Györgyi Gábor: 2008. Alpesi bringatúra 11. nap : Molines - Abries - L'Echalp - Ville-vieille - Notre dame du Clausis kápolna (2400 m) - Molines - Col Agnel - POntechianale
GYÖRGYI GÁBOR
V. NAGY ALPESI BRINGATÚRA - 2008
11. nap : Molines - Abries - L'Echalp - Ville-vieille - Notre dame du Clausis kápolna (2400 m) - Molines - Col Agnel - Pontechianale = 107,58 km + 2512 m szint
Linkek

 

 

VENDÉGKÖNYV









Szerzői jogok!




MAGYAR ÉS KÜLFÖLDI BRINGÁS LINKEK azok tartalmával együtt


2004 Kerékpárral a
Tour de France alpesi hágóin

2003 Kerékpárral
az Adria mentén Montenegróig

10. nap: Col d'Izoard                                     12. nap: Colle Agnello K felől
- Cuneo

2008. július 27, vasárnap – 11. nap: Molines en Queyras – Ville-vieille – L’Echalp – Molines – NOtre Dame Clausis kápolna (2400 m) – Molines - Colle Agnello (2744 m) – Pontechianale = 107,58 km + 2512 m szint
Nap végéig megtett táv, szint: 1261,19 km + 20876 m szintemelkedés
8:30 tájban puha ágyból csodás napos időre, kék égre ébredtem. A tetőablakon kinézve St Veran felé Le Chalp-ra és a szép völgyre nyílt kilátásom. Miután rendbe szedtem magam és részben bepakoltam a helyi túrára, ahogy megbeszéltük lesétáltam Orsiékhoz, ahonnan hamarosan a pékség étkezőjébe vezetett le; ott kaptam reggelit. A pékségbe is folymaatosna jöttek az emberek, néhányuk asztalokhoz ülve ott is reggelizett. Szendvics és péksütim falatozása közben a nagyképernyős TV-n én is néztem az előző napi Tour de France szakasz (időfutam) összefoglalóját, melyet meglepetésre Stefan Schumacher nyert. Az összetettet Sastre vezette, így mivel másnap Párizsba értek, ő nyerte az idei Tourt.
Miután felpakoltam a bringára, Orsitól csak úgy búcsúztunk: délután még úgyis összefutunk. Ő a kislánnyal a közeli Aiguillesbe ment (kocsival), ahol helyi kézműves vásár volt (ha jól emlékszem). Ami engem illet, délelőtt - szintén ugyanarra indulva - a Grand Belvedere du Mont Viso, 2000m felett található turistaházig akartam feltekerni, majd utána Molinesbe visszatérve onnan még fel a BIG emelkedőnek számító, végső kilométerein földúton elérhető Notre Dame du Clausis kápolnáig (2400 m) és végül már délután 5 óra után, azaz késő délután következhetett a 2744m magas Agnel hágó – ismét málhával.
A tervezettnél később 3/4 11-kor indultam útnak; egyből 5 km lejtővel kezdtem Ville-vieilléig (1380 m). Onnan jobbra fordulva először egy km-n át közepesen emelkedő, majd lankás patakvölgyben pedáloztam. Csendes völgy volt, üde zöld növényekkel, csodás időben! Aiguillesben (1455 m) már ki volt szalagozva a parkolónak szánt terület, helyi segítők is akadtak. A faluközpont felé vezető utca le is volt zárva, siettem is, így el is kerültem. A következő falu, Abries felé egy versenybringás középkorú fickó mögé beállva hajtottam.
A faluközpontban (1543 m) akadt klassz felszerelést áruló hegymászószaküzlet és sportruházati bolt is. A település végi szép fekvésű kemping meglepőmód jócskán tele volt: ez legalább száz sátrat, vagy lakókocsit, lakóautót jelentett. Úgy tűnt, komoly túrázóvidék a völgy. 2%-os meredek, teljesen egyenes úton pedáloztam toronyiránt a felhők által elrejtett Mont Viso (3841 m) felé. Az igazi turista-élet utoljára Abriesben volt, a következő település, Ristolas már a patak túloldalán, forgalomtól védett volt. Bár lehetőségeihez képest kevés víz folyt a 8-10 m-es széles patakmederben, mérete jól mutatta, hogy időnként hatalmas mennyiségű víztömeg zúdulhat végig a völgyön.
Mivel a climbbybike.com szintdiagramja (LINK) és egy internetes térképrészlet is hosszan (úgy tűnt a 2131m magasra épített Grand Belvedere du M Viso turistaházig) aszfaltútnak sejtette az utat, alaposan meglepett, amikor l’Echalp házai után egy kisebb parkolónál, 1700m-en véget ért az aszfaltút. Mivel autók is mentek tovább, ráadásul az út elég sima, jól járható volt, gond nélkül hajtottam tovább. Mind jobban beszűkülő, élettel teli, zöld völgyben kerekeztem; zöld mezőn, ám a hegyoldalban szép fenyőerdők, vörösfenyők is nőttek. Nagyon megfogott a táj; itt bizony szívesen kirándultam volna! Nehéz megmagyarázni, mitől érzi az ember, hogy egyes helyek vonzóbb kirándulóhelyek, mint mások. A füves mezei rész 2 km alatt teljesen eltűnt, hisz a hegyoldalak között már csak a széles, köves patakmedernek és az – itt már picit kövesebb – útnak maradt hely. Jó volt mélyet szippantani a fenyők illatából! Milyen örömet tudnak okozni a puszta létezésükkel ! ?
