4. nap: Bedoin - Bonnieux

6. nap: Col Turini, L'Authion (nincs kész)

2008. július 21, hétfő – 5. nap: Bonnieux – Pertuis – Rians – Tavernes – Cotignac – Lorgues – Les Arcs – VONAT - St Laurent du Var= 153 km + 1045 m szint
Nap végéig megtett táv, szint: 546,74 km + 7019 m szintemelkedés
Hajnalban – meglepőmód – arra ébredtem, hogy hűvös van! Sikerült lefekvéskor nyitva hagynom a külső sátorponyva ajtaját. Bár behúztam, a bejött hideg miatt alulra hosszúnadrágot kellett húznom!
Amikor 8 óra tájban magamtól ébredtem, azonnal eszembe jutott: "-De hisz az órám 7:04-kor ébresztett, csak álmosan visszaaludtam!" No... amúgy is úgy volt, hogy oda kell figyelnem, hogy haladjak, ám így ráadásul sietnem is kellett, ha el akartam érni a 18 óra utáni Les Arcs-i vonatot. Azonnal felpörögtem, egy croissont és egy müzliszeletet vágtam csak be, majd gyorsan összecuccoltam, sátrat bontottam. Gyönyörű idő volt kék éggel, ám a szél már esősödött. 8:40-kor kifizettem a kempinget, majd 8:45-kor nekivágtam a 18 óráig előttem álló kb. 140km-nek. Rövid emelkedőn tekertem vissza a faluközpontba, ahol élveztem a kellemes, nyugis reggeli ébredező hangulatot. Egy-két helyen az üzlet nyitására készültek, egy vandéglőnél vagy kávézó asztalainál két bringás ült és reggelizett (és talán olvasta a Tour de France legfrissebb híreit az újságban.) Az út egy magas várfal tövében kapaszkodott fölfelé, majd egy hajtűkanyar után már a házak fölött északra el is tekinthettem. Alattam a falu, amögött dombok és.... – meglepetésre – a Mont Ventoux! Még innen is látszott. Hangulatos, néha fás utcában tekertem és álltam is meg videózni. További kapaszkodással értem ki a házak közül, majd újabb kb. 1-2 km múlva a 431m magas tetőpontra. Ezután kezdtem valamelyest érezni, hogy a szél iránya legalább részben kedvező: nyugati!
Néhány szerpentinkanyarral egy szurdokba ereszkedtem, ahol lankásan lejtett tovább az út. Egy kis buckán átkelve már a Durance folyóvölgyébe és Cadenetbe értem. Ahogy a főútra fordultam, szinte tolt az erős szél! Kiderült, hogy épp ideális irányból kapom a szelet, így amilyen erővel szélcsendben 22-24 km/ó-val hajtottam volna, ahelyett sebességmérőm 29-31 km/ó-t mutatott. És nem is hajtottam ki magam, nem kínoztam lábizmaimat. Bejött tesóm sms-en küldött már-már szokásos üzenet-zárása: Hátszelet!
Pertuisig szinte végig 30-as átlagos mentem. Mivel 43 km-t máris a hátam mögött hagytam és már csak bő 100km maradt, ráadásul órám 10:20-t mutatott csupán, eljött a vásárlás és étkezés ideje; a szűkös reggeli "befejezése". Vásárlás (nem volt egyszerű: meglepett, hogy hétfői napon szinte minden zárva volt. Végül találtam egy nyitva levőt.) után egy óvoda előtti, árnyas padon ültem le, dőltem hátra és eszegettem ráérősen. Szeretem, amikor nem sürget semmi és jól érezhetem magam. 11:10-ig elszaladt az idő.
A kisvárosban könnyen megtaláltam a folyón átvivő hidat, ahonnan a túloldalon hamar becsatlakoztam az EDF vízcsatorna mentén vezető kocsiútba. Elmúlt év, azaz 2007 után 7 km-t ismét ugyanazon a szép platánsoros szakaszon pedáloztam. Nagyon jól éreztem magam: hátszélben, kellemes árnyas és szép platánsorban hajtottam. Peyrolles után bár elhagytam a folyóvölgyet, ám az út csak annyira gyengén emelkedett, hogy a hátszélben így is 20 km/ó körül tudtam tartani a sebességem. Nagyon élveztem ezt az erős hátszeles helyzetet. 200 m magasságból p. 7 km alatt kapaszkodtam fel 300m-re, majd még 7 km alatt a 357m magasan fekvő Rians településre. A szinte forgalommentes táj, a kabóca "zene", a növények a Balkánt idézték, illetve – bár nem jártam ott – a spanyol Mezeta jutott az eszembe. Egy alkalommal jókedvemben, hátszélben fel is ültem a nyeregben és a szelet kihasználva vagy egy kilométeren át az ülésben kiegyenesedve, a kormányt nem is fogva hajtottam – könnyedén.
