3. nap: Pó völgy - Colle Tenda - Nizza

2011 Francia Alpok kezdőoldal

For english travelogue CLICK here !

5. nap: Cime de la Bonette (2802 m)

2011.06.13, pünkösd hétfő – 3. túranap: St. Laurent du Var – Nizza – Isola (kemping) – Col de la Lombarde (2350 m) – Santuario St Anna (2010 m) – Colle della Lombarda (2350 m) – Isola = 156,4 km + 3168 m szint (4995 kcal)
3 nap alatt megtett: 448,5 km + 7607 m szintemelkedés
Már világos volt, mikor pünkösd hétfőjén 6:50-kor megszólalt az ébresztő. Tudtam volna még aludni, ám hamar észhez térített a motiváció: a hosszú tekerés az Alpok déli hegyei közé, ismerős úton nosztalgiázás, majd a Col de Lombarde hágó (2350 m) és az olasz oldalon, 2010m magasan található Szent Anna kolostor felkeresése. Készülődés közben lassan a hőmérséklet is emelkedett. Reggeli nélkül 7:40-kor hagytam el a kempinget; magától értetődött, hogy a napsütötte és csodás hangulatú nizzai plage-on fogyasszam el reggelimet, még ha ez kb. 7-9 km pluszt jelent is. Nosztalgia-, illetve talán búcsútúra volt ez, ki akartam élvezni minden pillanatát; nem akartam, hogy bárhol is a túlzott sietség kárára menjen az élmény. Nizza pedig a kedvenc városom.
St. Laurent du Var-ba érve hamar kiderült, hogy pünkösd hétfő ellenére nincs miért aggódnom a bevásárlást illetően: élelmiszerbolt és két pékség is várta a vásárlókat. Vettem is elég baguettet és péksütit a napra. A reggeli fényekben fürdő parton élmény volt kerekezni (és videózni): IMÁDOM ! (idővel azt is feltöltöm és megjelenik a youtube-on) A fényeket, a tenger illatát, a sirályok vijjogását, a kerékpárúton való tekerést, a futókat a bringaút mellett, a hegyeket Nizza mögött, a nap első úszóit, majd később az öböl fölött felszálló repülőket (melyekben sokat szeretek gyönyörködni), stb.

Mindig szívesen üldögélek, időzök a plage-on, most ezt a reggelizéssel kötöttem egybe. Meglepőmód hosszan nyoma sem volt repcsiknek, 25 percet kellett várni az elsőre.
Bizony a filmezésekkel, gyönyörködésekkel 9 óráig szaladt az idő: akkor ültem nyeregbe, hogy nekikezdjek a Francia Alpok átszelésének. E napom a 2008-as mintájára indult, azt akartam – nagyrészt - lemásolni: akkor korai indulással célom szerint tengerszintről tekertem fel málhával a 2802m-es Cime de la Bonettére. A hosszú vonulós, lankásan emelkedő völgyi út Isoláig (kb. 80 km a tengerparttól) megegyezett, onnan azonban málha nélkül várt rám az olasz oldali Szent Anna kolostorhoz (2010 m) való feljutás, amihez viszont a – 2005-ben mindkét irányból meghódított - 2350m-es Lombarde hágón át vezet az út. Ráadásul még útközben tervemben szerepelt egy BIG listás emelkedő is, a Col St Martin (1500 m). Ambíciózus terv volt.

Észak felé induló főutam felé tartva sikerült összeszednem egy eltévedést, így vesztettem kb. 10-15 percet, amelyet követően a lámpáknál való megállás, gyorsítás csak fokozta morcosságom. Haladni akartam már végre, hiszen máris komoly késésben voltam ütemtervemhez képest. A Bonette és Lombarda hágó felé vezető Tinee völgy irányába széles, forgalmas autóút vezet, ám meglepőmód engedélyezett a szélén a bringázás. A főutat áruházak, raktárak, üzletek kísérték, itt-ott akadt csak szép látnivaló: jellegzetes mediterrán hegy, oldalán kis településsel, a közelben esetleg virágos növényekkel. Enyhe hátszélben 26 km/ó-val haladtam. Magasságmérőmet nézve vártam már, hogy gyorsuljon az emelkedés: a kempingtől 36km-be, a tengerparttól kb. 26 km-be telt, mire végre 100m fölé értem.
¼ 11 tájban feltűntek a szélesebb völgyet záró éles, vadabb hegyek, melyek közti szurdokon vezették át az utat: a térképet megnézve engem is meglepett, hogy a főút csak az első szurdokon való áttörés után fordult el Nyugat felé; addig el kellett még viselnem az erősebb forgalmat.

