2006. júli 26. szerda – 1. nap: Vonattal, autóval Cuorgnéba
Pár óra alvás után hajnalban keltem, hogy a kora reggeli vonattal Szombathelyre utazzunk, ahonnan Balázzsal együtt, hármasban autóztunk a Francia-olasz Alpok vonulatához, Cuorgnéba. A vonatra már egy másik bringatúrázó is elhelyezkedett, félúttól vele is megismerkedtünk: Zétényi Andrásnak hívják és a Dolomitokba illetve a Júliai Alpokba készült szintén málhás bringával. Kellemes meglepetés volt, hogy egy-két információ után – mivel járt már a honlapomon - megsejtette, hogy Györgyi Gábor vagyok.
Az osztrák határ után végre nappal is megcsodálhattam a Tarvisiót követő völgyet; szép volt! Udinénél értünk ki a síkságra, a hőmérséklet is egyre följebb szökött. 3-4 órányi unalmas terep várt ránk; csak a rekordmeleg (37,5 fok) tudott minket izgalomba hozni. Brescia környékén váratlanul felhők alá értünk, melyből zivatar is lett; a hőmérséklet fél óra alatt 19,5 fokra esett vissza. Sajnos 1-2 órával korábban, Milano környékén kiderült, hogy a hűtőfolyadék néha (nem mindig) szivárog, így többször meg kellett állnunk; Balázs telefonon a szerelőjétől is kért tanácsot.
Kisebb eltévedés után 22 óra tájban, illetve az eső miatt is lemondtunk arról, hogy kempingezzünk, így végül Cuorgnéban kerestünk és találtunk szállást hármunknak 80 EUR-ért. Éjfél után, fél egy körül oltottunk lámpát, viszont a komoly másnapi túra miatt 6 óra alvásra volt csak lehetőségünk.

2006. júli 27. csütörtök – 2. nap: Cuorgne – Colle Nivolet (2612 m) – Sparone – AUTÓ – Torino – Villafranca = 163,52 km + 2280 m szintemelkedés
Mivel én – és csatlakozva Péter is – egészen Cuorgnétól akart a 2612m magas Nivolet hágóra feljutni, Balázzsal abban maradtunk, hogy útközben találkozunk. Ő kihagyta az unalmasabb alsó völgyszakaszt és autóval ment fel a kb. 1500m-en fekvő, de 35 km-rel bentebb levő Ceresoléig; ott pattant nyeregbe. A recepción szerencsére sikerült megbeszélni, hogy visszatértünkig cuccaink nagy részét ott hagyjuk így én is csak kb. 5 kg cuccot vittem magammal. Az elmúlt esti esők után gyönyörű kék eges, napsütéses idő lesz. Úgy tűnt, hogy a tavalyi hidegfront és naplemente miatt be nem fejezett hágómászást („kudarcot”) most korrigálhatom. Az első 20-30 km-n lankás emelkedőn jó tempóban haladtunk, a táj valóban még nem volt érdekes; nyoma nem volt a bentebbi havasoknak. Noascában (1058 m) pár falat és szusszanás erejéig megálltunk, majd következhetett a meredek szakasz és az alagút. Csináltunk klassz fotókat, filmet; az alagútban pedig minimális megállással eléggé erős tempóval siettünk végig. Péter nem akart megállni felöltözni, inkább sietett, én meg felöltözés után üldözőbe vettem és be is értem. Kiérve a sötétségből, a tavalyi évi lehűlés után örömmel konstatáltam, hogy fent is jó maradt az idő.
Ceresole Reale után többször gondoltam az elmúlt évi esti tekerésemre és a hidegre; ezzel szemben 2006-ban, nagyon kellemes időnk volt, sőt…. Nem egyszer tűnt fel, hogy sietünk….. pedig nem volt miért. A későbbiekben – mivel nem éreztem igazán formában magam – inkább magamra maradtam; lazábbra, nézelődősebbre fogtam magam. 2100m körül, egy kanyarban épp azt örökítette meg, ahogy vizet locsolok a fejemre: meleg volt! Itt már túljutottam azon a szinten, ameddig 2005-ben jutottam. A táj egyre szebb lett. Néhány rövid szerpentin után értünk fel a várva-várt duzzasztott tóhoz, amely tópartjára sajnos nem lehetett lemenni; építkezés miatt lezárták. A tó amúgy is koszos, szürke színű volt. Kb. egy kilométer múlva viszont már egy üde kék színű tó akadt utunkba, ember sem volt a környékén, így meg lehetett ejteni a fürdőzést. A víz sem volt hideg.
Meglepő volt, hogy e tópart környékén – azaz kb. 2300 m magasan tudtunk utoljára kortyolni; elfogyott a vizünk. Kíváncsian vártuk, merre tekereg még az út, melyik nyereg lesz a Nivolet. A táj közben csodaszép lett: havas hegyek, kék ég, vízesések és a kék, illetve távolabb, szürke tó alattunk, na és jól látható szerpentint is meg kell említeni. A sok gyönyörűség miatt annyit fotóztunk, hogy ekkortájt szinte már lemondtam a 18 óra környéki Torinóba érésről… „csak lesz utána is vonat Fossano / Cuneo felé.” – reméltem. Odafent Balázs már várt ránk. Végig is gondoltam és a legszebb három hágó közé soroltam ezt! Balázs időközben felajánlotta, hogy kocsival elvisz minket Torinóba, ám azt beszéltük, majd Cuorgne környékén találkoznánk. A szállodánál való összecuccolás után 19 óra tájban értünk Torinóba, ahol Balázstól egy parkolóban vettünk búcsút. A kocsi problémája miatt lemondta a svájci autózást, bringázást; úgy volt, hogy elautózik Ausztriába és ott, hazához közel tekereg majd…. Végül nem így lett. Torinóban egész jó volt a bringás közlekedés; többször haladhattunk buszsávban, de legtöbbet szervízúton. A Torino Porta Nuova pályaudvaron csalódottan láttam, hogy aznap már nem megy bringaszállító vonat Fossano felé, így padon vacsizás után vágtunk neki az éjszakának; mondván: nem volna rossz kb. 50 km-t tekerni másnapi célunk, a Preit hágó felé. Eleinte még csalódott voltam, hogy vonat helyett akár 11-ig, vagy utána is tekerünk; ám végül nem volt rossz a sötétben való tekerés. A második órára kissé tompultam, monotonná is vált; végül nekem kellett erősködnöm, hogy én tuti nem tekerek újabb órát, így végül Villafranca környékén vadkempingeztünk. Fél 2 – 2 körül tértünk nyugovóra.

