Szerzői jogok!

Hágóim bemutatása
(1994-2004)

2003 - Horváto.,
Montenegro

2002 - Görögo.

2001 - Svájc

2000 - Dolomitok
Garda-tó
Velence>

1999 - Tátra

1998 - Tátra

1997 - Tátra

1995 - Tátra

1993 - Tátra

Cikkeim

További
túraleírások

3. nap

5. nap

Rossz, szeles éjszakám volt. Először már 5:43-kor felébredtem, 7:43-kor pedig már véglegesen. Reggelire egyelőre csak maradék két zsömlém jutott (hozzá szalámi és alma). Sajnos, nem tudom mi módon, a pakolással kissé elment az idő; 9:43 lett, mire fizetés után útnak tudtam indulni. Az éjszakáért 13 EUR-t fizettem, ám a recepciónál egyúttal tudtam venni egy zacskó, 250g natúr croissont (2,5 EUR-ért). Az enyhén fátyolfelhős idő ellenére meleg reggel volt; alul-fölül rövidben indultam útnak: Franciaországba, estére pedig a Francia-Alpokba! Indulás előtt jól estek az otthoniak kedves smsei: § Testvérem, Ildi: "Örülünk, hogy minden rendben. Sarah (8 éves unokahúgom) sajnálja, hogy nem ment veled." § Kisfőnököm, Imre: "-Vigyázz, a Touron sok a tömeges bukás! :-)" Míg elmúlt este szilaj tempóval robogtam fölfelé a Ventimigliát követő emelkedőn, ezúttal nehéz csomaggal nyugodtan forgattam a pedálokat. Ismerős úton hajtva 22 km/ó-s átlaggal érkeztem Mentonba. A város közepétől az út a domboldalba kapaszkodott fel; elég nagy volt a forgalom. A tetőn a filmezés során - mivel nem mozogtam - tűnt fel, hogy a levegő mintha picit lehűlt volna. A szélben jónak láttam visszavenni hosszúujjú fölsőmet. A lejtő ÉNY felé, az öbölbe fordult; a hegyoldalban vezető útról pillantottam meg először Monte Carlot, Monacót. Mesziről nézve, ahogy a hegy lábánál, a tengerparton sorra egymás mellett emelkedtek a felhőkarcolók, toronyházak, a város nem nyerte el a tetszésemet: elrondította a tájat. Pár croissont után folytattam utam a milliomos-város felé: az út hagyományos házak között vezetett, egyelőre. Monacóba érve a jobb minőségű utat már szebbnél-szebb, felkapott üzletek, kirakatok szegélyezték. Akadt szép antikvár-bolt, virágüzlet és sok divat- és ékszerüzlet is. Minden nagyon karban volt tartva: a kandelláberek, növények, virágok, járda, stb. Monte Carlo igazi, központi öbléhez érve a hegyoldalt teljes mértékben toronyházak takarták el. Az öbölben sok jacht horgonyzott. A tengerpartra leereszkedve nagy nehezen sikerült átkelnem a forgalmas utcán, ám hiába: nem láttam értelmét a filmezésnek a parton, mert nem volt szép: nem volt nyugalmas, "szép kilátásos" sétány. Nem sokkal a város előtt már "készültem" rá, hogy "de jó lesz ott bringázni, ahol a Forma 1-esek versenyeznek, látni a csak Tvből látott sikánt, hajtűkanyart, Casino kanyart, stb." Hiába követtem a Casino-t jelző táblát, nem találtam meg. Tulajdonképpen várostérképem sem volt, nem is kérdezősködtem. Talán a nagy nyüzsgés, talán a kelet (Olaszország) felől közeledő sötét felhők miatt. A vár tövéből az öböl oldalában közepes emelkedésű út vezetett az erődítmény magasságába, majd a várhoz, melynek felkeresését egyébként anyuék ajánlották. Az emelkedő végénél, ahogy megálltam az öbölre és a városra nyíló kilátást megörökíteni, egy magyar családdal futottam össze. Jól esett pár mondatot