15. nap: RAID 9. nap Cima Morera (2205 m) Col de Pam

17. nap: Vonattal Cerbere - Montpellier bringa: Mpellier - Lunel

16. nap - Augusztus 3, péntek - RAID PYRENEEN 10. nap: Matemale - Escoloubre - Col de Garabel (1267 m) - Col de Jau (1513 m) - Moligt les Bains - Eus - Finestret - Col Palomere (1036 m) - Vives - Argeles sur Mer - Collioure - Cerbere = 188,59 km + 2617 m szintemelkedés
E nap végéig összesen: 1784,75 km + 35018 m szintemelkedés

Óracsörgésre ugyan, de utolsó RAID-es, a tengerhez való megérkezés miatt nagyon várt napunk reggelén könnyedén keltünk fel. Jó kedvvel láttunk hozzá a készülődéshez, melyet a hűvösben még meleg ruhában kellett kezdeni. Nem tudom honnan jött, de hamar Phil Collins : I can't stop loving you című dalát kezdtem dúdolni. A Nap is a fák fölé kúszott idővel, csodás kék ég ragyogott felettünk.
Hűséges bringáink felmálházása után …-kor kezdtünk tekerésbe. Ami a napi tervet, és a 10 napos limitidő miatt kényszerű útvonalat, távot illeti, 170-180 km-re számoltuk a távolságot, melyre három mászás jutott: a nap kezdeti gurulás után a Cl de Moulis és Garavel (1256 m), majd a Col de Jau - az utolsó, meredek szakaszokkal tarkított és 1500m feletti hágó, végül pedig az 1056m magas Col de Palomere, ahonnan - túraleírások szerint - már a Földközi tengert is látni. A szintemelkedést 2000méterre számoltam.
A kb. 1 hónappal korábban készített ütemterv szerint 1/2 12-kor terveztem elhagyni a Garavel hágót, 14 órakor a Jau hágót, 17:30-kor az utolsó jelentős hágót, a Palomere-t, 18:30-ig tevreztem Mas Cantauern-t, 19:50-ig Argeles sur Mer-t és végül 21 órára számoltam, hogy a raid utolsó ellenőrzőpontjára, Cerberébe, a francia-spanyol határra érünk.
Szép tájon, szélcsendben, nagyon jó kedvvel forgattam a pedálokat; majd kicsattantam, ahogy a csodás fenyők között, kék ég alatt északnak hajtottunk a sík, reggel még csendes úton, miközben balra néhány kisebb ködfolt oszlott, úszott éppen a hegy előtt. Ettől szép a kerékpározás!!!
Puyvalador után kezdődött meg a lankás lejtő, mely árnyékos részeken kissé hűvös volt; fel is kellett vennem magamra a korábban félretett plusz hosszúujjúmat. Sok tekergéssel ereszkedtünk, öltözködés után kanyarvételekkel értem ismét utol Pétert. Escoloubréba, a Raid Pyreneen bélyegzőhelyére érve lassan hajtottunk végig a házak között és ismét körültekintően lestük, hogy a csendes, félig elhagyatott faluban hol lehet mód pecsétet szereznünk. Végül leginkább egy helyet, egy vendéglátóegységet, szoba kiadót találtunk. Csengetés után az emeletről egy néni üdvözölt bennünket és egyből tudta, miről is van szó. Kedves volt, és egyúttal elárulta, hogy "nála még magyarok nem jártak" - azaz, ahogy a szervezők is mondták nevezéskor, mi vagyunk az első magyar Raid Pyreneen teljesítők. A néninek ráadásul speciális bélyegzője volt, melyre az is rá volt írva, hogy Raid Pyreneen.
A két soron következő kis hágónk elsője, a Col de Moulis három 5-5,5%-os meredekségű kilométert jelentett félig meddig kilátást engedő ritkás fák között. A tető közelében kis gyártelep akadt, nem volt miért megállni. A lejtőn derült ki, hogy Péter miért állt meg mégis: elárulta, hogy ő is a 100 hágósok klubjának (Club des 100 cols) tagságára hajt és ezért fotózza magát a hágókon. Információit pontosítottam: nem szükséges mindenütt fotózni. Nem ismeretlen hágókon (Franciaország, Spanyolország, Olaszország és a Belelux államokról bőven van a 100 hágósok klubjának alapos hágólistája!) elég a teljesítést jelenteni (becsületességi alapon működik). Fotóra csak akkor van szükség, ha pl. még térkép sem jelöli az ismeretlen hágót, de a hágótábla kint van. Ha viszont térkép jelöli, elég lehet a térképet bescannelni és azzal bizonyítani, hogy létezik ilyen hágó.
