Fertő-tavi bringatúra

Bringatúra a Semmeringre

Az alábbi kerékpártúrára egy hetes Sopronban töltött nyaralásunk alatt került sor. Ami a fogalmazást illeti, a 19 éves fejjel írt túrabeszámolót csak néhol javítottam, így megmaradt olyasfélének, ahogy akkor "papírra" vetettem.

Anyuék 1994 novemberében egy hetes örökös üdülőhasználati jogot vettek Sopronban a Scolar Club Hotelben. Ezzel minden évben egy hetet tölthetünk a szálloda egyik 1,5 szobás lakosztályában; az időpont évente fél évet és 3 hetet csúszik előrébb. 1995-ben májusra esett az üdülőhét. Már előre vártuk május második hetét. Az érettségim és a felvételim miatt azonban át kellett ütemezni az egy hetünket, mert a felvételi irásbelim (május 22.) előtt tanulni akartam, nem pedig nyaralni. Így a hetünket május negyedik hetére raktuk: május 24-től 30-ig. Elmondtam anyuéknak, hogy bringával szeretnék letekerni, ők meg beleegyeztek. Túl május közepén az időjárás egy hét hideg, őszi idő után (Alpokban 20cm hó esett) melegre fordult, beköszöntött a nyár. A meteorológia változó irányú, gyenge szelet, 25 fokot ígért. Két nappal indulás előtt még elmentem a szerelőhöz, hogy amint megbeszéltük még a nagy egy hetes bringázás előtt cserélje ki a már 25000 km óta hibátlanul működő váltómat. Sajnos nem kapott versenyváltót, így még a régi hűséges sebességváltómmal voltam kénytelen a hét elébe nézni.
Indulás előtti este volt általános iskolai osztályomból négyen összejöttünk dumálni, így aztán vacsora után rohanva, idegeskedve pakoltunk, anyuval pedig azon veszekedtünk, hogy miért kellett ilyen sokáig dumálnunk, ha tudom, hogy másnak hajnali 4 órakor kelek. Nem felejtettem el felírni a célállomás, a soproni Solar Club Hotel telefonszámát. Megbeszéltük, hogy Esztergomnál mégsem kelek át a Dunán, majd Komáromnál gurulok át fölötte, mert így nem kell a kompra várnom és még pénzbe sem kerül. Mindent megköszöntem anyáéknak és megkértem, hogy drukkoljanak. 3/4 10-kor kerültem ágyba; a délutáni cseverészésről gondolkodtam és csak nem jött álom a szememre. Ráadásul a párna is meleg volt, 5-10 percenként fordítani kellett a fejem. Már jó ideje nem tudtam aludni, anyuék már rég elcsendesedtek; én pedig korán kelek és még mindig nem alszok. Úgy kb. egy órai ébrenlét után már idegeskedni is kezdtem, hogy alig fogok aludni és ráadásul korán kelek. Emellett pedig a másnapi 280km-es túra előtti idei leghosszabb 105km volt. Hogy álomra szenderüljek még számolni is elkezdtem; többször is elszámoltam 150-ig, de közben is kavarogtak a gondolatok a fejemben. Nem néztem az órára, de szerintem éjfél körül aludtam el.

Reggel 4:10-kor csörgött az óra. Alig aludtam valamit, mintha csak egy pár órás délutáni alvásból ébredtem volna. És még ezután kellene 280km-t letekernem?!- állapítottam meg. Lassan kikászálódtam az ágyból, de most nem volt bennem az a friss érzés, mint máskor, hogy csak úgy pattanok ki az ágyból, mert bringázhatok. Miután megmosdottam, a konyhában elkészítettem négy mogyorókrémes szendvicset, majd - mivel nem tudott aludni - apuval reggeliztem. A Kossuth rádión nagyon jól esett hallani a Szerelmes asszony szép, lírai dalát. Na ettől talán jó kedvem lesz! - reméltem. Mikor kiléptem a bejárati ajtón szememben megcsillant a korai napfény. Miután felpakoltam a táskákat a bringára, apunak megköszöntem mindent és nyitottam a kaput. Ahogy 5:34-kor eltekertem, még mosolyogva néztem vissza a kapuból búcsúzó apura. (A hideg, 11 fokos reggelben hosszú bringanadrágban, mezben, ingben, pulcsiban és legfölül széldzsekiben tekertem. Szentendréig még hűs, kora reggeli időben tekertem, nem volt nagy forgalom. A 11-es úton kereszteztem Szentendrét, ahol a második meredek emelkedőn a torkom már megérezte a hideg levegőt. A Duna-parton tekerve néhol a földfelszínt vékony páraréteg borította, a Duna árterét övező fákon túl a megvilágított Naszály emelkedett. Leányfalu felé tekerve már kezdtek ébredezni az emberek: vásárolni indultak, autók is egyre gyakrabban előztek meg. Tahi előtt viszont váratlan rossz érzésem támadt: mintha ellenszél fújt volna? Nem voltam benne biztos, lehet, hogy csak a légellenállás - gondoltam. Míg Dunabogdányba értem, a széltől féltem és reméltem, hogy nem lesz ellenszelem: "-Ugye nem? Ne!" Amikor autók sem jöttek a magára maradt, zavartalan természetben jól esett az árnyékomat nézni; hosszasan néztem, amint árnyékom elszántan forgatja a pedálokat. Visegrádon a kompnál pecsételtem és pihenés közben megettem egy pogácsát, közben pedig megállapítottam, hogy ÉNY felől tényleg gyenge szellő mozgatja a faleveleket. Eddig 28km-t tekertem le; még kilencszer ennyi vár rám.