A reggel elvesztett egy óra és az előttem álló nagyon hosszú nap, valamint a hiányolt kirobbanó erő (rájöttem: a málha miatt nem éreztem azt; a málha lomhává tett) miatt sokat gondolkodtam és elemeztem, mit is érzem, mi nyomaszt. Mérlegeltem eleget, majd miután rájöttem a megoldás kulcsára, döntöttem: kihagyom a kb. 2,5 órát igénylő, BIG listás Col Saint Martint és máris elmúlik a rossz érzés, a nyomás. És valóban: egyből felszabadultabb lettem, jobban élveztem a tekerést: „-Nem kell sietni, kiélvezhetem a szép, hangulatos tájra való visszatérés perceit, óráit. Legalább nyugis napom lesz így, nem kell az órát figyelni, nyugodtan megállhatok, fotózhatok.”
Egy emlék ennek, illetve a következő gondolat kapcsán: Ahogy az 1995-ös Tour de France-on, mikor Indurain megszökött és Bruyneel (később Armstrong csapatvezetője volt) követte, semmi vezetést nem vállalt, Indurain fogta végig a szelet, Indurain hiába küldte volna előre, Bruyneel nem vállalt semmit, de a végén sportszerűtlen, pofátlan módon lehajrázta Induraint. Ekkor a Nemzeti Sport cikkének ezt a címet adták: Bruyneel a lesipuskás (hisz szakaszra vadászott csak), Indurain, a fővadász (aki a Tour győzelemre hajtott).

Nekem sem volt annyira fontos a St Martin hágó, sokkal nagyobb értéknek tartottam (hiszen az is): az Alpok összes 2000-es aszfaltos útjára való feltekerést. A legnagyobb vadra vadásztam!
Klassz volt kellemes nyári időben a délszakias, száraz, itt-ott bozótos, szurdok jellegű völgyben hajtani, már csekélyebb autóforgalom mellett. Néha az utat egészen a szikla alá vájták be és a terep vadsága határozta meg, hová települtek kis falvak. Itt találkoztam a nap folyamán az első málhás kerekessel.

Aztán jöttek menetrendszerűen az emlékeimben megmaradt dolgok: a Bonette utat hirdető tábla, majd a hágóutak járhatóságát jelző táblák, melyek közül említést érdemelt délutáni célpontom, a Col de Lombarde (2350 m), a FERME, azaz zárva jelöléssel.
Szinte túrám tervezésével, illetve időzítésével egyidőben időnként figyeltem, végigböngésztem a tervezett hágóutak, emelkedők járhatóságát, hogy a tél elmúltával mikor nyitják meg a forgalom számára. Webkamerákat szintén nézegettem. Úgy tűnt, 2011 tavaszán valamivel hamarabb véget ért a tél, egyik településről kérdésemre írták is email-en, hogy a tervezettnél várhatóan hamarabb megnyitják a Bonette hágóutat (ami 2715 m, de a „nyakörv” teteje az 2802 m). A hágóutakat jellemzően május végén, illetve június elején, közepén szokták egyébként megnyitni a forgalom számára.
A Lombarde hágó esete azért volt furcsa, mert más sokkal magasabb hágóutakat átadtak a forgalomnak, ráadásul Isola 2000 webkamera képei is jól mutatták: 2000m-en már április végére is elolvadt a hó, mégis a honlapokon az szerepelt: zárva!.
Kíváncsi voltam, mi lehet az oka, hogy a sokkal magasabb utakkal szemben a Lombarde még mindig zárva van. Gondolván esetleg nem időjárásból, hanem pl. építkezésből adódó okra, határozottan úgy gondoltam: mindenképp átmegyek Olaszországba, hogy felkeressem a Szent Anna kolostort (2010 m).