Kb. 1 km lejtő után még 4 km 4-6%-os kilométer következett, útközben gyakran gyönyörködhettünk a kilátásban. Féltávnál én meg is álltam, mert frenetikus panoráma nyílt hátrafelé a felhőpamacsok által díszített hegysorra, köztük a 2 napja "meghódított" Pailheres hágóra is. Nyugodtan állítottam be pontosan a fényképezőt, illetve tettem jól láthatóvá csomagjaim tetején a magyar zászlót, álltam a képen megfelelő helyre, mert sejthető volt, hogy a túra legjobb képei közé tartoznak majd. Mivel az út mellett kb. 1,6 - 1,8 m magas vas karók is álltak - melyekre fotót, videót lehetett tenni - a videózás közben rá is sétálhattam a képre és onnan meséltem lelkesen. Átütött a jókedvem, a gyönyörűség hatása.
A hágón Péter bővebben és csak pár falat erejéig eszegettem. A tetőről nyíló kilátás, visszafelé jóval keskenyebb és kevéssé szép volt, mint 2 km-rel visszábbról. Előrefelé - a szembe sütő Nap miatt - "semmi extra" nem volt.
Kb. 7 km lejtőzés után bő fél óra időelőnnyel fordultunk az 1506m magas Jau hágó 11 km-es - többnyire 5-6-8%-os meredekségű - emelkedőjére. Péternek és nekem sem volt sok vizem (nem gondoltunk rá, hogy töltsünk a lejtő során átszelt falvaknál), így még kevéssé akartam sietni, hisz a hevesebb lihegés hamarabb szomjúságot okoz. Egy ideig együtt haladtunk Péterrel, majd elváltunk egymástól. Nézelődős, nyugis tempóban forgattam a pedálokat a többnyire erdős, kilátásmentes emelkedőn. Az út hangulata valamelyest Szlovákiát idézte; autók szinte nem is akadtak, illetve a fenyők, és a táj is hasonlított. És "tátrai virág" is akadt, meg csobogó patak. Utolsó Raid Pyreneen napunkon nem csoda, hogy útközben el-elgondolkodtam majd, hogy mit írok a túráról a honlapomra, mit mesélek majd.
Kb. 6 km után, 1200m magasság tájékán a patak az út mellett 3 méterrel mélyebben csobogott, az út szélére kőkorlátot építettek. Kis szusszanásra álltam meg, éppen videómat vettem elő, hogy megörökítsem a természet képeit, hangjait, amikor a szintén kormánytáskámban lapuló néhány képeslapot sikerült a táskából kirántanom, melyek így a patak melletti növények közé hullottak. "-Ez hiányzott ám!" Egy ideig jól megnéztem mit tehetnék, majd balról, 5 méterrel odébb óvatosan lemásztam a kőkorlátról a meredek kövekre. A kőfal mellett, nővényeket érintve óvatosan lépdeltem a képeslapok felé. Vigyáznom kellett nehogy megcsússzak és összetörjem magam. Csodás képeslapok voltak, éppen a legrégebbi 2000m feletti Tour de France hágóról, a Tourmalet-ról; szó sem lehetett róla, hogy "odavesszenek!" Óvatos "sziklamászásom" siker koronázta, így 8-10 perc múltán nyugodtan folytathattam a tekerést. Az utolsó két kilométerre picit megritkult az erdő, néha ki lehetett látni a környező hegyekre is; mivel a 8%-os meredekség is 5-6%-ra csökkent, könnyebben haladt a bringa is. Az utolsó kilométeren már kifejezetten ritkuló fenyvesben, csodás friss levegőn hajtottam; tipikus Szlovákia volt! Kb. 3-400 méterrel a nyereg előtt, Péter egy fa árnyékában, a fűben ülve várt; talán éppen falatozott egy keveset. Most sem bántam kényelmesebb iramomat, hiszen egyfelől a déli idő és tűző Nap ellenére megúsztam a kiszáradást, másfelől igazán magamba szívhattam az emelkedő hangulatát, nyugalmát; nézelődhettem! A tetőn már semmi erdő nem volt, így teljes kilátás nyílt előrefelé is. A hágón kis buszmegállóban, esőházban (?) két férfi franciául csevegett. Mivel víz híján enni sem lett volna kedvem, a gyors fotók és videó után összesen 10 perc időzés múltán 13:05-kor neki is vágtunk a lejtőnek. Ütemtervünket csaknem egy órával előztük meg, igaz egy étkezés még várt ránk.
