Györgyi Gábor: 2008. Alpesi bringatúra 14. nap : Trittico Mortirolo: Tirano - Mazzo - Mortirlo - Grosio - Mortirolo - Monno - Mortirolo - Tirano bringatúra, kerékpártúra
GYÖRGYI GÁBOR
V. NAGY ALPESI BRINGATÚRA - 2008
14. nap: TRITTICO MORTIROLO: Tirano - Mazzo - Mortirlo - Grosio - Mortirolo - Monno - Mortirolo - Tirano = 104,3 km + 3630 m szint
Linkek

 

 

VENDÉGKÖNYV









Szerzői jogok!




MAGYAR ÉS KÜLFÖLDI BRINGÁS LINKEK azok tartalmával együtt


2004 Kerékpárral a
Tour de France alpesi hágóin

2003 Kerékpárral
az Adria mentén Montenegróig

13. nap: Cuneo - Tirano
vonattal
                                    15. nap: Passo Stelvio,
(2760 m)

2008. július 30, szerda - 14. nap: Trittico Mortirolo, avagy: Tirano - Mazzo - Passo Mortirolo (1852 m) - Grosio - Passo Mortirolo (1852 m) - Monno, főút - Passo Mortirolo (1852 m) - Mazzo - Tirano = 104,33 km + 3630 m szintemelkedés
Nap végéig megtett táv, szint: 1489,43 km + 26179 m szintemelkedés


A Passo Mortirolo (1852 m) a Giro d’Italia három "leglegendásabb" emelkedője közé tartozik. A hágóút Lombardiában, Tiranó közelében található; tulajdonképpen egy keskeny hegyi utacska. Először 1990-ben járt a kaptatón a Giro d’Italia, azóta szinte minden második évben feltekernek ide; rendre itt dől el a dobogósok sorrendje. A Mortirolóra három irányból is vezet fel út, de a legnehezebb a Mazzó felőli; erről bő 12 km alatt kell leküzdeni 1300m szintemelkedést, ám ennek középső 6 km-n én az átlagmeredekség 12,5%, a maximális 18%. Link

