2010 Ötzi + Tirol bringával kezdőoldal

2000 m feletti emelkedőlistám (frissítve: 2013.12.31. )

For english travelogue CLICK here !

2. nap: Kaunerteler gletscherstr. (2750 m) + haimingi emelkedő (10%-os)

2010.08.25, szerda: kiutazás, este pedig az Ötzi első emelkedőjének, Kühtai-nak bejáráse, tesztelése

2010.08.25, szerda: Vonattal Budapesttől Ötzig, majd bringával: Haiming – Kühtai – Haiming 4:08-kor keltem, és mivel (pakolás, sebességmérő beállítás, Cateye óra átszerelés kormánytáska felszerelés miatt ) éjféltájt feküdtem le, épp csak gyorsan felöltöztem, megmosdottam, aztán gurultam is – fél 5 tájban - sötétben a HÉV állomásra. A HÉVen Békásmegyerig szendvicset reggeliztem, ám miután felálltam, hogy engedjem a felszállókat felszállni, a helyemre már odaültek: ezt kaptam a segítségért. Bravó! 4 óra alvás után jobban esett volna ülve utazni még tovább.
Árpád hídtól – vékonyabb kerekem miatt – óvatosabb voltam, de mégis nagyon jól haladtam át a városon, így 5:35 körül meg is érkeztem a Keletibe, ahol a kijelzőről kiderült, hogy a vonat még nem érkezett meg Romániából, noha 6 órakor indulnia kellett volna. 15 perc késést jeleztek. Bécsben az Ötztalba tartó vonatra történő átszállásra 45 percem volt, így ez még belefért. Miután beállt a vonat, lassan előregurultam, ám kiderült: a „mi” kocsijainkat (talán azokét akik Budapesttől utaznak) ezután akasztják rá, ám nem történt semmi 15 percen át. Végül 6:15 tájt sikerült rákapcsolni a kocsikat, más bringásokkal együtt gyorsan felpakoltuk cuccainkat, kerékpárjainkat a bringaszállító vagonba, ám helyetfoglalás után is még legalább 5 perc eltelt, mire 6:30-kor megmozdult a szerelvény. Sajnos 2 fakkal arrább a 7-8 fős, 50-55 év körüli képtelen volt diszkréten beszélgetni, a 3 vagon hallhatta beszédüket, mert nem ismerték a hangfogót én így meg nehezen tudtam csak elaludni. Nehezen viselem (erősebb szót írtam volna eredetileg) azokat az embereket, akik képtelenek figyelembe venni, hogy más emberek is vannak körülöttük. (nem vagyok morcos, raplis, de az ember elvárja az emberi, másikra odafigyelést ? )
Az út során végül talán másfél órát sikerült aludnom. Ausztriában suhanva egyszercsak bemondták, hogy felsővezeték probléma miatt kerülőúton tudunk a Westbahnhofba menni: nosza, már csak ez hiányzott! Nem indult túl jól a nap....
Gyakorlatilag lemondhattam arról, hogy a 9:45-ös vonattal továbbmenjek Ötztalba. „-No ettől még nem húzom fel magam, hiszen a következő, 11:20-as vonattal is 16:30-ra Ötztal bahnhofhoz érhetek és sátorállítás után 1 6-tól bőven világossal felérhetek a 2335 m-es Finstertaler duzzasztott tóhoz.
Ennek fényében nem idegesítettem magam, noha Bécsert megkerülve kötöttünk ki előtt egy ismerős vasútállomáson, majd 10 perc várakozás után már a Westbahnhof felé haladtunk, mikor – beszélték mások a szomszéd fakkban – épp szemben elhúzott a kinézett vonatom.
