7. nap: Olasz Riviéra, San Remo

9. nap: Bonette északról Col du Vars

2008. július 24, csütörtök – 8. nap: St Laurent du Var – Nizza – St Saveur de Tinee – St Etienne de Tinee – Cime de la Bonette (2802 m) – Jausiers – Barcelonette = 159 km + 3004 m szintemelkedés
Nap végéig megtett táv, szint: 969,27 km + 13638 m szintemelkedés
6:18-kor mobilom jelzésére ébredtem. Újabb NAGY nap, kihívás állt előttem, így könnyen ment a felpörgés, készülődés, sátorbontás és a bringa felmálházása. Kis késéssel, 7:25-kor indultam útnak. Mivel itt kb. 3 órával később kel a Nap, mint Magyarországon, elég laposan sütött még. Kellemes időben azonnal rövid (kiemelt nap lévén, ismét a Hungary feliratú ) mezben hajtottam könnyedén és néha gurultam St Laurent du Var házai felé / között. Elmúlt napokban már vagy 5-6-odjára tekertem az ismerős útvonalon, fordultam ki a főútra, onnan pedig át a körforgalmakon is át az autóút alatt egészen a bringaútig. Nosztalgiával, egyfelől jó kedvvel (mert nagyon megszerettem), másfelől búcsú érzésével hajtottam el végleg (idén utoljára) a szép repülőtér terminálja mellett. Utoljára a sűrű kerítésen be-bepillantgattam a repülőkre és élveztem a reggeli fényeket, nyugalmat. Nagyon tetszett, amikor egy helyen, pálmák közelében kitett spriccelő locsoló – napfény sütötte, csillogó vízpermete hullott ránk eltekerés közben. Túlhajtottam a kezdeti kis virágos, pálmás "földbuckán", majd még kb. fél kilométert a már teljesen takarásmentes panorámás, tengerparti bringaúton. Korai idő lévén strandolásra készülők alig akadtak még, inkább futók, és egy-két kerekes. Nem maradhatott el egy kis menetközi hangulatos bringázás közbeni filmezés.
Elkészítettem egy-két búcsúfotót a kék tengerrel, reggeli tengerparttal. Innen készültem málhás bringámmal a 2802m-es Cime de la Bonette 2802m magas pontjára ! Táblájuk szerint ez Európa legmagasabb aszfaltos útja, de ez nem igaz (az Alpokra is csak jóindulattal). Az Spanyolországban a Pico Veleta a maga 3400m-ével, viszont ott csupán 2700m a szintemelkedés! Ezért is akartam tengerszintről feljutni, hiszen ennél többet egyfolytában fölfelé tekerni Európában nem lehet! A motivációval tehát nem volt gondom. Ebben "segített" az a bringás fórumozó is, aki becsmérlő mondattal illetett, illetve a tartalék kaját, ruhákat vivő túrázókat és a télen bringázás helyett magukat mással elfoglalókat is egyben ("valóban rendszeresen edzünk, készülünk akkor is amikor te otthon heverészel a jó meleg szobában"): Mintha csak egy szál bringával és bringamezekben elférő cuccokkal lehetne tekerni és aki télen nem teker az szégyellhetné magát.
Tudtam, hogy a nap végére csattanós választ adok a bringatúrázókat lenéző megjegyzésére. Miután magamba szívtam a reggeli, nyugodt tengerparti hangulatot, indulnom kellett: 8 óra volt! Tervemhez képest egy óra késésben voltam, mert az indulást a tengerparttól kalkuláltam. Aggódnom, vagy a tervezettnél nagyobb tempóra kapcsolnom ugyanakkor nem volt miért, mert terv szerint is fél 7-re számoltam a Bonette csúcsára érést; kis csúszás belefért. Tudtam, hogy legrosszabb esetben akár fél 9 környékére is elég felérni, hiszen onnan már csak gurulnom kell a kempingig.
