2011.06.16, csütörtök: Guillestre - Col d'Izoard (2361 m) - Cervieres - Les Fonts felé földútig – Briancon = 64,2 km + 1664 m szint (2147 kcal)
6 nap alatt megtett: 736,7 km + 15117 m szintemelkedés
Mivel 9:20-ig sikerült aludnom, kipihenten, jókedvűen ébredtem. Jól esett, hogy az elmúlt éj után most nem fáztam, igaz is, Guillestre környékéről korábban is tapasztaltam, hogy az az Alpok egy meleg csücske, része. Akárhányszor (2004, 2005, 2008) jártam arra, a 2005-ös kivételével kánikula közeli idő volt, most is. Nem túl kemény nap lévén, nem kellett sietnem, nyugodtan készülődtem (az Izoard hágó miatt a nagy becsben tartott Ötztaler radmarathon mezemet vettem fel), jegyzeteltem, miközben egy sms-t kaptam Magyarországról.
Nagyon feldobott Rajnai Gábor, bringatúrázó – néha versenyző - ismerősöm, szintén Ötztaler radmarathon teljesítő sms-e: „Szia Gábor! Ébresztő! A tervek szerit Izoard és társai jönnek. Jó utat, szép időt és töltött akksikat! Ami pedig a jövőt illeti, legalább ilyen sikereket kívánok, mint amiket kétkeréken elértél! Üdv: G”
Még jobb kedvem lett Sátorbontás és fizetés után a szikrázó napsütés miatt még benapkrémeztem magam, aztán ½ 12-kor elhagytam a kempinget. Megnyugtatott hogy az előző nehéz nap (151 km + 3836 m szintemelkedés, ebből kb. 900m szint málhával) után is jól forogtak lábaim, és nem is voltam nyűgös. Minden adott volt egy újabb tökéletes naphoz.
Guillestre centrumába hajtva régi, elfakult emlékek ugrottak be. Kis központja van csak a kisvárosnak, ahol az ember meglepőmód több épületen is bádogtetőt láthat, ám az épületek, kis üzletek bájosak. A főtéren található a turistahivatal, a Office de Tourisme, amely bejáratához feltétlen oda kell sétálnia a túrabringásnak, hiszen időjárás-előrejelzésre számíthat. A Francia Alpokban ez így megy.:-)
Francia szöveg lévén csak az ábrákat, hőmérsékleti számokat láttam, ám nem volt miért csüggedni: e napra szép időt, másnapra 4 mm esőt, azutánra (Col du Lautaret és Lac Besson napja) már eső nélküli, részben felhős időt és 24 fokot ígértek, végül épp a Galibier hágó napjára szikrázó napsütést – e magas hágó, illetve az Iseran hágó napja volt, amikor reméltem, hogy szerencsém lesz az idővel, hiszen ezek egyfelől hosszú, nehéz és kiemelt napok voltak, másfelől nem ugyanaz 2000-2200méteren esőben hajtani, mint 2600 m felett.
Rövid körbesétálgatás, filmezés után a Col d’Izoard (2360 m) és Col d’Agnel (2744 m) hágó közösen induló völgyébe fordulva kezdtem meg napomat, miközben kb. 60 fős bringás társaság futott be a főtérre. Ezen még én is meglepődtem: már júniusban ennyi kerekes volt!
Nem sokkal Guillestre után elterelést kellett követnem: a völgyi főút – talán útépítés miatt – le volt zárva, a forgalmat pedig jobbra a hegyoldalban vezető utacskára terelték, amin váltakozó irányban haladhatott a kocsisor. Nem voltam boldog, hiszen az alig emelkedő, majdnem sík kilométerek helyett 5-7%-os, tűző napos, bozótos, ritkán fás hegyoldalban izzadhattam, na meg – az utat ismerve – tisztában voltam vele, hogy mivel a völgyi út hosszan alig emelkedne, így tulajdonképpen felesleges kaptatón hajtok,
ahonnan vissza is fogok gurulni a völgybe. Talán már 2-3 km után rájöttem, hogy egyáltalán nem bántam meg az elterelést, sőt: néha a folyóra és a völgyi útra, máskor a Guillestre mögötti hegyekre nyílt csodás kilátás. Elképesztően gyönyörű volt! Legalább most máshonnan, máshogyan is élvezhettem a völgy szépségét, egyediségét. A völgy oldali hegyek a szikláival és bozótos, száraz növényzetével amúgy erősen a Balkánt idézte; itt is tűzgyújtási tilalom volt. Kb. 160 m emelkedő után előrefelé feltűnt, merre ereszkedek vissza és föntről lehetett rálátni egy vizierőműre, illetve két irányból érkező bő vizű patakok, kisebb folyók összefolyására. Meglepőmód autók szinte végig csak szembe jöttek.