Visegrád után is tartani próbáltam a tempóm, de nem éreztem elég frissnek magam, néha pedig valami lábfájást is éreztem, talán korai izomlázat. Pilismarót után egy busz szélárnyékában - az utasok csodálatára - tekertem rövid ideig 50km/ó-val; ennek ellenére fáradt voltam. Már az Esztergom előtti szép, egyenes fasorban pedáloztam, amikor tényleg a megállás mellett döntöttem: szükségem volt két pogácsára és egy fél Bountyra. Hamarosan 7:35-kor megláttam a bazilikát, ahova 50km után megérkezve, előtte egy parkban egy kövön ülve ettem meg első szendvicsem pár Mamika-féle süti kíséretében. Eszembe jutott, hogy ha komppal jöttem volna, akkor 7-kor kellett volna ott lennem, de a reggel kiszámolthoz képest is már legalább 1/4 óra időhátrányba kerültem. Nem jó érzés, ha az ember késésben van és a késő esti sötétség elől menekül.
Pecsétet a bazilika sekrestyéjében kaptam. A várost elhagyva Tát felé, továbbra is a 11-es úton, a Duna parton folytattam utam. A levegő már kezdett melegedni, dzsekim már a táskámban lapult. Az ipari falvak után Süttőn - ugyanott ahol tavaly - álltam meg: pár sütit kaptam be és teletöltöttem kiürült kulacsaimat. A nap már egyre magasabbról melegített, bár már 8 óra is javában elmúlt, emberek nyüzsögtek az utcákon és kezdtek dolgozni. Almásneszmély után ahogy elhagytam a Gerecse hegyeit a gyenge ellenszél erősebbnek tűnt, fáradt is voltam, már egyre erőteljesebben ellenkeztem. Miután már a Bounty másik felét is befaltam és tovább küszködtem a szél ellen, Neki üzenve a levegőbe üvöltöttem: "-Nem győzöl le, te mocskos állat!" Rosssz érzés egyedül szembeszállni a természettel. Meleg szívvel gondoltam otthoni barátaimra, míg azzal szemben kényelmes tekerés helyett nagyon gyakran a szél okozta keserűség árasztott el. Olyan gondolatok kavarogtak a fejemben, hogy ehelyett milyen jó lenne egy baráttal, vagy barátnővel kettesben, jót beszélgetve az erdőt járni. Ehelyett egész nap csak küzdök, este kimerülve megérkezek és utána egy hét múlva büszkén mesélem a történetet barátaimnak. J
Komárom felé hajtva sebességem lassult, ellenkeztem, de mivel a levelek csak lengedeztek nem szálltam vitába Istennel, sose jó azt tenni, inkább beletörődtem a tempócsökkentésbe és így lehetőleg idegeskedés és felesleges fárasztás nélkül tekertem tovább. 10:30-kor már igazán meleg napsütésben érkeztem a Duna parti kikötővárosba, Komáromba. Már több, mint 100 km óta a legnagyobb magyar folyó mellett forgattam a pedálokat. A Spar üzletébe mentem vásárolni - nem zavart, hogy mennyire izzadtnak, kimerültnek festhettem - : energiakészletem leapadása miatt vettem két banánt, csokit és a kiizzadt asványi anyagok pótlására egy kis doboz almalevet.