Riansban (12:40) egy árnyas fa alatt tanakodtam picit, hogy merre menjek tovább, végül a pár km-rel rövidebb autópályás, vasutas völgyben futó főút (és arra kezdetben még 200m szintemelkedés) helyett csendesebb, kisebb forgalmú vidéki utakat választottam, még ha ezt kb. 5-7 km-rel hosszabbnak is számoltam (83 km előttem!). Úgy tűnt, annyira jól haladok, hogy igyekeznem sem kell (hátszélben elég normálisan hajtani), hogy elérjem a Les Arcs-ból Nizzába tartó kerékpárszállító vonatot. A következő kb. 10km-n picit hullámzott az út, felszaladt két hegyoldali faluba, délidőben alig volt forgalom az úton. Dimbes-dombos, erdei-mezei terepen, de nagyrészt sík, illetve könnyed terepen hajtottam.
Varages-ben a kőkút - ahol vizet vettem – több, mint 100 éves volt! Rövid pihenőm alatt a nyerget pár cm-vel jobban beállítottam, illetve a kormányt feljebb fordítottam, ne nehezedjek akkora súllyal kezemre. Barjols-ban eljött az evés ideje: épp az elágazás sarkán egy kissé romosodó, már nem működő, ám szép faragott kő ülőhely és csobogónál. Nyugodtan hátradőlve eszegettem baguettet, sajtot, konzervet és almát.
A település után rövid időn belül két szép bortermelő gazdaság mellett is elhajtottam. Egyik előtt szép lila levendulamező mutatta magát, hátul a fák között kastélyszerűség állt, míg a másiknál a szép kovácsoltvas kapu tetszett igazán. Mindkettőnél tábla jelezte foglalkozásukat és talán hívogatta a vendégeket. Egy elágazást követően megkezdődött a 350-400m magasságból való ereszkedés az Argens folyó irányába. Az erdőből kiérve az út egy sziklás domboldalon tekergett, majd tűnt elő lent a szikla alatt található Cotignac település, illetve bújt elő a sziklán álló vár. Szép fekvése volt, hát még a főtere. A házak között épp egy balkanyarban fordultam, amikor szinte véletlenül néztem jobbra.... Ahol egy gyönyörű, platánfáktól árnyas-napos tér volt, jellegzetes provance-i, zsalugáteres házakkal, előtte sok helyen asztalokkal, hiszen kávézók, vendéglők, cukrászdák, éttermek voltak. Néhány ajándékbolt, parfüméria (?), egyéb bolt is akadt még. Annyira megfogott a nyugalma, hangulata, hogy az idővel nagyon nem törődve (belefért időzés, igaz az étkezés rovására) nézelődtem, sétálgattam picit és egy finom fagyi sem maradhatott el. Az lett volna az igazi, egy cukrászda előtti asztalhoz leülni, de – bánatomra – a vonat miatt erre nem volt időm; nem kockáztathattam. Nagyon eszembe véstem e bájos települést, Cotignacot – épp úgy, mint 2007-ben egy jóval kisebb, ám szintén jellegzetes provance-i falut, Rognes-t.
25 perc időzés után 16:08-kor indultam tovább, bő 2 órám volt még a vonatig és már csak 38 km, az is eleinte lejtős! Carcesbe hamar leértem (ilyen mélyen e nap még nem jártam), onnan ismét erős hátszélben, keletnek folytattam utam, az Argens folyócska mentén, így hosszan síkon. 15 percen át 30 km/ó körül haladtam, direkt figyeltem, hogy ha már semmit sem emelkedik, direkt ne essen alá a sebességem – de megjegyzem – egyáltalán nem kellett extra energiákat mozgósítanom. Ezt élveztem egész nap: plussz energiák nélkül, könnyedén haladtam sokszor 30 km/ó-val és ennek köszönhetően komoly kifáradás nélkül tudtam haladni és időzni és nézelődni itt-ott. Azaz egész nap nem kellett úgy éreznem magam, hogy rohanós nap lenne. Lorgues előtt akadt már néhány hupli, emelkedő. A Cotignac-i időzés miatt elmaradt az akkortájt tervezett újabb energiafelvétel, ám eleinte haladni akartam, később, Lorgues után meg már – 15 km-rel Les Arcs előtt – inkább nem akartam megállni. Lorguest lankás lejtő követte, majd kis emelkedővel kapaszkodtam fel a szintén szőlőtermő falucskába, Taradeauba, ám onnan egészen 46m-re ereszkedtem, suhantam. 2007-tel szemben most nem északról, hanem délről, alulról érkeztem a Les Arcs-i vasútállomásra (17:26), ami kisvárosé ugyan, ám fontos állomás. A Riviérán közlekedő helyi vonatok idáig jönnek csak. Miután kifújtam magam, és a jegyet is megvettem St Laurent du Var-ig (12,6 EUR), gyorsan elszaladtam még a közelben valami harapnivalót nézni. Egy kebabos, szendvicsesnél egy hideg, de nagy és finom sonkás, zöldséges szendvicsért 3,5 EUR-t fizettem.
