Bevezetés / 0. nap

Kanári tapasztalataim

2. nap: Teno hegység Masca, Buenavista del Norte

2009. április 11, szombat – 1. nap: Repülés Bécs – Dél_Tenerife, majd bringa: Reptér – Camping Nauta – Arona – Vilaflor – 1850m-es magasság - Valle San Lorenzo – kemping = 91,8 km + 2004 m szintemelkedés
Mivel nem voltak tökéletesek az alvás körülményei, már hajnali 4 óra előtt felébredtem. Átsétáltam a Terminal 1A-ba, a szembülső külön épületbe, ahol be kellett csekkolnom; még alig volt néhány lézengő ember. Bringám este már „átalakítottam”, gyakorlatilag a levetett ruháimat kellett elraknom, illetve a sátrat és polifoamot egy táskába tenni és a kormánytáskát valahogy a hátizsákba passzírozni. Talán 4:20 körül állhattam a sorba, ahol akkor még nem sokan tették ugyanezt. Többnyire ezután érkeztek az utasok taxikkal; nem sokan aludtak a reptéren. Miután beadtam a csomagokat és megkaptam a kiállított papírt (talán a korai csekkolás miatt kérdezték (volt még lehetőség !) hogy kérek-e ablak melletti helyet), bringám áttoltam a szembülső nagy – fő – terminalba, ahol könnyedén beadtam bringám a speciális csomagok pultjánál.
Bőven maradt még időm indulásig, bár most nem emlékszem, hogy annyit elbóklásztam volna, mint egy éve Ferihegyen. Inkább a számomra kijelölt gate / kapunál időztem, vártam, hogy szálljunk a buszra. Kint még teljesen sötét volt : ez is új élmény!
Mivel a reptéren aludtam (és nem sokat), ez azzal járt, hogy inkább melegebben öltöztem, mint érdemes lett volna. Fölül a mezem fölött rajtam maradt még egy hosszú mez is, vagy polár ? A Flyniki légitársasággal, Niki Lauda légitársaságával repültem. A biztonsági tudnivalókat a kb. három soronként lelógó képernyőn mutatták be, miközben már gurult a gép. Elvben 6 órára volt kiírva az indulás, nem sokkal később szállhattunk fel és hamarosan a Nap is kelni kezdett, világosodott!
Mivel a napkeltével ellenkező irányban repültünk, lassan kelt csak fel! Most is nagyon élveztem a felemelkedést, igaz talán a rövid éjszaka miatt most nem volt akkora átütő élmény. Noha Marokkótól NY-ra, az Atlanti óceánban található Kanári szigetekre repültem, eddigi repüléseimmel szemben mégsem az Alpoknak vettük az irányt, hanem a Duna mentén emelkedtünk egyre feljebb. Linz, majd D-Németország után következett a Bódeni tó, aztán Zürich…. A kis képernyőkön egyfolytában szuper infókat mutattak, írtak ki, úgy mint: GPS-szel követve merre járunk, a tájat rajzolták és jelezték a legközelebbi várost és távolságát, vagy információs képernyőn írták ki, hogy milyen sebességgel, milyen magasan haladunk, várhatóan mikor szállunk le, mennyi még az utazási idő és mennyi a hátralevő távolság. A szélcsend illetve gyenge ellenszél miatt sebességünk 800-870 km/ó körül alakult, a repült távolság 3600km körül volt. Egyébként 10700m magasan repültünk, ahol -48 - -52 fok körül volt a kinti hőmérséklet, igaz bent elég lett volna a rövidujjú is. Svájc fölött lekapcsolták az információs képernyőt, onnan egy filmet vetítettek, miközben sajnos a jobb oldali ablakon nem nagyon lehetett látni az Alpokat; épp csak egyszer láttam kisebb havas hegyeket.
Már felszállás után nem sokkal a személyzet ingyen hozott kb. 1 dl innivalót (választható), majd fél óra múlva jött a kis adag – de jól eső – reggeli, mely többek között kis adag meleg tojásrántottát is tartalmazott. Később még egyszer kaptunk újabb deci innivalót. Kellemes meglepetés volt az ingyen szolgáltatás.
A 4 órányi alvás ellenére nem nagyon aludtam repülés közben: sokat fotóztam, filmeztem és nézelődtem ki az ablakon. Svájcot elhagyva Franciaországon repültünk át, ám szakadozottan, de sok felhő takarta előlünk a felszínt, még akkor is amikor a Pireneusok felett repültünk át. Spanyolország felett figyeltem a szép felhőalakzatokat, meg persze a filmet követő gag-eket is, amin jókat nevettünk szomszédommal. Ezek többnyire átverések voltak, pl: két kínai nő megkéri a gyanútlan járókelőt, hogy Polaroid képpel fotózza le őket. Kattint, majd jön egy Barkas szerű jármű és mire az elmegy, a lefotózottak helyéről két mosolygós kínai férfi jön a fotókért, a gyanútlan fotós meg csodálkozik, hogy hogy lett a lányokból két férfi.
