Györgyi Gábor: 2008. Alpesi bringatúra 9. nap : Barcelonnette - Cime de la Bonette (2802 m) - Jausiers - Col de Vars (2109 m) - Guillestre bicajtúra, kerékpártúra
GYÖRGYI GÁBOR
V. NAGY ALPESI BRINGATÚRA
9. nap: Barcelonnette - Cime de la Bonette (2802 m) - Jausiers - Col du Vars (2109 m) - Guillestre = 104 km + 2603 m szint
Linkek

 

 

VENDÉGKÖNYV









Szerzői jogok!




MAGYAR ÉS KÜLFÖLDI BRINGÁS LINKEK azok tartalmával együtt


2004 Kerékpárral a
Tour de France alpesi hágóin

2003 Kerékpárral
az Adria mentén Montenegróig

8. nap: NIzza - Cime Bonette (2802 m)                                     10. nap: Col d'Izoard

2008. július 25, péntek – 9. nap: Barcelonette – Jausiers – Cime de la Bonette (2802 m) – Jausiers – Col du Vars – Guillestre = 104 km + 2603 m szint
Nap végéig megtett táv: 1073,63 km + 16270 m szintemelkedés

A korábbi meleg, tengerparti éjek után picit váratlanul ért, hogy éjjel arra ébredtem, hogy fázom: nadrágot és fölülre is hosszúujjút, zoknit kellett felvennem. Reggel fél 8 tájt fáradtan ébredtem; kissé álmosan tekertem a 2004-es túrámról ismert Champion áruházba. Emlékezetből odataláltam ? Az előző hosszú nap után bátran vásároltam, amit csak szemem-szám megkívánt, de végre egy hét után vettem azt az egyetlen dolgot, amit otthon felejtettem: borotvát. Mivel a kempingben reggeliztem, konzerv helyett friss sonkát vettem, hisz vehettem 2 szeletet.
Reggeli közben a közeli mosdóban töltöttem a videó- és fotóakkumat, majd 1 11 tájban a recepcióhoz, a házba, a nénihez mentem fizetni. Eleinte picit bosszantott, hogy mással sem törődve milyen nyugodtan, hosszan elcseverésznek egy másik nővel, ám aztán pozitívba fordítottam gondolataimat ? 6,5 EUR-t fizettem az éjszakára nyújtott sátorhelyért, bár este meleg zuhanyra már nem volt módom.
Tűző napsütötte úton hajtottam Jausiersbe (ejtsd: zsozié), ahonnan az elmúlt nap után most észak felől akartam visszatérni a 2802m magas Bonette hágóra / csúcsra. Lankásan emelkedő út rémlett, ehelyett alig vettem észre a kis emelkedőket: könnyedén értem az 1211m-en fekvő Jausiersbe. Nagyon emlékszem, mikor 2004-ben első – Francia Alpokban tett - túrámon (Nizzától a Mt Blanc látványáig végigtekertem a Tour legendás hágóit, emelkedőit) ugyanott hajtottam és sorra intettem a sok bringásnak. No igen, az volt „AZ ELSŐ (komoly)!”, amit az ember sosem felejt. (Nyári túrában már a tizedik külföldi többnapos volt, de igazi NAGY Alpesiből, Tour de France hágósból az első!)
Ahogy terveztem, a kis városközpontba tekertem, hogy az Office de Tourisme irodában próbálkozzam nagy bringáscuccaim pár órás ott hagyásával. A turistairoda előtt éppen gyerekek részére volt kitéve a térre sok játék (nem társasjáték); jól érezték magukat a családok. A cuccaim a csatlakozó épület lépcsőházának fenti fordulójába tehettem le: tökéletes volt!
A 23 km-t és csaknem 1600m szintemelkedést jelentő hágóút oda-vissza megjárására kb. 5 órát számoltam, egyelőre csodás idő volt, így csupán kevés cuccot, de elég kaját vittem magammal, bár ismerek olyan „egy szál bringán” tekerő fórumozót, aki lenéz azért, ha 2-3 müzliszeletnél, banánnál, gélnél többet viszek magammal. Megjegyzem, errefelé akadnak olyan hágóutak, ahol nem lehet félóránként kaját venni, hanem akár több órát várhat arra az ember. Direkt otthagytam az esőkabátot, esőnadrágot – feleslegesnek éreztem.
