Bevezetés

2. nap: Manresa, Berga, Coll Pal alja

1. nap - Július 19, csütörtök: Repülővel Barcelonába, majd bringával Terrassáig = 68,68 km + min. 600 m szintemelkedés
Korai ébresztő után minimális cuccal gurultam az állomásra, majd utaztam a Nyugati pályaudvarhoz, mert szüleim segítettek csomagjaim - és a bringa becsomagolására szolgáló fóliákat, kartont - autóval a Ferihegy I. repülőtérre kivinni. Péterrel a pénztárnál találkoztunk, majd a kb. 1 hete közlekedő vonattal utaztunk a repülőtérre. A bringákat a Puskás Zoli által adott infók alapján készítettük fel a repülőútra: pedálokat levettük, kormányt elfordítottuk, kereket leeresztettük, kulacstartókat és sebességmérő-adaptereket leszereltük és végül a vázat több helyen fóliával, néhol kartonnal védtük a pakolás során esetlegesen bekövetkező sérülésektől.
Péter sokat repült már, így a repülőtéren őt követtem. Én - enyhe feszültséggel első repülésemre készültem. Először a csomagokat (és a bringákat) adtuk fel. Tábla jelezte, hogy mely járat utasainak mely pultokhoz kell állniuk. Sikerült a leglassabb sorba beállni, ám váltással sikerült időben sorra kerülni. A várakozókon többnyire hosszúnadrágokat és kevésbé rövid ruhákat látva elgondolkodtam: mennyire lesz hideg a gépben? Mesi ráadásul telefonon még javasolta is a hosszúujjút, ám végül csak fölülre túrkáltam elő. A gépre mindenki csak kézipoggyászt vihet fel, mi hátizsákjainkat tartottuk magunknál, a többi cuccot darabonként, külön-külön is feladhattuk. Az ügyintéző az útlevelet és a foglalási papírt kérte el. A cuccok a futószalagon tűntek el, a bringákért külön ember jött. A folytatásban a cuccok után nekünk kellett szalagok között a check in-hez jutni, ahol kézipoggyászunkat egy gépen - futószalagon - futtatták át, zsebünkből mindent ki kellett tenni, amit a detektoros kapu után visszakaptunk. Az útlevélvizsgálat után már a géphez tartó buszokhoz vezető csarnokba kerültünk. Itt még lehet üdítőt, kaját venni, WC-re menni.
Odakint 38 fok volt, a repülőhöz vivő buszban - míg indulására vártunk - izzadtunk! A busz egyből a repülőhöz vitt, ahol lépcsőn sétáltunk fel a gép ajtajához. A tudtommal 150 férőhelyes repülőgép belsejében egy sorban 2*3 ember ült, az ablakok számomra meglepőmód kicsik voltak. Mivel a jegyek alapján mindenki maga foglalja el a helyét; Péternek meg is kellett kérni egy embert, üljön máshová, mert a mi jegyünk szólt oda. Indulás előtt a személyzet angolul és magyarul többek között elmondta a biztonsági tudnivalókat, tennivalókat: felszállás, emelkedés és ereszkedés közben becsatolva kell lennie az övnek, hol találjuk és hogy használandó az oxigént adó szerkezet, merre vannak a vészkijáratok, stb. Erről minden ülésnél kis ismertető is volt. A gépen egyébként kellemes idő, kb. 25 fok lehetett.
A felszállás számomra különösen érdekes volt, mert életemben először repültem. A gép amint gyorsulni kezdett, hihetetlen hamar nagy sebességre tett szert és emelkedett is a levegőbe - na ekkor inkább nem néztem ki az ablakon. Picit rossz és új érzés volt hirtelen a magasból nézni a házakat, utakat, tájat, úgy hogy semmi sem tartja azt a "valamit" amiben a levegőben vagyok. Idővel megszoktam és egyre többet néztem ki, ekkor már csak fordulásokkor - amikor a gép bedőlt - nem néztem kifelé. A felhőkön történő átrepülés során mindössze egyszer egy másodpercig volt súlytalanság érzés. A repülőből egyébként jól lehetett látni a Parlamentet, majd Budaörs - Biatorbágy környékét. Hihetetlen élmény volt érzékelni a repülő gyorsaságát, amily gyorsan a Balaton környékére, majd már Ausztriába értünk. Kb. 10-15 perc után értünk nagyjából az utazási magasságba, kb. 10000 méterre, ekkor ki lehetett kapcsolni az öveket, néhányan WC-re mentek, elindult a felszolgálás - bármiért külön fizetni kellett. Fél-fél liter üdítőt vettünk 2-2 EUR-ért.
