10. nap: RAID 4. nap Lac Aumar, Cap de LOng Col de Peyresourde

12. nap: RAID 6. nap Col de Mente Col de Portet d'Aspet

11. nap - Július 29, vasárnap - RAID PYRENEEN 5. nap = Bagneres de Luchon - Col du Portillon (1293 m) - Bossost - les Bordes
csomag nélkül: les Bordes - Viella - Port de la Bonaigua (2072 m) - Viella - les Bordes = 102 km + 2315 m szintemelkedés
E nap végéig összesen: 1206,16 km + 23078 m szintemelkedés

Elegendő alvás után 8 - fél 9 tájban csodás napsütéses reggelre keltünk; nem csörgőórára keltünk! Talán másodszor történt a túra során. Jól esett még félig álmosan végigballagni a napsütötte, ébredező kempingen, mely végében kis boltban frissen sült baguetteket vettem (0,75 EUR/db). Ismét elnyúlt a készülődés, de most ezzel semmi baj nem volt, nem hajtott a tatár, hiszen kötelező program csak a Portillon hágón történő átjutás volt, délutánra már csak kedvtelésből, és 2000m feletti hágó felkeresés céljából terveztem be a 2072m-es sehol sem túl meredek, spanyol (!) Bonaigua hágóutat.
11 óra táján, jócskán melegben hagytuk el a kempinget. Luchonban vasárnap ellenére elég üzlet volt nyitva - talán mert turistaközpont, felkapott üdülőhely ? Egy áruházban vásároltunk be, de, hogy ne húzzuk duplán az időt, megmondtam Péternek, hogy számomra mit vegyen és így csak ő nézett be. A központba vasárnap ellenére a bringaboltot is nyitva találtuk. Ha már ilyen szerencsénk volt, kiívtuk az angolul is valamelyest beszélő srácot és megmutattuk, hogy milyen alkatrészt szeretnénk: a váltóhoz finombeállítót ! Ingyen adott nekünk egyet, melyet végül nem túl nehezen sikerült is kicserélni; ráadásul úgy tűnt, mintha a réginek sem lett volna semmi baja csupán túlhúzással kicsavarodott. Ezért lehetett, hogy hiába tekergettem, nem segített a váltón! Ne sokkal továbbhajtva míg én filmeztem, Péter a hátralevő útszakaszról vett két térképet. A várost elhagyva 2 km-n belül a sűrű erdőben kezdődő, és a meredekségdiagramok alapján a Pireneusokban az általam 5 legnehezebb közé sorolt Portillon hágó következett.
Az 1293m magasan, a francia - spanyol határon végződő emelkedő 670 m szintkülönbséget küzd le, a 7-8 km-ből 5 km számított igazán nehéznek: 8,7% és 11,6% közötti meredekséggel. Túraleírásban is olvastam róla, illetve máshol is - azt írták, egy 300m-es szakaszon 14%-osan meredek!
A Haute Pyrenees megyét elhagyva, itt fordult elő először, hogy nem voltak kint kilométerenkénti meredekségjelző táblák. Elmúlt este a Peyresourde- még voltak! Mivel 9-10%-ossal kezdődött, 3 km után éreztem úgy, hogy jól esne egy kis megállás, izom és ízület-pihenő, ott már csak kivártam a megfelelő - kilátást is nyújtó - helyet. A hágóút lépcsőzetesen haladt tovább, azaz a picit lankásabb, erőt gyűjtő szakaszt meredek követte: ez valóban 400m-en át 13-14%-os volt - kiállva végül is gond nélkül fel lehetett hajtani rajta.
A felső 3-4 km szép erdei út volt; akárcsak a Pilisben vezetett volna (hiszen szép erdőben, hegyoldalban haladt), előre illetve jobbra az 1300-1500m magas hegygerincre lehetett fellátni, ám hátrafelé az 1804m magas Superbagneres síközpont és kirándulóhely látszott. Épp ezért csupán 1,5 km-rel a tető előtt szóltam Péternek, menjen tovább bátran, én fotóztam, filmeztem: a korlátra állítva a kamerát fölfelé való tekerésemet is. A kaptató erdőben ért fel a hágóra, így kilátásnak nem örülhettünk. A hágótáblánál megkértem egy férfit, hogy fotózzon le bennünket; ő közben franciául (?) azt mondta nekünk: "Csak sportosan! Hajrá!"