Éjjel egyszer a tetőablakon doboló esőcseppeket hallottam.
Puha ágyból, 6 óra 30-kor mobilom ébresztése keltett. Jót aludtam. A tetőablakhoz sétálva nem is gondoltam semmire, ám csodás látvány fogadott: tiszta kék ég, magas hegyek és a mögöttük világosodó égbolt, de még nem kelt fel a Nap. Le is filmeztem a Bernina hágó völgyét is, illetve a másik irányba, a Mortirolo hágóra és környékére nyíló kilátást. Mosdás után összepakoltam, átöltöztem, így már a nemzeti színű, magyar mezemben sétáltam le a konyha-étkezőbe reggelizni. Mauro is ott volt már, amellett tipikus bringás kajákat (én nem készültem volna még ezekkel is) készítettek ki reggelire: joghurt, lekvár, méz, lekváros-kekszes kenyérféle, pirított toast, stb.
Falatozás közben Mauro megbeszélte Stefaniával a napközbeni - Mortiroló tetei - találkozókat, illetve utána én is leadtam neki a találkozókig rájuk bízott tartalék cuccokat, így egy hosszú mezt, esőkabátot, hosszú nadrágot, 4 zsömlét, konzervet és 5-6 müzliszeletet.
7:45-50 körül ahogy ki toltuk bringáinkat a garázsból, mondtam is Maurónak: "-Jól aludtam, csodás az idő, EZ A MI NAPUNK LESZ! Nagyon jó kedvem van."
Mauró félt egy picit, tartott tőle, hogy hogy bírja majd, ám igyekeztem bíztatni: nincs miért aggódnia. Engem is maximum egy dolog bizonytalaníthatott volna el: az este nézett Mortirolo-DVD. Mondtam is neki: jobb is elfelejteni!
Tiranó központjától, a híd mellől már lankás, alig emelkedő bringaúton kerekeztünk észak, Mazzo felé. Mondta is Mauro: a DVD-n is javasolták, hogy a Mortirolo előtt célszerű kb. 10 km-t bemelegíteni. Épp azt tettük. Kényelmesen pedálozva élveztük a napsütés reggeli fényeit, a patak csobogását, friss levegőt, természetet. Csodás volt! Hát még mikor egy kis duzzasztott tavacskához érve, partja mentén a vízfelületen több helyen párafoltokat láttunk; a tó mögött pedig a Mortirolo magasodott! Alig bírtam magammal. Még tovább fokozta a hangulatomat, lelkesedésemet. Egy fikarcnyi kétség nem volt bennem a nap sikerét illetően: egyfelől, elmúlt nap kipihentem magam, másfelől kb. 3600m szintemelkedésről (100km-re) volt szó. Nem jelenthetett gondot ! (A Ventoux-s napon 1000m-rel többet mentem, de a köztes 2000-2500m szintemelkedésű napok is fenntartották edzettségemet.
Kb. 5-6 km után kereszteztük a főutat, Mauró megmutatta, hol (mezőgazdasági cégnél) dolgozik Stefania, a felesége, majd már csak át kellett hajtanunk a második faluba, Mazzóba. Klassz volt megint tekerés közben filmezni, ahogy Mauró és én közeledünk a hegyek tövében megbúvó jellegzetes olasz, alpesi falucskához. E napnak sok mozzanatát, élményét meg akartam örökíteni, semmi sem maradhatott ki! Tudtam, hogy feledhetetlen lesz.
Mazzo faluközpontjában - az este DVD-n is látott - kis macskaköves utcán tekertünk a Bar Mortiroló bisztróhoz. Mauró Kávézása közben begyűjtöttük első pecsétünket, majd kint megkértük a hölgyet, csináljon rólunk 1-1 fotót. Körbefilmeztem a teret, aztán eljött az indulás ideje. A pecsét szerint 8:30-kor indultunk.