Visszatérve az alig emelkedő útra, nagyon élveztem a kék ég alatti, zubogó folyó / patak menti könnyed kerekezést. 2004-ben is éppen erről jöttem és teljesen hasonló idő volt; ahogy akkor, most is láttam raftingosokat: a sziklaszorosnál meg is álltam megörökíteni ügyességüket, de figyelmetlenségem miatt végül épp akkor kapcsoltam ki a videófelvételt, mikor venni kellett volna és akkor be, amikor leállítani kellett volna. Bosszantó!
Az Izoard hágó leágazásához közeledve egy hátulról érkezett bringás köszönt rám és fejezte ki elismerését: „You are strong!” – azaz „Erős vagy!” Köszönöm.
Egy korábbi – bringással való találkozásról emlékezetes hajtűkanyar után nem sokkal végre feltűnt a Nagy Alpok út tábla, illetve az Izoard hágó leágazása, szemben előttem pedig Chateau de Queyras vára: arra 2004-ben, és 2008-ban jártam.
A kormánytáskámban lapuló meredekségdiagram szerint az első két km egyike ugyan még majdnem sík, ám utána, 1523 métertől egészen a Casse Desertig (2210 m) rövid km kivételével 8-10%-os. Casse Desert az a hely, ahonnan feltűnik a köves, morénás, kőomladékos hegyoldal és következik km egy km sík szakasz a végső 2 km előtt. Megmondom őszintén, a tűző nap és az emelkedő meredeksége miatt picit azért tartottam az Izoardtól: „-Mennyire szenvedek majd meg?”
A legelső faluban kis pihenőre álltam meg: fel kellett tölteni energiaraktáraimat. Sajnos a bolt az szieszta miatt zárva volt, így – úgy tűnt – a hágóig be kell érnem annyi energiaforrással, energiaszelettel, ami táskámban volt még. Napos, mezei, ám meredek kilométereken érkeztem a következő apró, ám turistákat jobban vonzó, Intersport üzlettel és más turistákat hívogató egységekkel rendelkező településre, ahol az Intersportban sikerült is finom energiaszeleteket vásárolnom, ami lelkemnek is jót tett: Lesz elég kajám!
A falut talán már csak 1 meredek km választotta el az Izoard hágóút szerpentinesen kezdődő, fák között tekergő kilométereitől. 2004-ben jártam itt először: akkor persze – magyar nem lévén – angol bringás élménybeszámolókból tájékozódva szűrtem le és készültem, hogy ez bizony a legmeredekebb málhás emelkedőim közé tartozik majd, a másik motiváló dolog pedig, hogy milyen bringás csaták történtek már itt évtizedekkel korábbi Tour de France-ok során. Most, 7 évvel később - már az Alpok tapasztalt bringatúrázójaként - túrámat gyorsan végiggondolva derült ki, avagy esett le a tantusz: bizony ez lesz a Francia Alpok túrám legmeredekebb málhás kaptatója, és így talán ízületeimet legjobban igénybe vevő emelkedője.
Nagyon jól emlékeztem, hogy már a sziklás, erdővel benőtt hegyoldal tövéig mezőn vezető kilométer is 10-12%-os meredek; küzdelmes !
A megkezdődő szerpentinút mentén gyakran akadtak kis parkolóhelyek, időnként padokkal, asztallal, így elég hamar egy ilyennél máris önvideózásra álltam meg: visszagurulás után filmre került, ahogy málhával tekerek az Izoardon A hajtűkanyarok között valóban meredek volt, de a kanyarok szinte mindig síkok voltak – akár csak Alpe d’Huezen - , így ott picit lehetett szusszanni, az izmoknak pihenni. Persze 28*34-es áttételemmel málhával sem okoz gondot a 9-10%-os emelkedő, de azért sétagaloppnak sem nevezném: csak szükségesek az izmok.
Útközben időnként hol Nyugat, hol Dél felé nyílt kilátás: utóbbi irányban még nagyon havas hegytömeget láttam: az Col de Agnel hágó (2744 m) környéke lehetett, amit 2011-ben elég későn nyitottak csak meg az autóforgalom számára, még az sem kizárt, hogy ekkor is zárva volt még.