Az állomáson az utolsó pillanatban jutott eszembe, hogy a jegyet a gépeknél bizony érvényesíttetni kell. Percekkel a vonat indulása előtt átcipeltem a bringát a 2-es peronhoz, ám ott elbizonytalanodtam: melyik vágányról is megy ? Egy régi fajta vonat mondjuk ott állt a peron egyik felén..... még 4 perc volt indulásig. Gyorsan átrohantam a váróba megnézni: Voie (ejtsd: vá) "A" – "A" vágány! Visszarohantam – az az "A" vágány Miután a vasutastól is megkérdeztem, megnyugodtam, ekkor nyeregbe ülve a vonat elejére tekertem, mert hátul nem láttam bringás logót (még kb. 2 perc indulásig.) Mintha ott nem lett volna, de egy kalaúz visszaküldött – hogy van ott egy ajtó, ahol nagyobb a hely (mozgássérültek miatt) – ott szálljak fel. Bringám a túlsó ajtónak támasztva nyugodtan utaztam, talán 2-szer kellett helyet csinálnom a leszállóknak, de nem volt gond. A vonat nem robogott nagyon: érdekes is, hogy épp a Riviérán közlekedik ilyen régimódi szerelvény. Picit fátyolfelhős és nem napsütéses időben vonatoztam a tengerparton – így nem is volt olyan megragadó. Ráadásul este is volt, hiszen 20:05-re érkezett meg vonatom a St Laurent du Var-i megállóba.
Pár napja, otthon sógorom, Djamel segítőkészen 4-5 kempinget is felhívott, hogy legyen helyem és nehogy úgy járjak mint 2007-ben, tavaly, amikor 2 órán keresztül kerestünk helyet és végül csak bekönyörögni tudtuk magunkat egy kempingbe.
Elsőre természetesen a St Laurent du Var-i egyetlen kempinget próbáltam meg, utána gondoltam, hogy következhet a másik 2+2 Cros de Cagnes-ben. Sikerült egyből megtalálnom egy, a vasúttól a Var folyóval párhuzamosan haladó főútra vezető utcácskát, majd onnan megérzésre tértem át a térkép szerint nekem "kellő" első párhuzamos útra – a Route de la Baronne-ra. Bár km nem volt jelölve a nyomtatott térképemen, úgy tűnt legalább 3-4 km-t északnak kell hajtani; egy idő után pedig már a házszámokat figyeltem és kerestem az enyémet. Már úgy tűnt túl is mentem rajta, de kempingnek nyoma sem volt, ráadásul már az utolsó házaknál jártam... sőt elhajtottam a St Laurent du Var vége tábla mellett is. Egyre morcosabb, sőt mérgesebb lettem. Elbizonytalanodtam. Ám adtam még egy kis esélyt..... "-na még egy picit..." – szerencsémre, ugyanis, kb. 5 km-rel a tengertől végül feltűnt az út jobb oldalán található Magali kemping (20:30). A recepció bezárt, de valaki megmutatta, ki a recepciós hölgy, így vált biztossá tőle, hogy van szabad hely – és meg is mutatta sátorhelyem. "-De jó! Ez a nap is jól alakult, jól zárul!" – gondoltam. Örömmel üzentem haza. 3 éjre biztosított a szálláshelyem! Ráadásul tényleg jó is volt, mert – bár a kocsiút mellett volt – nem volt túlzott zaj, rendes volt a mosdórész, fák is akadtak ruhaszárításra és tulajdonképpen a kocsiúton 15 p alatt a tengerpartra lehetett érni.
Ami a másnapi programot illeti, úgy döntöttem: nem kell nekem megint széthajtanom magam, élvezni kéne a túrát, nem pedig korai keléssel este 10-ig hajtani. Lemondtam hát az amúgy is – tudtommal utolsó kilométerein már nem aszfaltos, 2031m-es Salese hágóról, de így is maradt mászás: tengerszintről fel a 2040m magas L’Authionhoz, a háború idején épített bunkerekhez és a hegyi körúthoz. "-Kell, hogy maradjon erő a Bonette hágóra 2 nappal később, ráadásul – még ha hátszélben is – e nap is végül 145km-rel zárult." – érveltem magamnak. 2 napra történő ruhamosás után éjféltájt feküdtem le. Jól sikerült provance-i napot zártam.