váltani velük és büszkén válaszoltam, hogy merre kerekezem tovább. A hegyecske oldalában kis utcán kerekeztem a várfalhoz. A palota bejárata előtt nagy térség volt, előtte házak, azok lábánál souvenir-árusok, keletre és nyugatra is (azaz a hegy mindkét oldalán) a kilátópont várfallal, ágyuval és ágyugolyóhalommal. A keleti oldalról Olaszország felé filmezve jócskán sötét felhőket lehetett látni; sőt már a dörgés is odahallatszott, szerencsére a másik irányba, Nizza felé világos volt az ég, sőt úgy tűnt, ott talán süt a Nap. Úgy gondoltam: "-Jó lesz igyekezni, és ott már nem lesz gondom!" A téren kifejezetten ugyan nem volt szándékom ajándékot venni, ám mégis meg akartam nézni, miket árulnak; képeslapot jó lett volna venni. Ahogy kerékpárom a palota előtti térséget leválasztó kőtömb egyikének (amibe a vastag lánc volt rögzítve) támasztottam, máris érkezett egy őr, aki udvariasan és kedvesen jelezte is: ne tegyem, oda nem támaszthatom a kerékpárt. Miközben a szépen beöltözött férfi elment, egy másikhoz támasztottam, hiszen rájöttem, az előző esetben akadályoztam a térségre való besétálást; utóbbi helyen senkit sem akadályoztam. Az őr újra megjelent, franciául újra megkért, mire én angolul visszakérdeztem: "Elnézést kérek; nem akarom itthagyni, csak egy rövid időre szeretném letámasztani, amíg megnézem az ajándékárusokat. Ha ide nem támaszthatom, kérem mondja meg hová támaszthatom?" Az őr mosolyogva, kedvesen, udvariasan tudatta kétszer is, hogy: fogjam a kormányát és tóljam!" Felbosszantott és ez volt az első dolog, amiért kissé megharagudtam Monacóra. "Mi az, hogy sehová sem támaszthatom a bringámat?" Így még pl. ajándékpólókat, képslapokat sem tudok megnézni, hiszen a bringával nem tudok olyan közel menni." Így picit messzebbről nézegettem a pólókat; a képeslapokról lemondtam. Akadtak ugyan klassz pólók, nem is drágán (16 EUR-ért hímzett), de rájöttem, felvilágosítottam magam, hogy "-Gábor, ide majdnemhogy vonattal jöttél el, ebben még nincs teljesítmény, össze nem vethető mondjuk egy hágós pólóval. Ott vegyél majd hasonlót! Amögött már lesz teljesítmény; azt büszkén lehet majd felvenni." A fekete felhő és a dörgés közeledtével nem láttam értelmét tovább maradni. Elgondolkodtató, hogy hasonló szép helyeken, ami még ráadásul nem csak szép, hanem jó érzéssel is tölti el az embert (Monacóban járok), az ember szívesen leül a padra, gyönyörködik a kilátásban, vagy akárcsak a tér, a szép házak, a vár hangulatában, ám ez esetben ezt az őrök sem tették lehetővé, másfelől a sötét felhő is fél órán belül viharral, zivatarral fenyegetett. Nem volt maradásom. Azt, hogy végül nem sikerült megtalálni a Forma 1-es szakaszt, sajnáltam ugyan, de azzal vigasztaltam magam, hogy: "-Gábor, neked kerekesnek úgysem számít olyan sokat, hogy a híres Forma 1-esek pályáján mész; sokkal többet jelent és ér, amikor majd 24 kg-os csomagoddal a Tour hősök által legyűrt, legendás hágókra - Galibier, Iseran, Izoard) jutsz fel. Egy bringásnak azok számítanak igazán!" Monaco után a kerékpáros berkekben ismert Eze hágó alatt szintén emelkedőn indult az út, majd Villafranche-ig település nem is volt. Hiába hajtottam nyugatnak, a sötét felhők csak követtek. A hegyek magassága fokozatosan csökkent; Nizza közelében már csak 500-800m-ig emelkedtek. Az út kifejezetten rossz volt: sok folt, hol itt, hol amott; akárcsak a 11-es. Villafranche-nál az út levágta a félszigetet, ám ez egy-egy emelkedőbe és lejtőbe került. 