A falu szélén, ahogy emelkedni kezdett, egyből filmeztem (egy ideig). A meredekség hamar 8,5%-ra kúszott fel, majd 1 km után a gyümölcsös fölött, mellett máris 10%-os volt. Lombos fák között keskeny úton, gyakran árnyékban pedáloztunk; még kényelmesen, gond nélkül. Az árnyék miatt meg is állapítottam: kiváló a Mortirolo fekvése, hiszen nagy kánikulában is délelőtt árnyas: sőt a mazzói emelkedő az utolsó 1,5 km kivételével szinte végig fás. Talán 2,5-3 km-nél értünk "A templomhoz", amely - Mauró szerint - az igazán meredek (6 km-n át 13-18%-os) kezdete. Egy rövid szakaszon meredekségmérőmet filmezve, még 19%-t is sikerült megörökítenem: filmezés miatt ekkor egy karral kellett fognom a kormányt - lihegtem is!
Egy-egy hajtűkanyarból szép kilátás nyílt a völgyre; nagyon hamar fölé emelkedtünk. Ideális idő volt! 12-13%-oson a 28*34-es áttételemmel komolyabb nehézség nélkül tekertem, ám 14-15%-nál már célszerű volt kiállni. Kínlódós egyszer sem volt. Mauró könnyű versenybringát hajtott, így kisebb fordulatszámmal "forgott" a lába, ízületeit, izmait erősebben igénybe vette, igaz én többet pörgettem. Ízüleiem és a máskori málhás tekerés miatt kellett a 28*34-es áttétel, ami a Mortirolón nagyon jól jött. Sebességünk 11-13%-on 8 km/ó körül volt, 15%-os meredekség táján, vagy annál nehezebb szakaszokon 7-6 km/ó.
Mivel az erdő ritkábban nyílt ki, nem túl gyakran álltunk meg; ráadásul időnként menetközben filmeztem: ahogy tekerünk, fordulunk, beszélgetünk, lihegünk. Autóval az egész emelekdőn, max 4-gyel találkoztunk, hiszen ez mellékút.
Eleinte számoltuk a hat nehéz km-t, de nem fárasztott le. Lelkes voltam és valószínűleg a legendája, történelme is hozzájárult, hogy kevéssé éreztem a meredekség hatását. Az aszfalton időnként egymást érték a szurkolói felfestések; a leggyakrabban (a Touron doppinggal megbukott) Ricardo Ricco, valamint Gilberto Simoni és a helyi profi, Gavazzi neve szerepelt. Maurót meg is kérdeztem Simoniról, hogy miért kedvelik őt annyira. Mert szemben a sok városival, ő a vidék "gyermeke" is és szimpatikus.
Mikor az erdő kilátást engedett, nagyon szép volt a kék és, tisztán látható hegyek, előtérben Mauróval. Kb. 1200m magasságtól a lombos erdő (nem volt ritka a nyírfa) közé mind több fenyő keveredett, míg teljesen csak fenyők nem maradtak; vörösfenyőből is sok volt.
Kb. 1400-1500méteren sűrű hajtűkanyarok kezdetén szólt Mauró, hogy mindjárt a Pantani emlékműhöz érünk - ott bizony megállunk !
A meredek kanyarokban hajtva izgatottam tekintgettem előre. "Ciao Marco!" - köszöntöttük az olasz "legendát". A kőfalra nagy arcképes plakátot is kitettek, mellette molinó is akadt feliratokkal, valamint a szobor és emléktábla is. Az egyik molinóra csupán ez volt írva: Sempre - azaz Forever - azaz Örökké! Mauró mindkét molinóra írt mondatos szöveget lefordította nekem. Az egyik így szólt: "Marco nélkül az emelkedők nem érnek semmit!", a másik pedig arra épített, hogy az emelkedő kezdeti falu, Mazzo jelentése: csokor. Ez így szólt: "-Úgy bántunk veled, mint egy kutyával, most pedig a kutyák hozzák neked a csokor virágot!"