SPANYOLORSZÁGBA ÉRTÜNK - és egyúttal az alacsonyabb, de meredekebb hágókat (Portillon, Mente, Portet d'Aspet) tartalmazó régióba. A lejtőről először féltávnál láthattunk le a völgyre; onnan a következő alkalmat vártuk. A fákon átsejlett a táj, de fotóhoz az nem volt elég. Végül kb. 2-3km-rel, kb. 200m-rel Bossost, a völgyi település fölött teljes panorámát nyújtó parkolóhelyre leltünk. A spanyol völgyön ugyan végigláthattunk, de mivel onnan a Bonaigua hágó kis fordulat után vezetett tovább, a hágóutat magát nem, csak környékét sejthettük.
Bossostból széles főúton tekertünk Vielha irányába; amúgy is arra kellett menni a hágó miatt, ráadásul az interneten azt találtam, hogy útközben kemping is akad. Az út hol síkon vezetett, hol fél kilométeres emelkedő következett, összességében lassan - de biztosan - emelkedett picit. Kb. 5-6 km után a főút menti patak túlpartján, fák alatt álló sátrakat láttunk; szép kempingre leltünk
Bár kértem áramot - hogy akkuim feltölthessem - meglepett az egy éjért két főre fizetendő 23 EUR; hiszen pl. az Aubisque hágó után kevesebb, mint 9 EUR-t fizettünk egy éjért egy teljesen jó kempingben. Igaz persze, hogy itt - mint a recepciós direkt mondta is - az úszómedencét este 9-ig lehetett - ingyen - használni. Egyébként nem sokat foglalkoztunk az árával, én legalábbis nyaraláskor nem szeretek spórolni. Feleslegesen nem költekezem, de ilyenkor jól akarom érezni magam, és ezért ha tetszik valami, meg szoktam venni.
Egész furcsa volt a sötétedés helyett már kora délután sátrat állítani. Ruháinkat is kimostuk, majd fél 5-kor délutáni túránkra indultunk. Péter saját térképén kinézett magának egy földutas tavas részt, amerre akár 2100-2200m-re is felkapaszkodott volna. Az én délutáni túratervemmel összevetve Péteré önmagában is valamivel hosszabbnak tűnt, ráadásul a földutas szakasszal is kalkulálnia kellett, ezért óvatosságra, mértékletességre intettem.
Ami engem illett, én a tervezett 2072m magas és végig csupán 4-6,5%-osan meredek Bonaiqua hágót céloztam meg először, majd utána - idő függvényében - szerettem volna még a 1923 m magas Pla Beretre feltekerni, amiről szép fotókat is láttam, ráadásul neves bringás hegyi befutó is egyben - pl. a 2006-os Tour de France-on is.
Abban maradtunk, legkésőbb 22 órára mindketten visszaérünk a kempingbe, hogy még éppen elmehessünk a 11 óráig nyitva levő étterembe meleget enni.
Vielháig kellemes hátszélben hajtottunk, ám az út enyhén emelkedett. Jól esett nagy csomag nélkül, mindössze 4 kg cuccal pedálozni. A városba érve Péter hamar elbúcsúzott és elhúzott, mire én az elágazáshoz érve azon mosolyogtam: "-Hát Péter, lassan járj, tovább érsz!" Ugyanis a fiú a táblákat nem figyelve rossz irányba ment el. Én utóbb értem az elágazáshoz, mégis hamarabb fordultam a hágóút völgyébe. Már a templom környékén filmeztem, nézelődtem, mikor Péter odaért.
Picit nézelődtem még kirakatoknál, benéztem egy sportboltba (tetsző bringás mez nem akadt), majd elhagytam a kisvárost. Kis falvakon át haladt a Bonaigua hágóra vezető főút, mindössze 2-4%-osan emelkedett. Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen völgyben ennyire szépek a házak, virágosak, rendezettek a falvak, sőt egyikük, Arties kifejezetten szép volt, tele szállodákkal, appartmanokkal. Nem gondoltam volna, hogy Spanyolországban (itt legalábbis) a síelés ilyen népszerű lehet, hogy ily komoly vendéglátás, vendégvárás épül rá. Az országot mindig is a nyárral párosítottam össze és a nyári turizmussal. Mivel az utolsó település, a kb. 1500m-en fekvő Baqueira után nem számíthattam vízvételi lehetőségre, alaposan körülnéztem, hogy folyadékot szerezzek. Végül a település végéről gurultam vissza a központba, ahol további nézelődés után találtam végre egy zárni készülődő bisztrót. Korábban még fagyiztam és "kóláztam" egyet egy vendéglőnél.
