Györgyi Gábor: 2008. háromnapos bringatúra a Felvidéken: Szitnya / Sitno, Martinské Hole, Skalka
GYÖRGYI GÁBOR
2008 - Háromnapos bringatúra a Felvidéken
Szitnya, Selmecbánya, Körmöcbánya, Martinské Hole, Skalka
Linkek

 

 

VENDÉGKÖNYV

Szerzői jogok!









MAGYAR ÉS KÜLFÖLDI BRINGÁS LINKEK azok tartalmával együtt


2004 Kerékpárral a
Tour de France alpesi hágóin

2003 Kerékpárral
az Adria mentén Montenegróig

1. nap: Drégelypalánk - Hont. nemce - Prencov - Szitnya (1009 m) - Selmecbánya - Túrócteplice = 148 km + 2010 m szint

A 4 napos hosszú-hétvégére hetek óta nagyon lelkesen terveztem kárpátaljai bringatúrámat, olvastam végig az útikönyvet, ám a bizonytalan, esős időjárás miatt az utolsó napokban végül egy három napos szlovák út mellett döntöttem. Mint ilyen esetekben lenni szokott, a szerelőcuccon kívül csak a kormánytáskát és hátul a csomagtartóra rögzítve degeszre tömött kis hátizsákot vittem magammal. Összesen kb. 9-10 kg-t nyomtak. Váctól Drégelypalánkig egy tipikus vasúti szárnyvonalon vezetett a vonatozás. Akadtak kicsiny, szegény falvak, de szép házak is; több házon magyar zászlót lengetett a szél. Szép rálátás nyílt a Börzsönyre és a nógrádi várra. Csodás erdőben tekergett a vonatsínpár. Elgondolkodtam, vajon ezt a vasútvonalat is bezárják (a "reform"-ok jegyében) ? Drégelypalánkon a vasútállomás jócskán világvéginek tűnt; a keresztező utca le sem volt aszfaltozva. Vásároltam egy keveset, majd kellemes meglepetést okozó bringaúton tekerhettem a határig.
Szlovákiába érve (de furcsa volt, hogy a határon az épületek üresek voltak és az útlevelet is feledékenységből vittem magammal), északnak tartva erős ellenszél fogadott, épp ezért inkább a dombsorok között haladó kis utacskát választottam Hont. Nemce felé. Palást (Plástovce) előtt egy virágos emlékmű állt, a magyar felirat szerint a palásti magyar dolgozók és a Vöröskereszt állíttatta az 1552-es törökkel vívott csata magyar, német és olasz halottjainak emlékére. A falucska temetőjébe bekukkantva szinte csak magyar nevű sírfeliratokat, neveket találtam. A magyar emlékmű, illetve a sírfeliratokat látva eszembe jutott a kettős állampolgárságról szóló népszavazás, melyen sokan bedőlve a süket dumának úgy gondolták, hogy a határon túli magyarok (akik semmit nem tehetnek róla, hogy Trianon után oda születtek és akik nagyszülei ott harcoltak a hazáért) nem érdemlik meg, hogy magyar állampolgárok legyenek, noha pl. a határon túli románok, szerbek, stb megkapták saját országuktól az anyaországi állampolgárságot. Hány meg hány neves határon túli magyar van, tele a történelem velük: Ady Endre, Munkácsy Mihály, Arany János, Márai Sándor, Jókai Mór, Bartók Béla, stb… nem feledve a neves államférfiakat, mint a Rákócziak, Bethlen Gábor, Batthyány Lajos, és nem kevesen az aradi tizenhárom vértanúiból. A kocsiúton alig találkoztam autókkal, így jobban oda tudtam figyelni az éledező természetre, a virágzó fákra, szép orgonára, stb. A főúti visszacsatlakozás előtt akadt még kb. 2 km mászás, amin utoljára talán 1994-ben hajtottam. A komoly meredekségre emlékeztem csak, jót tett az ismétlés: valóban 9-11%-os volt, napos-fás úton. A rossz minőségű lejtőről egyből egy élelmiszerbolt elé gurultam, ahol péksütit vásároltam (3 db = 40 Sk).