Érdekes volt ez a lejtő: fent elindultunk a fenyőkkel ölelt, Szlovákiát idéző tájból, és mire leértünk a 350m magasan / mélyen fekvő Catllarba, vagy Eusba, ott már minden a mediterrán hangulatot sugározta; ahogy a meleg is. De azért érdemes pár szót ejteni a lejtőről, mert - ritka ez lejtők esetében! - ez is maradandó élmény volt. Összesen 25 km lejtő vezetett a főút völgyéig, ám már néhány kilométer után elhagytuk a fákat, pontosabban a fák maradtak el. Többnyire mezőn, domboldalban gurultunk, hajtottunk, vettük a kanyarokat; egy szép várromocska is akadt. Mosset volt az első településnek nevezhető "házkupac"; sikerült is vizet tölteni. Ide érve már elmúlt a fenti kellemes idő, itt már meleget éreztünk bőrünkön. "-Mi lesz még lentebb ?" - tartottunk tőle. Már ez a település is jellegzetességet sugallt, hát még mikor elhagytuk és visszanéztünk az első házsorra. Délszakias volt: a keskeny házrészek, a zsalugáterek, a lapos tetők és a ruhaszárítás módja is.
Örültem a mediterrán világ beköszöntének!
A következő település Molitg les Bains, azaz elvileg egy bányásztelepülés. A környékről, e völgyből az internetről emlékeztem pár szép falura, de ez nem rémlett, pedig…. A sziklás, meredek hegyoldalban gurulva egy kanyar után csodás kép tárult elém: pár kanyarral előrébb, lentebb szép fenyőcsoportok és házak között egy úszómedence és valami szép szállodának tűnő valami, csodás parkkal. "-Hm ???" Hát ez meg mit keres éppen itt ?" - gondoltam. Továbbgurulva kiderült legalább a neve: Grand Hotel volt, szép virágokkal, növényekkel, kandelláberrel, stb.
A völgy végén járva a fenti hátszél sajnos ellenszélbe fordult, de legalább picit lejtett még az út. Catlartól a főút völgyével párhuzamosan Eus felé fordultunk, onnan egy régi, boltíves kőhídon keltünk át Marquixanesbe. Mivel innen 2 km-rel keletebbre már ágazott is le az 1036m-es Palomere hágóra vezető - szűk 800m szintemelkedést jelentő - emelkedő, meg kellett állni ennünk! Minthogy visszatértünk a mediterrán világba, fél 3 lévén minden elég kihalt volt, ami bolt egyáltalán akadt, zárva találtuk. Csak saját kajakészletünkből falatozhattunk. Egy kis útszéli, házak közti 6-8 autónak helyet adó parkolóban található padhoz és asztalhoz ültünk le, ahol kellemes meglepetésre nyitva levő kis boltocska is akadt. Mázlink volt; jól esett hűs üdítőt, csokit venni.
Tele hassal egyből jobb kedvem lett, ismét lelkesedéssel kerekeztem az élen; készen álltunk a Palomere kaptatójára. A főutat elhagyva mezőgazdasági termelés alatt álló területen, emlékeim szerint szőlő és barackültetvények között bringáztunk 5 km-t; szinte síkon. Fentről továbbra is melegen tűzött a Nap; hőmérőm 33 fokot jelzett. Finestretben már emelkedőni kezdett az út; időnként szép rálátás nyílt a pradesi völgyre. Kb. 3 km hosszan, míg szintben magasabban, de a Lentilla patak mellé értünk utunkat kővályúban csobogó víz kísérte. Érdekes, ritka dolog volt ez: az öntözést segítették ezzel - mint két évezrede a rómaiak. Itt akadt még árnyék, de mégis éreztük a kánikulát, miközben folymaatosana hallhattuk és időnként láttuk is a vízcsobogást.
