Szerzői jogok!

Hágóim bemutatása
(1994-2004)

2003 - Horváto.,
Montenegro

2002 - Görögo.

2001 - Svájc

2000 - Dolomitok
Garda-tó
Velence>

1999 - Tátra

1998 - Tátra

1997 - Tátra

1995 - Tátra

1993 - Tátra

Cikkeim

További
túraleírások

13. nap

15. nap

3/4 7-kor magamtól ébredtem, így nyugodtan lustálkodtem még egy kicsit. E napra 3 hágó felkeresését terveztem: előbb a Virtual Alpsban látott Mount Blanc panorámáról megjegyzett Cormet de Roseland hágót (1968 m), majd a szintén Mount Blanc panorámás Saises hágót (1650 m) és végül visszaúton - erőm függvényében - a meredekebb és a Roseland tóra gyönyörű panorámát ígérő Pré hágón (1703 m) át terveztem visszakapaszkodni a Roselandra. Onnan már csak 20 perc gurulás a kemping.
Reggeli vásárlás előtt letudtam még a ruhamosást, hogy a minél későbbi reggeli energiája minél tovább kitartson. Bár elvileg hamar útnak indulhattam volna, az előző napi túra vége jelezte, hogy az egyik hátsó fékpofa megérett a cserére. Sajnos a csere alaposan elhúzódott: hiába állítottam be az egyik oldalt, összességében mégsem lett jó. A bowden lazítása sem jelentett megoldást, végül a túloldali pofát is állítgatnom kellett. Fokozatosan szépen felbosszantottam magam, hiszen azt hittem, hogy időben útnak indulhatok. Indulás előtt ráadásul még kontaktlencse-berakáskor az egyiket le is ejtettem; vehettem elő másikat! Mindezek után, a 10 órás tervezett indulással szemben csak 1 11-kor szálltam nyeregbe.
Első utam a városba vezetett: a hágóút is a városközpontból ágazott le, ám emellett a képeslapfeladást sem halaszthattam tovább. Meglepve tapasztaltam, hogy a postáshölgy elsőre azt sem tudta, merre van Budapest. "-Bulgaria?" - kérdezte. Ahogy egy kilométerrel a várost elhagyva az emelkedőről visszafilmeztem a városra, a körforgalomnál látott 50-es férfi, párja, egy csinos 30-as nő és még két kerekes hajtott el mellettem: "-Lesz társaságom, lesz kiket utolérni!" - örültem. Térképtáskámban lapuló diagramomban követtem, hogy milyen nehézségű emelkedő áll előttem. Két, domboldali szerpentinkanyar után a hágóút máris szűk völgybe tért be; a mélyben patak zubogott. Itt, a második kilométer után kezdődő 1,7 - 3,7%-os lankásabb szakaszon értem utol a 4 fős társaság két lassabb tagját. Tempóm erősen megnyomva értem utol a 30-as nőt, majd az 50-es férfit is. A völgy kissé kinyílt, és a meredekebb lépcsőn feltekergő szakaszról hátrafelé már szép kilátás is nyílt egy havas hegyre: "-De szép lesz itt hazafelé, majd ha szemből süt rá a Nap" - gondoltam, nem sejtve, hogy milyen fényviszonyok között gurulok majd errefelé haza. Ahogy az egyik napsütötte, üde zöld lombos hajtűkanyarban megálltam, ömlött rólam az izzadtság. Pedig úgy hallottam, itt-ott csobog a víz; szép (kék, sárga, piros) virágok is akadtak - részben őket is filmeztem -, dús volt a vegetáció. Épp végeztem, mire a lentebbi egyenesben feltűnt a Tour-sárga mezes, őszülő hajú, 50 körüli férfi a versenybringáján. Hiúságom nem engedhette, hogy utolérjen, így gyorsan nyeregbe is pattantam. Éppen a tempómmal követett; nem nőtt köztünk a távolság. Nehogy szégyenszemre közeledjen, vagy utolérjen, többször vállaltam a nehezebb, 2-es fokozatot A diagram szerint 7,3 - 8,9%-os kaptatón sebességmérőm 11 km/ó-t mutatott. Egymást érték a hajtűkanyarok. Nagyon meleg volt; a városi turistahivatal e napra 1000 méterre 30 fokot jelzett előre.
