Linkek
VENDÉGKÖNYV
 Kanári szigetek
fotóalbum!
2000-es emelkedőim
a térképen (114 + 4)!
Pireneusok 2007
MAGYAR ÉS KÜLFÖLDI BRINGÁS LINKEK azok tartalmával együtt
NAGYOBB TÚRÁK
2009 Alpok
2008 Alpok
2006 Alpok
2005 Alpok
2004 Kerékpárral a
Tour de France alpesi hágóin
2003 Kerékpárral
az Adria mentén Montenegróig
2002 Görögország
2001 Svájc - Alpok
2000 - Alpok - Adria
1999 Szlovén - horvát - osztrák
1999 Tátra, Krakkó
1998 Tátra
1998 Magas tauern
1998 Tátra túra
1996 Dolomitok
1995 Tátra túra
1993 Tátra túra
|
2009. április 12, vasárnap – 2. nap:
Camping Nauta – Los Christianos – Adeje – Güia de Isora – Tamaimo – Santiago del Teide – Masca – Buenavista del Norte – Teno fok felé – Garachico – Santiago del Teide – Arguayo – Güia de Isora – Playa de la Americas – Camping Nauta = 164,79 km + 3367 m szint
Nap végéig megtett táv és szint: 276,03 km + 5387 m szintemelkedés
Szakadozott, felhős időre (a szokásos reggeli 17 fokra) ébredtem / keltem. Sátramból a kilátás amúgy is a hegyek felé nyílt, ahol kis falvak, kis felhők is látszottak. Tenerife az örök tavasz szigete lévén nem is kértem szüleimtől / tesómtól időjárás-előrejelzést; esőre nem kellett számítanom, a hőmérséklet pedig – ahogy 3 hete figyeltem – minden nap 20-21 fok körül alakul, igaz napsütésben a hőérzet több; felhők alatt viszont épp annyi.
Ahogy este eldöntöttem, e napra a Teno hegység – és a neves Masca - felé fordítottam kormányom: hosszú, ám nem sok órás emelkedőkre, inkább több fél – egy órás kaptatóra számíthattam; ideális lépés a formába lendüléshez.
Reggeli után ? 11 tájban indultam útnak Los Christianos felé. Picit töredezett 1,5 km-t kellett hajtani nyugatnak, majd a körforgalomtól emelkedő vezetett Guaza házai felé, ahonnan már sok autó a déli autópályára tartott. Elmúlt nap még csak láttam, hogy vezet bringával is járható közút az autópálya mellett, most a közbenső kis építési területen át át is sétáltam, hogy azon tekerhessek. Nem találtam, hogy miként lehetne oda hajtani: legközelebb az autópálya alatt áthajtva az ottani körforgalomból az ellenkező irányú forgalomba fordulva kanyarodtam rá az útra.
Az út valamivel feljebb emelkedett, mint az autópálya, így 176m-ről gurultam le Los Christianosba, hogy ott – nem késlekedve – a hajóállomáson elintézzem, hogy ne lehessen gondom a 2 nappal későbbi, kedd esti hajóúttal. A lejtőről egy főbb útra csatlakoztam be, amiről egy régi vulkán oldalában ereszkedtem le az óceánpartra apartmanok, üzletek, éttermek között. A hajótársaságom, a Fred Olsen ablakánál megtudtam, hogy 30-40 perccel kell hamarabb a hajóállomásra érnem és, hogy a csomagot külön lezárt rekeszbe téve külön feladhatom.
A hullámtörő gátra felsétálva körbefilmeztem: a hegyek felé tekintve több régi vulkán mutatta, hogy Tenerife bizony vulkáni sziget. Az öböl partján szállodák és apartmanok emelkedtek. Továbbhajtva Playa de las Americasban, a szomszédos üdülőközpont fő sétálóutcáján, üzletsorán időztem: végig a hazánkban is megtalálható neves, felkapott divat- és sportüzletek is visszaköszöntek, ám akadt mesterségesen megépített egyiptomi építmény is, szobrok is – a pálmasor mellett persze.
A hőmérő 21 fokot mutatott. Ha nem sütött a Nap, épp nem fáztam rövid mezemben. Egy szállodasor közt a partra is legurultam, hogy kinézzek innen is a nyílt óceánra; a parti sétaúthoz kiérve, ott két rendőr felügyelte a rendet. Filmezésem közben az óceánon egy motorral haladó régi vitorláshajót láttam, miközben a kikötő felé hajótársaságom, Fred Olsen szupergyors kompja érkezett La Gomera sziget felől.
