Györgyi Gábor: 2008. Alpesi bringatúra 6. nap : Nice - Col Braus - Col Turini - L'Authion - Nice
GYÖRGYI GÁBOR
V. NAGY ALPESI BRINGATÚRA
6. nap: St Laurent du Var - Col de Braus - Col de Turini - L'Authion - St Laurent du Var = 158 km + 2504 m szint
Linkek

 

 

VENDÉGKÖNYV









Szerzői jogok!




MAGYAR ÉS KÜLFÖLDI BRINGÁS LINKEK azok tartalmával együtt


2004 Kerékpárral a
Tour de France alpesi hágóin

2003 Kerékpárral
az Adria mentén Montenegróig

5. nap: Provance bringával                                     7. nap: Olasz Riviéra
San Remo, Imperia

2008. július 22, kedd – 6. nap: St Laurent du Var – Nizza – Col de Braus (1002 m) – Col de Turini – L’Authion (vár: 2040 m) – Nizza – St Laurent du Var = 158 km + 2504 m szint
Nap végéig megtett táv, szint: 704,82 km + 9668 m szintemelkedés

Csupán 6 óra alvás után már 5:45-kor zajongásra ébredtem, gyerekek ricsajoztak, míg szüleik pakolásztak, bontották a sátrat. Nem tudtam aludni. 3/4 7 tájban véget vetettem a próbálkozásnak és készülődni kezdtem. A két helyi – málha helyett, kis csomagos - nap közül az elsőre terveztem a komolyabb emelkedőket, míg a második napra – a Bonette hágóra vezető málhás nap előtt – tenger közeli, dimbes-dombos panorámás bringázás szerepelt programomban.
Az eredeti terv e napra nagyon, szinte túlzottan komoly volt: korai indulással két 2000m feletti tető, hágó szerepelt célént: a 2000m feletti L’Authion hegycsoport és a Col Salese. Motivációm miatt alakult így, illetve, mert otthon, íróasztal mellett (amikor az ember már úgy menne…) az ember könnyebben szövöget egy-egy napra nagy terveket, mint néhány élménygazdag alpesi nap után.
A L’Authionról több információforrást is találtam az interneten, ám a 2031 m-es Col Saleseről szinte semmit. Vendégkönyvembe egy beírás mintha azt sugallta volna, hogy aszfaltos, vagy jól járható, ám nem találtam erről információt az interneten.