11:30-kor nekivágtam. Ahogy a főútról épp a leágazáshoz értem, láss csodát… a sarkot megelőző háznál tábla jelezte a kempinget – „-Na de ilyet!” Ha ezt este észrevettem volna.. – morfondíroztam.
Az első kilométer még házak között vezetett, majd egy jobbkanyarban tekertem el, amit láthatóan a Tour d France-ra díszítettek fel: 3 régi kiszínezett bringa lógott a levegőben valamire felakasztva, illetve néhány preparált, Tour mezeket lengetett a szellő: hegyek királya, pöttyös mezt, zöldet és sárgát persze. Két gyorsan tovahajtó bringás után a következő már alig haladt gyorsabban nálam, így kb. egy km-n át tartani igyekeztem a tempóját. Ám mivel úgy tűnt, csak teljes erőbedobással, magas pulzussal tudom csak lassan közelíteni, le is tettem róla. A tájat élvezni, gyönyörködni, jól érezni jöttem ide is. Ezen oldalt sem maradhatott el a Bonette – Restefond hágóutat Európa legmagasabb útjaként hirdető tábla, noha ez nem igaz. (Hágónak még csak-csak, de Spanyolországban a Pico Veletán 3400m-re lehet feltekerni, illetve Ausztriában a Gletscherstrassén 2829m-re – 2005-ben én is megtettem. Földrajzilag ráadásul nem is igazi hágó, hisz nem két hegy között vezet át : a 2802m-es pont.) Ennek ellenére persze az egyik kedvencem, azért is mert mindkét irányból igazán komoly a szintkülönbség.
Fás – mezős, de napsütötte domboldalon 6-8%-os meredek kilométereken tekertem. Kb. 1600m magasságban, egy árnyas fa alatt eszegettem kicsit, miközben egy holland autós házaspár érkezett oda piknikezni. Néhány mondatot váltottunk, majd elbúcsúztunk. Még le lehetett látni a kedvelt Ubaye völgyre, de már bent jártam a hágóút völgyében is; sőt egy sziklásabb rész környékén az út szerpentinezett is a hegyoldalban. Bringások kb. 5 percenként érkeztek, sőt lefelé rekumbensen guruló embert is láttam!! Azt mondják, fölfelé azzal nem lehet úgy haladni; lassabb, mint hagyományos bringával!
Kb. 1800m-es magasságban felett épp jókor jött egy útszéli kis étterem, mert bár fél - egy kulacsnyi vizem még volt, éreztem, hamar elfogyhat. Csupán egy 1/3 literes üdítőt vettem, annak egy részét is megittam, mert egyértelmű volt, hogy talán forrás, vagy csobogó, de még vendéglátóegység biztosan lesz; emlékeztem is épületre fentebb – 2400m tájban. Nem voltam elég óvatos! Megint fülembe cseng azon ismert, fórumozó bringás, aki nagy okosan lenézi azon túrázókat akik sok kaját, innivalót visznek magukkal. Itt persze tűzhetné a haja mellé a két kulacsot, mert szinte nincs folyadékvételi lehetőség!
A hágóút középső, üde zöld füves és részben fás részénél még élő volt a táj, a hátrafelé nyíló panoráma szintén; élveztem. Tetszett ez a szakasz! 1900m-es magasságtól, egy kis lankásabb résztől kezdve a növényzet is elmaradt, és már csak oldalra és előre, a kopár hegyekre nyílt kilátás. Éppen itt egy középkorú (45-50 év körüli) hölggyel tekertünk picit együtt (nem is emlékszem ki kit ért utol, hiszen egy ideig hasonlóan hajtottunk), 100 hágós mezemet látva kedvesen meg is szólított, hogy hánynál tartok: húh, nem is emlékeztem pontosan: 250 körül, de abból mondom kb. 80 a 2000m feletti. „A magas hegyeket, magasra vivő kaptatókat szeretem!” – jegyzetem meg, mire ő: „-Hát, ez bizony épp a legnagyobb! ?” A környék ideális volt piknikezésre a füves rétekkel, patakkal, panorámával; több helyütt családok piknikeztek.
Egy másik lankás szakaszon – már 2000m felett - egy tavat került meg az út, a völgy végi hegyek mind közelebb „kerültek”, az út kanyarogva emelkedett tovább az egyébként nem túl meredek oldalú, itt már csak füves katlanban.
