Györgyi Gábor: 2008. Aix en Provance Mazan Mont Ventoux Bedoin - bringatúra 2. nap
GYÖRGYI GÁBOR
V. NAGY ALPESI BRINGATÚRA
1. nap: Enzersdorf - Schwechat - REPÜLÉS - Nizza - VONAT - Marseille - Aix en Provance, kemping
Linkek

 

 

VENDÉGKÖNYV









Szerzői jogok!




MAGYAR ÉS KÜLFÖLDI BRINGÁS LINKEK azok tartalmával együtt


2004 Kerékpárral a
Tour de France alpesi hágóin

2003 Kerékpárral
az Adria mentén Montenegróig

2008. Alpok - túra kezdő oldal!                                     2. nap: Aix en Provance - Mazan, kemping

2008. július 17, csütörtök – 1. nap. : Repülés Nizzába, vonattal Marseille-be és bringával Aix en Provance-ba = 65,21 km + 350 m szint
Bár 6 órára állítottam be a mobilom ébresztőjét, a szálláson aludt munkások reggeli zajongása meg ajtóbecsapásai miatt már 5:33-kor felébredtem. Nem egy szokványos panzió volt; úgy tűnik, hogy sok, korán kelő munkásembernek nyújtott éjszakázóhelyet. Nizzai repülőm ugyan csak 11:15-kor indult Schwechatról, de 8 órakor el akartam kezdeni a bringa repülőútra való felkészítését. 6:20-ra kértem a reggelit, addig nagyjából össze is pakoltam. Az étkezőben a munkások részben be is fejezték a reggelit. Reggeli gyanánt 2 zsömlét kaptam felvágottat, vajjal, dszemmel és teával. Étkezésem során időnként legyek érkeztek a finomságokra. A szállásért 30 EUR-t fizettem.
7:15-kor, kellemes reggeli időben indultam neki a kb. 10km-re fekvő schwechati reptérig tartó utamnak. A Duna parti Fischamendtől, a főúton már gyakrabban találkoztam autókkal; egyre jobban érezni lehetett a reptér közelségét, majd már látni is. Teljesen feldobódtam; kitörő lelkesedés szállt meg; nagyon vártam már a repülést, az élményét és a pár órán belüli riviérai megérkezésem. Széles vigyorral, jókedvvel követtem a Terminal 1-2-3-t jelző táblákat és hajtottam a bejárat elé. Micsoda érzés a sok autó, néhány busz között megérkezni egy reptérre, hogy onnan az ember földrészének túlfelére repüljön.
A reptéren első utam az infópulhoz vezetett, ahol megmondták, hogy hol lesz a SkyEurope nizzai járatára való becsekkolás, a SkyEurope-s emberke pedig úgy mondta, hogy az a 9-10 közül bármely pultnál lehet csekkolni. Mint már korábban olvastam, 2 órával a gép indulása előtt kezdik a check-in-t, így – mivel a kezdetére akartam odaállni – 9:15-ig volt időm a bringát felkészíteni az útra.
Mivel korábban én is izgultam, hogy minden flottul megy-e, drukkoltak is otthon, 8:20-kor küldtem egy sms-t haza, hogy mindent megtaláltam; kezdem a szerelést. Kilométeróra leszerelések után a pedálokat – mivel belefért a 20kg-s csomaglimitbe – nem is rögzítettem vissza a bringa vázára (mint 2007-ben), hanem betettem az egyik oldaltáskámba. A nyerget is le kellett engedni, ám a kormány elfordításával lett egy kis problémám. Hiába próbáltam, hiába lazítottam ki szerintem a megfelelő csavart, a stucni nem fordult. Sajnos itt követtem el egy későbbi napokra kiható hibát, hogy az adott csavart teljesen kicsavartam, így a menetéből is kijött; visszacsavarni már nem tudtam. A kormány csavar nélkül is szorult. Végül aztán eszembe jutott egy igazán jó mentő ötlet: A stucnit simán ki tudtam lazítani, abból kivettem a kormányt és a stucnira meg talán másra is merőlegesen, ragasztószalaggal rögzítettem oda. Így bár a stucni nem fordult el, a kormányt mégis elfordítva tudtam a bringára rögzíteni. Végül a vázat, kormányt, nyerget kellett több helyen durranófóilával becsomagolnom; illetve a hátsó agy körüli küllős részre kartont is rögzítettem.
