2. nap: Mirador Cabra Montes

2012 Andalúzia, Pico Veleta bringatúra kezdőoldal

4. nap: tengerpart - Pico Veleta (3300 m)

2012.augusztus 12, vasárnap – 3. nap: Puerto Motril – Castell de Ferro – Rubite – Lujar nyereg – Haza del Lino (1280 m) – Polopos – Castell de Ferro – Puerto Motril = 107,9 km + 1968 m szint
Túra kezdete, Győr óta a nap végéig: 386,7 km + 5057 m szintemelkedés


8:36-kor ébredtem. Nyugis, kényelmes napra készültem, mely során kb. 100 km-es helyi túra keretében a Sierra de Lujart (1878 m) terveztem felkeresni, mely emelkedője egy internetes honlapon (altimetrias.com) látott bringás fotók alapján nyűgözött le: a srác a legideálisabb időben tekert fel; végig kilátás nyílt hol a tengerre, hol (az utolsó kilométereken) pedig Északnak, a másnapi célomat jelentő 3394 m-es Pico Veletára. Kifejezetten jónak tartottam, hogy meghódítása előtt egy nappal innen is megláthassam már a Pico Veleta csúcsát, a Sierra Nevada hegysorát.
Reggeli készülődésem során a vizesblokkhoz érve ugrott be, hogy az bizony a Kanári szigeti (tenerifei) kemping vizesblokkját idézi; jó érzés volt visszagondolni oda. 9:50-kor már melegedni kezdő időben hagytam el a kempinget. A településen – vasárnap lévén – még gyorsan és alaposan bevásároltam, hogy este is legyen mit ennem, majd élveztem a síkon való gyors (26-29 km/ó) haladást. Egy kis tengerszéli buckát követően ismét néhány gyors sík km következett, majd pedig a sziklás hegyoldali hullámzás Castell de Ferróig. A Calahondát követő emelkedőről szép kilátás nyílt az üdülőhely tengerpartjára és fürdőzőire: „-Óh, délután rám is ez vár majd!”
A kopár, sziklás hegyoldalban tekergő útról (ráadásul a külső oldalán hajtva) időnként klassz kilátás nyílt az öblökre, ám sajnos – talán a szemből sütő és magasan járó Nap miatt nem kéknek, inkább szürkésnek látszott. Nem megfelelő szögből nyílt a rálátás. Egy nevesebb öbölben fürdőzők is voltak; védett, háborítatlan környezetben, hisz oda csak gyalog lehetett lejutni (bő hét múlva Tamással mi is felkerestük). Az öböl egyébként Montenegrót idézte (bár ott több a növényzet), hasonló öböl nyűgözött le Budva környékén 9 évvel korábban, még 2003-ban; parádés fotót is készítettem róla.

A hegyoldalban lejteni kezdett útról csodás volt megpillantani Castell de Ferró várát és tengerpartját, sétányát. Fejem a hegy felé fordítva kevéssé dobott fel, amit arra láttam: persze a Sierra de Lujar (1878 m) - mint általában egy kimagasló, tekintélyt parancsoló hegy - tetszett, ám amint felfogtam, hogy a növényzet teljes hiánya ilyen kánikulában mivel jár majd az emelkedőn, nem voltam boldog. Előző nap megértettem, milyen dolog kánikulában, tűző napon, balkánis emelkedőn hajtani, ám a Lujar hegy szintemelkedésben annak a dupláját jelentette, ráadásul a teteje igencsak meredeknek ígérkezett. Mindenesetre az elmúlt napinál számottevően több tartalék folyadékot kellett magammal vinnem.

Az altimetrias.com részletesdiagramja ) szerint Castell de Ferrótól 32 km alatt vezet fel az út a Sierra de Lujar tetejére. Az első 5-6 km bemelegítésül csupán 3-4%-os meredek, ám a 7. km-től a Rubite falu előtti tetőig – külön kiemeli a diagram – 7,7 km hosszan átlagban 8,9%-os, benne többször 12-15% meredek szakaszokkal. Rövid lejtő és 5-8%-os emelkedő kilométerek jellemezte következő 10 km múltán következik a végső, rosszabb minőségű kb. 8 km: szűk 8 km-re 9,1%-os átlagmeredekséggel, gyakran 13-15%-os, egyszer pedig 17%-os rövid résszel.