Mivel nagy napunk volt és feledhetetlenné akartuk tenni, nem okozott gondot Maurónak, hogy mindketten - egyesével - visszaguruljunk kicsit és lefilmezzük egymást, ahogy felérünk. Fotózás után továbbindulva már csak 3km várt ránk a Mortirolo hágóig, ráadásul rövidesen kiértünk a brutál meredek részből. 1 km múlva az erdőben csatlakoztunk ösze a Grosióból érkező úttal (ami a következő mászásunkat jelentette!), azután már néha-néha kb. 8%-os lankásabb szakaszok is akadtak; mondtuk is: "-Mi ez ? Ez vicc ? Ez a Mortiroló emelkedő?"
Az erdőből való kiérés előtt még egyszer ismét 14-16%-os lett az út kb. 100-150m hosszan. A fákat elhagyva, almra, hegyi legelőre értünk - kis fa házikó és állatitató is akadt, előre meg szép kilátás a nem sokkal feljebb tekergő szerpentinútra. Szép, békés táj volt és a Nap is szépen sütött. Nagyon feldobva hajtottam; szerintem együtt örültünk. Csodás időben a Mortiroló utolsó kilométerén, nagyon kellemes társaságban. Többször is filmeztem menetközben; persze a 8-11%-os meredek úton ez - egy kézzel fogva a kormányt - lihegéssel járt.
Az utolsó szakaszon már feltűntek Mauró feleségéék a quadon (Kis terepjáró autócska), örömmel láttuk őket; menetközben is csináltak rólunk pár fotót aztán előresiettek. A célegyenesbe érve folyamatosan filmezve örökítettem meg az utolsó métereket, a szurkolói felfestéseket és a felérés pillanatát. MEGVAN az első ! ? Nagy élmény volt!
Óráink ráadásul azt mutatták, hogy míg felérésünket legkésőbb 11 órára vártuk, azzal szemben még csak 10:30 volt. A két órás idő ellenére nem is maradt el filmezés, fotózás; teljesen elégedett voltam a megállásokkal. (Érdekes, hogy ha egymagam hajtottam volna, talán menetközben sort kerítettem volna egy kis falatozásra, pedig nem volt rá szükség.)
Nekünk tisztán 1:37 kellett a feljutáshoz, addig Pantani rekordja állítólag 42 perc !
A nyeregben felérésünkkor talán nem is voltak, vagy talán egy kerekes akadt csak; a következő percekben is csak néhányan érkeztek. Kísérőink Stephania és Simone egyből adták is a cuccainkat (ruhára a lejtő ellenére sem volt szükségem, ám a kaja jól jött - táskámban csak tartaléknak volt 4 müzliszelet.), illetve csináltak is rólunk néhány fotót. Ahogy hallottam, Mauro említette is - olaszul - hogy nekem a könnyebb áttétellel hogy járt a lábam. Pár perc alatt körbefotóztam, -filmeztem, majd - semmi más dolgunk nem lévén - a kőre ülve hozzáláttam az étkezéshez: zsömlét ettem dzsemmel, illetve banánt és müzliszeletet. Nyugat felé szép kilátás nyílt a Tirano közeli, itt-ott picit még havas hegyekre, tovább előrefelé csak szűk részen emelkedett ki egy hegy két közelebbi között.
11 óra tájban elbúcsúztunk segítőinktől, Mauro egyeztette a következő találkozás időpontját, majd gurulni kezdtünk Grosio felé. Az út végig változatos meredekség (4-18%) mellett - szintén gyakran erdőben - ereszkedett; az aszfalt több helyen repedezett volt; jobban kellett vigyázni! Kb. 1300m magasságban egy templom mellől csodaszép kilátás nyílt a völgyre és a szemközti, Svájc határát jelentő 2500-3000m magas hegyekre. A főútra való becsatlakozás előtt, ahogy megálltunk, Mauro kérdezte véleményem (persze angolul): "-Mit szólok, mit várok ezután fölfelé ?"
"-Nem lesz túl vészes! Elviselhető, hiszen a meredek szakaszokat rendre lankásabb, könnyebb, "regenerációs" szakasz váltja majd!"

