GYÖRGYI GÁBOR KERÉKPÁROS HONLAPJA

1995. május 24-30: Bringás "edzôtábor" Sopronban

4, 6. nap: Kerékpártúra a Rosalia hegységre és a Semmeringre

1995.május 27. Félnapos túra a Rosalia-hegység tetejére

1995.május 29. Hegyi túra Ausztriába, a Wechsel és a Semmering vidékére,
avagy Magyarországról a havas csúcsok közelébe

Reggel anyu - amint megkértem őket rá - ahogy felébredt, 1/4 6-kor ébresztett. Míg szendvicseimet kentem - néha ettem is, hogy minél hamarabb feltöltődjek energiával - nem is gondoltam a túrára, pedig már több hónapja erre készültem, mint idei egyik legszebb túrámra. Mikor anyuék megvették a "soproni egy hetet", szokásomhoz híven azonnal bringatúrákon törtem a fejem. Megterveztem pár környékbeli túrát, párat Ausztriába is. Legszebb és legmerészebb tervem a hegyek közé vezetett. Kijelöltem egy 230-250km hosszú útvonalat a Semmering környékén, át a Rosalia-hegységen (kb. 600m), Semmeringen (985m), Pfaffensattelen (1372m), Feistritzsattelen (1290m) és Sankt Coronán (844m). A szintemelkedést kb. 2600m-re számoltam. Hogy biztos legyek, hogy bírni fogom a megpróbáltatást, tavasszal szerettem volna egy 3000 m-es szintemelkedést tartalmazó túrát tenni a Pilisben, sajnos apu nem engedett el egész napra, így "csak" 1800m jött össze, 105km-en. Mielőtt elindultam volna Sopronba, már sejtettem, hogy egy keveset rövidíteni leszek kénytelen a megálmodott hegyi túrából, mert nem csak, hogy sok a hegy, de hosszú is. Miután teljesen kimerülten megérkeztem Sopronba, már tudtam, hogy drasztikusan megkurtítom a tervet, mert nem szeretnék még egyszer hasonló állapotban hazaérni, ha egyáltalán hazaérek. A Fertő-tavi túráról visszaérve megint egy picit elfáradtam. Bár utána két napig pihentem, a végleges terv 200 km-en 1600-1800 m szintemelkedést takart csak; útvonala: Sopron - Wiener Neustadt - Aspang - Sankt Corona - Gloggnitz - Semmering - Gloggnitz - Wiener Neustadt - Sopron.
Pár napja ilyen gyönyörű időben gyönyörködtünk a Schneebergben Mint egy expedícióra, úgy készültem a Nagy túrára, a túrára. Bekészítettem bringázáskor energiabombaként szolgáló két banánt, két Snickers csokit - ha elfáradnék - és mindemellett hét kis szendvicset és pár Mamika féle sütit. Mikor a csomagjaimat raktam a bringára, feltűnt, hogy az előző reggelekkel szemben nincs szél: hála Istennek. 6:32-kor nyeregbe pattantam és azt mondtam: "-Kezdődhet a túra! Irány a Semmering!"

