2008 Alpok túra kezdőlap

1. nap: Repülés NIzzába + vonattal Marseille, Aix en Provance

2004-2006 közötti Alpokban tett bő két hetes túráimat követően az Alpok minden jelentősebb szegletét bejártam, szinte nem maradt kerékpárral felfedezetlen, le nem küzdött 2000m feletti hágó és jelentősebb bringás történelmi kaptató. 2007-ben túratársammal, Péterrel a Pireneusokon – az Atlanti óceántól a Földközi tengerig - végigtekerve teljesítettük a Raid Pyreneen túrát és kerestük fel a legnevesebb Tour de France emelkedőket.
Egy apróbb szépséghibája lett csak a túrának, az pedig a hab a tortán. A Pireneusok alapos bejárása után szerettük volna teljesíteni a legendás Mont Ventoux napi háromszori bringás megmászását (több, mint 4300 m szintemelkedés) – és ezzel kivívni a Mont Ventoux ütődöttjeinek klubjának (Cigles de Mont Ventoux) taggá válását – ám sajnos egy vonattűz és fél napos csúszás miatt sajnos nem jött össze. Lemondani nem tudtam róla, azóta is ott fészkelt a fejemben, hogy következő évben, 2008-ban vissza kéne térni. Ezen túl 2008 év elején találtam rá a Trittico Mortirolo túrakiírásra, ami gyakorlatilag egy szintén hasonló egy napos kihívás, melynél a teljesítő még a honlapjukon levő dicsőségtáblára is felkerül, valamint saját mezt is vehet, melyben büszkén feszíthet.
2008-as túrám részben e kettő teljesítése köré szerveződött, persze bőven terveztem rajtuk kívül is szép és motiváló emelkedőket, így a Bonettét egészen tengerszinttől, az Agnel hágót a meredek olasz oldal felől.
Mivel a nizzai repülőút tavaly bevált, idén – 2008-ban – azzal gondoltam a túrát kezdeni; mindig jobb érzés a túrán hazafelé hajtani, ráadásul akkor izgulni sem kell a túra végi bringa”reptetés” miatt. A Mt Ventoux túra után beterveztem két helyi túrát Nizzából: az egyik egy nagyon kevesek által ismert, 2000m fölé vezető alpesi hegyi út, a L’Authion (Trois communes) várhoz, illetve a határ közeli, sokáig aszfaltos Salese hágóra (2031 m). Másnap következik a legmagasabbra vezető francia út, a kedvelt Cime de la Bonette út (2802 m), melyet azzal spékeltem meg, hogy egészen a tengerszinttől tervezek indulni – így szintemelkedésben még ez ennél magasabb Pico Veleta emelkedőt is túlszárnyalnám. A túrát úgy szerveztem, hogy egy nappal követem a hágón a Tour de France mezőnyét – akár tavaly az Aubisque hágón.
Másnap a Bonettére észak felől is felhajtok – arról még csak lefelé suhantam végig. Az ismert Vars hágó után következik majd a szintén a túloldaláról már bejárt Izoard – egyfelől itt is nosztalgiázok (hiányzik viszontlátni), ugyanakkor az ellenkező irány újdonságot ad. E nap délutánjára még belefér egy újabb 2000m fölé vezető völgyi út, míg másnap helyi túra keretében szintén kis völgyi mellékutak következnek, remélem az ösvény minősége lehetővé teszi, hogy feltekerjek a 2991m magas Observatóriumhoz is. E nap egyébként volt munkatársammal is találkozom, így magyarul is beszélgethetek kicsit.
Miután Olaszországba átkelek az Agnel hágón, másnap ismét feltekerek rá, ám az jóval meredekebb lesz.
Túrám második – kisebb – részére vonatozás után észak Olaszországban kerül sor, egyre közelebb Ausztriához. Újabb nagy nap, kihívás lesz a Trittico Mortirolo teljesítése, melyen egy szimpatikus és segítőkész olasz férfi, Mauro nyújt majd társaságot. A küzdelem is könnyebb lesz így, ráadásul fotók, videók is jobbak készülhetnek.
A bő két hét végén a Stelvió hágóra ezúttal málhával is feltekerek, majd helyi kevéssé forgalmas 2000m fölé vezető völgyekbe is feltekerek. Itt már kár lenne túlhajtani magam, hiszen közelsége miatt bármikor vissza lehet térni. Innsbrucktól vonattal érkezem haza.

