5. nap: Roque Muchachos (2426 m)

Kanári tapasztalataim

7. nap: La Palma sziget körtúra

2009. április 16, csütörtök – 6. nap: Santa Cruz de La Palma - San Pedro – Rifugio del Pilar (1455 m) – Cumbrecita (1315 m) – Rif del Pilar – San Pedro – Santa Cruz = 87,88 km + 2621 m szintemelkedés
Nap végéig megtett táv és szint: 700,63 km + 15198 m szintemelkedés
8:30-ig aludtam. Egyfelől a felhősebb idő, ugyanakkor a másnapi sziget kerülés miatt is a tervezett Cumbrecita felkeresést gondoltam e napra, mely egy szép kilátópont a sziget óriáskrátere oldalán. Erre 90 km körüli tekeréssel és csaknem 3000m szintemelkedéssel kellett számolnom, mert ahhoz, hogy átjussak a hegyvonulat túloldalán levő emelkedőhöz, ahhoz fel kellett kapaszkodnom az El Pilar turistaházhoz; ott 1450m magasan lehetett csak átjutni a hegységen. Persze óceánszintről kellett oda felkapaszkodni: csak az átkelés miatt ! Maga a Cumbrecita emelkedője csupán 500m szintkülönbséget jelent és az óriáskráterbe, a Calderába enged bepillantást, 1300m magasról.
A közeli, utca végi SPAR-ban vettem 3 kenyér félét, 2 konzervet (útközbenre), 1 liter üdítőt, 3 gyümölcsjoghurtot, 2 pudingot, 5 szelet felvágottat, sajtot, banánt és 3 paradicsompaprikát. Ezért 12,29 EUR-t fizettem. Ruhamosás után az útra egy dzsemes kenyeret megkentem, mert dzsemet nem akartam magammal vinni, mást nem készültem előre. Nem kapkodtam, nyugodtan készülődtem, így viszont picit bosszantott, hogy ? 11 helyett csak 11-kor tudtam útnak indulni. Utam egyből a sétálóutcánk végi parkban levő idegenforgalmi irodánál (Tourist Office) kezdtem, ahol egy előttem elbeszélgető pár picit morcossá is tett. Igyekeztem volna….
Kértem prospektust a Caldera Taburiente nemzeti parkról, illetve kértem és kaptam infót internetcaféról és már ültem is a nyeregbe (1/2 12 !). La Palmán először tekertem dél felé. Los Cancajos (egy üdülőfalu, ahol szintén kinézett webcamera volt) felé tekerve már kb. 50 métert emelkedtem, így – a kései indulás miatt – ezúttal inkább le sem tértem. San Pedro felé kapaszkodtam a hegyoldalban, közben szép rálátást kaptam Santa Cruzra; ezúttal délről. A főútról letérve egy ideig szintben hajtva élveztem az út menti kaktuszok, pálmák, virágok egyvelegét, néha pedig a felhők által rejtett tetejű hegysort – és annak gyűrődését – is szépen láthattam. Az út mentén kis települések követték egymást, jellegzetes – és nekem tetsző – színes (sárga, piros, kék…) házakkal. Most is úgy tűnt, hogy a sziget északi legvége felhőmentes.
Átlagos emelkedőn pedálozva egyszer csak egy ideális, idilli házikón akadt meg a szemem: jellegzetesen spanyolos volt, mellette kis terasz, szép fehér kő korláttal, asztalokkal, székekkel, mögötte meg a panoráma a fővárossal és az óceánnal. Ilyen helyen is el lehet kellemesen tölteni az időt; nem panaszkodhatnak. Az ember álmában képzel el ilyen házikót, panorámás üldögélő hellyel. Az El Pilarhoz vezető utam San Isidró (550 m) után lett meredek (gyakran 10-12%-os); rövid ideig rossz minőségű is lett, de aztán visszatért a minőség. Onnan már épületek is alig akadtak; itt-ott egy-egy nyaraló, telek, amúgy többnyire erdő. Kulacsaimból fogyott a víz, így óvatosságból utánpótlás után kellett néznem. Végre akadt egy út menti étteremnek jelölt ház, ahol egy pillanatra láttam ugyan embert, de mire kerülővel oda tudtam jutni, nyoma veszett. Kerestem egy ideig, majd önkiszolgáló módon bementem a házba (hiába köszöntem, senki sem jött) és a megtalált mellékhelyiségben megtöltöttem kulacsaimat.
Továbbra is meredeken vezetett az út, szinte végig a hegygerincen átvezető nyeregig, ráadásul a felhők sem akartak eltűnni, nem kaptam melegítő napfényt, egyre csak közeledtem a felhők magasságához (1400-1500m), de csak fölöttem maradtak. Kb. 1000 méteren ültem le egy picit az út szélén pihenni – akkor, ott még nem fáztam. Jól esett az ülés, pihenés is persze. Ez az út egyébként annyira nyugis, akár mintha erdészeti út lenne; kb. fél óránként járt arra autó.
