbe kezdtünk. Útközben persze megnéztem a térképet, kiszámoltam a kilométereket: jóformán 38-40 km/ó-s átlagot kellett volna hajtanunk a vasútállomásig, úgy, hogy útközben sorra tapasztaltuk, hogy: a vártnál később kezd csak lejteni, útközben 1-1,5 km-s mászás akadt, valahol ellenszél lassított, stb. Kb. 10 km után feladtuk, illetve elmondtam Péternek: ki van zárva, hogy egy óra alatt leérjünk Les Arcs-ba, így nyugodt kerekezésre váltottunk.
Draguignanban kiértünk a hegyek közül; nyugodtan vásároltunk és falatoztunk valamicskét egy áruháznál. Itt a 2*2, majd 2*3 sávos főúton már nagy forgalom haladt. Mivel esti tengerparti nézelődésre számítottam, a videómból éppen kifogyott szalag miatt be kellett térnem még egy áruházba kazettáért.
Les Arcs-ból többnyire tengerparti, de nem mindig panorámás vonatozással (és közben 20 perc várakozással) érkeztünk meg St Laurent-be, ahonnan rögtön a nizzai reptérre értünk. Feltérképeztünk mindent, majd szálláskeresésbe fogtunk. Hiába jártuk végig a reptéren ajánlott olcsó szállókat, majd keresgéltünk tovább, végül kb. másfél óra is eltelt, mire St Laurent-be visszatérve a negyedik kempingben (előbbiek tele voltak) sikerült magunkat bekönyörögni. Az elmúlt szűk három hét után furcsa volt, azzal szembesülni, hogy minden szálláslehetőségnél telt ház van. Le is szúrtam magam: "-Én hülye, hát épp arra nem gondoltam, hogy ha itt a másnapi repülőút miatt fix a megérkezésünk napja, akkor szállást foglalhatnék!"
Vártuk már a repülést, hazautat; nekem honvágyam volt! A hazai légkör, országban uralkodó állapotok (gazdaság, egészségügyi "reform", korrupció, a néppel szemben történő országvezetés, stb..), miatt sokkal jobb külföldön, ahol béke és nyugalom van, jól mennek a dolgok, de persze az ismerősök, család, barátok miatt csak jó hazaérkezni.

20. nap: - Augusztus 7, kedd: St Laurent - Nizza - REPÜLŐ -Budapest = 11,2 km
E nap végéig összesen: 2060,23 km + 37611 m szintemelkedés

Kb. 6 órai kelés után fél 7 után el is hagytuk a kempinget. Könnyen, gyorsan, lelkesen, izgatottan gurultunk ismerős úton a nizzai reptérre, ahol gyorsan, flottul "csomagoltuk" be, készítettük fel bringáinkat a repülőútra: pedál levétel, kormány elfordítás, kormány, váz itt-ott befóliázása, stb. Mire végeztünk, már jócskán a check in-hez sorban állók végre kerültünk, bár szerencsére még mögöttünk is érkezett kb. 10-15 ember. Csakhogy - szemben Feriheggyel - itt nem külön ember vitte el bringáinkat, hanem nekünk kellett elmennünk a különleges áruk feladásához és kb. 10 percbe került mire meg is találtuk és fel is adtuk kerékpárjainkat. Izgalmasra sikeredett a vége, hiszen ez már túl volt azon az időponton, ami ki volt írva a check in végére / befejezésére, de szerencsére nem mi voltuk az egyedüliek, így lazán átlépték ezt az időkorlátot. Nizzában nem kellett busszal a repülő felé utazni, mert egyből egy légifolyosón a repülőgép belsejébe sétálhattunk. A kettőnknek foglalt ülések közül Péter ajánlgatta nekem az ablak mellettit, ám most sem azt választottam. 10 perc repülés után már meg is bántam persze: ezúttal már egyáltalán nem féltem, nagyon élveztem a repülőutat. Budapest előtt, mikor a repülő többször is bedőlve fordult alig szakítottam meg a szomszéd francia sráccal folytatott 10 perces beszélgetésemet, már szinte meg sem kottyant. Repülőtéren szüleim vártak.

Összefogl:
Szép élménydús szűk három hetet kerekeztünk a Pireneusokban (és Provance-ban). A korábbi alpesi túrák után ezúttal új tájegységet ismerhettem meg, pillanthattunk bele két eddig ismeretlen ország napjaiba. Feledhetetlenek maradnak a Raid Pyreneen napjai, az óceánpart, majd a Tour de France neves emelkedői, a ködös esték, és végül a Földközi tenger vidéke.
Noha úgy terveztem, hogy élvezhető, nyugis, rohanás mentes túrában, nyaralásban lesz részem, nem teljesen alakult így; főleg a túra első fele.
Eleinte bosszankodtam is eleget, gondolkodtam is sokat. Tanulni akartam / szeretnék belőle, hogy legközelebb még egyszer ilye ne fordulhasson elő. Bár a messzi táj miatt eleinte úgy éreztem, jó dolog, ha van velem egy túratárs, a jövőre vonatkozóan ismét felmerül bennem: van egy határ, ami után jobb egyedül túrázni, mint valaki mással, akinek a túrát illetően más a gondolkodásmódja, más motiválja.
Eldöntöttem: legközelebb ha netán mégis valakivel együtt túrázom, olyannyira bebiztosítom magam, hogy ha nem passzol össze a túrához való hozzáállásunk, akár féltávnál búcsút mondhassunk egymásnak.

Mint már 1-2 éve, most sem tudom megmondani, visz e jövő nyáron utam hosszú bringatúrára, vagy sem, sokfelé van szép táj, vonzó környék, ám a tenger közelsége, tengerparti települések hangulata megint elbűvölt. Bejártam már az Alpokat, Pireneusokat…. Bármi jöhet: Balkántól akár ismét az Alpokig, vagy netán Csehország, esetleg a szintén nagy bringás hagyománnyal (Világkupa futamok) rendelkező Benelux vidék ?