Egy zebrán átkelve fordultam rá a 2*2 sávos autóútra, ahol málhámmal széles bringásként nem is szívesen tekertem; ugyanakkor onnan kellett leágaznom. Egészen fura volt forgalmas utakon, lámpás kereszteződéseken át, de nem bringaúton pedálozni. Hamar találtam Digne les Bains táblát, azt követtem. Néhány km múltán már jó irányban haladtam, reméltem, hogy jó úton hajtok már – 2004-ben ugyanerre pedáloztam. Egyetlen egyszer tanácstalanodtam csak el, amikor kettévált az út és az egyik mintha autóútra, vagy autópályára vezetett volna. Végül a lenti úton, lámpás kereszteződésen át hajtva kiderült: jól döntöttem. Kb. 8-10 km-rel a tengerpart előtt végre elfogytak a kereszteződések, és nyugodtabban forgathattam a pedálokat a – bringásoknek nem tiltott – 2*2 sávos autóút szélén, a szélső felfestés környékén. Klassz volt ilyen reggel bringázni – a fények és a korai időpont is sugallta, hogy ma hosszú, kemény napom lesz! Ugyanakkor eleinte egy percig sem gondoltam, hogy küzdelmes lenne, hiszen az időkalkuláció is azt mutatta, hogy "csak simán saját tempómat kell hajtanom, lesz idő pihenésekre, fotózásra, videózásra; nem kellett rohannom. Érdekes volt eleinte a tenger közeli kisebb – még tengerparti hegysornak számító – hegyekkel találkozni, majd követni, ahogy az egymást követőek mind magasabbak. Az út szinte alig észrevehetően emelkedett: a tengertől 13 km-re még csak 75m magasan jártam, 22 km után is csak 143m magasan. Miután elhagytam a házakat és már kisebb telkek, mezőrészek mellett hajtottam, akkor lehetett először érezni, hogy gyenge ellenszél lengedezik. Eleinte csak figyeltem, majd kénytelen voltam tudomásul venni. Még nem volt erős, de érezni lehetett, hogy azért mégsem oly könnyedén szalad a kerékpár. Egy ideig nem is törődtem vele, ám 10 km ellenszeles gyenge szakasz után (ráadásul már 20-25 km-e meg sem álltam, előtte a parton is csak percekre) már el-elgondolkodtam. Ezért is kértem tesómtól sms-en időjárás-előrejelzést, mert e nap végig fölfelé és északnak haladva nagyon betehet az ellenszél; sőt akár meg is hiúsíthatja a teljesítést.
Olyan erősségű volt a szél, ami önmagában nem erős, ugyanakkor 40-50 km-n át is már szépen lassan amortizálja az embert, szívja ki az emberből a lelkesedést, kedvet, elszántságot, hitet. Induláskor egy mikronnyi kétségem nem volt a csodás sikeres és gondtalan, problémamentes (!) napban, ám a szél betett! Ahogy már 20 km-t ellenszélben hajtottam, és éreztem ezt izmaimon is, gondolataimon is, tudtam, hogy nem szabad hogy gondolataimban elharapózzon a kétség, aggodalom. Ezért bármi áron is de hitet próbáltam önteni magamba, még úgy is, ha nem éreztem valósnak, sőt csak kevés valószínűsége volt. Azt a gondolatot ültettem el magamban, hogy : ez még a Riviéra hegyvidékének a régiója, annak a szele; a főút elkanyarodása után kezdődik a "mély-Alpok", az igazi Alpok, az másik régió, más széllel! Lehet, hogy ott már nem lesz szél, vagy megfordul!
Hogy bejött-e vagy sem, ahhoz olvass tovább ?
A másik esettel is foglalkoztak gondolataim: "-Ha marad az ellenszél, akkor bizony életem talán legnagyobb küzdelmével, de akkor is átjutok a hegyen!! Így lehet igazán, soha el nem feledhető tett! (nem mintha amúgy ne lenne az 0-ról málhával 2802m-re feltekerni!)". Picit azért féltem (ezért nem is mertem az egészet végiggondolni): annyira sok lenne hogy még 60-70 km emelkedőn és 2700m szintemelkedésen át ellenszél! "-Ne gondolkozz, csak tekerj!" – mondhatnám most az íróasztal mellől!