A főútról Grosióba (656 m), pontosan a Sassasella Hotelig kellett gurulnunk; az volt pecsételőhelynek kiírva, illetve ajánlva (szerintem). Mauro a pecsételést újabb kávéval kötötte össze, engem közben pedig időszaki túratársam, Balázs hívott, hogy a rossz időt jelző meteorológia miatt mégsem jön ki 3-4 napra tekerni. Sajnáltam. Egyelőre viszont csodás időnk volt.
A Grosiótól a Mortiroló 1852m-es nyergéig vezető út 15 km hosszan küzdötte le a 1222 m szintemelkedést - ez 8,3%-os átlagmeredekséget jelentett. Végig 3-5-8 és 12-16-18%-os meredek km-k váltogatták egymást. Minthogy az első emelkedő volt a legendás, a 6 km-n át 11-18%-os meredek, ezen a második szakaszon kevesebb megállással, filmezéssel és fotóval számoltam. Erdőben haladva nem is volt érdekes, emlékezetes. Talán féltáv körül értünk utol néhány közepes hátizsákos montist; küzdöttek!
Talán 1200m környékén értünk a lejtőn is megállásra késztetett templomnál, mely környékén az útról szép panoráma nyílt a folyóvölgyre és a szemközti hegyekre. A lankásabb szakaszon itt lehetett még egyet szusszanni a következő, kb. szűk kilométer hosszú 13-15%-os meredek rész előtt. Mauro említette, hogy tart is tőle, mert cudar. Pár percet szusszanás közben bekaptunk pár falat müzliszeletet.
A meredekre érve két bringás ért utol bennünket. Egyikük - mint utóbbi kiderült - egy nagyra nőtt német fiú volt (versenybringán), a másik montin hajtott és egyből oda is szólt nekünk : "-Allez!" (allé), azaz "-Hajrá / Gyerünk!" Mivel a vádlija nem volt túl izmos, nem néztem ki belőle, hogy komoly bringás lenne, így picit felpaprikázódtam a kissé lenéző gyerünk-jén. Olyasmit sugallt, hogy: "-Bírjátok fiúk, menni fog…stb.."
Miközben ez nem is volt kérdés, sőt még egy Mortiroló mászásra készültünk azután. Pár másodpercen át csak figyeltem, ahogy lassan távolodnak, majd addigra eldöntöttem: "-Hadd lássuk, mit tud a srác? Van-e mire lenézően beszólnia nekünk ?" Utánuk iramodtam, Mauro meg követett. Miután visszaelőztem a srácot, a lankásabb részen már visszábbvettem a tempóból, vissza akartam állni "utazó" sebességünkre; ekkor állt az élre a német fiú, akit Mauro követett. (a francia félre is állt, ösvényre tért le) Nem hiányzott a további feszes tempó, de büszkeségből velük tartottam. Mauro rövidebb beszélgetésbe kezdett vele, amely során ki is derült: a srác nem ismeri, az igazi, a kemény Mortiroló emelkedőt; mondta is Mauro: "-Ez csak a 2. legmeredekebb! Az a nagyobb próba!"
Végül hagytuk elmenni és Mauróval saját tempónkban tekertünk tovább. Könnyebb szakaszon hajtottunk már a mazzoi emelkedőbe való becsatlakozásig, amikor újfent megérkeztem Stefaniáék. Örültünk nekik. Az elágazásnál váltottunk pár mondatot a német fiúval, majd továbbhajtottunk - immár pár órája ismerős szakaszon. Az erdőből kiérve ezúttal fotóztam is, mert az előbb elmaradt. Videómban kazettát is kellett cserélnem, így Maurót hagytam továbbmenni. A kb. egy-két perces megállás után újult erővel, lendületesen robogtam az utolsó kilométeren, ezt tovább fokozta, amikor Stefaniáék a quaddal picit elém jöttek és fotóztak; akárcsak a sportfotósok a versenyzőkről. Majd kicsattantam a lendülettől. ? Úgy hajtottam, mintha verseny befutója lenne! Élvezet volt így a felérés, bár a legvégén most is filmeznem "kellett". Volt is miért: Mauró ugyanis a célvonalnál kendővel várt és mint a Forma 1-ben, azt fel-le, jobbra-balra lengetve intett le. Nagyot nevettem kedvességén.
13:50 volt; kevesebb, mint 2 óra alatt értünk fel Grosióból. A tisztán mért időre Mauró meg is jegyezte: egyik legjobbja - úgy, hogy már lábunkban volt a meredek Mortirolo! Még csak 55 km volt mögöttünk, ám ezalatt már kb. 2600m szintemelkedést küzdüttünk le. Nem rossz!
(lehet, hogy egyik évben itt kéne szintrekorddal próbálkoznom!)