A diagram szerint egyelőre 1500m-ig tartott a meredek rész, utána 3 km-n át 2-4%-os meredekségű szakaszon lazíthattam. Az erdőből kiérve platószerűségre értem, kinyílt a völgy, elmaradoztak a fák, bokrok és az út rövid ideig majdnem hogy sík lett. Újabb filmezésem alkalmával a sárga trikós férfi ismét elém került. Sziklás hegyoldalak között, alul füves és imitt amott fás patakvölgyben haladt tovább az út. A férfi a szinte sík szakasz végén várta be a többieket, így ismét én kerültem az élre, ám 1 km múlva a 7,7%-os szakaszon gyönyörű - a Virtual Alps internetes oldalról már ismert - kép tárult a szemem elé, Az Alpok legmagasabb csúcsa, a Mount Blanc és gleccsere. Újabb kép, helyszín, amit végre nem csak a számítógép képernyő elől, hanem a helyszínen, élőben is megcsodálhattam. A folytatásban utam nyugat felé, újabb völgybe kanyarodott; szerpentineken tekergett. Kb. 1650 m magasan, ahogy nagyobb sziklatömbök mellett, a patakot keresztezve átfordultam a völgy túlsó oldalára, a sárga mezes "barátom" megint feltűnt; kb. 500 méterrel mögöttem. Nem örültem neki. Nem tudtam kibújni a bőrömből és így nem tudtam átadni magam a táj élvezetének, ez bosszantott. Jobban esett volna több gyönyörködéssel, nézelődéssel tekerni, ám nem tudtam elengedni magam és hagyni, hogy utolérjen a sárga trikós, 50-es fickó. Nem volt kedvem miatta igyekezni, ám mégis azt tettem. A hágótól délre, azaz DNY felé havas hegyek bújtak elő. A diagram szerint úgy sejtettem, már csak maximum 2 km lehet hátra a tetőig. Fél szemmel "üldözőmet" figyelve amikor ő egy sziklatömb mögött tűnt el, vagy más miatt nem láthatott engem, direkt felváltottam és gyorsítani próbáltam. 1 km-rel a hágó előtt egy túrázót értem utol. Az utolsó egyenes bő fél kilométer hosszan, egyenesen haladt előre, ráadásul eleinte még 8%-os meredek volt. Ideális "hágófelérés" volt; meredek egyenesben hajtva, miközben dél felé egyre bújtak elő a havasok. Igazán szép volt a hágó környéke; bár észak felé dombosabb, füves táj, legelő látszott csak.
A hágóra érve apró dolog bosszantott csak: 2 bringás a hágó kőtáblája előtt állva szinte kisajátította azt; nem tudtam azt fotózni. Addig is a környező kövekről, vagy apróbb halmokról filmeztem körbe a hágót és az attól délre emelkedő, északi oldalukon klasszul havas hegyeket. Egy sziklafalról, minimum 100 méternyit hullott alá egy vízesés; szép volt! Csendes hágó volt, de azért néha jöttek motorosok. A parkoló egyik végében néhány bringást és kísérőfurgonjukat láttam; egyébként pedig kb. 20-30 autó állhatott a napon; utasaik bizonyára a környéken kirándultak. A "pultos" árusnál kétszer 1/3 liter ice-teát vettem. Pihenésem, nézelődésem közben az utánam egyébként kb. 500 méterrel felérő, sárga trikós - Bernard Hinault-ra emlékeztető - férfi szólított meg és ismerte el erőmet, hogy ilyen nehéz bringával is milyen tempót tudtam hajtani. Miután megkérdezte, hogy hova valósi vagyok, büszkén mondtam el, hogy csomaggal már a Cote d'Azur óta jövök és másnap, Aostában a hegyek közti túrázás véget is ér. E napi túrám kapcsán - csak utóbb jöttem rá, hogy következő hágómnak - a Saises helyett - tévesen az Aravist jelöltem meg, miközben visszafordulni, az azelőtti Saisesen terveztem. Nem véletlen mondta a férfi: "Attontion!" - arra megy ma a Tour de France! Ezzel egy kicsit megijesztett: "-Mi van, ha emiatt útlezárás akadályozza majd meg a feljutásomat?" - gondolkodtam el. Lehet, hogy esetleg másik hágót kéne betervezni, Courchevelbe felmászni ?
Ő egyelőre még feleségére várt ŕ ezek szerint jóval fiatalabb nőt vett el; állapítottam meg. Miután megérkezett, további beszélgetésünk során megkérdeztem a Tour elmúlt napi eredményeit. Nem örültem, annak, amit hallottam: Armstrong nyerte az Alpe d'Huezi szakaszt, Jan Ullrich csak 2. vagy harmadik lett. Tyler Hamilton és Iban Mayo pedig már be is fejezték a Tourt, ez pedig azt is jelentette, hogy ezúttal sem lesz, aki megszorítsa Lance-ot. Igyekeztem hamar "túltenni" magam a hallottakon, inkább saját túrámmal foglalkoztam, annak örültem.