Sajnos a szakadozott de sok felhő miatt – és mert a Nap még mindig laposan sütött – nem nagyon lehetett észrevenni, mikor értünk az óceán fölé. Az óceán feletti legalább egy órás út már unalmas volt (még tartott valami TVműsor), onnan lett izgalmas, amikor az információs képek közül a térképen megjelent az első sziget, talán Forteventure vagy Lanzarote. A szigetekre a gép túloldaláról lehetett rálátni, tőlem később csak La Palmát, majd La Gomerát láthattam, egy részüket felhősáv felett. Akkor még nem tudtam, hogy az ott bizony szokványos. Internetes fórumokból tudtam, hogy bezzeg a túloldalról az emberek a Teidében gyönyörködhetnek. Persze később én is láttam felhők felett a Teidét bringázásaim során; nem is egyszer-kétszer.
Repülőnk elég gyors ereszkedés – és azzal járó fülbedugulás után - 10 óra tájban szállt le. (Mint megtudtam egy ismerősömtől, valószínűleg a nagy forgalom miatt lehetett, hogy az irányítótorony csak későn engedte ereszkedni a gépet, amit alátámasztottak későbbi reggeli tapasztalataim. A kempingben reggelente, kb. 9 óra után 1-2 órán át kb. 5-8 percenként érkeztek a leszállásra készülő gépek.) Valamelyest most is filmeztem a földet érést. Ahogy megállás után az ajtón kiléptünk, azért nem volt kánikulai meleg; nem esett rosszul a hosszúujjú; igaz szél fújt. A csomagjaim épségben megérkeztek, a bringa külön – a speciális csomagoknak rendelkezésre álló – futószalagon érkezett. Nyugodtan szerelgettem – közben már mindenki elment -, az egyik pedál becsavarása most is eltartott egy ideig; nem egyszerű megtalálnom a menetet. A csomagok érkezési teréből kijutva, lifttel jutottam egy szinttel feljebb, ahol egyből végigtoltam bringám az indulási részen, ahol majd 2 hét múlva kell(ett) becsekkolnom. Megnéztem magamnak a repteret; illetve próbáltam meg is érdeklődni, hogy a speciális csomagokkal mi lesz majd a teendő (az Airberlinnél azt mondták, hogy majd akkor a check-innél megmondják.).
Információs pulttól azt is megtudtam (talán már eddig is volt róla infóm), hogy a húsvét vasárnap ellenére fogok nyitva levő üzleteket találni. Ahogy már visszafelé tóltam málhás kerékpárom, egy derűs német férfi szólított meg, mert mint kiderült ő is szokott bringatúrázni, igaz Németországban. Elismeréssel illette, hogy bringázni tervezek Tenerifén. Ha hegyekre vágyok, abból itt van elég – értett egyet. Eddig még nem voltam feldobva, nem ujjongtam – mint szoktam – a túra, az élmények megkezdése miatt, de ez beindított. Bizony: „-Itt vagyok Tenerifén, az örök tavasz szigetén, ahol egymást érik a pálmák, kaktuszok, tűz a Nap, rövidben lehet tekerni és egyszerre gyönyörködhetek 2-3000m-es hegy(ek)ben, illetve a csodás óceánban !!”
Az épületből kijőve kint erős, viharos ÉK-i szél fújt. Fotózás után a pálmákat és a napsütést élvezve tekertem fel az autópálya mellett vezető utacskához, amin a kempinget vettem célba (12 óra volt ekkor). Élveztem, hogy délszaki tájon, hátszélben könnyedén pedálozom és messzire repültem otthonomtól kipihenni magam, sok szép élményt szerezni. Az autópálya melletti utacska jócskán hullámzott bizony: 10-12%-os emelkedők – lejtők váltakoztak; amelyekre csomag nélkül könnyedebben hajtottam volna fel, de így bizony néha jócskán lelassultam. Utólag visszagondolva érdekes emlékezni, hogy hogy fedeztem fel a később gyakori megfordulást jelentő csomópontokat, pl Chafirast, ahol egy boltban egyből vettem is banánt, kenyeret és persze ásványvizet, hiszen Tenerifén nem ajánlatos csapvizet inni. Első tenerifei vásárlás…. Bátortalanul köszöntem még spanyolul. Az autópálya fölött áttekerve még 1 km-t kellett kisebb áruházak mellett megtenni, majd Guargacho felé kanyarodtam, lejtőn gurultam, tekertem tovább. Ez volt kempingem egyik szomszédos faluja, aminek ideális kis boltja, üzlete volt, SPAR jellegű. Egyből vettem is péksütiket, talán banánt is. Mikor kijöttem, akkor esett csak le, hogy a le nem zárás (ez nem aggasztott mondjuk) mellett bizony kint hagytam a sebességmérőket és még az útlevelet is.