Utam továbbra is csendes völgyben, Selmecbánya, illetve - ami engem hamarabb érintett - az 1009m magas Szitnya (Sitno) felé vezetett. Ez a csúcs a 6 szlovák, kijelölt BIG csúcs egyike. Bár több, mint 4000km-t hajtottam már Szlovákiában, három csúcs mégis kimaradt, ezeket is pótolni szerveztem e túrámat. Lankás völgyben hajtottam és néha menetközben is filmeztem a csúcs felé, illetve a kedves falucska, …. bájos házait, padjait, stb. A térkép alapján nagyon figyeltem, hogy majd egy út széli kereszt után 1-2 km-rel kell balra letérnem, így el sem téveszthettem. A keskeny, de jó minőségű aszfaltút először Rovne néhány házához kapaszkodott fel hol panorámás mezőn, hol néhány fa között 14-15% meredek úton. A falu végétől már igazi, erdészeti út szerű - zárt erdei - aszfaltcsíkon folytatódott a 6-7 %-os meredek úton a pedálozás. Időszakosan akadtak meredekebb szakaszok, az eső is szitálni kezdett, majd egy jobbkanyarból szép rálátás nyílt a Szitnyára, a kis fa kilátóval a tetején. A csúcs közelében sötétebb esőfelhő "ólálkodott"; abban bíztam, hogy az erős szélnek legalább egyetlen kedvező hozadéka lehet: hamar elfújja a fellegeket. A füves gerincről szép kilátás nyílt DNY és észak, Selmecbánya és környéke felé is. A folytatás ismét meredeken folytatódott, mígnem sorompó zárta el az utat, azután igazi, hazai erdészeti útként folytatódott: autókra sem kellett számítanom. Egy hajtűkanyarnál esőház is akadt, az eső szerencsére csak időnként szitált. Az eső éppen akkor kezdett hevesebben esni, amikor az út körül kb. 950 m magasságban ritkulni kezdtek a fák, meredeksége pedig már 13-16% lett. A csúcs már szinte karnyújtásnyira volt és lehetőségem sem nagyon volt hová bújni. Néhány éles kanyart követően (meredekségmérőm 21-22%-t mutatott), az eső múltával értem fel a csúcs alatt, kb. 1000m magasan található parkolóba. A réten át gyalogút vezetett a fa kilátóhoz, ahol 1-2 család (köztük egy magyar) időzött. Miután meglett minden - meredekség nehézségét jól mutató - videó és panorámás fotó, felsétáltam a kilátóhoz. A kilátó még zárva volt, így be kellett érnem a csupán félkörben nyíló kilátással; éppen Selmecbánya és nyugat felé árnyékolták fák a kilátást, ugyanakkor kelet és dél, a Börzsöny és Magyarország felé messzire el lehetett látni. Jól látszottak a záporok felhőgócai is, míg DNY felé szép felhők és napsütötte tájak látszottak.
Csodás panorámával a lábam alatt falatoztam, amikor - miután előbb odaköszöntem a magyarul beszélő családnak - egyikük odajött és megkínált egy kis csokival. "Magyar egymás között hazájuk korábbi földjén" - ez jutott eszembe. Beszélgetésünk közben kiderült, egyikük alaposan ismeri a környék magyar történelmét. Csodás helyen, és a kellemes beszélgetés miatt kevéssé törődtem az idővel, ami viszont nagyon elszaladt, pedig még kb. 70 km és legalább 600m szintemelkedés várt rám. Fél 5 tájban - újabb fotók után - nekikezdtem a gyors lejtőnek, majd pedáloztam is tovább lankásan fölfelé Selmecbányára. A Szlovákiára jellemző Billa (német) áruházban gyorsan vettem vacsorára valót és üdítőt, majd pár perces belvárosi időzés után megfelelő úton kapaszkodtam is a város felett a Kálvária felé. A belváros nem sokban különbözött az évekkel korábban tapasztalttól. Akadtak megfelelő vendéglátóegységek, de érezhetően még mindig lehetne mit fejleszteni, csinosítani a központon. Kellemes meglepetést okozott, hogy valószínűleg elnézhettem a nyereg magasságát, mert csupán 620 m-ig kellett feljutnom a 790m helyett. Míg sietve - öltözés közben - bekaptam pár falatot, közben két bringás érkezett a nyeregbe. Szívesen váltottunk pár mondatot - angolul. Ők montival barangoltak ösvényeken, ám mivel nem jártak még a Szitnyán (Sitno), örömmel ajánlottam nekik és mutattam meg térképen, hol kell, majd lekanyarodniuk. Ami saját utam illeti, a térképet alaposabban megnézve tűnt fel, hogy Körmöcbánya után nem csupán 600m magasra, hanem 780m magasságig kell felkapaszkodnom. Az idő szűke miatt számított minden plusz szintemelkedés, hiszen eredendően 19 órára ígértem magam a szállásra, ám még az elfogadható 20 óra sem jöhetett össze. Az északnak tartó lejtő csalódást okozott: lejtése csupán kb. 4 km hosszan engedett sebes gurulást, utána egészen a Hron / Garam völgyéig tekernem kellett 36 - 30 km/ó-val, ráadásul kilátás is csak legfelül akadt, azután nagyrészt végig látnivalómentes völgy.