Meglepőmód sok volt a vörösfenyő; sőt lentebb inkább azok voltak! Egy következő, picit kiszélesedő és füves résznek is helyet adó területnél, egy hatalmas sziklatömb után nagy parkoló várta az autókat; továbbhajtani nem lehetett. Ahogy Abriesnél meglepett a kemping vendégeinek száma, itt a rengeteg (akár 50-70) autó okozott meglepetést. Mennyien jöttek erre kirándulni! Vasárnap volt.
A parkoló mögött a völgy végi hegyet felhő takarta. A sorompó alatt átbújva folytattam – már meredekebben – a kapaszkodást; egy szerpentinezés előtt még egy picit már korható farönkökből épített fahídon is át kellett hajtanom. Sajnos az út még kövesebb lett, bringám nem nagyon élvezve, és ráadásul csupán 1770m magasság környékén jártam, így a visszafordulás mellett döntöttem. Noha szép volt a táj, megfogott a lélegző természet, mégis komolyabb kilátás híján úgy éreztem, kár volt ezért a 2 órás (Molinestől oda-vissza 3 órás) kitérőért.
Mivel mindig alaposan, precízen, minden részletre kiterjedően szervezem túráimat, bosszantott – és ekkor esett csak le a tantusz – hogy túlzottan elhittem a szintdiagram és térképrészlet alapján, hogy végig aszfaltos, járható az út és sajnos nem kérdeztem rá a helyi turistahivatalnál (2007-ben pl. az andorrai turistahivataltól tudtam meg, hogy az egyik kinézett hegyi út nem aszfaltozott! )
A köves úton – a videókamera miatt is - még óvatosan, a széles főúton már gyorsan, könnyedén gurultam visszafelé. Ahogy az időt néztem, arra jutottam: egyfelől még jól is jött a korábbi visszafordulás, mert nagyon vészesen fogyott az idő (kb. 13 óra volt), hogy a Notre Dame Clausis kápolna felkeresésével együtt időben visszaérhessek Molinesbe és késés nélkül pedálozhassak az Olaszországba való átjutást jelentő Agnel hágóra.
Ville-vieillébe érve a leágazás melletti parkban, napos padon ebédeltem az Orsiék féle pékségből útravalóul adott felvágottas-zöldséges szendvicsből. Molinesbe már ismerős úton pedáloztam vissza: frissebben és málha nélkül könnyebb volt, mint előző nap, bár nem úgy ment, ahogy vártam volna. Molinesből egyből St Veran (honlapja) , Európa legmagasabb településének völgyébe fordultam. Bár a településig az 5 km átlagosan csak kb. 6%-os meredekséget jelentett volna, mivel 2 km-n át néha lejtett, illetve lankásan emelkedett csak az út, la Chalpot elhagyva egyenletesen 10%-os meredek úton pedálozhattam. Valahogy nem éreztem elég jó erőben magam; picit talán nyomott voltam; nem tudom.
Ahogy végre felértem St Veranban, az utamba akadt közértbe betérve onnan különböző csokikkal (Kinder-Bueno, Mars, stb.) és 3 banánnal jöttem ki. Energiabevitel után nyugodtan, nézelődve pedáloztam a falucska régi, tradicionális, néha talán múzeumként szolgáló házai között. Sok turista sétált föl- illetve lefelé. Úgy tűnt, nem csupán a legmagasabb település, de hagyományőrző is és turistacsalogató.
A falu végén az út – mint tudtam – murvás útként folytatódott tovább a füves hegyoldalban. Az ég időközben picit befelhősödött; időnként sütött csak. Viszonylag az út elején egy elágazásnál épp arra járó turistáktól kellett útbaigazítást kérnem, mert a táblák (voltak ?) nem jelezték, hogy melyik út visz a kápolnához.
Ideális sétaút volt ez, noha nagyon ritkán autók is érkeztek. Előretekintve a hegyek is szépek voltak, bár – mivel feljebb jártam – fenyők már csak elvétve akadtak, a fű dominált. Egy füves részen, lentebbi erdősor mellett (kb. 150m-re tőlem) őzikét pillantottam meg. Kellemes meglepetés volt, hogy míg a videómat is elővettem, nem szaladt el, sőt nyugodtan legelészett. Egyáltalán nem zavartatta magát. A továbbiakban mormotafüttyök jelezték ezen kedves, de félénk szörmókok jelenlétét.