Kb. fél - 3 utazás után szólalt meg a hangszórón a pilóta: 11000m magasan repültünk, a kinti hőmérséklet mínusz 40 fok volt és 80 km/ó-s ellenszélben haladtunk. Jelezte, hogy Barcelonában 27-28 fok van.
Nagyon élveztem a repülőutat, valahogy elvonatkoztattam tőle, hogy mily magasan fent vagyok, úgy éreztem, mintha TV-ből néznék le a tájra. Frenetikus volt végignézni az Alpok hegyeit, felismerni sok tájat: a Grossglockner környékétől, Bolzanón, majd a Torinón túli hegyeken át végül a Mount Ventoux-val zártuk a sort, igaz ezt messzebbről láttuk, de öröm volt úgy látni, hogy mivel zárjuk majd bringatúránkat. Péter jól választotta a gép jobb oldali ülőhelyeit. Felváltva filmeztem videóval illetve készítettem fotókat.
A francia Riviéra után a tenger fölött folytattuk utunkat, majd felhősáv fedte el a tengerre nyíló kilátást. Érdekes volt, hogy az ereszkedést mily hamar (kb. 100km-rel a leszállás előtt) elkezdte a repülő, így érezni sem lehetett. Az ereszkedés végén pillantottuk meg Barcelonát, ekkor már fotózni, filmezni nem lehetett. A legvégén érdekes volt már nagyon alacsonyról látni egy kikötő, illetve raktár tetején, illetve előtt álló konténereket, autók sorát. A földet érés miatt azért izgultam, mert ha az ember belegondol, hogy mondjuk 300km/ó-val leteszik a gépet és utána egyből fékezni kezdik. Tudjuk, mit jelent, mondjuk bringával 40 km/ó-nál megcsúszni, nos a repülő sokkal nagyobb sebességgel ér földet. Gond nélkül történt meg a földfogás, és meglepő volt, ahogy a repülő azonnal erősen fékezni kezdett. Olyasmi erővel, ahogy gyorsultunk. Lassulás közben a pilóta megkapta a jól megérdemelt tapsot.
Kiszállás után, a "határon" meg sem nézték az útleveleinket, majd mehettünk a csomagokért, amelyek tán 10 perc várakozás után el is kezdtek érkezni a fotószalagon; meglepetésünkre a bringák is így érkeztek. A csomagokra várva lelkesen hívtam fel szüleimet, illetve küldtem ismerősömnek örömteli üzenetet: "Csak a felszállásnál voltam feszült, utána nagyon király volt! A leereszkedés+földetérés hibátlan voltJ Fentről végiggyönyörködtük az Alpokat! 10p-t videóztam! "
Kíváncsian néztük meg, mi kár esett bennük, de jóformán semmi. Miután odalent elvégeztük a szükséges szereléseket (kormány és pedálok, valamint a sebességmérő-adapterek és sebességmérők visszatétele), beállításokat, felmálházás után 16 órakor kitóltuk bringáinkat a barcelonai reptérről. Pálmafák és nyüzsgés, nagy forgalom volt az első, amit láttunk. "-Hát megérkeztünk Spanyolországba!" - gondoltam és mondtam ki. Furcsa volt, hogy 3 órával korábban Budapestről indultunk, "most" meg Európa túlfelén kerekezünk. Nagyon élveztem!
Először próbáltam megemészteni persze…. Miután lefotóztam az első benyomásokat, megpróbálkoztunk nem a legnagyobb forgalomban kijutni a nyüzsgő környékről. Egy parkolón végighajtva kerítésbe ütköztünk így 10 perc is elszaladt, mire egy forgalmas közúton el tudtuk hagyni a repteret. Péter nem akart 2-3 sávos úton haladni, így a környéki kisváros, vagy külvároson át próbálkoztunk Barcelona felé haladni. Persze akadtak egyirányú utcák is, nem mehettünk amerre akartunk, illetve 20 percünk ráment egy elkeverésre, amikoris egy ipari parkban kötöttünk ki, mely vége zsákutcába futott. Már 5 óra is elmúlt és még jócskán messze voltunk a központtól, sőt közelebb voltunk a reptérhez; fogyott a türelmem, hogy Barcelona külvárosában szórakozunk, ahelyett, hogy főúton hamar berobognánk.