A "mi völgyünkbe", a hágóútra fordulva, utunk jellegzetesen száraz vidéken, száraz fák között, enyhén sziklás, "kanyonos" hegyoldalban - a patak szintje fölött kb. 100 méterrel - vezetett. Akár Horvátországban is lehettünk volna, kánikulában. Noha a térkép szerint is végig erdőben haladtunk, mégis a ritkás fák miatt végig erősen tűzött ránk a Nap; szükség is volt a védelmet nyújtó napkrémre. Az út folyton-folyvást kanyargott: pár száz métereket ki és be; pontosan követte a hegy alakját és emelkedése is hosszan egyenletesen 3-4% volt. Így persze tovább tartott a 586 m-es magasságban fekvő első településig, Baillestavy-ig való feljutás. Péterrel el is képzeltük, hogy ha végig egyenes - persze viaduktos - utat építenének (ilyen csekély forgalmú völgybe úgysem fognak), akkor az aszfaltút távolsága több, mint felére csökkenhetne. Néhány kilométerrel Baillstavy előtt a túloldalt ráláthattunk a magasba törő, erdőhatárt elhagyó - és akkor épp felhők által körülölelt - Canigou hegycsoportra, melyről az interneten is olvastam. Nem meglepő mód 2000m feletti hágóutak kapcsán infótb keresve leltem rá a hegységre, melyről ugyanakkor a legszebb képeket Vernet les Bains (LINK) kapcsán találtam meg. A világhálón talált információk szerint a környékre szóba jöhető emelkedők egyike sem volt aszfaltos, így sem a 2252m magas Collada des Roques Blanches, sem a Mariailles - Croix de la Lipodere (2112 m),
Refuge Mariailles
Mariailles környéki hegyek
illetve a Chalet des Cortalets (2150 m) sem.
Refuge Cortalets - murvás út
Jó hangulatban, az utolsó kaptatóra gondolva pedáloztunk, ráadásul a mediterrán érzés is a tenger közelségét, esti "célbaérésünket" sugallta. A településen kellemes meglepetésül szolgált egy presszó direkt ingyenesnek írt, kívülről nyíló mosdója, ahol hűs vízzel karjaimat, arcomat is felfrissítettem. Legutóbb a Chioula hágó emelkedőjén, most ismét előadtam vágyiamat, hogy mi lenne az ideális az emelkedőn: "-picit jobb út (kevésbé hepe-hupás aszfalt), a szembülső felhő érjen át fölénk, lehetne egy kis enyhe szellőcske és 1 óránként rövid frissítő eső, és ha még mindig lehet kérni :-), akkor örülnék még pálmaággal legyezgető fürdőruhás lányoknak." :-)
A falucskát elhagyva a kaptató már 5-6%-os meredekséggel a völgy túloldalán és többnyire árnyékban folytatta útját. Ráadásul idővel a felhő is benyúlt fölénk - úgy tűnt, odafent részben meghallgatták kéréseimet J Utunk Valmanya előtt 1,5 km-t derékszögben elfordulva a meredeken előttünk tornyosuló Canigou csúcs irányába vezetett; a házak között pedig 300m hosszan 12%-os lett a meredekség. Amint az aszfaltcsík visszafordult, egy II. világháborús emlékmű mellett, árnyékban pár percre leültünk néhány csokit, nassit bekapni. Érdekes volt, hogy a táskámba betett Cola teljesen hűs maradt. Hiába volt a meredek rövid kaptató, a fővölgybe visszatérve 60 m szintnyi gurulás következett. 7-800 m magasság fölött hajtva a hágóút végére végül egész kellemes időnk lett; jó hangulatban, egymás mellett, rohanás nélkül kerekeztünk. Így képzeltem el az egész Raid Pyreneen mind a 10 napját: hogy nézelődünk, örülünk a társaságnak, nyugodtan átéljük, megéljük minden pillanatát.
