2. nap

5. nap

2006. júni. 16, péntek – 3. nap

A korábbiaknál valamivel több alvás után megszokott nyugodt reggeli következett wahleni szállásunkon. Összepakolás után 9 óra tájban a három bringával a kocsi tetején indultunk útnak a Dél-Dolomitokba. Esti szállásunkra, a Feltrétől kb. 14km-re levő Tiagóba este 7 órára ígértem magunkat, így napközben be tudtam ütemezni az első napi túra végén kimaradt, 2232 m magas Giau hágót és a 2033m magas Valles hágót. Mondtam is Balázséknak: mivel szombaton pihenés, vasárnap marathon lesz, nem is maradt más választásom: e nap kellett felkeresnem e két emelkedőt; nem mintha kényszer lett volna.
Vártam, hogy végre "őket" is, a környező tájat is megismerhessem. Az első hágó, a 2236 m magas Giau a komoly és neves Maratona Dolomites 138 - 147 km-es bringamarathon legnehezebb (9%-os) emelkedője, míg a Valles érdekessége, hogy anyuékkal jártam rajta kocsival és mivel a San Pellegrinó hágóút felétől ágazik le, addig ugyanazon az útvonal várt rám, mint a Giro d'Italia résztvevőire pár héttel korábban.
Úgy beszéltük meg, hogy Balázsék kiraknak Cortina d'Ampezzóban, ahonnan ők előbb kocsival a Falzaregó hágóra, majd onnan felvonóval a Lagazuoira mennek, és ott felkeresik a hegyben a világháború idejére épített föld alatti alagutat. Délutánra a Rolle hágó környékét tervezték be, majd abban maradtunk fél 7-kor Fiera di Primieróban, a hágótól délre találkozunk; onnan pedig bő fél óra alatt a szállásra érünk - hittem. A nap (időben) már reggel elcsúszott. Először Cortina felé, a Lendró tó utáni szorosban látott helikopteres munkák miatt álltunk meg, fordultunk vissza picit a szokatlan légi munka, érdekesség miatt. Én már láttam ilyet, ám a két fiúnak újdonság volt, hogy a helikopter hogy áll a levegőben, segít fák elszállításában, vagy védőkerítés építésben, lebontásában, stb. Nem csupán a tekerést vártam már, de azt is tudtam: nekem kerékpárral kell leküzdenem két hágót, kell arra időt szánni; egyik sem gyerekjáték.
Továbbhaladva, a Cimabanche hágóról Cortina felé gurulva, az autóból két igen gyors kerekest előztünk meg. Az út alig lejtett, de - bringákkal a kocsi tetején persze - alig mentünk gyorsabban a párosnál. Útközben Péterék megmutatták, előző nap hol ágaztak le a Limo hágó felé, majd egy következő aszfaltos leágazásnál kíváncsian behajtottunk. A fiúk kíváncsiságának engedve végül teljesen végighajtottunk az úton: Balázs tudni akarta, hová visz. Eleinte nem örültem, mert szaladt az idő, de legalább láttunk szép kilátást is: a mély völgy túloldalán hatalmas, függőleges oldalú hegytömbök mutatták magukat. Néha szinte zavart, hogy míg mások bringával küzdenek fölfelé ilyen tájon, én autóban ülve jutok fel. Annyira hozzászoktam már és élvezem az emelkedőkön való kerekezést, hogy idegen volt ez számomra. Tekerni akartam a friss levegőn, kintről, pedálozás közben élvezni a gyönyörű kilátást!
Kb. 1600-1700m magasra kapaszkodhattunk fel a keskeny, többnyire árnyas, hol lankás, hol 15% meredek úton. A tetőn - ahol az aszfaltút is véget ért - parkoló és egy turistaház várta a természet kedvelőit. Mivel az idő szalad, az aszfaltút végén talált turistaháznál jobbnak láttam a bringát levenni, és végre nekivágni Cortinának, majd a Giau és Valles hágónak. Már reggel megbeszéltük, hogy mivel a szállásadókkal abban maradtunk, hogy 7-re odaérünk, még ha engedek is ebből egy órát, akkor is 7-kor kell találkozunk a Rolle hágón. Fél 11 volt, így már csak 8 és fél órám maradt a két komoly hágóra és kb. 100km-re.
