12. nap: RAID 6. nap Col de Mente Col de Portet d'Aspet

14. nap: RAID 8. nap Col Chioula POrt de Pailheres (2001 m)

13. nap - Július 31, kedd - RAID PYRENEEN 7. nap: Seix - Col de Latrappe (1111 m) - Aulus - Col d'Agnes (1570 m) - Port de Lers (1517 m) - Tarascon - Pas de Souloumbrie - Lordat (szuper kemping!) = 93,4 km + 2300 m szintemelkedés
E nap végéig összesen: 1400,5 km + 27600 m szintemelkedés

Lassan kezdtünk végre beállni az elegendő alvásra (bár még lehetett volna még többet): pihentető éj után 7:50-kor csörgettünk, 8:30-kor keltünk fel (napsütésben) és mosással, reggelivel együtt 10:28-kor hagytuk el a kempinget. Indulás előtt a Raid Pyreneen pecsételő- / ellenőrzőlapunkra immár hatodik pecsétünket gyűjtöttem be a recepción.
Kemény nap állt előttünk. Három jelentősebb - ám 1100 és 1600m közötti - hágó várt ránk, ám a nap végén - terv szerint - szerettem volna, ha még sikerül a végig csupán 3-4%-os lankás Col de Marmare hágóra is feljutnunk; annál kevesebb maradna másnapra, ami viszont a Pailhéres 2001m magas hágó miatt komolynak ígérkezett.
Seixben vásárlással indítottuk a napot; mivel jegyzetelő tollam kifogyott, a kaják mellett tollat is kellett vennem J A kisvárost, szép, enyhén zubogó, napos, patakparti úton hagytuk el. A Latrape hágó felé a diagramomnak megfelelően az első 12 km alig emelkedett; jó tempóban 16-22 km/ó-val kerekeztünk. Kezdetben a patakban evező vadvízi kajakosokat néztük, később a szép, barátságos, fenyős tájat. Ahogy elmúlt nap is tapasztaltuk, Serac falut is inkább elhanyagoltabb, szegényebb házak jellemezték, mint amelyeket Nyugat - Pireneusokban láttunk.
A hágóút Sérac után kezdődött, a bringásoknak kitett információs tábla szerint 5,6 km távra kellett 415m szintemelkedéssel számítanunk: Diagramom szerint többnyire végig egyenletesen meredek: 6-7,5%-os. Bár Péter gyors fotózásával szemben én picit többet időztem, nem robogtam utána, nagyjából saját ritmusomban pedáloztam Péter után. Nem tudom, hogy azért, hogy bevárjon-e, mindenesetre lassabban haladt, ám csatlakozásom után tempóm felvéve követett. Szinte észrevétlenül lett egyre frissebb a sebességem, de közel sem hajtottam ki magam. Az út egyébként végig erdőben vezetett, ám ezúttal kilátás sem nyílt; nem először írom, hogy az emelkedő, akár Magyarországon is lehetett volna. Tulajdonképpen meg sem lepődtem, hogy Péter nem saját tempójában hajtott, hanem rám tapadt, de néha lihegését hallva nem értettem, csak mosolyogtam. Eredendően nem akartam volna a tetőig a frissebb iramban hajtani, szép lassan visszább vettem volna, ám amint túratársam lihegéséből és egy-egy fáradt sóhajból is azt hallottam, hogy nem saját tempójában halad, illetve kihajtja magát, már dacból is tartottam a feszesebb tempótJ Fordított esetben az egész bő két hét alatt maximum 10-15 perc lehetet, amikor nem úgy hajtottam, ahogy jól esett. Engem nem érdekel, ha túratársam rohan, akkor is saját tempómban szeretek kerekezni és a bringázást élvezni. Pulzusom is jól mutatta, hogy nem versenyzem, hiszen 147-152 között mozgott, miközben saját időfutamjaimon 175-180 körül szokott lenni.