Néhány kilométerrel a hágó előtt egyre nagyobb kíváncsisággal vártuk, hogy a nálunk már nem sokkal magasabban található hágót mikor látjuk meg, mert közben amerre hegyeket láttunk, mind jóval magasabbak voltak. Egy ideig alig tudtuk elképzelni, hogy "-ekkora hegyek között ugyan hol lesz csupán 1036m magas nyereg ?"
Egy-két cikk-cakk, tekergés után végül egyértelműen megmutatat magát a Col Palomere. Az utolsó kilométeren már sebességmérőm magasságjelzőjét figyeltem; az mutatta, hogy kb. mennyi lehet még hátra. Mint néhány másik hágón is előfordult már, az utolsó kilométeren nagyjából tudat alatti okból fokozatosan gyorsultunk; nőtt a kíváncsiság.
17:08-ra értünk fel utolsó jelentős emelkedőnkre; innen már nagyjából csak le kellett gurulni a tengerig. Ugyanakkor még bő 80 km várt ránk, így 30-40 km sík tekerés is. Először maga a felérés ténye is örömet váltott ki, de amint - gyorsan a kis dombra szaladva - megpillantottam a tengert (erről is - angolul - olvastam a világhálón), hatalmas ujjongásban törtem ki! MEGCSINÁLTUK !!!! Átkeltünk a Pireneusokon! Mindjárt a Földközi tengernél vagyunk! Ráadásul szuper, délutáni fények sütötték meg a tengerparti lapályt, településeket. Lényegében kb. 90 + 90 fokban nyílt kilátás, ennek egy része visszafelé, völgyünkre és a Canigoura, másik része pedig a tenger irányába. A közelben még kisebb - ránk váró - hegysorok emelkedtek, azon túl viszont jól látszott a tengerparti síkság és a vízfelület is.
A nagy örömben, lelkesedésben a fotózással, filmezéssel 17:30-ig időztünk a hágón. Az alábbi sms-t küldtem haza a szintén kíváncsi és drukkoló otthoniaknak: "A Palomere hágóról látjuk a tengert! Hurrá ! :-)"

Rövid gurulás után már fák nélküli kanyarból még teljesebb panoráma nyílt a tenger felé, előttünk-alattunk, a hegysorok között egy kis házcsoporttal. 6 km gurulás után egy patakon átkelve utunk a következő hágóra kezdett emelkedni. Mivel odafent már annyira átadtam / átadtuk magunkat a "majdnem" megérkezés örömének, lelkileg az embernek ilyenkor nem esnek jól ilyen apróbb kaptatók, nehézségek, "időhúzások". Szerencsére csak 3-4%-os lett a meredekség, erre mondtam: "-Na jó, ilyenről még lehet szó, de azért remélem, hogy a másik két hágó (Col Fourtou, Col de Llauro) közül legalább az egyik lefeléúton keresztbefutó hágó lesz, nulla szintemelkedéssel!"
A 752 m magas Col Xatardról 4 km lankás (2,5%) gurulással értünk a keresztirányú, 646m magas Col Fourtou hágóra, ahonnan sajnos szinte sík kilométerek következtek. Néhány kilométert teljes nyugalomban hajtottam, ám türelmem csak-csak fogyni kezdett; haladni gurulni akartam; mielőbb a sík lapályon, mediterrán, tenger közeli üdülőhelyeken át szerettem volna már kerekezni, ehelyett a percek csak múltak és "még mindig csak 20-25 km/ó-t mutatott sebességnérőnk."
Kb. 4 km után végre lejteni kezdett. Térképünket hamarosan alaposan figyelni kezdtük, mert Mas Cantauern házaira vártunk, utolsó előtti pecsételőhelyünkre. A térképen az elágazáshoz tett település mindössze talán 6 házat jelentett, bélyegzés céljából egy jöhetett csak szóba, ám ott a szomszéd faluba, Omsba, a "bar"-hoz, a bisztróhoz küldtek bennünket. A vendéglátóhelyen egy kedves idős házaspár fogadott; kis élelmiszerboltjukban minden szükséges dolgot meg tudtunk venni. Készséggel szolgáltak ki bennünket; a puding most sem maradhatott ki. Bélyegzésünk után végül a ház előtt - még egy kis gurulást megelőzően - vacsoráztunk meg. Úgy véltük, hogy annak az energiának már ki kell tartania a célig, Cerberéig.