14 órakor az út jobb oldalán, szép kertes társasházak előtt nagy Nizza tábla állt, alatta kb. 8-10 nyelven, hogy "Üdvözöljük Nizzában / városunkban!" Kellemes meglepetés lett volna, hogy magyarul is kiírták, csak egy volt a bökkenő, a kiírás így szólt: "dvzljük Nizzában!" Igaz, hogy pl szlovákul, vagy románul nem írták ki. Mivel úgyis megálltam fotózni, délidő is volt, nem is ebédeltem, igencsak időszerűvé vált bekapni pár falatot: állva, bringám mellett ettem a Monaco előtti falatozás során meghagyott maradék 4-5 natúr croissont. Nizza főutcáján nézelődve és a forgalomra is figyelve kerekeztem. Egyszer-kétszer megálltam filmezni, majd a balvárosban egy sarkon - mivel előtte éreztem, hogy az út távolodik a tengertől - merőlegesen a tenger felé fordultam. Az utcában a bringások részére jelölték ki a - többi sávtól kb. 10 cm magas gömbölyű betonfélgömbökkel (?) leválasztott - buszsávot. Persze nyomomban a busszal ennek éppen nem örültem! A tenger irányába hajtva egy Andrássy útra emlékeztető forgalmas főútcába csatlakoztam bele: klassz sétány mindkét oldalon, fákkal, és azokról lelógó díszekkel. A közelben egy nagy teret találtam, melynek északi fele kifejezetten szép volt: a tér végében dombok, hegyek, előtte kastély, körbe fák, szép növények és virágos rész, iletve egy-két szép épület. A tér tenger felöli végében egy-két nagy pálma és egy nekem nem tetsző modern (U alakú) szobor állt. A tér szélén jutottam le a nizzai sétányra: igazából ez az egy, amit már hallottam, hogy említették Nizzáról. A forgalmas kilométerek, nyüzsgés után - és mert a sötét felhők már Nizzát is megközelítették - meg sem fordult a fejemben, hogy Nizzában kifejezetten megkeressem még - ha egyáltalán van - a központot, esetleg szép épületeket. Alpesi túrára készülvén egyetlen városról sem írtam ki látnivalókat; igazából Nizzából is csak annyit akartam megnézni, amit a centrumon való átkerekezés során megtalálok. A kb. 10 m széles sétányt klasszul alakították ki: a kijelölt bringaút mellett bőven akadt hely a sétálóknak, így a jó minőségű kerékpárúton is jó tempóban lehetett haladni. A sétány közvetlenül a homokos és szabadstrandnak tűnő tengerpart mellett haladt, a parton pedig - a sétányon kevésbé - gyakran akadtak büfék, vendéglátó egységek, kisebb üzletek. Miután már negyed-fél órát a forgalmas városban kerekeztem, igazi felüdülést jelentett a bringaúton hajtani és végre haladni. Még a videóra is rámondtam, hogy "a dili, nyüzsgés után végre itt lehet haladni is; eddig ez a legjobb a Riviéra közlekedésében! Nincs közlekedési lámpa, autók sem zavarnak és jó az út..." Tekerés előtt természetesen előbb körbefilmeztem: Olaszország felé jól látszottak a sötét felhők; a tenger színe nagyon érdekes volt: a parttól kb. 100m szélességben világoskék, azután pedig sötétkék. Filmezés közben magyar