Bár változóan volt felhős az ég, illetve sütött a Nap, mégis sokan feküdtek kint nyugágyon, napoztak. Az üzletsoron végigvezető út a félsziget vége felé a hegy felé fordult, arra is tovább folytatódtak az éttermek, boltok, de azért akadt internetcafé is. Kb. 12 óra tájt hagytam el a turistákban gazdag városrészt és kerestem meg félsziget vége felé haladó főutat. Pár km után kénytelen voltam picit az autópályán tekerni, aztán azonban bevállaltam, hogy az autópálya mellőzése miatt feltekerek Adejébe és onnan térek vissza a sztráda mellé, majd az azt felváltó T82-es útra. Adeje előtt, Fanabénél sikerült elnéztem valamit, így feleslegesen hajtottam fel a falucska 16%-os emelkedőjén. Adeje felé is 8%-oson pedáloztam és az onnan leadott kb. 40-50 m szintkülönbség azt jelentette, legalább plussz 20 percet áldoztam arra, hogy kb. 2,5-3km-t ne az autópályán tekerjek. (Később nem mindig voltam ennyire jófej.) Útközben hátratekintve néha akadt kilátás az üdülőövezetre, ám inkább már előretekintettem. A T82-es út hol lankás, hol normál meredekséggel emelkedett, időnként kisebb lejtők, sík szakaszok is követték egymást. Az út nem igazán magával ragadó, bár egy-egy alkalommal én is megálltam kilátást fotózni, filmezni. A felhők illetve az időnként sziklákba vájt szakaszon érzett erős ellenszél miatt nem voltam nagyon feldobva; jobb időt szerettem volna: „-Otthon az időjáráselőrejelzés napkorongjait és 20-22 fokot, meg a pólós, trikós embereket nézve azért nem arra számítottam, hogy rövid mezben fázzak!”
Güia de Isorába érve egy út menti park padjánál, épp a buszfordulóval szemben ebédeltem kenyeret, májast, paradicsompaprikát, ám közben a hűs miatt még hosszút is húztam magamra. A település végi benzinkútnál megint tudtam ásványvizet venni. Chioig – 700m-es magasságig – még tovább emelkedett az út, majd az elágazásnál az óceánhoz közelebbi és talán Los Gigantesre több panorámát nyújtó utat választottam. Tetszett a kilátás és az is, ahogy a meredek sziklákon is nőtt kaktusz. Videóval a kezemben gurultam Tamaimo felé; hallani is, ahogy megörültem az előbukkanó Tenó hegység csúcsait érő napsütés láttán. Végre !!
Bár Tamaimó hegyoldalra épült, így természetes vízszintes felülete nem volt, a spanyol foci jelenét és jövőjét egy mesterséges focipálya alapozta meg. A Santiago del Teide település felé vezető szerpentinúton nagyon élveztem az út mentén szabadon növő különféle kaktuszokat, de a hegyek jellegzetes alakját és az európai kontinensen nem vagy nem nagyon jellemző növényzetet is. Úgy éreztem olyanok, amelyeket távolabbi tájakról látunk utazási újságokban. Feldobott a napsütés és a növényzet, természet jelentette újdonság. Végre rövidre is vetkőzhettem! Erre számítottam Tenerifén. Előretekintve is látszott, hogy a korábban Teno hegységet részben elrejtő felhők kb. 900 – 1200m-es magasságon belül, így a hegyek között, előtt mozognak.
Santiago fel Teide elején akadt pár vendéglő, de itt már nem volt nagy forgalom. A központban egy szép templom előtt időztem picit, filmeztem körbe, majd Masca felé fordulva, a házak közül kiérve az út egyből 12 – 15%-os meredekségre váltott, miközben időnként erős szembeszél is belém kapott. A második hajtűkanyarban a – Tenerifén gyakori – út menti kő korlátnak köszönhetően tökéletes önfotót is tudtam készíteni, a videót is beállítva, visszagurulva pedig először örökítettem meg, ahogy a 3718m magas Teide előterében, emelkedőn hajtok. A következő két hétben akadt néhány hasonló, csak azok jellemzően a felhők felett készültek. Először láthattam a Teide csúcsát.
A meredek és időnként szeles emelkedő 1074m magasan érte el tetőpontját, ott kis parkolóból tekinthettem le a vad hegyek között tekergő kocsiútra és az óceánra. Az óceán parti Los Gigantes a vad szikláiról híres; innen tulajdonképpen azokat a hegyeket láttam csak picit beljebbről és felülről. Csodásan vad és valóban gigantikus volt. A környék egyébként Tenerife kb. 7 fő látványosságainak egyike; a közút pedig tán csak 3-4 évtizede létezik, előtte csak földút haladt erre. Nem sokkal továbbhaladva már Masca és az odavezető szerpentines út is jól látszott; a felhők néhol a hegyek között úsztak, itt-ott csapódtak lefelé.