1. leírás a Saleséről
Virtual Alps leírása a Saleséről

Lényegileg már induláskor úgy éreztem – még ha talán ki nem is mondtam – hogy 90%-os valószínűséggel csak a L’Authion lesz a program. Nem akartam úgy végigrohanni a napot, nem nem élvezhetem eléggé, ráadásul nem is éreztem magamban a kitörni készülő erőt, az „-Ide nekem az emelkedőket” érzést. St Laurent du Var-ban bőségesen bevásároltam: konzervet, baguettet, joghurtot, illetve egy ékségben pedig szendvicset és péksütiket. A főútig leérve a sok út meg elágazás közül sikerrel találtam meg azt, ami a főút alatt átvezetve rávezetett a bringaútra. (Azért töltött el örömmel, mert pl. a repülőtérről évekkel korábban sem és elmúlt nap sem sikerült egyből a bringaútra mennem.) A repülőtér mellett pedálozva most is magával ragadott a hangulata. Imádom! A parton kerekezés közben is filmeztem; lenyűgözött a reggeli tengerpart, a víz türkiz színe, a bringaút, a pálmafák, a szép parti épületek együttese.
A plage közepén, egy szűrtem árnyékoló épületnél álltam meg reggelizni. A padról nyugodtan gyönyörködtem és úgy döntöttem: nem sietek! Be akarom „gyűjteni” a szépség kisugárzását, nem továbbrobogni. Nyugodtan nézelődtem, kisétáltam a part közelébe, magamba szívtam a délelőtti hangulatot és persze néztem repülőfelszállásokat is ? Közben elgondolkodtam azon is, ha adott túratárssal lettem volna ott, lehet, hogy sietett volna már; örültem, hogy kedvem szerint időzhettem.
10 óra tájban indultam tovább és hamarosan a központ felé fordultam. A Sospelt jelző táblákat követve sikerült jó irányban, egész könnyen átszelnem a várost (eleinte klassz széles, pálmafák kísérte utakon), csupán a végén kerültem rá egy autóútra, ahonnan kilométereken át nem volt lehajtási lehetőség. Kb. 2 méterrel a mélybe sülylesztev haladt, szelte át a külvárost. Amúgy is menekülőre fogtam (mielőtt elkapnak), ám egy dudaszó után méginkább igyekeztem mielőbb eltűnni onnan. Miután sikeresen letértem az autóútról, hiába próbáltam egyből onnan lehetetlen volt a völgyben – felé továbbvezető utat elcsípni. Amikor egy útra fordulva az elkezdett visszafelé kanyarodni, kiakadtam és hangosan bosszankodtam! Ilyen nincs !!
Végül 1 km visszatekerés után (Le Trinitében) végre a Drap-ba tartó utacskára értem. Hátszélben élvezettel hajtottam a hegyek közé. A 412 m magas Col de Nice -re induló úton már jócskán melegben tekertem; jól jött az út menti sziklafal árnyéka. Balkáni, mediterrán, kissé száraz növényzet jellemezte a sziklás dombokat na és persze a kabócák hangja. A hágó egyes részén 4 klassz szerpentinkanyar követte egymást. A nyeregből mindössze 1 km gurulással a már teljesen csendes kisvárosba, l’Escarene-be értem, ahonnan már egy komolyabb emelkedő, a Col de Braus (1002 m) hágóút következett. 8 km-re jutott 560 m szintemelkedés, eleinte jobbára 4-5%-os meredek úton, később, 6-10%-os, ám nem emiatt választottam. A Col de Braus hágón található René Vietto emléktáblája, ez (is) adta a tippet, hogy épp ezt az emelkedőt válasszam, adózva ezáltal e sportember emléke előtt. Az interneten a következő forráson olvastam az 1934-es Tour de France-on történteket. Akkortól a csapattársak – technikai probléma esetén – már segíthették egymást. René az Alpokhoz érvén már 40 perc hátrányban volt, de három hegyi szakaszt is nyerve mindenki megszerette a 20 éves cannes-i fiút. A Pireneusokban két hegyi szakaszon is a sárga trikós társa technikai problémája miatt át kellett adnia bringáját, előbbinél 15 percet kellett várnia, mire megérkezett a csapatautó számára egy kerékpárral. A kövön ülve könnyezett. Ő lett a Tour morális hőse, mindazonáltal a párizsi célban hátránya nagyobb volt, mint amennyit társa segítése miatt szenvedett el.