A hosszú, délszakias, meredek, vad sziklás, szurdokos részt St Saveur de Tinee előtt vörös földes, a hegyoldalban ki-be tekergő, néhol alagutakon átvezető jellegzetes kilométerek váltották fel. Itt sem maradhatott el a videózás – ezt is jó visszanézni időnként. A településre érve 2004-es emlékeim mosolyt csaltak arcomra: itt kempingeztem akkor: az volt az első emlékezetes túrám; a Francia Alpokat illetően az ELSŐ!... amit az ember sosem felejt. Ezúttal egy fél-étkezésre szántam időt, hiszen komolyabbat, Isolában, sátorállítás után, a Lombarde hágóra indulás elé terveztem.
14:25 tájban érkeztem meg Isolába, mely végén találtam egy kempinget, ám bejárata sorompóval zárva volt. Besétáltam és bár sajnos a mosdóhelyiségek is zárva voltak, más lehetőségem nem lévén begurultam a többnyire beépített, illetve fix hellyel rendelkező lakókocsikból álló kemping területére. Meglepőmód egy-két lakókocsinál, faházikónál akadt élet, de nem volt azért nagy mozgás. Egy minél kevésbé köves helyen sátrat állítottam, egy szomszédos helyről kölcsönvett székre ülve megebédeltem, majd ½ 4-kor – 91 km-rel a lábamban – következett a délutáni – koraesti hegyes program: kb. 65 km és 2200 m szintemelkedés.
A faluközpontban a jól ismert kútnál megtöltöttem kulcsaimat majd ráfordultam a 21,5 km-es, 1477 m szintemelkedésű, átlagosan 6,9%-os, Tour de France kategorizálás szerint talán 1-es kategóriájú kaptatóra, a Col de la Lombarde útjára. 2005-ben oda-vissza megismertem a hágóutat, így tudtam, hogy igazán Isola 2000 után lesz szép a táj, odáig mielőbb fel akartam jutni, azután terveztem csak több nézelődést, fotózást, filmezést. Az előbbiekből adódóan is, valamint, hogy világossal, 22 óráig visszaérjek, 18:45-as hágóra érést céloztam meg.

Legalul 9% meredek kilométereken, szűk hegyoldalak közt szerpentineztem fölfelé: meglepett, hogy nyugatról támogató, erős hátszél fúj. Visszanézve Isola felé változóan felhős volt az ég. Valóban kevésszer álltam meg, valóban csak néha akadt videóra érdemes érdekesség: bringásoknak szóló információs táblácskák, panorámás hajtűkanyar, majd az első havas csúcs képe, amit filmezve csepegni is kezdett az eső. Kb. 1800 méteren már-már kisebb kajáláson, nassizáson gondolkodtam, mikor Észak felől a hegy fölött érkezett szürke felhőkből hevesen esni kezdett.
Gyorsan behúzódtam útszéli fenyők alá és a csapadéktól védve ki is használtam az időt energiaraktárom feltöltésére. Mivel ekkortájt, vagy nem sokkal korábban Armin van Buurentől épp az In the rain zeneszám szólt a fülemben, el is gondolkodtam: lehet, hogy nem épp ilyet kéne hallgatnom ? :-)
Vizes úton, de már zápor után érkeztem meg Isolába, ahol hiába nézelődtem, nem találtam víztöltésre alkalmas helyet. Az üdülőhely központi részén még az áruházakat, gyógyszertárat és egyéb boltokat (melyeket júniusban zárva találtam és nem kizárt, hogy csak télen üzemelnek) tartalmazó épületet is végigjártam, ám nem találtam nyitva levő mosdót, így végül az utcán egy párt leszólítva sikerült kulacsaim teletöltetni (felkísérve egyiküket appartmanjukba). Sok időt vesztettem ezzel. Isolából már szép panoráma nyílt körbe az itt-ott hófoltos hegyekre, ám kelet felé még nem tűntek el a sötétebb fellegek. A település végén elakadásjelző szerűen kitett tábla jelezte, hogy a hágó zárva van: „Route barrée a 4 km” – ugyan a 2. szót nem értettem, de úgy sejtettem: ez is azt jelenti, hogy a hágó zárva. Itthon utána nézve: pontosan útlezárást jelent.
Nem sokkal az utolsó házakat elhagyva – sajnos felhős ég alatt, távolról néha égzengést hallva, a határhegyeken Kelet felé zivatarfelhőket látva – megkezdődött az utolsó néhány km 6-7%-os, kiváló minőségű aszfaltos emelkedő. A tábla miatt forgalom nem volt, bátran filmezhettem menetközben is. Egyik önvideómon sikerült is megörökíteni az égzengést. Visszanézve a hágóút alja felé is felhős volt az ég, viszont Észak felé, az olasz határ felé a felhők közt nyílt kisebb égdarab adott reményt: az olasz oldalon akár még csodás időben is tekerhetek…. – optimistán gondolkodtam.