Bár elszaladt az idő a filmezéssel, sok dumálással, ám nem bántam, mert jól esett. A lejtő 3 km-n át füves legelőn, domboldalon tekergett, itt-ott autók álltak. Egy sziklaszorosban megtett kilométer után, onnan kiérve tárult elém a várva-várt Lac Roseland víztározó látványa. Gyönyörű kék színű tó, attól jobbra fák bucka, középen a vízzárógát, amögött a távolban magasabb hegyek látszottak, balra pedig a délutánra kinézett Pré hágó legelős buckája. Fotómra direkt meg is vártam a sárga mezes férfit, aki ráadásul még oda is intett nekem. Jó kép lett. A tó mellett síkon, illetve enyhe hullámzással haladt az út, néhány vendéglátóegység is akadt az út szélén, az utolsó, éppen a komolyabb lejtő folytatásánál, a hágónak nevezett Col Merailletnél. Meredek, sziklás, fenyős hegyoldalon egymás fölötti egyenesekkel tekergett lefelé az út, kilátás nemigen nyílt. Az út mind jobban egy szűk völgybe ereszkedett le; a szerpentinek végeztével, ott, zárt fenyőerdőben haladt Beaufort felé. Ahogy a Virtual Alps is írta, a Cormet de Roseland hágó ezen oldala (főleg ez az alsó rész) tájképileg valóban érdektelen volt.
Beaufort szép kis városkának tűnt, ám ezúttal még nem álltam meg; úgy gondoltam, ha lesz időm, hazafelé majd időzhetek. Mivel a városkában elfelejtettem vizet venni, a Les Saises hágó leágazása ellenére a völgyi úton haladtam tovább - 1,5 km-t - az első faluig, Vilard s'Doronig. Szerencsére már az első házak között egy csobogóra leltem. Már javában kortyoltam az oroszlánfejből folyó kellemes vízből, amikor feltűnt a tábla: "-Eau potable!" - azaz iható! Még szerencse! A szemközti gyümölcsfa alatti árnyas füves rész épp megfelelt ebédelőhelynek. A falun nem haladt át a D 925-ös út, így autók is elvétve jártak csak arra. Baguette, szalámi, (talán konzerv is), péksüti és banán volt az ebédem. A hőség és tűző nap miatt indulás előtt még napkrémmel is bekentem magam (1/4 3). Másfél kilométer visszakerekezés után éppen megkezdtem a Saises hágó 14 km-es, kb. 950 m szintkülönbségű emelkedőjét, amikor eszembe villant: "-Mindenem megvan?" A fotó, videó, pénz rendben volt, ám a bicskát nem találtam a helyén. Nem emlékeztem arra, amikor visszaraktam volna a zacskóba. Méregbe gurulva robogtam vissza ebédelőhelyemre. "-Ilyen nincs!" - dünnyögtem magamban - "-Így is azt éreztem, hogy nagyon elszaladt az idő, ez aztán végképp nem hiányzott!"
A kút melleltt és a fűben sem találtam, így kénytelen voltam előbányászni a kajás cuccot: eldugva ugyan, de sikerült végül megtalálnom. Bezzeg az előbbi elágazásnál már megnézhettem volna ott! - mérgelődtem tovább. Ám ha már visszatértem a faluba, úgy döntöttem, megpróbálom megkeresni a Les Saises hágóra Villard s'Doronból induló, meredek hegyoldalban feltekergő utacskát. Legalább nem ugyanazon az úton fogok fel- és lemenni. A falu végén tábla jelezte az útleágazást: Bissanne 1500: 10 km. Úgy gondoltam, csendes, szinte forgalommentes, árnyas és élvezhető emelkedőben lesz részem; jobban élvezhető, mint a másik, forgalmasabb úton lenne. A lombos erdőben haladó úton, mivel kilátás eleinte nem sok akadt, hosszan meg sem álltam: a 10%-osnak érett, de valójában csak 8%-os kaptatón ritkán hajtottam csak 2-es fokozatban, többnyire a legkönnyebben tekertem. A meredekség miatt már kilométerórám is figyelni kezdtem, hogy lássam, hogy haladok. Az 5. kilométerre terveztem egy kis szusszanást. Ahogy az első jobb, kilátást nyújtó szakasznál filmezni álltam meg, éreztem csak az arcomon folyó izzadtság és a szellő, illetve menetszél hiánya miatt, hogy milyen kánikula van. A mélyben Beuafort és a Cormet de Roseland irányába nyílt kilátás, a közelben előttem pedig elszórt házak álltak a mezőn; néhol traktor dolgozott a meredek hegyoldalban. Kulacs vizem már meg is langyult. Útközben egyre több kilátás nyílt a Cormet de Roseland környékére; arrafelé is, de hátam mögött is mind jobban bújtak elő a havas hegyek. 7-8 km után a Mount Blanc is elődugta hósipkás fejét; a továbbiakban figyeltem is, miként látok belőle egyre többet. Ahogy a meredek Mount-Blanc panorámás hegyoldalban egy traktor dolgozott, megirigyeltem őket: "-Nem lehet rossz, ilyen gyönyörű tájon és friss levegőn dolgozni!"