Westbahnhofnál gyorsan felmálháztam a bringát és hamar már a pénztárnál álltam sorban. A nagy pofon itt ért – ezzel folytatódott a negatív széria: a 11:20-as vonatra már nem volt bringának helyjegy, csak a következő 13:20-asra: letörtem, mint a bili füle. A kis akadályokkal, problémákkal nincs gond, de amikor – a nyári túrán is tapasztaltan – sorozatosan jönnek ezek és nagyon egyértelműen úgy tűnik, hogy már nem véletlenekről van szó: legyen nehezebb, ne sikerüljön minden úgy, ahogy elterveztem!
Utálom, amikor hiába teszek meg bármit, lavinában jönnek az ellenesemények. Nem mondom, hogy erőt tudtam meríteni belőle, de eszembe jutott, hogy idei három nagy bringás célomból (Mont Ventoux 4-szer egy nap : 6100m szintemelkedés, illetve a Pireneusok összes 2000m-es emelkedőjének teljesítése – minden bizonnyal első magyarként) kettőt eddig a nehézségek ellenére valósítottam meg: lehet, hogy az Ötzi is épp emiatt jön majd össze…? Pedig ez még csak az első része volt a nehézségeknek.
Szokás szerint most is felhúztam magam a nehézségek nem véletlen sorozatán, hogy nem engedtem célkitűzéseim feladásának: nem engedtem belőle, hogy fel ne tekerjek e nap 2000 m fölé: ha sötétben tekerek, hát sötétben, de engem nem lehet megállítani! (megintcsak visszaköszönt, hogy mennyivel könnyebb annak, akinek autója van – nekem is hamarosan venni kéne egyet, hogy megszűntethessem ebből adódó hátrányomat)
Félreeső padon megreggeliztem, majd – időm lévén – kicseréltem az ülést a régi, megszokott, de picit kiszakadtra.
A vonaton a fülkében érdekesmód 5 orosszal és egy szlovák – osztrák sráccal kerültem össze; tudtam picit aludni, amellett olvastam is: könyvet (mert azt is hoztam) és bringásmagazint. A tejfelesszájú srác végig szórakozott a laptopján, sőt miután lemerült (bár áramról ment), vagy nem tudom mi történt vele, másikat vett elő. A kb. 5 órás vonatút alatt Innsbruckig kb. 10 perc kését szedtünk össze (az utolsó órában sem nagyon tudta behozni), melyért persze többször elnézést kértek, de igazán meglepett, hogy ezt Ötztal bahnhofig le is dolgozta a vonat. Az esti bringázás miatt a vonatra tervezett – dzsemből és kenyérből álló vacsorával vártam, míg eltűnnek az emberek a fülkéből, ám csak érkezett helyettük egy lány: végül mit sem törődve vele, megvacsoráztam.
Fél 7 tájban érkezett meg a vonat Ötztal bahnhofra, ahonnan felmálházás után – ismerős úton – 4 perc alatt meg is érkeztem az ismerős haimingi kempingbe. Sátorállítás után – még kellemes időben – 19:15-kor indultam neki Kühtainak, illetve a Finstertali hegyi tónak. Mivel 1 10 körüli lejtőzésre számíthattam, csomagtartóra rögzített hátizsákomban vittem magammal elég meleg ruhát: polárt, hosszú felsőt és hosszúnadrágot is.
Ötztalba fordulva már táblák jelezték a vasárnapi Ötztaler radmaraton miatti útlezárásokat (több is ki volt írva, de az izgalmas a reggeli tűnt: Kühtaiig 9:00-ig !). 