Noha az út épp annyira, ritkán volt csak hepe-hupás, hogy attól jól lehessen haladni, murvás mivoltából adóan csak nem tapad úgy a kerék, mint aszfalton, így tempóm is lassabb volt; főleg meredekebb szakaszon. Kb. 4 km után bukkant elő a felhőbe nyúló magas hegycsúcs előtti dombra épített Clausis kápolna. Odáig 1-2 km-n át még egész lankás könnyednek tűnt, ám a legvégén jócskán megindult az út fölfelé. Mivel télen illetve tavasszal, tervezgetéskor még az útközben leágazó, 2991m-re felvezető Pic de Ch Reynard-hoz is fel akartam tekerni, (időközben erről letettem) legalább a leágazásnál megnéztem hogyan is indul. Az interneten legalább 8 fotó is akad az oda vezető útról: itt-ott elég meredeknek tűnik: kérdés milyen áttételű bringa kell, hogy ne pörögjön ki a kerék.
Az 1-2 km hosszú könnyű szakasz végén a dombocska tövéből már sokkal magasabbnak tűnt a kápolna: nem előre, hanem fölfelé kellett rátekinteni. A háttérben a hegycsúcs körül még mindig felhőpamacsok „őgyelegtek”. Esőtől talán nem kellett tartanom, de jól esett volna egy kis tapsütés, továbbá még fontosabbnak éreztem, hogy esti, 2744m-s hágómon nehogy hűvös legyen. Jót tett a St Veranban vett és elfogyasztott csoki és banán, mert az utolsó, meredek kilométer sem okozott gondot, bár itt bár jobban kellett figyelni, nehogy kipörögjön, megcsússzon a kerék a kb. 14%-os úton. Mivel az időt nem tudtam megállítani és a köves úton tovább tartott az út, az utolsó kilométeren már nagyon nézegettem az órát és kalkuláltam.
Reggel Orsinak azt ígértem, 17 órára visszaérek; bár nem csak emiatt kellett igyekeznem. Amúgy is, legkésőbb fél 6-kor útnak akartam indulni az Agnel hágóra,
mert kb. 2,5 - 3 órát kellett számolnom a málhás 1000m szintemelkedésre (+ kajálás útközben). 16:28-ra értem fel a Notre Dame du Clausis kápolnához, gyorsan megörökítettem a fölfelé, illetve vissza- lefelé, a völgyre nyíló panorámát, majd videókamerám a hátizsákba téve, azt a hátamon védve indultam neki a lejtőnek.
St Veranig a murvás úton 12-25 km/ó-val mertem csak ereszkedni (és persze kíméltem bringámat!), aszfaltra érve végre megengedhettem a kerékpárt és onnan már 40-58 km/ó-val robogtam. A pékség előtti 10-12%-os meredeken már ismét 8-10km/ó-val hajtottam fel.
17:04-re értem „haza”, Molines en Queyrasba. Az idő sürgetésében uzsgyi pörgősen járt a kezem: bepakoltam mindent, teletöltöttem a kulacsokat, ismét 25 kg-vel terheltem bringámat, majd indulás előtt még bevásároltam a pékségben. Eddig is picit feszélyezett, hogy ingyen adnak útravalót, most legalább – idegen volt a kiszolgáló – fizethettem a finomságokért.
Tartalékként két kis üveg narancslevet is vettem, ami nem ártott tartaléknak a következő 15 km-n, hiszen az utolsó 11 km-n, 800m szintkülönbségen nem számíthattam vízvételi lehetőségre. Bár Orsival nem sikerült összefutnom, elbúcsúznom (ekkor még hiába hívtam telefonon), búcsúzóul készítettem pár képet a szép festett rajzokkal díszített és francia és magyar zászlókkal feldíszített pékségről, házról. Az apának is meg akartam köszönni a vendéglátást, szerencsére épp a ház előtt is el tudtam csípni.
17:43-kor végül már „felmálházott” bringával következhetett az Agnel hágó. Nem volt ismeretlen számomra, így 2004 után most nosztalgiáztam is. Meredek emelkedőn hagytam el a falut, majd talán még 1 km-n át szerpentinezett fölfelé az út. Pierre-grosse előtt már teljes egészében feltárult a völgy: szinte az Agnel hágóig végig lehetett látni és szépen sütötte is a Nap a völgy közelebbi felét (fotó). Famentes, füves hegyoldalban, 3-4%-os meredek, lankás úton haladtam, így hamar túljutottam az utolsó két francia településen. Kb. 2000m magasan, a múltkor is bevált helyen, egy patak menti sziklánál és emléktáblánál – a meredekebb rész előtti utolsó megfelelő pihenőhelyen – tartottam rövid pihenőt: a kőre ülve megvacsoráztam és a felhő alatti hűvösebb idő miatt alulra hosszúnadrágot (Jó az, ha melegen tartja az izmokat!), fölülre a hosszú fölsőre szélfogó mellényt vettem!