Indulás óta csak álltam, vagy tekertem, így 9 óra után épp kapóra jött St Martinnál (110 m) egy útszéli pékáru bolt, ahol ráadásul 2004-ben is vásároltam; igaz akkor délután. A 3 péksütiért és a baguette-ért 4,2 EUR-t fizettem. Az üzlet előtt a lépcsőn ülve jóízűen falatozva (9:20-35) gondoltam az előttem álló napra és már akkor éreztem valamennyi fáradtságot: másképp mondva; már nem mondhattam, hogy akár 95%-osan friss vagyok.
Mivel 2005-ben csak Isolától fordultam megint északnak a Bonette felé, a tenger és Isola közti szakaszra már csak homályosan emlékeztem. Ej-ej, nem néztem vissza, 2004-es videómat… Meg is lepett, hogy még a Dignéba tartó főúton haladtam, amikor 2*1 sávosra "csökkent" és már szurdokban vezetett, magas sziklafal oldalában és kabócák hangjai közepette. Kamionok is jöttek, de néha azért menetközben is filmeztem. 10 óra előtt is a sziklafal adta árnyékban igazán kellemes idő tudott lenni. Mindössze csak egy-egy fotó és megállós filmezéskor szálltam le a nyeregből. Egy alagút után kanyarodott el a Dignébe tartó főút nyugatnak; onnan tovább csökkent a forgalom, de érdekesmód már korábban megfogyatkoztak az autók. Továbbra is kék és türkiz vizű patak mellett, szurdokban hajtottam, fentről csodásan sütött a Nap.
Időközben szinte észre sem vettem, hogy a szél el is múlt; nem akadályozott tovább. A forgalom csaknem megszűnésével immár élvezhettem a tájat: hisz rendre perceken át csak én voltam és a természet: a patakcsobogás, lengedező falevelek, kabócák még mindig és a többi elbújt, vagy levegőben szárnyaló állat. Ahogy örültem a tájnak, arra jutottam: "-Így kell ezt! Erre kell koncentrálni, nem pedig az ütemtervvel foglalkozni, meg számolgatni! Ha csak a tájra, szépségekre figyelek és élvezem az egész napot, észre sem fogom venni, hogy megfelelően haladva időben felérek a Bonette hágóra – hiszen a 2004-es részidőt figyelembe véve "simán" belefér a napba."
Ahogy kinyílt picit a sziklaszoros, nem csupán a feltűnő és számomra jellegzetes Lombarda hágó környéki hegyeknek örülhettem, hanem bizony támogató hátszél lobogtatta mezemet! MEGTÖRTÉNT A CSODA ! Mégsem volt eszement dolog, amiben hittem!
Könnyedén, élvezettel suhantam a csobogó patak, majd egy tábla mellett, mely azt hirdette: "Route de la Bonette, la plus haute d’Europe / alt 2802 m" - azaz Bonette út, Európa legmagasabbja - 2802m magas
Beszűkült völgyben pedálozva, a magas hegyek között már szerpentinezve indult egy út keletnek St Martin de Vesubie felé; a következő "esemény" már egy kis hegyi település, St Saveur de Tinee volt (12:00). Ahogy megláttam fotóznom kellett. Nosztalgiából is, hiszen 2004-ben reggel innen, 510m-ről kezdtem a Bonette mászást. Ott kempingeztem – és emlékszem a magas hegyek közt, milyen későn kelt a Nap. Néhány házról lévén szó, nyitva levő boltot nem találtam.