A további lejtőn szép kilátás nyílt az egyre közelebbi, de egyre laposabbról látható Földközi tengerre és az utolsó hegysorokra. Egyre tovább húztam egy két fotót, sajnos egy szép helyen végül nem álltam meg, utána pedig vagy 5-8 km-n keresztül vártam, hogy "-na majd a következő, na mindjárt…" - hiába, mert végül leértünk. A 380m magas Col de Llauroról rövid gyors lejtő, majd kb. 5-6 km-s hegyoldali tekergés következett. Hosszan egy tűzoltó terepjáró mögött kerekeztünk, míg félre nem állt, hogy elengedjen bennünket. A sok időt igénybe vevő ereszkedés a hágótól szűk 2 és fél órát vet igénybe; 20 óra lett! Bő másfél óránk maradt sötétedésig, azaz lemondhattunk róla, hogy a további 44 km-t jelentő Cerberébe is világossal érkezzünk meg.
Immár 100m alatt, azaz a Duna szintjénél mélyebben forgattuk a pedálokat. Pár kilométeren át Péter diktált jó iramot, ám le Boulou előtt egy körforgalomnál alaposan meg kellett nézni térképeinket. Újabb néhány kilométer múlva szomorúan szembesültünk azzal, hogy a forgalmas főúton tábla tiltja a további kerekezést, így döntenünk kellett. A térkép alapján csak 3 km-t - St Génis-ig - kellett volna kihúzni a főútról leágazó, azzal párhuzamosan haladó utacskáig, ezért én a nagy tempójú továbbrobogás mellett döntöttem, Péter pedig 4-5 km-s kerülőutat választotta. Kifejezetten jól is esett a 34-36 km/ó-ra feltornázott tempós "időfutam", kár, hogy várnom kellett.. ráadásul a percek csak múltak és múltak. Úgy számoltam Péter kb. 8 perccel érkezhet meg utánam, ám 12-14 perc után egyre türelmetlenebb lettem. Már sms-t is küldtem neki, amikor végül 20 perccel utánam (20.45-kor) megérkezett a domboldalra is felkúszó kerülőútjáról. Bosszús lettem picit, mert egyfelől 20 percet vesztettünk ezzel (pedig siettünk volna a naplemente miatt a tengerhez), másfelől a várakozásban teljesen "lelassultam". Már nem volt kedvem rohanni, Péter viszont igyekvősen érkezve gond nélkül hajtott 30 km/ó-val. Eleinte nem esett jól; gondoltam is: Péter így képzel végigrobogni Cerberéig? Argeles sur Mer előtt a kerülőútra hajtva folytattuk utunkat és próbáltunk kiigazodni a kitáblázások között. Néha azzal "léptem ki" a jól nem eső tempó tartásából, hogy én álltam az élre és diktáltam hasonló sebességet. Végül a valahanyadik kijáratnál letértünk Collioure-be. Ki akartunk végre jutni a vízpartra.
Nagyon szép, hangulatos település volt Collioure; teljesen magával ragadott. A sétálóutcák tele voltak emberekkel (nehezen lehetett csak elhaladni közöttük), sokan ültek vendéglőkben, ráadásul a főtéren kis koncert volt, ám a csillogó vízparton is akadtak mutatványosok. Az öböl vizén bárkák himbállóztak, szemben szépen kivilágított vár emelkedett, míg a közelben egymást érték a vendéglők, partra kihelyezett asztalai. Alig bírtam magammal. És persze egyúttal szomorú is lettem hamar: annyira, de annyira jól esett volna leülni egy asztalhoz, megenni egy fagyikelyhet, koccintani túránk sikerére, és csak gyönyörködni a mediterrán estében, átélni a hangulatot, kiélvezni a zenét. Ehelyett fél óra után nem ártott végre nyeregbe ülnünk: 21 km kerekezés még hátra volt a Raid Pyreneen-ünkből.