A Cortinába vezető útig való visszacsatlakozásig a keskeny, de meredek úton óvatosan ereszkedtem; így emiatt éppen a sokkal lankásabb főúton haladhattam mégis gyorsabban. Meglepett, hogy szinte majdnem Cortináig elég jól lejtett az út. Erre a napra sajnos eléggé bepárásodott a levegő, így a hegyekre nyíló kilátás sajnos most nem lehetett olyan szép, mint az elmúlt két nap. A város szélétől már láttam, hogy körülbelül melyik hegyek környékén kapaszkodik majd fel utam, a Giau hágóút. Sajnos a Tofana környékén már akadtak esetleg esőt ígérő felhők. Hogy a marathonra elmúljon a torokfájásom, Cortinában nem csak élelmiszerboltba, hanem gyógyszertárba is be kellett térnem. A kiszolgálók egyike szerencsére értett németül ("Halsschmerzen"), így megértette, mit szeretnék. Adott is gyógyszert rá. Mivel a telefonálás végére rájöttem, hogy a gyógyszer mellett nem volna rossz a torkomra valami szopogatós is, újra próbálkoztam. A másik gyógyszerésszel beszélve, meglepett, hogy Olaszországban nem is ismerik a Strepsils-t, vagy Coldrex-et (az nem szopogatós), vagy csak rosszul ejtettem ki.
A városközpontban hiába tekeregtem kb. negyed órán át, nem találtam pékséget. Az idő már nagyon elszaladt, 1/4 1 lett, így inkább nekivágtam az emelkedőnek. Gondoltam: egyelőre még van elég energiám és utánpótlás, hogy legyűrjem a Giau hágót, utána pedig Capriléban, vagy Alleghében úgyis tudok majd vásárolni. Pár nappal korábbig még egyáltalán nem jártam a Falzarego hágó emelkedőjén, most 3 napon belül másodszor kerekeztem Pocolig. Legalább most nem csak szürkületben nézelődhettem útközben.
Az emelkedő kezdete kb. 2-3 km-t házak közelében vagy között vezet, azt követte egy sziklafal oldalában vezetett "galéria". A motorosok most sem maradtak el. A meredek hegyoldali szakasz után Pocolba érve - ahol 2 napja most is oda - a játszótéri faházhoz ültem le falatozni. Vártam már a Giau hágó kaptatóját, egy ideje fájt már rá a fogam Meglepett, hogy a szintdiagramtól eltérően a leágazás után kb. 1 km-t lejtősen, illetve síkon vezetett az út, utána azonban megkezdődött. A diagram szerint a 9-ből az első két kilométer még 6,2-9,6%-os, utána viszont fél kilométer híján végig 7,4-11%-os, többnyire 9-10%-os. Eleinte fenyőerdőben kevés kilátással haladt a szerpentin, talán a Cinque Torri felé nyílt kilátás. A hágóút alsó fele félig-meddig unalmas, egysíkú volt, alig lehetett kilátni az erdőből, így szinte zárt fenyőerdei út volt, persze meredek és sokszor zavaró motorosoktól zajos. Kb. 4 km után már akadt néha kilátás egy-egy hegyszeletre, akár oldalt, vagy előre, vagy hátrafelé; végre volt ami csábítgatott! Több hófolt is akadt. Sajnos hiába voltak szép alakúak a hegyek és lehetett lassan látni az egész bal oldali sort, illetve jobbra is a teljes Tofana tömböt, függőleges falait, a szürke felhős idő miatt nem tudott varázslatos lenni. Nem sok bringással találkoztam, ám azok is inkább lefelé jöttek; bezzeg a motorosok! Egyik kanyarban filmezés közben eldöntöttem, hogy addig filmezek, amíg egyszer a hajtűkanyar egyik oldalán sem látok motorost Hát 40 másodperc (10 motoros talán...) után mégis abbahagytam. A felső kb. 3 km-en a meredekség miatt néha már éreztem a fáradtságot és mivel a további igyekvés miatt elég pihenésre nem volt idő, a szürke táj sem tudott erőt adni, a motorosok is zavartak, nem volt felhőtlenül jó kedvem. Picit feszült voltam, hogy nem tekerhetek úgy, ahogy jól esik, nem pihenhetem ki magam a tetőn (és később sem); ki van számolva az időm. A tető előtt kb. 2 km-rel fogyott el az erdő, onnan nyílt, kopár mezőn tekergett az út. Visszafelé bizony még szürkébb lett az ég, volt rá esély, hogy esetleg Cortinában már esik. Egyik utolsó filmezésemkor