Korábbi hágókhoz képest ez már más régió volt, így nem csak a hágó kezdetéhez kitett tála volt más, hanem ráadásul elmaradtak a kilométerenkénti magasság- és meredekség-jelző táblák. 12:18-kor értünk fel a hágóra; ahonnan előrefelé újabb 2500 m körüli hegysor bukkant elő. Útközben lehetett volna Guzet Neige-re letérni, pontosabban "feltérni"; az a kaptató szintén neves Tour de France befutó.
Noha nem éltük még fel teljesen a reggeli energiabevitelünket, a következő, bő 800m szintkülönbségű és kissé nehéznek mondható Col d'Agnes előtt jónak láttuk ismét enni. 5 km gurulás közben szép kilátást kaptunk Aulus les Bainsra, a Col d'Agnes hágóút kiindulópontjára és egy helyen magára az erdőben induló kaptatóra is. Aulus környékén csodás szépen zöldellett a fű, magas hegy emelkedett a település mögött. Az Agnes hágóút egyébként egy 1900-2000m körüli hegysoron kelt át. Ez a település sem volt túl gazdag, élettel teli. Szegény vidék, amit néha meglátogat a mozgalmas és szponzorokkal teli Tour de France, amely aztán elhaladva ismét maga mögött hagyja a nyugalmat, szegénységet. Bezzeg Luz St Saveur, Arreau és az Atlanti óceán közelében…!
A településen kérdeznem kellett víz felől és bár egy autós bácsi elmondta, hogy hol találom, a kis utcában sétálva csak egy működésképtelen kutat találtam. Erre a kedves bácsi odagurult hozzám autójával és kocsival mutatta meg, hol van vizet is adó kút.
A Col d'Agnes hágóút infótáblája szerint 10km-re 820 m szintemelkedés jutott, diagramom azonban kilométerenként is mutatta nehézségét: a kezdetben 2 km 10-10,5%-os, majd a folytatásban 6-8%-os. Péternek dolga akadt félreállt, így saját tempómban pedáloztam fölfelé - gond nélkül. Az út igazából az első hajtűkanyartól lett szép, mivel a völgy aljából a patak mellől, fák közül, a hegyoldalba kapaszkodva haladt tovább, ahonnan már kilátás is nyílt a spanyol határ közeli hegyekre. Csodálatos időben ismét szép hágóúthoz volt szerencsénk; megfogott! DK felé barátibb, erdősebb hegyekre nyílt rálátás, ám dél, illetve DNY felé sziklásabb, imitt amott piciny hófoltos és vízeséses hegyeket üdvözölhettünk. A hegysor, hegyív hangulatilag picit a Cirque Troumouse-t idézte, bár itt jóval kisebb hegyekről és vízesésekről volt szó.
Mint már napok óta, tulajdonképp szinte Arreau óta megmászott emelkedőinket, itt is alig találkoztunk autóval. Érdekes egyébként, hogy a Pireneusokban sokkal kevesebb motorost láttunk, mint az Alpokban, sőt alig találkoztunk néhánnyal.
Egy szép helyről már elég fotót és videót csináltam, mikor Péter is "belehajtott" a képbe. Egy-egy banán és kis nassolás után tovább hajtottunk. A folytatásban már picit sebesebben, de együtt, néha beszélgetve pedáloztunk, én közben persze figyeltem, hogy mikor nyílik szép rálátás a kanyargó útra a hegyekkel a háttérben. Az aszfalton itt sem maradhattak el a szurkolói felfestések, így az általam is kedvelt, de már visszavonult Virenque, Ullrich. Az utolsó kilométerre végül annyira felpörögtünk, hogy ha nem is eszeveszettem sebesen, de mégis fej-fej mellett - és csöndben - nyomtuk a pedálokat. Az 1570m magas Col d'Agnesre érve (15:15-35) ott néhány piknikező családdal és lakóautóval is találkoztunk; a környék valóban ideális és csodás kirándulóhely: még füves, néhol fás, a hegyek sem kopárak!