A település szélén talált benzinkútnál vettem ¾ liter hűs Powerade-t, és egy kis flakon ásványvizet; mindkettő a hátizsákba került; emellett persze friss vízzel töltöttem meg kulacsaimat is. ½ 12-kor a hegyek felé fordulva megkezdtem a bő 1800 m szintkülönbségű kaptatót. Lankás, kiszáradt folyó- vagy patakvölgy és mezőgazdasági termelés nyomait mutató növénytermelő sátrak, illetve napsugártól védő fedelek maradványai közt hajtottam a meredek út leágazásáig; szemben a hegynek névadó Lujar falu házait láttam. Közelről nézve bizony tekintélyt parancsoló volt a Sierra de Lujar (1878 m). A 9-10%-os meredek szakasz már érdesebb útfelületen, teljesen kopár, néhol bozótos hegyoldalon haladt.
1-2 km múltán éreztem meg a hőség okozta nehézséget: alig mozgott a levegő, így jól esett megállnom az első fa jelentette árnyéknál. Az első néhány km-en még itt-ott fotóztam, filmeztem, élveztem a mind föntebbről nyíló panorámát. Talán 650 méter táján, kb. 5 km-rel a meredek kezdete után, a légmozgás nélküli kánikula megtette a hatását. A langyos víz sem üdített már; szinte visszaszámoltam már a száz métereket a következő árnyékig, aztán az utat követte tovább szemem, hogy azután hol akad újabb fa. Az árnyékba lerogyva 2-3 percig csak ültem és piciket kortyoltam; semmi más….. Semmi extra igény nem volt, csak az, hogy a testem lehűlhessen egy picit.
Annyira „ütött” a tikkasztó hőség, hogy úgy éreztem magam, mintha a pokolban tekernék; meg is kellett örökítenem, hogy csupán a lehülésért ültem árnyékba és néztem ki a fejemből. Itt bezzeg nem hűlt a levegő a szintemelkedéssel párhuzamosan: míg a tenger mellett akár kellemes idő is lehet, alig elhagyva azt, máris kánikula van és akár 1000 m magasan is lehet tikkasztó hőség: megtapasztaltam a környék időjárási jellegzetességét Fejemre a Mont Ventoux-n is alkalmazott – picit megnedvesített - fejkendőt húztam, hogy tarkómra lógatva védjem magam a napszúrástól.
Rubite előtt 1-2 km-rel érezhető szellőnek örülhettem, sőt kisebb gyümölcsfák is akadtak az út mentén; egy gyümölcsösnél megállva szép panoráma nyílt a Lujar hegy keleti szikláira, valamint az utam részcélját jelentő hegygerincre, ami mögött bizony feltűnt, másnapi – a tengertől indulva málhával meghódítandó - célom és az egész Andalúz túra kiemelt célja, a 3394 m magas Pico Veleta. Megörültem és sok fotót ellőttem, de videóval is alaposan körbefilmeztem. Mivel egész tisztán látszott a Veleta és a további kilométerek még közelebbi és bővebb kilátást jelentettek, így már itt eldöntöttem, hogy Vkihagyom a Sierra de Lujar (1878 m) meghódítását.
Igazából a hegycsúcsról nyíló Veleta kilátás miatt akartam feltekerni, de így az okafogyottá és feleslegessé vált. A másnapi hosszú és nehéz nap miatt is jól jött, hogy a túra rövidítéssel izzó napsütés okozta kánikulában kevésbé zsigerelem ki szervezetem, még ha igyekeztem is pótolni az elvesztett ásványi anyagokat.
Feldobott a Veleta látványa, valamint az érezhető szél, így már könnyedén érkeztem Rubitébe. Noha az emelkedő a faluba nem tért volna be, víz reményében picit legurultam a házak közé és nagyon is megérte. Árnyas fák közt vezető utcácskán két csapból folyó hűs forrásvízre, a közelben pedig árnyas padokra leltem. Ennél többet nem is kívánhattam volna. Bőséges hűs folyadékbevitel mellett nyugodtan megebédeltem és a víznek köszönhetően hűs vízzel teli kulacsokkal és flakon tartalékvízzel, valamint hűs vízzel benedvesített mezben, karral hajthattam tovább; ráadásul a szellő is enyhített a kánikulán. Egyből jobban élveztem a további emelkedőt..., ráadásul a Rubitétől a gerincig tartó szakasz panorámaútként tekergett fölfelé: félkörkilátásban lehetett gyönyörködni a távolabbi tengerben és Castell de Ferróban (ahonnan a kaptató indult), a közeli hegyecskéken, Rubitében, illetve a Sierra Lujarban, melytől a tengerig tartó hegygerincen szélkerekek követték egymást. A már nem is annyira gyenge szélben a gerincre felnézve kíváncsian vártam, ott milyen erős lesz majd.
A szélben persze kevéssé éreztem a hőséget, de attól a Nap még tűzött, így kisebbik kulacsomat is hátizsákomba rejtettem – sajnos jobb lett volna még Rubitében megtennem. A gerinctől a Lujar hegy alatti nyeregig (Puerto Camacho, 1125 m) kb. 5 km várt rám, majd visszatérve a Haza de Linóig (BIG listás pont) szintén. A gerincre felérve a Veletára nyíló még bővebb kilátásban gyönyörködhettem; de az egész gerincen alig tudtam betelni a látvánnyal: körpanoráma volt, ráadásul milyen kilátással: tengerrel, Lujar heggyel, Pico Veletával… Egy rövid lejtőre érkezve feltűnt a nyereg, illetve a Lujar-ra induló kocsiút is. Közvetlenül a nyereg előtt elő is vettem videókamerámat, hogy megörökítsem, milyen érzés közelebbről megpillantani a Sierra Nevada hegycsoportot, ám a hágótábla meglepőmód elmaradt.
A hegyeket illetően érdekes volt belegondolni, hogy a Lujar csúcsáig még 700 m szintemelkedés állt volna előttem, a szemben levő Veleta (másnapi célom) viszont szűk 2300 méterrel emelkedett még fölém ! Egyébként a kánikulában, a napok óta felhőtlen tenger közeli, kopár hegyeken járva azért jó érzés volt a Sierra Nevada felé felhőket látni az égen. Visszaúton a rövid emelkedő előtt az útszéli étteremnél, bisztrónál szerencsére tudtam hideg vizet venni és tölteni: jól esett. A gerincen egy helyről talán a korábbiaknál is tisztábban csodálhattam meg a Sierra Nevadát, benne a Pico Veletával, ez pedig tovább segített a másnapi tengerszint – Pico Veleta málhás túranapra, illetve a csúcs meghódítására való ráhangolódásra: minden a Veleta körül forgott….. pedig ezügyben még várt rám meglepetés a nap során. Egyébként üzentem a Veletának: „-Holnap találkozunk!”