Kb. 1 10-re végeztem a bringa felkészítésével; elpakoltam a szerelőcuccokat, majd csomagjaimat kocsin, a bringát pedig tolva a kijelölt pultok felé toltam. Egyiknél hosszú sor állt, másiknál alig. Néhány sorral odébb egyértelműen úgy tűnt, hogy konkrét géphez állnak, így a SkyEurope-s két sor melletti rövidnél megkérdeztem a hölgyet, hogy ott is becsekkolhatok-e a nizzai járatra. Hát persze ! Így kb. 5 perc sorbanállás után már adtam is át irataimat a hölgynek. A jegyen a bringafoglalást látva maga elé kérte a bringát, amit meglátva kezdődött a probléma, mondván csak táskába (bag) téve lehet a bringát feladni. Ezután több fordulós érvelés kezdődött, hogy telefonon is beszéltem a Skyeurope magyar ügyintézőjével, de a társaság a központi (angol) e-mailes ügyfélszolgálata is visszajelzett, hogy a szabályok ugyanazok mint 1 éve, és mint írják a honlapon, hogy eredendően valóban táskában kell feladni főszabályként, de ha mégsem (persze a szükséges szerelések, beállításokra akkor is szükség van), akkor a szállítás saját felelősségre történik. Csak többedszeri érvelésre ment bele a hölgy és adott vignyettát a bringámra, de hozzátette: ő ugyan ráragasztja, de majd a speciális csomagok feladási helyén derül ki, hogy megy-e a dolog. A folytatásban még a csomagokkal is lett egy kis gond: a jegyen egy csomag szerepelt, de hármat akartam feladni. Mire én: "-Nem rémlik tavalyról, hogy darabszámra kellett foglalni a csomagoknak; csak a 20kg számít – azt gondoltam, úgy tudom." Végül nem jókedvűen, de átengedte a cuccokat. Furcsa az egész!
A csekkolás végén egy bilétát kaptam, amin már szerepelt, hogy a B34-es kapunál kell majd a repülőre várni. A bringámat hamar a speciális csomagok feladóhelyéhez vittem, ahol az utolsó pillanatban épp nem felejtettem el leereszteni a kerekeket, majd gond nélkül be is vették a bringát; semmi probléma nem volt. Így 9:35-re végeztem is a csomagok feladásával, becsekkolással. A csekkolás befejezésééig, a várakozótérbe érkezésig maradt még 1 órám. Valahogy így képzeltem el... illetve sehogy sem gondoltam ezekre előre, de örültem, hogy nem kell már rohannom; minden rendben van.
A folytatásban a hátizsákommal nyugodtan sétáltam a reptéren, nézelődtem, filmeztem és szívtam magamba a hangulatot. A kijelző pl távoli helyekre is jelzett járatokat, mint pl. Tripoli, Donyeck, Damaszkusz, Chichagó, Kairó, talán... bár utóbbi helyre talán Budapestről is mennek repülők. A repülőtér egyik szélén néhány kivetítő az épülő, bővítés alatt álló repteret és a terveket mutatta. 10:20-ra végül jó néhány másik kapu előtt a B34-es kapuhoz sétáltam; rengeteg csillogó-villogó üzlet között vezetett az út; próbálták a vásárlókat költekezésre csábítani. A kapu előtt volt a végső ellenőrzés: a csomag átment az átvilágító berendezésen, illetve mi, emberek a kapun, amin nekem be is jelzett. Mire mindent kipakoltam, ki is derült: a csomagok kocsija 1 EUR-ral működött; visszatolás után az 1 EUR-t a zsebembe tettem. A biztonsági ember azért megmotozott; ám gond nélkül mehettem tovább. A váróban sajnos minden ülőhely foglalt volt, így állva kellett kivárnom a géphez szállító busz érkezéséig a bő 20 percet. Álldogálásban nem vagyok erős, talán ízületeim miatt, így egy idő után fájni is kezdett a lábam. Ekkor ezt a lelkendező sms-t küldtem haza: "Napokkal korábban izgultam, most meg ideérkezéskor+most nagyon feldob a reptér, repülés ? : - )"