2006. júli 28. péntek – 3. nap = Villafranca – Dronero – Ponte Marmore – Colle Preit (2083 m) – Ponte Marmora – Cuneo = 141,38 km + 1919 m szintemelkedés
Ami a napi célt és az időjárást illeti, megnyugtattam Pétert: "-Ma nem fog esni; elintéztem!” További 2 órát még síkon kellett tekernünk, mire a hegyek közé értünk. Az idő megintcsak szaladt (rá kellett jönnöm, hogy néha bringák őrzése miatt minden dupla annyi ideig tart, mint ha az ember egyedül túrázik), így már reggel 11 óra tájban tartottam tőle, hogy nem érjük el este a Torinóba tart vonatot, így onnan Salbertrandba sem jutunk el. Dronero után vadregényes kanyonban, máshol mély szurdokvölgyban hajtottunk, miközben két rövid zápor is elkapott bennünket, mely – bár evésre is kihasználtuk – 15-20 percet elvett tőlünk.. Időközben egy megfelelő helyen cuccaink nagy részét bokrok mögé rejtettük, hogy ne kelljen magunkkal a hágóra felcipelni. Péter jó ötlete volt! Ponte Marmoránál kezdődött a meredek hágóút és perceken belül az újabb eső is. Eleinte még elszántan hajtottunk, normálisan optimista voltam: „-Mit nekünk az eső, 4-6 km-t (fél – háromhegyed órát) ázunk, ám utána úgyis kitisztul. Ezzel szemben Marmora (1283 m) után ahogy picit ráerősített az eső, Péter pedig az esőcucc alól a pólót levenni állt meg, már azon morfondíroztam: nem kéne a faluban az eső végéig meghúzódni ? Nem nagyon akaródzott esőben, egyre hidegebben 2000m fölé menni. Az eső végig esett, dörgött és villámokat is gyakran láttunk, igaz nem a közvetlen közelben csapott le. Volt egy hangulata, szürke időben, égzengés mellett hegyek között tekerni! Teljesen csendes, klassz úton haladtunk; autóval alig találkoztunk. Nagyon rövid lankásabb rész után, 1500m felett szinte kevéssé az eső, inkább a 10-14%-os meredekség foglalt le bennünket, ám időközben az eső is gyengült; sőt 1800m felett, már csak szitált. A hosszan nehéz meredekség komoly erőpróba volt; ráadásul azután jött még az utolsó 2 km-n a kb. 16-18%-os meredekség, ahol én 5,4 km/ó-ra is lelassultam, Péter pedig inkább a tolás mellett döntött. Kétségtelen, hogy fotózás után még így is elég lassan értem utol, ám végül mégis sikerült ezt a hágót is bringanyeregben leküzdenem, ahogy eddig az összeset, ahol jártam. Mire felértünk, az eső elállt, az ég tisztulni kezdett. Elvileg nem terveztünk hosszú időzést, inkább gyors öltözést és a melegebbe visszaereszkedést, ám fent egy tanyát találva, Péter indíttatására betértünk melegedni, pár falatot enni (helyi készítésű sajtot, felvágottat, kenyeret). Jó döntés volt; bent kandallóban égett a tűz.
Lejtőzés után Ponte Marmorától már kitisztult ég alatt, igazán kellemes időben gurultunk, hajtottunk Cuneó felé a lankás völgyben. És a csomagjainkkal sem lett gond; megvoltak mind. A sikeres hágókaland nagyon feldobott mindkettőnket; jó kedvvel tekertünk tovább; ráadásul sikerült is éppen naplemente végére Cuneóba érni. Visszatértem a jó emlékű, nagyon szeretett Fausto Coppi granfondo városába. A kempinget nehezen találtuk meg, alvásra megintcsak 11 óra után került sor. A kinézett korai, 7:25-ös – Torinóba tartó - vonat miatt ráadásul 6:08-ra állítottam a mobilom ébresztését.
2006. júli 29. szombat – 4. nap = Cuneo – VONAT - Salbertrand – Susa – Col Mont Cenis (2083 m) – Col du Petit Mont Cenis (2183 m) – Susa – Salbertrand = 117,48 km + 2758 m szintemelkedés
Korai kelés után majd „kiadtam a katonaságnál mondott jelmondatot: „-Pörögjenek fel, mint a flexkorong!” Sikerült. 50 perc alatt már felmálházott bringáinkat tóltuk a 7-kor nyitó recepcióhoz. A srác 3 perc késéssel érkezett és nyitotta is az irodát, nyugodtan vártam ki a fizetést, majd robogás után a vasúti pénztárnál sem idegeskedtem, azt hittem bőven van még időnk. Csak a peronon tudtam meg: 10 perccel rosszul emlékeztem a vonat indulására, azért voltam nyugodt. Valójában 7:25-re ért oda.
Kellemes vonatozás után ? 9-re értünk Torinóba, maj szerencsésen gyors csatlakozás után 9 után már vonatoztunk is Susa, Salbertrand felé. Susa után annyira lefoglalt bennünket az alagutak, viaduktok nézése, fotózása, hogy végül nekem kellett hirtelen figyelmeztetnem: „-Bármikor megérkezhetünk Salbertrandba!” – és szinte már lassított is a vonat. Gyorsan összeszedtük cuccainkat és éppen le tudtunk szállni.
Vásárlás, majd a 3 km-re levő kempingben való sátorállítás után én ? 1-kor indultam el a 2083m-es Mont Cenis és a 2183m-es Petit Mont Cenis hágókat megcélzó túrámnak, míg Péter valamivel utánam indult a Mont Chaberton hegyre, mely arról nevezetes, hogy elvileg endúró motorosok is járnak fel a 2600m feletti hágóra, ill. a 3136m-es csúcsra, ahol vár, erődítmény áll!!
A Susáig várt lejtőzés sík, illetve 2-3 km-es emelkedővel kezdődött, ám utána többnyire lejtett. Az utolsó 3-4 km-en érkeztem csak vissza a kánikulába, Susában már meleg nyár fogadott. Az 1583 m-es szintemelkedésű hágóút alsó kb. 8 km-e így kedvetlenül, unalmasan telt: izzadtam és a forgalomnak sem örültem. Amint fentebb hűlt a levegő és a táj is kellemesebb időt sugárzott, úgy kedvvel „teltebb” a tekerés. Kb. 1400m magasságban motoros jelezte a forgalomnak: „-Óvatosan, figyelmesen!” 3-400m múlva egy társa feküdt az út szélén a fűben; motorját összetörte. Ahogy száguldoznak, szlalomoznak, minden bizonnyal csak magát okolhatta érte; nem is sajnáltam picit sem. Tapasztalataim azt mutatták, hogy a motorosok 70-80%-a nem tartja be a KRESZ-t, sőt egyesek még másokat is veszélyeztetnek.
