6. nap: Splügenpass (2115 m) Passo del San Bernardino (2065 m)

2014 Olasz - svájci és francia Alpok túra kezdőoldal

SOON ! For english travelogue CLICK here !

8. nap: Oberalppass (2044 m) Sustenpass (2224 m) Steingletscher parkoló (2051 m)

2014. június 18, szerda: Splügen – Rofaschlucht – Juf előtt... (.2050m) – Rofaschlucht – Thusis (723 m) – Solis – Stierva – Alp Stierva (2145 m) – Mon – Tiefencastel – Thusis = 130,6 km + 2949 m szint
Összesen a túra 7 napja alatt : 751,3 km + 15938 m szint

Route 2,800,938 - powered by www.bikemap.net

Éji esőt követően változóan felhős időre ébredtem, szerencsére épp arrafelé szakadozott, amerre utam vezetett tovább. Reggelimet a vékonyfalú étkezőül is szolgáló házikóban fogyasztottam el, ám bent is olyan hideg volt, hogy befűtöttem picit a konvektorral ?
E napra két 2000-es út szerepelt a programban: a 2009. augusztusán éjjel már felkeresett Juf (2126 m) településre való visszatérés, valamint délután a kevesek által ismert Alp Stierva (2145 m) útja – utóbbit az elmúlt évben fedezte fel egy svéd ismerősöm; ideje volt nekem is felkeresem és videóra vennem ? . Az esti kemping helyét illetően úgy voltam vele, hogy ha jól haladok, akkor a második 2000-es út meghódítása után elindulok a másnapi völgyben Disentis felé.
Splügen völgyében és a környékén többször jártam már (2006, 2009, 2011), így ismerős úton hajtottam Thusis irányába, ahol először a Sufnerseenél volt nagyon érdemes megállni és gyönyörködni a természet nyújtotta varázslatban: a tóban tükröződő hegyek, erdők és kék ég csodás képet mutattak. Utam a Rofa szurdok (Rofaschlucht) mellett ereszkedett tovább, ahol legutóbb 2011-ben éjjel tekertem a Steinigboda emelkedő felkeresése miatt. Picit sajnáltam, hogy egészen 1100 m-ig kellett gurulnom, hiszen a jobbra leágazó völgybe Juf (2126 m) településre, 2000 m fölé terveztem tekerni és kissé későn kezdtem a napot. Egyeztetést követően becuccoltam a vendéglő garázsába (minek felcipelni 26 kg cuccot feleslegesen, ha anélkül is lehet, ráadásul időt is energiát spórol vele az ember – na meg kíméli a hegyekben másfél évtizede tekerő ízületeit, térdeit), majd pár kg-os hátizsákkal a csomagtartón gyorsan neki is vágtam a hosszú, kissé „gazdaságtalan” emelkedőnek (24 km alatt bő 1000 m szintemelkedés). Korábbi túratársam azokat nevezte annak, amelyeken túl sok km szükséges az adott szintemelkedés legyűréséhez, ez éppen ilyen volt. Kezdetben szűkebb völgyben haladt, majd Innerferrera után nyílt ki jobban és lehetett mind többet látni a környező hegyekből.
2009-ben tekertem itt először, ez is az évek során éjjel felkeresett emelkedők egyike volt, ezért is tértem vissza, ha már erre bringáztam: látni és filmezni akartam világossal is. Ha már szóba jött két éji tekerés is, szólnom kell róluk: 2008-2009 környékén jutottam el arra a szintre, hogy nem tudtam ellenállni annak a magammal szemben támasztott kihívásnak, hogy felkeressem még azon 2000 m fölé vezető aszfaltos emelkedőket, amelyeken még nem jártam és valamilyen emelkedőlistákon szerepelnek. Miután Svájc nem a szomszédban van, ráadásul drága az országban az utazás, előfordult néha, hogy idő szűke miatt akár késő este is nekivágtam egy emelkedőnek, hogy felkeressem és csak azért ne kelljen másik alkalommal visszatérnem. 2009-ben másnap már haza kellett autóznunk, 2011-ben pedig ütemtervembe nem fért a késlekedés.