Bár küzdenem nem kellett az emelkedőn, az egyenletes 8%-os, majd a 6. km után már többnyire 9%-ot meghaladó meredekség fokozatosan szívta el az erőmet; kezdtem egy picit elfáradni. Nem esett jól rágondolni, hogy bár még fel sem értem, visszafelé Beaufortból még minimum 1200 m szintemelkedést kell leküzdenem, ahhoz hogy hazaérjek. Azzal vigasztaltam magam: "-A lejtőn már feltérképeztem a meredekségét, 1-es fokozatban nem lesz nehéz; ráadásul addigra a levegő is hűlni fog." Kb 8 km után már nagyon számolni kezdtem a távolságot a lent 10 km-re jelölt Bissanne-ig. Épp ott, a táblánál gyönyörű Mount Blanc panoráma fogadott. A közelben daruk (itt!) komoly építkezést folytattak, de az utat is javították, vagy bővítették. "-Vajon síközpontot építenek?" - merült fel bennem Az elágazástól keletnek, ellenszélben kellett utam folytatni. A térkép illetve a falu neve alapján úgy gondoltam: "-1500m-ről az 1650m magas hágóig, ha 4 km-t kell tekerni, az mindössze 4%-os meredekség." Nem az lett, sőt! Itt a meredek, tűző napon haladó úton már tényleg küzdenem kellett. Kínlódtam. Már lábhajlítóizmom vagy -izületem is megérezte a nehézséget. Előretekintve azt fürkésztem: hol érhetek már fel a hágóra? Végül táblák tűntek fel, reménykedhettem. "-És yessss! Elágazáshoz értem!" A tábla alatt 3 fiatal ült a fűben, ők küldtek el balra. Mint utóbb rájöttem erre vezetett az aszfaltút a Bisanne 1939m magas tetejére, ám a hágót keresve én hamar jobb felé, egy földúton egy kis bucka tetejére hajtottam. A sífelvonó mentén arra le lehetett látni a Saises hágóra és fölötte tisztán látszott a Mount Blanc hóborította hatalmas tömege is. Meglepett, hogy végül kb. 100 m-rel kapaszkodtam fel a hágó fölé. A hágó környékén sok ház, valószínűleg szállodák, apartmanok látszottak, a nyugat felé a közelben egy fürdőtóra és legelőkre, a távolban pedig már az Alpok kevésbé magas, sőt hómentes hegyeire, épp az Aravis hágó környékére vethettem pillantást. Miután már több, mint 10 napja szinte mindig láttam hófoltokat a hegyeken, furcsa volt; úgy tűnt, azt éreztette: közeledik az "magas-Alpok" széle. Egyrészt a hátam mögött hagyott nehéz emelkedő, másrészt a gyönyörű Mount-Blanc panoráma miatt szívesen időztem. Az Alpok legmagasabb csúcsát fotózva, filmezve kimondhattam: "tulajdonképpen teljesítettem azt, amit csomagos túrám alcímeként meghatároztam: Az Olasz Riviérától a Mount Blanc látványáig". A túrára gondolva teljes elégedettséget és boldogságot éreztem, ugyanakkor a következő napom programja még kérdéses volt. "-Megvalósítottam, amit elterveztem, miért maradnék még egy napot? Franciaországban, a környéken már nem maradt mit mászni, (a Courchevel maradt már csak, ám mivel egyetlen kaptató lett volna, amihez mégis egy egész napos túrára lett volna szükségem, felkeresését inkább elvetettem.) Olaszországban 2 nap múlva még ugyan felkapaszkodhattam volna a Matterhorn alá, ám mivel ebben az esetben hazaérkezésem után másnap azonnal munkával kezdtem volna, inkább az egy nappal korábbi magyarországi hazaérkezés mellett döntöttem.