A határig saját tempómat felvéve jól haladtam a szélcsendes időben. A határ (6:56) után is még a két nappal ezelőtt megismert úton gurultam át Klingenbachon, majd döcögtem át az útbontások miatti rövid köves szakaszokon. A legrövidebb utat választva, Zagersdorfon, Antaun tekertem Wiener Neustadt felé, majd Pöttsching felé fordultam. Az eddigi majdnem sík terep alig változott; lankás alig emelkedő utakon tekertem, néha jót gurultam. Útközben hiába kerestem a várva-várt fotótémát, a Schneeberget, kora reggel még pára ülte meg a tájat. Az elindulás után először Krensdorf falu végén álltam meg pihenni, közel egy órája tekertem már, 1/2 8 volt. Míg elfogyasztottam első banánomat és három vaniliás kiflit, nagyon élveztem amint még a laposan sütő Nap fényénél a gyerekek indultak az iskolabusz megállójába, pár percen belül a közeli házak kapujaiban megjelentek a 8-10 év körüli gyerekek, hátukon a hatalmas iskolatáskákkal. A falut elhagyva egy traktor tűnt fel mögöttem. Egy kellemes friss tempót (33km/ó) felvéve elkezdtem a játékot, a menekülést. Pöttsching városkában is megtartottam a pár száz méteres előnyömet, csak a lankás, kilométeres emelkedőn hagyott el. A kaptató tetején elhagytam Burgenlandot, Niederössterreich-be léptem(7:55). Kiérve a lombos erdőből megláttam Wiener Neustadtot, a mögötte emelkedő hegyeknek azonban nyomát sem láttam. Lankás lejtőn, majd sík úton pedáloztam Bécsújhely felé, ahova 8:05-kor a Lajta keresztezése után meg is érkeztem. A városközpontba részben a főúton, részben bicikliúton érkeztem; az S4-es és 54-es utak elágazásától 200m-re, a Főtéren, egy üzlet előtti árkád alatt egy padon foglaltam helyet, hogy megegyem első szendvicsem. Sopron óta jóformán alig pihentem - hisz Krensdorfban is csak állva falatoztam - így jól esett leülni. A jóízű falatozás közben az eddigi teljesítményemet vetettem össze a tervbe vettel. Még csak másfél órája tekertem és máris alig 8 óra után túl vagyok 38km-en. A tervezett 7 órás indulással szemben fél óra előnnyel indultam; ezt - jó tempómnak köszönhetően - egy órára tornáztam fel. A terv szerint csak 1/4 10-kor kellene elhagynom a várost.
"-Jó lenne tartani a tempót; ez esetben akár a tervezett előtt egy órával, azaz akár 6 órakor már Sopronban pedálozhatok." – kalkulálgattam. A tervet direkt úgy állítottam össze, hogy 7-re érkezzek meg, mert magamat ismerve abból úgyis 8 óra lesz. Wiener Neustadtot elhagyva apró buckákkal tarkított terepen közeledtem a hegyek felé, végre megláttam a párában a Schneeberget, az óhajtott fotó elmaradt. A térkép alapján láttam, hogy Bécsújhelytől, 265m magasról Aspangig, 498m magasra kell felmásznom; reméltem, hogy tényleg lankás folyóvölgyben. Már rövid öltözetben gurultam be a település meseszép vára alatt Seebensteinbe. A Pitten folyó völgyébe érkeztem, utamat már hegyek szegélyezték, így lemondtam a távoli Schneeberg fotójáról; legközelebb majd Sankt Coronán - gondoltam. 9 óra után átléptem az első 50km-t, túl voltam túrám első negyedén. A völgy bal oldalán egy szikla tetején egy várrom állt, a Türkensturz. Az egyre magasodó 600-900m magas hegyek közt egyre szebb úton autópálya vezetett, Graz felé. Miközben a szinte észrevétlenül emelkedő úton tekertem a folyóvölgyben, többször is csodálattal néztem a gyakran viaduktokon, a völgy oldalában elvezetett autópályát.
Aspang felé közeledve tekerés közben már gyakrabban nézegettem a térképtáskámon a térképet, az Aspangtól Sankt Corona felé továbbvezető utat tanulmányoztam, melyen háromszor is 10%-osnál meredekebb emelkedőt kell majd leküzdenem. Az egyik faluban egy gereblyéző nő töltötte tele örömmel a kulacsaimat finom, hideg vízzel. A Nap már magasan járt, több bárányfelhő is díszítette az égboltot, szelet viszont egyre gyakrabban éreztem a völgyben, szemből fújni. A Feistritz-i leágazástól már lankás emelkedőn hajtottam Aspangig, útközben egyre jobban éreztem a szembeszelet. Nem bosszantott, hisz tudtam, hogy a hegyek közt nem fúj a szél, így ezzel az akadállyal az elkövetkező 100km-en nem kell számolnom. 10:03-kor megérkeztem a már 498m magasan fekvő Aspang am Markt-ba, ahol - hogy tartsam az egy órás előnyöm - megállás nélkül kanyarodtam a híres üdülőhely, Sankt Corona felé. Kiérve a kisvárosból egy pillanatra felvillant előttem a Wechsel 1743 m magas csúcsa, majd megkezdődtek az emelkedők.