Ismét szurdok következett, ahol pár km múlva munkahelyem tulajdonosának ( az EDF-nek) egy erőműve, de legalábbis azt segítő bázisa volt. Talán itt is – éjjel - felnyomják a vizet a magasba, amit leengedve termeli az az áramot. Isola előtt a meleg völgyben csodás, sziklás és csábító patak mellett hajtottam. Jól is esett volna fürdeni, de elég körülményes lett volna a bokrokon át lejutni a vízbe és időm sem volt rá. Isolába érve ismét annak csendes központjába gurultam, ahol tudtam, hogy a kút hűs vizet ad. A település főterén szintén nyugalom volt, de azért akadtak vendéglő asztalánál ülő emberek, két bringás is. Mivel nyitva volt egy péküzlet, örömmel mentem be finomságokat (péksütit, de ha már árultak, sonkás-sajnos szendvicset is) bevásárolni, sőt – mivel eleget hajtottam és a nap legmelegebb szakában járt az idő – a kinti asztalhoz ülve fagyit is kértem. Nagyon jól esett az idővel mit sem törődve (hiszen tudtam, hogy elég úgy haladnom csak, mint múltkor: nézelődésekkel, pihenésekkel; akkor is időben fel fogok érni.) a hűs árnyékban, kellemes környezetben, hangulatban falatozni, majd lassan a hűs fagyit nyalni. Rohanás helyett megéltem a túrámat, így tettem kerekké! Én így szeretem a túráimat! Jobb is lenne többször ilyen pihenésekre, nyugis üldögélésekre sort keríteni.
Mikor indulásom előtt a fagyikelyhet visszavittem az üzletbe, kedvesen jelezték, hogy igazán nem kellett volna. Viszont semmibe sem került, szívesen tettem.
Isolát elhagyva még mindig lankás kilométerek következtek; az út a kiszélesedett, kb. 1-2 km széles völgy jobb szélén, a hegy tövében haladt; balra pedig egy bringaút vezetett St Etienne felé, melyre egy szakaszon át is tértem. A kisváros az utolsó valamirevaló település a Bonette hágó előtt: ott kell vizet venni, bevásárolni. Ám a kocsiút már St Etienne előtt egy 2-3 km-es szerpentines emelkedő keretében 6-8%-os emelkedővel teszteli az embert. Készültem rá, de picit bosszantott is, hiszen a mászás után az ember a lejtőn egyből le is ad kb. 50-80 m szintkülönbséget.
Ám a leágazás előtt kellemes meglepetés ért – amire nem s emlékeztem sem 2004, sem 2005-ből. Egy tábla a kerekeseknek jobboldali letérést, bringautat javasolt, amely kocsiúton szinte autó is alig járt, ráadásul enyhén emelkedett csak. Mindössze a végén egy kb. fél kilométeres 10-12%-os meredek rész jelentette a komoly erőkifejtést, utána pici – kb. 20 m szintcsökkenést jelentő lejtő és már be is értem St Etienne de Tinee házai közé. Örömöt és nosztalgiát éreztem: ismerős tér, szökőkút, csendes virágos főtér és a 15 óra előtt is nyitva levő bolt! Harmadszor készültem a 2802m-es Bonette hágóra, csúcsra.
Kortyolgattam eleget a hűs vízből, majd a boltban bevásároltam mindenféle finomságot, amihez kedvem volt és ami hiányzott: konzervet, 2 gyümölcsjoghurtot, 2 almát, 2 banánt, 1 Bounty szeletet. Ahogy írom megint eszembe jut, hogy egyik bringás fórumos srác hogy nézi le ezt, minthogy málhával és ilyen hosszú emelkedőn még nem tekert: "mi ... végig tudunk zsebből kajálva tekerni 200-300 km-t, és nem kell megállnunk másfél óránként a magunkkal cipelt 10 kiló kajából az aktuális szendvics, joghurt, alma, túrórudi, kakaóscsiga adagot a fejünkbe nyomni........."
Na persze a magyar dombokon lehet órákat úgy tekerni, de az Alpok, jelen esetben konkrétan ezen része egy "picit" más. A Dolomitokban gyakrabban akadnak vásárlóhelyek, de pl. itt nem. Málhás bringát hajtva meg kifejezetten nem lehet szebből kajálva tekerni egy napon át. Aki meg rohan ilyen tájon, az meg is érdemli, ha hamar elszállnak az emlékei és csak annyit jelent neki a hágó, hogy mennyi idő alatt, milyen pulzussal ment.