Noha tervem szerint El Pilar turistaház környékéről egy két órás vulkántúrát terveztem, melyet földúton kellett volna megtennem az egymást érő vulkáni csúcsok oldalában, a felhős idő, felhő borította környék – és a szaladó idő – is értelmetlenné tette ezt. Mivel utóbb máshol bőven láttam vulkánokat, semmi hiányérzetem nincs / nem is lehet emiatt. Kb. 1000m felett kilátás is (keleti partra és parti, napsütötte Santa Cruzra) – emlékeim szerint – leginkább csak egy helyről akadt már, ott picit szusszantam is, de az 1300 méteren már hűs idő miatt percek multán hajtottam is tovább.
Gyakorlatilag 1400m magasságig tartott a 10-12%-os meredek, így mély nyomokat hagyó emelkedő, onnan a közeli nyeregig nagyon erősen trópusinak tűnő, jellegzetes trópusi erdőben hajtottam és álltam is meg fotózni, filmezni. Ilyenben sem volt még részem; most először az életben! Hát ez az! Az ember bejárja töviről – hegyire az Alpokat, de ez nem szokványos európai növényzet, hanem trópusi; talán a sok felhő, pára miatt. Az út menti sziklák teljesen, de a fák törzse is nagyrészt mohás volt. Mikor fotóztam éppen két bringás érkezett a fotóra! Hamarosan a fennsíkra értem, ahol már felhők jártak a fák között. Kései indulásom miatt 15:05-re értem fel az 1455m magas nyeregbe – ahol meg sem álltam -, majd percnyi gurulás után az El Pilar turistaházhoz és pihenőhelyhez, amely környékén még erősebb volt a trópusi erdők (őserdő) átütő hatása. Döbbenetes volt!! Hogy mennyire zöld, mohás, zúzmós volt minden: tele élettel!!! Még a törzsük is! A fotóra, filmre – a hatást fokozandó – felhők is érkeztek. A lejtőre – a hűs miatt – alul-felül egy-egy hosszút, fölülre kabátot is kellett vennem. Szinte alig kanyarogtam párat a lejtőn, máris világosodott az erdő, vulkáni tájra értem: azt hiszem ezt a részt is hívják vulkánok útjának, mint több helyet is a szigeten. A fekete, apróra töredezett köves talaj éppen az apróra töredezés miatt egyenletes, lágy volt, köves volta miatt pedig ritkábban nőttek rajta fák, fenyők. Köztük mindenfelé a fekete láva”kavics”mezők. Hátratekintve pedig a hegysor tetején felhők úsztak. Tovább ereszkedve kilátópont is akadt, ahonnan egészen Los Llanos de Aridanéig és az óceánig is, illetve a környező vulkánokra, vulkanikus hegyekre – és mögötte a felhő rejtette Calderára és így Cumbrecitára is rá lehetett látni. Ez a környék is egyedi élmény volt. Előbb a trópusi erdő, majd azonnal a vulkánok! Azt azért sajnáltam, hogy nem süt a Nap, mert a kilátóhelyről bizony nem lett volna „semmi” délről és alulról rálátni a Calderára, az óriáskráterre. Arról a kilátópontról talán a sziget középső részét jól beláthattam volna.
Noha a nap több, mint fele elment (tekerés szempontjából csak 3,5 óra), illetve izmaimat bizony alaposan igénybe vette a meredek kaptató (ami nem is a BIG-es emelkedőé volt, hanem csak az átkeléshez kellett), jól esett arra gondolni, hogy a további kaptatók jellemzően már csak 1-1 órásak lesznek: a Cumbrecita emelkedője kb. 830m-ről vezetett kb. 1320 méterre, visszafelé pedig arról a 830m-ről kell 1455m-re visszamásznom.
Lejtőzés után 16 órára értem az első település előtti nemzeti parki múzeumhoz és a leágazáshoz, miután pár kilométert már a hegyből alagúton érkező kocsikhoz csatlakoztam. Arra kerékpáros nem közlekedhet!