A Saises hágó felé ereszkedve az első házak előtti tábláknál meg kellett állnom: térképről akartam tudni, hogy végül milyen magasra kerekeztem fel. A 40 m-enként szintezett térkép szerint kb. 1750 m-re jutottam fel, ahogy sejtettem. Lejtőmről Saises szélső házai közé érkeztem, ám mivel 100 m-rel fentebbről érkeztem, nem láttam értelmét a hágó pontos helyére, magasságban kb. 10 méterrel feljebb tekerni. Egyből jobbra, a további - de már főúton haladó - lejtőre fordultam. Délután 16:35-kor - igaz, hogy 1650 m magasból - megkezdtem minimum 56 km-es és 1200 m szintemelkedéses hazautamat. Így utólag olvasva, nem is tűnik vészesnek.
Hiába kezdődött nagyon jó minőségű aszfalttal a lejtő, a folytatásban sajnos akadtak hibásabb szakaszok is. Miközben fél órája - mikor a sífelvonóhoz, a buckára felértem - annak örültem, hogy Villard s'Doron felől kerekezve, és oda fel a tetőre érve szebb kilátásban lehetett részem, mintha a hágóúton hajtok, a lejtőn gurulva szebbnél-szebb képeket kaptam a Mount Blancról. A hágóról valóban nem lehetett látni a Mount Blancot, ám az emelkedőről, illetve lejtőről annál többször. Kb. a gurulás felénél tűnt fel, hogy egy versenyző követ kb. 500 méter távolságban. Most ezért kezdtem jobban igyekezni; többször a lejtő ellenére is tekerni kezdtem. Végül sikerrel, a fiú előtt értem le a főútra, ahol aztán hamar el is engedtem; saját tempómban kerekeztem tovább Beaufort felé. A város szélén a strandon önfeledten lubickolók hangját hallottam. Nem véletlenül: még mindig jócskán meleg volt: a délután 5 óra és 700 m-es magasság elllenére is. Az időjárás-előrejelzést illetően rájöttem, hogy míg nálunk 100 m-es magasságra mondják a 30 fokokat, addig itt, Franciaországban végülis szintén ugyanezeket mondják a völgyek aljára, csak hát az itt 700-1000 m magasan van, ebből adódik a különbség, hogy magasan is jó idő van.
Mivel Bissanne-n, a buckán nem ettem és a melegben egy kicsit pihenni, hűs italt kortyolgatni is akartam, az idő múlását figyelmen kívül hagyva bátran tértem be egy fagyizóba, majd ültem egy bisztró kinti árnyas teraszára egy jégkrémet elnyalni, üdítőt kortyolni. A bisztró benti helyiségében ottlétemkor TV-ben izgatottan követték a Tour de France aznapi befutóját. Előbb még csak azt hittem, hogy egy korábbi bejátszásról lehet szó, ám végül szomorúan tapasztaltam, hogy - igaz, hegyi szakasz végén - már sprintben is Armstrong nyert. Miután a szomszéd pékségben finomságokat és fagyit is vettem, két asztallal arrébb ülve folytattam a pillanatok élvezetét. Boldog pillanatok voltak: csomagos túrám sikeres végét, illetve az adott napot "ünnepeltem": gyönyörű hágókat jártam meg ismét, ráadásul szemben a házak, templom, patakparti sétány, virágos fahíd és az odasejlő sétálóutca is nagyon tetszett. "-Egy nyalás fagyi, egy falat péksüti" - váltogattam őket. Kár, hogy a finomságok végeztével tovább kellett mennem; ráadásul ezután kezdődött csak a mászás: 1200 m szintemelkedés fölfelé. 3 6 volt, úgy tűnt legjobb esetben 8-ra érhetek fel.
Szemközt tetején tekerős, vas kútból töltöttem tele kulacsaimat. Noha az eredeti terv szerint közvetlenül a Pré hágó felé folytattam volna utamat és onnan érkeztem volna le a Roseland tóhoz, a korábban érzett fáradtság és a Pré hágó komolyabb meredeksége miatt, inkább a lefelé megismert és tájképileg ugyan unalmas másik emelkedőt választottam. Nem éreztem magamban elég erőt, hogy 10%-os meredekségű kilométereket is bevállaljak. Úgy gondoltam, ha lesz elég erőm, a tópart és a gát felől - kb. 2 km-t kapaszkodva - is feljuthatok a Pré hágó tetejére: onnan szintben is csak 100-150 m plussz.