A tetőről épp Aulus felé nem nyílt már kilátás, ezért felsétáltunk a közeli buckára. Jóformán körkilátásban lehetett részünk: dél felé 2400-2800m körüli hegyek, észak felé azonban a Pireneusok már "alacsonyodott", a hegyek csupán 1700-2200m-ig emelkedtek - ez volt az a barátságos vidék. A lejtő irányában légvonalban 2 km távolságban kis tavacska csillogott. Mire visszatértem a filmezésból, Péter egy helyi bringás, 60 év feletti bácsival beszélgetett; már "csupán" 100 km körüli hegyi túrákra volt képes. "-Bár ennyi idősen mi tudnánk majd ennyit hajtani" - gondoltuk. Jó volt hallani a bácsitól, hogy ő is a 100 hágósok klubjának (Club des Cent Cols) tagja: egy másik a bő hatezerből.
A lejtőn hamar megállva fentről filmeztem le Péter és a bácsi gurulását. A következő emelkedő elágazásához, a tó közelébe érve egy apró dombocska árnyas oldalába ülve eszegettünk. Naplómba ezt jegyeztem fel: Gyakran éhezünk meg! Valóban! Ezzel jár a sok emelkedő! Energia kell hozzájuk. Jellemző, hogy hazaérkezésünk után is kb. 2 hétig sokkal többet ettem úgyis, hogy tekerni már nem tekertem.
E környék, hegycsoport utolsó hágója, az elágazástól már csupán 4 km emelkedésű, 1517m magas Port de Lers következett - onnan pedig azután hosszú lejtő egészen a csaknem 1000m-rel mélyebben fekvő Tarasconig. A tó is, a kirándulásra alkalmas hegyek, valamint a levegőben repdeső, magukat jól érző paplanernyősök is hozzájárultak ahhoz, hogy népszerű legyen ez a környék a helybeliek körében; nem véletlen mentek oda piknikezni. Egy 8%-os kilométer után értünk a paplanernyősök "felszálló- / kifutóhelyéhez", ahol mi is elidőztünk picit. Mindkettőnket magával ragadott a hangulat, a paplanernyősökben való gyönyörködés; lelkesen, mosolyogva filmeztünk, fotóztunk jobbra-balra, felfelé. (Bizony itt is félreállhattunk volna fél órára, csak nézni őket…)
Egy lankás kilométer után már az utolsó másfél következett, majd mezei terepen a tetőre is értünk: 1517m magasra (16:40-52). Innen már nem lehetett rálátni a paplanernyősökre, így inkább előre-, nyugat felé tekintgettünk: arra viszont a magas hegyek már véget értek. Csaknem 17 óra volt már; nagyon elszaladt az idő; iparkodnunk kellett (volna), hogy estére még esetleg feljuthassunk a Marmare hágóra. Egyelőre nem kalkuláltam előre; haladtunk, ahogy haladtunk. Végre legalább pár napja néhol elidőzni is volt módunk; egyre kevesebb lett a rohanós rész.
Noha a térkép a lejtőt elég keskenynek, azaz alacsony rendű útnak jelölte, a vártnál jobb minőségű volt. Eleinte valóban többnyire egy autó férhetett csak el egy irányba. Fák közé érve egy alkalommal békésen ballagó tehenek foglalták el az úttestet: csaknem 2 percbe telt, mire lassú ballagásuk után végre elfértem mellettük. Egy másik alkalommal pedig egy agyontaposott kígyótetem mellett robogtam el; utólag megkönnyebbültem: még szerencse, hogy már nem élt; nem is gondoltam, hogy akár kígyók is akadhatnak útközben. A szélesebb és valamivel forgalmasabb útra érve, Vicdessosban már a fentinél melegebb idő fogadott. Tarasconig még 15km-t lejtőztünk, ám itt már tekerni is kellett; a hegyek már 1500m-ig "alacsonyodtak". Egy áruházban bevásároltunk vacsorára, bőven elláttuk magunkat, így 5 km múlva nyugodtan tekerhettünk be a kisforgalmúnak sejtett völgybe, a 911m magas Pas de Souloumbrie felé. A Raid szervezői megintcsak ügyesen kisforgalmú úton vezették el a túrakiírást és, mint később megtapasztaltuk, a hegyoldalból a kilátás is szép volt.