Baqueirat elhagyva az út 6-6,5%-os meredekséggel hosszú egyenesben haladt tovább, előre a völgyben, mely végében tetszetős hegyek emelkedtek (az Envalira hágó környékére emlékeztetett). Útközben egy szép helyen szántam időt vacsorára; nem feszélyeztem magam az idő múlásával; jól éreztem magam. Az emelkedő az utolsó 3 km-n hajtűkanyarokban haladva kapaszkodott feljebb, itt az út minősége leromlott, több helyütt kátyús volt. A hágót kb. az utolsó két km-n lehetett szemmel követni; a térkép alapján nem gondoltam volna ilyen szépnek, sőt az interneten olvasott túraleírás(ok) sem említették szépségét. Esti fényekben még a nappalinál is hangulatosabb volt - ráadásul autókkal is csak ritkán találkoztam - így készítettem is egy menetközi filmsnittet; mivel nem volt meredek, lihegés sem nagyon hallatszik rajta J
A hágó egy kb. 500m hosszú barátságos fennsík volt, elején épületekkel, felvonóval, vendéglővel, parkolóval, egy kiállított mozdonnyal, végén pedig a hágótáblával. Itt is, ott is fotóztam, filmeztem, stb, így csak 20:23-kor kezdtem visszafelé gurulni, ahol ráadásul a szerpentineket elhagyva erős ellenszél fogadott. A 6-7%-os lejtőn alaposan összehúztam magam és mivel nem akartam lassulni, célszerű volt tekernem. 20:45-re értem le Baqueirába, a Pla Beret (1860 m) emelkedő leágazásához. Mivel dacból is - illetve hogy mutassam, hogy tartom magam a szabályokhoz - 22 órára a kempingbe akartam érni, nagyon úgy tűnt, sőt biztosra vettem, hogy nem lehet felérni a nyeregbe, azért - ha már csak kb. 20 -30 percnyi erőfeszítés fért bele és jó erőben is éreztem magam, a Nap is lement már a hegyek mögött, így szép fények sem voltak már, ezért szinte időfutamba kezdtem. Nem 100%-osan nyomtam a pedálokat, de erősen hajtottam. Másképpen mondva, tudok ennél többet is, de azért odatettem magam! Utólag nézve a diagramot, az emelkedő 5,7 - 6,3%-os volt.
Az út 2-3 km hosszan a téli síszezonra épült szállók, appartmanok között tekergett fölfelé, a házak közül kiérve pedig már látszott, hogy a hegyoldalban merre tekereg tovább és hol fordul be a merőleges völgybe. Térképem szerint ráadásul onnan már nem volt messze a nyereg. Talán nem is néztem meg pontosan a tető magasságát, illetve nem is számítottam rá, hogy időben felérhetek, ezért nem bántam, akárhol is fordulok majd vissza. Végül azt tűztem ki, hogy azért az utolsó egyenesre ráfordító hajtűkanyarig eljussak: onnan jó rálátás nyílik a következő egyenesre épített félalagútra, galériára. A hajtűkanyar magasságmérőm szerint 1771m-es magasságot jelentett; ha az pontos, talán még 1,5-2 km lett volna hátra a tetőig, ám mégis a visszafordulás mellett döntöttem. Jót hajtottam, le is hűlt a levegő, el is értem a hajtűkanyarig - és ráadásul a percek csak peregtek.
A lejtőn sebesen, kissé szinte fázva robogtam lefelé, ám a fővölgyben már jól éreztem magam, illetve az ellenszél miatti rátekerés fel is melegített. Szerencsém volt, mert Vielhába érve, noha a völgy csak 45-60 fokot fordult, az ellenszél mégis valahogy elmúlt. Kifejezetten jól érezvén magam, felpörögve robogtam a kemping felé; az út sík, illetve enyhén lejtő volt, így épp adott kellő energiát, lendületet, de erőre is szükség volt. Sietősre fogtam, eléggé megnyomtam a tempót, hiszen nagyon neccesnek tűnt, hogy megérkezem-e időben. Kíváncsi voltam, hogy Péter időben visszaér-e: azt azért sejtettem, hogy az általa tervezett útvonalat lehetetlen ennyi idő alatt megcsinálni. Ha időben hazaér, akkor valamit engedett a tervből - gondoltam.