11 órakor a határon kapott pecsét után szlovák területre gurultam. Már több, mint fél óra késésban voltam. Nem sokkal a jó széles 63-as út megtalálása után Komárno után egy árnyékban megálltam és hosszúnadrágomat rövidre cseréltem, fölül már csak a mezt viseltem. Míg a karjaimat kentem be napkrámmel, egy traktor érkezett az irányomból. Végre valami, ami mögött haladva pihenve tudnék jól haladni. Pillanatok alatt elraktam a cuccokat és nyomás utána. Az ellenszélben erőből tekertem utána, a "triatlonfogásomat" (csssupasz kormányra és kormánytáskára dőlés) is használva; lassan lassan egyre jobban megközelítettem. Végül kb. 3km üldözés után még egy keveset rátekertem és beértem; beálltam a szélárnyékába és felvettem a 25km/ó-s tempóját. Igaz én is ennyivel jöttem eddig, de ez most már nem került erőkifejtésbe. Az általa felvert por miatt menetközben éppen felvettem a napszemüvegem, amikor sajnos a traktor lekanyarodott egy mellékútra. Így 3km-es üldözésért cserébe sajnos csak ugyanennyit mehettem a szélárnyékában; viszont így az első 3km-en legalább az átlagomon javítottam, utána pedig pihentem - tehát nem volt haszontalan ez a 6 km. Unalmas, sík, mindkét oldalról gabonaföldekkel és ritkán fákkal övezett széles úton tekertem. Nagyon lassan teltek a km-ek; csak tekertem és tekertem, miközben minden km után ugyanazt a tájat láttam; településekkel is csak ritkán találkoztam; ráadásul hangulatomat a meleg elnyomta. Mivel beletörődtem a lassabb tempóba, a jelenlegi helyzetemmel, sebességemmel, de még a nézelődéssel sem foglalkoztam; gondolataim a tegnap még jobban megkedvelt barátaim körül kavarogtak. Azon is járt az eszem, hogy milyen büszkék lesznek rám ez a hét után, sőt mintha már tegnap is csodáltak volna egy kicsit, hogy ilyen - hajnaltól késő estig tartó - túrára vállalkozok. Viszont sajnáltam, hogy nem maradhattam még velük a sarkon beszélgetni. Nem sokkal dél előtt egy szép árnyas fa alatt álltam meg ebédelni, ugyanis az elfogyasztott banán okozta energiám elfogyott. Megettem második szendvicsem, pár sütit és három kocka Nestlé csokit. Amint továbbhaladva az út egyre inkább az ÉNY-i széllel szembe fordult, többször és többször gondoltam végig, hogy még több, mint 60-70km vár rám Pozsonyig, ellenszélben, továbbra is ilyen terepen, amikor minden egyes kilóméter után a sebességmérőre pillantok, hogy még mennyi van hátra. Pozsony után pedig még mindig 100km lenne háta Ausztrián át; úgy számoltam, hogy leghamarabb 9 órára érkeznék Sopronba. Legvalószínűbbnek azt tartottam, hogy beleúnok a tekerésbe Pozsonyig és már oda is kimerülten érkezek és így telefonon kéne majd anyuékat értem hívni. Viszont mégis csak az az eredeti klassz terv, milyen szép lenne a Duna parton végigtekerni Pozsonyig. Azt mérlegeltem, hogy vajon mi lenne, ha rövidítenék és Győrnél visszakerekeznék hazámba.
Pár km múlva döntöttem. Velky Mederben már a Győr felé vezető utat kerestem. Egy bolt árnyékában elfogyasztott gyümölcsjoghurt és a Sprite jót tett. Míg jóízűen fogyasztottam, szinte mindenhonnan magyar beszédet hallottam. A falut elhagyva rossz, útlapokból összerakott út következett egészen a határig, így lassabb tempóban, de hátszélben tekertem. Közben csak egy apró dolog dobott fel: nem sokkal 14 óra előtt túlléptem a 150. km-em. Pontban 14 órakor érkeztem a szlovák-magyar határra, ahonnan már jó úton, felfrissülve, hátszélben 28-29km/ó-s átlaggal tekerhettem. A határépület után a szokásos üdvözlőtábla fogadott: "Üdvözöljük a Magyar Köztársaságban!" Míg Győrbe értem, eldöntöttem a Sopronba vezető útvonalat, a Szigetközön, majd a Hanságon, majd Ausztrián, egy kis csücsök levágásával érkezek Fertődre, ahonnan már a Fertő-tó mellett hamarosan Sopronban kerekezhetek. Végiggondolva mindent, azt hittem, hogy ezzel a rövidítéssel tán már 7 órakor Sopronban leszek - emiatt rájöttem, hogy mekkora balfácán vagyok, mert még beszélgethettem volna a többiekkel a sarkon. Győr-Sopron megye székhelyére érve a szigetközi Győrújfaluba vivő út elágazásánál álltam meg. Egy bácsi megszólított, segíteni akart. Útbaigazításban nem, de kulacsaim megtöltésében segítségemre volt, mert sehol sem láttam kutat. Arcom is megmostam, jól esett lehűteni magam, bár csak 25 fok lehetett, de a Nap melegen tűzött. Rövid szóváltás közepette megtudtam, hogy kiépített, néhány falun át tartó bicikliút is indul a Szigetközben Mosonmagyaróvár felé.