Az út minősége nem volt tökéletes, időnként eléggé töredezett volt. A lejtő 4 km alatt ereszkedett a Mascában található 631m-es mélypontjára, ahonnan a magas sziklafalak tövében kezdett egyből kapaszkodásba; jól látszott merre tekereg tovább. Turisták számára ajánlott Mascából a szurdokon az óceánig legyalogolni és onnan hajóval Los Gigantesbe eljutni. Egyik filmemen épp egy képen több tenerifei jellegzetesség is megtalálható: pálma, kaktusz és mögötte a jellegzetes kő házikó.
Az alábbi link ezt írja Mascáról: „Masca egykor a kalózok menedéke volt, és csak öszvérháton lehetett megközelíteni. Azért lett kalózfalu, mivel a magasból nagyon jó kilátás nyílik az óceánra, s a kalózok messziről kileshették a hajókat, amelyeket aztán megtámadtak.
Ma ez apró, hegyi település. A főútról másfél sáv széles út vezet a faluba. Veszélyes, de nagyon szép látvány fogadja az odalátogatót. Fehér házai magas és meredek sziklatömbök tövében bújnak meg. A település környéke, a csipkés sziklák és a mélyben kéklő óceán hálás fotótémát kínálnak. Tulajdonképpen nem is a falu a fő látnivaló, hanem a meredek hegyoldalakkal és éles gerincekkel tagolt, változatos hegyvidéki táj. A bájos falu egy maroknyi piros csempés kőházból áll, melyek pálmafák alatt hűsölnek. Az út menti árusok fügekaktuszt és narancsot kínálnak az átutazóknak. Közvetlenül a kis falu felett van egy terasz, ahonnan lenyűgöző a kilátás – különösen naplementekor – egyik oldalon a Teide hegyre, másik oldalon az Atlanti-óceánra. A faluban arra is lehetőségünk nyílik, hogy vezetők kíséretével szamárháton barangoljuk be a környéket. A falubéliek méheket is tartanak, kihasználva a környező virágzó mezőket.
Szerencsére erről az útszakaszról jobb fények által megvilágított hegyekre nyílt rálátás; csodás fotók készültek. Egyik filmrészleten anyu szörnyülködött: egyik kezemben kamerával, így egy kézzel fogva a kormányt hajtok át a szembülső sávba, onnan filmezve a mélybe, illetve az óceán felé. Rövid időre szitáló eső is elkapott, de nem lett gondom. Az emelkedő végül 828 m-ig kapaszkodott fel, ám sajnos a túloldal, a Teno hegység északi lejtője nem kínált szép időt: szeles, felhős úton ereszkedtem le, útközben jobban fel is kellett öltöznöm.
17:30 tájban – tervhez képest bőven késésben – értem a 119m-en található Buenavista del Nortéba (78,5 km), ahol egy benzinkútnál kellemes meglepetésre tudtam elég ennivalót (kenyérfélét, péksütit és vizet, Gatorade-t) venni, majd egy parki padon nyugodtan lakmározni.
A faluközpontból töredezett, kátyús útszakaszról értem át egy már jobbra. Az utolsó házakat követően banánültetvény mellett hajtottam a meredek óceánparti sziklákra vezető úton Faro de Teno, a Teno félsziget csücske felé. Az elszaladt idő miatt persze már nem lehetett célom kihajtani a félsziget csücskére, de legalább fel akartam hajtani a függőleges sziklafal oldalán haladó útszakaszra.
A vad sziklák tövében lent fodrozódott, habzott az óceán, szemből pedig a Nap sütött már lentebbről;
egyre klasszabb fényeket varázsolva a környékre. A vad sziklafal oldalában – néha videokamerával a kezemben – haladva jól látszott, hogy mennyire vulkanikus a hegység. Persze itt sem maradtak el a kaktuszok. Ahogy egy kis alagút segítségével hajtottam át a meredek sziklán át, az alagút miatt nagyon erős szelet lehetett érezni.
A következő alagutas részről kiérve az út hamarosan lejteni is kezdett a Teno csücsök laposodó vége felé; áramot termelő szélkerekek is feltűntek.
Buenavista del Nortéból csak pár km-t – Los Silosig - kellett volna továbbhajtani keletnek
(elhaladva közben egy újabb régi vulkán mellett), hogy ott egy rövidítéssel hamarabb a Santiago del Teidébe tartó útra, ám hiába figyeltem, nem találtam a megfelelő leágazást. Végül 3 km-rel továbbtekerve, az 1706-ban részben láva által elöntött Garachico település elején (98,5 km) kezdhettem meg kb. 1000m szintemelkedésű kaptatómat. Bekaptam egy banánt, egy péksütit is talán majd 19:15-kor nekikezdtem; a Nap egyre laposabban sütött, mind narancsosabban sütötte meg a felhőket, ugyanakkor még a hegyek takarták. A lankás kezdetet követően az út házak közt pár száz métert merőlegesen haladt a hegyeknek, itt bizony 16-18%-os meredekséggel kellett megküzdenem. Ahogy kiállva keményen küzdöttem fölfelé, egy erkélyről egy kissrác Indurain nevét és még talán valami hajrá szót említve ösztönzött. Kellemes meglepetés volt, hogy nem a mai spanyol hős Contadort, hanem éppen kedvencemet, a spanyol Induraint említette. A folytatásban már nem volt drasztikus a kaptató, jellemzően kb. 4-8%-os. Eleinte, több km-n 
át, kb. 500m-es magasságig az óceán-közeli hegyoldalban szerpentinezett fölfelé, ahonnan így hosszan leláthattam a vízre és éppen készíthettem naplemente előtti búcsúképeket.