Egy könnyű kilométer után megkezdődött a hátralevő 8km-n át 8-10%-os emelkedő. Elég hamar ki kellett állnom a nyeregből és ezúttal is (mint a Vars hágón) többször hosszan hajtottam így. Itt legalább megúsztam az ellenszelet, és eső sem fenyegetett. Akadt néhány szép hajtűkanyar; az úton pedig többször is a Tour szurkolóinak felfestéseit láthattam. Visszanézve Molines felé, ott mg mindig szépen sütött a Nap, néha egy-egy felhő közül jól látszottak a napsugarak. Egy völggyel viszonylag párhuzamos hajtűkanyar előtt a videót leállítva klassz felvételt készítettem kiállva hajtós fölfelé tekerésemről. Mennyire más, mint egy 10kg-s bringával ! A kanyarban már menetközben, egyik kezemben a kamerával hajtottam és fordítottam a kamerát együtt a kanyarral. Az aszfaltot szépen frissen leaszfaltozták; öröm volt rajta a tekerés. Csak a szép késő délutáni fényeket hiányoltam!
Egy szakaszon, hogy ne a pedáltaposáson járjon az agyam, izommunkával foglalkozzak, számolgatni kezdtem, hogy eddig idei túrámon hány Hors, kiemelt kategóriás hágón jártam, na meg hány 2000m felettin. Előbbit – az Agnellel együtt - hétnek számoltam eddig, utóbbiból – estig - szintén hétig jutottam.
2200m után napsugarat már nemigen kaptam, ám e magasságtól már a hágót, a célt is tisztán lehetett látni, ám 2400m környékére érve egyre jobban kerülgették már a felhőpamacsok. Autó ezen a hágón sem sok járt; teljes nyugalomban hajthattam … és hallhattam a mormoták füttyögését. 2500m környékén két kis házikó, vendéglátóegység akadt az út mentén és meglepőmód még négy, a környéken sétáló emberrel is találkoztam. A csúcsra időközben leereszkedtek a felhők, így ez is megerősítette az indokot, hogy megkérjem a négyes valamelyikét, hogy készítsen rólam egy fotót. Már csak kb. 3 km volt hátra a tetőig; legközelebb csak ott álltam meg, ahol kis felhőpamacsok éppen keresztülszálltak az úton. Jópofa volt! Itt sem éreztem már fáradtságot: a tető közelségével foglalkoztam és a szálldosó felhőket figyeltem. Fejem is érezte már a hideget; csak azért nem vettem fel a meleg fejpántot, mert azt a lejtőre tartogattam (bár akkorra esőkabát fejrészét is fel lehet húzni). Az idő azért csak múlt, de ilyen közel tudtam, hogy éppen időben fel fogok érni; sötét még nem lesz (szürkület igen!); esetleg csak köd! Az emelkedőt végül Molinestől (kajálással együtt) szűk 3,5 óra alatt tudtam le; 21:10-kor értem a ködös, 2744m-es Agnel hágóra, az angyalok hágójára. Mivel mindössze kb. 20-30 méter lehetett a látótávolság, ez is fokozta lelkesedésem, ezért felérve ki is tört belőlem az öröm. Boldog és elégedett voltam!
(Jártam már itt ugyan, másfelől viszont újabb málhás feljutásom ünnepelhettem egy újabb 2700m feletti hágóra! E nyári túra végére a 2700m felettiekből meglett mind a négy (Bonette, Iseran, Agnel, Stelvió) – málhával -, a 2600m felettiekből is csak egy (a Nivolet) hiányzik málhával, mert az egyirányú völgy, így oda nem is érdemes málhával menni! A kétirányúakból tehát mind a hat 2600m feletti megvan málhával. )
A köd miatt készítettem is pár fotót, a videó pedig többször épp amiatt lett rövid időkre életlen. A lejtőn a kis látótávolság egyáltalán nem aggasztott, az elmúlt napi, Izoardon bemutatott lábbal is fékezős esős ereszkedés után inkább a meredekség miatt voltam óvatos. Még szerencse, hogy száraz idő volt. Amint felmértem fékem erejét, 30-35 km/ó fölé csak hosszabb egyenesekben mertem gyorsulni, de a 10km-en át 10,6%-os meredek rész végéig is csak alig-alig gyorsultam 40 km/ó fölé. Kb. 4 km-t ereszkedtem ködben – gond nélkül. Bár sajnáltam, hogy nem láthatom az út szép vonalvezetését, másnap erről is feltekerés következett, így csak egy napot kellett várnom rá. Mindössze talán kb. 2-3 kanyarban volt izgalmas a kanyar bevétele. Az óvatos ereszkedés miatt azt sajnáltam csak, hogy sokat kellett fékeznem; kezem bele is fáradt a fékkar szorításába. Vicces, hogy épp a már kevésbé meredek részre érve értem el nagyobb sebességet, 53 km/ó-t.
Tervezéskor több kempinget is találtam a környékre, de a szörkületben nem is néztem semmi térképet, csak haladtam. Meglepett, hogy az első aprócska településen alig égtek villanyok, ám a 4 km-rel lentebb, a következőnél már volt élet. Tábla is jelezte a kempinget, ahol még 22 órakor is akadt segítő, aki tökéletes helyet mutatott nekem. (Rögtön mellette másik kemping is akadt volna, de ez volt közelebb – 200 méterrel ? ). A mosdókkal már kevésbé voltam elégedett: akadt ugyan melegvíz, de a konténeres zuhanyozó és mosdó, meg odébb WC - mégsem volt az igazi.