Adatok:
Cabenet TM: 50:00 DST: 20 AVS:
Pertuis (10:13) TM: 1:15:00 DST: 30,75 AVS:
Rians (12:40-45) TM: 2:35:25 DST: 62,64 AVS: 24,1
Barjols (14:12) TM: 3:45:01 DST: 91,17 AVS: 24,2
Carces (16:23) TM: 4:44:03 DST: 115,2 AVS: 24,3
Les Arcs, vá. (17:36) TM: 5:53:47 DST: 144,86 AVS: 24,5
Összesen: TR/D: 153,09 MXS: 55,5 ODO: 115132

Szintemelkedés:

tető Bonnieux—tól	95 m
Rians-ig	325 m
Barjols-ig	205 m
Carcas-ig	145 m
Les Arcs vá-ig	245 m
kempingig	30 m
Összesen =	1045 m

Elégetett kalória: 3216 kcal

Költségek:

Bonneaux kemping	5,5 EUR
Pertuis, vásárlás: 3 banán, 2 alma, 2 konzerv	kb. 7 EUR
Cotignac: 5 képeslap (2 EUR), 1 jégkrém	4 EUR
Vonat: Les Arcs – St Laurent du Var (bringa ingyen)	12,6 EUR
Les Arcs: szendvics	3,5 EUR
2 üdítő	3 EUR
ÖSSZESEN:	KB. 35,5 EUR