Megint megkaptuk a csomagjainkat, ismét zsömlét ettem; most konzervvel és dzsemmel (plussz müzliszeletet és banánt), ám Maurónak is adtam egyet - ennie kellett! Korábban mondta is nekem, hogy neki problémája szokott lenni túra közben az evésekkel. Ráadásul állítólag izmai nem is nagyon szeretik az egymást követő több emelkedőt; neki jobban fekszik egy, de hosszabb kaptató. Mutatta is feleségének, hogy lábizma már keményedik, feszes; fél tőle, hogy mi lesz az utolsó Mortiroló mászáson.
Míg nyugodtan falatoztunk, egyre többen voltak már fent; egy spanyol csapat is érkezett; Mauró egyiküket Contadorként (új spanyol bringás "hős"!) szólította. Nagy élmény lehetett nekik is, nem csoda, hogy hevesen ünnepelték, tapsolták meg külön-külön felérő társaikat. Később két 70 év körüli (el is hangzott!) bácsi is felért, többen gratuláltak nekik fantasztikus teljesítményükért.
Stefaniának is mondtam, hogy mennyire élvezem ezt a csodás napot, azt is, hogy milyen kedvesek, stb, mire azt mondta: ő is így van vele: örül, hogy munka helyett itt van velünk, e szép tájon és jól érzi magát.
A sok kerekes eredményeként szinte bringás búcsújáróhellyé változott a hágó. Hihetetlen hangulat volt fenn a sok országból (legalább: olasz, francia, spanyol, német, magyar) érkezett bringással. Milyen jó is volt, hogy megint a magyar mez feszült rajtam! ?
Kb. fél óra időzés után elbúcsúztunk Mauró családjától és immár kelet felé gurultunk le a hágóról. Mauró még nem is járt arra! - érdekes volt. Én viszont éppen csak arról tekertem fel a Mortirolóra. Meséltem is Maurónak, hogy 2006-ban egy hosszú nap végén (délelőtt a Splügen hágón keltünk át) tekertem fel. Másnap már nem volt rá időnk, ám nekem nagyon hiányzott a Mortiroló feletti 2000m-t meghaladó Val Bighera hágó, ezért a sötéttel dacolva is feltekertem. Monnó után már sötétben, időnként lámpával, időnként a holdfénynek örülve hajtottam az erdőben. Fent a Mortirolo hágón hihetetlen élmény volt éjfél után letekinteni a völgybe, a falvak fényeire és az aszfaltra festett feliratok láttán elképzelni ott a szurkolók tömegeit.
Monnó felé csak a fenti mezei kilométereken szerpentinezett az út (10-13% meredeken), azután 8%-os meredek kilométereken át ugyan már nagyrészt végig egy irányban, ám jobbra-balra tekeregve lejtett az út. A hegynek ezen oldali útja más volt, mint a túloldaliak: ez nem délszeki, ám fenyőerdős volt. Monnóba érve meglepett, hogy viszonylag a falu fölső részén található éttermet jelöltek ki pecsételőhelyül. Éppen zárás előtt tudtunk gyorsan bélyegzést kapni; szerencsénk volt.
Ekkor álltam elő Mauró felé kérésemmel: Bár a kiírásban az szerepel, hogy Monnóban pecsételjünk, a Mortirolo ezen emelkedője mégiscsak a főútnál kezdődik. Guruljunk le odáig - még 3 km-t - én onnan kapaszkodjunk fel! Mégiscsak úgy a teljes a Tripla Mortirolo, avagy Trittico Mortirolo. (Egyébként a főútnál nem is lenne mód pecsételni, mivel ott nincs is település.)
Láttam, hogy nem hiányzott Maurónak, de mégis csatlakozott hozzám és vállalta, hogy a teljes keleti emelkedőn végigtekerjünk. 2006 után most napfénynél pedáloztam erre.
A főútnál kb. 15:10-kor fordultunk meg; még / már csak 960 m szintemelkedés állt előttünk a Mortiroló 1852m magas nyergéig. Ahogy elindultunk az első, 8-9 %-os meredek kilométeren, Mauró mondta is: "-Laza, kényelmes tempóval fog hajtani, nem tud gyorsan menni." Örömmel hallottam, mert nekem is kellemesebb volt beszélgetősen, nyugisan pedálozni, bár nem éreztem magam fáradtnak. Épp így volt ideális a tempó számomra, és így éreztem magam legjobban: az ember oda tudott figyelni a tájra, lehetett beszélgetni is. A faluba felérve jól esett egy kútnál lemosni karjainkat, arcunkat. A diagram szerint itt is csak szakaszosan 8-10%-os volt a meredekség, időnként a mérőm mégis 12-13%-t is jelzett. A lejtőn nem tűnt vészesnek, ám fölfelé azért tapasztaltuk, hogy mégsem olyan könnyed: komolyan kellett venni!