L’Escarenében vásárlás után egy ház tövében talált árnyas padon megebédeltem, így 11:50-kor kezdtem csak meg az igazi hágót. Eleinte a sziklás völgy bal oldalán tekergett a nagyrészt végig panorámás út; a növényzet továbbra is mediterrán jellegű volt. Egy kiállónál végre sikerült kabócát is filmeznem; azt sajnáltam csak, hogy a totálisan faszínű rovar épp filmezéskor – gondolom, látván engem – hallgatott el. Azz út hol 8-10%-osan meredeken kapaszkodott, hol pedig 2-4%-osan érkezett egy apró településre, ahonnan már inkább füves és ritkán fás hegyoldalon szerpentinezett fölfelé. Egy szakaszon kb. 1 km-n át 6 szabályos hajtűkanyar és egyenes követte egymást. Mivel ritkán akadtak fák, végig lehetett követni, hová kapaszkodik fel az út, hol lesz a nyereg. Érdekes visszagondolni, hogy egy kicsit Adria parti hegyi feelinget adott vissza: a Sveti Jure-n, illetve Makarska környékén a hegyoldalban tekerve volt hasonló 2003-ban. Autókkal elvétve találkoztam. Fotók és filmezés hatására ezt a hágót sem siettem el, hiszen csak 13:40-re értem fel, igaz nem éreztem magam csúcsformában: hajtottam a pedált, de csak megszokásból. Talán nem volt bennem elég tűz, motiváció. El is gondolkodtatott a csúszás: „-elment a fél nap és még 1000m szintemelkedés áll előttem a L’Authionig, plussz a – igaz lejtős – hazaút.” Noha már reggel lemondtam a Col Saleséről, lassan odáig kényelmeskedtem el az időt, hogy esti hazaérkezés tűnt valószínűnek.
A fás hágón egy félig benőtt várrom is állt, előtte egy idős házaspár, hozott asztalnál falatozott, az út tóloldalán pedig René Viettó emlékművét sütötte a Nap. Előrefelé semmi kilátás nem nyílt. Tulajdonképpen az egész hágóútnak épp a teteje, a nyereg volt a legkevesebb panorámát adó része. Fotózások után mindössze egy km-t kellett visszagurulnom, hogy onnan a Col de Turini és a L’Authion felé tekerhessek tovább. Magyarországi erdészeti útnak tűnő, ám közúton, időnként kilátást nyújtó, időnként virágos erdőben pedáloztam. Egy-egy helyről már szépen el lehetett látni nyugat, az olasz határ közeli szép hegyekre: a Mercantour nemzeti parkban jártam. Ez a szakasz kifejezetten ajánlható útvonal egészen a Turini hágóig: minimális forgalmú, ám kifejezetten szép!
Noha a térképem szerint az 1149m magas Col de l’Ablé hágóra kellett felkapaszkodnom, hogy átjussak a Turini hágóra vivő D2566-os útra, magasságmérőm szerint egészen 1190m-ig kapaszkodtam; majd ereszkedtem le egészen az 1005m magas Col de l’Orme-ig. Gyakorlatilag eltelt egy újabb csaknem egy óra és közben feleslegesen másztam fel bő 200m-t. Még mindig 100m-t keleltt feltekernem a L’Authion valamely 2000m feletti pontjáig.
A D2566-os útra érve érdekes mód ott is alig találkoztam autóval; egy későbbi kitáblázás mintha azt sejtette, hogy netán lenne másik út is ezen irányban, ám számomra nem derült ki. Autóval mindenesetre kb. 15 percenként találkoztam a következő másfél órában. A Col de l’Ormétól ismét – a Braus hágó – napos, alig fás emelkedőjéhez hasonló kanyarsorozat következett (utób kiderült, lentről csupán a fele látszott !), ám itt már nem akadt olyan 500m, ahol ne lett volna hajtűkanyar. Nem számoltam, de szerintem legalább 20 hajtűkanyarban kellett fordulnom. Eközben szinte folyamatos volt a kilátás távolabbi hegyekre, hegysorokra, úgyhogy volt miben gyönyörködni. Tetszett az út! Annyira megfogott, hogy evés miatt megállni sem volt kedvem: „-Majd a tetején!” – gondoltam; amely eredményeként aztán az utolsó kilométereken küzdenem kellett! A bringások számára itt is km-nként táblák jelezték a magasságot és meredekséget. Legfelülről hatalmas 180 fokos panoráma nyílt az olasz határon emelkedő, füves hegyektől az Eze környéki, Riviéra féle hegyeken (obszervatórium is) át az alig-alig, de szerintem éppen látható tengerig.
A rengeteg kanyar és gyakran jól belátható sorozatuk miatt néha úgy éreztem, ezen jellemzőjét illetően nagyon hasonlít a Stelvió hágóra; mindkettőn rengeteg az egymás fölötti kanyar. A kanyarsorozat végétől már fenyőerdőben fennsík szerű út vezetett Peira Cava településig. Itt már a levegő is hűvösebb volt, olyannyira, hogy amint pedot találva megálltam ebédelni, kifejezetten jól esett a meleg napsütés. A padról szép panoráma nyílt a nyugat felé elterülő hegyes tájra.
A Turini hágóig közepesen nehéz – csendes, néha panorámás fenyőerdei - emelkedőn haladtam tovább, időnként lankásabb pihenőszakaszokkal. Érdekesmód az 1604m magas Turini hágóra (Mivel az merőlegesen számít hágónak – fentről, kb. 30m szintet leadva érkeztem. Nem volt meleg, sőt minden ruhám magamra kellett vennem. Talán egy kulacsnyi vizem volt még, ám hiába kerestem vizet nem tudtam venni; üdítőt meg végül nem vettem – bár akadt vendéglátóhely.