Mire a buszra szálltunk, az előrejelzett front széle meg is érkezett; csepegni kezdett az eső. Tudtam ám, a felhők fölött mindig süt a Nap. Csepegő esőben sétáltunk fel a lépcsőn, majd foglaltuk el helyünket; nekem fix – foglalt - helyem volt. A tavalyihoz képest ezúttal gyorsabban – talán nem annyira alaposan - futották át, mutatták meg (és mondták angolul, németül) a biztonsági tudnivalókat. Igaz, nem terveztem zuhanást ? Már gurult a repülőgép, mire befejezték. A fő kifutópálya előtt picit várakoztunk, majd ráfordulás után nagy erővel kezdett gyorsulni a gép. Ekkor már vigyorogtam; nagyon élveztem az egészet; nagyon vártam a felszállást, szinte mint katarzist.
Tavaly még féltem, nem volt jó érzés, amikor felemelkedtünk a földről és közelről láttam a házakat, stb, ám a tesóm, Ildi által mondottakra gondolva idén már élveztem: úgy képzeltem, ahogy a madarak felszállnak; "kiterjesztem szárnyaim" és huss.. felemelkedem. Klassz volt az emelkedés, a letekintés a kis falvakra, majd már felhős hegyekre. Aztán perceken belül már felhőkben repültünk... kb. 15-20 percig tartott míg végül áttörtünk a felhőkön és már sütött a Nap, felettünk csak a kék ég volt. Innen mivel alattunk csak felhőket láttunk, nem is volt mit filmezni; szinte unalmas is lett 10 perc után. Szépen csillogtak a napsugarak a szárnyakon.
Már épp elbóbiskoltam volna, mikor szakadozni kezdtek a felhők és itt-ott látni lehetett a földet, tájat, majd 10-15 perc múlva hegyeket is. A kapitány szavaikor most is videóztam; 100km/ó-s ellenszélről beszélt (amiből bent semmit sem lehetett érezni), ami miatt a landolásra 15 perc késést számoltak.
Csodás volt, ahogy - elég merőlegesen – a szárazföldről a türkiz és kék vízű tengerpart, a Riviéra fölött a végtelen tenger fölé siklottunk. Mint utóbb rájöttem, a repülők hátulról, NY felől szállnak le a nizzai reptérre és K felé szállnak fel, ezért mentünk be mi is mélyen a tenger fölé és fordultunk rá hátulról a földnyúlványra épített reptérre.
Egyébként épp a Riviéra fölé érkezéskor jelentették be, hogy megkezdjük az ereszkedést, az öveket csatoljuk be, az elektromos berendezéseket kapcsoljuk ki. Idén már a bedőlésekkel sem volt bajom; úgy tűnik teljesen hozzászoktam a repüléshez, sőt nagyon megszerettem. Már 2007-ben is sajnáltam, hogy nem lehet megörökíteni a Barcelonába ereszkedést, ám mivel tudtam, hogy a nizzai reptérre úgy szállunk le, hogy nem sokkal előtte is még a víz fölött szállunk, mellmagasságba eresztve a videókamerát, teljesen lefilmeztem a földet érést. Alig, hogy csikorogva földet értek a kerekek, máris erősen fékezni kezdtünk és gyors iramban lassult a gép. Szép időben láttuk a Riviérát, a közeli hegyeket; a reptéren kívüli pálmafákat. Visszatértem Nizzába!