A Haza de Lino (1280 m) felé hajtva, a hegyet elnézve bizony nagy volt a kontraszt összevetve az Alpokkal, de akár a Pireneusokkal is, ahol ilyen magasságban üde zöld, kellemes illatú fenyőerdőkben hajthat az ember; igaz emiatt nincs annyi panoráma. Sokat fotóztam, filmeztem a gerincről, de nem törődtem az idővel; még a videóba is belenézve nevetve rámondtam, hogy mennyire jól érzem magam: „-Ha jó a kedved, tapsolj nagyokat…!”
Nem túl hosszú emelkedőn értem fel a Haza de Lino, fákkal körülölelt pontjára; valamivel később klassz kilátás nyílt már a tengerpartra levezető, kopár hegyoldalban tekergő útra, Castell de Ferróra és persze a Sierra de Lujarra. Videómmal a tengervízre közelítve meglepett, hogy az erősen fodrozódott, ami pedig szelet jelentett a tengerszintre is! Hátizsákomban tárolt jól eső, hideg Fanta felhörpintése után kiváló minőségű lejtőn kezdtem meg a panorámás ereszkedést, gurulást Polopos felé: „-De jó is lesz visszatérni a kellemes, enyhe tengerparti levegőhöz…!”
Polopos után meglepőmód keskenyebb és rosszabb, hullámosabb lett az aszfaltfelület; a gerinc közeli részt elhagyva itt újra elképesztően meleg, kályhát idéző kilométereken is gurultam. Kifejezetten tetszett (meg is örökítettem), amikor kanyar vagy egyenes végén, az út mögött egyből a végtelen kék tengerfelületet láttam; mintha az út a vízbe vezetett volna bele…..