Most is tetszett ez a szakasz, csak sajnáltam, hogy nem napsütéses, kék eges az idő. Hol erre, hol amarra nézve láttam szépet, így gyakran megálltam a fotók miatt. Érdekes „felfedezés volt”, hogy míg Isola 2000 alatt a kilométerenként kitett útszéli táblák csak a hágóig levő távolságot és magasságot jelölték, Isola 2000 síközpont felett már a következő km meredekségét is. Az utolsó, 8%-os kilométer végén tekeregve már közelebbről láttam a nyerget és a közelében a gerinc felé tartó drótkötélpályát, mikor feltűnt a gerincen egy hegyi zerge. Megállás után épp elkezdtem filmezni az emlősállatot, mikor egy zajos rohadék motoros felverte a csendet és el is ijesztette az állatot, aki így „kiszaladt” a felvételből a gerinc takarásába.
Nagyon pipa voltam, mert mormotát már egyre kevésbé nehéz filmezni, de hogy magashegyi zergét sikerüljön…. Talán azért is merészkedett elő, mert a tél, a nyüzsgés elmúltával, egyúttal a lezárt út miatt elég ritkán lehetett arra forgalom. Nagyon mérges voltam a motorosra; rá is mondtam a videóra, hogy szerintem a zajos, dübörgő motorosokat ki kellene tiltani a Nemzeti Parkokon átvezető hegyi utakról, de akár az egész Alpokból. Vagy vegyék vissza hangjukat!

Az esők, illetve isolai vízkeresés és a későbbi megállások, fotózások miatt 1 óra késéssel ¾ 8-ra (8 Celsius fokban) értem fel a 2350m-es Col de la Lombarde-ra. Kíváncsian vártam, mi vár rám az olasz oldalon. Érdekes volt, ahogy felhők takarták be a völgyet, ám ahogy az véget ért, a szélétől az utolsó 2 km-n át még látszott az út. Hiába reménykedtem szép esti időben, ezt kaptam, ugyanakkor kalandos és érdekes felhőkön kívül, majd belül tekerni. A nyeregben a hágó lezárásra is fény derült: az olasz oldalon az aszfaltút szélén kint maradt még egy építkezés, útjavítás miatti behajtani tilos tábla, ám a munkával már végeztek. Úgy tűnt, véletlen maradt ott. Míg a lejtő miatt meleg ruharétegeket vettem magamra, időközben hol kitisztult az utolsó néhány km, hol pedig felhők úsztak át a hágón is, jelentősen lecsökkentve a látótávolságot.