A Garam mentén kb. 10 km-t kellett nyugatnak hajtanom a Körmöcbányára tartó kaptató tövéig. A nagy forgalmú, széles főút leállósávjában igyekeztem, az út időnként picit hullámzott. A leágazásig a Szitnya óta már több, mint 2 és fél órája csak minimálisakat pihentem, így pár percre a fűbe ülve majszoltam el egy tartalmas Corny müzliszeletet és néhány marok szárított gyümölcsöt (18:55-19:00). A sietés és előjönni akaró fáradtság miatt szükségem volt kicsit ülni és picit regenerálódni, ülni, pihenni, energiát magamhoz venni. Tudtam, hogy még komoly erőkre lesz szükségem. A völgyi út eleinte lankásan vezetett, nem sokat lassultam; felpörögve igazán jó tempóval hajtottam. Mindössze 1 km-rel Körmöcbánya előtt kezdett komolyabban emelkedni, ott kellett jobban visszaváltanom. A városközpontban, éppen 20 órakor felhívtam a szállásadót és megnyugtattam: 21 órára, 1 óra múlva megérkezem. 17 km-re logikusnak tűnt ennyi idő. A hátralevő 250m szintemelkedés eleinte házsortól jobbra, hűsen zubogó pataktól balra haladt; nagyon érett már a melegbe öltözés, de kaptatón még nem akartam. Néha már a leheletem is láttam. Az utolsó 2-3 kilométer már bányavidéken, bányaépületek környékén, fenyvesben vezetet; az utolsó fél percben pedig egy hangja alapján közeledő vonattal versenyeztem; melyikünk ér hamarabb a nyeregbe. A 780m-es tetőre éppen 20:30-ra érkeztem meg, este néztem - hőmérőm 5 fokot mutatott, így nem csoda, hogy alulra plusz egy nadrágot, fölülre a 2 hosszúujjú és szélmellény fölé még a dzsekit is felvettem, fejemre pedig fejpántot húztam. Szükség is volt mindre. A lejtőn lámpával, már tök sötétben gurultam; térképet nem is nézve egy idő után mind türelmetlenebbül vártam már Túrócteplice fényeit. Úgy hittem, kb. 10 km (15 perc) gurulás várhat rám, ám percről percre sejtettem, hogy valami nem stimmel… Már 20 perc is eltelt, mire egy településre értem, de azután még újabb kilométerek következtek; legalább a hazaérkezés siettetett. Mivel a térképen láttam, hogy szállásom a település elején, az elkerülőút kezdeténél lesz, annak éles jobbkanyarjánál igyekeztem a házak közé letérni. Utóbb kiderült, még a megelőző (összeépült) falucska házai közé értem le, 2 km-t északnak hajtva találtam meg Túrócteplica központját, onnan pedig már a szállásadó honlapjára kitett térképpel navigáltam a keresett címre. A hölgy kedvesen segített a lecuccolásban, hiába szabadkoztam a kései (1/4 10) érkezés miatt, éreztette, hogy nincs miért.
A szállás igazán kellemes volt, a fürdőszobát pedig osztrák panziók is megirigyelhették volna. Zuhanyozás, kis jegyzetelés után fél 12-kor tértem nyugovóra.
Adatok:
Hely TM DST SAV szintemelk. Max pulzus átl pulzus kcal
Hont. Nemce (12:40-55) 1:48:46 39,91 21,3 290 m 160 134 932 kcal
Leágazás Sitnóra (14:17) 2:39:26 56,88 . 226 m 159 141 578 kcal
Sitno / Szitnya (kb. 15:40-16:15) 3:32:28 64,61 . 588 m 177 154 688 kcal
Becsatlakozás (16:40) 3:46:00 71,9 . 5 m 140 108 94 kcal
Selmecbánya fölötti nyereg (18:05-ig) 4:28:26 82,69. 275 m 164 144 499 kcal
Főútról leágazás Kremnica ((18:55-00) 5:24:57 111,34 . 50 m 154 138 621 kcal
Körmöcbánya, nyereg (780 m) (20:30) 6:36:29 129,77 . 506 m 162 144 840 kcal
Turc Teplice, szállás (21:15) 7:18:59 148,29 . 70 m 159 130 423 kcal
ÖSSZESEN: ...2010 m ..4675 kcal
TR/D: 152,89 AVS 20,2 MXS: 58 .ODO: 113833 .


