1. nap: feljutás Valdisottoba

2014 Olasz - svájci és francia Alpok túra kezdőoldal

SOON ! For english travelogue CLICK here !

3-4. nap: VALTELLINA EXTREME BREVET bringás extrém kihívás

2014. június 13, péntek - 2. nap : Valdisotto – Bormio – Valdidentro = 33,2 km + 351 m szint
Összesen a túrán: 101,3 km + 1122 m szint

Csodás, napsütéses reggelre ébredtem és ki is aludtam magam – így tökéletesen kezdődött a nap. A sátor előtt, a völgy szemközti oldalán havas csúcsokban gyönyörködve reggeliztem egy üres faház lépcsőjén, majd a napsütést élvezve kényelmesen kicseréltem bringám első fékpofáit: amit otthon nem tettem meg. E napra már pihenés és feltöltődés volt a program, így ráértem. A kempinget elhagyva pár kilométer múlva érkeztem meg Bormio (1216 m) kisvárosba, amely legendás hágóutak csomópontjában fekszik. A két leghíresebb a Passo dello Stelvio (2760 m) – az Alpok második legmagasabb hágója, illetve a Giro d’Italia neves emelkedője, a Passo di Gavia (2621 m), ám innen indul még a Passo Foscagno (2291 m) útja is, valamint a Stelvio teteje előtt 3 km-rel Svájcba is át lehet gurulni a 2501 m magas Umbrailpass-on át. Kicsit bóklásztam, tekeregtem erre-arra; sajnos szieszta időben minden bolt zárva volt. A város vendéglátóegységei a szintén másnapi, Stelvióra vezető belga vagy holland amatőr verseny miatt tele voltak azon országok bringásaival, sőt a Stelvio és Gavia hágóút emelkedőjének kezdeténél táblákat is tettek ki számukra a kaptató adatairól. Elgurultam a másnapi bringás kihívás (Valtellina Extreme Brevet, 345 km + 8998 m szint - nekem) rendezői irodájába, de mint kiderült a nevezést csak 16 óra után intézhettem. Vásárlás után örömmel töltött el, hogy sikerült találnom egy gyorsétterem jellegű pizzériát, ahol olcsón ehettem meleget (ráadásul az ilyen jellegű étel épp jó egy nagy maraton, extrém bringás tekerés előtt), majd kis jegyzetelés után visszagurultam a sportegyesülethez. 2012-ban hasonlóan megnézett pár ember, amikor igen komoly bringás kihívás nevezéséhez felmálházott bringával érkeztem. Némelyik azt gondolja talán, hogy: "Mit keres ez itt ? Ez nem laza túrázás lesz, hanem nagyon komoly bringás kihívás !"
Ők viszont nem tudhatták, hogy nagy eséllyel mindegyiküknél több – különböző - 2000 m fölötti aszfaltos emelkedőn jártam már az Alpokban, hisz a 2012-ig a neten „felfedezett, fellelhető” összesre feltekertem már. Egy apróság miatt volt bennem kis aggodalom: túl későn tűnt csak fel, hogy a nevezéshez megkövetelik, hogy versenylicenszem legyen, ami által van kerékpáros biztosításom. Csak egy utasbiztosításos kártyát vittem magammal – ha netán kérdezték volna. Odaadtam a nevezési lapot, sportorvosi papírt, cserébe megkaptam az itinert, rajtszámot és rajtcsomagot, benne egy ajándék kulaccsal, géllel, energiaszelettel, pótbelsővel (igaz az én kerekemhez nem jó; az enyém vastagabb annál). Végül megtudtam azt is, hogy a pecsételőlapot reggel kapjuk majd meg az első pecséttel.
Örömmel, feldobva jöttem el az irodából és örökítettem meg a focipálya korlátján a rajtszámot és kulacsot: Igen, részt veszek a Valtellina Extreme Brevet kihíváson! Ekkortájt járt arra egy rendezői csapatba tartozó fickó, aki furcsán, de megértően nézett rám és érdeklődött. Megerősítettem: másnap hajnalban a rajthoz nem felmálházva, hanem kis cuccal jövök majd ?
Azért, hogy másnapi időjárásra vonatkozó "aggodalmaim" csökkentsem, a 18 óráig hátra lévő időt a könyvtárban töltöttem, ahol interneten néztem időjárás-előrejelzéseket, illetve fényképeket és élményeket osztottam meg az otthoniakkal.
Bormiót elhagyva – kis kérdezősködéssel - kb. 20 percen belül értem fel Valdidentróba, az út közeli vendégházhoz, ahová szállást foglaltam 3 éjszakára. 345 km-es és 9000 m szintemelkedésű maraton előtt és után sem árt házban, ágyban aludni. Szobám elfoglalása után a ház előtt álltam neki egy kis szerelésnek, mert az első váltó nem volt tökéletesen beállítva. Kellemes meglepetésemre egész hamar sikerült tökéletes beállítást végrehajtanom.
Vacsora (hideg vacsi lett, után, nagyjából összekészítettem cuccaimat (hogy reggel – pontosabban hajnalban - ne sokat kelljen már pakolni), majd 21:30 tájban nyugovóra tértem: az óracsörgésig így is már csak 6 órám mradt. Nem voltam izgatott életem legnagyobb bringás teljesítménye előtt, mégis hol kissé melegem volt (végül már csak lepedővel gondoltam takarózni), hol attól tartottam, hogy éjjel fázni fogok... végül legalább bő fél órán át nem tudtam elaludni. Később éjjel felébredtem és hiába próbálkoztam mindennel, tán 3 órán át nem tudtam visszaaludni... és nem is a bringás kihíváson járt az eszem. (máson sem)

Végül kb. szűk 5 órányi éjszakai alvás után 3 óra 32-kor szólalt meg az ébresztő – életem legnagyobb bringás teljesítménye várt rám ezután...