Nem nagyon volt kedvem ehhez a gazdaságtalan kaptatóhoz; eleinte az motivált csak, hogy napfénynél is videóra vehessem. Kezdetben szűk völgyben pedáloztam, épp csak egy havas hegy látszott a végében, miközben mellettem sziklák közt patak zubogott vadul. Ahogy kicsit nyílt a völgy, a szembülső hegyeken pár napja eshetett friss havat láttam; egy rövid szakaszon pedig üde zöld mező mentén türkizkéken folydogált mellettem a patak. A Crot házait követő (1650 m) két km-es 10-11%-os meredek emelkedő új völgybe vezetett; kb. innentől fogott meg jobban a táj. Szemben szép, napsütötte hegy magasodott, a közelében hosszú vízesés, vagy meredeken zubogó patak vonta magára a figyelmet. Egy sziklásabb katlan oldalában emelkedett tovább az út, majd a kiszélesedett völgyben panorámás és meredeken emelkedőn készítettem „önvideót”: csodás háttér előtt tekertem a nyeregből kiállva Crestáig (1969 m), amit újabb lankás – sík kilométerek követtek. Itt bizony igazán tetszett már a táj és nagyon örültem, hogy felkerestem; sőt – gondoltam, hogy másoknak is ajánlom majd! A következő meredek és sziklás hegyoldalban vezető út mentén megállva érdekes volt látni, ahogy a legelésző tehenek egyike elindult a vályúhoz inni, mire az egész csapat követte. Sajnos a következő kilométerekre nagyon igaz volt, hogy gazdaságtalan az emelkedő: Crestától még 7 km volt az út vége, ám ez mindössze 200 m szintemelkedést sem jelentett. 2000 m fölött járva egy gyorsan mozgó helyi eső miatt ripsz-ropsz bújtam egy házikó eresze alá esőruhába öltözni, ám alig tekertem pár percet, már el is állt és vetkőzhettem is nemsokára. Tekertem tovább a pedált, haladtam is Juf felé, láttam már házait és a völgy végét, ám mivel komoly emelkedő várt még rám, 2050 m magasságnál a visszafordulás mellett döntöttem. A látvány már nem változott volna, Juf is filmre került; úgy éreztem, fontosabb időben Alp Stiervára érnem, mint unalmas, alig emelkedő úton még 3 km-t tekerni.
A lejtő kellemes volt; néhol gyors, néhol picit tekerős; így változatos. Közben újabb gyors eső kapott el, de ezúttal nem adtam meg magam: tempóm fokozva inkább igyekeztem gyorsan kitekerni alóla. A fő völgybe visszatérve, az étteremnél felcuccoltam és amíg zuhogott, fedél alatt ebédelni kezdtem. Hiába adtam időt az eső elvonulásának, több időm nem volt, így végül esőruhába öltözve folytattam a lejtőzést, majd 4 km múlva Andeer után már száraz aszfaltnak örülhettem ?
Sajnos alaposan benne jártam már a délutánban, ezért a Via Malánál csak pár fotóra álltam meg és már igyekeztem is Thusisba, ahol reálisan gondolkodva és a továbbhaladásról lemondva a helyi – és már ismert – kemping felé fordítottam kormányom. 2012-ben pár nappal a kemping megnyitása után aludtam itt sátorban, ám sajnos meg kellett állapítanom, hogy ez a kemping annyira csak a lakókocsis-lakóautós vendégekre számít, hogy az eltelt 2 év ellenére a terep ugyanúgy hepe-hupás volt; hiába is reméltem egy kis sima, zöld pázsitot. Vagy 10 percbe telt mire elfogadható sátorhelyet találtam.
Sietős, de nem elkapkodott vacsora után, 18 óra tájban ültem, kb. 4 kg-os kis csomagommal terhelt kerékpárom nyergébe, hogy kora este felkeressem és videómmal megörökítsem a kerekesek számára Alp Stierva (2145 m) kaptatóját. Thusis házait elhagyva egy rövid meredeken kerülhettem el egy csak autók számára használható alagutat, ám utána már lankásabb emelkedés következett a kb. 850 m magasan fekvő, Punt da solas-i leágazásig, ahonnan már az esti programot jelentő Alp Stierva meredek kaptatója várt rám. Az emelkedő még csak egy ilyen listán szerepelt és diagramját sem osztották meg, csak szöveges leírásból tudhattam, hogy mi vár rám. Az élménybeszámoló alapján részletes, nyomtatott térképekkel is készültem, mert – mint Jerry tudatta – bizony a hegyoldali utakon el lehet ám tévedni. A völgyből a 10%-oson megindulva előbb a solas-i leágazást kellett elcsípnem 1060 m körül, majd Stierva után - amíg lehet - a Katherine hütte táblát követni. Így készültem.