2. nap: Túrócteplice - Blatnica - Túrócszentmárton (Martin) - Martinské Hole (1454 m) - Martin - Túrócteplica - Cremoské nyereg - Túrócteplica =112 km + 1633 m szint




Bő 8 óra alvás után óracsörgésre és napos-felhős időre ébredtem. A városi Billában vásároltam reggelire (finomságokat is) és mivel nem hajtott a tatár, végül ? 11 lett, mire útnak indultam. A napi kötelező program a Túrócszentmárton (Martin) feletti 1460m magas csúcsú síközpont, Martinské Hole volt, ám eredendően azt gondoltam, késődélután elkerekezhetnék a Donovaly melletti hágócskára, hátha ráláthatok a jócskán havas Magas Tátrára. Ebbéli tervem már kései indulásom miatt módosítottam: ha időm engedi, a hegység megkerülése helyett inkább a Sturec hágó felől mennék majd oda, útközben éppen Túrócteplicén át. Így semmit sem kockáztattam; ha belefér örülök, ha nem, akkor elütöm az időt a közeli hegyoldalakon. A főúton néhány kilométer után visszaköszönt az 1998-as útállapot: betonlapok követték egymást, apró döccenőkkel. Ezen 20 km/ó körül lehetett csak menni, így inkább letértem az évtizede amúgy is megkedvelt Blatnica felé. Az első kis faluban szép kastély és templom fogadott, a hőmérő 15 fokot mutatott. Ahogy az erős északi - szembeszélben tekertem, és lábam csaknem fázott, mind többet gondolkodtam: vajon van nálam elég meleg ruha; nem fogok fázni a Martinské Hole-n ? Idővel később jutott csak eszembe, hogy míg magamon egy rövid és egy hosszú bringanadrág volt, táskámban várt rám egy nadrág is, és akár még egy esőnadrág is. A Blatnica előtti dombról - épp mint 10 éve - ugyanolyan szép kilátás nyílt a Nagy Fátra csúcsaira, előtérben a sárga virágoktól színes mezővel. Bár volna még időm… - szól a dal. Teljes mértékben azonosultam vele: szívesen elindultam volna a két szépséges völgybe, de most a Kis Fátra hegye várt rám. A főútra visszaérve néhány km után végre jó aszfalton hajtottam már Martin felé; egy alkalommal ahogy 1-2 percre behúzódtam egy benzinkút szélárnyékába - azonnal éreztem, mennyivel kellemesebb az idő szélvédett helyen. Szemközt, a Kis Fátra déli végének hegysorának tetején több hómezőt lehetett látni, a csúcs ráadásul egy időre kisebb felhőbe bújt. Csodálkozásomra a másik "Nagy Tátra-túrázó", Rédei Zoli évekkel szlogenjét hallottam: "-Gabikám, hát mit gondoltál; ha idelenn ilyen az idő, örülj, hogy odafenn nem havazik!" A városközpontban a sétálóutcán nyugodtan időztem; talán a hűvös is hozzájárult, hogy semmi sem tudott sietésre ösztönözni. Billában megejtett gyors vásárlás után szélvédett, már napsütötte padon ebédeltem, majd továbbhajtottam Vrutky felé. Egy felüljáróról jól látszottak a közeli Kis Fátra hómezői. Vízvételi lehetőséggel nem számolva egy Lidlbe csak 1 liter üdítő miatt tértem be.



