2014. Alpok túra, kezdőlap

2014 Olasz - svájci és francia Alpok túra kezdőoldal

SOON ! For english travelogue CLICK here !

0. nap: repülés Milánóba

Bevezetés:

A 2013. évemet nagyon nagy részt a ház átépítése tette ki, mindössze egy négy napos alpesi túrára került csak sor, feltétlenül szükséges feltöltődés miatt. Noha 2014-re is maradt még egy kis munka (egy szoba teljes felújítása, alsó hőszigeteléssel, fűtés újbóli kiépítésével és villanyrendszer cseréjével), ebben az évben már maradt bő két hét „szabadon felhasználható” szabadságom, amit jobb időtöltés híján végül egy közepes túrára terveztem fordítani, ráadásul szükségem is lett rá, hogy merítsek valamiből, illetve erőt adjon.
Komolyabb, több hetes bringatúrára indulás – esetemben – nem lehet meghatározott cél nélkül. A túra kiemelt eseménye a június 14-15-i Valtellina Extreme Brevet bringás kihívás kőszáli kecske szintje (2. legnehezebb szint a 4-ből 345 km-rel és 8998 m szintemelkedéssel) lett, amit magyar kerekes még nem teljesített. A 2012-ben tejesített Monte Grappa challenge-nél (4 emelkedőjének napján 261 km-re 7241 m szintemelkedést hajtottam) nagyobb teljesítményt akartam menni, így igazán csak két rendezvény jött szóba, de ez tökéletesen passzolt nekem, hiszen teljesítménytúrárról lévén szó, laza volt a szintideje (reggel 5-től másnap 11 óráig), így bőven belefértek kisebb pihenők, valamint a videózás, az élmény megörökítése. Pár órát aludhattam is volna, de saját rekorddöntés miatt alvás nélküli teljesítés volt a célom. Mindegyik emelkedőjén (Passo Mortirolo, Passo di Gavia, Umbrailpass, Passo dello Stelvio (Prad felől), Forcola di Livigno, Passo Eira és Foscagno) tekertem már (némelyiken többször is), így az útvonal nem volt ismeretlen számomra, nem érhetett meglepetés: tudtam milyen nehézségű kaptatók várnak rám.
Jó visszagondolni, hogy 2010-ben teljesítettem a Mont Ventoux Galerien verzióját (4-szeri feltekeréssel 6000 m fölötti szintemelkedés napon belül), ami már az a kategória, amit nem minden bringamaratonista képes letekerni, aztán a legendás, örök szerelem Ötztaler radmaraton után néha járt a fejemben, hogy „de ezeket” még simán letekeri más is” és nem volna rossz olyat menni (ha már edzettségemnek és szervezetemnek, izmaimnak köszönhetően megengedhetem), amit már csak az igazán „hegyikukacok” tudnak tejesíteni. A Monte Grappa challenge-re már – a meredeksége és szintemelkedése miatt azt mondom, hogy az már az a kategória volt és most 2014-ben azt is igyekeztem túlszárnyalni.
A rendezvényt követő két hétben további kb. 1500 km-t terveztem még tekerni az Alpokban, igaz kissé szabdalt útvonalon, amit az határozott meg, hogy hol jelöltem meg felkeresésre szánt 2000 m fölé vezető emelkedőket. Az volt a célom, hogy megörökítsem és feltekerjek az elmúlt két évben a neten „felfedezett”, 2000 m fölé vezető aszfaltutakra, illetve néhány olyan kaptatóra, amelyeken annak idején nem videóztam, vagy azt jócskán régi kamerával (nem Full HD-ben) tettem. Az elmúlt 2 évben felfedezett 2000-esek felkeresését az indokolta, hogy megint nem tudtam ellenállni egy konkurenciaharcnak a svéd alpesi bringás legendával, miután tavaly, 2013-ban megjegyzést tett túraleírásában, hogy tud ő még új emelkedőt. Váltottunk is pár üzenetet, utánajártunk infóknak, így is merült fel összesen talán 3-4 új 2000-es kaptató, ugyanakkor azért látni kell, hogy ő málha nélkül járja az Alpokat és azért azt is tudjuk, hogy egy svéd és egy magyar ember mást engedhet meg magának, no meg ő kb. tíz évvel idősebb, régebb óta gyűjtögethet. Nem tudtam ellenállni annak, hogy ezen konkurálás miatt olyan emelkedőket is felkeressek, amelyeket amúgy nem terveztem volna, bár végül utóbb mondhatom, akadt köztük olyan, amelyet örülök, hogy meghódítottam, mert igazán szép volt.
A tervbe vett emelkedők egy része még újdonságot jelentett, más része csak „feladatot”, ugyanakkor néhány viszont nagyon várt nosztalgia élményt. Hogy néhány konkrétabbat említsek:

