19. nap: feltekerés Söldenbe

utolsó nap (készül)

2009. július 10, péntek: Ötztaler radmarathon próbatúra: Sölden – Öetz – Kühtai (2017 m) – Innsbruck – Brennerpass (1374 m) – Sterzing – Jaufenpass (2099 m) – St Leonhard – Timmelsjoch (2509 m) – Sölden = 228,2 km + 5203 m szint
Túrán nap végéig megtett táv és szint: 2252,05 km + 47015 m szintemelkedés

Miután kb 1/4 vagy fél 12-kor lámpát oltottam, az éjjel valamikor arra ébredtem, hogy melegem van. Ezt követően kidugtam a lábam a paplan alól, párnát arrébb toltam, majd kb. 20 perc hiábavaló próbálkozás után a másik ágyról áthoztam a vékonyabb takarót. Újabb 15-20 percig nem tudtam elaludni, forgolódtam és ez egyre feszültebbé tett. Már szervezetemen is éreztem a feszültséget, stresszt. Aludnom kellett, de nem ment! Csakazért sem néztem meg az órát, nehogy még jobban stresszeljem magam, hisz tisztában voltam vele: kevés alvással értelmetlen és sokkal nehezebb belevágni az Alpok legnehezebbnek tartott hagyományos bringamarathonjának, az Ötztalernak a próbatúrájába.
Már egyre többet gondoltam rá, hogy : „-Lehet, hogy inkább ki kéne hagyni egy napot és eggyel később próbálkozni?” , tényleg egyre többet gondolkodtam ezen, amikor végül valahogy elszenderültem. Mobilom 6:20-kor ébresztett (kb. 5, max 5 és fél órát aludhattam). Mivel nem éreztem kiütöttnek magam, úgy kezdtem a napot, mintha 2-3 órával többet aludtam volna és semmi kockázata nem lenne belevágni az Ötztaler bringamarathon útvonal napon belüli végigtekerésének: megmosdottam, melegítőbe öltöztem, majd lesétáltam reggelizni, ahol nagy meglepetésemre nem voltam egyedül. Egy család már reggelizett is, német beszédükből azt vettem ki, mintha komoly hegyi túrára készültek volna. A berwangi reggelivel szemben itt nem keveselltem a reggelit; svédasztalos volt. A 3 zsömle és egy barna kenyérszelet mellé ettem felvágottat, tojást, dzsemet, illetve utána gyümölcsjoghurtot és mivel keveset aludtam, biztos, ami sicher, kértem egy kávét. Reggeli közben sem gondolkodtam az esélyeimen; tettem a dolgom: „-Hiszen ma végig akarok bringázni az Ötztaler radmarathon útvonalán; tudni akarom, milyen nehéz és mire lennék képes.” I have a dream – szól a szlogenje. És valóban: eddig is, de a La Marmotte (174 km + 4900 m szintemelkedés) gond nélküli teljesítése és új szintrekordom (5316 méter) után még inkább: álmom, hogy egyszer – akár túrabringámmal – élesben is teljesítsem majd az Ötztaler radmarathont.
Reggeli után a szobába visszaérve kimentem az erkélyre lefilmezni a kinti időt: megint eleredt az eső, a felhők elég alacsonyan voltak; nem volt túl bíztató a felhős-esős idő. (Bár a meteo inkább még délelőttre ígért esőt, utána már elvonuló frontot) Mégis, a reggeli közbeni gondoltok, illetve a reggeli is felpörgetett, menni akartam, megcsinálni az Ötzi próbatúrát. Már a korai reggeli is a marathon próbatúra előzöngéje volt (hiszen a marathon előtt is korán eszik az ember, még 3/4 órával hamarabb); a rossz idő videózása közben meg is lett örökítve, ahogy elszántan „nyilatkozom”, hogy: „-Nem érdekel, ha esőben kell indulnom, csakazértis megcsinálom! Nem tántoríthat el az eső! Az Ötzi teljesítők is több évben hűvös, részben esős időben tekertek; ha az Ötzi napján lenne ilyen idő, akkor sem visszakozhatnék. Menni kell, nem pedig puhánynak lenni!” Sőt arra is gondoltam, hogy talán nem is baj, ha ilyen az idő, mert így lehet igazi a próbatúra, „szimuláció”, ha az időjárás is a jellegzetes Ötzis időjárást hozza. „Ha részben esős időben megcsinálom, akkor az igazi Ötztaler augusztus végi időjárásától sem kell talán tartanom.”
A végső összepakolás, felöltözés, magammal viendő ruhák véglegesítése valamiért elhúzódott, így csak 7:30 tájban mentem a földszintre a kerékpárhoz. A kormánytáskán kívül hátulra kevés szerelőcucc (pár kulcs, imbiszkulcskészlet, foltozó – pótbelső helyett) illetve a csomagtartóra a pumpa került; az esőkabátot kénytelen voltam felvenni.
Alul is talán esőnadrágban és kamásliban indultam útnak. A vékony kék Moira aláöltözet kivételével minden útravaló ruha rajtam volt, illetve… a lábamon levő 2 zokni mellett – elázás miatt – egy tartalékot még magammal vittem, ami este nagy szolgálatot tett.