Az utolsó leágazástól töredezett úton hajtva érkeztem meg a Nauta kemping lehajtójához. A recepció este 23 óráig nyitva volt – jelezte a felirat. A recepciónál levő hölgy angolul is beszélt; ez is jó hír. Egyből mondtam neki, hogy kedden délután 6 óra tájban mennék el, de nem jelentett gondot, mert azt mondta: az éjszakák szerint kell fizetni (8,8 EUR / éj). A kemping fentebbi részén faházak álltak, lentebb volt köves hely a sátraknak, illetve azalatt külön bővített köves – elszórt fás – terület további sátraknak, amit akkor kb. 2/3 részt ki is használtak. Mint utóbb kiderült: a hosszú hétvége miatt. Először körbenéztem, majd a déli kerítés mellett választottam sátorhelyet, ahol egyfelől sátram a kerítéshez is kiköthettem a szélben, illetve úgy tűnt, a cövekeket is bele tudom majd nyomni a köves talajba.
Sátorállítást bőséges ebéd, majd túrára cucc összedobás és napkrémezés követte, így 1/2 3 is elmúlt, mire útnak indultam Los Christianos felé, hogy arról egyből nekivágjak a Teidének: jutok, ameddig jutok a 2100-2200m-ig is felvezető úton. Felfedezőtúrára indultam a sziget fő hegyére!
Güizában az autópálya alatti kereszteződésnél elsőre nem tudtam megtalálni a mellette vezető mellékútra való feljutási lehetőséget, így az autópályán kötöttem ki. Pár km-t hajtottam csak rajta (eleinte kb 50 m szintet fölfelé), majd kanyarodtam volna Los Christianosba, de az sem jött össze így egyből az Aronába tartó forgalmas emelkedőn pedáloztam, felhők alatt, de eső miatt nem kellett aggódnom. Üsse kő, az idő úgyis szaladt, továbbhajtottam. Töredezett aszfalttal és sok autóval kezdődött az út, többször le is húzódtam az aszfaltos padkára, mert nehezen viseltem a sok négykerekűt. A La Camellai elágazást követően emlékeim szerint csökkent a forgalom, néhányszor a hátrafelé, a két turistaközpontra nyíló kilátás miatt álltam meg. Egy-egy alkalommal szép virágok, pálmák miatt örültem. Aronától muskátlik szegélyezte egyenes emelkedőn értem a hegyvidékre: a házakat elhagyva gyakran kaktuszok szegélyezte úton, csúcsok, vulkanikus hegyecskék közelében szerpentineztem fölfelé, miközben fordulások után Los Christianos és Playa de las Americas felé is nézelődtem, filmeztem. Fel-, előretekintve már láttam, hogy 1000m tájékán felhőben folytathatom a tekerést. Időnként kaktuszokat álltam meg filmezni, nekem annyira új és élvezetes volt, hogy itt e – számunkra ritka – növények csak úgy szabadon nőnek és jól érzik magukat. Eddig csak TV-ben láttam ilyet, itt meg ez volt a természetes! Ráadásul mi hozzászoktunk a kis, cserepek kaktuszokhoz, az itteniek pedig lazán méteres nagyságúak, vagy nagyobbak. Több helyen már virágoztak is. Miután a hajtűkanyarsoron végigtekertem, La Escalona házainál ködbe, felhőbe hajtottam; később, 1100méteren fel is öltöztem. Míg a ködben egy padon, már melegebbe öltözve eszegettem a bevált szárított (és cukrozott?) gyümölcsből, szemben egy nő sapkában szedegetett szép mezei sárga virágokat. Utóbb le is fotóztam. Mielőtt lehűltem volna, továbbindultam. Kb. 3 km-t, Vilaflorig rosszabb, töredezettebb úton hajthattam. Érdekes, hogy ködben mennyire nyugalmasabb, csendesebb a táj; szinte megáll az élet, a természet is elcsendesedik ilyenkor. 