Nagyrészt zárt erdőben szerpentineztem fölfelé a kitartóan 10% meredek úton, elvétve akadt csak kis kilátás. 1000 m fölé érve már nagyon figyeltem és épp az 1060 m-en levő elágazásnál jobb oldalon békésen legelésző birkákat is megörökíthettem; a szembülső út azonban nem aszfaltos volt! Bíztam benne, hátha lesz másik leágazás, tekertem tovább feljebb és előre, ám ... hiába reménykedtem. 1250 méteren alagútban folytatódott az út, amiről a térkép egyértelműen mutatta: teljesen máshová, másik hegyoldalra, Muttenbe vezet. Az alagút előtti, közeli leágazás földút volt: tábla is jelezte, hogy Stiervához vezet.
Nagyon pipa voltam, mert – akkor úgy hittem - hogy Jerry félrevezetett. Idézem is a leírását: „I went ahead up Alp da Stierva (2145m) (the road from Solas started at 1060m). One should follow a sign for Katherine’s hütte or something like that (not much anything else signed for anyway).” Utólag elolvasva az egész napját, már sejtem, előtte hogy ment, és talán ő is tekert azon a nem aszfaltoson, amin én, de amit beidéztem, ott sem említi, hogy Solas fölött bizony az út Stierváig nem aszfalt volt! A leírtakból én viszont azt hittem, hogy végig burkolt úton kerekezhetek a hegyi tanyáig.
Mivel úgy éreztem, több mint egy órába telne legurulni Tiefencastelig és Mon felől feltekerni Stiervába (arról térképet nem is nyomtattam), és kedvem sem volt - más rossz fogalmazása, félrevezetése miatt - feleslegesen tekerni még plusz 500 m szintet, így nekivágtam a földútnak. Kb. 1240 méter magasságtól kb. 1380 m-ig tudtam tekerni arra, ott azonban egy ösvény leágazásánál tábla jelezte: Stierva arra! Így hát gyalogösvényen toltam tovább kerékpárom. Gondoltam, ha pl. 15-20 percet tolom, illetve kocogok és tekerek még 5-10 percet, akkor fél – 3 8 tájban Stiervába érhetek, ahonnan végre már aszfalton küzdhetem le a hátralevő szűk 800 m szintemelkedést: „-Éppen világossal fel tudok még érni !” – reméltem.
Morcosan, de agyam átállítva azért elszántan és „csakazértis megoldom ezt a problémát is” érzésekkel igyekeztem át az erdőn. Egy idő után újra autónyomos földúton hajthattam, majd gurulhattam már (óvatosan, nehogy összeszedjek egy defektet), amin néhány km múlva 3/4 8-ra megérkeztem Stiervába. Ráfordulva a meredek aszfaltos emelkedőre, amint feltűnt a Katherine hütte tábla, megnyugodtan: innentől már nem lehet eltéveszteni!
Kulacstöltést követően 12%-os meredek panorámás szakaszon folytattam a hajtást és néztem vissza a falura, valamint a völgyre. Itt-ott megálltam egy-egy gyors fotóra, de azért igyekeztem nem pazarolni az időt; legkésőbb szürkületre fel kellett érnem. Sok érdekeset nehéz írni az emelkedőről, hisz végig egyenletesen 10-12%-os meredek volt, hol erdőben haladt, hol kicsit mezőn; itt-ott legelésző és rám csodálkozó tehenekkel is találkoztam.... és ez ment végig. Sajnos a korábbi napos-fehős időt mind inkább felhős idő váltotta fel, így az égbolt is szürkésebb lett. Talán 1700-1800 m tájékán egy panorámás hajtűkanyarban épp 16%-os meredekséget mértem; ott sikerült önvideót is készítenem és energia-utánpótlásul be is kaptam egy kis nassit. Az egész emelkedő során végig csak a természet volt és én: talán 2 autóval és még egy emberrel találkoztam másfél óra alatt. Ahol a Katherine hüttéhez vezető út levált az Alp Stiervához vezető emelkedőről, tábla jelezte a magasságot: 1970 méter. Perceken belül meglett a 256. alkalom, hogy 2000 m fölé bringáztam. Ekkorra elmaradoztak már a fák is; szememmel kutathattam, hogy vajon melyik tanyáig vezet az út. 2050 méter magasság körül aztán köves út váltotta az aszfaltot. Gondoltam, adok neki egy kis esélyt, hátha aszfaltra vált, így picit továbbhajtottam... és igazam lett: kb. 200 m múlva újra aszfalton pörgött a kerekem. Bizony jó meredek lett a vége; el is fáradtam, mire felértem a tanyához, melyen ott állt a tábla: Alp Stierva, 2145 m.