Ami a túratársat illeti, a tavalyi tapasztalatokból tanulva úgy döntöttem, jobban érzem magam, ha egyedül megyek. Ha világot járok, akkor oda nem teljesítménytúrázni, hanem nézelődni és a tájakat, szépségeket megélni megyek. Ezért gondoltam, hogy ha magam megyek, több időt szánhatok nézelődésre, gyönyörködésre és senki sem sürget. .... Ez persze azzal is járt, hogy a bringás repülést magam kell intézzem, "sikerre vigyem."
Meg vagyok győződve róla, hogy akár a Mt Ventoux-os napon, vagy a Bonettén, vagy a Riviérán bóklászva nem élvezhettem volna ennyire a túrát, ha valaki velem akar, próbál versenyezni és úgy hajt, mintha teljesítménytúrán lenne. Mindennek megvan a helye: voltam már én is 200km-es, 4500m szintemelkedéses bringamarathonon, de az arról szól, hogy 12 óra alatt célba kell érni. A túrázás viszont más műfaj! Nálam legalábbis.

Fizikai felkészülés, kondíció megszerzése:
Tavasszal, márciusban a melegedő időben a Bakonyban tettem egy túrát Tamással, mely a Várpalota – Tés – Zirc úton hullámzott kezdetekben, majd a Kőris hegyre kapaszkodtunk fel. Mivel vonattal jöttünk haza Győrből, igyekeznünk kellett, ám Pannonhalma meredek kaptatója sem maradt ki a programból. A túrával kellemes meglepetést okoztam magamnak, hisz 150 km körül zártam a napot (márciusban!) és a végére sem eresztettem le.
Áprilisban egy hosszú hétvégén Harkányból Horvátországba a Papuk nemzeti parkba tekertünk át; a csodás tájon meglett első napi 200km-es túrám 2008-re.
Május elején egy 3 napos túra keretében Szlovákiában bringáztam és kerestem fel a meredek Sitnót, a fölül még havas Martinské Holét, majd hazaúton a Skalkát. Ekkor azzal okoztam kellemes meglepetést magamnak, hogy első – emelkedőkben is gazdag – napomon a kb. 10kg-s cuccal végül 153 km-t és 2010 m szintemelkedést hajtottam (4675 kcal), míg utolsó nap ismét 200km felett, ráadásul jó szélben órákon át 30 km/ó környékén.
A folytatásban a Pilisben túráztam időnként, hol hosszabbat (3217m szintet május közepén), hol pedig fél naposakat, pörgősebb tempóval. A felkészülés utolsó túráját (kellett is ez a napi szint miatt) egy Dolomitokban eltöltött hosszú hétvége jelentette két és fél héttel indulás előtt. Az első teljes nap több kisebb és egy nagy heggyel, a brutális, embertelen, 14-20% meredek , 1750m magas Monte Zoncolannal fűszerezett túrán 177km-t és 3700m szintemelkedést hajtottam és még a túra végén is éreztem: nem pukkadtam még ki, volt még bennem néhány száz méter szint. Másnap könnyedebb túrán is jártam 2000m felett: a szintén meredek úton elérhető, csodás panorámájú Rifugio Cinque Torrihoz pedáloztunk fel 2137m-re, illetve mindkét irányból felhajtottam a Falzarego hágóra. A három napos Dolomitokban tett túrázás, de leginkább a Monte Zoncolanos túra napi szinten megfelelő teszt volt, ám a túra előtt akartam még menni egy időfutam tesztet is. Nem aggódtam ugyan, de úgy gondoltam, jó érzés egy jó időfutam-idő, amikor amúgy is – elvben – jó formában vagyok. Még úgy is, ha nem készültem külön időfutamra. Hadd tudjam meg, hogy mostani formám milyen időfutam időt jelent.
Pár hete, bő hónapja (?) 20:52-t hajtottam Pap-rétre; szerintem azóta is mentem már egy jobbat (csak meg kéne találni), most pedig…
Tulajdonképpen a felújított, átnézett bringának ez volt a tesztje. A sorompóig 2:26-t hajtottam; onnan a meredeken előbb a zenét hangosabbra állítottam, majd végre már odakoncentráltam. Talán mert eleinte apait-anyait beleadtam; kiállni is alig-alig volt erőm, így többnyire ülve nyomtam a pedált; néha aggódtam picit, hogy mennyire vagyok jó formában: „-Óh, az is jó lesz, ha 21 percen belül, vagy 20:30-on belül felérek). A lankás részen 27-28 km/ó-ig nyomtam fel, kétszer rövid időre kiállva is hajtottam. 9:23 körüli idővel értem a hajtűkanyarba; ami sejtette, hogy 20 perc alatt felérek. Az utolsó meredek rész kezdetétől még több, mint 5 percem (talán 5 és fél) volt a 20 perces határig. Gyakorlatilag szinte cégig ülve nyomtam a pedált, nem nagyon mertem még több energiát beleadni, mert picit azért féltettem magam: „-Vajon simán bírja a szívem ?” Pulzusom gyakorlatilag végig 185-187 körül mozgott. A rétig 19:07-es időt hajtottam (max. pulzus: 193, átlag pulzus: 185;elégettem 351 kcal-t) a két sorompó között (19:07 – 2:26 – 0:27) = 16:14-et. Bár akkor azt hittem, hogy nagyon a legjobb időm körül teljesítettem, a neten megnézve topicidőfutamom rekordját, az bizony 15:33; igaz akkor többet időfutamozgattam, ennél is jobb formában voltam. Ugyanakkor a teljes távra mért 19:07-es idő, nagyon-nagyon jó. Már akkor is jócskán elégedett lettem volna magammal, ha 20 percen belül felérek. Hazáig még egyszer Hegytetőtől visszatekertem a tetőig, majd onnan már Budakalászra. A teljes 40km-es távon 1294 kcal-t égettem el.