Szállítóbusz vitt most is a kijárathoz, ahonnan a tömeg folyosókon át egyből a csomagokhoz érkezett. Tavaly legalább 30-35-40 percet vártunk míg minden csomagunk megjött, most én max 15 perc alatt már végeztem is. (Lehet, hogy aki hamarabb feladja, hamarabb is megkapja ?) Hű társamon, a bringán semmi kár nem esett most sem ? Szeretem a Skyeurope-t ! Örültem!
Kiskocsin a reptér elé toltam a cuccokat és a bringát, ahol nyugis helyen megkezdtem az összeszerelést (épp 1 óráig tartott). Pici gondom csak a pedál pontos visszatételével akadt, figyelni kellett a menetre.
Mielőtt a nizzai vasútállomás felé tartva nyeregbe pattantam volna, 14:47-kor ezt üzentem haza: "Lefilmeztem a landolást, a cuccok karc nélkül 15p-n belül megjöttek, SZUPI! 25 fok, napos! Szerelés kész, veszek vonatjegyet, majd nézelődök ? "
Ahogy tavaly is, most is sikerült rosszul kikevergőznöm a reptérről (át a főút alatti aluljárón) és a főút túloldalára, a bringaúttal szemben, a járdára "kerültem". Örömmel néztem vissza a pálmafák által feldobott reptér szép épületére. Nem volt kedvem visszamenni, keresgélni (Bár szerintem nem kellett volna sokat), így a járnám haladgattam előre kb. 1 km-t, ahol végre a zebrán átkelve a tengerparti bringaúton kerekezhettem végre ! ?
Menetközben is filmeztem, majd hamar egy kis oldalsó megemelt parkrészre tekertem fel, hogy onnan filmezzek közeli repülőfelszállást. Ahogy továbbhajtottam a csodás fekvésű és panorámájú bringaúton, gyakran álltam meg újabb fotókra, filmre. A végén táblákra is figyelve, térképet is nézve fordultam a belváros felé; épp jó helyen. Egy nagy kiterjedésű, díszburkolatú tér tűnt a központnak, itt villamos is haladt át, zenére szökőkútból szökött fel a víz, illetve pálmák által kísért kocsiút is haladt a hegyek irányába. A tengerre merőlegesen pedig 300m-rel bentebbtől szép, csillogó üzletek által kísért félig-meddig sétálóutca (benne villamos és 1-1 sáv kocsiút) haladt hosszan. Kicsit lassan tudtam csak előrejutni, de ez gyakorlatilag szinte a pályaudvarra vezetett (16:40-45). Tömeg volt – na persze nyár van és ez pedig a francia Riviéra egyik felkapott helye !
Az infópultnál kezdtem, ahol megnyugtattak, hogy a kinézett vonaton (ahogy én is utánanéztem) simán lehet bringát szállítani Marseille-be. Szuper ? A jegyvételnél megint megtapasztalhattam azt a jó ötletet, amit nálunk még nem vezettek be: nem egy-egy ablakhoz áll az ember, hanem egy, szalag által kijelölt kígyózó sorban, amely végétől a felszabaduló ablakhoz mehet az ember. Így nincs jelentősége, ha valamelyik lassabban dolgozik, vagy egy ablaknál problémás ügyfél van. A bringaszállításért nem kell külön fizetni, azon kívül a vonatjegyért (225 km) 28,5 EUR-t fizettem. A vágányommal mázlim volt: "A" vágány – így nem kellett lépcsőznöm, cipekednem a felcuccolva csaknem 40kg-s bringát.
Várakozás közben a helyi – persze drágább – büféből uzsonnáztam két nagy sonkás-zöldséges szendvicset. A vonat nem érkezett időben, múltak a percek: 5 perc késés... további várakozás... mindjárt feltűnik majd. Aztán eltelt 10 perc is; a kijelző semmit nem írt még, de a hangosbemondó mondott valamit... franciául persze; néha később angolul is, mert tovább kellett várni. A baj ezzel az volt, hogy eredendően érkezett volna a vonat 1 9-re Marseille-be, onnan tekertem volna kb. este 10 óráig az Aix en Provance-i kempingig. Percről percre nőtt a sötétben való kerekezés esélye.