A Martinske Hole emelkedő közvetlenül a főútról ágazott le (380m magasan) ; az első 2-3 km üdülők között, illetve mezőn haladt keresztül, ami kiváló helyszínül szolgált labdajátékokhoz illetve más társas időtöltéshez. 2-3 km után az út egy éles kanyarral befordult a fák közé, a hegyoldalba. Onnan 7-9%-os meredekséggel ott haladt, zárt erdőben. Egy-egy szakaszon ahogy a Nap is besütött, nagyon megfogott a természet, a madárhangok; a fák lélegzése, friss tavaszi színe, lombjainak zizegése. A csúcsra legalul, utána csak 800m felett nyílt kilátás. Itt - bő 400m szintkülönbséggel a kerekeim mögött - eljött az ideje egy kis energiafelvételnek, ha már úgyis esni kezdett. Mire befejeztem, az eső is így tett, így hajthattam tovább a fenyők között. Nem sokkal 900m fölött találkoztam az első hófolttal. Az út egyenletesen emelkedett, ám fél-egy kilométerenként szűk sávban már le lehetett látni Martin városra. A felvonó melletti hajtűkanyart követően egyre több hófolt kísérte az utat, míg kb. 1250m magasan felértem a vendéglátóegység-csoporthoz. A keskenyebb út legeleje azonnal két kellemetlenséggel kezdődött: ismét erősebben esett, illetve egy hófolt teljesen átnyúlt az aszfaltcsíkon, így rövid szakaszon tólnom is kellett…. Aztán pár száz méter múlva ismét. Fél kilométert sem tekerhettem tovább, a következő - immár törpe- és normál fenyők közti aszfaltcsíkot több száz méteren át hó borította. Ha már 1300m felett jártam - és bíztam benne, hogy lesz még alkalmam fölfelé tekerni, eszembe sem jutott másfél kilométerre a csúcstól visszafordulni. Ahogy bringám a jócskán lassító hóban toltam tovább, egyből beugrott a Kreicsi Gábor által írt februári bringatúra élménybeszámoló: ő is egy nem közúton járt hasonlóan (de télen!): míg ő a bringát tólta fölfelé a hóban, lefelé síelőkkel is találkozott. Nekem hozzájuk nem volt szerencsém, de síbotos, hótaposós / bakancsos túrázókhoz igen. Talán hülyének is néztek... Összesen bő fél km tolás után néha már füvön is tudtam haladni, majd az utolsó fél kilométeren már a kopár mezőn vezető aszfalton tekerhettem. Előttem-fölöttem hófoltok közepette a TV torony magasodott, délre egy másik hegyoldalon teljes nagy fehér hómezőt egészséges zöld fenyők színesítettek. Kirándulásra ideális táj, terep volt; hiszen növények is akadtak, ám a kilátásra sem lehetett panasz. A sok hó ráadásul a néhány háborítatlan téri kirándulásomat idézte fel. Pedig május volt. Fotózás és filmezés után óvatosan kezdtem ereszkedni. Pár száz méter multán egy színes ruhában fotót feldobó párt kértem meg készítsenek még rólam képet, majd nemsokára a havas úton toltam kerékpáromat: sokkal könnyebben és gyorsabban persze, mint fölfelé. Furcsa volt, amikor egy-egy alkalommal minimális hó csúszott a cipőm és zoknim közé. A lejtőn egyetlen érdekesebb esemény történt, amikor 900m magasságban túl nagy sebességgel (kb 40 km/ó) futottam rá néhány úthibára, mely eredményeként már éreztem, ahogy hátsó kerekem csúszik ki alólam - már az esést vártam -, ám végül talán sima útra érve kerekem a csodával határos módon mégis megtapadt és sértetlenül gurultam tovább. Másodperceken át hálálkodtam: alig akartam elhinni, hogy mégsem következett be a már szinte biztos esés. 380m magasra visszaérve kellemes időben, kabát nélkül, ráadásul erős hátszélben folytathattam túrámat - a kései idő miatt jobbára hazafelé. Martin mellett a főúton 32-36 km/ó-val suhantam könnyedén, majd rövid falatozás után a Kis Fátra keleti lábainál toronyiránt Túrócteplicére tartó úton pedáloztam. Kifejezetten jól éreztem magam: nem rohantam végig a napot, az emelkedő meglett, szép is volt, "most" meg ráadásul szép tájon, könnyedén tekerhettem a csendes vidéki úton. Élveztem, hogy még kisebb emelkedőkön sem lassultam 25 km/ó alá. Az út többnyire a Túróc folyócska közelében haladt. Nagyon élveztem, amikor mozgó, bringás árnyékomat és a háttérben a hegyeket együtt filmezhettem. ? 8-ra értem a kisvárosba, ahonnan még egy kis kitérőt akartam tenni, valamerre szép hegyoldalba. Választásom a medence keleti oldalára esett, így Haj falu után Cremosne szép házakkal is büszkélkedő üdülőházai felé tekertem csendes völgyben, békésen legelő tehénkéket is üdvözölve A faluban a kaptató eleinte 8-10%, majd rövid ideig 14%-os meredekségű volt. Régi, hagyományos népi építészeti házak és templom is akadt, de néhány másik frissen épült faház volt. A falu fölött 720m-en érte el tetőpontját az emelkedő, mely a Cremosne hágó nevet viselte. Előrefelé a Nagy Fátra völgyére nyílt rálátás, visszafelé pedig Túrócteplicára is, mögötte hosszú hegysorra és mindezt a naplemente fényei sütötték meg. Jó választás volt a kaptató ! 1/4 9-re, szürkületben értem haza, így az esti lefekvésre sem túl későn kerülhetett sor. Elégedett voltam a nappal. Bár reggel még nagy ívű tevret szőttem több kaptatóval, végül így is jól éreztem magam, rohanás nélkül. Fent voltam a Martinské Holén, láttam Blatnica környékét, este pedig a cremosne-i naplementés panoráma okozott kellemes meglepetést. Másnap - hogy biztosan elérjek valami emberi időben közlekedő magyar vonatot - időben, ? 10-kor terveztem indulni, a napra pedig ütemtervet is készítettem. Délelőtt még fel akartam szaladni a Skalkára, ám ahogy tovább számoltam, elég reménytelennek tűnt 18 órás esztergomi vonat elérése - inkább a 19 órás tűnt valószínűnek.