Utolsó hetek intéznivalói, költségek:
• A repülőjegyet csak viszonylag későn, szabadságom véglegesítése után, július 4-én, indulás előtt 13 nappal foglaltam le, ezért is lett viszonylag drága: 190 EUR – ekkortájt kb. 45000Ft.
• A készülődés végső fázisában bringaszerelőnél szokás szerint újult meg bringám, igaz új nyerget is kapott. A nyeregért, új racsniért, láncért, pedálokért, bandázsért, váltóvédőért, stb. és többek között a kormány átnézéséért 26000Ft-t fizettem.
• A gyógyszertárban C-vitaminért, Porcerősítő tablettáért, Kálcium tablettáért (darázscsípésre pl. ha szájon történik) és rovarcsípések elleni stiftért 5000Ft-t fizettem.
• Vettem kolbászt, pezsgőtablettákat, egy tekerős zárat is a Corában – összesen 5500Ft körül fizettem.
• A DM-ben vettem bevált Hawaii Tropical napkrémet, kis tubusú tusfürdőt, Béta karotin tablettát – 3857 Ft-ért.
• Korábban vettem kazettákat a videókamerába.
Az utolsó hétvége izgalmasan telt, de Hála Istennek, illetve nővéremnek és sógoromnak sikerült a szükséges kempingeket lefoglalni. Én angolul próbálkoztam, de e-mailen csak lassabb, angolul telefonálással inkább nem próbálkoztam. Izgatottan hallgattam, hogy mennyire jár sikerrel. Sógorom ahogy hívásonként bemutatkozott és mondta, hogy Hongrie / Magyarországról telefonál azt mindig mosoly követte; úgy „hallottuk” talán a vonal túlvégén is meglepődtek. Sikerrel beszélt az Aix en Provance-i kempinggel; bár foglalni nem lehet, azt mondták, kis sátornak lesz hely! (1. éjszaka oké!)
Második éjem ügyében éppen pénteken vagy szombaton kaptam meg a válasz e-mailt, hogy igen, a kért egy még szabad helyet részemre lefoglalták – 2 éjre. A google map-on utánanézve kiderült, hogy ráadásul nem is Mazan faluban van, hanem Carpentras és Bedoin között, így a Mt Ventoux mászásom napján reggel 4 km-t spóroltam.
A folytatásban sógorom a rizikósabb Nizza melletti falvakkal próbálkozott: St Laurent du Var-ral és Cagnes sur Mer-rel. Itt akadt teltházas kemping, de végül 2 + 1 kempingnél kiderült, hogy van / lesz hely egy kis sátor részére; nem kell aggódnom. Már csak a legkorábbi Schwechat melletti szállás volt hátra. Épp az időben legközelebbi. Nem volt kedvem 50-80 EUR-t kifizetni egy szállodáért, így izgultam, hogy mennyire tudunk megfelelőt találni, ám testvérem már a megadott ötből az elsőt hívva jót talált: kb. 10 km-re a reptér bejáratától Enzersdorf-ban, ahol ráadásul lehetett a reggelit fél 7-re kérni. Így ha 1 8-kor el is indulok, terv szerint 3 8-ra a reptéren lehetek, miközben a repülőm 11:05-kor indul. Kedden, utolsó estémen a schwechati reptér honlapján sikerült a reptérről térképet is találni, sőt előző napra keresve az is kiderült, hogy a Terminal 2-ből indulnak a Skyeurope gépek, az enyém a B28 kaputól. Megnyugodtam!
Egy-két napja egy srác érdeklődéséből indult levelezés miatt picirit aggódni kezdtem, mert neki azt írták, hogy dobozba, vagy zsákba kéne tenni a bringát, de a végső e-mail válasz végül megnyugtatott:
„In case you do not have a possibility to provide for bike-transport such kind of box, exaptions can be made and the bike can be packed in a material in which the bike will not be damaged but only for the responsibility of the passanger."