Egy kilométeres sík út után ideális útszéli, térdig érő kőkorlát adta magát, hogy ott ebédeljek: szalámit és paprikát ettem a kenyérhez, majd banán szolgált desszertül. A Cumbrecita emelkedője (: BIG 499 emelkedő ) tulajdonképpen végig emberi, kb. 6-10%-os és nyugalmas volt (az elején forrás van, ahol tölteni lehet!). A felhős táj is hozzájárulhatott hogy nem sok emberrel találkoztam, ráadásul tudjuk, hogy felhőben, ködben még mennyire csendesebb az erdő; talán a madarak többsége is elhallgat akkor. Élveztem a nem túl nehéz csendes erdőt; az út mentén több helyen is vízvezetékeket láttam, amit említettem is Tenerifén: „A kanári fenyő a sziget fontos vízforrása: hosszú tűlevelei felveszik a nedvességet és a törzsön keresztül levezetik a talajba. A hegy gyomrában kb. 1 m átmérőjű kis barlangokban – galériákban – gyűlik össze a víz. Ezeket megfúrják és csővezetékeken keresztül juttatják el délre az ivó- és öntözővizet.” íme link erről
Az út (hibátlan aszfalt !! ) hosszan szinte toronyegyenest haladt; amikor tekeregni kezdett a kráter közelében, már tudtam: kb. 2 km lehet még hátra. Egy hajtűkanyarban (17:35-től) videómat beállítva meg is örökítettem, hogy tényleg ott tekertem. Legközelebb pedig éppen jellegzetes La Palmai fekete madarakat sikerült lefilmeznem. Ottlétem öt napja alatt több alkalommal is láttam, hallottam ezeket a madarakat (fekete rigó szerűek, talán picit nagyobbak) és akkor lepődtem meg, amikor egy-egy alkalommal a Santa Cruzi ajándékboltokban megláttam ábrázolva, mint jellegzetes helyi állatot. (a másik az valamilyen gyík volt)
A felhős táj ahhoz „ideális” volt, hogy csak ritkán legyen okom menetközben időzni, így jól haladtam. Sajnos az út végét jelentő parkolóba érve nem oszlottak el a felhők, semmi kilátás nem nyílt, picit mozgolódtak csak a felhők; sejtést kaphatott csak az ember a Caldera mély belsejéről, de látni nem lehetett sem lefelé, sem fel a több, mint 1000 méterrel fölém magasodó sziklakaréjra. Szomorú dolog, amikor ilyen csodás helyre jön az ember és nem láthatja tisztán, napsütésben. (Az vigasztalhat csak, hogy ezen kívül La Palma sok szépségét láthattam tisztán!) Bringám lezárva és videómat, fényképezőmet magamhoz véve előbb jobbra sétáltam picit a hegyoldalon, majd balra már messzebb: arra úgy tűnt, talán szakadoznak picit a felhők. Bár majdnem 18 óra volt (!!) úgy gondoltam: 20-25 percet igazán sétálhatok, hiszen a lejtőn 10 percen belől a főútra visszaérek, onnan pedig bő órán belül a nyeregbe, ahonnan már csak gurulni és fékezni kell egészen Santa Cruzig.
A fák, úszó felhők, felhőfoszlányok között, mellett, előtt, mögött sétáltam a fő ösvényen, földúton, amely a térkép szerint a Mirador de la Chozas-hoz, azaz kilátóhelyhez vezetett. „-Hátha” – reméltem. Közben akadt kis – nemzeti parkos táblácska – a helyi kanári píneafenyőkról, egy másik helyen pedig valami fixen odaépített műszer, talán vulkánok miatti szeizmográf állt volna !!
Lejtő sétaúton értem a kb. 1250 méteren található la Chozas kilátóhelyre, ahonnan szép időben valószínűleg a teljes Calderát / óriás krátert szépen belátni; csodás lehet. Nekem nem volt szerencsém: a korábbi teljes köd picit oszlott, ritkult, de így is csak tőlem lefelé láthattam valamelyest a katlan belsejét; csak elképzelhettem, milyen csodás lehet fölfelé még 1000 méternyi szikla/hegykoszorú. Fotózás, filmezés közben egy kedves madárka is a közeli fára szállt, visszafelé sétálva pedig a jellegzetes fekete madarakat figyelhettem, amint a hegyoldali fűbe szállva ott „sétáltak” picit.
18:40-re értem vissza, fel az aszfaltúthoz, ahonnan valóban 10 perc alatt a főúthoz értem (kulacsot tölteni persze megálltam). Még 640 m szintemelkedés várt rám a hegygerincen való átjutásig, a hosszú – hazáig tartó – lejtő kezdetéig. Sötétedésig még 1 és ? órám volt. Pár km múlva már le is tértem az alagútba tartó főútról és ezúttal visszairányban nézhettem a tájat, a vulkán-utat. Az út mellett az erdőben több helyen a kutyaszerű állatra figyelmeztető tábla, illetve egy másik, szöveges tábla is állt: zona de adiestramiento de perros de caza –nem tudom pontosan mit jelenthetett (webszótár alapján mintha vadászkutya képzésről, idomításról lenne szó e területen).
Elhajtottam a meredek vulkán mellett, majd az utolsó napfényekben értem a fenti kilátóponthoz a ritkásan fás, fekete kőmezőhöz. Éppen szürkületben, 20:46-ra értem fel az 1455 méteres nyeregbe; a lejtőn már jól beöltözve (megint elkelt a meleg sapka) lámpával felszerelkezve hajtottam, bár ameddig lehetett, nem gyújtottam fel. Igyekeztem a San Isidrót követő, többnyire házak közt vezető útig kihúzni lámpaégetés nélkül. Addig a lejtő hosszú egyenesekből és nem teljes hajtűkanyarokból, de éles kanyarokból állt. E túra leghidegebb hőmérséklete 7 Celsius fok volt.
A kivilágított kis falvakon át 21:40-re értem haza, még időben el tudtam szaladni a reggel megtudott internetceféba, hogy a hazaiaknak megírjam élményeimet. Nosztalgiával gondolok vissza az esti kivilágított Santa Cruz de la Palmára, ahol a rövid parti út mentén éttermekben (és kinti asztaloknál) csendes élet folyt, este is 19-21 fokot mutattak a hőmérők!