A legutolsó fenyves melletti lapostetős, osztrák házakkal szemben egy erdőszélen egy nyírfa által árnyékolt padnál álltam meg enni. Éppen csak párat haraptam a szendvicsemből, amikor egy harmincas srác tekert el felfelé egy MTB nyergében. Jó lenne majd beérni - gondoltam. A következő és egyben utolsó banánom betermelése után 1/4 11 után - közel egy órával a tervezett időm előtt - nekivágtam az eléggé - szerintem 6-8-10% - meredek emelkedőnek. A 844m magasan domboldalra települt Sankt Coronáig 7 km emelkedő várt rám. Néha napon, néha jóleső lombos, vagy fenyőerdő árnyékában izzadtam az emelkedőn. Nagyon gyakran töröltem az arcomon megjelenő cseppeket, hamarosan előre is kötöttem a sisakot, hogy jobban tudjam szellőztetni a fejem. A völgy oldalán tekerve néha a fák közül megpillanthattam a szembülső Wechsel magasbavesző csúcsát. Előre nézve szép, fenyőillatú hűs erdei szakaszok is vártak, az emelkedő viszont nem enyhült. Bár keményen pedáloztam, nagyon élveztem a természet közelségét, illatát. Hamarosan pedig a MTB-os srác is feltűnt előttem. Egy pár házas települést követően egy napos szakaszon értem egy árnyas parkolóhoz, ahonnan szép rálátást kaptam a szemközti Wechselre és fenyvesre. Többszöri magyarázás után a parkolóban ülő bácsival megörökítettem magam. Néha már a 7km-ből hátralevő távot számoltam. Továbbra is lüktető fejjel kapaszkodtam a hol árnyas, hol napos úton; néhol egyre nagyobb rálátást kaptam a szembülső alpesi mezőkre, sőt Sankt Corona is felbukkant a dombtetőn. Még 1,5km volt hátra amikor házak közé értem. Bár Sankt Corona virágos üdvözlőtáblája fogadott a település elején, ezek még csak Unternberg házai voltak. Míg pár percet, pihentem hálát adtam, hogy élvezhettem a mai elsőként árnyékot adó felhő hűsét. A 844m magasan fekvő Sankt Corona első házai közé 10:50-kor már sík úton érkeztem, a falun gyorsan végigkerekeztem, csak az utolsó, Fernblick panziónál álltam meg, ahonnan tegnapról már ismertem a szép kilátást, a havas Schneebergre. Sajnos csak homályosan engedte magát láttatni; a szomszédos Semmering és Rax fölött is sűrűn szálltak a felhők. Csalódottan állapítottam meg, hogy tegnap volt mázlink a tiszta idővel és ma, amikor egész nap élvezem a friss osztrák legelők és fenyvesek illatát, sajnos kissé párás a levegő. A panzió padján pihenve ettem két szendvicset és mikor hirtelen a Nap megsütötte a csúcsot, azon nyomban pattantam és katt - kész a fotó. Míg falatoztam, az elmúlt kellemes kilométerekre gondoltam: Ma eddig már 500+350m szintet küzdöttem le az elmúlt 80km-en, mindezt meseszép, felejthetetlen alpesi tájon. A tegnap megismert, meredek, jól bedöntött szerpentinen szemüveget viselve gurultam le, 45km/ó-s tempóval, 7 percen át. Az egyenesekben 50-60km/ó-val is repesztetem, minél áramvonalasabb alakzatot felvéve, a hajtűkanyarokat viszont 25-35km/ó-val vettem be. A gyors száguldás közben csak néha vethettem egy-egy meseszép pillantást a környező tájra. A 7 perces száguldás után a 581m magasan, a Feistritz völgyében települt Kirchberg am Wechselbe érkeztem: -Jó használatot tett a szemüveg! - gondoltam. Az elmúlt 7 perc alatt 5km-t gurultam, ezalatt 263m-t ereszkedve. Utam a lankás, nyitott völgyben folytattam a szomszédos Otterthal (619m) felé. A faluba érve - kulacsaim ürülésének okán - figyeltem az udvarokat, hogy valakitől vizet kérhessek; már Gloggnitz felé kanyarodtam mikor az egyik utolsó házban kérésemre egy néni örömmel töltötte tele kulacsaim. Egyikbe a szokás szerint máris beleejtettem egy Plussz tablettát - mióta kipróbáltam, bevált: jobban bírom a folyadékveszteséget, mert az ásványi anyagokat ezzel pótlom. Ahogy általában lenni szokott, a néni örömmel segített, rövid beszélgetésünk során büszkén, de kicsit félve mondtam el, hogy a Semmeringre megyek, majd vissza Magyarországra.