Bringámat illetően hétvégén sikerrel próbáltam ki mint a pedálleszedést, a kormány lazítást, valamint feltettem a váltóvédőt is.

Mikor testvéreméktől búcsúztam délután, kifejtettem: mint szinte már szokásosan, annyira megvisel ez a stressz az indulás előtt; nagyon várom, hogy túl legyek rajta és végre tekerjek. Az idő sürgetése, a sok elintéznivaló, izgalom szállás, bringaszállítás, időben csekkolás, stb és pl. a csomagolás miatt is. Először amiatt izgulok majd, hogy a reptéren megtaláljam a megfelelő helyet, aztán időben a check-inhez érjek, időben feladjam a bringát…. Azután talán már kevéssé izgulok majd a repülés miatt ? „-Ám végelesen majd akkor nyugszom meg, amikor Nizzában megérkezik egyben a kerékpár.”
Onnan még egy kis vonatozás, meg estére elvben meglevő sátorhely… na ott este Aix-ben már nyugodtan alszom majd. Onnan alig-alig sürget valami, úgy megyek, ahogy jól esik, nem kell rohannom…. Másnap nagyon könnyed átjutás a Bedoin közeli kempingbe, nagy alvás, majd jöhet a Mt Ventoux…. De addig végre eleget kéne aludni, kipihenni magam, mert különben …. Ez a legfőbb feltétele a Ventoux teljesítésnek.

Utolsó este pakoltam be véglegesre a csomagjaimat; a két oldalsó táska a sátorral együtt (amiből majdnem kimaradt a belső fő rész) 16 kg-t nyomott, a hátizsák és kormánytáska 7 kg-t. Mire véglegesen lezártam persze volt ám idegeskedés: hová tűnt a melegítőnadrág, vagy sokadszorra kellett valamit újra elővenni alulról.