Előretekintve persze ismét számíthattam ködre, felhőkre. Kb. 21 óra tájban kellett lámpát kapcsolnom, részben persze a felhőben tekerés miatt is. Nem volt nagy forgalom, ritkán jött csak autó; teljes csendben pedáloztam fölfelé: csak a természet és én. 21:20 körül éppen a sötétben, az út szélén megállva vettem magamra – a hideg miatt – az esőkabátom, amikor egy autó lassított és érdeklődött a hölgy, hogy tud-e segíteni. Kedves volt, de semmi gondom nem volt.
21:40-kor értem fel az 1075m magas nyeregbe, ahonnan lábamnak hűs néhány km-es gurulással ereszkedtem le Santago del Teidébe (21:48), ahol délelőtt már jártam. Akkor lentről Tamaimo felől érkeztem, most inkább másik úton – felfelé hajtottam tovább, hogy onnan végig, hosszan gurulhassak egészen Playa de las Americasig.
A lámpáknál meg sem néztem a térképet, így nem tudtam, mennyi emelkedő vár rám. Hűsben pedáloztam felfelé a meredekebbé váló úton és kíváncsi szemmel fürkésztem a ritkán elhaladó autók fényeit, hová kapaszkodnak fel. Las Manchasban – nem sokkal a sejtett tető előtt - a hideg miatt végül rászántam magam, hogy elő- és felveszem az esőnadrágot. Mikor a csomagtartóra rögzített hátizsákra vagy a nyeregre téve a henger alakúra összehajtott esőkabát onnan leesett, nem is gondoltam, mi lesz abból. Nyugodtan kötöttem be a hátizsákot, majd vettem volna fel az esőnadrágot, amikor annak nyomát sem láttam. Elgurult a 8-10%-os lejtőn, ráadásul éppen egyenesen lefelé. Látni sem láttam merre, de az út vonalvezetése szerint akár messzire is….. „-Húha…. Ha nem lesz meg, akár meg is fázhatok a hidegben… ajjaj!” Kis apróságból is nagy baj kerekedhet…
Lámpával a kezemben kezdtem az út mentén sétálni és fürkésztem az út szélét. Kb. 300 métert gyalogoltam le hiába. Hajjaj….. Visszafelé szintén figyelmesen néztem mindent, mikor végül nem is messze a bringát mégis sikerült meglelnem az út mellett. „-Nagy mázli!”
A tetőt követően (kb. 22:20) végre következhetett a lejtő (elmúlt eset után ismét sapkában), ahonnan bizony nem csupán a parton láttam világító pöttyöket, de távolabb is…. A videóról otthon megnézve úgy tűnik: azok bizony – ahogy sejtettem – a kb. 25-35 km-re levő La Gomera sziget fényei voltak! A lejtőn bizony jól esett a meleg ruha, fejemen a sapka, ugyanakkor Chioban a hőmérő már 18 fokot mutatott !
Későnként végéhez érő túráim után, esténként volt mindig érdekes megnézni, mi volt a leghidegebb a túrán; ez alkalommal 9 fok, persze 40-50 km/ó sebesség mellett.
Este lévén, az idő sürgetése miatt is nem sokat szórakoztam hazaúton az autópálya kerülgetésével, Adeje előtt ráhajtottam – és mivel lejtett is – hamar magam mögött hagytam rajta 6-7 km-t és értem be Playa de las Americasba, ahonnan már csak egy kis buckát – kb. 80-90 m szintemelkedést – kellett megmászni, hogy végre a kemping felé gurulhassak. 0:15-kor értem „haza”. Mivel a spanyoloknak húsvét hétfő már nem ünnep (de csütörtök – péntek az volt), így vasárnap a hosszú hétvége utolsó napját jelentette; mire hazaértem, szinte teljesen kiürült a kemping, alsó extra – fapados – része. Jócskán meglepett; nem is gondoltam, hogy a hosszú hétvége ennyire megmozdítja az embereket; bár az ottani hőmérséklet mellett…..
Györgyi Gábor
|
1. nap
3. nap: Güimar +