Kb. 2000 méter magasságban érkeztem meg 2004-es túrámról nagyon emlékezetes kanyaromba, ahol akkor klassz fotót csináltam, épp ahogy a meredek kanyar alsó ágán kiállva hajtott fel egy bringás. A nosztalgia és visszatérés miatt természetes volt, hogy itt sokat fogok filmezni. Mire mindennel végeztem, akkor tűnt csak fel, hogy Nyugat felől a korábbi bárányfelhők egyre szürkébbek és akár még fenyegetést is jelenthetnek majd. „-Jobb lesz, ha igyekszem!” – gondoltam. A folytatásban már ritkábban álltam meg, igaz a végső kb. 1-1,5 km eléggé zárt erdőben haladt már. Noha reggel Guillestrében sok kerekest láttam, meglepőmód kevesebbel találkoztam az Izoardon, mint amire számítottam.
A Casse Desert előtti utolsó pár száz méteren már szitált az eső. Casse Desert (2210 m) híres, legendás kilátópont: innen tárul fel Dél felől a Col d’Izoard hágó és az azt megelőző vad sziklás, ugyanakkor alatta morénás hegyoldal. 1 km-rel odébb, a lejtős, majd sík szakasz végén található a két legendás kerekes, Fausto Coppi és Louison Bobet emléktáblája: Coppi 2-szer haladt át elsőként a hágón, Bobet háromszor és ezzel ő vitte ezt véghez a legtöbbször.
Mire beöltöztem esőruhába, Dél felől teljesen szürke, esőfelhők érkeztek, már a közelben is, majd fejem felett is igazán esett. Morcos lettem egy picit (a meteorológia e napra még nem írt esőt), mintha csak az én bosszantásomra kaptam volna nyakamba a csapadékot: „-Nehogy már ma ne kelljen elővenni az esőcuccot, hiszen az elmúlt 4 napban mindig szükség volt rá” – ezért kaptam ? A Tende hágó környékén még csak kicsit, majd másnap a Col de la Lombarde (2350 m) – n már több órát áztam, a Bonettén (2802 m) csak fél órát esett, az Alloson (2250 m) kb. egyet és ezután következett most az Izoard.
Sajnáltam, hogy az eső miatt nem volt módom menetközben lefilmezni az utolsó néhány kilométeren való tekerést. A szakadó esőben az emlékműnél csak fotózni álltam meg, videókamerámat csak az utolsó métereken vettem elő, ahol a hátulról fújó szél miatt jöhetett csak szóba a filmezés. Még épp csak felértem és körülnéztem, mikor újabb, egyszál bringás kerekesek értek fel, néhányukra meleg, fűtött autó várt. Odakint 10 Celsius fok volt. Az Északra elém táruló szürke, trutyi időt látva kitört belőlem: „-Fucking bullshit!”
Hogy őszinte legyek, megvan a véleményem a hasonló kerekesekről, akik vagy eleve kísérőautóval közlekednek, vagy spórolnak a ruhával (nekik még a plusz fél kg cucc is sok), viszont pl. autó hozza utánuk. Ez számomra nem kerékpártúrázás, hanem autós bringázás. Nem tartom nagyra őket (ez az én véleményem).
Idén, 2011-ben ráadásul annyit (9-10 alkalommal több órás esős tekerés, nem említve a fél-egy órás eseteket) tekertem esőben, hogy lett róla fogalmam milyen is az több órán át 4-10 fokban fölfelé tekerni, aztán úgy beöltözni, hogy az ember meg ne fázzon és persze ehhez nem kevés ruhát magammal vinni. A Col d’Izoard hágóút újabb déli meghódítása végülis visszaidézte mindkét korábbi alkalmat, amikor ott jártam: az alsó, meleg, napos szakasz épp olyan volt, mint 2004-ben, ugyanerről érkezve, míg az esős fölső rész a 2008-es túrámra emlékeztetett. Akkor, 3 éve Briancon felől érkezve féltávtól már esett, jégdara is volt, végül a déli oldal 9-10%-os lejtőjén pedig a víztől csicsogó úton – a fékek miatt - nagyon lassan haladhattam csak, ám egy-két kanyarban így is le kellett tennem kamáslis cipőmet az aszfaltra, hogy időben meg tudjak állni. Sosem felejtem el.
Bár most nem felejtkeztem volna el róla, sajnos a kerékpáros múzeum zárva volt. Miközben átöltöztem, szintén délről egy szintén málhás bicajt hajtó középkorú francia bácsi és felért, akivel váltottunk is pár mondatot angolul: ő is a Bonette felől, majd a Vars hágón át érkezett; 2000 km-es túráján haladt éppen.