Otterthalt elhagyva többnyire napos és meredek (kb. 8%) úton kapaszkodtam Schlagl felé. Nem voltam fáradt, keményen, pont megfelelő fokozatban forgattam a pedált, hajam izzadtságtól csillogott. A 4km-es emelkedő tetejére 750m-re 11:56-kor értem; Schlagl falucska pár háza között gyorsan átgurultam. A hegyecske túloldalán pedig még közelebbről bukkant elő mai utitársam, az oly sokszor emlegetett Schneeberg; előtte Wartenstein vára díszítette a tájat. A meredek lejtőn gyorsan begurultam a 457m magasan fekvő Gloggnitzba, útközben nagyon figyeltem, kerestem az ideális fotózóhelyet. Mivel nemrég, Sankt Coronán ettem, nem álltam meg, hanem, hogy tartsam az egy órás előnyömet, elindultam a lankás emelkedőn a 985m magas Semmering-hágó felé. (A terv szerint Gloggnitzot 1/4 2-kor kellene lehagynom; még csak 1/4 1 volt.) Lankásan a völggyel együtt emelkedő úton tekertem Schottwien felé, kis falvak elhagyása után egy sziklaszoroson hajtottam át majd megláttam a tegnap csodálatot kiváltott viaduktot, legalább 100m-rel a fejem fölött. Amint egyre inkább a viadukt alatt tekertem fel, többször is néztem föl a két hegyoldalt összekötő, kb. fél kilométer hosszú viaduktra. A házakat elhagyva közepesen meredeken kapaszkodtam tovább, az út eltávolodott a viadukttól, így az emelkedőn távolodva egyre szebb rálátást kaptam a viadukt környékére. A természet és a technika harmóniája volt ez. Amint kényelmesen pedáloztam az emelkedőn, néha visszapillantva úgy döntöttem, hogy végre megállok már, mert egy ideje az első fékem nem ugrott rendesen vissza; biztos elkopott a fékpofa - gondoltam. Elővettem kb. 3kg-s szerelőcuccomat és meghúztam a bowdent; azonban így sem stimmelt. Ezt követően már többedszerre állítottam be a féket, amikor észrevettem, hogy a fékrugó megrepedt és hamarosan eltörik. Ez annyit jelent, hogy fékezni szerencsére tudok, de fékezés után a rugó nem nyomja ki a fékpofákat, így ezt nekem kell majd megtennem a hátralevő 100km-en - mértem fel helyzetem. Nem ijedtem meg; a történt eset ellenére egy Snickers bekapása után folytattam utam a hegyek közé, ahol bizonyára a lejtőkön gyakran szükség van a fékre.
Napos úton tekertem a meredek emelkedőn, a táj azonban kárpótolt. Legelésző tehenek mellett pedáloztam el lassan, majd házakat elhagyva utam éles fordulatot vett és bár továbbra is meredeken emelkedett, viszont most már bármelyik pillanatban gyönyörködhettem a viaduktban és sziklás környében, sőt mögötte már a havas Schneeberg is feltűnt. Maria Schutz-ban már könnyebben tekertem át, alig emelkedett. A házakat elhagyva lankásabb, de Naptól meleg úton tekertem, a hágó felé közeledtem már. Hamarosan egy elágazáson tekertem át és folytattam utam a völgy túlsó oldalán. Egy lassan haladó tekerautó mögött egy rövid ideig 30-32km/ó-val tekertem, majd elengedtem. Már sem a Schneeberget, sem a viadukt környékét nem láthattam; azonban egyre közelebbről szemlélhettem a 985m magas Semmering-hágót, ahova tartottam. Kényelmesen kerekeztem fölfelé, a völgy túloldala fölött, ahol eddig tekertem feltűnt az 1523m magas Sonnwendstein, tetején valamiféle adótorony magasodott. Már csak néhány kanyar lehet hátra - gondoltam. Kellemesen tekerhettem a lankás hegyoldali úton, néha árnyékot is élvezhettem. Amint kitekintettem a fák közt, már nem tűnt sokkal magasabbnak a hágó. A meredeken leszakadó hegyoldal tövéban hajtottam, elhagytam a breitensteini leágazást, amerre a hazafelé vezető utat néztem ki. Az utolsó kilométeren már azt számoltam, hogy mikor érek a hágóra; jó lenne 1/2 2-re fent lenni. A településre, Semmering-Kurort-ra már megérkeztem. Pontosan 13:30-kor értem fel túrám legmagasabb pontjára, a 985m