Adatok:

Település TM: DST: SAV: szintemelk. átl pulzus max pulzus
Ville-vieille, 1350 m (10:52) 7:40 5,4 42,3 - 83 96
Emelk vége, Gr Belvedere du Viso felé, 1740 m (12:35) 1:26:23 25,38 15,2 1786 – 1380 = 406 m 107 (V V-ig) 138 (V V-ig)
Ville-vieille, 1350 m 2:08:59 45,56 28,4 (eleje köves) ..
Molines en Queyras 2:42:00 51 9,9 . 128 157
Capelle Notre Dame Clausis, 2400 m (16:28-33) 3:55:54 63,22 9,9 2400-1380 + 7 + 7+ +5 = 1039 m..
Molines (17:03-35) 4:26:53 75,41 23,6 (fele köves út) 4 +7+7+22 = 40 m102149
-Kcal eddig: 1978
Col Agnel, 2744 m (21:10-20) 6:19:50 91,26 8,4 2744 – 1730 +4+6+3 = 1027 m 142 163
Pontechianale, 1600 m 6:50:55 106,46 29,3 (fék, köd miatt !) 0 m 93 134
-MOlines – Agnel – Pontechianale kcal = 1448
Összesen: TR/D: 107,58 AVS = 15,54 MXS: 52 2512 m 120 (furcsa)163
Összesen ODO: 115847 Össz kcal = 3427


Költség:
- St Veran: csokik, banán 7 EUR
- Molines: pékség kb. 5 EUR



GYÖRGYI GÁBOR


Györgyi Gábor