Mivel az esőruha alatt értelemszerűen vékony öltözet volt rajtam, hamar melegbe öltöztem (hosszú ujjú ! polár, fejemre pedig téli sapka). Az eget kémlelve, időnként hiába világosodott ugyan, messzire nézve csak nem akart vége lenni az esőfelhőknek.
Várt még rám egy mellékvölgy 2000 m fölé vezető útja, így 17 óra tájban nagyjából a bácsival együtt – már gyengülő esőben – elhagytam a hágót. Briancon felé gurulva sem voltak szebbek a felhők, persze nem csoda, hisz Délről érkeztek. Én sem siettem, de óvatosság mellett, azért hagytam gurulni a bringát, így a visszafogottabb bácsit hamar elhagytam, igaz a víz miatt nem egyszer ki is vettem lábaim a klipszből és felemelve védtem őket az útról felverődő víztől: hiszen a kamásli ellenére (mivel alul csak pánt van), nagy mennyiségű vizet felcsapva lassan alulról is be tud ázni. Ekkor jöttem rá, hogy ilyen esetekben a kamásli ellenére is célszerű nylont húzni a cipőre!
Noha nem volt extrém sok a hajtűkanyar mégis Cervieres településig érezhetően fogyott a fékpofám: bizony az esős idő nagyon „eszi”. Útközben könnyedén suhantam el – és röhögtem magamban - két a dekagrammokkal való spórolást megszívó bringás srácon, akik az esős, 10 fokos időben egy szál rövidnadrágban ereszkedtek, persze lassabban, nehogy szétfagyjanak.
Cervieresbe érve kissé lehűltem már, nem volt melegem. A szakadó eső elől - más fedél nem lévén – első blikkre konténerek fedett tetejű, de szellőző tárolójához húzódtam be, ahonnan tán 10 perc múlva tovább is álltam: haladnom kellett, hogy Brianconban még találjak nyitva levő boltot, illetve szemben meg is találtam a következő 2000m fölé vezető út végi település, házcsoport, Les Fonts kitáblázását.
Szürke, pocsék, esős időben hajtottam fölfelé; a hegyek közt is felhőpamacsok, a felhők pedig nem nagyon szakadoztak: egy szín szürke volt. Kb. 1,5 km, szűk 100 méter emelkedés után elfogyott az aszfalt. Remélve, hogy csak ideiglenes burkolat-hiányról van szó, málhás bringám ellenére is elszántan továbbhajtottam, ám újabb 1 km múltán megálltam: ez már semmiképp sem nevezhető aszfaltos útnak, nincs értelme tovább menni.
Lelkiismeretességem okán persze videóval ráközelítettem a lent, a patak mellett vezető útra: de az már a leágazástól földút volt, ráadásul térképem is azt mutatja: jó úton mentem. 1740m-en fordultam vissza (18:20-30).
További esős, de már lankásabb kilométereken érkeztem Brianconba (18:53 és 14Celsius fok), ahol még szerencsére találtam nyitva levő pékséget: tudtam vacsorára valót, valamint a rossz idő miatt kicsit jobb kedvre derítő finomságot vásárolni. A várostól Délre fekvő, 2006-ban bevált kemping felé hajtva utamba esett egy Carrefour áruház: ott aztán mindent vásárolhattam, mi szem-szájnak ingere. Vizes zokniban, kissé csalódottan hajtva eluralkodott rajtam, hogy : „Miért kell mindig esnie?”, ám észhez térve a negatív gondolatokat megpróbáltam pozitívba fordítani: „-Végülis a mai kötelezőt is hoztam, nincs miért búsulni.” Mikor legutóbb ebben a kempingben aludtam (2006-ban), szép nyári időm, időnk volt Péterrel, 2011-ben épp ellenkezőleg.
Majd ’ mindig optimista lévén sátram persze úgy helyeztem el, hogy másnap a fák közt süthessen rá a Nap. Korai érkezésem következtében kihasználtam a recepciónál adódó netezési lehetőséget, hogy többet megtudjak a másnapi meteorológiáról. A világhálón nézett időjárás-előrejelzések 55% valószínűséggel mondtak esőt másnapra, majd azután még kisebb százalékkal. A 20-22 fokra gondolva azért úgy voltam vele: ebből akár még viszonylag jó idő is kisülhet. Vasárnaptól (Galibier hágó napja) kifejezetten parádés időt írtak. Estém azonban még hol elálló, hol újra nekikezdő esővel zárult.
My climbs in the Alps, Pyrenées and on the Canary islands
Kanári szigetek
6. nap: 
8. nap: 