Árnyékba ülve eszegettem még picit, eltettem a táskába tartalék gyanánt egy kis üdítőt, majd 15:06-kor nekivágtam a Bonette hágóút hivatalosan itt kezdődő, 27km-es, 1660 m szintkülönbségű emelkedőjének.
(A Tour de France egyébként 2 nappal előttem éppen erről kapaszkodott fel a hágóra, utólag klassz is volt végignézni az ő haladásukat, illetve a hágóhoz a riporteri kommentárokat.) 2004-ben fél 1 tájban indulhattam tovább és 16:45-re értem fel; most két és fél órával később indultam tovább…. Az út a völgy jobb oldalán, eleinte érdektelen völgyben kapaszkodott felfelé – 4-5%-os meredekséggel. A St Dalmas-i leágazás előtt egy hídon a völgy túloldalára vezették át az utat; táblák is jelezték már kilométerenként a magasságot. 1400m ellenére is sok volt még a lombos erdő, bár fenyők is akadtak. Alig akadt forgalom; itt élvezni lehet ám a kerekezést. Nem tudom, hogy működik, de előfordult, hogy a hegyoldalban a fűről, moháról folyt, csepegett le a víz. Hogy honnan került oda ? Odébb már csodálatos, vízpermetet is szóró vízesésnél álltam meg filmezni. Néhány szerpentinkanyart követően az út fokozatosan ritkuló erdőben haladt, így pár km hosszan előre lehetett már látni.
1600m magasság környékén jó kedvem, lelkesedésem egy apró esemény pillanatok alatt elszállt és aggódnom kellett: videóakkum jelezte: hamarosan lemerül. "-Nem létezik, hogy épp egyik legemlékezetesebb és legkomolyabb bringatúrás napomon, a Bonette hágón járjak így!" A folytatásban ritkán és már csak néhány snittre gondoltam hogy lesz lehetőségem; ezután az akkut minden filmezés után levettem a videóról. Szerencsére hamar kiderült, hogy téves volt a jelzés, mert többet nem mutatta – ismét visszatérhetett a jó kedv, túra élvezete, lelkesedés, fent pedig extázis!
Érdekes tudni, hogy ekkor 1/2 8 – 8 órára saccoltam a 2802m-es tetőpontra való feljutást. 1700m tájékán, Le Pra utáni, a korábbinál meredekebb (8%) szakaszon ideális vacsorázóhelyet találtam egy kőkorlát "személyében". Akit irritálja, annak írom: nem bringás kaját, hanem kenyeret, halkonzervet és almát ettem ! Így is fel lehet tekerni egy nap alatt málhával Nizzától a Bonettére! Nem kéne lenézni, aki így tesz. Jól esett a táskából elővett, még hűs narancslé. Falatozás közben találkoztam ugyan két bringással, de amúgy az egész emelkedő alatt fölfelé 10-nél kevesebb akadt csak. 1900m-en Bousieyas néhány háza közé értem (utolsó – hűs – víztöltési lehetőség! – mint kiderült), ám itt bolt nincs is. Szuper fotó készült egy 7%-os meredekséget, 1870m-es magasságot, a hágót pedig 13km-re jelző – útjelzőtáblával és Bonette környéki hegyekkel a háttérben. Füves hegyoldalon hajtottam már, innentől végig panorámaúton.