hangokat hallottam. Egy 3-4 fős fiatal magyar társaság volt, akik már nem voltak túl értelmesek, arra tökéletesen megfeleltek, hogy kölcsönösen lefotózzuk egymást. Alig ültem nyeregbe, egy gyors görkoris hajtott mellém vagy haladt el mellettem. Sebessége is (30 km/ó), valamint testtartása is jelezte, hogy valószínűleg gyorskorcsolyázóról lehet szó: előredőlve, kezét háta mögött összekulcsolva hajtotta magát, akárcsak a gyorskorisok. Egy ideig mögötte, illetve mellette (ha a bringaút mellett haladt) kerekeztem, majd újabb fotózás miatt én megálltam. A sétány végétől pár kilométert még forgalmasabb főúton kellett megtenni, de a térképemen követve utam, már láttam, hogy közeledek a város túlszéle felé: a kilógó félszigeten repülők szálltak fel, illetve landoltak. Az első forgalmas kereszteződésbe (2*2 vagy 2*3 sávos úton) érve csepegni kezdett az eső, ám sajnos nem tudtam igyekezni, mert az útjelzőtáblák csak Grenoble-t és Digne-t írták ki. Féltem, hogy azok túlzottan is ÉNY felé vezetnek, nem pedig észak, Briancon irányába. Félig ki kellett teregetnem térképem, hogy azt mondhassam: "-Grenoble talán jó lehet, talán..." Más szóba jöhető utat a tábla nem jelölt, viszont irányba jónak tűnt: éppen merőlegesen a tengerre, észak felé; ráadásul mintha egy folyó mellett haladt volna. A forgalom mellett 28 km/ó-val, jól haladtam, amikor csepegni kezdett. Egy idő után jobbnak láttam fedezékbe menekülni, elsőre egy áruház-, vagy boltcsoportot találtam. Hiába örültem, mert mégsem találtam az üzletek között élelmiszerboltot. Továbbhaladva egy Esso boltba tértem be ezt-azt venni, bár végül beértem egy Powerade energiaitallal (1,9 EUR). A shop ajtajához tartva az ablakot tisztító srác szólított meg: "-Simoni!" ... - erre persze angolul váltottunk pár mondatot: szóba jött, hogy honnan, hová tartok, mik a céljaim: Briancon, Iseran.... - ő kérdezett rá: "-és természetesen Alpe d’Huez?" "-Igen." Megint ő: "-Armstrongot megnézni?" Talán nem válaszoltam. Armstrong miatt amúgy sem jöttem volna; de különben sem a verseny miatt, hanem saját túrám miatt jöttem. Itt érződött először, hogy a franca embereknek bizony a hétköznapjaikba beivódott a Tour de France emelkedőinek és résztvevőinek az ismerete. Továbbhajtva egy tábla egy, az otthon olvasott Párizsi bringatúrások által ajánlott E’leclerc áruházat reklámozott: még 2 km. Ám ennél hamarabb (1/2 4-kor) a csepegés zuhogásra váltott; gyorsan fedél alá kellett húzódnom. Az utamba akadó Quick drive gyorsétterem éppen megfelelő volt. A parkoló fedett része alatt, a bejárattal szemben - hogy az ajtón át szemmel tarthassam - a korlátnak támasztottam bringám, majd bementem. Egy menüért és egy fánkért 7,5 EUR-t fizettem. Nyugodtan, lassan falatoztam; volt idő az agyamat járatni, gondolkodni, elmélkedni is. De jó volt bentról nézni az esőt!! Okos ötlet volt ide behúzódni: ülhettem is, ehettem is és kellemes zene mellett egy ideig - amíg nem nyomasztott, hogy lassan haladni is kéne - kifejezetten jól éreztem magam. Eleinte enyhén esett, és csak fél óra múlva kezdett zuhogni. Nem örültem neki, mert "ha még csak most zuhog, akkor mikor lesz vége..?" Észak felé