Adatok:
Hely TM DST SAV szintemelk. Max pulzus átl pulzus kcal
Martin (Blatnicán át) 1:25:00 29,8 .143 m 156 128 816 kcal
Leág Martinské Holéra 1:42:52 35,69 .15 m 149 127 151 kcal
1. hófolt (1304 m) 3:07:23 48,39 .922 m 164 144 1002 kcal
M Hole, csúcs 3:20:46 50,09 .160 m 163 146 184 kcal
Becsatl főút 3:52:59 64,32 .0 156 104 184 kcal
Turc Teplice (19:17) 5:05:05 96,72 . 148 m 162 131 735 kcal
Cremosné nyereg, 720 m (20:00) 5:31:00 101,82 .235 m 156 137 283 kcal
T Teplica, ház (20:15) 5:47:28 109,54 km .10 m 150 121 138 kcal
Összesen MXS: 56 18,9 TR/D: 112,14 1633 m ..3493 kcal



2008. május 4, vasárnap: 3. nap: Túrócteplice Körmöcbány a- Skalka - Körmöcbánya - Ziar n Hronom - Léva - Párkány / Sturovo - Esztergom (vonattal ) Aquincum = 200,71 km + 1277 m szint


7:40 tájban napos időre ébredtem. Vásárlás és reggeli, illetve összepakolás után szinte percre pontosan 9:30-kor tudtam útnak indulni, haza Magyarországra. A szállásért 2 éjre 500 Sk-t, azaz kb. 4200 Ft-t fizettem.
Minthogy elmúlt nap az erős szélben szinte fáztam a rövid és hosszú bringanadrágban, ezúttal alávettem egy hosszúnadrágot is. A szél - most azt mondhattam: szerencsére - nem enyhült, erősen támogatott, így könnyedén pedáloztam dél felé, ugyan emelkedőn. Néha felhők takarták a Napot, ám mikor sütött, időnként melegem is volt a plusz nadrágban, nem sokkal később, azonban már örültem neki. Már útközben sms-ben testvéremtől érdeklődtem a Drégelypalánkról induló vonatról, hátha célszerűbb lenne azt megcélozni az Esztergomi helyett. A válasz szerint Vácon éppen lekéstem volna a 8 órás kompot, így tárgytalanná vált az az irány; maradt - a távolabbi - Esztergom. Terv szerint 1 órán tekeréssel a 780m magas nyeregbe értem, onnan pedig bő 5 perc alatt Körmöcbányára. Néhány perc erejéig rohanást feledve benéztem a várfallal körülvett óvárosba: nagyon tetszett a domboldalon található főtér a szép templommal, néhány felújított házzal. Egy pénzérmékből készített makett a város pénzverő történelmét és a múzeumot propagálta szlovák és angol nyelven - igaz mindaz teljesen a magyar történelem része (volt ?): hazánk pénzverdéje működött a városban. A Skalkára 700m szintkülönbségű, kb. 10km-es emelkedő vezetett. A városban még rossz volt az út, ám láttam szép szálláslehetőséget, később nagyon bájos patakpart és fák, házikók mellett emelkedett tovább, majd egy fél kilométeres lyuk háton folt jellemezte szakaszt követően már végig igazán jó minőségű út kapaszkodott az 1232m-en emelkedő TV torony irányába. Az emelkedőről legtöbbször csak a fákat, völgyet lehetett látni, feljebb érve bukkant elő néha a TV torony. Igyekeztem minél tovább halasztani a szükséges megállást, energiafelvételt, így erre 950m magasság táján került sor; a közepes szél miatt falatozás közben fejemre is húztam a fejpántot. Kellemes és váratlan meglepetés volt, amikor a fák közé nézve egy nagy, hosszú lábaival a földön álló, akár 80cm magas madarat láttam. Igyekeztem lefilmezni, mire hamar felszállt, tett egy kis kört, mire újra hosszabban videóztam, újra felszállt. Falatozás közben élveztem a természet csendjét és a közelben, a lefelé folydogáló víz mellett szép sárga virágokat is találtam. Az utolsó 2-3 km-n többször látszott már a TV torony, egyszer pedig egy több évtizedes, már mohás táblát láttam: amit ki tudtam olvasni. CCCR, CCSR, illetve Kijev. Előbbi a Szovjetúnió betűszava, a második Csehszlovákiáé. Régen volt, bizony... Kíváncsi lennék, mikor állíthatták és miért.
A Skalka síközpontba érve néhány szálloda, kis parkoló és egy nagy építkezés (így földtúrás, sitthalmok, konténerek) fogadott, az út pedig legfölül egészen a TV tornyot körülvevő kerítésig haladt, ott a biztonsági emberek miatt nem mentem túl közel. Kilátás sem volt semerre, ráadásul az építkezés is elcsúfított mindent így nem sokat időztem. Amily szép, nyugodt volt az emelkedő (igaz csak ritkán kilátással), olyan csalódást okozó a tető. Semmi kárpótlást nem kaptam a mászásért, igaz anélkül is élvezem a szép természetben vezető kaptatókat. Szerettem volna már hamarabb gurulni, ám csak terv szerint sikerült: 12:40-kor hagytam el harmadik napomon a harmadik BIG csúcsomat, a Skalkát. A lejtőn szerencsém volt, hogy nem sokkal mögöttem gurult egy versenybringás pár, mert megálláskor - a toronnyal a háttérben velük szuper kép készült. Hiába a gyors lejtő, mint kiderült, nem száguldottak, mert -csupán összehúzva magam, gurulva - még Körmöcbánya előtt lazán utolértem és lehagytam őket.
A város végén ügyetlenkedve sikerült zsebemből elhullajtanom a zacskó szárítottgyümölcs-adagot, de 50 km/ó-ról nem volt kedvem megállni, így tovaszáguldottam. A főútig a lankásan lejtő úton nagyrészt 34-38 km/ó-val igyekeztem. Tesóm válaszát időben megkaptam (Drégelypalánkról a 18:11-es vonat csak 19:40 táján ér Vácra, így elég biztosan lekéshető a váci rév), ezért a Garam völgyébe érve nyugat, majd dél-nyugat felé fordultam; valamelyik esztergomi vonatot céloztam meg. Bár már csaknem ? 2 volt, Esztergomig még legalább 120-130 km tekeréssel számoltam, igaz hátszélben.