A meredek részek szemmel láthatólag nem estek jól Maurónak (feszülhettek lábizmai) - én a könnyű áttétel miatt jobban pörgettem - , így menetközben néha picit bíztató szavakat mondtam neki. Egy alkalommal Mauró mondta, hogy bátran hajtsak a saját tempómmal, de nem is éreztem korrektnek, ha külön hajtunk a csodás délelőtt és figyelemessége, kedvessége után. Reggel mikor éppen én mondtam ezt neki (hogy megállásaim, fotózások miatt bátran menjen saját tempójában), kedvesen elhárított: ez az én napom; rólam szól; ő ide bármikor visszajöhet, úgyhogy úgy lesz a nap, ahogy nekem a legjobb.
Az utolsó házakat is elhagyva, illetve a hajtűkanyarból kelet és dél felé sötétedő - akár "záporfelhőkké fejlődő - felhőkre lettem figyelmes. Magamban reméltem, hogy megússzuk szárazon, különben le nem moshatom magamról, hogy azért ázunk meg, mert Monnóból 3 km-t legurultunk a főútig. Az erdei részen talán picit lankásabbá vált az út, nagyon élveztük a fenyőerdőt; forgalom szinte itt sem volt. Én beszéltem, meséltem többet; Maurót a küzdelem kötötte le valamelyest. Én is reméltem, hogy lába kihúzza a tetőig, nem görcsöl be. Kb. 3 km erdei szakasz (érdekesmód, elvben it is 8-8,5%-os volt!) után mind türelmetlenebbül vártam már a lankás részt, ám csak nem lett könnyebb. Közben pedig a sötétedő felhők is mind közelebbiek lettek. Talán a távolból már dörgést is hallottunk. Mondtam is Maurónak, illetve az égi időjárásfelelősnek: "-Ha 1 7-ig nem lesz eső, az már nagyon jó, de mégjobb lenne ha 7-ig megúsznánk, mert akkor a hegyről is szárazon lejuthatnánk. Ezt kérjük!" Mauró emlékeztetett; esőben az ő tükörsima kerekével bizony jócskán veszélyes lenne a meredek lejtő; főleg a mazzói: életveszélyes!
Végül a lankás szakaszt várva lassan, óvatosan előbbre merészkedtem és eltávolodtam Maurótól. Nagyon vártam, hogy végre lábainak is könnyebb lehessen, pihenhessen picit. Kb. 7-8 percet hajtottam előre, mikor kilátást is nyújtó filmezőhelyen megvártam. Az 1 km hosszú lankás-sík szakaszon alig kellett tekernünk, jól esett. Szép, napos-árnyas vörösfenyők közt vezető úton érkeztünk meg a hídhoz, ahonnan - emlékeztünk a lejtőről - kb. 2 km-es meredek szakasz következett, már közvetlenül a hágó alá.
Ideális volt egy kis szusszanásra; kőre ülve két-két müzliszeletre. A dél felé emelkedő hegy hozzánk közelebbi oldalán szakadoztak a felhők; arról eső már nem fenyegetett, nemsokára láthattuk, hogy már másfelől sem.
Filmezés miatt megálltam, hogy jól állva követhessen Mauró fölfelé szerpentinezését, így persze a "Bar"-ig már nem érhettem utol. Bizony 12-14%-os meredek szakasz következett. Kínlódás nélkül, küzdelem nélkül hajtottam az éjjeli túrámból ismert szakaszon; picit fel is idéztem. Ahogy a Bar Mortirolóhoz felértem, egymás kezébe csaptunk (16:50) ! Mauró nagyon boldog volt; tényleg aggódhatott a lába miatt, de itt már biztossá vált a siker: már csak szűk - és nem túl meredek - kilométer várt ránk a hágóig. Mégis itt akart már koccintani, hiszen itt gyűjtöttük be utolsó pecsétünket! 1-1 szép képeslappal is megleptük magunkat. A kinti asztalnál nyugodtan ültünk pár percet és kortyolgattunk, örültünk a csodás és sikeresen végződő napnak, túrának. Végre fizethettem én.
Miután - kérésemre - Mauró visszagurulás után lefilmezte ahogy a Bar Mortirolóhoz érkezem, én őt fotóval örökítettem meg. A hágóraérést ismét videóra vettem; ott aztán jöhetett minden: sok beállított közös fotó, majd menetközi fotó és persze külön-külön csináltunk egy "felérés-videót" is. Én egyből nagy tempóra kapcsoltam, mert sprinttel akartam felérni; a táblához érve a nyeregben felülve széttártam karom és úgy kiáltottam a levegőbe (angolul) : "-Megcsináltuk!"