Végül - Péter kérésének eleget téve - a 3-4 sávos főutat továbbra is kihagytuk, így viszont csak kerülőúton mehettünk. Mint utóbb kiderült, az olimpiai parkon át vezető úton kötöttünk ki és voltunk kénytelenek a hegyre felkapaszkodni. Itt tapasztaltuk először, hogy túratársunk, hogy bírja az emelkedőt. Jól mentünk, nem volt gond egyikünknek sem. A tető felé közeledve egy csupasz montit hajtó srácot is beértünk. A domb túlfelén aztán szép panoráma nyílt Barcelonára, (kiemelkedett a Sagrada Familia templom) ahol természetesen megálltunk; bár a második ilyen alkalommal - ahol ráadásul direkt kiépített parkoló is volt - Péter számomra meglepve mondta, hogy nem érti, minek állunk meg itt. Innen már azt is láttuk, merre jutunk le a Kolombusz térre. Ekkorra már 18 óra lett. A tér környékén nagy forgalom - de bringaút is - volt, a körforgalom emlékeim szerint 3-4 sávos is lehetett. A tér másik oldalán ugyan tenger hullámzott, de ez csalódást okozott: szép, monacói, vagy nizzai part helyett csupán egy kívülről hajók, raktárak, épületek, vagy kikötő által lehatárolt öböl látszott; az egyik épületből kabinos felvonó tartott egy közeli kis hegyre. Itt is szívesen eltöltöttem volna több időt, de ülőalkalmatosság sem volt, ráadásul ránk várt még a város!
A Kolombusz szobortól a Rambla felé folytattuk utunkat, amelyet én direkt gyalog akartam végig járni, hiszen ez a sétálóutca a katalán város egyik attrakciója. Láttam Péteren, hogy szívesebben hajtott volna végig a sétálórész melletti szervízúton, ennyi időt nem szánt volna erre, de én kitartottam. Át akartam élni a város egy-egy részének hangulatát, bele akartam pillantani Barcelona életébe - noha így is csak kevés időnk jutott rá és bosszantott is, hogy sokat eltökölődtünk a bejutással. Másfelől úgy is gondoltam: ha már a külvárosi tökölődés elvitt legalább egy órát (vagy többet), akkor nem a városnézésen spórolunk, hanem megnyújtjuk az estét! Nem véletlen emlegetik sokan Barcelonát Európa egyik kiemelt, kihagyhatatlan városaként. A Ramblán láttunk beöltözött Michael Jacksont táncolni, a másik élőszobor csontváznak öltözött, a harmadik gördeszkás bohócnak, stb. Ezeken kívül a Rambla pavilonokkal, kis üzletekkel volt tele, illetve sok kiülős vendéglő is akadt, de péksüti árus egyáltalán nem; szerencsére a szervízút túloldalán akadt egy, így vehettem finom szendvicset.
Emlékeim szerint a Rambla 2/3-3/4-étől ültünk bringára, és továbbhajtva érkeztünk meg a galambok által is kedvelt Catalunya térre, ahol nem túl hideg vizet adóm kút közelében, kőre ülve láttunk hozzá első vacsoránkhoz. Jól esett nyugiban, nézelődés közben falatozni, a barcelonai életet figyelni…. Köztük - ahogy Péter nevezte - a barcelonai őrültet, aki egy szál mosolyban (semmiben) sétált nyugodtan a téren, talán feltűnési viszketegségből. Észak felé széles főúton hajtottunk tovább a Sagrada Familia templom felé, miközben akár öt sávos egyirányú főutcákat is kereszteztünk. A várost nagyon jellemzik az egy irányba haladó utcák, ezért lehetnek ilyen sok sávosak. Bár szüleim is mondják, hogy milyen jól szervezett város Barcelona, nekem nem nyerte meg tetszésemet ez az egyirányúság és a hatalmas forgalom! Nem szeretem az ekkora nyüzsgést: mindenütt csak embertömegek! Itt-ott azért akadt bringaút is, így pl. emlékszem, amint a főút melletti emelt részen, a fű mellett, a bringásoknak volt aszfaltos út, illetve már a Sagrada Familia felé hajtva egy - egy sávos - utcában is az út szélén bringasáv volt kijelölve. Útközben örömmel hittük, hogy megtaláltuk azt a híres Gaudi épületet, ám mint utóbb szüleim felvilágosítottak, ez annak csak a kistestvére.
Noha eredendően 1/2 8 körül terveztem, hogy kb. 3-4 óra városnézés után elhagyjuk Katalónia fővárosát, 20 óra is elmúlt, mire a Sagrada Familiához értünk. Előbb a születés kapuja felől láttuk meg a hatalmas - évtizedek óta épülő - templomot, ám ez is volt a szebb, tele rengeteg szoborral, faragással. Nagy hely itt sem volt a templomnak, csak egy kis park akadt ahonnan rá lehetett látni. Bizony egyedi templom ez a javából! Az épület túloldalán nagyobb kapuit találtunk, de valahogy egyszerűbb is volt, kevés szép faragás akadt, ez volt a halál kapuja. Erről is akadt picit nagyobb park, ahol gyerekek ping-pongoztak, fociztak kis területen.