• Újdonságként került a tervbe Alp Stierva (2145 m) eldugott hegyi útja, Lago di Curnera (út legmagasabb pontja 2039 m) az Oberalppass hágójának oldalában, Triftalp (2090 m) hegyi tanya kis útja Visp közelében, Merdechon (2079-80 m) pedig Sierre „fölött”, Olaszországban Lago di Torre emelkedője, Franciaországban pedig Rioufenc / La Bergerie du Bois Noir (2010 m) . Utóbbi kettőt félig-meddig feladatnak éreztem, mert nem reméltem, hogy sok szépséget mutatnának, pedig…..
• Feladatként felkeresendő emelkedőnek tipikus példája volt Juf, ahol annak idején éjjel jártam, de világossal is mag akartam örökíteni. Elárulom: nagyon kellemes meglepetést okozott ez az út is; gyönyörű volt!
• A nosztalgiából várt 2000-esek leginkább kiemelendő példája az olasz Colle Fauniera (2480 m) emelkedője volt, amit még 2005-ben hódítottam meg a Granfondo Fausto Coppi (187 km + 4400 m szint) keretében, csak akkor még komoly bringamarathonra nagyob kamerát nem akartam cipelni. Franciaországban a Col du Granonra (2413 m) való visszatérést vártam nagyon, ami egy igazán szép, panorámás emelkedő Briancon szomszédságában. Nem soroltam fel, de természetesen a bringás kihívás emelkedői közt is akadt egy-két nosztalgikus, mint a legendás Passo Mortirolo (a legnehezebb oldaláról, Mazzo felől), vagy a Passo Gavia szintén a nehezebb oldalról, illetve Stelvio szintén a nehezebb, tekergősebb oldalról.

Az újdonságok felkeresésével megint arra készültem, hogy ahogy 2011 és 2012 végén is, ezúttal is a túra végére „meglegyen” az összes, ismert aszfaltos 2000 m fölé vezető út bringával, azaz az én 2000-es aszfaltos emelkedőlistám legyen a legbővebb a világhálón (amelyekhez legtöbb esetben videó is megtalálható, több tucat egyetlen példányként).

Felkészülés:

Valtellina Extreme Brevet-re való edzőtúrákat leszámítva a nyári túrára elegendő lett volna egy laza felkészülés, ahogy teszem azt már egy – másfél évtizede, azonban a mivel a Valtellina Extreme Brevet-n 8998 m szintemelkedés várt rám alvás nélkül, ezúttal alaposan felépített, nagyon komoly edzésekre volt szükség, ráadásul idén költségkeretembe nem fért bele, hogy pár napra az Alpokba menjek 4-5 napos felkészülésre. A Pilisben készültem fel az Alpok egyik legdurvább bringás – már extrém szintű - kihívására. Mivel a rendezvény június közepén volt, az edzőtúrákat június elejéig be kellett fejeznem, ráadásul az év eleje még inkább a futóversenyekről szólt (május 10-ig három marathont futottam, köztük egy terepen, hegyeken futott 50 km-t.) Áprilisban-májusban kezdtem a bringás edzőtúrákat, szépen mindig növelve a távot és kb. 4-500 méterenként emelve a szintemelkedést. A két végső edzőtúra jól mutatja, hogy milyen komoly felkészülésről is volt szó:

• Június 3-án két dobogókői feltekerés közt 20-szor hajtottam fel a legendás és jócskán nehéz pilisszántói emelkedőn (több helyütt 10%-os, legmeredekebb részén 17% meredek): 149,5 km-re 4385 m szint (5108 kcal): ami érdekes: itt a Pilisben, aszfalton, ilyen rövid távon ennyi szintet is lehet !

• Június 8-án pedig – nem elég korai indulásom miatt éjjelbe is kicsit nyúlóan – egy nap alatt 10-szer tekertem fel Dobogókőre, amely így 259 km-re 5685 m szintemelkedést jelentett. Az elégetett 6848 kcal pedig ahhoz mérve érdekes, hogy a 2012-es 7241 m szintemelkedésű, rekordot jelentő napomon égettem el 8718 kcal-t.

Nem bántam volna, ha összejön a 6000 m szintemelkedés, de nagyrészt elégedetten vártam a rendezvény napját; úgy éreztem, nem szabad, hogy gondom legyen, kiváltképp ismerős utakon és úgy, hogy végig saját túratempómban tekerhetek, beleférnek kisebb pihenők is.
Nem nagyon foglalkoztam ezzel, de sejthető volt, hogy ha nem jön közbe komoly probléma, akkor a túra vége felé egyik nap sor kerül(het) arra, hogy 270. alkalommal tekerek majd 2000 m fölé.

2014. Alpok túra, 1. nap élményei

2000m fölötti emelkedők, melyeken bringával jártam (2011-ig bezárólag)