Hajtűkanyarban klassz menetközi videót készítettem, ahogy látni a fordulást, panorámát, meredekséget, a teljes hegykoszorút, völgyet és felfelé a további néhány kilométert. A falut követő kanyarban Valjavec szurkolók az ő nevét festették a frissen kent aszfaltra. Ekkor, kb. 2000m magasságban végre a Bonette csúcsa is megmutatta magát. Ám ahogy a kommentátorok mondanák: Innen még nagyon messzi a vége! Pedig már 114km-t hajtottam a reggeli kemping és kb. 105km-t a tengerpart óta. Néhány kilométerrel feljebb a kanyarok és a kilátás (na meg valami korlát, amire a kamerát tehettem) újabb lehetőséget adott, hogy azt leállítva, bringámmal meg visszagurulva magam is megörökítsem, amint málhával a Bonettére hajtok. Csodás – lentebb ritkásan még fenyőkkel díszített – hegyekben gyönyörködtem, amit a késődélutáni napfény még szebb színekbe öltöztetett.
Füves hegyoldali tekergést követően felértem egy kis nyeregbe, majd rövid lankás szakaszon az elnéptelenedett (a Tour közvetítők szerint netán filmezésre használt) részben romos üres házak, Camp de Fourches-n hajtottam át. A 2715m-es hágóig hátralevő – átlagosan 6-7%-os meredek – bő 6 km-es szakasz egy köves, sziklás hegygerinc déli oldalán vezetett. Gyönyörű rálátás nyílt a magam mögött hagyott utóbbi 5-6 km kanyargó útjára. A Nap is egyre laposabban sütött már, esteledett: 19 óra felé járt az idő. A fogyó kilométerek és a piramis alakú csúcs, a cél látványa feldobott; ám eközben teljesen váratlan dolog nehezítette meg dolgomat: nem tudom honnan "érkezett", ám ellenszél lassított a következő kilométereken. Egész idáig csak gyönyörködtem, élveztem a magasságot, tájat, kanyarokat, menetközi és önfilmezést, ám az utolsó kilométerek azért csak rákényszerítettek, nehogy úgy alakuljon, hogy túl könnyedén feljutok. Kelljen már egy kicsit küzdenem! Nem megy ám az "csak úgy"...
Valóban, egy meredekebb, 9-10%-os szakaszon mintha meg is álltam volna, mert málhával hajtva bizony elfáradtam a széllel vívott csatában; egy percre szusszannom kellett. A hűs szél miatt aztán 2550m táján – miután az utat előre-hátra belátva mozgásnak nyoma sem volt – gyorsan alul-fölül hosszúujjúba bújtam. Noha szívesebben mutatkoztam volna rövidben a fotókon; ésszel tudtam, hogy izmaimnak jobb, ha melegen tartom őket: nekik még dolgozni kellett ám! A szeles néhány kilométeren – a küzdelem miatt is – nézegettem előre az út vonalát, hogy vajon hol védhet meg a hegyoldal a széltől; mikor érek szélvédett helyre… ám néha úgy éreztem, mintha húznák a csúcsot. Lassabban közeledett, mint hittem.
Kellemes volt, egy hosszú nap végén laposan sütő napsugarak közepette az utolsó kilométereket megtenni, miközben félkörpanorámát nyújtó hegycsúcsok már szinte szemmagasságban voltak velem. Nyugalom volt! Átadhatatlan az az érzés: esti fényekben 2600m-n tekerni és egyre jobban érezni a siker közeledtét. A csúcs már csak 4-3-2 km-re; kifejezetten vártam már a meredek részt; mint a végső nehézség; a legnehezebb szakasz az egész emelkedőn éppen az utolsó 12-15%-os kilométer: a hab a tortán! Fáradtságot nem, inkább lelkesedést, büszkeséget és extázist éreztem. Magasságról-magasságra emelkedett bennem a boldogság, elégedettség szintje.
Visszatekintve 1700m alatt már árnyékban volt a völgy!
20:20-kor végül felértem az ismerős 2715m-es Col de la Bonette nyeregbe, ahonnan a hegycsúcsot nyakörvként megkerülő, mindkét oldalán 12-15%-os meredek úton 2802m magasra lehet feltekerni. A nyeregben kitett táblán hangosan mosolyogtam: "-Ez csúcs!" Ez állt rajta: Nice – azaz Nizza, ahonnan reggel, a tengerpartról indultam. Miután átpillantottam az északi völgybe, majd egy kőre óvatosan elhelyezett fényképezővel elkészült néhány sztárfotó, egy érkezett lakóautó vezetője is ajánlkozott; ezt pedig nem lehetett elutasítani. Már itt vigyorogva örömmel tártam szét karjaimat, a sikert eképp jelezvén. Pár mondatot velük is váltottunk; közben büszkén meséltem, hogy "épp, amit a tábla jelez, Nice, onnan tekerek reggel óta."