Fél 10 volt, nem sok időm maradt a sötétségig. Noha igyekeznem kellett, ennek ellenére a fotók után nyugodtan megörökítettem, elolvastam, hogy figyelmeztető tábla hívja fel a figyelmet, hogy a tehenek ápolják a környezetet és mivel kicsinyekre érzékenyek, arra kérték az arra járókat, hogy ne menjenek a tehenek és kicsinyeik közelébe. Gyors felöltözést követően megkezdtem a völgyig kb. fél órásra saccolt lejtőt. Erősen szürkült már. Amint fák közé értem, bizony nagyon élesen kellett figyelnem, hogy nehogy esetleg kőre menjek. Emlékszem is, fölfelé meg is jegyeztem, ahol koszosabb volt az út, sőt egy-két alkalommal nagyobb követ-kavicsot félre is rúgtam. Miután 17-1800 m magasság tájékán érkezésem zajára egy őzike ugrott be gyorsan a fák közé, óvatosságból a folytatásban néha enyhe hangokat hallattam számmal, illetve kiáltottam (nem üvöltve), kértem az állatokat „-Vigyázzatok, ne gyertek elém, érkezik Gábor!” Viccesen hangzik, de nem olyan vicces, ha az ember „karambolozik” mondjuk egy őzzel, vagy egy nyúlon bukik nagyot. Már alig láttam valamit, mire leértem Stiervába.
Számomra egyértelmű volt, hogy végiggurulok a falun és onnan lejt tovább az út, ám hiába értem alulra, bizony aszfaltút nem vezetett tovább. Nem emlékszem már, hogy néztem-e a térképet, mindenesetre kis hezitálás után, már lámpát gyújtva elindultam a tovább lefelé haladó földúton. Egy ideig reményre adott okot, ám aztán emelkedni kezdett, majd abba sem hagyván azt, kénytelen voltam beismerni: jobb lesz visszatérni, mert rossz útra tévedtem ?. Jócskán morcos voltam már, amikor a falu széléről ismét telefonon hívtam szombathelyi bringás ismerősöm és talán neki is köszönhető (nem emlékszem), hogy megpróbálkoztam a másik földúttal, ami viszont már Mon irányában haladt. Egy ideig csak kocogtam a bringa mellett a mezőn, majd lassan fel is ülhettem rá és Stierva elhagyása után 20-25 perccel (?) a földúton megérkeztem Monba, ahonnan végre már aszfaltúton gurulhattam le Tiefencastelbe, ismerős településre.
Az emelkedőn a szürkületre való felérés, igyekezet miatt csak egy-egy müzliszeletet, kókuszrudat vagy hasonlót ettem csak, odafentről a még minimál fényviszonyokban történő leérés miatt siettem, utána a földutas útkeresési problémák miatt halasztottam az energiautánpótlást, így a kisváros szélén, lámpafényél igazán rám fért már hogy egyek valamit. Végre nem kell törődnöm az idővel – úgyis éjfelet ütött már az óra. 13 km várt még rám a kempingig (igaz ezt nem tudtam fejből), ám tudtam, hogy – noha Thusis alacsonyabban van, mint Tiefencastel, mégis kb. 2 km hosszú kellemetlen emelkedővel kezdhetem a hazajutást. Megbarátkozva az éjszakai tekeréssel, nem bosszankodtam már az időn; zenét hallgatva nyugodtan kapaszkodtam fölfelé, tekertem síkon, végül gurultam be Thusisba. Talán 3 1-re értem vissza a kempingbe, ahol vacsora és zuhanyzás után hajnali 2 óra tájban térhettem nyugovóra. Másnap ráadásul hosszú nap várt rám...
Visszagondolva arra, hogy mikor 2008-2009 táján Jufba tekertem föl, akkor a közeli andeeri kempingben esett meg, hogy hajnali 2 óra tájt feküdhettem csak le, illetve 2011-ben Steinigboda emelkedője után épp ezen, thusisi kempingben jártam hasonlóképp és most, 2014-ben megint. Ez egy ilyen környék ? ? Az Alpokban nincs még egy ilyen vidék, ahol ilyen kis területen belül ennyi emelkedőről éjfél után értem volna vissza a kempingbe.

2000 m fölé vezető útjaim 2011 végéig frissítve, videólinkekkel részben aktualizálva...