Picit morcos is lettem: Mikor ők szabálytalankodnak, még nekik van pofájuk arra kérni, hogy figyelmesen vezessünk, vezessenek az autósok? Hisz az autósok úgy is szoktak menni! Kb. 1600m magasságban – meglepő módon nem a hágón – értem át Franciaországba. 1700m táján 3 km szerpentinezve haladt, aminek végén előbújt a Mont Cenis tó duzzasztógátja is. 2050m-ről csodás kilátás nyílt a tóra, és a környező hegyekre. A folytatásban az út hágóig hullámzott. A sok szépség itt is annyi fotózásra, filmezésre késztetett, illetve nem is éreztem bombaformában magam, hogy végül lemondtam még a Mont Cenis túlsó oldali legyőzéséről (600m szintemelkedés) is, már csak a Petit Mont Cenisre akartam feltekerni. A tó melletti ajándékboltok egyikében hágómatricákat, visszaúton másikban – nehogy kevés legyen a kaja a hazaútra – szendvicset (3,5 EUR) és croissonokat vettem.
A 2183m m magas Petit Mont Cenis hágóra csendes, hol sík, hol közepesen meredek – napsütötte - mellékút vezetett fel. Többek is a környékre mentek fel piknikezni, pihenni. 3-4 km után már-már azt hittem, hogy felérek és ott lesz a tábla a nyeregben, ám meglepetésemre ott még egy sík, 1,5 km-es mezei szakasz következett. Az aszfaltút egy házikóhoz vezetett, melyet elhagyva, 20 m köves út után találtam rá a Petit Mont Cenis hágótáblára.
A hazaúton sok időzésre nem volt módom; szerencsére sikerült is felpörögnöm a tekerésre, igyekvésre. Susáig lefelé, a lejtőn gurulás közben elmajszoltam a szendvicset, majd jöhetett a 600m szintemelkedés. A naplemente közeledtével, illetve a kellemes időjárásban lendületesen, jó formában, élvezettel hajtottam. Élmény, jó érzés volt! Míg én 22:10-re, Péter 22:30 –ra ért haza túrájából, melyen bringáját – többszöri tolással, cipeléssel csak kb. 2000-2300m-ig tudta felvinni. Gyalog azonban feljutott a 3136m-es csúcsra.
2006. júli 30. vasárnap – 5. nap = Salbertrand – Col du Montgenévre – Briancon – Col du Fort Gondran (2347 m) – Briancon = 76,12 km + 2003m szintemelkedés
Talán először aludtunk annyit, ami már-már elégségesnek mondható. Szép napos időben, csobogó patak mellett és a Mont Chaberton tövében tekertünk Cesana Torinese felé. Most sem éreztem a jó formát; éreztem, hogy nem úgy megyek, ahogy tudok, illetve, ahogy az elmúlt években. Cesana Torineseben jó lett volna vizet tölteni a szárazságot sugárzó köves 6-8 km-es Montgenevre hágóút előtt, ám nagyon nem keresgéltünk. Péter is, én is külön, saját tempónkban hajtottunk. Nem élveztem a tűző napon, melegben, sziklás terepen vezető emelkedőt; meg is szomjaztam. Péter jól hajtott! Kb. 1700m-es az utolsó olasz településen végül sikerült üdítőt, és kaját is venni; padon ülve ettünk is.
A brianconi kempingbe érve (1/2 5) Péter most is elmondta a túra mottójává vált mondatot: „-Induljunk hamar, mert az esőben már tekerni akarok!” Sátorállítás, illetve vacsi után fél 6 tájban indultunk neki a rögtön Briancon fölött emelkedő, szintén várral „díszített” hegyen található 2347m magas Col du Fort Gondran hágóhoz.
Jóllakottan kedvel telve, lendületesen hajtottam a patak mentén a centrum felé, ahol 3 km után már kezdődött is előbb az Izoard hágóút. A hágóútra a házakat elhagyva, egy mélyben levő tó mellett ágazott le az út; ki is volt táblázva: katonai út, stb… Emlékezetes, gyönyörű hágóút volt, szinte nulla forgalommal (összesen kb. 3 autóval találkoztunk 3 óra alatt). Eleinte a briancpni medencére, környező hegyekre, később az Izoard völgyre nyílt kilátás. Kb. 2000m-en Poet Morand pár tanyasi háznál a továbbvezető úton fémkordont állítottak keresztbe, valamint egy táblán francia szöveg tájékoztatott. (nem értettük) Kíváncsiak voltunk, vajon miért lehet a lezárás, na meg a hágóra is, így továbbhajtottunk. Az utat 2-3 km-rel fentebb 10m hosszan kőgörgeteg öntötte el; csak áttólni tudtuk rajta bringáinkat, de utána már nem volt hasonló. Hol lazább, hol feszes tempót mentünk. ÉN nem szoktam iramot menni, inkább nézelődni, de lemaradni sem szándékoztam… éreztem is valami feszültséget is belül, meg elegem is lett az értelmetlen sietésből, épp ezért lett verseny a vége: „-Kell neked a tempó, kell a verseny? Tessék!” – és robogtam, hajtottam, ahogy bírtam a kb. 700m-rel előttünk levő hágóig; 15 km/ó-val. Kb. 40 méterrel előztem meg Pétert! És el is csíptük a Nap utolsó sugarait. Miután kifújtuk és gyorsan lefotóztuk magunkat, továbbhajtottunk az odalátszó másik hágóra, ahol már a naplementét követően szépen megvilágított felhőkben is gyönyörködtünk.
A lefeléút a sötétedés miatt nem volt egyszerű. Fentebb még csak-csak láttam valamit az útból gyenge lámpámmal, ám később Péter világította számomra is az utat; hol mögülem, hol mellőlem.

2006. júli 31. hétfő – 6. nap = Briancon – Col du Lautaret (2058 m) – Bourg d’Oisans – Alpe d’Huez felé 1390m-ig – Bourg d’Oisans = 86,03 km + 1653 m szintemelkedés
Újabb elegendő és nyári túrán, nyaraláskor elvárható alvás után ébredtünk. Mivel a recepció általi segítőkész felvetésre 2 akkut beadtunk feltölteni, nem siettük el a reggelt, volt idő ruhamosásra is. Briancon végén még vásároltunk is, így elég későn dél tájban vágtunk neki az igazi hágóútnak. A hosszúra nyúlt külön-külön vásárlás végén nem véletlenül lódultam meg; haladni akartam. Ráadásul még egy kis zápor is alakult; Péter meg is állt öltözni; én inkább nem: jobb szeretek kihajtani alóla. Sikerült is. Egy szép helyen még megálltunk eszegetni, picit szusszanni, majd a végső 10 kopár kilométeren már csak fotózás miatt. Most is hasonló időm lett, mint 2004-ben: felhős, de szerencsére a zápor egyelőre elmaradt.