a hegy is csak ekkor tűnt el a párában, zuhogó esőben. Kb. egy óra várakozás, nézelődés után úgy döntöttem, a fejemből való kinézésnél szeretném picit jobban kihasználni az időt, így a kormánytáskámból bevittem a térképet és a jegyzetfüzetet. Így legalább nem bosszantott, hogy mennyire szürke lett az idő és semerre sem látszott egy kis remény sem, hogy világosodna, szakadozna a felhő. Kb. 1 óra után, ½ 5-kor érkezett meg csak oda a dörgés, villámlás. Egy óra után lassan már a hűst is érezni kezdtem: lábaim egymással melegítettem. Végül 5 óra tájban jegyzetelés közben néha már örömmel nézhettem fel, ahogy lassan előbújt a szembülső hegy, a felhők is szakadozni kezdtek és az eső is gyengült. ¼ - ½ 6-ra bárányfelhős lett az ég, és bár a tervezetthez képest kis késéssel is, de indulhattam. A csurom vizes, itt-ott tócsákkal szegélyezett úton jól jött a nemrég vett kamásli: így hiába csapta kerekem, vagy csapták fel az autók a vizet, zoknim száraz maradt. Éppen a gyorsétterem mögül a főútra vezető kis útra fordultam volna, amikor két német túrázóba botlottam. Megszólítottam őket: "-Ugye ez a jó út Isola felé?" Eleinte németül, majd angolul dumáltunk. Ők éppen a Bonette hágóról jöttek, ahová én másnap készültem. Reggel még szép időben kezdtek, ám a hágók már nem volt jó idejük: "fucking cold" volt; idézem. Nem is eső, nem is hó, hanem..... esett. Többnapos túrájuk során a Route des Grandes Alpest csinálták végig. Jól esett a szintén túrázókkal folytatott cseverészés. "-Good Bye!" - búcsúztunk. A főúton ugyan nagy volt a forgalom, ám a széles padkán kerekezve egyáltalán nem zavart. Talán a kajának is betudható, hogy 25-27 km/ó-val tudtam haladni; jólesett, hogy hosszan tudtam tartani a tempót. Egy ipari negyedhez érve a forgalom szerencsére valamelyest csökkent. A picit kiszélesedő, de oldalt meredek délszakias völgy a Bolzanó-Trento völgyre emlékeztetett; két okból is. Egyrészt tájképileg is nagyon hasonló volt: középen forgalmas főút (ott kevesebb autó), körülötte pár kilométer széles síkság, mezők, majd kétoldalt a sziklás, meredek hegyoldal, délen jellemző fákkal, növényekkel. A másik ok: teljesen hasonló időjárásban hajtottam mindkét helyen: itt is, ott is, egy órával az eső után, amikor minden még egy kicsit párás, itt-ott vizes, az üde kék eget pedig bárányfelhők díszítik. Szállást illetően - mivel otthon egyik túraleírásban azt olvastam, hogy az illető St Saveurban nem talált semmiféle kempinget - gondolkodni kezdtem a vadkempingen. Rájöttem: tulajdonképpen csak kaját kell venni és utána már semmi akadálya, hogy vadkempingezzek. Térképen követtem haladásomat, azon pedig azt láttam, hogy amint letérek a főútról a St Saveur és a Bonette hágó felé vezető mellékvölgybe, egy ideig bizony nem lesznek falvak, így vásárlási céllal az útmenti St Martinba tértem le: 6 óra is elmúlt már; jónak láttam mielőbb bevásárolni. Szinte egyből egy útközeli pékségbe botlottam. Bent jó illat és meleg fogadott (izzadtam is), viszont megnyugodhattam: "meglesz a vacsoráravaló, sőt még reggelire is elég lesz." A baguettért és a 2 db (kisbaguette-szerű) facilleért 1,7 vagy 2,7 EURt fizettem; Au