1500 méter magasan helyezkedik el a Las Ca?adas Nemzeti Park közelében Vilaflor. Nemcsak a sziget, hanem az egész Spanyol Királyság legmagasabban fekvő települése. Szinte állandóan felhőrétegben van a falu. Klímája és kristálytiszta levegője ideális az asztmás betegek számára. Kiapadhatatlan források erednek itt, melyeket már az angolok is felfedeztek. Éghajlata száraz és napos. A pínea- és mandulafákkal övezett hegyi falut elsősorban a természetimádók keresik fel. Tavasszal mandulafák és egyéb vadvirágok szinte virágtengerré változtatják a környéket. A környék erdőiben nagy kirándulások tehetők, az úton nyulakkal és a ritka ibériai kecske példányaival is találkozhatunk. A régi városháza és a Szent Péter-templom Tenerife hegyvidéki építészetének jellegzetes példái. A templomban szép faoltárokat tekinthetünk meg. Vilaflor egykor hires csipkekészitő központ volt, s néhányan még ma is űzik ezt a mesterséget. A szakértők szerint Tenerifén itt készítik a legszebb és legjobb minőségű csipkéket, pedig a Kanári-szigetek kézműves termékei közül talán a csipke a legszebb és legkülönlegesebb. A minták finomsága és színei a mediterrán csipkeverés legszebb hagyományait őrzik. A gyönyörű áttört mintájú csipketerítők és tányéralátétek mindig fehér vagy bézs színben készülnek. Napjainkra a kézművesség kissé háttérbe szorult, helyette ásványvíz palackozással foglalkoznak az itt élők (forrás: http://www.tenerifevacation.eu/szigetrol.html )
Vilaflor végén tábla jelezte a Corona Forestal erdő (nemzeti park ez is!) kezdetét. Tenerifén barna táblák természeti látnivalókat jeleznek. A ködben le is fotóztam; klassz volt ez az erdő ködben is. Alul-fölül hosszúban, fejemen már fejpántban pedáloztam. Ahogy kifelé hajtottam a felhőből, tetszett, ahogy a szálló felhők felett elő-előtűnt az ég, ugyanakkor a hatalmas fákhoz jól állt a köd, a csend.
Ahogy a következő link (http://www.tenerifevacation.eu/szigetrol.html ) írja, „A hegyvidékek legtipikusabb fája a kanári-pineafenyő, amely idősebb korára rendkívül vastag törzset növeszt, és kerek, világoszöld koronája akár 30 m magasra is emelkedhet. A Vilaflorban látható legnagyobb példány törzsét 7 termetes ember éri csak körbe. A kanári fenyő a sziget fontos vízforrása: hosszú tűlevelei felveszik a nedvességet és a törzsön keresztül levezetik a talajba. A hegy gyomrában kb. 1 m átmérőjű kis barlangokban – galériákban – gyűlik össze a víz. Ezeket megfúrják és csővezetékeken keresztül juttatják el délre az ivó- és öntözővizet.” – ez utóbbit én is többször tapasztaltam; most már értem is a csővezetékek okát.
Kb. 1600 méteren értem ki a felhők közül: lapos napsugarak sütötték már a fákat, hegyoldalt. 1750 méteren kíváncsian hajtottam át az út külső széli kilátóhelyre, miradorhoz. A teljes felhőtakaró felett a nem is olyan távolban Gran Canaria szigete látszott ! Csodás volt! Első felhő feletti élményem Tenerifén! Sajnos a parkolóban már csak az utolsó napsugarak találtak meg, így a fotók sem lehettek tökéletesek. Elmúlt már 20 óra. A szinte teljesen árnyas hegyoldalon már csak azért tekertem tovább, hogy épp 1800 méterrel (azaz 1850 méteren) lehessek a kemping fölött és e napra meglehessen a 2000m szintemelkedés.
Búcsúfotók után felvettem a sapkát, dzsekit, majd jöhetett a lejtő. Egy rossz elágazás után Valle San Lorenzóba érkeztem meg, ahonnan persze Güizába gurultam tovább, onnan pedig már ismerős úton vissza kempingbe, kb. fél 10-re. Érdekesmód a kevés alvás ellenére a túrán sem éreztem álmosságot; az csak valami esti, már vacsi utáni apróság után „ütötte fel fejét”: bealudtam. Majd arra ébredtem – reggel ! – hogy bizony, kontaktlencsével a szememben aludtam el.

Adatok:
Teide emelkedőn visszafordulás, 1864 m (20:20) TM: 3:24:25 DST: 39,59 SAV: 11,6
Kemping TM: 4:33:15 DST: 76,88 AVS: 16,9 MXS: 56,5 TR/D: 91,8 ODO: 111757

Szintemelkedés:
- repülőtértől kempingig 120 m
- kempingtől fenti visszafordulásig = (1864 – 50) + 50 = 1864 m
- kisebb hullámzások, illetve hazaút 20 m
Összesen: 2004 m

Költségek:
- Guargacho vásárlás: nem írtam fel
- Camping Nauta (3 éj) 8,8 * 3 = 26,4 EUR
- San Miguel: 1 l víz (0,75), kenyér féle (0,5), gyümölcs 2,78 EUR


Györgyi Gábor