A lejtő felénél a duzzasztott tónál előrefelé a felhők esőt sejtettek, sőt nemsokára már úgy tűnt, perceken belül eshet, nem csoda, hogy hevesebben is szóltam Péterre, amikor kisfilmmel töltötte az időt: „-Gyere már, rögtön esni fog!”
Vadregényes, sziklás, alagutas szakaszon értem le a síkra, ám még 4 km várt rám kempingünkig Bourg d’Oisansig, mikor esni kezdett. Eleinte még nagyon elszántan, minden erőm, dühöm beleadva hajtottam; mondván: „-Nem érdekel az eső, engem nem lehet megállítani!”, ám annyira hevesen esett, hogy 2 km után inkább megálltam a cuccokat betakarni. A kisvárosba érve – eső múltával - Péterre 6-7 percet kellett várnom, de el is döntöttem: hiába hagyta volna ki szívesen 2 nap múlva a Grenoble és Annecy közti vonatutat (hogy ne csúfítsa utunkat vonatozás), az eső végett döntöttem: ahogy terveztem, én biztosan 2 éjt maradok a kempingben. Másnap a Sabot és Sarenne hágók voltak tervben.
Az este még nekivágtunk Alpe d’Hueznek, de 3-4 km múlva újabb eső késztetett fedezékbe húzódásra, majd fél óra múlva egy újabb. Végül 1390m-en fordultunk vissza és tértünk be a kisvárosban egy kebab „evészetre”. Sosem ettem még ilyet, de nagyon ízlett.

2006. aug. 1. kedd – 7. nap = Bourg d’Oisans – Col du Sabot (2100 m) – Bourg d’Oisans – Alpe d’Huez – Col du Sarenne (1999 m) – Bourg d’Oisans = 109,45 km + 2872 m szintemelkedés
Hűvös, párás, felhőpamacsos, de tisztuló időre ébredtünk. Vásárlás után 1/4 11-kor indultunk napi túránkra; előbb a meredek és igen nehéznek ígérkező Sabot hágóra, majd azután Alpe d’Huezre és onnan tovább az 1999m-es Sarenne hágóra.
A Sabot és Croix de Fer hágó völgyének leágazásáig jó tempóban hajtottunk, egyetlen említésre méltó esemény az volt, amikor egy kamion nagyon közelsuhant el tőlem; meg is ijedtem utólag. Emésztenem kellett a történteket.
Allemont után egy duzzasztott tó gátján, munkahelyem tulajdonosa az EDF hídromúzeuműára hívták fel a figyelmet. A következő leágazás, már Vaujany és a Sabot hágó felé tért le; 10%-os meredekséggel indított. Talán itt jött ki rajtam először igazán, hogy míg Péter inkább robogni akart, én jobban nézelődni és kényelmesen tekerni. Nem teljesítménytúrára jöttem, hanem élvezni a tájat, és azon kerekezést. Hamar úgy döntöttem, hogy saját tempómat fogom hajtani. Akadt útközben virágos útszél és panoráma a tóra, majd szép falucska, Vaujany, mögötte vízeséssel. Az utolsó házakat elhagyva leszűkült és csendes úton folytatódott a kerekezés. Péter a tetőn nem napozva, hanem a felhők miatt meleg ruhába öltözve várt. A 2100m magas Sabot hágóra érve az aszfaltút véget is ért, túloldalon szép kilátás nyílt a Croix de Fer hágóút egy részére és a duzzasztott tóra. A lejtő egyetlen érdekes eseménye a tehenek elkerülése volt: 10 méteren belül egyik jobbról, másik balról állt békésen az úton, de azért kissé félve hajtottam el mellettük. A kempingbe visszaérve délután külön vágtunk neki Alpe d’Hueznek; én pár perccel hamarabb, mondván útközben filmezés miatt úgyis többet időzök. Friss tempóval indulva egészen a kb. 6-7.km-ig robogtam, jól is esett a magam által diktált sietés. Jól esett 2004 után ismét végigtekerni a legendás szerpentinen. Mire a falu közelébe értem, sajnos csak imitt-amott sütött a nap. Ezúttal a táblákra jobban figyelve sikerült megtalálnom a célhoz vezető utat és élvezettel fel is tekertem a széles célegyenesen. Szebb, élménygazdagabb lett volna 1-2 órával később és napsütésben, nem pedig este 8 órakor. Percek múlva Péter is megérkezett, fotóztunk is eleget.
7-8 hullámzó kilométert kellett a Col Sarennéig hajtanunk; a völgy ebből az irányból érdektelen volt, a túlsó oldali „domb” épp eltakarta a szép kilátást, ám a lejtőn (fékproblémák okozta 20 percnyi szerelés után) a sötétben annyit láttunk, hogy világossal csodás lenne: lelátni a mély völgyre, a szerpentinre, kis településre és talán a duzzasztott tó felé is. Sajnos a lejtő még csak az 1500m magasan levő duzzasztott tóhoz vezetett le, ám már ott koromsötét volt, így mire onnan hazatekertünk fél 11 lett.

2006. aug. 2. szerda – 8. nap = Bourg d’Oisans – Grenoble – VONAT – Annecy – Col de Aravis (1486 m) – Flumet – Megeve – Chamonix = 151,6 km + 1891 m szintemelkedés
5:45-kor csörgött az óra, hogy ? 7-es indulással az enyhén lejtő úton 9-re Grenoble-ba érjünk; vonatunk Annecybe 9:15-kor indult. Az út szerencsére a vártnál is lejtősebb volt, meglepőmód épp az elején kellett 8-10km-n át hajtani, utána kb. 30km-n át jól gurultunk. Az utolsó 10km-n ugyan már ellenszélben tekertünk, na meg kérdezősködtünk a pályaudvarról, ám sikerült időben odaérni. A vonat csodás volt, üveges, elegáns és kényelmes. Annecy nagyon kellemesen meglepett a csodás, délszakias, meleget sugárzó környezetével, vízpartjával, parkjával.
Thonestől máris egy újabb, igaz kis hágó várt ránk; meg is lepett, hogy a hágóút már Thonesben kezdődik; hisz már onnan komolyan emelkedett. Az Aravis hágó utolsó kilométerein a sietés megint versengésbe csapott át; noha csomaggal még inkább értelmetlennek látom. Megállásom után utol is értem Pétert, robogtunk még vagy egy kilométert, ám aztán annyira éreztem a térdhajlatom, hogy a folytatásban inkább kíméltem a lábaimat.
A meglepően hűs lejtőzést követően Flumetben vacsiztunk egy padon, majd egy útelterelés nem hiányzó + 5 km-t lés + 200m szintemelkedést hozott. Megévétől hosszú lejtőn egészen kb. 600m-ig ereszkedtünk le Chamonix völgyébe, ám a városig még 20 km állt előttünk. Kedvemet egy sráccal folytatott beszélgetés törte le: egyrészt a főút helyett kerülővel, a völgy oldalában, extra mászással juthatunk csak Chamonixba, másfelől a meteorológusok másnapra esős napot ígértek.