jól esett végre a táj filmezése közben madárcsiripelést és nem motorzúgást hallani. Kb. 1 3-kor értem a tetőre, 5-6 autó és több, mint 10 motoros időzött fent. A kilátás szép időben csodálatos lett volna: visszafelé több hegysor, közte a Sorapis és a mélyben Cortina, előrefelé pedig egyik irányban a Falzarego hágó, a később észrevett Lagazuoival (felvonó!), illetve a Sella tömb és még a Marmodala is látszott halványan a párában, ellenfényben. Fotókat, filmet is a hágó több pontjáról készítettem, nem fukarkodtam velük. Pihenni sajnos nem volt időm (19 órára a Valles hágóra ígértem magam), az evést a vásárlással összekötve terveztem, lent egy faluban. Ajándékért betértem ugyan a turistaházba, de hiába. Bár odafönt elég volt a rövidujjú is, a lejtő miatt magamra kellett vennem egy hosszúujjút.
A lejtő 10 km-t jelentett, 7,4-9-10%-os meredekséggel, sok - 28 darab - szerpentinnel. Mivel gyorsan haladtam, néha csak kapkodtam a fejem, miben is gyönyörködjek. Csodás lejtő volt. Alul már beszűkült, de itt akadtak például meredek, jól fotózható kanyarok. A lejtőn lényegesen több bringás járt, mint én találkoztam fölfelé; minden bizonnyal a két héttel később rendezendő Dolomit-Marathon-ra készültek, talán ráadásul végigtekerve a távot, így ezért érhettek később.
Selva di Cadore előtt csatlakoztam be a 2000. évből már ismert főútra, ahonnan egy percen belül a kisvárosban találtam magam. Nem ismervén a környéket, akkor én Capriléből a Colle Santa Lucia hágón át értem Selva di Cadoréba (15:37), de Balázs elmondta, hogy célszerűbb az alagutas, közvetlen kis utat keresni, így - most ellenkező irányban haladva - követtem tanácsát. Ahol a tábla jobbra jelezte az általam keresett Caprilét, egy másik olaszul írt ki valamit, figyelmeztetett, tiltott (?)! Nem tudtam mitévő legyek, de nem volt időm saccra fél órával hosszabb kerülőre, így nekivágtam a lejtőnek Gyorsan ereszkedtem, múltak a 100-100 méter szintkülönbségek, de semmi sem indokolta a másik táblát. Persze gondoltam is közben: mi lesz, ha ezután derül ki valami gond az úton ? Szó sem lehet róla, hogy pl. 300m szintemelkedést visszamásszak és csak úgy egy órát elvesszek! Sajnos a több, mint kilométer hosszú alagút után bekövetkezett, amitől picirit tartottam: már látszottak Caprile házai (15:47), amikor az úton keresztben 4-2 ember magasságbú szikla és kőkőhalommal találtam szembe magam. Húh! Az úttól jobbra pár méterrel lentebb patakmeder volt, oda nem lehetett / problémás lett volna lemászni, ám mivel visszamászást el sem tudtam képzelni, az átmászással próbálkoztam. Jobb oldalon, ahol csak 1-2 ember magasságú volt a sziklahalom, azt is látni lehetett, hogy mindössze talán 50 méter hosszú a torlasz. Miután bringa nélkül felmásztam és körülnéztem, másodszori nekifutásra bringával együtt másztam fel a kövekre és több helyen azzal támasztva magam, óvatoskodtam előre. Vigyázni kellett nagyon, amikor arrább raktam a bringát, hogy meg ne szaladjon, el ne rántson a hepe-hupás, össze-vissza felületű köveken. A kb. 1 órás időveszteség után a túloldalon az aszfaltúton földmérőkkel találkoztam (16:05), szerencsére nem szóltak, nem problémáztak. A településen, hogy a folytatásban legyen elég energiám, betértem egy kis boltba vásárolni és a rövid pihenő során be is kaptam pár falatot, hogy a Valles hágóút kezdetéig, az addig előttem álló könnyed kb. 20 percnyi tekerés alatt energiává alakulhasson át. Ismerős völgyben haladtam az Alleghe tó, majd Cecenghine felé. Enyhén lejtett, a Civetta 2000m magas sziklafala alatt található tó végéig a vártnál könnyebb, jobb volt, ám azután a lejtőn megtalált a szokásos ellenszél. Hihetetlen, hogy itt milyen erősen tud fújni! 2000-ben ugyanígy jártam.