1/2 9 körül hagytuk el a templomot, azzal, hogy "irány kifelé a városból!" Bár nagyjából jó irányba haladtunk, egy-két kérdezősködésre azért szükség volt, mire a hegynek nekivezető úton nem hajthattunk több sávnyi autó mellett. Bár tábla jelzett valami olyasfélét, mintha a hegyen átvezető alagúton nem mehetnének át bringások, de most aztán, amikor sietnünk kell, semmi kedvem nem volt felesleges legalább negyed órányi hegymászáshoz.
Nagy irammal robogtunk be az alagútba, majd szinte időfutamozás után a túlvégén fáradtan érkeztünk a már fás völgybe: elhagytuk Barcelonát. Hamarosan viszont egy villogó autó tűnt fel mögöttünk: "-No most mi legyen?" Aggódtunk picit, hogy vajon rendőr-e (nem néztem hátra), de csak nem akart elénk jönni és megállítani - noha úgy szokás. "-Ha nem jön elénk és nem jelzi, hogy álljunk meg, akkor addig én hajtok tovább nyugodtan!" - vallottam. Mint kiderült, alagútfelügyelők voltak. Elénk jőve félrevezettek egy parkolóba, ahol egyikük elég hevesen mondott dolgokat spanyolul, a másikuk nyugodtabb volt. Nekünk meg végül szerencsénk, ugyanis egy kaput kinyitva 500m hosszan rávezettek bennünket egy kis útra, ahol már tekerhettünk. Egy ideig úgy tűnt, jó lesz ez az út, jó irányba haladtunk, teltek a kilométerek, 1 10 lévén sötétedni is kezdett. Emlékszem, ahogy egy buszmegállóban elővettük lámpáinkat, és ahogy megnéztük a térképet és az előttünk álló kilométereket, nem örültem: legalább másfél órai sötét kerekezésre számítottunk még.
Az úton egyenesen továbbhaladva illetve a táblákat - szerintünk megfelelően követve - egyre keskenyebb úton kötöttünk ki, míg végül már egyértelműen utca lett belőle; végül kilométerek múlva zsákutca! Innentől persze nem akartunk sok kilométert visszatekerni, megérzésből improvizáltunk; ahogy éreztük az irányt, meg megfelelő fényeket láttunk. Amikor végre táblákkal is találkoztunk, Rubit céloztuk meg, ott pedig egy benzinkútnál kértünk segítséget. Ekkor váltottunk és választottuk inkább Terrassa kisvárost és nem pedig Manresát. A kettő nagyjából mindegynek tűnt a későbbi cél szempontjából, csak Terrassa felé egyszerűbbnek tűnt az út. Végül a megfelelő kocsiútra rátalálva kissé már fáradtan hajtottunk, egyre nyűgösebb lettem, amikor nem találtunk meg mindent elsőre. Fél 12 körül járt már az idő, mire Terrassa szélén egy várostérképet néztünk. Nekem ilyentájt már nem ehhez van kedvem, hanem pl. kitekerni a városból, gyorsan a szélén vadkempingezni, éjfél után aludni. Ehelyett hagytam, hogy "persze nézzük meg a városközpontot, ott lesz szállásokat jelölő térkép…" - majd kerestünk fel kis hotelt (teltház) majd találtunk túl drága szállodát. Éjjel egy órakor kisé morcosan hagytam, hogy egy parkban saját kajáinkból megvacsizzunk. Végül abban maradtunk, hogy a városból - egye fene - a hegy felé elindulva, a kis út mentén keresünk "vadkempinghelyet". A külső 2*1 sávos, egyszerű út által alkotott körgyűrűn túljutva hamar akadt is megfelelő hely, ám így is éjjel két óra lett mire, kulacsból, flakonból mosdás után álomra hajtottuk fejünket.
Hát éppen így nem akartam kezdeni a túránkat! Gondoltam is rá: Már az első nap kezdenek olyan irányban elcsúszni a dolgok, ahogy direkt jeleztem, hogy nem szeretném. Nyugodt napokra, nyaralásként megélt túrát szerettem volna. Persze a kései fekvés másnapra sem ígért túl jó kezdést. L
Első - és második napi benyomásként megmaradt bennem, hogy bizony nagyváros környékén - itt legalábbis - nem élvezetes a közlekedés, ráadásul a kitáblázások sem mindig jók / egyértelműek.

Adatok a Terrassa-i vadkempingig: TM: 4:32:25 DST: 66,29 TR/D: 68,68 ODO: 109410,2

Szintemelkedés (kb):
- Olimpiai park 150 m
- további dombok 350 m
- Terrassa elejétől a vadkempingig 100 m
ÖSSZESEN: 600 m