Innen akár egyből le is gurulhattam volna Jausiersbe (ejtsd: zsozié), ám ezt soha meg nem tenném, még ha sokkal fáradtabb lettem volna, akkor sem. A "nyakörvön" a szél szempontjából talán jobb lehetett volna a keleti emelkedő, ám a napfény miatt mindenképp a nyugatit választottam. Különben is, a keletin 2004-ben már felhajtottam málhával, a nyugatin még csak anélkül – 2005-ben.
A kezdeti 100-200m még lankás volt, aztán jött a tetőig tartó 11-12%-os meredekség és a kiállva hajtás. Az út bal oldalán a hegy, sziklafal magasodott, a jobb – külső – oldalon kis kőhalomsor. Küzdelem nélkül, ám kiállva hajtottam, miközben azt kerestem szememmel, hova tehetném le a kamerát, hogy a lehető legjobb felvétel készülhessen a 12-15%-os meredek úton való feljutásról. Sikerült!
Az út meredeken, mélyről jön fel, miközben a távolban szemmagasságban, semmivel sem fentebb nagy szélességben látszanak a hegysorok és közben a bringán kiállva hajtva dőlöget a málhával terhelt kerékpárom jobbra-balra – rajta velem?. Az ilyen miatt is, a büszkeség miatt is vettem reggel Hungary feliratú, nemzeti színű mezt. Ha már Nizzából jövök, ráadásul magyarként.
Az utolsó előtti, élesebb kanyarban a Tour versenyzők miatt kitett, pirosba és fehérbe csomagolt, puha hungarocell vagy más anyag még mindig ott volt. A célegyenesben aztán kamerámat is kezembe véve – már extázisban - hajtottam. Egy még fent levő férfi mellett elhajtva, ő odaszólt nekem franciául; erre én ekkor már mondtam is boldogan: "-Today I started from Nice" – Ma Nizzából indultam!" Az emléktáblás sziklához érve aztán büszkén elkiáltottam magam: Juhéj!!!!
Nagyon boldog voltam. Teljesítettem egy magamnak is kitűzött célt, mellyel ez lett legnehezebb málhás napom (a kempingig 159 km + 3004 m szintemelkedés!!), illetve az engem becsmérlőnek tettel bizonyítottam: "-Ezt csináld utánam, és jól gondold meg lekicsinylő szavaid!". (Kiegészítésként ehhez és a becsmérléshez: a netes túraleírások között eddig egyetlen olyat nem találtam, amelyen bringás Nizzától egy napon belől a Bonettére tekert volna, akár málha nélkül, akár azzal meg"rakva". Ettől még lehet; sőt vannak akik a Himalájában tekernek, igaz ott lassabban tudnak csak ennyi szintet emelkedni. )
Egyébként éppen ez volt a 100. alkalom, hogy bringával 2000m fölé tekertem!
Hihetetlen érzés volt arra gondolni, hogy reggel a tengerpartról, az - egy hét óta kedvenc városomnak tekinthető - Nizzából indulva egészen az Alpok hajszál híján legmagasabb aszfaltos pontjára (ám Európa legnagyobb szintkülönbségű aszfaltos emelkedőjén) tekertem fel – málhával!
( 18 éves koromban, az első ilyen – akkor szintén hasonlóan nagyként megélt élmény volt, a Kékesen arra gondolni, hogy Budakalásztól tekertem fel a Kékesre – és estére haza is értem). Ennyire csodálatos időben, tájon, természeti környezetben. Nem is lehet szavakkal kifejezni, bár mindig törekszem rá. Az emléktáblás szikla mellett állva rólam készült fotó jól visszaadja, mit érezhettem: majd kiestem vigyorgó számon! ?