Bompasnál kanyarodtunk a Ariege völgyével párhuzamosan futó, ám emelkedő völgybe. Kellemes, gyengén emelkedő úton érkeztünk az első faluba, Arnavéba, ahol egy csobogó kút mellett platánfák alatt árnyas, kőpados, ideális vacsorázóhelyre leltünk. Hátradőlve, jó kedvvel eszegettünk, illetve beszéltem telefonon szüleimmel. Elégedett voltam ezzel a napunkkal is; nem rohantuk végig, és vacsora közben sem gondoltam rá, hogy estig meddig jutunk még el. A fő az volt, hogy jól érezzük magunkat! Mivel pocakjainkat alaposan meg"tömtük", igazán kényelmes tempóban folytattuk utunkat; emésztést elősegítő iramban forogtak a pedálok. Az utolsó házaknál le kellett ugyan küzdenünk egy 8-10%-os rövid szakaszt, ám utána meredekségmérőm már csupán 6%-osnak mutatta az emelkedőt. Autóval szinte nem is találkoztunk. Cazenave néhány házát elhagyva a lankás úton alig vártuk már a 911m magas Pas de Souloumbrie hágót, ám jobbra a mellettünk emelkedő hegyet illetve előre a völgyet nézve lassan megsejtettük, hogy talán a hegy véget érésénél érünk fel. Így is lett (20:05). Hiába hittem, hogy több kilométernyi igazi gurulás következik, be kellett érnünk kb. 1 km 1-2%-os lejtéssel. Az út kilométerről kilométerre haladt nagyjából szintben; picit lejtett (mondjuk 40-50 m-t), majd sunyin emelkedett vissza 30-40 m-t, miközben egyre türelmetlenebb, sőt pipa lettem. Fogalmam sem volt, hogy a következő falvak milyen magasan lehetnek, még látni sem láttuk őket. Egyre csak vártam, hogy végre gyorsabban fogyjanak majd a kilométerek. Itt talán már a Marmare hágóra gondoltam, hogy jó lenne feljutni és ezért is bosszantott a késedelem.
Végül az erdőből kiérve előbb a laposan sütő nap által megvilágított szép hegysorra nyílt kilátás, majd Axiat előtt végre az út is lejteni kezdett. Magában a településen egy szép román kori templomnál álltunk meg; szokatlan volt, a Nap is szépen sütötte meg. Kis emelkedőn érkeztünk a következő faluba, Lordatba. Mivel Péterrel már beszélgettünk róla, hogy talán kár lenne 22 óráig tekerni föl a Marmare hágóra, amerre - ahogy e környéken szintén - csekély esélyét láttuk kempingnek, Lordatban a megpillantott kemping tábla elgondolkodtatott: "-A környéken nem sok esélye van kempingeknek, így ha itt - ahol alig van forgalom - netán tényleg akad egy kemping, talán célszerű lenen itt sátrat vernünk."
Az útra lekanyarodva kíváncsian pedáloztunk fölfelé a lankás, majd röviden meredek kaptatón. Az út végén valóban egy üzemelő kemping(ecske) fogadott, ahonnan nyíló kilátástól szinte leesett az állunk. Szinte a világ végén járunk, autókkal kb. 15 percenként találkozunk csak, erre egy olyan kempingbe "botlunk", ahonnan félkörpanoráma nyílik dél felé: a kilátás ÉK-re a lordati várral és a völgy túloldali hegyekkel kezdődött, dél felé fordulva következett a völgyi út és a fákkal borított 1700-2000m-es hegysor, majd végül a kép DNY-ra az andorrai hegyekkel zárult. Lenyűgőző volt. A vízszintes, bekerítetlen rész szélére állítva sátrunkat, alig vártuk a reggelt, hogy majd a sátor zipzárát kinyitva e csodás kilátás legyen az első, amit ébredés után megpillantunk. Ilyen helyen aludni... és ráadásul - mivel a "világ végén" van, alig ismerhetik az emberek.