Még 2100-2300m-en sem láttam, hol lehet a jól ismert, piramis tetejű csúcs. Bezzeg, a túloldalról már 1700m-en előbukkan(t).
Kb. 2150m magasságban végül teljes ebédre szántam magam. Árnyék híján a tűző napon, ám egy zubogó patak mellett a fűben üldögélve haraptam a baguette-ből, ettem a reggel vett szeletelt sonkából, sajtból és almából. Továbbhajtva ismét összetalálkoztam a tónál elhagyott, vastag combú, már akkor is kínlódó lánnyal. Nem nézett ki jól; persze ekkor még nem tudtam a történetét, de furcsa volt, hogy ha kínlódik, talán nem is esik jól, miért hajt, szenved tovább fölfelé. Perceken belül okosabb lettem, amikor egy srác érkezett fentről és miután csatlakozott hozzá, a lány sírás mellett fakadt ki neki. Úgy tűnt, a srác magára hagyta küzdelemben.
Kb. 2500m magasságban egy szép hajtűkanyarból a csúcs alatti, attól NY-ra található kisebb hegyecskén, illetve hegyoldalon kövekből kirakott alakzatok tűntek fel. Két csillagot, meg egy kerekebb fajta másikat lehetett jól kivenni; jópofa volt. A hajtűkanyarban kamerám letéve megcsináltam az e hágón is „kötelező” filmet, amin én is látszottam. Ekkortájt már alig volt víz a kulacsomban: egyszer még meg tudtam inni a 1 - 1 dl-t, ám utána már csak a benne maradt 2-3 cseppel próbálkoztam picirit szomjam oltani.
Kb. 2500m magasságban végre felértem az épülethez, turistaházhoz, vagy nem is tudom mihez: meg sem néztem, mert zárva volt. Így jártam! Időközben a környék fölé felhők húzódtak, sőt a hegyekkel lassan egy szintbe kerülve már látam is, hogy a csúcstól NY-ra pár kilométerrel odébb eső lesz. Visszanézve, az Ubaye völgy környékén még csodás, napos idő volt. Az emelkedő kb. 2600m-es magasságtól a 2690m-es Col de Restefond-ig lankásabbá, könnyedebbé vált, ami jókor is jött, mert szitálni is kezdett az eső. A felhők alapján csak az volt biztos, hogy pár km-rel odébb nagy zuhé lesz, de a Bonette környéké nem számítottam. „Arról nem volt szó, hogy itt is esni fog!” – gondolhattam.
Még én sem voltam elég óvatos abban a tekintetben, hogy mennyi tartalékcuccot vigyek magammal: aggódtam is picit, vajon mekkora eső lesz. Nem lesz-e gondom abból, hogy az esőkabátot és esőnadrágot is Jausiersben hagytam ?
Mindenesetre jobban kezdtem igyekezni és már alig-alig álltam meg a tetőig. Mennyire más volt könnyű (így is a kis csomaggal kb. 16-17 kg) bringával a Bonette utolsó, 12-14%-os meredek részén hajtani!
Mivel úgy tűnt, a szitálás (időszakosan elállt talán) bármely pillanatban zuhogó esőbe válthat, nem volt idő tökölésre. Picit még vártam, amíg egy autóból kiszállt idősebb úr nézegette, hogy honnan-merre fotózzon, de miután semmire sem jutott, megúntam (ő könnyen beülhet a meleg autóba) és egy „-Sorry” kíséretében bringám a híres – márványtáblás – sziklához toltam az én fotóm miatt. Érdekes volt, hogy DK (St Etienne irányába, de sokkal közelebb, talán 8 km-re) és DNY felé, szintén kb. 10 km-re is jól ki lehetett venni az eső helyét. Időnként még dörgött, villámlott is; de amíg nem esett, kifejezetten élveztem a helyzetet. Valahogy a Bonette hágóról nehéz elképzelnem a „zimát”; itt sosem volt még rossz időm (bár olvasni már olvastam egyről – nyáron néhány fok és viharos szél), pedig 2802m-en voltam. Rólam is elkészültek a „csúcsfotók”, égzengést is sikerült videóznom, így nem volt más hátra, mint előre ? Felöltözés után ! Csakhogy… a táskában: hiába kerestem, csupán egy hosszúujjú fölsőt találtam, bringanadrágot nem. Na ez volt a meglepetés! Fent 2802m-en, egy kinéző zuhé előtt és csupán egy hosszú bringás felsőt tudtam felvenni.