magas Semmeringre. Időelőnyömből viszont a szerelés és egyéb megállások miatt már fél órát vesztettem. Kulacsaim üresen álltak a helyükön, sürgősen víz után kellett néznem. A szállódákban, panziókban nem illik vizet kérni, a közeli Agip benzinkút viszont pompásan megfelelt a célnak. A nyeregből leszállva egyből kulaccsal a kezemben mentem a mosdóba. Jól teleittam magam, lehűtöttem az arcom. Mire azonban a másik kulaccsal is visszamentem, a benzinkutas már bezárta. Ahogy meglátta, hogy kezemben a kulaccsal tanakodok, megszólított és amikor megtudta, hogy csak vízre van szükségem mosolyogva adta oda a kulcsot. A tegnapi élmények alapján a legszebb ebédlőhelyet választottam ki, a Panorámaloipének azt a padját, ahonnan az egész Semmering vidéket, a Schneeberget, a Raxot, de még a viaduktokon és alagutakban tekergő piros vonatot is látni.
A Hochstrassén indultam el, szép panziók között és a híres Panhans hotel alatt vezetett nagyrészt sík utam, aminek végén megérkeztem a Panorámaloipe kiindulópontjához. Lassan, óvatosan tekertem a meredek hegyoldalban vezető 2m széles köves úton. A pad szerencsére szabad volt. Az alattam elterülő mesébeillő tájban gyönyörködve láttam hozzá negyedik szendvicsemhez. A maradék süti elfogyasztása után letörtem a fékrugó használhatatlan felét, majd mikor feltűnt a színes vonat a viadukton ugrottam és kattintottam. Kb. 1000m magasan lehettem.
A hágóra visszaérve 1/4 3-kor nekivágtam a lejtőnek; már csak negyed óra előnnyel. Rövid gurulást követően lekanyarodtam Breitenstein felé.Rövid gurulás után egy elágazáshoz értem. A sok írányítótábla miatt térképpel a kezemben tíz percig azon tanakodtam, hogy merre kell vajon mennem. Emelkedőn folytattam utam a Semmering-hegy alatt, a vasút fölött. Néha alulról a zakatoló vonat hangját hallottam. Nagyrészt erdőben haladtam, majd egy réten gurulva elgurultam a Semmering-vasút egy szép viaduktja alatt. Útközben a fékezések után a fékpofa az eltört rugó hiányában az abroncshoz tapadva maradt, így minden alkalommal ki kellett azt húznom. Egyre mélyebb völgyben gurultam, mindkét oldalról az üde zöld rétek fölött az erdőben sziklák emelkedtek. Breitenstein után mély szurdokvölgyben (foto) gurultam már lankás lejtőn, néhol csak egy út szélességnyi hely volt a két, legalább 50m magas sziklafal között. Később az úttól nem messze, már 100-200m magas sziklafalak tornyosultak. Nagyon lankás úton érkeztem Schottwienbe, ahonnan már az ismert, jó, széles úton gurultam Gloggnitz felé. A városi építkezéseket elhagyva rövid szakaszon pár esőcsepp hullt rám; mögöttem szürke bárányfelhők közeledtek. "- Jó lenne az eső elől elmenekülni!" - gondoltam és megállás nélkül tekertem tovább. A fék viszont egyre gyakrabban, apró zökkenések miatt is az abroncshoz ugrott, így meg kellett állnom. Csavarhúzásokkal is próbáltam javítani a helyzeten, de úgy éreztem nem sikerült. A várost elhagyva tovább szemerkélt az eső, így - gondolván, hogy pillanatok alatt eláll - egy benzinkútnál megálltam és egy fa védelme alatt - időkihasználás végett - hozzáláttam a következő szendvicsemhez. Tíz perc múlva azonban erősödni kezdett, így felöltözés után a kutak védelmét szolgáló fedél alatt húzódtam meg. A közeledő vihar azonban szelet is hozott, így az esőpermet elől nem kaptam védelmet. Gyorsan felvettem az esőkabátom, de a lábam szára - hosszú nadrágban - és az egész bringám a csomagokkal együtt már vizes volt. A további megázás, megfázás elkerülésére a benzinkút kis épületébe kéredzkedtem. A benzinkutas előbb a kamrában ajánlott helyet, de mivel nem találtam, így gyorsan a kis helyiségbe menekültem, a víztől csöpögő bringámat az előtérben helyeztem el.