A kerülőút végül lankás és így nem volt rossz, sőt a Mont Blancra nyíló panoráma miatt a végén még örültem is. Chamonix előtt – mert én tovább maradtam a főúton, Péter pedig amint lehetett elhagyta azt, elvesztettük egymást, de egy órával később, már sátorverés után Pétert is oda tudtam irányítani. Megint éjfél után feküdtünk le.

2006. aug. 3. csütörtök – 9. nap = Chamonix – Col de la Forclaz (1526 m) – Martigny – Conthey = 71,79 km + 940 m szintemelkedés
Most először aludtuk ki igazán magunkat, igaz ehhez kellett, hogy az eső miatt visszaaludjunk. 10-kor ébredtünk. 5 perces esőszünetben „végrehajtott” sátorbontás után esőben és hidegben kerekeztünk át Chamonix-n. Nem is rohantam, nagyon lightos, 15-17 km/ó-val hajtottam síkon; az emelkedő kezdeténél pedig meg is álltam szusszanásra, péksüti vételre; Péter izzadtan nem állt meg. Bár sms-eztem neki, hogy én nem sietek, tekerjen bátran tovább Svájc felé, a hágón találkoztunk; a házban melegedett. Nem sok időre állt el megint az eső; a svájci határon már ismét esni kezdett. Elegem is volt belőle, nem is tetszett a 10-12 fokban való tekerés, ezért a vasútállomás fűtött várójába húzódtunk be; Péter sem ment tovább.
Másfél órát időztünk ott, ám fél 5 tájban Péter útnak indult. Én vártam még fél órát, hátha csitul, eláll az eső, ám hiába. Kedvetlenül mentem ki megint az esőbe. Az éltetett csak, hogy az 1526m-es Forclaz hágóról legurulva 400m körül Martignyban talán száraz és kb. 20 fok körüli idő fogad. A Forclaz hágó teteje előtt kb 3 km-rel a visszafordító kanyarnál értem utol Pétert; saját tempójáról az enyémre váltott és követett.
Most jó erőben érzetem magam, lendületesen hajtottam és kész lettem volna versenyezni is, de nem volt rá szükség. A tetőre érve egy kisbusz mellől néhány ember fogadott tapssal bennünket.
Fotózás után jöhetett az óvatos vizes gurulás a trutyi időbe. Az idő sajnos lentebb sem lett tisztább, közvetlen Martigny fölül is ködös-szürke időt láttam a völgyben. Míg a városban bevásároltunk és bankautomatánál pénzt vettem fel, az eső csaknem elállt, így kelet felé már relatíve jobb időben pedálozhattunk. Kezdetben jól eső 27 km/ó-s tempóval robogtam; a világosabb idő hívott előre. A rossz idő után Contheyban 110 CHF-ért (2 főre) szállodában szálltunk meg.

2006. aug. 4. péntek – 10. nap = Conthey – Col du Sanetsch (2251m) – Conthey – Visp = 101,04 km + 1950 m szintemelkedés
Szakadozott, de nagyrészt felhős időre ébredtünk. A TV-ben az alpesi panoráma sem mutatott szépet, ám idővel picit javulni látszott. Reméltem, hogy ahogy melegszik az idő, feljebb szállnak a felhőpamacsok. A nap első felében helyi túránk a Sanetsch hágóra vezetett; cuccainkat ideiglenesen a szállodában hagyhattuk. A Sanetsch hágóút, máskor meleg szőlőültetvények, kedves falvak közt indult. Az első faluban még vettem pár péksütit, így mindenem megvolt, ami egy kb. 3 órás emelkedőn kellhet; ahogy megbeszéltük Péterrel, mindketten saját tempónkban hajtottunk. Jól esett nyugodtan pedálozni, nem érezni sürgetést, ha megállok. A hűvös időben persze még logikusabb és magától értetődőbb volt, hogy külön hajtsunk, mert az izzadás miatt Péter nem szeret hosszabban megállni, én viszont – vigyázva magamra – szívesen időztem hosszabban egy-kétszer. A meredekség többnyire 6-10% közti volt. 1500m magasságban értünk először felhőszintre; onnan mind több felhőpamacs került alánk. Kb. 1300m-en tettem egy megállást, ám a megfázás ellen úgy védekeztem, hogy mellkasomhoz a mez alá száraz aláöltözetet dugtam, így nem ért a nedves, hideg mez.
1500m körül szép szerpentineken hajtottunk, majd a folytatásban NY felé párásabb, füves domboldalon. Az alagút után a diagram szerint is már csak 3 km volt hátra, jól látszottak már az éjszaka frissen "behavazódott” hegyek. A hágó felől érkezett szél hűvöset hozott, így a hátralevő 2 km ellenére is fel kellett öltöznöm; igaz, nem sokkal később már az eső is szitálni kezdett.
A tetőre érve épp megérkezett oda a trutyi idő: pára, eső, felhő, köd. Jó fotók készülhettek! Óvatos, ám gond mentes lejtőzésünk során hosszan kellett várni arra, hogy kiguruljunk az eső alól, ám az utolsó 2km már száraz volt.
Felcuccolás után kb. 50 km lankás emelkedő várt ránk Visp-ig; ám az már látszott, sejthető volt, hogy e napba nem fog beleférni a Moosalppass. A hátszélben jól haladtunk, élveztem a kerekezést, ráadásul hosszan bringautat jelöltek ki az út szélén. Sionban ebédünket rövid eső zavarta meg, majd Sierre-ban újabbat kaptunk.Péter ekkor felöltözni állt meg, én viszont szokásom szerint inkább rágyorsítottam; menekülőre fogtam. 15 percig robogtam az eső alatt, el is áztam picit, ám mégis jól esett. Kb 5-8 km-t kényelmesen hajtottam tovább, ám amint hátranézve megláttam, hogy az eső nem múlt el, sőt egy sötét felhő egyre inkább befedi a völgyet és üldözőbe vett, újra rákapcsoltam. Szárazban akartam sátrat állítani, ezért vagy 25 km-n át hajtottam 30 km/ó-s tempót. Nagyot mentem; de jól esett! Péter – időleges főútmentes, bringautas tekerés után épp már esőben, 9-re ért a kempingbe. A kemping fedett részén, asztaloknál, lámpafénynél nyugodt vacsorával zártuk a napot – csöpögő eső mellett.