A nap fő céljaként kitűzött, 2000m fölé emelkedő l’Authion hegyi körútig további 4,5 km 7,1-7,4%-os kaptató vezetett. Picit aggódtam is: noha délelőtt kánikulában pedáloztam, nehogy végül kevés legyen az öltözékem ! Az emelkedő erdészeti út jellegű, minőségű közút volt. Autó szinte itt sem akadt, csupán egy-két kiránduló. Jobbra, ÉK felé többször is láthattam uticélom, a kopasz hegytetőt, melyet az „őt” megkerülő kocsiút nyakörvként ölelt körbe. Már 2-3 órával ezelőtt északnak nézve láttam hegyeket, melyek teteje közelében felhő tanyázott, hát most odaértem! A L’Authion környéke, csúcsa fölött nem sokkal szürke köd szerű felhő ült meg – tovább fokozván ezzel a hideg érzetet. Visszatekintve, másfelé szépen sütött a Nap, melegnek tűnt. 1889m-es értem a hegyet körülölelő körúthoz; a két út eleinte ugyanazon „domb” azonos oldalán indult, egymás fölött, ám tábla jelezte a kötelező haladási irányt, ugyanis a 9 km-es kör egyirányú volt. A kitett tájékoztató táblákat alaposan megnéztem; azt kerestem, hogy pontosan hol lesz a 2000m fölötti pont. Felül még ugyan azt írta – persze nem értettem franciául – hogy „L’Authion est le sommet de 2000m le plus au sud de toute la chaine des Alpes avant sa brutale plongee dans la mer Méditerranée”.
Meglepetésemre a térkép és a rajzolt ábra is azt mutatta, hogy a körút legmagasabb pontja „csupán” 1989 m. Nem értettem: „-Hiszen valamelyik honlap kifejezetten 2000m felettinek írta!” – bosszankodtam – „-Akkor nincs mit tenni, feltekerek valamelyik leágazó föld-, illetve murvás úton az adott kb. 2040-2080m-es csúcsig. Szó sem lehet róla, hogy ha már tengerszintről feltekerek 1989m-ig, akkor ne legyen újabb 2000-es!”
A körúton kb. 2-3 km-n át a „dombok” déli oldalán egészen 1779m-ig gurultam – innen lehet felkapazskodni 2000m fölé ! Északnak fordulva nem örültem a szürke felhőknak ám mégis bíztam benne: talán nem annyira esőfelhők ezek, mint simán köd szerűség. Fás – mezei, legelős részen hajtottam; imitt amott fák között tehenek, birkák legelésztek, kolompoltak. Lankás, könnyed kilométerek után, a térképen 1842m magasnak jelölt ponttól, az út a dombocskák ÉK-i, északi oldalán 10-12%-os meredek emelkedésbe kezdett. Mivel nem tudtam, meddig marad ilyen meredek, eleinte gond nélkül hajtottam, ám szűk km után fáradni kezdtem. Egy panorámahelyről érdekes volt a látvány észak felé: nem sokkal fölöttem húzódó felhőből foszlányok a közelben szinte a szemmagasságban látható hegyek elé ereszkedtek, ám odébb másik hegyeken már a tiszta napsütést láttam. Csak a L’Authion környékét ülték meg a felhők, köd, máshol csodás napfények uralkodtak. Az 1989m-es tetőpontig már küzdelem közepette értem fel; jól esett, amikor egy ott parkoló autóból gyerekek és az anyuka „Bravo” elismeréssel jutalmaztak. A tábla szerint az a tetőpont 1960m magas volt. „-Érdekes!” De akkor hol van az 1989m-es ???”
Hiszen az út tovább nemigen emelkedett, inkább síkban haladt már pár száz métert. Elsőként az onnan jobbra, a Pointe de Trois Communes nevű, 2080m-en álló - elhagyott kő épületekhez induló utat választottam, ám hamar úgy éreztem, ezek a nagy „szemű” kövek nem igazán kedvencei a bringámnak – ráadásul 120m szintemelkedést kéne így megtenni, úgyhogy hamar visszafordultam. Mindjárt itt egy másik köves út, egy másik csúcsra.
Továbbhajtva értem a táblával nem jelölt magasságú, de a térkép szerint 1989m-es nyeregbe, ahonnan a dél felé, a 2042m-es Mille Fourches várromhoz, bunkerhez vezetett füves-köves út. Legkönnyebb áttételemben végig könnyen tudtam tekerni, tulajdonképpen mountainbike-oztam a túrabringámmal. Kb. 6-700m emelkedő végén előbb egy templom vagy kolostorromhoz értem, majd picivel fentebb meglett a bunker is. Volt ám egy érdekes hangulata : kopasz, füves lankás dombtetőkön, ködös-felhőfoszlányos időben imitt-amott bunkereket, várromokat látva. Az elhagyott romokhoz éppen ilyen időjárás illett! (a környéken POLAR órám leghűvösebbnek 11 fokot mért) Egy-egy irányban innen is egyedi fényű fotók készültek: közelben fejem fölött köd, pára, ám az alatt a távolba nézve máshol süt a Nap, nyár van.
Ami a történelmi hátteret illeti, a védelmi rendszert 1870-ben építették a francia Maginot vonal részeként, ám háborús esemény csupán a II. világháború legvégén, 1945 áprilisában történt, mikor a franciák a németektől visszafoglalták. Kb. 400-an meghaltak és 1000-en megsebesültek.