A várost elhagyva, hűs, árnyas, közepesen meredek völgyben kerekeztem nem túl frissen. Kicsit lehangolt a lendülethiányom; éreztem, hogy valamivel fel kell "turbóznom" magam. Noha Beaufortban ettem péksütit, fagyit és jégkrémet, kb. 5 kilométerrel a városka után egy padokkal, asztalokkal rendelkező parkolóban meg is álltam energiát magamhoz venni. Evés és az azzal együttjáró pihenés után ha nem is megerősödve, de jobb közérzettel tudtam továbbhajtani. Nemsokára egy kemping mellett hajtottam el és azzal meg is érkeztem a hágót megelőző, a meredek hegyoldalt szerpentinnel leküzdő útszakaszra. Eredetileg a Pré hágón át szerettem volna a a Roseland hágóra feljutni, így erről a - Meraillet hágóról - sem volt diagramom. A kemping kb. 1050 m-es magasságától először egy 9,6%-os szakasszal kezdett be, majd átlagosan 7,5-8%-os meredekséggel folytatta útját az 1605 m magas hágóig és közeli duzzasztott tóig.
A hegy tövéből a hágó felé nézve nem tűnt olyan vészesnek, de a fenyős szakasz és a mély, szűk völgy miatt valóban úgy tűnt - ahogy olvastam is róla - : tájképileg nulla. 1 7 ellenére még mindig meleg volt, így kifejezetten jól esett az árnyas út. Az első kilométereken gond nélkül, viszonylag jó kedvvel tekertem: 2-es fokozatban, ám idővel kénytelen voltam 1-esbe visszaváltani. Nagy a két fokozat közti különbség, ráadásul már több, mint 3000 m szintemelkedés volt a lábamban, így nem volt miért szégyenkeznem. Egyébként Alpe d'Huezt is másodszorra már többnyire 1-es fokozatban másztam; úgy sokkal kevésbé fárasztó. Ezen az emelkedőn bizony a kilátás - mivel nem volt - nem tudta elvonni gondolataimat a küzdelemről, visszaszámolástól.
A 1 8-kor értem a duzzasztott tó gátjának vonalában és amellett található, 1605 m magas Meraillet hágóra. Délelőtt már megismertem e lejtőt, így azt is, hogy ez a nyereg csak defíníció szerint hágó, az én értelmezésem szerint alig. Szintben ugyanis csak 10-20 métert lejt túloldalán az út, aztán már folytatódik is a kaptató, egészen a Roseland hágóig. Esetleges eléhezés elkerülése, illetve további energia- és folyadékfelvétel miatt betértem a hágón álló bisztróba. Alig maradt már innivalóm. Itt aztán hiába is próbálkoztam németül vagy angolul, a bisztrós, illetve pár, az italt bizony szerető cimborája csak franciául beszéltek. A csokit nem tudtam megértetni, de az innivalót legalább sikerült: rá is mutattam az ice-tea-ra. Nem értettem, miért mosolyog a férfi. Ahogy egy nagyobb kancsóból töltött a pohárba, enyhe rossz érzéseim támadtak: "-Lehet, hogy alkoholt tölt majd és azt fizetteti meg?" Ráadásul a másik 3 férfi is nevetett. Vajon min? A folyadéknak tea íze volt, így picit megnyugodhattam volna, ám számlázás során meg az bizonytalanított el, hogy hogyhogy alig találja a tea árát ? "-Talán mindig csak alkoholt árul, azért nem tudhatja a tea árát." - zártam le magamban. 2,5 EUR-t fizettem. 1 8 lévén, sötétedésig még legalább másfél órám volt, így rászántam 20-25 percet a Pre hágóra. "-Azért 19:50-kor jó lesz visszafordulni, hogy 8 órára ismét a Meraillet hágón lehessek!" - kalkuláltam.
Rövid lejtőn után máris a duzzasztott tó gátján tekerhettem. Szuper fények érték a tavat és a hegyeket is; örültem, hogy elkanyarodtam erre. A tóban tisztán tükröződtek a hegyek, egy picit még a Mount Blanc is odalátszott. A gátról már jól lehetett látni a füves domboldalon a Pré hágóra tekergő utat; láthattam, mennyit kell még másznom. A Pré hágó másik oldali szintdiagramja szerint a hágó 1703m magas volt; a Meraillet hágóhoz viszonyítva jóformán 100 m szintemelkedést kellett csak letudnom. Mivel a domb leárnyékolta, már árnyékban tekeregtem fölfelé. A második kanyar után már szép kilátás nyílt föntről a tóra, de teljesen fel akartam jutni. A panorámás vendéglőhöz érve az út már alig emelkedett tovább, ám híre hamva sem volt hágótáblának. Jobbra-balra nézelődve hajtottam tovább: ha már itt vagyok, meg kell találnom a hágót! Kb. 500 méter múlva lejteni kezdett az út; és mindössze egy turistajelzőtáblát találtam: az adott pontot 1740m magasnak jelölte. A tábla mintha lentebb jelölte volna a Col du Prét. Bár arról érkeztem, ám mivel nem