Negyed óra után a lábam fájni is kezdett a sok ácsorgástól; egy idő után polifoamom elővéve arra ültem a földön. Sajnos nem jött be Murphy törvénye, mert miután elővettem, nem jelent meg perceken belül a vonat. Messze volt még az este, de azért nem lehetett, hogy ne jusson eszembe a 2007-es eset, amikor a túránk végére tervezett egy napon belüli 3 Mont Ventoux mászás azért maradt el, mert a Montpellier-n át Avignonba tartó vonat először szintén csak késett, majd több órányi várakozás után azzal zárult a nap, hogy aznap nem megy szerelvény. Így viszont másnap nem vághattunk neki a nagy kihívásnak.
Szerencsére ezúttal túrám elején voltam, 1-1 napokat akár "el is dobhattam", be is áldozhattam, de mégiscsak rossz ómen volt ez. Bosszúságom meg is osztottam a hazaiakkal sms formájában: "-Ez hihetetlen! Valami miatt ez a vonat is késik és lehet, hogy nem megy Marseille-ig, csak félútig. Ha onnan nem megy tovább, akkor tekerek 1-2 órát aztán vadkemping ? MINDIG a Mt VENTOUXhoz tartva int be a vonat! Tavaly is."
A bemondottakból úgy tűnt, valami akadály került (?) a sínre, emiatt késik. Azért aggódtam, hogy eljutok-e Marseille-ig, mert néha a vonat kapcsán Marseille-t nem említette, hanem Les Arcs-ot mondta volna – attól tartottam, csak odáig megy majd.
Végül a 30-ból 40, majd 50 perc késés lett. Szerencsére a francia bemondások Marseille-t említettek, így bízhattam benne.... hátha. Ahogy a vonat begurult a peronra, a hátsó bringaszállításra alkalmas peron tele volt. Mit tegyünk – villant át az agyamon ? Szerencsére volt ott még egy bringás – csomagok nélkül – őt kérdeztem, ő pedig a következő bringás logójú helyet mutatta. Itt még hely is akadt, de a magas peron miatt inkább gyorsan leszedtem a cuccokat és külön dobáltam fel, majd emeltem a szerelvényre a bringám. "-Hát, nem volt egyszerű!" – mondtam a segítőkész srácnak már izzadtan az útnak indult vonaton. Idővel picit beszélgetni kezdtünk, hogy hová valósi vagyok, merre túrázom. Amint kiderült, hogy magyar vagyok... mosolyogva mondta, hogy bizony a felesége magyar, sőt fél évet ő is élt Budapesten. Talán még Budakalász neve is rémlett neki; ismerte a Műszaki Egyetemet, stb. Építészként dolgozik és épp Cannesba tartott. Szóba jött még, hogy mennyit bringázom, a túra napi távjai, egy-két marathon is. Leszállásakor így búcsúzott: "-Szia !" ?
Hát ez feldobott és elűzte a bosszúságot! Útközben a vonat lassan-lassan néhány percet ledolgozott ugyan a késésből, de végül sajnos Marseille-be szinte csaknem 50 perc késéssel, 21:20-kor érkeztünk meg – már naplemente fényeinél. A térkép Marseille-től 30km-re jelölte Aix en Provance-ot, mely kempingjével sógorom beszélt is és bár foglalni nem lehetett, ígértük esti érkezésem. Na jó, de 10 óra után már nem este, hanem éjjel van! ? Legjobb esetben is 3/4 11-re számolhattam érkezésem. A pályaudvar kívülről igazán szépen nézett ki, ráadásul az ég rózsaszínes hátteret adott hozzá. Az utcára lejutva részben megérzés, néha táblák alapján hajtottam, igyekeztem. Így kerültem és hajtottam át egy VIII. kerületet idéző, nem feltétlen bizalomgerjesztő részre. Egyértelműen szegényes külvárosi rész volt több színesbőrűvel (bár minden ember színes bőrű, hiszen különben átlátszóak lennénk – egy graffiti szerint) és lepukkant házakkal.