L’Authion történelmi forrása

A figyelmeztető táblákra is hallgatva picit körbenéztem a bunkernél, felsétáltam a tetejükre szétnézni, majd az idő sürgetése – és a hideg miatt is – óvatosan visszaereszkedtem az aszfaltútra.
1/2 7-kor tehát még 1989m-en voltam, 70 km-re sátramtól, kempingemtől. Ideje volt iparkodnom. Alig vártam, hogy kiérjek a hűvösből, ám még a Turini hágónál sem érezhettem igazán jó időt. A térképet elővéve tanakodtam picit, hogy nagyrészt ugyanarra menjek-e visszafelé, mint felfelé, ám a másik – újdonságként ható, Lantosque-n át vezető – út, ha be akartam még menni Nizzába,m úgy más újabb mászásokat is adott volna. Nem hiányzott; maradtam a délelőttinél, kivéve, hogy a Braus hágót ezúttal persze kihagytam.
Egészen a panorámás, sok hajtűkanyaros hegyoldalig szinte megállás nélkül igyekeztem; lényegében ott értem vissza a nyárba; levetkőzhettem! Kedvelt, késő délutáni fényekben gyönyörködhettem megint a szerpentin- rengetegben és a panorámában. Minden sokkal élesebben látszott, mint 3-4 órával korábban. A távolban mintha a tengert láttam volna; nagyon úgy tűnt!
A rengeteg tekergés miatt persze nem lehettem gyors, ám azért élveztem... – néhány fotóra ismét megálltam. A Col de l’Orme-hez érve a délelőtti útról letérve toronyegyenest Luceran felé gurultam tovább, ám sajnos ez az útszakasz bosszúsággal lepett meg: hepe-hupás, rázós volt; együttéreztem bringámmal és féltettem picit videókamerámat is: vajon hogy viseli a megpróbáltatásokat. Emiatt nem is igyekeztem nagyon; alig vártam, hogy jó úton roboghassak végre!
L’Escarenétől ismét ismerős út következett: 1 km emelkedő a Col de Nice 410m-es nyergébe, majd onnan hosszú gurulás-tekerés egészen a nizzai tengerpartig. Visszaúton egyértelműen vezetett utam az autóút helyett a mellékútra, amin meglepően sokáig tartott Nizzába érnem. A külvárosban egy kis boltnál gyorsan vettem pár péksütit és banánt, valamint konzervet, így 1 9 tájban értem ki a nizzai tengerpartra. Ez a nap is elszaladt! Picit nézelődve tekertem; tetszett az esti hangulat is (kezdték a lámpákat is gyújtani); szusszanás, nézelődés közben jól esett elnyalni egy fagyit.
Klassz volt a lámpafények és a szürkület vegyes fényei közepette a bringaúton tekerni és közben néha-néha újabb repülőfelszállásokat látni. Imádom Nizzát !!!
Kellemes, nap végi élményekkel a fejemben tettem meg az utolsó 5 km-t a kempingig; 1 10-re, épp sötétedésre értem haza. Noha a nap elején éreztem, hogy nem duzzadok erőtől, vagy motivációm nem tört felszínre, összességében végül szép napot zártam. Elégedetten aludtam el. Mivel néha-néha jelzett térdhajlítóm, a másnapot illetően igyekeztem kifejezetten laza napot tervezni a következő komoly tekerés a Bonette előtt!