Az autóút leállósávjában percek alatt az iparvárosnak megismert Ziar n Hronomba értem. Az ipartelep hosszan húzódott el, az út mellette vezetett. Az út egy idő után 2*1 sávosra szűkült, volt is rajta forgalom elég - de nem volt miért félnem. A Skalkára menet ettem utoljára (péksütit, banánt és csokit), de minél tovább akartam várni vele; leginkább egészen addig, amíg a DNY-nak tartó út jobban délnek nem fordul és teljes hátszelem nem lesz: így kaja után már még könnyebb lenne tekernem - gondoltam. A félig hátszeles-oldalszeles úton 30 km/ó körüli tempóval haladtam; balról egyből a hegyek emelkedtek, jobbról még a folyó 2 km széles völgye húzódott, azután jöttek a túlsó hegyek. Említésre méltó élmény nélkül hajtottam; a végére már fáradoztam, mire végül Bzenicán élesen fordult az út. Épp a falu elején több gólya állt a füves domboldalban: mű volt mind, de jópofa. Mellette fonott kerti tárgyakat, illetve hasonló műanyag kerti díszeket árultak. Hátszélben már átöltözésre alkalmas helyet ker4esve hajtottam tovább, míg végül kb. 8 km múlva Zarnovicán előbb étkezésre került sor. Szendvicseimet és paprikát elővéve egy északra néző büfé melletti árva és részben törött asztalok és padok egyikéhez ültem nyugodtan falatozni. Percekkel később a szocializmus gondolkodásmódjával szólt rám a büfés hölgy. Nem értvén, válaszomra még angolul is el tudta mondani: Az nem arra való, hogy oda üljek ! Oké, mondtam, majd vettem cókmókom és majdnem 30 méterrel arrébb a fűbe ültem, hogy bosszantsam. Végül annál jobbat, egy irodaház lépcsőjére ülve folytattam a szendvics evést. Hasonló esetekben nyugaton akár megkérdik, nem kérek-e tőlük valamit a büféből, vagy jó étvágyat kívánnak, ez a "hölgy" azonban azt az undorító irigységet sugárzó szellemiséget képviselte, amire néha politikusok is építenek (elnézést de le kell írnom): pl, amikor azt mondják, hogy nehogy már a te adódból tanuljon a másik az egyetemen. Az eszükbe sem jut, hogy bárki taníttathatja a gyerekét, küldheti egyetemre (ami még ingyenes). Ez a gondolkodásmód azoknak szól, akik nem képesek, nem akarnak tanulni, több tudást magukba szívni, de azért a másiknak se (és azzal az országnak se) legyen jobb. (Azt senki nem említi bezzeg, hogy miért az én adómból fizetik a magukba tűt döfő drogosokat, akik csak kárt okoznak az országnak.)
Ez a gondolkodásmód jutott az eszembe akkor. Lassan lehet ezt az emberekből kiirtani és sajnos még éveken át építeni fognak rá. Tele hassal, jó érzéssel tekertem tovább, ám a kisváros végén a kocsiút autóútba torkollott; az elágazás másik ágánál viszont behajtani tilos tábla állt. Nem is értettem, így továbbtekerve kellett megtudnom, hogy azon maximum visszairányba tudok az autóútra hajtani. Mindössze egy bringások által használt kis mellékutat találtam, de a ráhajtáshoz 1 km-t vissza keleltt tekernem, utána azonban bringások és görkorisokkal találkozva roboghattam délnek. A hegyoldalhoz érve pici aggodalommal néztem, miért szalad fel az autóút magassága fölé az utacska, ám azzal még nem is volt gond, hiszen visszaereszkedett, ám a túloldalán zsákutcát jelölt egy tábla. Más választásom nem lévén a füves oldalon felmásztam és az autóút leállósávjában; energiától majd kirobbanva 36-42 km/ó-val robogtam… és picit aggódtam, nehogy rendőr elkapjon. Mázlim volt, ráadásul kb. 8 km-t robogtam ilyen tempó mellett, mígnem N Banánál másik útra le nem térhettem. Tábla is jelezte, hogy ott halad a 65-ös út és nem is volt rajta, csak elenyésző forgalom. Kényelmesen haladtam az erdős hegyoldal tövében, néha kis falvakon át; ismét hosszan megállás nélkül, ám eltökélten igyekezve. Tudtam, hogy sokat, igyekezve és kevés megállással kell a 19:05-ös vonathoz hajtanom. Pulzusmérőm szerint átlagpulzusom többnyire 134-136 körül volt; persze időnként alatta és fölötte is.
Hronsky Benadiknél (Garambenedek ?) az autóút utam fölött nyugatnak tartva tűnt el a dombok között, ám utam forgalma nem nőtt meg; ellenben a hegyek gyorsan alacsonyodtak, hamarosan véget is értek. Zarnovicától számolva kb. 30km-re, Tlmace falunál a táblát követve tértem le Levice (Léva) felé, ami eleinte jó választásnak is tűnt. Ha már kisváros volt, kíváncsi voltam rá; ráadásul várra is számítanom kellett. Egy km után, a vasúton átkelve az út élesen DK-nek fordult és nagyon jó minőségű, széles úton vezetett Léva felé. Féltávnál egy bringás is feltűnt, őt közelítettem, egyébként meg élveztem a 30-as tempómat, bár időnként a nyakam, hátam alaposan elfáradt, elgémberedett. A távolban néha már a Börzsönyt is láttam. Léva előtt vagy a városban egy tábla 68 km-re jelölte Sturovót (végre kitáblázták), no ez ledöbbentett, hiszen térképem szerint csupán kb. 55 km lehetett. Itt ekkor ezért igyekeztem, siettem: "-Addig továbbtekerek, amíg ki nem derül, hogy valójában bő 10-essel kevesebbet kell csak hajtanom. Léván már ? 5 is elmúlt, így ha valóban 68 km lett volna, szinte minimális megállással kellett volna Esztergomig 30-as átlaggal hajtanom. Amerre a várost kereszteztem csak a nem is magasra épült, romos várfalat láttam, illetve lakótelepeket és egy régi szocreál főteret. Sehol szép, felújított házak, stb.