2006. aug. 5. szombat – 11. nap: Visp – Moosalppass Brig – Simplonpass Brig – Fietsch = 112 km + 3197 m szintemelkedés
Valóban nem kis zápor volt, ami este kezdődött, hisz még ébredésre sem állt el, ám a túrára már szárazban indultam. Mivel nekem a túra prioritása az összes eddig fel nem keresett hágó bringás felfedezése volt, én a 2048m-es Moosalppassra és a 2005m-es Simplonra készültem, addig Péter inkább picit sem akart vonatozni és a 2436m-es Furkapasson tervezett átkelni Andermattba. Szűkösnek ígérkezett, de volt rá esély, hogy este Andermattban kempingezünk. Vispben meg akartam érdeklődni, hogy este hogy járnak vonatok Andermattba, ám mire megtaláltam az átépítés alatt álló vasútállomást és sorra is kerültem a pultnál, szóval összesen fél órát vesztettem. Mivel igyekeznem kellett a Moosalppassra vezető emelkedőn kezdetben nem nagyon álltam meg; Péter stílusában hajtottam minimális megállásokkal. Élveztem a lendületes, erős hajtást. Az eső épp elállt már, gyenge-közepes szél fújt végig a völgyön, így az annak mentén a hegyoldalban vezető szerpentinúton is kaptam néha belőle. Az út többnyire kb. 7-9% meredek lehetett. Kb. 1200-1300m magasságban fordult délnek, merőlegesen a fővölgyre és láthattam rá a legelős jellegű, barátságos hegyoldalra, ahol a következő 3 km-en 10-12%-os meredekségen küzdöttem felfelé. A fölső 3-4 km ismét erdőben, szép kilátást nyújtó csodás tájon vezetett; gyakran fotóztam is, filmeztem is; időlegesen nem is érdekelt az idő múlása. A szakadozott felhősoron át a túloldalról havas hegyrészek is előbukkantak. A tető földrajzilag valóban hágó, bár tábla nem jelölte. Mivel előre, a Matterhorn felé csupa köd, fehér volt minden, és az idő is számított, ugyanazon az úton gurultam vissza Vispbe, amerről felmásztam.
Gyors sátorbontás után hamar áttekertem a szomszédos Brigbe, ahol a hágó felé tartva a kemping ideálisnak tűnt, hogy ott pár órára elhelyezhessem csomagjaimat; a tulajdonos rendes volt.
Ahogy útleírásban olvastam, az alsó kilométereken célszerű volt a régi – kisforgalmú hágóúton hajtani, elkerülvén az autóutat. Az utolsó, elszórt házakig jött még autó, ám utána mintha csak erdészeti úton pedáloztam volna… klassz, de meredek volt. 5-7 km 8-10%-os meredekség után csatlakozott utam a lankásabb főútba, ahol hamar egy oldalsó völgybe fordultam. A völgy két oldalát viadukt kötötte össze, ám azon csak visszafelé jött forgalom, odafelé egy régi, kis úton vezették a forgalmat. A viadukt 100-200méterrel vezetett át a völgy fölött. A hágóút kellemes erdőben vezetett, meredeksége is „ízlett”, később ráadásul alagutak, „galériák” tették még érdekesebbé. Az okozott csak kellemetlen meglepetést, hogy a vártnál később értem fel. Az utolsó galéria bejáratától már láttam a hágót, úgy saccoltam, hogy 6-8 percen belül felérek, de szemmértékem becsapott; lett az 12 perc is. Bár nem sokat időztem a hágón, úgy tűnt kb. 7 órára tudok csak leérni a városba. A fölfelé bő 2 órás mászással meghódított hágóról a 22km-es lejtőn 26-28 perc alatt a városba értem, mert kevésszer kellett igazán lefékezni. A viadukton picit feszülten gurultam át, hiszen nem volt emelt korlát rajta, így akár le is lehetett volna nézni a mélybe.
Gyors felmálházás után kb. fél 8-ra értem a vasútállomásra, ám hiába. 8-kor csak busz ment Oberwald felé. A két hágóút után remélt jóleső utazás helyett még este is tekerhettem. Hajtanom is kellett minél többet, hogy másnap jusson idő a Sustenpass. Péterrel sms-en egyeztettük le, hogy csak másnap találkozunk. Pár lankás, patakmenti kilométer után meglepett és alaposan küzdelemre késztetett váratlan több kilométeres meredek emelkedő. A tetőn értem Fieschbe, ahol szerencsére szuper, minden igényt kielégítő kempinget találtam.

2006. aug. 6. vasárnap – 12. nap: Fietsch – Oberwald – VONAT _ Realp – Andermatt – Wassen – Sustenpass (2224 m) – Wassen – Andermatt = 88,35 km + 1688 m szintemelkedés
Esőre ébredtem; megint! Pár napja sorra abban reménykedem, hogy másnap szép, kék eges, napos időre ébredek. Még mindig nem. Szerencsére hamar elállt, viszont vizes sátrat voltam kénytelen elbontani. Pár kilométer még csupán 10 fokos hidegben, nedves úton tekertem, ám aztán ismét esőkabátot és esőnadrágot kellett vennem; megint esett. Oberwaldban nem túl sok várakozással sikerült elcsípnem a 11 órás – Furka alagúton átmenő – autókat is szállító vonatot. Realptól 20 percen belül Andermattba értem, ahol sms váltások után sikerült megtalálnunk egymást Péterrel. Nem kellett nagyon győzködni egymást, hogy a kemping helyett meleg házat válasszunk. A Tourist Office-nál volt kirakva kb. 15 vendégszoba-cím, azokból harmadszori próbálkozásra sikerült is szabad szobát találni; ráadásul 29 CHF/ fő árért. A rossz időben először nem is volt kedvem tekerni, így a városkában sétáltam, vásároltam, nézelődtem egyet, ám végül fél 3-kor mégis útnak indultam. Egyrészt a felhők is szakadozni kezdtek (egy időre), úgy tűnt északról akár tisztulhat is az ég, másfelől Péter mindenképp a Sustenpassra készült. Mivel hűvös esős időben ő fölfelé nem sokat áll meg, fél 4-re tervezte indulását; én épp egy órával szálltam előtte nyeregbe. Wassen – a hágó kezdete - felé gurulva már esett is, mivel nem vettem fel kamáslimat, sikerült is picit eláztatni a cipőmet. A hágóút kezdetén pár kilométeren át ugyan nem esett, de a sok felhő miatt a hegyek tetejét egyáltalán nem lehetett látni; imitt-amott felhőpamacsok is úsztak egész alacsonyan. Kb. 3-4 km kellemes, fenyves oldalában vezető út után csepegni, majd pár kilométer múlva esni kezdett. Jól öltöztem: alul hosszú vékony bringanadrág, fölötte esőnadrág, fölül pedig mez fölött polár, majd hosszú mez és végül a dzseki. Fotózni megálltam 2-3 km-nként, ennél hosszabb megállást, energiautánpótlási céllal egyszer – 8 km után - tettem; akkor kb. 12-15 percet időzhetem. Úgy sejtettem, Péter akkor kezdi az emelkedőt. Az esős idő az utolsó 4 km-re tovább romlott; ott már ködös, felhős esőbe mentem: amilyen időben az ember a kutyáját sem engedi ki! Míg korábban visszanézve nyomát nem láttam bringásnak, mikor már csak 3 km-re voltam a tetőtől, kb. 1 km-rel mögöttem feltűnt egy kerekes. A hágón nagy köd és hideg fogadott; nem volt több 6 foknál. Az épületnél életnek nyoma sem volt, sajnos hőmérőt sem találtam. Videózás és fotózás után az alagút túlfelén mezem alá benyomtam a száraz Moira fölsőt, az esőnadrág alá felvettem a száraz melegítőnadrágot, hátamra melegítő gyanánt a hátizsákot, ami szintén nagyon jó ötlet volt. Meglepőmód 7 km, azaz 10 perc gurulás után találkoztam szembe Péterrel, azaz több, mint egy órával utánam érhetett csak a hágóra.