találtam magát a kijelzést, nem is foglalkoztam már vele. Elfogadtam, hogy áthajtottam rajta. Az étteremhez visszaérve enyhe csalódottsággal vettem tudomásul, hogy bár naplementéig még legalább fél óra volt hátra, enyhe fátyolfelhők gyengítettek fényén, így sajnos már a tó és hegyek környéke sem volt olyan szép, mint 10 perccel korábban. A fátyolfelhők miatt a Roseland hágó hátralevő emelkedőjén sem remélhettem napsütést. "-Így azért picit rosszabb érzés kb. 3 órát fölfelé tekerni, hiszen napfény híján az ember úgy érzi, mintha már szürkülne is, le is bukott volna a Nap." Nem jó érzés szürkületben még fölfelé, 2000m környékére kerekezni. (Az Allos hágóra 20:24-kor értem, a Croix de Fer-re pár napja pedig 19:22-kor)
A tervezetthez képest negyed óra késéssel, 20:15-re értem vissza a Meraillet hágóra. Még kb. 2 km viszonylag sík és 6 km emelkedős szakasz várt rám a tetőig. A hátam mögött hagyott emelkedők után úgy számoltam, ha az emelkedőn a 6 km-t meg tudom tenni 9 km/ó-s átlaggal 40 perc alatt, akkor 9 órára akár fel is érhetek.
A tavat elhagyva kellemes meglepetés ért: nem is volt vészesen meredek, így nem hogy 9, de 10-11 km/ó-val haladhattam. Az első egyenest követően értem fel a tóra délelőtt szép fotót kínáló hajtűkanyarba, majd nemsokára már a sziklaszoros következett. Kb. 3 km után a hágó környéke is feltűnt; itt már a túrára gondoltam vissza: nagyot mentem: ismét több, mint 3600 m szintemelkedést! Kb. 2-3 km-rel a tető előtt alm, legelő jellegű füves, lankás (66,7 - 5,5%) részeken haladt az út; néha még fel is váltottam és úgy gyorsítottam. Talán a hágó közelsége és egyre enyhébb meredeksége (4, majd 2%) adott plusz erőt. Végül jócskán 9 óra előtt, már 20:53-ra a hágóra értem. Az árusok, lakókocsisok már be is húzódtak vackaikba, éjszakai szálláshelyeikre, a hágó teljesen elcsendesedett. Gyorsan készítettem egy fotót és egy videosnittet, majd alul-felül hosszút véve magamra 21 órakor már indultam is. A fátyolfelhők miatt hamarabb megkezdődött a szürkület!
Furcsa volt, de mivel kontaktlencsében tekertem, a lejtőre a menetszél miatt kellett felvennem a napszemüveget. Szürkületben ! J Napszemüveggel a fejemen, és 40-60 km/ó-s sebesség mellett persze nem láthattam tisztán, hogy az úton valóban repedések futnak-e keresztbe és óvatosabbnak kell lennem, vagy csak foltozásokról van-e szó. Mivel a különböző színű foltozások tűntek repedésnek, bátran gurulhattam; kifejezetten jó minőségben javították az utat.
Bár nem sokat kanyargott az út, az első pár kilométeren mégis rövid időn belül kétszer is alaposan átsodródtam a szembülső sávba, így erélyesen magamra kellett szóljak: "-Gábor, mindjárt hazaérsz! Bírd már ki és figyelj oda; mert nem gyerekjáték a száguldozás!" Talán az utolsó hágóra való felérés engedett el úgy, hogy azt hittem, már csak gurulni kell odafigyelni pedig nem.
Hamar az 1500m-en található lankás - sík szakaszra értem: a Mount Blanc panorámánál ezúttal meg sem álltam. Az erdei szerpentines részen már talán illett volna lámpát gyújtanom, ám hiába kapcsoltam be, nem égett. Szerencsére mindössze 2 autóval találkoztam, akkor óvatosságból lassítottam is. 1 10-re értem "haza" Bourg St Maurice-ba; bár még nem volt tök sötét, még csak szürke volt az ég, a városban már legtöbb helyen égtek a lámpák. Egyszerre lehetett még látni a hegyeket, tájat és a kivilágított települést is. Úgy nézhettem rá a környékre, hogy: "ez volt utolsó környékbeli túrám. Már csak Courchevel maradt megmászandó a környéken, ám ezért nem időzöm tovább. Holnap letudom utolsó 2000m-es hágómat, elbúcsúzom az Alpoktól és indulok haza, Magyarországra!" A betervezettek közül mindössze les Deux Alpest hagytam ki, azon kívül mindent teljesítettem; bőven elvárásaim felett!