Adatok:
Col de Nice (412 m) (11:12) TM: 1:52:28 DST: 36,94 SAV: 19,7
L’Escarene (11:50-ig) TM: 1:56:02 DST: 38,36 SAV: 24,5 AVS: 19,7
Col Braus (1002 m) (13:40-50) TM: 3:00:03 DST: 49,31 SAV: 10,3 AVS: 16,4
Col Turini, 1604 m (16:22-30) TM: 4:50:07 DST: 74,96 SAV: 14,0 AVS: 15,4
L’Authion, körút kezd (1889 m) TM: 5:16:00 DST: 78,5 SAV: 8,2 AVS: 14,9
Hegyi körúton, vár, 2040 m (18:00) TM: 5:58:00 DST: 87,5 SAV: 12,9 AVS: 14,7
Col Turni, 1604 m TM: 6:12:08 DST: 94,02 SAV: 27,7 AVS: 15,1
Nizza, tengerpart (kb. 20:50) TM: 7:47:00 DST: 142 SAV: 30,3 AVS: 18,2
St Laurent du Var, kemp (21:20) TM: 8:26:59 DST: 157,96 AVS: 18,6 TR/D: 158,08 MXS: 63 ODO: 115290

Szintemelkedés:

- tgpartig 25 m
- Nizzától Col de Nice-ig (kis eltévedéses tekergéssel) = 412 – 3 + 16 = 425 m
- L’Escarene-től Col de Braus (+ visszagurulás – videó) = 1002 – 357 + 5 = 650 m
- Col de Turini-ig (987 m-ről) = (1183 – 987) + 12 + (1604 – 1010+6+4+4+20) = 836 m
- L’Authion kezdteéig = 1889 – 1604 = 285 m
- L’Authion kör a kitérővel = 250 + 49 = 299 m
- lejtő Nizza tengerpartig + Col d Nice = 4+4+6+20+55 = 89 m
- Tengerparttól kempingig = 40 m
Összesen = 2649 m

Költség:
- Casino áruház, St laurent du Var : konzervek, baguette, joghurt, stb.. 11,05 EUR
- L’Escarene: péksüti, 2 sportital 2,95 EUR
- St Laurent pékség: 2 péksüti, 1 croissont, 1 szendvics, 1 baguette = 7,5 EUR
- fagyi a nizzai tengerparton: 3 EUR (asszem)
Összesen: 23,5 EUR



GYÖRGYI GÁBOR


Györgyi Gábor