A falvak gyakran követték egymást, viszont a szél ismét ellenemre volt. Nem igazán foglalkoztatott semmi sem, nyomott hangulatban tekertem, a hőségben. Néha a múlt délutáni barátaimra gndoltam, amúgy pedig a következő faluig hátralevő km-ket számoltam. Nagyon örültem, hogy ilyen barátokra tettem szert, akik tiszta szívből drukkolnak nekem és talán féletenek is. Útközben néha - szerintem németekből álló - 10-15 fős bringás túrázókkal találkoztam; az utóbbi időben egyre nagyobb népszerűséget szerzett a Szigetköz, felfedezték a szépségét. Ezen az úton haladva nem sokat láttam belőle, mert az úttól pár km-re láttam csak a Duna parti fasort, a többi irányban szántóföldek és falvak látszottak. Szerencsére itt már nem unatkoztam annyira, mert sűrűn követték egymást a falvak. Dunaszegen egy árnyas fa alatt egy jóleső banánt termeltem be. Darnózseli után hozzáláttam harmadik szendvicsemhez. Mivel nem annyira az étel, hanem a folyadék hiányzott, falatról-falatra erőltettem a számba a szendvivcset, mert szükségem volt az energia fedezésére. Az utolsó pár falatot visszacsomagoltam. A faluban vett 2dl-s üdítőt hamar felhajtottam. Mivel gyakran a torkomon vettem a levegőt, a szokásos - hirtelen lélegzetvétel okozta - köhögés ismét előjött. Mosonmagyaróvár felé és a szél elé fordulva az erőm és a kedvem is kezdett visszatérni - ismét 27-29km/ó-val forgattam a pedált. A városba érve útbaigazítás után Budapest felé indultam és kerestem a térképen jelölt leágazást Jánossomorjára, míg végül kitekertem a városból. Egy férfitől kértem segítséget. A rajzolt térkép alapján tán egy km-t visszatekerve megtaláltam a vasúti felüljárót, amin már jó úton indultam a Hanság irányába. A szél támogatásával jó tempóban tekertem, egy kicsit még az átlagomon is tudtam javítani. 1/2 6 után amint a sebességmérőre pillantottam, kiderült, hogy már 8 órája ülök a nyeregben. Jánossomorjáig sík, szántóföldekkel tarkított terepen haladtam, de a jó tempóm és kedvem miatt egyáltalán nem unatkoztam. Jánossomorja után is tudtam tartani a tempóm, így 1/4 7-kor a bringásoknak kijelölt mezőgazdasági úton megérkeztem a magyar-osztrák kerékpáros határ kis bódéjához.
Egy keveset beszélgettem a határőrökkel; kérdésükre elmondtam, hogy Budapestről jövök, hogy néha versenyeken is elindulok és mikor megkérdezték, hogy a mai napi miatt mennyit mutat a sebességmérő mosolyogva mondtam: 227,5km-t. Még azt is megkérdezték, hogy nem rossz-e egyedül tekerni egész nap. Igazat adtam nekik, de sajnos barátaim, ismerőseim nem tudják tartani a tempómat, így hát magányos bringás vagyok. Búcsúzáskor jó utat kívántak. Ausztriába lépve minden megváltozott. Nem messze az úttól egy fácánpárt láttam a közelben. Amerre haladtam, utam gyakran kísérte bringaút, amit egyenlőre a magyar emlékekből tanulva - hogy tele van üvegszilánkokkal - nem vettem igénybe. Wallern im Burgenland faluban csak egy rövid időre álltam meg, bekaptam pár falat sütit, hiszen rég óta nem ettem már. 18:53-kor, azután, hogy már több mint 11 órája elindultam és már több, mint 9 órát a nyeregben töltöttem, megláttam a soproni hegységet. Végre! A jó utakon haladva a falvak sűrűn váltották egymást és 19:22-kor már meg is érkeztem a Fertőd-Pamhagen-i határátkelőhelyre.