20 perc tekerés után érkeztem Oetzbe (812 m), ahonnan Kühtai (2017 m) 17,5km-es, 7,5%-os emelkedőt jelent. A bő 1200m-es szintkülönbségű emelkedőn a 2009-es Ötztaler radmarathon próbatúrámon 1:50 alatt hajtottam fel, időnként esőben és esőkabátban. Most vékonyabb kerekű és valamivel könnyebb túrabringával vágtam neki. A részleges felhős égbolt miatt napfényt sem kaptam már, hamarosan szürkülni is kezdett, így nem sok emlékezetes maradt meg az emelkedőről. Az első pár km időnként házak közelében vezet párszor kilátást adó úton, majd azt követi néhány, patak melletti, 10%-os meredek kilométer. Ezen unalmas szakaszon kezdtem számolgatni, hogy 100 méter szintemelkedést hány perc alatt abszolválok, avagy tempóm hány méter szintemelkedésnek felel meg egy óra alatt. A legjobb bringásoké 1600-1800 méter / óra. Úgy tűnt 800-850 méter szintemelkedés / óra a tempóm, amivel Kühtai – sík szakaszon – nélkül akár 1,5 óra is lehetne: hozzá kell tenni, nem időfutamoztam, nem nyomtam meg sehol direkt jó erősen: egyszerűen csak pörgős zene ütemére hajtottam. 16-1700 méter táján (1/2 9 elmúlt) már erősen szürkült, néha talán lámpát is gyújtottam; el is döntöttem: mivel másnap lemondok a Kaunertal – Idealpe együttes tekerésről (tartottam tőle, nehogy túl sok legyen 2 nappal az Ötztaler előtt a 200km és minimum 36-3800m szintemelkedés), jobb, ha másnap Kaunertal után újra feltekerek ide és csodás napsütésben gyönyörködhetem majd a hegyi tóban. Ezen estére tehát megelégedtem csupán a Kühtai próbatekeréssel: eggyel így is növelem 2000m fölé tekeréseim számát – ez vigasztalt.
A duzzasztott tónál már szinte teljesen sötét volt, lámpával hajtottam és láttam már Kühtai fényeit. Kisebb hullámzások, rövid meredek szakaszok után 1/4 10 tájban értem fel Kühtai 2020 m-es hágójára: az emelkedőre mért időm 1:37:15 lett (átlagpulzusom 156), szemben a tavalyi – részben esős 1:48:05-tel. Nem tudom mennyi, de a picivel nehezebb utolsó áttételnek is szerepe lehetett a gyorsabb felérésben, hiszen utolsóba váltva most nem tudtam annyira lassan menni.
Épp öltözni készültem, mikor Balázs hívott szállásügyben: tesójáék csatlakozása ügyében beszéltük meg e teendőket, így csak 1/2 10 után tudtam csak nekivágni a lejtőnek. Mivel nem volt annyira hideg (13 fok), mint féltem tőle, nem is kellett felvennem minden meleg cuccom. A lejtőről mindössze két dolog maradt meg emlékemben: egyfelől feltűnt, hogy az, hogy az út széle nem volt felfestve, mennyit számított: felfestett szélű út sötétben lámpával sokkal könnyebb suhanni. Nem emlékszem, hogy oldalt voltak-e prizmák (szerintem nem), leginkább az elválasztósávot követtem. Kb. 1800m magasságnál suhantam mezei terepen, amikor váratlanul lámpámnak köszönhetően az út közepén megláttam a békésen álldogáló tehenet. A váratlanság picit meglepett, ám végül gond nélkül ki tudtam kerülni; szerencsére több hasonlóban már nem volt részem. A bő 1200 m szintkülönbséget a 17,5 km-s lejtőn – sötétben – 31 és fél perc alatt, csaknem 35 km/ó-s átlaggal tettem meg; óvatos voltam. Négy nappal az Ötztaler radmarathon előtt kár lett volna összetörni magam.
Oetzbe leérve onnan már lankásan lejtő tekeréssel hamar a kempingbe értem. Vacsora és esti készülődés után fél 12-kor már aludtam volna (ezen éjt is az Ötzire való elegendő alvás jegyében gondoltam), ám a közelben fiatalok sokáig dumáltak. Próbáltam valamivel bedugni a fülem, végül valahogy csak elaludtam fél 1-1 óra tájban, de eldöntöttem: másnap arrább viszem a sátram.

Adatok:
TR/D: 66,95 km
Napi szintemelkedés: 1332 m