Csak keveset beszélgettünk, arról, hogy honnan jövök és hova megyek. Míg az - ablakon át látttam hogy zuhog - eső elmúlását vártam, a bringanadrágos lábamat a befűtött kályha mellé rakva szárítottam. Egyre több ember húzódott meg az épületben. Előfordult, hogy tán hatan voltunk a helységben, egyikük, egy motoros még cigizett is. Míg bent melegedtünk, a benzinkutas srácnak néha a zuhogó esőbe kellett kimennie, kiszolgálni; az esernyő nem sokat használt. Mikor a megázott farmerját melegítette, a kályhához érintve kicsit megégett, füstölt. Míg vártam a nyári zápor (reméltem) végét, a srác a megkezdett chips végével kínált. Az eső egy óra múlva csendesedett, majd hamarosan elállt. 1/4 5 tájban már gyakran az ajtón kilépve kémleltem az égboltot, az eső még csepergett. Azt kezdtem számolni, hogy mikorra érnék haza: 1/2 8 - 8 óra. Mikor ezt a benzinkutasnak is elmondtam, elképedt.
Miután mindent nagyon megköszöntem 16:25-kor víztől csicsogó úton vágtam neki a hátralevő 67km-nek. A reggeli tervvel szemben már 3/4 óra hátrányba kerültem. Eleinte lassan tekertem 21-23km/ó-val, hogy ne csapjam magamra a vizet. Tán 2km múltán már kevésbé vizes, majd már száraz úton hajtottam, egyre gyorsabb tempóval: 34-36km/ó. Az egy óra pihenés jót tett. Felfrissülten tekertem át a falvakon, élmény volt, hogy ilyen sokáig, ilyen jól haladtam. Gyenge hátszél támogatott, az út észrevehetetlenül lejtett. (Neunkirchen(371m) és Wiener Neustadt(265m) között a szintkülönbség : 106m) Az idő sem volt már meleg, az esőtől lehült, fátyolfelhő borította az eget; én hosszú bringanadrágban és pulcsiban tekertem. Neunkirchennél kiértem a völgyből és a várost elhagyva egy szép telepített erdőben vezető nyílegyenes úton tekertem egészen Wiener Neustadtig, pihenni nem volt kedvem megállni. Örültem, hogy tudom tartani a sebességemet, még mindig 33-34km/ó-val pedáloztam. Félúton Bécsújhely felé, a két várostól kb. 8-8km-re már azon gondolkoztam, hogy nem kellene-e lassítanom és abbahagyni a közel egy óraja tartó iszonyú tekerést. Szerencsére nem sikerült meggyőzni magam, így indulásomtól a városközpontig a 25km-t 3/4 óra alatt tettem meg. A reggel megismert padok egyikén ettem meg másfél szendvicset. 1/4 óra pihenés után 1/2 6-kor indultam tovább. (Már csak 1/2 óra hátrány) Mivel irányt változtattam, csak 26km/ó-val hagytam el a várost. Neudörfl-ben - mivel kulacsaimból már nem olthattam szomjam - az utolsó házak egyikében vizet kértem. A néni kérdésére elmondtam, hogy hol jártam és, hogy hova megyek még. Elmondtam, hogy eleinte meleg volt, majd esőt is kaptam. Odahívta a férjét, akivel magyarul is válthattam pár szót.