A csupán 773 m magas Cecenghinébe érve ismét vettem pár csokit és talán kiflit (nem emlékszem), majd komolyabb pihenő nélkül kénytelen voltam továbbhajtani, immár emelkedőn, az 1918 m magas San Pellegrino és az arról leágazó 2033m magas Valles hágó felé. Kb. 3 5 lehetett és még szűk 20 km állt előttem, hogy 19 órára felérjek. Persze mivel átlagosan csak 6,5%-os volt a kaptató (igaz hosszú), 10-nél nagyobb tempóval számoltam, de még úgy sem igazán számíthattam hosszú pihenőre, menetközi erőgyűjtésre.
Cecenghinében jócskán meleg volt, így az emelkedőn izzadtan hajtottam. 2000-ben a San Pellegrinó hágóról érkeztem Cecenghinébe, így tudtam, hogy egy alagút következik. Nem volt gondom vele, noha több, mint 1 km hosszú volt. Kijőve belőle többször fák takarták a kilátást a völgy elől, de néha kiláttam. Elég párás volt! Nem tudom honnan jött az erő, de köszönhetően a csupán közepes meredekségnek, jó iramban tudtam haladni, élveztem a frissességemet; a táj semmi erőt nem tudott adni. Az emelkedő - ez is jól jött - változatosan emelkedett: az 1140m magas Falcadéig - ahonnan csodás panoráma nyílhat a Pale di San Martino sziklacsipkéire - a 8km-es szakasz hol 5-8%-os, majd szinte sík 2km-n át, majd újabb 8-10%-os meredekség, aztán következik a Falcade környéki sík szakasz. Így az ember kibír 2-3 km meredeket, utána azonban a síkon erőt gyűjthet a következőre.
Falcadéba érve már nem takarták fák a hegyeket, ám a völgy túloldala nagyon párás volt: a 2000-ben megcsodált Pale di San Martinó sziklaképződmények, de az egész hegysor is kb. 2000-2300m felett teljesen felhőbe bújt. Itt már kevéssé volt meleg, de mégis furcsa volt az idő. Falcede két részből áll, a felsőt Falcade altónak hívják, ott található a szép kilátást nyújtó rész, előtte már hajtűkanyart szükséges leküzdeni, hogy felérjen az ember. Direkt a "kilátásos" parkolót tűztem ki étkező-és pihenőhelyül, ott ejtettem meg utolsó hosszasabb megállásomat a Valles hágó előtt. Ettem emlékeim szerint szendvicset, müzliszeletet és banánt is; miközben többször is az órámat néztem: 17:46-kor készült a fotóm; nem sokkal később nyeregbe is pattantam.