Az út szélén imitt-amott picit hófoltos hegyoldalban kezdtem meg a gurulást, mely során időnként felhőben, majd eleredő esőben suhantam óvatosan. A Szent Anna kolostorhoz való lekanyarodáshoz 1847m-ig kellett leereszkednem; az elágazásnál levettem a hideg ellen is védő esőnadrágomat, ám a fél km múlva ömleni kezdő eső miatt már öltözhettem is vissza esőruházatba. Szakadó esőben hajtottam fel a 10-12%-os emelkedőn és „menekültem” a kolostor védő árkádja alá (1/2 9). Huh… brrrrr.
Ezért az oda-vissza 4 km-es szakaszért hajtottam át a Lombarde hágón  Elszánt és megszállott vagyok / voltam.
Pocsék idő volt és itt is 8 Celsius fok. A sötétben való minél kevesebb tekerés miatt nem sokat időztem, ám mire végeztem a fotókkal és videózással, a lenti vastag felhők el is vonultak és a völgyben kitisztult a kolostor környéke (fent vékonyabb felhők még maradtak).
Az elágazáshoz visszaérve került pont a „le van-e zárva a hágó, vagy sem?” kérdéskör végére, ugyanis ott a tábla azt írta: Colle della Lombarda: open / aperto / ouvert – azaz nyitva. Ezek szerint a franciák nem tudnak erről – az okozta a galibát.

Nedves úton, nyugodtan kerekeztem vissza a hágóra – eleinte picit még fenyőerdőben – miközben, szemben a kápolnában lassan lámpát gyújtottak, illetve a kápolna hegyei fölött kicsit tisztulni kezdett az égbolt és szép vöröses-rózsaszínes fénybe borultak a vékony felhők.
Szürkületben és a vizes közegben, a hideg miatt sem nagyon volt miért megállni, ráadásul meg is céloztam: kb. egy órányi bringázással, kb. 21:45-50-re fel szeretnék érni. Ahogy az első eső is hiába tűnt úgy, hogy elvonul, azután még kétszer áztam meg, a kolostornál tapasztalt felhőelvonulás, tisztulás sem volt végleges:
a hágó előtt, e nap már legalább negyedszer kezdett el esni az égi „áldás”: öltözhettem megint. A 2350m magas hágón (6 Celsius fok) gyorsan húztam is fejemre a téli sapkát majd öltöztem melegbe: a paliláb fölé jött a széltől is védő esőnadrág. A lejtőn egyébként néha lábam a klipszből kivéve és felemelve védekeztem a felcsapódó víz ellen. A sok tekergés végén jól esett leérni Isola 2000-be, ahonnan egyfelől sokkal szélesebb, másfelől kevesebbet tekergő út következett az esőben. Kb. 1500m magasan aztán még az eső nehézsége is eltörpült a kapott ködhöz képest: sötét, köd és eső együtt !
A vastag felhőben lámpám, reflektorom sem tudott messzire világítani, így bizony – POLARom adata szerint is – 20-30 km/ó-val óvatoskodtam. 50 méter lehetett a látótávolság, ám ilyenkor szerencsére van honnan meríteni (lenne aki félremagyarázza, csúsztat, ezért írtam az előző mondatrészt), arra gondolni: a legtapasztaltabb Alpok-bringázók közé tartozva nincs miért aggódnom; nagy meglepetés nem érhet, szinte mindent megéltem már az Alpok emelkedőin-lejtőin.

Fölfeléúton emlékeztem egy hajtűkanyar környéki részre, ahol néhány kődarab is volt az úton; ott óvatosabban ereszkedve figyeltem az utat, nehogy rájuk fussak kerekemmel. Persze a sok fékezés, figyelés, lábemelés, stb miatt alaposan elfáradtam a lejtőzésben is; jól esett végre meglátni Isola fényeit, ahol még mindig nem szűnt az eső. Kb. 23 órára, cipőm alaposan eláztatva értem vissza a kempingbe (csupán 30 km/ó-s átlagot jöttem a lejtőn). Újabb olasz, korábban még fel nem keresett 2000-esre hajtottam fel; az Alpokban, Pireneusokban, és a Kanári szigeteken együttesen ez volt a 170. alkalom, hogy 2000m fölé hajtottam. Minden vizes ruhám miatt óvatosan bújtam sátramba, hagytam kint a vizes göncöket. Jól esett odabent száraz, meleg ruhába bújni. Még egy fejpántot is fejemre vettem éjszakára. Rövid vacsora után ¾ 12-kor már lámpát is oltottam.

I cycled these climbs in the Alps, Pyrenées and on the Canary islands