Pöttsching előtt a lankás emelkedőn jó erőben tekertem fel, kellemes, hűs időben pedáloztam a fák közt. A reggeli utamon tekertem, de visszafelé. Krensdorfon már a pulcsimat is levettem, a Nap halványan sütött át a felhőkön. A jó tempómat Antau felé is tartani próbáltam. Végre kezdtem már érezni, hogy közeledek Magyarországhoz. Már azt kezdtem számolni, hogy mennyibe kerülne ha innen kellene autóval hazavitetnem magam: 750Ft - 600Ft. A szokásos útjavítások után nekivágtam a jól ismert klingenbachi, 2km-es emelkedőnek. Kicsit fáradtan, de egyre nagyobb honvággyal fűtve küzdöttem le a magasságot. Miközben egyre haladtam a házak közt, azon gondolkoztam, hogy milyen jó lenne 7 órára a határra érni. 18:59-kor magyar felségterületre érkeztem. Megkönnyebbültem, mert innen már könnyedén felhívhatom a szállodát, ha bajba kerülnék. Örültem, amikor a fiatal határőr feltette a már megszokott kérdést, hogy hol jártam és mennyit. "-Sokat, 200km-t" - mondtam. Hogy energiával biztosítsam az utolsó 15km-t, megettem a szendvicsem maradék felét. Jól esett a magyar hirdetőtáblákat olvasni és a szokásosat: Magyar Köztársaság. Örültem, hogy már ismét hazai utakon tekerhettem - csak az utak maradtak volna osztrák minőségűek és a vezetők pedig türelmesek, mint a határ túloldalán tapasztaltam. Bár a zászlókat velem szembe lengette a gyenge szél, 28km/ó-val tudtam tekerni, Sopron látképe hívogatott. Élveztem, hogy ilyen hegyi túra után is komolyabb fáradtság nélkül kerekeztem; 19:14-kor, mikor átléptem a 200km-t, a levegőbe suhintottam. Már a célegyenesben haladtam és nem érdekelt, hogy túl korán örülök-e, vagy nem. Két perc múlva pedig újabb határt léptem át: a Semmering-hágó óta csak 3 órája tekertem. Már azon gondolkodtam, hogy jó lenne 1/2 8-ra hazaérni. 19:18-kor már Sopronban jártam. Mivel már harmadszor tekertem keresztül a városon, könnyedén, gyorsan megtaláltam a hazafelé vezető utat. Már csak a meredek emelkedővel kellett megküzdenem. Várakozásomon felül teljesítve már 19:27-kor megérkeztem a Solar Club Hotel parkolójába.
Mikor már a házunk elé gurultam, hangosat fütyültem a levegőbe. A finom vacsora előtt pihenve állapítottam meg, hogy igazán szerencsésnek mondhatom magam, mert az egy hetes jó idő alatt sikeresen teljesítetem mind a három túrámat. A mai túrával kapcsolatban pedig rájöttem, hogy valószínüleg az előző napi pihenés sokat segített; úgy éreztem, hogy még 500-700m szint bennem volt.

Adatok: indulás: 6:32 Sopron
[...] Aspang am Markt, központ TM: 2.37.56 DST: 71,50
St Corona, Fernblick panzió TM: 3.11.34 DST: 80,36 SAV: 15,8
Kirchberg am Wechsel TM: 3.18.13 DST: 85,34 SAV: 45,0
Otterthal, leágazás TM: 3.29.54 DST: 89,57 SAV: 21,6
Schlagl, hágó teteje TM: 3.43.16 DST: 92,83 SAV: 14,6
Gloggnitz, becsatlakozás TM: 3.50.33 DST: 97,33 SAV: 37,1
Semmering hágó TM: 4.41.28 DST: 111,79 SAV: 17,0
Panoramaloipe, pad TM: 4.51.01 DST: 114,65 SAV: 18,0
Semmering hágó TM: 4.58.42 DST: 117,27 SAV: 20,4
[...] magyar-osztrák határ TM: 7.43.20 DST: 195,71 SAV: 25,6
Solar Club Hotel TM: 8.04.25 DST: 204,82 SAV: 25,9
Összesen: AVS: 25,36 MXS: 61,1 TR/D: 205,53
Átlagsebesség, lassú tekerés nélkül: AVS(196,02 : 7.37.37)= 25,7

Szintemelkedés: 150 + 250 + 350 + 170 + 530 + 100 + 150 = 1700m

Az elmúlt 6 nap alatt 775,71km-t tekertem= 129,285km/nap