Míg megkaptam a pecsétemet, ismét váltottam pár szót a teljesítményem hallatán csodálkozó határőrrel. Azt hittem, hogy már csak 20-25km van hátra a szállóig, de utoljára még megnéztem a térképen, az eredmény: 33km, ami még több, mint egy óra. Elkomorodtam. Az az érzés, hogy pár km tekerés után végre anyuékkal találkozhatok és mesélhetek, sajnos ismét messzeségbe került. Hazafelé tekerve a megszűnő meleg hatására apró bogarak repkedtek a levegőben, fel kellett vennem a pulcsimat és a napszemüvegem. A szorosan épült falvakon már fáradtan tekertem át; Fertődön meg sem kerestem a kastélyt, Fertőszéplakon viszont nagyon tetszett az egymás mellett épült négy szép hansági ház. Mivel a Nap már egyre alacsonyabban járt, az foglalkoztatott, hogy vajon mikor és hol tudok egy jó naplementés képet csinálni esetleg a Fertő-tóval. (Végül elmaradt.) Hidegség után hirtelen hideg levegő csapott meg - tehát ezért ez a település neve. Balf előtt egy elágazáshoz érve döntenem kellett, melyik úton tekerek be Sopronba. A dombosabbnak tűnő út helyett én a főutat választottam, ami eléréséhez még le kellett küzdenem egy fél km-es emelkedőt. Olyan fáradt voltam, hogy már semmi sem érdekelt, egész nyugodtan visszaváltottam a legkönnyebb fokozatba, de még így is csak nehezen értem fel a dombtetőre. Kópházától már a főúton tekertem esti homályban, lámpát nem gyújtottam. Már csak 6 km volt hátra Sopronig, de ez nem dobott fel, álmosodtam, csak gyengén tekertem. Végül nehezen is de kibírtam a 6 km-t és 3/4 9-kor Sopronba érkeztem, de hiába reméltem, mégsem kaptam erőre a közelség miatt.
A remélt világítás helyett még a városban is sötét utakon kellett tekernem. Bár gyomrom üres volt és szükségem lett volna evésre, már nem akartam; hisz már csak 3 km választott el a céltól. Az egyik jelzőlámpához érve már olyan álmos és gyenge voltam, hogy megálltam és az út szélére leülve faltam be a maradék fél tábla Nestlé csokimat. Mikor már egy ideje ugyanazon az úton tekertem és többször is megnéztem a térképet egy ismerős utcára találva kereszteztem a vasutat, ismerős park mellett tekertem el. Már nagyon közeledtem a várva várt Honvéd utcához. Kérdésemre megtudtam, hogy már csak egy nagyon meredek emelkedő választ el a Solar Club Hotel épületegyütesétől, vagy pedig több km kerülő. Nehezen feltoltam a bringát és 1/4 10-kor begurultam a recepció elé. Egy egész nap mocskát és izzadtságát magamon hordva mentem be a recepcióra és üzentem anyuékért. A portás kérdésére - tudat alatt már örülve - megerősítettem, hogy tényleg Budapestről tekertem le oda. Hamarosan anyuék jöttek elém és mutatták az utat. A csomagokat levéve felvittem a szobánk elé a bringát, ahol még fáradtan is, de megsimogattam: Jól van, jól bírtad, örülök - mondtam neki. Mint egy élő halott vártam a meleg, friss vacsorát. Álmosan ültem a székemen és meséltem egy keveset: azt hogy ők nem is tudták, hogy más útvonalon jöttem. Néha rövid időszakokra le is csuktam a szemem. Mint megtudtam, már 8 és 9 órakor is lesétáltak az épületek elé várva engem, de hiába. Anyu javaslatára még vacsi előtt megfürödtem, és igaz nem születtem újjá, de legalább tisztán, viszont álmosan láttam hozzá a leveshez. A két pár virslihez nem nagyon füllt a fogam, inkább folyadékra volt szükségem. Fél órán belül fel is hajtottam legalább 6-7 dl folyadékot. A második virslit már a tálon hagytam: - Nem bírom megenni, nagyon álmos vagyok, megyek aludni! Jó éjszakát! 280km-t tettem meg, 10 és 3/4 órát töltöttem nyeregben.

Adatok:
Budakalász (5:34) - Sopron, szálloda előtt (1/4 10) TM: 10.44.58 DST: 279,69 AVS: 26,0 TR/D: 279,7 MXS: 52,9
Szintemelkedés: 200m