Sölden – Oetz: öltözéssel, fotóval: 1:07, anélkül 1:01
7:40-kor indultam útnak. Bár vizes volt az út – és talán időnként esett is – az elmúlt este a neten olvasott időjárás-előrejelzés alapján nagyon biztosan reméltem, hogy délután tuti jó idő lesz: „-Délelőttre még írták, hogy lehet eső, de délutánra napos időt jeleztek előre.”
Eleinte az út csak lépcsőzetesen és piciket lejtett: előző nap tekertem fel Söldenbe, így tudtam mire számíthatok Oetzig. Huben és Umhausen között például teljesen sík út és kerékpárút vezet, oda áttérve menetközben is filmezhettem egyet. Előrefelé nézve optimista lehettem, mert itt-ott kék lyukak voltak a felhőzeten, de amikor egy fotóra megálltam, hátrafelé bizony esőt és szürke felhőket láttam. A pipáló hegyek és az oldalsó vízesések az itt-ott be-beszűrődő napfénnyel igazán tetszettek. Közben zenével (mp3 lejátszó) is adtam magamnak a pörgős ritmust, illetve arra gondoltam, hogy e nap bizony marathon szerűen hajtok majd: túráimhoz képest kevesebb pihenéssel, filmezéssel, időnként menetközi kajálással.
Umhausen után végre jobban lejtett már az út, aztán Oetz előtt következett pár szerpentinkanyar lefelé. A falu felé hajtva menetközben már banánomat eszegettem. Noha nem lazítottam, talán mégsem siettem eléggé, mert az Ötztaler radmarathonosok 50 perces idejével szemben én csak 1 óra alatt értem a Kühtai emelkedő kezdetét jelentő településre (persze nem tudtam mezőnnyel együtt suhanni), ahol ráadásul az esőnadrág, esőkabát, kamásli levétele, elrakása tán 3 percbe telt; a hűs miatt orrom kellett törölgetni (11 – 13 fok volt)

Oetz – Kühtai: pihenéssel 2:12, anélkül 1:48
Oetzből (812 m) is itt-ott kék eget is látni engedő felhők között vágtam neki az első 2000-es hágóútnak, a 2017m-es, 17,5km hosszú, 1205m szintkülönbségű Kühtainak, mely emelkedője bizony egy fél km-s szakaszon 14,5% meredekségű. Meredekség-diagramom a kormánytáska tetején lapult. E hágón a marathonon többször volt már eső, sőt például 1993-ban - amit videón is láttam - még hó is szállingózott, miközben a kerekesek az éjjel hullott friss hó és nyugodtan legelésző tehenek mellett hajtottak el.
A Kühtai emelkedő első fele egy-egy 5%-os km kivételével jellemzően 7-10%-kal emelkedik, ezt követi egy 3 km-es 3%-os rész, majd következik a 14,5%-os fél km, majd 2 km 4-6% után a végső, már nyílt 4 km kis pihenőszakaszok közbeiktatásával 9-10%-os.
Az alábbi (linken található áthaladási záróidők alapján (amennyiben a mezőnyt záró autót érkezését is jelentik) Oetzig 1 óra alatt kell leérni, onnan pedig 1:45 alatt fel Kühtaiba. Valamelyik évről úgy olvastam, hogy Kühtaiban is volt limitidő, talán 9:30, igaz akkor mintha picit korábban lett volna a rajt!

A záróautó elhaladási idejei tehát:

• - Sölden – Oetz 1 óra
• - Oetz – Kühtai 1 óra 45 perc
• - Kühtaitól Kematen 40 perc, Innsbruck 1 óra (összesen: 3 óra 43);
• - Innsbrucktól a Brennerig 2 óra 6 perc
• - Brenner – Sterzing: 30 perc
• - Sterzing – Jaufenpass: 1 óra 40 perc
• - Jaufenpass - St Leonhard, kontroll 37 perc (15:30)
• - St Leonhard – Timmelsjoch: 4 óra (19:30)
• - Sölden 1 óra (20:30)

• 2:30-2:36 idő körül értek fel Kühtaiba, Oetz – Kühtai részidejeik....1:36 – 1:50,
• 5:20 – 5:35 óra alatt értek a Brennerig (nem tudom, hogy a kajálóhely után vagy előtte van az ellenőrző), ebből az Innsbruck – Brenner szakasz: ………..1:40 – 1:50
• Jaufenpassra értek 8:00 – 8:10 óra alatt, ebből a hágóúti idejük volt: ...1:40 – 2 óra között,
• Végül pedig a Timmelsjochig 12:30 – 12:35 órányi tekeréssel, ebből az 1800m szintemelkedésű hágóút ideje …………….3:30 – 3:50.

igyekeztem minél tovább húzni, várni a megállással, szusszanással: azt tűztem ki, hogy 1300 m magasságig nem állok meg. Végül egészen 1600 méterig feltekertem megállás, pihenő nélkül,