Reggel a tenger közelében még nem volt szél, ez délutánra sajnos megváltozott és akár 400 m magasan is nagyon erősen rángatta videókamerámat. A tengerpartra visszaérve ellenszélben küzdöttem Castell de Ferróba, amit föntről megpillantva ismét meg kellett állnom megcsodálni. Hát még a települést elhagyva (a benzinkútnál azért megálltam egy fagyira és Powerade-ra: megérdemeltem!) és visszanézve: onnan a klassz fények miatt szép kékben tündöklött a tenger, ráközelítve megnéztem a fürdőzőket (nem kukkoltam!), láttam hullámokon lovagló szörfösöket és a Lujar hegy felé fordulva a domináló hegy mellett, a nyereg fölött tisztán, egész élesen látszott a Sierra Nevada Pico Veleta nevű, 3394 m magas csúcsa is: fel is kiáltottam!
Akkor a csúcsról is láthatom majd a tengerpartot…!” Odáig voltam a gyönyörűségtől, szóhoz sem jutottam…. A folytatásban ahogy reggel, úgy esti fények közepette is megörökítettem egy szép öblöt, ám ezekkel a megállásokkal röpült az idő…. – éreztem is, hogy az este és a szél miatt ebből már nem lesz tengeri fürdőzés.
Kempingem előtt kb. 7 km-rel Torrenuevába érve a forgalom kissé feltorlódott a lámpáknál, enyhe dugó volt. Kissé türelmetlenül egy kismotorost kikerülve a kocsisor mellett előretekertem, jól haladtam, ám amint kizöldült, a motoros elém vágott…. hogy nemsokára feltartson és ne haladjon eléggé a kocsik mellett. „-Ezért kellett visszaelőznöd, haverom?” – gondoltam.
Legközelebb megint megelőztem, majd amikor ő ismét visszavágott (ezzel nem lett volna baj, ha eltűnik a távolban) és megint feltartott, akkor már úgy éreztem, szivat, vagy szórakozik velem. „-Apám, engem akarsz? Megkapod!” – akár ezt is gondolhattam, mindenesetre valóban úgy voltam vele, hogy szórakozzon mással, mindjárt megmutatom, hogy bringával tudok ám többet is… A település vége felé járva legközelebb megint kirobbanva húztam mellette az út közepére és a szemébe nézve mutattam is: „-Na ki a jobb, öcsi? Velem szórakozol ?” – aztán egészen 35 km/ó-ig gyorsulva, kijutva a torlódásos szakaszról, e tempómat tartva hagytam el a települést is.
A dugót hátunk mögött hagyva persze a fickó is 50 km/ó fölé gyorsulva eltűnt végre. „-Hogy ez mekkora köcsög volt!” – morogtam még magamban rövid ideig, ám mérgem hamar el is szállt, amint Motril mellé érve csodásan tisztán láttam meg Észak felé a Sierra Nevadát és – utólag már mondhatom, hisz fentről is leláttam mindkét nap, mikor feltekertem – a Pico Veletát (3394 m). Utólag a videót is visszanézve és a következő három nap történetét ismerve bizony azt kell mondjam: nagy mázlim, mázlink volt az erős széllel, amely kitisztította a levegőt. A következő napi történetekből kiderül, hogy milyen kilátásban volt részem, részünk odafentről.
Néhány km múlva hazaértem a kempingbe, ahol meglepett, hogy vasárnap lévén az bizony érezhetően ürült: akár a lakók 10-15%-a is elment. Vacsorámat, naplemente táján a tengerpartra kigurulva egy panorámás padon fogyasztottam el; a sétányról pedig visszatekinthettem arra a Sierra de Lujarra (1878 m), amely jegyében a napom telt. Másnapi hosszú napom és korai kelésem miatt igyekeztem idejében nyugovóra térni; szerencsére éjféltájt el is tudtam aludni.
Motiváló, nagy nap várt rám másnap: a Földközi tenger partjáról 26-27 kg-s málhával Granadán át feltekerni a 3394 m magas Pico Veleta csúcsára, mely egyúttal Európa legmagasabbra vezető aszfaltos útjának meghódítását is jelentette.

2000 m feletti, bringával meghódított emelkedőim