Mauró nyugodtabban tekert fel, majd ujjait egyesével kinyitva számolva: 1, 2, 3 - "Three times!" - Háromszor !
A panorámás nyeregben már alig időztünk; ember sem volt fent (17:30). A lejtőről NY - É felé ismét sötét felhőket és esőt láthattunk, ám a mazzói Mortiroló lejtőnket nem fenyegette csapadék. A szűk, rövid, meredek egyenesek végén nagyon óvatosan haladtam; éreztem, hogy 14-18%-os részeken fékem alig-alig bírja; elkopott. Hátsó fékem nem sokat ért már. Elég necces volt! A Pantani emlékműnél a reggel tapasztalthoz képest sokkal jobb fények fogadtak, így klassz fotókat készítettünk, sőt… Mauró felvetésére a molinóra írtunk egy-egy mondatot; köszöntük Marcónak az élményeket. Le is fotóztam! Magyar felirat még nem volt.
Egy-egy kanyart bizony alig tudtam bevenni. Nem is engedhettem nagyon gyorsulni a bringát, mert akkor nem tudtam volna bevenni a kanyart. Egészen megkönnyebbültem, mire leértünk.
A hazaúton előbb kis falvakon pedáloztunk át; közben többször is átjárt a "-Megcsináltuk / királyok vagyunk!" érzés. Tiranó felé természetesen beugrottunk Stafania munkahelyére, ahol Simo is ott volt. Gratuláltak, kicsit beszélgettek, majd továbbhajtottunk haza, lefürdeni, hisz este étteremmel gondolták zárni a feledhetetlen napot.
Számítógépen megnéztem a másnapi időjáráselőrejelzést, majd fürdés után végül 20 órakor családostuk hajtottunk fel Mauró legközelebbi hegyi útján egy étterembe, helyi specialitást enni. Stefania vezetett; kérdeztem is, hogy osztják ezt be, hisz a hölgy autóval versenyezni is szokott. Kiderült, hogy a lakóautót inkább Mauró vezeti, egyébként meg felváltva, illetve külön autójuk is van. Az út meredek hegyoldalon, szőlősorok között tekergett; még autóversenyre is ideális lett volna ? A csendes falucskában, a templommal szemben álló étterem, kinti, fedett teraszára ültünk - éppen szembe a Mortirolo hágóval. No igen: ilyen nap végén: stílszerű befejezés! Szemben, illetve északra esett már az eső, időnként - vacsora közben is - dörgött, villámlott. Ám fölénk komoly zivatar nem jött.
Előételként salátát ettünk felvágottal (helyi Valtellina-i), majd borral koccintottunk. Ezt követte helyi tésztaféle; Mauró mondta is a nevét, végül fagyi. Stefania másodikként mást evett, mikor mondta, hogy: magas nyakú állat, mely homokba dugja a fejét és strucco-nak hívják nagyot nevettem, majd nevettünk, mikor elmondtam, hogy magyarul struccnak hívják. Beszélgetés közben kiderült, hogy az egész család valamelyest veszélyes sportokat űz, hiszen Simo most épp - egy éve - gördeszkázik. Beszéltünk még az idegen nyelvekről (náluk is az angol hódít már), illetve egy-egy szót lefordítottam nekik, illetve ők nekem. Vacsoránk végeztével hiába szerettem volna, nem engedtek semmit sem fizetni; ráadásul, valami ismerős lévén, nekik sem kellett fizetniük.
Hazaúton a lejtő felénél egy kanyarban megálltunk pár percre; Tiranót csodáltuk esti fényeiben. Fantasztikus napot zártunk: Mauró is végig nagyon kedves volt, aztán meg a vacsora is ... - alig tudtam szavakba önteni, micsoda napot köszönhetek nekik: kétségtelenül bringázásaim néhány kiemelt, legszebb napjai közé tartozik, melyre mindig emlékezni fogok - szerencsére ebben az 50 percnyi videó is segít majd!

Adatok:
Település TM DST SAV szintemelk.átl pulzus max pulzus
Mazzo, leágazás 37:44 11,08 17,6552-440+5 = 117 m--
Passo Mortirolo (1852 m) 10:33 2:12:47 23,61 7,9 1852 - 552 + 10 (visszagurulás)= 1310 m144175
Grosio (630 m ?) kb 11:30 2:44:44 39,97 30,70m92134
Passo Mortirolo (1852 m) 4:22:08 56,33 10,1 1852 - 630 = 1222 m144173
Monno alatt, főút (891 m) 15:13 4:46:51 69,28 31,4 0m96163
Passo Mortirolo (1852 m) 17:13 6:07:20 82,03 9,5 1852 - 891 + 10 = 971 m139163
Mazzo 6:36:50 94,61 25,6 0m90118
Tirano, össz ODO: 116078TR/D: 104,33AVS: 14,83630 mkcal = 3514 kcal
(Mazzótól mazzóig és néha nem mért)



GYÖRGYI GÁBOR


Györgyi Gábor