Miután bő 20 percet megérzés alapján tekertem, egy elágazásnál egy házaspártól kértem útbaigazítást. Kaptam is franciául.... – ám jó helyen voltam, így nem volt nehéz megérteni. Mázlim volt. Egy rövid gurulás után balra kellett fordulni és onnan végig csak előre egészen Aix-ig. "-Eddig mázlis az Aix en Provance felé tartó utam, a Marseille-ből való kijutás. Bár a vonatkésés betett, de ez legalább jól sikerült" - gondoltam. Nem tudtam, mi vár még rám....
Az elején valóban emelkedett, felkapaszkodott az út egy nyeregbe, aztán fokozatosan többet lejtett már. A sötétben ekkor már lámpával kellett hajtanom.
Les Milles környékén aztán térképem is néztem, meg megérzésre, az égtájat sejtve is gondolkodtam és mivel sajnos a táblán jelzett településeket (a térképet nem elég figyelmesen nézve!) nem találtam, így adott kiválasztott irányba továbbhajtottam. Egyszer egy tábla egy irányba írta Luynest és Aix-ot, ám mikor döntenem kellett, akkor – utóbb kiderült – már rossz választás volt Luynes. Egy bizonytalan utat választottam, mérges is voltam, késő is volt, erőm is fogyott, így szerettem volna autót megállítani, hogy segítsenek, ám hiába intettem 2-3-nak, nem álltak meg. Volt is, hogy a levegőbe ordítottam mérgemben. Már éjjel 11 óra is elmúlt! A tábla nem segített, így továbbhajtottam. És ez vezetett felesleges 5-8 km tekeréshez. Luynesből szerencsére már tábla jelezte Aix en Provance-ot. Az autópálya alatti átkelés után pedig végre már tábla jelezte Val St Andrét is, a kemping üdülőkörzetét. Még innen is kb. 3-4 km-t hajtottam az autópályával párhuzamosan, remélve, hogy a folytatásban is kapok Val St André táblát. Végül percre pontosan 24 órára, éjfélre értem a kempingbe.
Kellemes meglepetés, kisebb csoda volt, hogy a recepció előtt, lámpánál még páran beszélgettek, sőt, egyikük a recepciót is ellátóm srác volt. Kaptam kis kemping-térképet, ami alapján megmutatta, merre keressek helyet. Végül a mosdó, így fények közelében állítottam fel sátram. Reméltem, hogy reggel nem a mosdóból jövő zajongásra ébredek.
Elalvás előtt igyekeztem átgondolni az esti-éjszakai tanulságokat. Hasonló éjszakai kerekezéssel fejeződött be az első nap, mint 2007-ben, tavaly, akkor túratárssal. És hasonlóan agglomerációs elkeverés miatt. Ezúttal azonban úgy voltam: nem úgy fog folytatódni (5 óra alvással!) Nem hajt a tatár, kialudhatom magam. Ami pedig az eltévedést, felesleges legalább 10 km tekerést illeti: eltévedni csak ott lehet, ahol sok az út, település; agglomerációban. Ilyen a hegyekben nincs: ott egy-egy keresztút és kész. Még egy indok, miért szeretek jobban hegyek között tekerni, és milyen bosszantó dolgokba futnék bele, ha másfelé, többet sík részeken, gyakori településeken tekerek.
Ui: lefekvés előtt a közelből (sátorból – gondolom) furcsa zajt hallottam. Füleltem egy ideig aztán rájöttem, hogy semmi baj nincs. Egy pár szeretkezett éppen.

Adatok: újraindítás: Marseille
Aix en Provance, kemping Val St André TM: 2:13:33 DST: 40,71 AVS: 18,2 TR/D: 65,21

Szintemelkedés: 350 m

Költségek:

- Gasthof Rupp, Enzersdorf 30 EUR
- repülőtéren juice 2 EUR
- Nizza: reptéren üdítő (2,8), szendvics (4,65) 7,45 EUR
- Nizza, pályaudvar: 2 üdítő, 2 szendvics kb. 9,6 EUR
- Vonatjegy: Nizza – Marseille (225 km) 28,5 EUR
Összesen: 77,55 EUR



GYÖRGYI GÁBOR


Györgyi Gábor