Lévát elhagyva kis dombok oldalán haladt az út, ahol - érezvén a fáradtság kezdetét - sort kerítettem egy újabb falatozásnak, szusszanásnak. Mytne Ludanytól gyakorlatilag két hasonló hosszúságúnak tűnt út közül választhattam, én a rövid ideig DK-nek tartót választottam, azután gondoltam végig egyenesen délnek, Esztergomig hajtani. Mindössze 1-2 km múlva váratlanul egy kis dombocskára kellett feltekernem, bár mégsem sokáig nehezteltem. Fent szép repcemezőt és kilátást nyertem. A 75-ös út keresztezése után kis forgalmú úton már a közeli Börzsöny felé pedáloztam és kerestem a Zeliezovce-ra átvezető utat. Kakucinovban azonban gyanúsan rossz irányban tekergett már az út, ezért egy végül barátságos szlovák helyi lakostól kellett útbaigazítást kérnem. Visszafelé a falu vége felé irányított, ahol lányokat kérdeztem és ők küldtek jobbra. Sajnos nem arra az útrra jutottam, amit a térképen láttam, hanem a következő domboldali faluba jutotam vissza - csak onnan fordulhattam nyugatnak. Ez a kis "keringő" belekerült kb 10 felesleges percbe, ami jelentősen hozzájárult az este további alakulásához. Sikenica utáni településből egy csendes kis utacskán - majd a szép, hangulatos Garamot keresztezve értem Zeliezovcébe, ahol több épületen is magyar feliratokat olvashattam - egyiken mintha ráadásul az lett volna legfölül. A főútra fordulva elszántan, de már fáradtabban gyorsítottam ismét 30 km/ó-ra. A frissesség már megkopott, csak az akarat hajtott még a 9:05-ös vonat felé. Kb. 15 perc múlva, 28-29 km/ó-s tempónál jutottam oda a kalkulációval, hogy be kellett látnom: 30-as átlaggal újabb egy órát hajtva talán 19 órára az esztergomi határra érhetek, de mivel onnan még kb. 10 perc a vasútállomás (ahol akár percekbe kerülhet a jegyvétel), gyakorlatilag nem maradt reális esélyem a 19:05-ös vonat elérésére. Lemondtam róla: "-Hát akkor legalább nyugodtan leülök, eszek egy kicsit és eszeveszett, kínlódásba forduló igyekvés helyett élvezetes kerekezéssel pedálozok majd Esztergomig. Marad a 20:05-ös vonat." Talán Cata (Csata) faluban épp az út meleltt egy épület lépcsője éppen megfelelt, hogy oda ülve nyugodtan eszegessek. Jól esett a nyeregből leszállni, nyújtózkodni, hajolgatni egyet-kettőt, néhány vállkörzést is elvégezni. Hátam-nyakam kevéssé élvezte a sok monoton órányi sík terepet. Nem véletlen hogy inkább az emelkedőket kedvelem - bár nem ezért. Ugyanakkor ott sosem gémberednek el ezen testrészeim. Kb. 15 perc múltán az energiautánpótlás végére értem, mikor két 9-11 éves forma gyerek jött közelembe és szólított meg szlovákul. Mikor magyarul válaszoltam, hogy csak magyarul beszélek, kiderült: bizony ők is magyarok; nemzetünk tagjai. Először bringámról érdeklődtek kedvesen, majd arról, hogy honnan jövök (Túrócteplicéről; kb. 150km van mögöttem) és általában milyen tempóval szoktam hajtani. Érdeklődésemre örömmel hallottam, hogy a falu többsége magyar és ők is magyar (nyelvű) iskolába járnak, de persze tanulnak szlovákul. Mondtam is nekik: ez még belefér; pár 10km-rel feljebb a többség biztosan nem járhat magyar iskolába. Ha nem várt volna a vonatom, szívesen elbeszélgettem volna még velük; picit sajnáltam, hogy mennem kell. Mikor nemsokára Binára értem, onnan már csak 16 km várt rám Sturovóig. Hamarosan a bazilika is feltűnt, szemben pedig kis buckán egy torony. A Gerecse is látszott már, majd a Pilis sem tudott tovább rejtőzni. A bazilikával a háttérben filmeztem egy kis bringás árnyékot; a határ közelében már igyekvés nélkül - azért 28 km/ó-val hajtva - élveztem a túrát. Párkányban (Sturovó) picit még tekeregtem, majd a bezárt határállomású hídon Magyarországra érkeztem. Esztergomban még egy kis útravaló vacsorát is tudtam venni.
A vonatjegyért pár száz forintot kellett csak fizetnem és bár meglepőmód orosz szerelvénynek tűnt, belül nagyon hasonlított a Bombardier szerelvényekre: plüss ülések, teljesen hasonló WC és bringás tároló-rész. Mivel a szerelvény már sötétben érkezett Budapest közelébe, a kalaúztól kértem segítséget, hogy mikor kell leszállnom, ő pedig készségesen segített. HÉV-re várakozás helyett inkább a BKV sztrájk idején betekerésemnek köszönhetően megismert kis utcákon tekertem haza. Éppen 200km-vel zártam a hosszú napot. Délelőtt még Körmöcbányán és a Skalkával kezdtem. Bizony messze volt! Adatok:
Hely TM DST SAV szintemelk. Max pulzus átl pulzus kcal
Turócteplica központ, főútra ford. 5:01 1,821,25 m15213149 kcal
Kremnic. Bana (10:34) 56:12 . 19,8350 m158137555 kcal
Kremnica (10:45) 1:02:40 . 22,30 m1209222 kcal
Skalka csúcs, 1236 m (12:30-40) 2:08:03 34,04 . 673 m184141755 kcal
Kremnica (13:00) 2:25:30 44,84.0 m148118362 kcal
Garam völgye (13:24) 2:47:27 58,58 .129 m161136 (72%) 1058 kcal
Leág Levice felé, hídnál (15:46) 4:29:49 109,52 . 100 m1601321159 kcal
Esztergom, híd - határ (18:35) 7:15:05 184,76 .20 m173132485 kcal
Esztergom vá. 7:25:37 188,28.5 m13311472 kcal
Budakalász 7:52:43 198,17.....
Összesen: ..200,71 kmAVS: 25,151277m m..4517 kcal


GYÖRGYI GÁBOR


Györgyi Gábor