Wassentől ezúttal örömmel vártam az emelkedőt; szerencsére ott már nem esett; sőt oszladoztak a felhők. A kezdetben kifejezetten élveztem a kaptatót; jól esett, ahogy visszatért belém a meleg. Sapkában hajtottam fel egészen hazáig. Az útvonal a vadregényes Gotthard szurdokban kanyargott.
Örömmel zártam a napot; egyfelől meglett az utolsó 2200m feletti aszfaltos alpesi hágó is, másfelől önbizalmat adott az esős hágómászás: ezután jöhet szinte bármi! Nem okozhat gondot az esőben való tekerés !

2006. aug. 7. hétfő – 13. nap: Andermatt – Oberalppass (2044 m) – Ilanz – Bonaduz – Thusis – Viamala – Splügen = 119,86 km + 1684 m szintemelkedés
Még mindig nem akart elmúlni a rossz idő; ködös, csöpögős időben voltunk kénytelenek nekivágni e napunknak is, egyből a 2044m magas Oberalppassnak. Az vigasztalt csak, hogy reméltem, hogy az utána következő hosszú gurulással kimegyünk a felhők alól és talán melegebb régióba érünk. Este a Splügenpasson átjutva Olaszországban, 300m alacsonyan pedig már csak meleg lehet! Az esőben kényelmes túrázótempóban, 2-3 megállást, fotózást közbeiktatva értünk fel a hágóra, ahol 5 percen belől el is állt az eső; a felhők csak úgy száguldoztak! A lejtőn valóban sikerült kiérnünk a felhő- és esőzóna alól, a hideg csak lassan eresztett. Ahogy megbeszéltük, Péter Musterben bringaszerelőt keresni állt meg, én továbbhajtottam, mondván úgyis több szünetet tartok menetközben; utol fog érni. Ilanztól jó választásnak bizonyult a főúttal – és a kis Rajna folyócskával - párhuzamosan futó, közel azonos hosszúságú mellékút. Eleinte csak picit emelkedett, ám váratlanul vadregényes katlanba, hídra vezetett, majd szakadékos hegyoldal párkányán vezető úton találtam magam, a mélyben a Rajna haladt. A Splügen, illetve a 2005-ben (6-7 fokban ) meghódított - San Bernardino hágóút tulajdonképp Thusis végén, a Viamala szurdokkal kezdődött. A leghíresebb részen 2-300m magas sziklafalak talán 20-30 méterre vannak csak egymástól, ráadásul lefelé is le lehet sétálni lépcsőkön még vagy 30 métert a patakhoz. A Rofla szurdokban 2-3 km hosszan teljesen kiépített sétautat építettek a turisták részére, hosszan a szurdok fölé, az út szélére rögzítve, erősítve. A rövid szakaszokon nehéz emelkedőről már a Splügen előtti Sufner See síkjára értem. Mivel közeledett a 8 óra, szürkült is már, és a 9 km-es további hágóút is megállásokkal minimum 70 percbe telt volna, inkább a splügeni kempingezés mellett döntöttem. A Splügen hágóról sok szépet olvastam, sokat vártam tőle; vétek lett volna sötétben végigtekerni.
Kempingbe érkezésem után egy óra múlva Péter is megérkezett.

2006. aug. 8. kedd – 14. nap: Splügen – Splügenpass (2117 m) – Chiavenna – Sondrio – Apricapass (1176 m) – Edolo – Passo Mortirolo (1852 m) – Col Carette Val Bighera (2087 m) – Edolo = 188,29 km + 3144 m szintemelkedés
Csodás napsütéses reggelre ébredtünk, a falucska központjában is jól esett időzni, lenyűgözött! Péter ? órás szereléssel kezdte a napot, úgy terveztük, hogy a hágó alja környékén már ismét együtt bringázunk majd. Az emelkedő, a táj már akkor megtetszett, amikor föntről együtt láthatóvá vált 5-6 szerpentin, ám 2-3 km-rel később ráadásul még az előzőnél is látványosabb tekergés következett: talán 8-10 hajtűkanyar, köztük kb. 2-300m hosszú egyenesekkel. Ezt láttam már több fotón is! A háttérben ráadásul szépen látszottak a hegyek is; gyönyörű hágó volt, csak néhány fa hiányzott, illetve több havas csúcs. A tetőn még eléggé hideg volt, ám a lejtőn idővel melegre értem. A lejtő elég meredek volt, fékjeim eléggé elkoptak már, így néha szorítanom kellett érte, hogy időben megálljak. Kb. 1500m magasságban a hágóút másik neves részére értem: az olaszok szinte függőleges hegyoldalba, majdnem egymás fölé építették oda az útszakaszokat; több helyütt a hegyen belül, alagútban vezetett az út.
Chiavennában 27-29 fok, nyár fogadott; lelkendeztem is a hazaküldött sms-ben. Bár kajálás nélkül igyekeztem tovább Morbegnóba, hogy onnan vonattal spóroljak meg 40 km-t, a menetrendet elnéztem így fél óra várakozás, eszegetés után végül mégis tekernem kellett. A főúton meglepően nagy forgalom haladt; zavart is rendesen, ám ahhoz is hozzájárult, hogy hosszan 28-30 km/ó-val robogjak. Tresendát követően az Apriocapass 16 km-es – többnyire unalmas - emelkedőt, 800m szintemelkedést jelentett. Kilátás nem sok volt, nagyrészt lombos erdőben vezetett, igazából az utolsó 5 km-re jött csak meg a kedvem, akkor egy könnyű bringát túrázót is utolértem.