revoir! - Viszlát! A jól eső rövid kis pihenő és sikeres vásárlás után jókedvvel és jó erőben folytattam utam. Egy út menti kisebb házcsoportnál gyerekek figyelték közeledésemet; látszott, hogy készülnek valamire. Ahogy odaértem, az 5 gyerek egyszerre kezdett ollézni és ujjongani! Nagyon jól esett! "-Hát bizony; ez Franciaország! Előbb egy "mezei" benzinkutassal beszéltem utamról, mert tisztában volt a hágókkal, a Tour esélyeseivel, most meg gyerekek üdvözölnek kedvesen! És ez még csak a kezdet: mi lesz majd az Izoard hágó környékén; vagy Alpe d’Huezen, pár nappal a Tour előtt!?!" A főútról való leágazásom előtt már igazán minden kedvemre volt: az autóforgalom is egész kellemesre csökkent és az út is tökéletes volt. Egy szűk sziklaszorosban vezetett az út; ez meg a tavalyi, 2003-as, Moraca-kanyonra emlékeztetett. "-Az, hogy a különböző tájak emlékeztetteek egy másik, kerékpárral felkeresett tájra, azt jelentette: bizony sok helyen bringáztam már! Jó érzés volt!" A hatalmas sziklafalak között táblák jelezték előre leágazásomat: "Route des Grandes Alpes", illetve: "Col de la Bonette 2802m Európa legmagasabb hágóútja", illetve Col de Cayolle 2326 m" Ideértem; kezdődik! Az 510m magasan fekvő St Saveur sur Tineeig, ahová az éjszakázást terveztem még 24 km állt előttem. Bár az eső miatt csak későn tudtam eljönni a gyorsétteremből; tudtam, hogy ½ 9 - 9-ig tekerve, simán világosban felérhetek a faluba. Egyáltalán nem aggódtam, csak azt kellett elfogadnom, hogy szürkületig tekerek. A sziklaszorosból kiérve, az első - 228m magasan fekvő - faluval szemben a túlparton egy kis rét tűnt fel: ez már ideálisnak tűnt vadkempingezéshez, noha megközelítését előbb meg kellett volna keresni. Persze itt még nem akartam megállni, de mégis picit megnyugtatott, hogy ilyen meredek, sziklás vidéken is akad kis mezei, vízszintes felület. Miután egy utcai csap is akadt, ahol teletölthettem kulacsaim, maximálisan vadkempingezésre készültem és egyáltalán nem féltem. Ebben a csendes, kis forgalmú völgyben, nem volt mitől félni. Kb. 5 percenként találkoztam csak 1-1 autóval. A falu után megint beszűkült a völgy; a magas hegyek közé már a Nap sem sütött be; pár hegy tetejét érte már csak, pedig még 8 óra sem volt. Lassan-lassan érezni kezdtem a hűs levegőt. Az út minősége számomra kissé érthetetlen módon szuper volt: azt nem értettem, hogy "miért itt? Hiszen ez nem egy neves hágóút; forgalom sem nagy, akkor hogyhogy? Ha még a Galibier vagy az Izoard hágóút lenne...." Minden, az utat kísérő kilométerjelző a magasságot és a St Saveurig hátra levő kilométereket is mutatta. Nagyon jól esett, bár itt még alig emelkedtem, de másnap igencsak hasznos volt (bár volt magasságot tartalmazó meredekségdiagramom.) A völgy aljában vezető útról itt-ott feltűnt egy-egy, a hegyoldalban szerentinezve, kis falvakba felvezető szerpentinút is. A magasabb hegyek teteje felhőben volt! Kb. 10 km-rel St Saveur sur Tinee előtt már a lábam és a torkom is érezni kezdte a szük völgyben a hideget: úgy gondoltam, a kis lehülést hozó eső után a be már nem sütő Nap már nem tudta felmelegíteni a levegőt. Eleinte még csak a hosszú mezem