(Elnézést az esetleges ismétléseként, de feledhetetlen élmény volt! – Az egyik legnagyobb az elmúlt 17 évnyi kerékpározás során.)
Ha már picit beszélgettünk a fent tartózkodó férfivel – aki barátságosan hallgatott és gratulált – megkértem, tartsa a kamerát, amíg pár mondatot mondok rá magyarul. ? Este mikor szüleimnek megüzentem a sikert, válaszuk ("Örülünk a sikeres utadnak, nagy tett volt, de az ízületeidnek még hatvan évig kellene jól működni. Több pihenés, kevesebb teljesítményhajhászás!") azért is olyan lett, amilyen, mert egy napja még ízületeim miatt aggódtam.
A Cime de la Bonette csúcsát 20:55 körül, naplemente környékén hagytam el (POLARom szerint a napközbeni leghidegebb 9 fok volt – talán itt!). Huber Tamás sms-ben írta két napja, hogy vigyázzak a lejtőn, mert ott zuhant le kb. 10-20 métert egy versenyző, ám sosem szoktam vakmerősködni veszélyes lejtőkön – hát még málhával! A lejtő a fentebbi szakaszon – kb. 2600m-ig még nem, ám utána annál többet tekergett. Csak elég ritkán lehetett megengedni, igazán gyorsulni. A sok tekergés miatt csak 22 órára érkeztem meg Jausiersbe (zsoziéba), ahol lámpa alatt néztem meg térképem (7 km Barcelonnette, a legközelebbi kemping.) és hívtam fel örömmel tesómat. Kellemesen meglepett Barcelonette közelsége, néhány km-rel többre emlékeztem. Mivel valamelyest végig lejtett, hamarabb odaértem, mint hittem. Már az első házak környékén tábla hirdette a kempingeket, melyből – homályos emlék alapján – kerestem és találtam meg az egyiket egy kis utcában. 2004-ben is ott sátraztam! Visszatértem hát!
A bejáratnál egy kis táblán felirat állt, persze csak franciául. A disponsible szó volt a kulcs; gondolkodtam is, nem azt jelenti-e, hogy netán nincs több férőhely, de besétálva - a mosdóktól nem messze, fények által picit megvilágított helyen - találtam megfelelőt.
Éjjeli vacsora és mosdás után éjféltájban kerültem hálózsákomba: 1100m magasan már melegebben kellett öltöznöm, mint a tengerparton.

Adatok:

Település	TM:	DST:	SAV:	szintemelk.	átl pulzus	max pulzus
Tgpartról ind.	40:03	15,37	23,1	30 m	123	139
St Saveur de Tinee, 510 m (12:00)	3:20:30	70,2	20,5	510-0 + 63 m hullámz =573 m	123	149
Isola (13:00) -	4:13:34	84,8	16,5	871-510 =361 m	Együtt következővel	-
St Etienne de Tinee (14:30-15:06)	5:00:00	99,12	18,5	1144-871 + 31m hullámz = 304 m	131	154
Cime de la Bonette, 2802 m (20:47)	8:02:15	126,46	9,00	2802 – 1144 + 30 hullámz + 40 m visszagur =1728 m	144	167
Jausiers (22:00)	8:41:36	149,7	35,4	0 m	96	138
Barcelonnette, kemp	9:00:05	158,76	29,4	8 m	120	141
Összesen:	TR/D = 158,93	AVS: 17,64	MXS: 60	3004 m	ODO: 115555	kcal: 5301

Költség:
- St Martin: 3 péksüti, 1 baguetet 4,2 EUR
- Isola: sonkás-sajtos szendvics, 2 péksüti, fagyi (3 EUR), POwerade = 11,3 EUR
- St Etienne de Tinee: innivaló, gyümölcs, konzerv, baguette, joghurt… 8,38 EUR