A településből emelkedőn jutottunk ki, amit hamar lejtő is követett, így értünk Port Vendresbe. Újabb zene-bona, fények, autók, sétálók tömege, éjszakai élet. Aztán újabb emelkedő, bucka, sötétség, ahol csak lámpáink fénye világítja az utat. Néha látni a tengert, a Hold fényét, majd a következő település következik: Banyuls. A kb. harmadik 40-60 m szintemelkedésű bucka után elég paprikás voltam már: jóformán 10 km telt csak el, de ez egyúttal akár 150-180 m szint mászást is jelentett; a településeken kívül vagy emelkedett, vagy lejtett. Az idő egyébként egész kellemes volt: fél 11 ellenére is alul-fölül rövidben pedáloztunk.
Lelki hozzáállásunknak nem jelentett volna gondot 21 sík kilométer, főleg ha az mondjuk élő, zene-bonás, kivilágított, egymást érő településeken vezet át, ehelyett meg….
Az utolsó emelkedő viszont már tetszett: az út enyhe, megfelelő, lendületes tempót megengedő, kb. 2-3%-os meredekséggel hosszan emelkedett ugyan, de a lendület lelkesedést is adott; mintha célegyenesben hajtottunk volna frissen-fiatalosan J 2-300 méterenként sorra jöttek a kanyarok: hol jobbra, hol balra, miközben alattunk 100-150 méterrel tenger vize hullámzott. Végül 23:08-kor Cerbere kezdetét jelző táblánál álltunk meg: megérkeztünk; a Raid Pyreneen hivatalos teljesítéséhez már csak az utolsó pecsétünk hiányzott.
Szűk 10 nappal korábban reggel még az Atlanti óceán partjáról indultunk, "most" meg több, mint 30-32 hágóval és 1122 km-rel (és kb. 24500 m szintemelkedéssel ) és rengeteg élménnyel később megérkeztünk a Földközi tenger parti Cerberébe. Mindezek ellenére sajnos mégsem a feldobottság érzését éreztük még: mosolyogtunk ugyan, gratuláltunk egymásnak, de mindezt a fáradtság kicsit kilúgozta. Ne csodálkozzunk: este 23 óra elmúlt, lábunkban pedig 184 km és 2550 m szintemelkedés fáradtsága volt már.
A központba érve a korábbiakban megszokott élet, emberek és fények sokasága fogadott. Fáradt elégedettséggel sétáltam be egy vendéglőbe utolsóm pecséteinkért, majd a Raid Pyreneen "jutalmaként" jobb híján nyalós fagyival leptem meg magam. Érdekesmód Péter semmit sem kívánt, így ő addig várakozott. Ezt az estét sem így képzeltem bizony, hanem pár órával korábbi megérkezéssel, világos tengerbegurulós fotókkal, ujjongással, poénkodással, vendéglőbe üléssel. Úgy is mondhatnám frappánsan, hogy: Raid Pyreneenünk, az első magyar Raid Pyreneen teljesítésének ünneplése partner hiányában és fáradtság miatt sajnos elmaradt.
Kb. 10 percnyi kempingkeresés után a korábbi vendéglőben érdeklődtem; a sátorverésig és beájulásig 3 km-t kellett még visszatekernünk; természetesen közben kb. 60-70 m szintemelkedéssel. Útközben is gondolkodtam picit: vajon mi vezetett e csodás nap rossz befejezéséhez? Talán mégis jobb lett volna elmúlt este a Moulis vagy Garavel hágó környékéig eljutni ? Az útközi időzéseket viszont nem bántam meg; így éltük át igazán a kilométereket, tekerést!
Tök sötétben értünk a tömegkempingbe. Sokat nem láttunk, de a nem túl rendezett kempingben így legalább tudtunk magunknak helyet találni. Fűre nem is számíthattunk, minden jócskán köves volt. A naplementés tengeri fürdőzés helyett hajnali 1 óra tájt "félkómás" zuhanyozás majd végre alvás következett. Sátrunkban félmeztelenül aludtunk; a túra során talán először!
Adatok
TR/D: 188,59 TM: 9:41:31 DST: 188,21 AVS: 19,2 MXS: 59,5 ODO: 111126

Szintemelkedés: 2617 m

részletek később..

GYÖRGYI GÁBOR