0. nap: repülés Milánóba

2014 Olasz - svájci és francia Alpok túra kezdőoldal

SOON ! For english travelogue CLICK here !

2. nap: verseny előtt pihenés Bormióban

2014. június 12, csütörtök - 1. nap : Ponte Ticino – Novara – vonat – Tirano – Valdisotto = 52,5 km + 764 m szint
Összesen a túrán: 68,1 km + 771 m szint

Ébredéskor kiderült, rosszul pozícionáltam a sátrat, ugyanis a rásütő napsugarak levegőt felmelegítő hatása miatt ébredtem. Nem aludtam eleget, így időbe telt, mire felpörögtem. A korábbi ébredés miatt viszont esélyem nyílt elérni a 10 órás vonatot Novarában, eszerint cselekedtem. Mire kigurultam a kempingből, kissé elszaladt az idő, de elég volt normál tempóban hajtanom az ismerős úton. Sajnos pontos távolságot nem tudtam, de valamelyik tábla 12 km-re jelölte Novarát…. Akkor kezdtem csak tempóm fokozni, mikor idővel éreztem, hogy a kijelölt távolság nem a központig van számolva. Emlékeim kicsit elhomályosodtak már, így egy körforgalomnál rosszul letérve vesztettem is 2 percet....mind jobban kellett igyekeznem, a végén már minden perc számított – megint kapkodós lett az érkezés. Végül 10 perccel a vonat indulása előtt meg is érkeztem az állomásra, de a pénztárnál (hiba volt nem próbálni automatából venni; hisz később könnyedén ment az) egy hölgy hosszan érdeklődött. Percről-percre egyre idegesebb lettem, mert az járt az eszemben, hogy egyfelől persze bátran érdeklődhet utazásokról, másfelől viszont jó lenne ezt úgy tenni, hogy mások ne miatta késsék le vonatukat. 5 perc alatt úgy felhúztam magam, hogy úgy voltam vele, mindjárt kitépem a pénztár elől. Végül végzett és jegyvétel után épp sikerült elérni a vonatot.

Milanó felé tartva jól eső, drukkoló sms-t kaptam, Milanóban pedig következett egy kis várakozás a Tiranóba tartó vonat indulásáig. Miután – maratonok és félmaratonok után - fél éve már futónak is vallhatom magam, a milanói pályaudvaron sétálva kifejezetten feltűnt, hogy hatalmas reklám-molinó propagálja a Garda tó melletti futóhetet, az őszi Gargano running week-et.

Tirano felé utazva, a reméltnél rövidebb éjszakai alvásom miatt sikerült kicsit szunyókálnom a vonaton (szükségem is volt rá; már csak itt, illetve a következő éjszakán töltődhettem fel alvással az extrém bringás kihívás előtt; utolsó éj legjobb esetben is szinten tartás ? ), ám a Comói tó mellé érve a hegyek és a tó látványa miatt inkább a gyönyörködést, fotózást, videózást választottam, mint az alvást. Csodás volt! Colicóba érve nosztalgiával láttam viszont az állomást (ahol 2011-ben láttam az emléktáblát mely szerint: 1902-ben a világon először, a Chiavenna - Colico – Sondrio vasútvonalon indult meg a villamosvasút, Kandó Kálmán mérnöknek köszönhetően) és ezután a vonat Kelet felé tartva már picit felhősebb vidékre ért. Tiranóban is meleg fogadott még. A sziesztát kivárva bevásároltam a délutáni tekerésre, majd a patak menti ismerős bringaúton elhagytam a várost. A Mortirolo hágó felé érett már az eső, reméltem nem húzódik majd utam fölé. Egy parkban elfogyasztott ebéd után 2008-as emlékeket idéző bringaúton tekertem tovább. Abban az évben a tiranoi Mauro Repettivel nagyon emlékezetes napot kerekeztünk a Mortiroló hágó hegyén. Hónapokkal korábban én hívtam fel figyelmét a Trittico Mortirolo bringás kihívásra, amely teljesítésére csatlakozott hozzám; családja pedig néha fotózott minket, illetve várt minket a hágón, hiszen aznap mindhárom irányból feltekertünk a legendás hágóra (90 km + 3500 m szintemelkedés). Élménybeszámolója itt olvasható

A bringautat Grosión át elhagyva megkezdődött a völgy meredekebb emelkedője. Sassasella házai közt váratlanul azt éreztem, hogy furcsán kormányozható a bringa. Kiderült: ereszt a hátsó kerék, defektet kaptam, és az eső is csepegni kezdett már. Ez a túra is jól kezdődik – gondoltam és morcosan álltam félre. Szerencsére a közelben épp akadt egy ideális fedett hely (régi benzinkúté), ahol nekiláthattam a kerékcserének. Foltozni nem akartam, így felhasználtam egyetlen tartalék belsőmet, ám előtte szerencsére végigsimítottam a külső gumit is belülről: a tüske bizony rendesen átszúrta a gumit! Mivel nem tudtam teljesen tisztán kihúzni a tüskét ( de belülről azért eltűnt teljesen) óvatosságból ragasztás nélkül odatettem egy foltot a belső gumi és a külső közé, aztán miután minden a helyére került, következhetett a minél nagyobb bar nyomásra való pumpálás. Mire végeztem a kerékcserével, a gyenge esőnek is vége lett ? Fokozatosan feljebb haladva, a hőmérséklet meglepőmód érezhetően csökkent. Időközben felbukkant energiaigényem áruházban vett péksütikkel csillapítottam, illetve takarófólia vétellel megszűntettem az egyetlen otthon hagyott dologból, a csomagra rakható esővédő fólia hiányából adódó kockázatot. A völgyben talán 900 m magasan van az út nem felejthető, kb. 6-700 m hosszú igazán meredek kaptatója. Tudtam, hogy nem kerülhetem el és, hogy 26 kg-s málhával nehéz lesz. Múltkor nem rémlett a meredeksége; most figyeltem a sebességmérő meredekség jelzését: bizony 12-13%-ot mutatott. Szinte végig nyeregből kiállva hajtottam és felénél meg is álltam szusszanni, na meg filmezni ? A tetőt követően már csak kevéssé emelkedett az út, 10 percen belül megérkeztem Valdisottóba, a már ismert kempingbe; ekkorra (igaz este lett) mrár 20 fokra csökkent a hőmérséklet.

Ez a kemping is az a fajta, ami tele van beépített lakókocsikkal, illetve kis faházakkal, én is ilyen közelébe kerültem. Épp mire sátram a fa közelébe, panorámás helyre felállítottam, a házikóból morcos néni jött elő rám szólni, hogy ne oda kerüljön, arra a láthatatlan útra, ami a faházához vezet. A szürkületben még eltekertem a közeli könyvtárba megtudni a nyitvatartását, hiszen másnap délelőtt ott terveztem internetet használni. Nyugis este után talán 23 óra tájt tértem nyugovóra – ha jól emlékszem esni is kezdett picit az eső....

Már csak két éj a Valtellina Extreme Brevet , extrém bringás kihívásig...