Adatok:
Cormet de Roseland 1 1 - 12:55 TM: 1:34:24 DST: 19,66 SAV: 12,49
Vilard s-Doron, leág Saises felé 14:20 TM: 2:21:48 DST: 45,85 SAV:
Visszatekerés bicskáért Vilard s-Doron, leág Saises felé TM: 2:27:43 DST: 47,86 SAV:
Les Saises fölötti bucka (kb. 1750 m) 16:10-31 TM: 3:49:08 DST: 60,22 SAV: 9,10
Lejtő alja, Beuafort előtt becsatl 17:07 TM: 4:17:33 DST: 76,83 SAV: 35,07
Col du Meraillet (1605 m) 19:30-ig TM: 5:40:00 DST: 92,17 SAV: 15,34
Col du Pré melletti 1740 m 19:57 TM: 5:59:56 DST: 96,83 SAV: 14,02
Col du Meraillet (1605 m) 20:15 TM: 6:11:14 DST: 101,31 SAV:
Cormet de Roseland (1968 m) 20:53-21:00 TM: 6:47:55 DST: 109,57 SAV: 13,51
Bourg St Maurice (836 m) TM: 7:16:50 DST: 129,14 SAV: 40,60
Kemping 21:35 TM: 7:20:28 DST: 130,61 AVS: 17,79 MXS: 67,7 TR/D: 134,03

Szintemelkedés:
- Cormet de Roselandig = 1968 - 836 = 1132 m
- tó melletti kis bucka 20 m
- apró bucka Vilard s-Doron felé 50 m
- Saises buckáig = 1750 - 700 = 1050 m
- lejtőn, félúton pici bucka 15 m
- Col du Meraillet-ig = 1605 - ??? (743 ) 862 ??
- Col du Pré-re+ vissza a Meraillet hg-ra: 150 + 10 160 m
- Cormet de Roaeland-ra = 1968 - 1590 378 m
Összesen = 3667 m

Költség:
- Bourg St Maurice, vásárlás: 2 mazsolás, vaniliás péksüti (1 EUR), Powerade (1,05), 2 paprika, nagy és kicsi naguette, puding (0,19), 2 banán és 1 konzerv 7,07 EUR
- Postán képeslap-bélyegekre ráfizetés 0,6 EUR
- Cormet de Roseland: 2 dobozos üdítő 4 EUR
- Beaufort: péksütik, fagyi, üdítő (asszem) = 5,7 + 5,3 = 11 EUR
- Col Meraillet: üdítő a vendéglátóhelyen 2,5 EUR
ÖSSZESEN: 25,17 EUR