Épp indulni készültem lefelé (Mielőtt pár méter múlva felvettem volna a bukósisakom) az a hölgy szólított meg, akivel lentebb 1-1 mondatot váltottunk a 100 hágósok klubjáról. Azt mondta franciául: „-Vegyem ám fel a sisakot!” Nem felejtettem volna el, már csak azért sem, mert 2 napja egy bringás ismerősöm üzente sms-en, hogy a Tour egyik kerekese túlszaladt az úton és a köves hegyoldalban gurult lefelé kicsit. (Bár én sosem vagánykodok a lejtőkön!)
A felhők alól 5 km-n belül szinte ki is értem; 2400m alatt már nem aggódtam; észak felé gurulva ráadásul előttem szép napos hegyeket, völgyeket láttam. Az út – mint este megtapasztaltam – jócskán tekergős; ritkán lehet hosszan megereszteni a bringát, sokat kell fékezni. Egy szép kanyarban jól látszott fentről a következő egyenes szurkolói felirata: „-Danke Erik!” Erik Zabelnek, a szimpatikus, 7-szeres zöld trikósnak köszönték meg bringás karrierjét és a nyújtott élményeket.
A 100 hágós hölgyet – miután 2400m-en egy parkolóban kitették – gurulás közben hagytam el. 36 perc gurulás után 16:37-re értem le Jausiersbe (Zsozié) – a kiejtését egyébként épp e 100 hágósok klubjának tagjától tudtam meg – és lepődtem meg alaposan.
A turistahivatalnál gyorsan lehoztam, majd felpakoltam a cuccokat, egy kis élelmiszerboltban bevásároltam estére, pénzt vettem ki (a csobogó előtti padokon ülő két bringás jól meg is nézett a felpakolt bringám miatt!), majd – 6 km és 1700m szintemelkedéssel a lábamban - neki is vágtam nap második, de már málhával előttem álló hágójának, a 2004, 2005 után immár harmadszor rám váró 2109m-es Col du Varsnak. Ez az a hágó, aminek – ha erre jár az ember – az útvonaltervezés során nincs párja, ami kiválthatná. Kelet felé Olaszország következik, ott ritkábban az É-D irányú hágóutak, illetve NY felé, hágómentes völgy, Embrun környéke következik; ráadásul az kerülő is! A Col du Vars nem híres hágó, mégis a fejemben a nehezek között tartom számon; nem véletlenül, hiszen az utolsó 5 km-e 8,5-9%-os meredek, benne egy 10,6%-os kilométerrel.
Kezdetben alig emelkedő igazán szép völgyben hajtottam (erre csak 2004-ből emlékezhettem volna!), a fenyők, sziklák, zubogó patak alkotta vadregényes táj picit még Szlovákiát (Dedinky utáni részt) is idézte. Egy részen a vízparton egy család piknikezett; csodásan sütött a Nap; szép idő volt. Magam mögött hagytam a zivatart – gondoltam. Amikor elhajtottam a 2005-ben esőben szállást adó - és esős sátorállítás emlékét (én hülye, nem vártam negyed órát, ehelyett a legnagyobb zuhéban állítottam fel, így picit be is ázott) felidéző - kemping mellett nosztalgiával gondoltam vissza. Bizony: szerencsére az Alpokban most már gyakorlatilag minden túrám részben nosztalgia túra is, másfelől mindig fűzök bele ismeretlen emelkedőket, felfedezendő völgyeket is. A Madeleine hágó elágazását követően – nem emlékeztem pontosan – pár km-n át még alig emelkedett az út, aztán jött az alagút, majd St Paul előtt már emelkedni kezdett. Víztöltéskor, a faluban még nem ejtettem szerét a vacsorának, picit várni akartam még vele.