8 óra előtt értem az Edoló előtt lelt kempingbe, ahonnan sátorállítás és könnyű túracucc összepakolása után fél 9-kor vágtam neki a Mortiroló és a Val Bighera hágónak. Péter szerelés, félreértés, valamint a főút mellőzése miatt kb. 2,5 órával mögöttem követett. Ami túrámat illeti, nem bolondultam meg! A délután egészén ott volt a fejemben, hogy este még felszaladok a hágóra, mert nem akartam újabb fél / egy napot veszíteni. Közben persze később értem a kempingbe, de nem hagytam, hogy ez megakadályozzon, ráadásul hamar megjött a kedvem is. Eleinte még bíztatnom kellett magam, hogy az AUDAX 400-on már végigtekertem egy éjszakát, itt ráadásul forgalom sem lesz, ám amikor már a jól világító lámpámmal, a csendes erdőben a Mortirolóra tekertem, féltávtól belelkesültem. A teliholdnak köszönhetően jól látható árnyékom lett; néha lámpa sem kellett! A hágó előtt talált egy két házban, vendéglőben még égtek a lámpák; meglepve néztek rám: "-Mit keres is 22 óra után egy bringás, aki ráadásul nem is a vendéglőhöz jött?”
A hágó aszfaltján a sok felfestést látva szinte éreztem a Giro d’Italia adott szakaszán ott levő hangulatot, tömeget, feelinget, drukkolást! Ráadásul a holdfény mellett két irányba is jól le lehetett látni a völgyekbe, a világító falvakra. A Val Bighera hágóra még 7 km-t kellett tekernem, ám ennek csak a fele volt komoly emelkedő. Hallottam közben figyelmeztető madárhangot, éjszaka legelésző tehenek kolomphangját, valamint egyszer meg is ijedtem, amikor hirtelen egy nagy testű állat (ilyen magasan szarvas ??) állat szaladt át előttem kb. 50 méterrel. A fenti időtöltés után a gurulást is nagyon élveztem, hiszen a frissen aszfaltozott lejtőn az út széle jól fel volt festve; mindig láttam merre kanyarog.
A kempingbe – 2 órakor - megérkezve miután csendben készültem a sátorba bebújni, üresen találtam. Péterrel a mosdóban futottam össze: éjféltájt érkezett, éppen végzett a ruhamosással.

2006. aug. 9. szerda – 15. nap: Edolo – Breno – Giogo di Bala - Goletto Crocette – Giogo di Bala – Bagolino – Lado Idro – Lado Ledro – Riva del Garda = 155,65 km + 2501 m szintemelkedés
Utolsó bringás napunkra, szép időre ébredtünk. Brenóig forgalmas kocsiúton gurultunk, hajtottunk. Péter nem véletlenül volt frissebb mint én; elmúlt nap 1400m szintemelkedéssel mentem többet nála. Én már csak túl akartam lenni ezen a napon; akkora élmény volt az éjszakai túra a Mortirolóra és a Val Bighera hágóra, hogy nem nagyon érdekelt különösebben az utolsó hágó, bár tudtam, hogy az egyik legnehezebbnek ígérkezik: 21 km alatt, több, mint 1500m szintemelkedés az első 1892m magas hágóig. Pétertől hamar különváltunk; ám megbékéltem már a helyzettel: ő 3-5 kg-val kevesebb cuccot vitt, ráadásul arányaival több izommal mozgatott kevesebbet. Amint 7-8 km után, egy faluba értem és esni kezdett az egy órával korábban szembülső hegyen feltűnt sötét felhőből, fa alá húzódtam be. Hevesen is esett, na meg elegem is lett az esőben tekerésből: „-Most már nem fogok többet esőben hajtani. Kivárom!” Végül másfél órával később, mikor csendesedett, nekivágtam. Kb. 1300m-ig hajtottam váltakozó intenzitású esőben, utána gyengülni kezdett. Magamban hajtva ott álltam meg, ahol akartam, és nyugodtan időzhettem picit, ha elegem lett az esőből. 17 órára értem a Croce Domini hágóra, ahonnan – mint utóbb kiderült – Péterrel ellentétben – én málhám elrejtése után folytattam utam a kövecses úton. Tudtuk, hogy ez a hágóút is aszfaltos, ám a túloldalról! Ezért kellett 10km-t köves úton tekerni – nekem - oda-vissza. 9 óra is elmúlt mire az Idro tónál megint összetalálkoztunk Péterrel; onnan már együtt, kényelmesen, beszélgetve hajtottunk át újabb eső által is megáztatva a Garda-tó partjára. Kemping keresés, fürdés, bóklászás után hajnali fél 3-kor Péter úgy döntött, hogy átteker a vasútállomásra; nekem ehhez már semmi kedvem nem volt; eldugott helyen vadkempingeztem.

2006. aug. 9. szerda – 16. nap: Riva del Garda – Rovereto – VONAT – Trento – AUTÓ – Hegyeshalom – VONAT - Budapest – Budakalász = 42,69 km + 142 m szintemelkedés
Bár éppen időben indultam át Roveretóba, a 4 km-rel eltérő kitáblázások becsaptak és csupán 10 perccel a vonat indulása előtt értem a vasútállomásra, reggel pedig mobilom be nem kapcsolva nem reagáltam Péternek, hogy megvegye-e a jegyem, így lekéstük. Egy óra múlva végül Trentóba vonatoztunk, ahonnan Balázsnak köszönhetően már autóval utaztunk Hegyeshalomig…. Az utolsó órában hihetetlen izgalmak közepette. Eredendően fél órával is hamarabb megérkeztünk volna, ám közbeszólt egy dugó, majd kerülőutas tekergés. A végén 3 bringával a kocsi tetején már 125-130 km/ó-val száguldottunk. Bár a határon 4 perccel azután végeztünk, hogy úgy gondoltam elérhetjük a vonatot és csupán 6 perccel vonatindulás előtt értünk oda, a gyors bringa-levétel és felcuccolás, valamint a zárt pénztárnak köszönhetően éppen elcsíptük a Budapestre tartó vonatot. Hazaúton átbeszéltük az élményeket, örömöket, esetleges feszültségeket is. El is ismertük egymást, illetve megállapítottuk, hogy ritka az olyan túratárs – mint Péter is volt – akinek nem kellett a kezét fogni; nem okozott gondot, ha fél-egy napot külön váltunk.
A fuvarért köszi Balázs!

14 nap tekerést "tartalmazó" túránk során Franciaországban 4 új, Svájcban 5 új és Olaszországban 4 új 2000m feletti hágót küzdöttem le bringával, bár nem volt ez küzdelem, mert többségüket élveztem. Franciaországban és Svájcban már az összes 2000 m feletti alpesi hágóúton jártam, Olaszországban még 1db, Ausztriában 3 db hágóút maradt, így az Alpokban is összesen csak 4 db (a 74 db-ből). Talán még pár hétig….
A TÚRA BŐVEBB KÉPGYŰJTEMÉNYÉNEK 1. RÉSZE