nyakát, galérját igazgattam a torkom elé, ám egy idő után - nagyon mélyről előtúrni már nem volt kedvem - a kormánytáskából elővettem a videotáska alá berakott régi, rongyos törülközők egyikét; "-most ez is megteszi." - vélekedtem. Jót tett. A falu előtti utolsó 4km a völgy megint picit kiszélesedett; elmúlt a hűvösség; az út pedig szinte teljesen sík volt. Közvetlenül a falu házai előtt az út előtt, alatt kb. 300m hosszú és 100m széles kis vízszintes mezőcske tűnt fel, még ha az egyik házhoz tartozott is valószínűleg. A szélén kis bódé, vagy szerszámoskamra állt; a terep ideálisnak tűnt vadkempingezéshez. St Saveur sur Tinee (510m) egy szintén hegy-, illetve sziklaoldali falucska volt, szinte egyetlen főutcával (ami elfért a hegyoldalban), ám meglepett, mennyire rendben voltak a házak, szép homlokzatokkal, paddal, egy-két vendéglátóegységgel és szép kis csobogó is akadt. A falut elhagyva nézelkődve tekertem, szűkülni kezdett a völgy, amikor teljesen váratlanul kemping előjelző-táblát pillantottam meg. Ez nagyon jó hír volt! Amint letértem a kemping felé és föntről megláttam a szép füves, kb. 20 sátornak elegendő helyet és a vizesblokkot, megálltam és örömömben már küldtem is haza az sms-t (a nagy sziklafalak közt is volt térerő! Négyes!), mert gondoltam, anyuék lassan kikapcsolják a telefont. Kértem, hogy másnap nagyon drukkoljanak, mert a túra legmagasabb hágója következik és hosszú lesz az emelkedő is. Az alábbi válasz érkezett: "-Drukkolunk és jó időt kívánunk! Kár, hogy telefonon nem lehet meggyet küldeni! Örülünk az üzenetnek; vigyázz magadra!" Bár "csak" egy egyszerű "municipal; azaz önkormányzati kemping volt, minden igényt kielégített, sőt...!! Teljesen jó minőségű füves talaja volt, a vizesblokk előtt két asztal is akadt székekkel (vacsorázni, jegyzetelni lehetett); a vizesblokkban tükrös mosdók és forróvizes zuhany, melyért nem kellett külön fizetni.) A hirdetőfalon sajnos csak franciául voltak kiírva az instrukciók, de sejtettem, hogy az illetékes, "karbantartó" és pénzbeszedő, stb reggel biztosan kilátogat. Nagyon örültem ennek a szuper kempingnek; "-De jó estém lesz!" - így készültem A vizesblokkban még konnektort is láttam, ahol videóm akkuját tölthetem fel; egyből be is dugtam. Útközben a hűs völgyben hajtva egy picit aggódtam csak a vadkempingezés miatt: a hideg után - lusta voltam alul is hosszút húzni) csak jól esett volna egy forró tea, vagy fürdő, nem csak a hideg vadkempingezés. A kemping létezésével ezzel sem lett gondom: asztalnál ülve finom, puha baguettet ettem, nyugodtan időzhettem a forró zuhany alatt is. Vacsora közben a másik 5 sátor/lakóautó egyikéből "meglátogatott" két francia bringás férfi. Mint kerekes a kerekessel megbeszéltük, ki hová készül. ŐK persze könnyű versenybringákkal. Este még a sátorban lámpafénynél jegyzetelgettem, majd ¼ 12-kor azzal tértem nyugovóra, hogy "-Holnap lesz a nagy nap!" (pedig ráadásul az még csak az első hegyes nap lett, de hát bizony most következett a túra csúcspontja."

Adatok:
St Saveur sur Tinee, kemping TM: 5:19:30 DST: 110,91 AVS: 21,40 TR/D: 110,91 MXS: 44,9

Szintemelkedés:
840 m

Költség: 27,6 EUR