Mély levegőt vettem, mert tudtam: innen lesz eleinte 7, majd 9-10%-os! És mindez a Bonette után, ráadásul már 18:40 is elmúlt. Az út rövid egyenesben keletnek indult, majd a hegyoldalon a hágó irányába fordulva erős ellenszelet kaptam az arcomba. Ez hiányzott! Kajálás előtt a 9-10% meredek szakaszon nem is tudtam volna sietni, ellenszélben még úgy sem. Küzdelem lett a javából! A szél is jól bele tud kapni a bringán levő málhába, úgyhogy számoltam a 100 métereket. A szél miatt előfordult, hogy 1 km-n át folyamatosan a nyeregből kiállva hajtottam, majd rogytam vissza az ülésre..… majd megint kiállva... Mivel a meredek és a szél alkotta páros erősen szívta erőmet, azt is számoltam, hol álljak meg szusszanni: 1,5 km múlva… majd próbáltam tovább húzni. Nehéz volt!
Megálláskor, Jausiers felé visszanézve már szürkébb volt az ég; aggasztott is picit. Netán mégis erre jönne az esőzóna ? Sőt, mivel nem csak egy kis gócnak tűnt (bár esőt nem, csak sötétebb, szürkeséget láttam), talán ki is terebélyesedett. „-Légyszi, ne erre fújd!” – szóltam az ég felé!
Ilyen időben, komoly ellenszélben, 9-10%-os meredek, famentes úton az eső nagyon betehet!
Jó volt pár fa által védve felérni az 1663m magasan fekvő Mélezen házai közé. A hátam mögött hagyott két nehéz, küzdelmes km után és az előttem álló 5 km előtt szélvédett kőre ülve következhetett a vacsora. A szürkébb felhők alatt és a közelben fújó szél miatt nem volt az a teljesen nyugodt önfeledt falatozás (péksütik, csoki, baguette, konzerv). Járt az agyam…! Ez az a helyzet, amit nem annyira élvez az ember:
- a talán közeledő eső miatt sietni, igyekezni kéne
- az ellenszél szinte teljesen akadályozza a nagyobb tempót, sőt …
- és eközben az ember mégsem mehet tovább, mert tudja, hogy energiafelvétel nélkül, elfogy az eső:
azaz ülni, enni kell (közben jönnek a felhők, közeleg valahol az eső!) és csak utána lehet továbbmenni.
Ilyen este, szép napfények helyett, szürke időben, közeledő fenyegető felhők alatt nem öröm a hágómászás (utólag megszépül!).
Falatozásom végén még lefelé elsuhant egy fiatal (14 év körüli ?) gyerek egy bringán – hátizsákja alapján Budapesten futás is lehetett volna ?, itt nem. Rajta kívül kb. negyed óránként jött egy autó; az értelmesebbje már a meleg házban volt; sejthette, hogy mindjárt itt az eső. A folytatásban a korábbihoz képest annyit javult a helyzet, hogy az út szerpentinezett, még ha a hágó felé vivő – ellenszeles – egyenesek, értelemszerűen hosszabbak is voltak. Ugyanakkor, vissza irányban, a hátszél csak segített! Szinte teljese magányomban hajtottam fölfelé és nyugat felé a korábban sokszor fotózott hegyek fölött már láttam: az esőfelhők is megérkeztek! Már csak idő kérdése volt! „-Ki lesz a gyorsabb egy olyan versenyben, ahol esélyem sincs gyorsítani ?”
Nemsokára már morajlás, dörgés is hallatszott a távolból. „-Ajjaj…!”
A közeledő eső, illetve a néha hátszeles szakaszokra már nem is emlékszem. A legnehezebb rész kétségtelenül a falu előtt volt. A fölső részen gyakrabban tekergett az út; majd kb. 1-1,5 km-rel a tető előtt – meg is lepett – a lefelé elsuhanó bringás „gyerek” előzött meg. Mindketten a vihar elől igyekeztünk. Ami aztán perceken belül meg is érkezett: csepegni kezdett. A fiú egyből megállt öltözni, én azonban – ilyen vagyok, ha van esély a menekülésre és időben fedél alá (máskor: eső alóli kijutásra) – a célegyensben (max. 700 méterre a hágótól) azonnal nagyobb tempóra kapcsoltam és esőt nyújtó fedezék felé robogtam: már amennyire lehet a 8%-os kaptatón, 25kg-s málhával megpakoltan. Pulzusom is feljebb ment, erőt adtam bele. Hullhatott az eső, akkor is siettem, nem akartam öltözni megállni. A fiatal gyerek végül még a hágó elől visszaelőzött (minthogy más feltételek közt tekertünk, nem is versenyezhettünk), ekkor barátságosan odaintettem neki, azt sugallva: „-Jól nyomod, fiú! Szép volt!” (megállás nélkül robogott is tovább Guillstrébe!)