A sötét kb. 5 km-rel a kemping előtt ért el, talán onnan már csak elvétve akadtak utcai lámpák, fények; a sietség és a kemping közelsége miatt azonban már nem akartam megállni lámpát feltenni, fényvisszaverő mellényt magamra húzni - egy kamion rám is dudált. Az utolsó km-eken, pár perccel 22 óra előtt már nagyon figyeltem a leágazásunkat; nehogy véletlenül túlhajtsak. Végül 22:01-kor fordultam be a kempingbe; sátrunk környékén nyoma sem volt Péter bringájának; helyette sms-ét olvashattam, mely szerint kb. 22 óra tájban (vagy picivel utána) ért le Vielhába (onnan még 12-14 km). Gyorsan lezártam a bringát és siettem is zuhanyozni, hogy utána még legyen időm az étteremben meleget vacsizni. Mire 22:25 tájban odaértem, Péter éppen akkor érkezett meg; ő onnan csatlakozott hozzám. A késői időre tekintettel már igazi, főtt meleg ételt nem kaphattunk, ám a választott melegszendvics (tojásos, kolbászos és szalonnás óriáskifli finom, ízletes volt.
A kései éttermi, élménymesélős este eszembe juttatta az 1998-as szlovákiai, Certovica hágói esténket, akkori túratársaimmal. Péterrel jóízűen osztottuk meg túraélményeinket, persze kíváncsi volt, hogy mennyi idő alatt robogtam fel a Pla Bereti emelkedőn - még ha nem is a tetejéig; ám fejből nem tudtam. Mivel nem adtam bele mindent, így lazán megdönthető idő, illetve sebességi eredményről van szó; én is kíváncsi voltam rá: Hát 23 perc alatt 280 m szintemelkedés, azaz arányosítva 730 m szintemelkedés egy óra alatt! Nem sok! Persze tudom, a különböző meredekségek nem összevethetőek - ezt támasztja alá, hogy 2005-ben pl. 24 kg-s málhával egy óra alatt kb. 700 méter szintemelkedést tudtam legyűrni a Finestre hágóra tartva - igaz 10%-os emelkedőn. (Meredekebben jobb a hatékonyság, így ott azonos idő alatt több szintemelkedést lehet legyűrni!)

Adatok:
Portillon hágóút kezdete TM: 25:00 DST: 5,0 SAV: 12,0
Portillon hágó, 1293 m TM: 1:24:50 DST: 12,6 SAV: 7,62 AVS: 8,9
Bossost, 712 m TM: 1:37:11 DST: 20,51 SAV: 38,4 AVS: 12,6
Kemping TM: 1:55:16 DST: 25,14 SAV: 15,4 AVS: 13,0
NULLÁZÁS
Puerta Bonaigua, 2072 m (20:08-23) TM: 2:31:46 DST: 34,29 SAV: 13,5
Leág Pla Beret, 1495 m TM: 2:45:55 DST: 43,24 SAV: 38,0
Visszaford, 1771 m (21:07-10) TM: 3:08:59 DST: 47,65 SAV: 11,5
Kemping TM: 3:59:06 DST: 76,12 SAV: 34,1 AVS: 19,1 TR/D: 102,0 MXS: 56 ODO: 110548

Szintemelkedés, max pulzus, átlagpulzus, kalória
- Portillon hgút kezdetéig 89 m 136 108 154 kcal
- Portillon hágóig, 1293 m 650 m 154 122 761 kcal
- Vielháig 200 m 143 122 319 kcal
- Bonaigua hágóig, 2072 m 1095 m 156 131 1143 kcal
- Baqueriáig, leágig, 1495 m 30 m 123 97 57 kcal
- Pla Beret, visszaford-ig 276 m 157 148 274 kcal
- kemping 5 m 149 113 358 kcal
ÖSSZESEN: 2345 m - - 3066 kcal

Felírt költségek:
Luchon: 2 * 4 dobozos vaniliás puding (1,53), 2 konzerv (2*1,1) = 3,73 EUR
2 bagauette: 1,5 EUR
Spanyol kemping 2 főre árammal 23 EUR
Vacsora: 1-1-1 omlettes, kolbászos, szalonnás óriáskifli + 1 üdítő 14 EUR