21 óra tájban állítottuk fel sátrunkat és mivel volt még egy kis idő sötétedésig, gyorsan átgurultunk, a 2km-re levő településre, hogy a várból is szétnézhessünk. A parkolótól induló sétaút elején a fizetőkapunál kis ideig - főleg én - bizonytalankodtunk kicsit, ám Péter meggyőzött: menjünk fel bátran! Nem sokkal később egy pár is jött utánunk - gondoltuk: akkor ha más is így tesz, semmi gond nem lehet. Picit persze meglepődtünk, amikor kulccsal, ők odafent még a várfalon belüli részre is be tudtak menni - talán üzemeltetők lehettek, vagy…. Nem tudtuk, hogy működik a rendszer. A várfal kapujából szép kilátás nyílt a völgyre, DNY felé; klassz volt, ahogy a völgyben lent, illetve az oldalában a falvak fényei kis csomókban világítottak. Videokamerámmal pedig a panorámán túl még sátrunkra is rá tudtam közelíteni.
Újabb szép napot zártunk. Bár nem jutottunk fel a Marmare hágóra - így több maradt másnapra -, ám végig, együtt hajtva, rohanás nélkül tekertünk át a szebbnél szebb hágókon, nyugalmas utakon. Talán az andorrai hegyek látványa is hozzájárult, hogy most már "megjelent" agyamban a visszaszámolás: MÁR CSAK HÁROM NAP A FÖLDKÖZI TENGERIG, egyúttal a Raid Pyreneen befejezésééig ! Talán innen kezdődött a honvágy érzése, lett egyre több a nosztalgikus visszagondolásból.
Másnapi hosszú napunk miatt - korábbra is húztuk az órát - úgy kalkuláltam, hogy 1/2 12-re fel kéne érni a Chioula hágóra, 1 4-re a Pailheresre és úgy időben felérünk majd Matemaléba.

Adatok:
Col de Latrape, 1111 m (12:18 - 50) TM: 1:23:40 DST: 17,1 SAV: 12,2
Aulus les Bains TM: 1:36:39 DST: 22,51 SAV: 25,0
Col d'Agnes, 1570 m (15:15-35) TM: 2:56:14 DST: 31,93 SAV: 7,1 AVS:10,9
Port de Lers, 1517 m (16:40 - 52) TM: 3:32:24 DST: 40,19 SAV: 13,7
Tarascon, 541 m TM: 4:22:39 DST: 64,55 SAV: 29,1 AVS: 14,75
Pas Soloumbiere, 911 m (20:20) TM: 5:34:00 DST: 78,3 SAV: 11,6
Lordat (21:20) TM: 6:17:07 DST: 89,57 SAV: 15,7 TR/D: 93,4 ODO: 110742 MXS: 55 AVS: 14,2

Szintemelkedés (max pulzus, átlag pulzus, kalória, szintemelkedés)
- Col de Latrape 158 126 746 kcal 596 m
- Aulus les Bains 125 84 40 kcal 20 m
- Col d'Agnes 157 140 889 kcal 770 m
- Port de Lers 163 124 309 kcal 220 m
- Tarascon 137 97 233 kcal 5 m
- Pas Soloumbiere 148 122 607 kcal 456 m
- Lordat, kemping 137 112 294 kcal 178 m
- vissza, kemp 73 kcal 55 m
ÖSSZESEN: - - 3191 kcal 2300 m

Költség:
- Seix: baguette, 3 banán, 2 alma, 1 konzerv, 2 joghurt 7,11 EUR
- 1 péksüti 1,42 EUR
- toll 2,7 EUR
- Tarascon: 1 l üdítő, 4 dobozos gyümölcsös rizses finomság (1,45), füzet (0,4 EUR), kenyérféle, péksüti, banán (1,3 EUR/kg) 5,84 EUR