20:15-re értem fel a 2109m-es Col du Vars hágóra. Ez volt a harmadik alkalom és ez volt a harmadik féle időjárásom: 2004-ben csodás, meleg (28 fok) idő; 2005-ben a front után szép napos, ám hűvös felérés, most, 2008-ban pedig fenyegető, majd megérkező nyári zivatar! Remélem legközelebb megúszom hóesés nélkül ?
A hágón ember nem volt, miközben az esőben eleinte kis jégdarabkák is hullottak.
A vendéglő / étterem fedett teraszán nyugodtan készültem a vizes lejtőzésre: esőnadrágot, esőkabátot vettem, csomagjaim esővédővel takartam le, lábamra még vízhatlan kamáslit húztam. Érdekesmód az eső nagyon gyorsan, negyed óra alatt el is távozott, így 1 9 tájban én is nyeregbe szállhattam. Már az első faluban, 4,5 km után Les Claux-ban száraz útra értem, így miután 73 km/ó-s sebességet is elérve Varsban értem, ott le is vetkőztem. Telefonon fel is hívtam Orsit, a közelben dolgozó ex-munkatársam; örömmel jelentettem, hogy már csupán 50km-re vagyok onnan, ahol ő babysitterkedik. Leegyeztettük, hogy másnap mikor érkezem és találkozunk.
Szürkületben ereszkedtem le Guillestrébe és láttam előre a völgyben Briancon és a 4000m-es csúcsok irányába. 2004-ben tiszta időben simán láttam a havasokat, sőt gleccsert is, ekkor 2008-ban inkább csak az elvonult eső sötét felhőit. Ugyanakkor a kisváros felett már szakadozott a felhőzet, nem kellett esőtől tartani.
Eredendően, terv szerint e nap még legalább egy órányi továbbtekeréssel számoltam Briancon felé (hogy másnap - az Izoard hágón át – hamarabb Molines en Queyras-ba érhessek), ám a kisvárosba érve, a szürkület miatt is – és mert nem akartam utolérni az esőt - úgy döntöttem: nem megyek tovább, egy Guillestre környéki kempingben sátrat verek és korábbi fekvés után másnap hamarabb útra kelek.
2004-ben a kisváros előtt, most amellett elgurulva, túlmenve, 3 km múlva fordultam be egy kempingbe, a Le Vivier-be (1/2 10), mint utólag kiderült, ez is önkormányzati kemping volt, de minden igényem kielégítette.
A kempingből a következő sms-ben újságoltam korai sátorállításom: „-ma minden terv szerint, a 2. hágó már 20:20-kor ! 1 ó eső miatt felavattam a cuccokat, most korábban alszom, nagyobbat pihenek! Holnap az exmunkatárs, ahol babysitterkedik, ott alszom.”
Minimális fények mellett állítottam fel sátram a füves, fás területen, majd vacsora után ruhát mostam és – az elmúlt estével ellentétben – itt nem volt fizetős a melegvíz és 22 óra után sem zárták el, így – nyugodtan zuhanyoztam a meleg víz alatt.
Település TM: DST:SAV: szintemelk.átl pulzus max pulzus
Jausiers, 1211 m 28:44 8,37 17,3 4 (vásárl) + (1240-1136)+8 = 116 m 118 140
Cime de la Bonette, 2802 m (15:45-16:00) 2:55:11 32,49,84 2802 – 1240 + 8 = 1570 m 136 161
Jausiers, 1211m (16:37 – 55) 3:31:19 56,4 39,9 0 83 143
St Paul (18:40) 4:28:40 71,5 15,8 (követk-vel együtt. 122 140
Col du Vars, 2109 m (20:15-33) 5:36:00 80,29 7,8 2109-1240 + 10 = 879 m 142 165
Guillestre végi Le Viviere camp 6:12:04 101,64 35,5 11+6+21 = 38 m 98 165
.TR/D: 104,36 MXS : 73 AVS: 16,3 2603 m ODO: 115659 Kcal = 3362


Költség:
vásárlás, Champion áruház: 20 EUR
Barcelonnette, kemping: 6,5 EUR
Jausiers: 2 banán, 2 alma, 2*1/3 l üdítő, 2 csoki 6,27 EUR
1/3 l üdítő a BOnette hágóra menet: 2,5 EUR



GYÖRGYI GÁBOR


Györgyi Gábor