Még kb. 9 km és kb. 730 m szintemelkedés várt rám. Rövid lankás szakaszt már 10%-os meredek követte, igaz alig kezdődött el, máris a San Pellegrinó és Valles hágó szétágazásához értem (18:00-05). A meredek hajtűkanyar túlfele már 12-15%-os lehetett, a Giro Italia szurkolóinak több felfestése "díszítette" az aszfaltot. Pár fotó kedvéért az ott maradt kordonok mellett álltam meg. Tekerés közben ugyan el tudtam viselni a hosszú fölsőmet, megálláskor viszont éreztem, hogy folyik rólam a víz. A felfelé egyre hűvösebb idő miatt fejemre fejpántot tettem; nem akartam, hogy megfázzon. A leágazás utáni első kilométerek zárt erdőben vezettek, 9-10%-os meredek úton. Hiába számítottam arra a panorámás parkolóra, ahol 2000-ben anyuékkal tett autós túránk során megálltunk enni, most a felhők által "lefejezett" hegysoron és a párás hegyoldalon kívül semmit sem lehetett látni. Talán az idő sürgetése is hozzájárult, hogy még mindig jó iramban hajtottam; sajnáltam ugyan a kilátás hiányát, ugyanakkor élveztem a csöndet, a forgalommentes utat, és hangulata volt a párában, már-már ködben hallható madárfüttynek, birkakolompolásnak. Csak a természet és a kerékpár hangjait hallottam. Élveztem is. Egyetlen kellemetlen dolog az volt, hogy torkom még mindig fájt egy picit. Néha-néha arra számítottam, hogy autóval rögtön megérkeznek Péterék.
Korábban küldött, kis késést elővetítő sms-emre időközben Balázséktól megjött a válasz: ők is késnek kb. 10-15 percet. Kb. 2-3 km-rel a hágó előtt értem ki az erdőből és tűnt fel enyhén derengő fény előtt a hágó. Érdekes volt, hogy el lehetett látni a hágóig: az tette lehetővé, hogy a köd, felhő csak a túloldali hegysort takarta be, az "én" oldalam tisztább volt. Érdekes volt, hogy az órák óta változatlan és nem oszló köd-felhő ellenére sem tűnt úgy, hogy eső fenyegetne. Persze azért nyomasztott a szürkeség!
Végül egy időközi pár perces szusszanás után 19:16-kor értem fel a picit szeles, 2033m magas hágóra. A Valles hágó volt a Dolomitokban az ötödik 200m feletti hágóm. Ahogy letámasztottam a bringámat, már éreztem is a hideget és szinte ahogy megfordultam, már tűnt is fel a ködből a jól ismert autó, Balázsé. "-Ekkora véletlent, hogy ne kelljen várnunk egymásra!" Míg fotóztam, filmeztem, keveset meséltünk egymásnak. 5 perc után a hideget már annyira éreztem, hogy Pétertől örömmel fogadtam el a meleg kötött sapkát; talán 10 fok lehetett, gyenge széllel! 20 órára ígértem magunkat a következő szállásunkhoz, Tiagóba, így hamarosan telefonálni kellett, hogy jelezzem: késünk.
Megérkezésünkig talán akár 110-120km-t is kellett még autóznunk. A lejtőn, illetve a Rolle hágó környékén jól esett a meleg, fűtött autó. A Rolle hágó tetejétől 60 km-t autóztunk Feltréig, az Alpok széléig. San Martino di Castrozza után hiába gondoltam, hogy az alig lejtő úton jól haladhatunk, a szűk völgyben sokat tekergett az út, nem lehetett gyorsan haladni; főleg bringákkal a kocsi tetején! Feltrét elhagyva már sötétben autóztunk és figyeltük alaposan a térképet, hogy el ne tévesszük a leágazást. Tiagóba érve - mint telefonon egy órával korábban megbeszéltük - újra felhívtuk a szállásadót, aki autóval jött le értünk. Őt követve teljesen meglepett, hol lesz a szállásunk. Az út hegyoldalba szaladt fel, csendes vidéki helyre. A feleség és, férje is kedvesek voltak, a szállás megfelelt; ahogy megbeszéltük reggelivel másnap reggel kint az udvarban várnak majd.
Az ablakon beszűrődő természet hangjaira aludtunk el.

Adatok: (napló-füzet híján):
· Cortina - Passo Giau: TM: 1:31:56 DST: 15,89 km AVS: 10,37 km/ó
· Pocol - Passo Giau TM: 1:05:11 DST: 10,69 km AVS: 9,84 km/ó
· Cecenghine - Passo Valles TM: 1:52:50 DST: 20,16 km AVS: 10,72 km/ó
Összesen: TM: 4:44:35 DST: 77,04 AVS: 16,3 TR/D: 77,15

Szintemelkedés: 2426 m